Lio tehát nem igényelte a segítségemet, így én leültem az egyik helyre. Azon ábrándoztam, hogy vajon Lio készítette-e a lasagne-t, hiszen az olyan szexi, ha egy pasi tud főzni... De hamar felvilágosítást kaptam, hogy nem, nem ő volt. Erre csak bólintottam, nem dőlt bennem össze egy komplett világ emiatt. Ha Lionak nem volt ideje, hát nem volt. Amikor letette elém a tányért izgatottan a fülem mögé tűrtem a kontyomból kiszabadult babahajakat. - Vizet kérnék - feleltem egyszerűen, majd megvártam, hogy a férfi is leüljön az asztalhoz. Legszívesebben nem kértem volna semmi folyadékot, mert elhasználtam már a mai poháradagomat, de szomjas voltam, szóval kaptam is egy pohár vizet. - Köszönöm - néztem hálásan a tanárra. Majd mikor leült, én is kezembe vettem a villát. - Jó étvágyat - mondtam én is és csillogó szemekkel az ételre néztem. Nem gondoltam volna, hogy lesz valami a mai napban, ami bearanyozza azt, de hát lasagne, az lasagne, és az jó. Óvatosan a számba emeltem egy kis részt és az első harapást csukott szemmel ízlelgettem, mielőtt lenyeltem volna. - Ez nagyon finom - még bele is pirultam a gondolatba, hogy a tányéromon lévő adagot mind megehetem. Ami amúgy nem volt hatalmas, de az én étvágyamat pont kielégítette. Reméltem, hogy Lio sem marad éhen. 
Csendben eszegettem, néha - amikor különösen sajtos részhez értem - elfojtott mosollyal az arcomon, de nem szólaltam meg, hacsak Lio nem vetett fel valami témát. Egyébként nem igazán mertem rá nézni, de nem kerülhette el tekintetemet az a hanyag elegancia, amivel a villát emelgeti. Ezt szívesen megnéztem volna, ha mondjuk a férfin öltöny van egy étteremben... 
A vacsora végeztével ismét eltűrtem azokat az ostoba tincseket a fülem mögé, majd megkérdeztem. - Elmosogathatok? - Egyik kezemet a tányérom szélére tettem. Szinte kötelességemnek éreztem, hogy legalább ennyit segítsek ma. - Ígértem nem török el semmit - arcomra pír kúszott és a földre néztem szégyellős mosollyal, majd vissza Liora, hogy mit reagál. 

Hamar összeszedtem magam, elfordultam és folytattam a vacsora felmelegítését, de a gondolataimat ennyire egyszerűen nem tudtam kizárni.
- Köszönöm, megoldom. Ülj csak le. - Az átforrósodott műanyagot letettem a pultra és a lasagnet két tányéron osztottam el. Elvettem kettőt a reggel mosogatottak közül a tartóból és megfordultam, hogy az asztalra tegyem a vacsorát.
- A szomszédom néha meglep ilyesmivel, régebben segítettem nekik és azt hiszem, ő is tudja, mennyire nincs időm az ilyesmire, tehát a lasagne teljes mértékben az ő érdeme. - Magyaráztam, mielőtt esetleg Adelynben felmerülne a gondolat, hogy én vagyok ennyire ügyes a konyhában. Ez távolról sem igaz, borzasztó vagyok, de ezt így nem vallanám be senkinek.
Épp csak leültem, máris újból talpon voltam.
- Víz jó lesz, vagy van még jegestea a hűtőben... valamennyi - tettem hozzá, miután kinyitottam és megláttam a szinte üres palackot, egy pohárnyi talán még van benne. Kivettem egy új poharat a szekrényből, a sajátomat a mosottak közül és a válaszának megfelelően először neki öntöttem, majd magamnak vizet és ismét az asztalhoz ültem.
- Jó étvágyat - mosolyodtam el és kezembe vettem a villám.

Először a szoba felé indultam, de Lio nem ott volt. Az ágy szépen be volt vetve, táskámat olyan gondosan helyeztem rá, hogy nehogy a lepedő meggyűrődjön. Igaz tudtam, hogy egy órán belül olyan lesz az ágy, mint ahol egy bomba robbant, elég forgolódva alszom. Eltűnődtem, hogy Lio hol fog aludni, nyilván a nappaliban. Erre egy kis bűntudatom lett, mert nem akartam ennyire kiszorítani a férfit a komfortzónájából, de úgy látszott, hogy ezt az estéjét teljesen felforgattam. A többi helyiségbe nem mertem benézni, az már túl személyes volt, sőt a nappaliba sem mentem, mert a konyhából szűrődött ki fény. A férfi már eltakarította a legutóbbi ügyetlenkedésem nyomait. Mindenkivel előfordulhat ilyen, ez tény, de valószínűleg Lio elkönyvelt a legbénább embernek, akivel valaha találkozott, vagy akivel valaha találkozni fog. De akkor is... az az árny tényleg olyan félelmetes volt... 
Amikor a konyhához értem, Lio a hűtőhöz fordulva ténykedett valamin, amit én nem láthattam, így az ajtófélfának dőltem, hogy hagyjak egy kis időt arra, hogy észre vegyen. Másodperceken belül felém is fordult, mire én kissé pironkodva, de szinte láthatatlan mozdulattal lejjebb húztam a fekete pólót. Furcsa torokköszörülés kíséretében a mikróhoz fordult és én beljebb léptem, hogy ne a küszöbön álljak. Lasagne? Elfojtottam egy hatalmas vigyort, de elég gyanúsan mosolyogtam, amit Lio csak akkor láthatott, hogy megfordult. - Az egyik kedvencem. - Hangomon lehetett hallani, hogy tényleg nem hazudok, a mosoly kifestette a hangszínemet. - Segíthetek valamit? - Egy tétova lépéssel ismét közelebb kerültem, de teljesen megértettem, hogyha Lio nem akar rám bízni semmi komoly feladatot. Talán kellene hinnem az ismeretlen férfinak... semmire se volnék jó? 

Amíg Adelyn fürdött, összeszedtem a pohár maradványait, összesepertem a legapróbb szilánkokat is, és a biztonság kedvéért még egyszer lehajolta, hogy körbenézzek, nem marad-e valahol egy kis darab, mert úgy tűnik, a lánynak nagyon jó érzéke van a sérülések szerzéséhez. Bár én sokadik éve táncolok, mégsem történt velem ennyi baleset, mint vele mióta ismerem. Mióta is ismerem? Ezen töprengve mentem fel az emeltre és folytattam az ágy áthúzását. Magamnak elővettem egy pokrócot, a két párnából hozzfogtam az egyiket és visszatértem a földszintre.
Nem is tudom, mikor aludtam utoljára a kanapén. Talán... nem emlékszem, biztos, hogy nem mostanában. Ledobtam mindent a fotelbe és Chesarrra néztem.
- Úgy tűnik, ma osztoznunk kell a nappalin - tájékoztattam, mire ő lelkesen felugrott és hozzám döcögött. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak, miközben lehajoltam hozzá és megvakargattam a fülénél. Felegyenesedve lenéztem rá, aztán visszaküldtem a helyére, s a konyhába indultam.
Kivettem a hűtőből a műanyag dobozt, amiben a maradék lasagne rejtőzött és a mikróba tettem. Ekkor hallottam meg a fürdőszoba felől érkező hangokat. Adelyn belépett a konyhába, s én felé fordultam, hogy megkérdezzem, amit meg akartam, de elég volt ránéznem és valahogy a szavak bennakadtak. Résnyire nyílt szájjal néztem a lányraa, hosszú másodperceknek kellett eltenie, mire összeszedtem magam. Megköszörültem a torkom és a mikróhoz fordultam.
- Gondolom éhes vagy. Szereted a lasagne-t? - Mivel a hűtőm tartalma eléggé véges volt, maximum szendvicset tudtam volna még felajánlani, ha netán nem szereti, de eddig nem ismertem olyan embert, aki ne kedvelte volna.

Pár pillanat múlva hallottam, hogy Lio lefelé siet a lépcsőn. - Csak... megijedtem - hallottam hangom, ami meglehetősen kislányos és félénk volt. Miközben nem túl szép szavakkal illettem magam gondolatban, a férfi lemosta a kezemet és elküldött zuhanyozni. Nem is csodáltam, hogy elegem van már belőlem, csak nincs szíve kidobni. Összeszorult torokkal visszatértem a nappaliba, hogy magamhoz vegyem táskám és a törölközőt, amit az előbb kaptam, úgy gondoltam, hogy az tökéletes lesz. A fürdőszoba keresésére indultam, amit hamar meg is találtam és bezárkóztam. A táskámban szerencsére volt fésű, sőt még hajgumi is, így a hatalmas tükörben nézve magamat könnyedén kontyba fogtam a hajamat, hogy megkíméljem a víztől zuhanyzás közben. Mielőtt bármit csináltam volna, hideg vízzel megmostam az arcom, hogy kitisztuljon a fejem. Ismét a táskámhoz nyúlva eltettem a kis, összecsukható fésűt és elővettem a telefonomat.  Megnyitottam az üzenetküldő programot és pötyögni kezdtem. "Moira, ne izgulj, minden rendben, ma nem alszom otthon." Párszor félreütöttem az apró érintőképernyőn, de végül sikerült kijavítanom. A minden rendben állítás egy kicsit sok volt, de nem akartam, hogy a lány aggódjon, így elküldtem az sms-t. Láttam, hogy Facebookon jött egy üzenetem, de nem volt kedvem megnyitni, így táskámba eltettem a lehalkított mobilt.
A zuhanyzás kifejezetten jól esett, úgy éreztem, mintha ezer év pora lenne rám tapadva, de szerencsére sikerült lemosnom. Felfrissülten, de még mindig álmoskásan léptem ki a fülkéből. Visszavettem alsóneműimet, s azok fölé felvettem a választott pólót, ami egy egyszerű, fekete darab volt. Mielőtt magamra vettem, nem tudtam megállni, hogy ne szagoljam meg, de a kellemes illat akkor is körbeölelt, amikor már rajtam volt. A póló a combom közepéig ért, eltakarva a sebemet, ami már nem fájt annyira, de még mindig nem volt kellemes. Nem engedtem ki a hajam, maradt kontyba kötve. A használt ruháimat a táskám legaljára tettem, minden mást átpakoltam, rá a ruhákra, hogy könnyebben elérhetők legyenek. A törölközőt a radiátorra tettem, hogy meg tudjon száradni, bár gyanítottam, hogy először Lio kimossa. A vállamra tettem a táskát és elkezdtem Liot keresni. Arra mentem, amerre a fény világított, vagy a szobába, a konyhába, vagy a nappaliba. 

Felmentem, elkezdtem rendbehozni a szobát és már az ággyal bíbelődtem, amikor csörömpölést hallottam lentről. Egyetlen ugrással a lépcső mellett teremtem, lefelé siettem és a következő pillanatban a konyhai lámpa kapcsolójáért nyúltam. A meglepettségtől, és az idegességtől ledermedve néztem a síró lányra, aki a konyha közepén szedegette az összetört pohár darbjait.
- Jól vagy? - kérdeztem meg tőle ma már talán tizedjére is, miközben lehajoltam hozzá és felhúztam. A szalvétát elvettem a tenyerétől, aztán csuklójánál fogva a mosogatóhoz vezettem, megnyitottam a csapot és alá húztam a kezét. Voltak selytéseim arról, mi is történhetett, de ettől még egyáltalán nem voltam felkészülve rá, hogy ilyesmi előfordulhat.
- Menj, zuhanyozz le, addig ezt összeszedem - Ismét egy utasítás, ami inkább javaslat akart lenni, de a meglepettségre hasonlító zavar miatt, lehetséges, hogy nem épp annak hatott. Elenggedtem a kezét, elzártam a csapot és rájöttem, mit hagytam ki az előző mondatomból. - Vegyél el egy pólót a radiátor mellől, kicsit nagy lesz rád, de legalább kényelmes. - Tettem még hozzá némi késéssel az előzőekhez és hirtelen azon kezdtem el gondolkodni, milyen pólókat tettem a kis szárítóra, pedig ez egyébként teljesen felesleges volt. Megvártam, mit reagál az ötletre, aztán, ha kiment, nekifogtam összeszedegetni a pohár darabjait, és a moogató alatti szekrényben lévő szemetesbe dobáltam.

Lio elfogadta, hogy inkább itt tölteném az éjszakát, mint a kollégiumban. Amikor felkelt mellőlem, visszafordítottam a fejem és a plafont néztem. Elmormoltam egy hálát, hogy Lio mennyire önzetlen. Csak bólintottam, és néztem, ahogy a férfi kimegy a szobából. Pár perc múlva kezdett nyomasztóvá válni a csend, csak Chesar szuszogása hallatszott. Ha ugyan az övé volt, nem pedig valami szörnnyé, ami egészen addig arra várt, hogy Lio elmenjen. A gondolatra összerezzentem és gyorsan felültem. Megittam az utolsó korty vizemet, amit közben a padlóra tettem, majd a kiürült poharárnak kerestem egy méltóbb helyet. Asztalon kívül semmit nem találtam, ezért a vaksötétbe kibotorkáltam a konyhába, miután a törölközőt összehajtva a kanapéra helyeztem. Csak a dolgok sziluettjeit láttam. Szerencsére gyorsan megtaláltam a mosogatót, de az már nem olyan szerencsés tett volt, hogy kinéztem az ablakon. Úgy láttam, mintha valaki elsuhanna az ablak előtt, s annyira megrémültem, hogy elejtettem a poharat. Az, a padlón, hangos csörömpöléssel szétpattant. Ismét láttam az árnyat, de rájöttem, hogy csak egy fa mozgását láttam, amit a szél okozott. A földre nézve láttam a szilánkokat, nagyon bűntudatom lett és szégyenszemre ismét elkezdtem sírni. Gyorsan leguggoltam és össze próbáltam szedni az éles törmeléket, de a sötétben nem láttam jól, így megvágtam a tenyeremet. A vágásból szivárogni kezdett a vér. Körbenéztem, és felpattantam, hogy elvegyek egy szalvétát, a pultról, amit aztán tenyerembe szorítottam. Ismét leguggoltam, halkan szipogva szedegettem a szilánkokat, s közben imádkoztam, hogy a férfi, ne hallja meg.

- Rendben - Gondolatban bólintottam a válaszamhoz, aztán még guggoltam egy kicsit mellette mielőtt felálttam. Megragadtam az ottfelejtett jegemet, ami már kezdett teljesen szétolvadni és Chesarra pillantottam, ami enyhén álmos tekintettel ballagott be a nappaliba és heveredett le a sarokban kialakított helyén. Mert ő mindig őriz és véd. Ettől a gondolattól majdnem elnevettem magam, de időben megálltam és ismét Adelynre emeltem a tekintetem.
- Elkészítem az ágyad, ha bármire szükséged lenne szólj - Hacsak nem állított meg ezután, a konyhába mentem, visszatettem a jeget, majd az emeletre indultam, hogy a hálószobám kicsit vendég-kompatibilisebbé változtassam. Kezdézsként a fotelben összedobált ruhák eltűntetéséhez fogtam, aztán jöhetett az ágy.

Lio nagyon gondoskodó volt velem, még párnát is rakott a fejem mellé, bár ez kényelmetlenebb volt, mert a lábam még a padlón volt. De ezen is segített, mert nemes egyszerűséggel felemelte a lábamat, így mégjobban kényelembe helyezett engem. A törölközőn keresztül megérintettem az oldalamat, de inkább abba is hagytam saját magam sanyargatását. Amikor Lio felvázolta a két lehetőséget, lehunytam a szemem és elgondolkodtam. Nyilván az lenne a helyes, ha visszamennék a kollégiumba, de úgy éreztem, erre nem lennék képes. Ahogy ismertem magam, a legapróbb zajtól is megijedtem volna, ráadásul, ha Moirával osztom meg a történteket, nyilván ismét sírva fakadtam volna, aminek nem akartam kitenni a lányt. Lio pedig olyan körülményeket biztosított, amilyenről álmodni sem mertem.  - Inkább maradnék - feleltem, majd lassan kinyitottam a szemem. Semmi sem esne jobban, mint forró víz és egy puha ágy. Igazából már a kanapén is képes lettem volna elaludni. Ami pedig a "saját ágyamat" illeti, a kollégiumi ágyam sem a sajátom, pár évvel ezelőtt vadidegenek tartották sajátjuknak, pár év múlva pedig ismét ismeretlenek fognak ott aludni. Én is csak egy átmeneti állapot vagyok az ágy karrierjében. Tényleg elég fáradt voltam, főleg hogy az ágy életrajzán gondolkodtam is. 

A törölközőt eligazgattam a lányon, aztán a fotelből szereztem egy párnát és a feje alá tettem.
- Feküdj fel úgy, hogy kényelmes legyen, a lábadnak is jót tesz - Mivel úgy tűnt, a sokk után még zavarba is jött, valószínűleg miattam, hacsak ő nem tette meg magától, nem volt más választásom, mint egyszerűen felemelni a lábait és a kanapéra tenni. Nem is gondoltam bele olyasmibe, amitől zavarba jöhetett, én csak azt láttam, hogy segítenem kellett neki és most azon vagyok, hogy minél kevesebb fájdalommal és a lehető leghamarabb meggyógyuljon.
- Ha szeretnél, fürödj le nyugodtan, és megcsinálom neked az ágyat, hogy lefekhess. Az lenne a legjobb, ha kialudnád magadból ezt az egészet. De előtte írj egy sms-t a szobatársadnak, hogy ne kezdjen el keresni téged, mert abból csak nagyobb baj lesz. Persze, ha szeretnéd, továbbra is fenntartom, visszaviszlek a kollégiumhoz. Megértem, ha inkább a saját ágyadban szeretnél lenni. - Továbbra sem tartottam jó ötletnek, de attól még teljesítettem volna a kérését, ha azt akarja. Mert igaza lenne, akárcsak nekem, viszont nem nekem kell döntenem, tehát vártam a válaszát.

Lio maga volt a megtestesült lovagiasság, ezt a mai napon már vagy ezredszerre bizonyította. Hálálkodásomra megsimította arcomat, s nem tudtam eldönteni, hogy ez milyen felelet volt, de nagyon jól esett. 

Nem akartam, hogy Lio túl sokáig láthassa a foltokat, ezért gyorsan lehúztam volna az anyagot, de Lio nem hagyta. A kérdésére feltűnően gyorsan válaszoltam. - Nem annyira - hazudtam, de amikor a férfi óvatosan megérintette a foltokat, arcom összerándult. A különös ám nem feltétlenül rossz érzéssel, ami a szívem tájékán jelentkezett, nem törődtem, még. Az ajkamba haraptam és a férfi arcát vizsgáltam. Az én apró bajaim elfelejtették vele a saját gondját, mondjuk hogy az Árnyék-hegység éppen megformálódott arcán. - Nem, nem kell - próbáltam meggyőzni, hogy jól vagyok, de nem ment, mert már el is tűnt ismét a fürdőszobában. Ahogy kérte, elfeküdtem a kanapén, de nem volt annyi eszem, hogy párnát rakjak a fejem alá. Talpaim maradtak a padlón, ahol eddig is voltak. Felsőmet oldalam másik felén is felhúztam, ott is csúnya foltok látszódtak, de lilábbak, mint a másik oldalon, talán balkezes lehet az illető. Még szerencse, hogy magasított derekú szoknya volt rajtam, így nem tűntem olyan erkölcstelennek, bár már teljesen lejárattam magam ma a férfi előtt. Lio pár másodperc múlva vissza is tért és ismét leguggolt. Amikor rám terítette a vizes törölközőt, arcom eltorzult a fájdalomtól, de ez pillanatok alatt el is röppent, nem fájt annyira, mint combom, bár az is jobb volt, mint amíg még nem volt bekenve. A hangjától kirázott a hideg. A kérdésre sóhajtottam egyet. - Úgy érzem, hogy mindenhol fáj - takartam el egyik tenyeremmel az arcom. - De jól vagyok - tettem gyorsan  hozzá leengedve a kezem, és oldalra hajtottam a fejemet, hogy Liora tudjak nézni, ha még mindig ott guggol mellettem.

Meglepettésgtől elkerekedett szemekkel néztem Adelynre, amikor végre úgy láttam, kezd megnyugodni újra előtört belőle a sírás és felsorolta azokat az eseményeket, amikor segítettem neki. Nem értettem mindegyik egyet, de nem akartam vitába szállni, így csak ráhagytam. Válaszként kezemmel megsimogattam az arcát, letöröltem pár kibuggyanó könnycseppet és elmosolyodtam.
Aztán az amilyen gyorsan jött olyan hirtelen el is tűnt az arcomról, mert Adelyn az oldalához kapta a kezét. Ha nem ő teszi, akkor én nyúltam volna oda és néztem volna meg, miért. A lila foltok láttánk enyhülni látszó haragom ismét fellángolt, mikor a lány le akarta húzni a felsőjét megfogtam és nem engedtem, hogy eltakarja.
- Mennyire fáj? - Abban erősen kételkedtem, hogy eltörte, de pontosan látszott, hol és milyen erővel szorította meg az a állat. Nem akartam én is bántani, de muszáj voltam megnézni jobban is, hogy kizárjunk minden olyan lehetőséget, amiért mégis kórházba kellett volna mennünk. Amennyire tudtam, óvatosan fogtam meg a lilás foltokat, csak annyira nyomtam meg, amennyire feltétlenül muszáj volt és már el is engedtem.
- Hozok rá borogatást, addig feküdj el a kanapén - Határozottan, de nem parancsolóan szóltam hozzá, majd felálltam és ismét a fürdőszobába mentem. Megfogtam egy random törölközőt a szekrényben és bevizeztem, aztán kicsavartam és így szinte nem is csöpögött. Visszamentem a lányhoz, aki reményeim szerint teljesítette a kérésem, tehát csak a lilás területekre kellett terítenem a hidegvizes törölközőt. Leguggoltam mellé és eligazgattam az anyagot. - Ettől jobb lesz. - tettem hozzá, mintha nem lenne elég egyértelmű, miért is csináltam azt amit. - Fáj még valahol? - Arcát fürkésztem a válaszért.

Kicsit elszégyelltem magam, hogy már megint sírva fakadtam. Lionak ezer jobb dolga is lett volna, minthogy egy érzékeny diáklányt ápolgasson. Kicsit meglepődtem, amikor ezen gondolatok ellenére magáhozölelt. Nem ellenkeztem, csak hagytam, hogy a karjaiba zárjon. Éreztem, ahogyan a könnyeim a vállára hulltak, talán meg is fog látszódni a kis folt, ha elengsdjük egymást. Pityeregve hallgattam, amit a férfi mond, s közben a hátamat simogatta, ami segített megnyugodni. Remegő kezem vállára tettem és azon pihentettem az államat, s olyan szorosan hunytam le a szemem, hogy csillagokat láttam. Amikor befejezte a beszédet, nem húzódtam el tőle, nem volt erőm a szemeibe nézni, és könnyeim még mindig nem csillapodtak. Pár perc kellett, amíg tényleg lehiggadtam, lélegzetvételeim ismét szabályossá váltak. Nagyon kicsit elhúzódtam a férfitól, de tenyeremet vállán felejtettem, éreztem, hogy bármelyik pillanatban újra sírva fakadhatok. - Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg - néztem a férfi szemeibe. - Hogy ezt elmondhattam, hogy megmentett a parkban, hogy táncolt velem a bálon, hogy kezelte a csulómat... - ismét előtört belőlem a sírás, ahogyan soroltam fordított időrendi sorrendben az eseményeket, bár ez nem volt olyan intenzív, de éreztem, ahogyan a könnyeim vizes csíkot húznak arcomon. Még szerencse, hogy csak alapozó volt rajtam, vagyis már az sem. Mintha villámcsapás ért volna, leengedtem kezemet Lio válláról, s két karomat összefontam valahol a gyomrom tájékán, de erre felszisszentem. Nem értettem, hogy mi fájhat oldalam körül, ezért a férfire sem nézve derekam egyik oldalán felhajtottam egy kissé az anyagot. Láthatóvá vált hófehér bőröm, illetve rajta három lilás folt, ahol az egyik rémes ember szorított. Elkerekedtek a szemeim, mert olyan volt, mintha az ujja nyoma lett volna a börömön. Így nem fájtak, de amikor óvatosan megnyomtam az egyiket, belenyilalt a fájdalom. Szemérmesen és nagyon gyorsan lehúztam a fölsőt, ismét eltakarva a lila foltokat, és valamivel feljebb fűztem össze karjaimat, hogy ne fájjon. Még nem volt alkalma válaszolni Lionak, persze csak ha akart valamit reagálni köszönetemre, hacsak nem aközben beszélt, hogy további foltjaimat tanulmányoztam az előbb.

Hallgattam, amit mond és éreztem, ahogy egyre kevésbé sikerül komoly arcom megtartanom, mert az idegesség, a méreg egyre jobban elárasztott, minél közelebb ért a történettel ahhoz a részhez, amit már én is ismertem. Legszívesebben megállítottam volna, jobb lett volna, ha nem kérdezek rá minderre, de már késő volt és így hallhattam mindent, míg el nem csuklott a hangja. A jeget letettem a kanapéra és mellé csúsztam, átöleltem a vállát, magamhoz húztam. Szörnyű volt látni ilyen állapotban, belegondolni, hogy ezt mind ő élte át. Ha előbb odaértem volna... Nem, az ilyesfajta gondolatokat továbbra is ki akartam zárni a fejemből, mivel haszontalanok voltak. Inkább arra kellett koncentrálni, ami még előttünk állt és nem fogok megnyugodni, míg elő nem kerítik a mocskokat.
- Sajnálom, hogy szóba hoztam - Szólaltam meg, miközben a hátát simogattam. Nem húzódtam el, hacsak ő nem kezdeményezte, meg akartam várni, míg lenyugszik. - Ha rajtam múlna, soha többé nem kellene visszagondolnod erre az egészre. Meg fogjuk találni őket és felelni fognak azért, amit tettek. - Nem is gondoltam át, miket mondtam, csak hagytam had áradjanak ki a számon a szavak, amikkel talán kicsit közelebb segíthettem ahhoz, hogy meg tudjon nyugodni. Mindenfélét mondtam, lehet, többször ugyanazt, mert magam sem figyeltem rá különösebben oda, minden idegszálammal a lányra koncentráltam, most csak azt számított, hogy neki könnyebb legyen.

Mikor Lio felnevetett, nekem is mosoly kúszott az arcomra. Nem sűrűn hallom nevetni, ezért kifejezetten jó érzés. Azért még mindig azt kívántam, bárcsak ne kellett volna vagánykodnia. Igazából úgy voltam vele, hogy inkább bántottak volna csak engem, mert úgy csak egy ember lenne most pácban. De ezt nem mondtam hangosan ki, mert Lio nyilván nem így gondolta volna, ez csak fáradt elmém szüleménye. A Chesarról alkotott választ érdeklődve hallgattam. Nem értettem annyira a fajtákhoz, de rajta látszott, hogy tényleg az ilyen kiképzésre alkalmas. Amikor a válasz elhangzott, bólintottam, hogy tudomásul vettem, majd kortyoltam ismét a vízből. A kutya felkelt helyéről, s egyből rémülten rá emeltem a tekintetem, nem tudom, miért ez volt a reakcióm. Tehát ketten maradtunk a szobában, mert Chesar kisétált az ajtón, s Lio sejthette, de én nem tudtam, hogy hová megy. Pár pillanatig csend volt, én a kettőnk közötti kanapé részt néztem. A nevem hallatára felpilantottam a férfi arcára, éreztem, hogy valami olyan kérdést fog feltenni, amire nehéz válaszolnom. Igazam lett, a kérdés hallatára összerándult a gyomrom. A válasz előtt ittam egy kortyot, talán csak időhúzás végett. Összeszedtem a gondolataimat, majd komolyan a férfi szemeibe nézve ķezdtem el beszélni. - Délután Sandrával, az egyik barátnőmmel fagyizni mentünk. - Ahogy visszaidéztem az eseményeket, úgy tűnt, mintha ezer éve lettek volna. - Ő este utána a barátjával találkozott, akivel a tavaszi bálon jöttek össze. - Magam sem tudom, hogy miért adtam elő ilyen részletgazdagon. Reméltem, ha most mindent elmesélek Lionak, akkor ő a későbbiekben segít elhárítani a másoktól kapott kérdéseket. - Nagyon csinosan öltözött fel emiatt, és én is próbáltam így tenni. De ezek szerint nem sikerült - utaltam vissza arra, hogy az egyik támadó nem tartott szépnek. A szoknyám szélével játszottam, már az sem érdekelt, ha olyan testrészeim is látszódnak, amelyeket nem illik mutogatni. - Amikor elbúcsúztunk, a park felé mentem, a legrövidebb úton. A kedvenc fám felé mentem, mert az mindig felvidít. - Mostantól meggondolom, hogy a favoritomnak titulálom-e a hatalmas fát. Végtére ő nem tehet semmiről, de azért mégis. - Már messziről láttam, hogy ülnek a padon, de túl büszke voltam visszafordulni - éreztem, hogy szemeim megtellnek könnyel. - Aztán... az egyik elkapott, majd ketten szorosan átfogtak - kirázott a hideg és gyomrom ismét felfordult. - A harmadik elszakította a szoknyám - mutattam a rojtos tépésnyomot remegő kezemmel. - Aztán az egyikőjük megharapott - érintettem meg a számat, majd nem bírtam tovább és sírva fakadtam. - Nem is tudom, mi történt volna, ha nem... - peóbáltam befejezni a mondatot, de nem ment. Ezzel párhuzamosan a könnyeimet is próbáltam csitítani, de azzal sem jártam sok sikerrel. 

Röviden felnevettem, mikor a szememre tett megjegyzését meghallottam. Minden eszembe jutott róla, de ez pont nem. Kimondottan jobban örültem volna annak, ha nem kell "vagánynak" lennem, de már megtörtént, nem volt értelme tovább rágódni azon, mi lett volna, ha akkor nem ott vagyok vagy Adelyn nem arra megy, amerre megtette. Már túl voltunk ezen és mindkettőnknek volt mivel mással foglalkozni.
- Londonban találtam egy nagyon jó iskolát, mivel ő fajtájából adódóan ebben jó, és amúgy is hasznosnak tartottam, eljártunk oda párszor. De már rég nem volt... - Eszembe jutott, mikor is járhattunk utoljára kiképzésen, elkezdtem számolgatni és ezzel együtt újra elhatároztam, ideje megint elmennünk hétvégente. Most már tényleg látom a hasznosságát, bár ennek azért annyira nem örültem...
Chesar felállt és ránk nézett, mint, aki meg akar róla győződni, hogy minden rendben van-e, aztán kisétált az előszobába. Hallottam, ahogy iszik, a tál körül valószínűleg megint méretes tócsákat képez, de most nem volt sem erőm sem kedvem bosszankodni miatta. Hálás voltam neki, amit még nem sikerült ugyan felé is kifejeznem, de meg fogom tenni.
- Adelyn... - kezdtem bele abba a témába, amit elvileg megígértem magamnak, hogy nem fogok feltenni, de mégsem sikerült ezt betartanom. - Mit kerestél a parkban egyedül ilyenkor? - Nem akartam letámadni, óvatosan kéredzetem rá és figyeltem a reakcióját, ha nehezére esett beszélni róla, azonnal megnyugtattam, hogy nem muszáj megtennie, elvégre nem is tartozik rám és tisztában vagyok vele, milyen nehéz lehet visszagondolni minderre.

Úgy éreztem, hogy Lio nem veszi annyira komolyan a sérüléseit, de hallottam, hogy a fürdőszobai látogatása után a konyhába ment. A hangok arról árulkodtak, hogy nekikezdett arca lejegelésének. Amíg nem volt velem a szobában, úgy éreztem, mintha valaki nézne, és nem Chesarra gondoltam. Már majdnem elkezdtem pánikolni, de Lio visszatért, kezében egy pohár vízzel. - Köszönöm - vettem át tőle, majd belekortyoltam, amikor leült. Nagyon jól esett a víz, el is felejtettem, hogy mennyire szomjas voltam. Úgy helyezkedtem, hogy a tanár felé forduljak ültemben, de közben a szoknyát is magamra húztam, nem volt egyszerű, de sikerült. - Vagány - jegyzetem meg egyszerűen, amikor a férfi a szeme alá nyomta a konyharuhába csomagolt jeget. Szememmel megkerestem a szájánál húzódó repedést, na az sem volt túl szép, bár nem tudom, mennyit segített volna rajta a jegelés. Akaratlanul is megérintettem a számat, majd mielőtt folytattam volna, kortyoltam a vízből. - Chesar hol kapott ilyen jó kiképzést? - Igazából arra voltam kíváncsi, hogy Lio hol tanult meg ilyen keményen verekedni, mert látszott, hogy nem képzetlenül ütött. De erre nem tudtam jó kérdést kitalálni, így a kutya iránt érdeklődtem, ami akár furcsán is vehette ki magát. El akartam terelni a gondolataimat az eseményekről, de mégis csak azok pörögtek a fejemben, így finomabb kérdésekkel akartam elnyomni a rosszabb történéseket. Reméltem, hogy a tanár nem veszi zokon, ha beszélgetést kezdeményezek, de úgy éreztem, hogy valakinek törődnie kell velem most, hogy holnap ne a pszichiátriára vigyenek. 

- Az is sorra kerül - mosolyodtam el a  lány szavait hallva. Ez már a sokadik megjegyzése volt az arocmat illetően, úgy tűnt, tényleg érdekli, mi lesz vele és bár én a választ tökéletesen ismertem, azért engem is el kezdett zavarni a valószínű végeredmény. Az biztos, hogy letagadni nem tudom majd, tehát ha nem is Adelyntől indulva, de ki fog derülni, mi történt, erre is fel kell még készülnöm.
Visszavittem a dobozt, aztán a konyhába mentem, a fagyasztó hátuljából kivettem az erez éves jeget, kicsit megtörtem, majd egy poclról levett konyharuhába csavartam és a szememhez tettem. Akaratlanul csúszott ki a számon a szisszenő hang, valahogy Adelyn érintésekor nem tűnt ennyire érzékenynek. Letettem, míg töltöttem egy pohár vizet, aztán a kettővel együtt mentem vissza a nappaliba.
A lánynak nyújtottam a vizet, majd leültem én is a kanapéra és a szemehez tettem a jeget. Másodjára könnyebb volt megállni a kellemetlen érzés okozta hangadást, de attól még nem tűnt kellemesebbnek a dolog.
Tudtam, hogy meg kellene szólalnom, de egyetlen használható mondat sem jutott eszembe, azt pedig nem akartam megkérdezni tőle, mi is történt ott, míg nem értem oda. Annyira friss volt még az egész, és valószínűleg még annyiszor el kell majd mondani, azt akartam, hogy megnyugodjon, ahhoz pedig a felzaklató kérdezgetés nem volt túl jó ötlet. Ezért csak hallgattam és a lányt néztem, próbáltam nem bámulni, inkább csak éreztetni, hogy figyelek rá, ha beszélni szeretne.

Lio megérintette a térdemet, talán zavarta, hogy úgy remeg a lábam, mint a kocsonya. Felkészítettem magam, hogy nem lesz kellemes érzés, de muszáj lesz. Nem néztem a férfi arcára, továbbra is a padlóra szegeztem a tekintetemet. Amikor a hűvös krém a sebhez ért, akaratlanul is felszisszentem, pedig nem akartam a gyengeségemet mutatni. A fájdalomtól a gyomrom összerándult, de azért próbáltam mozdulatlan maradni, ezzel megkönnyítve Lio dolgát. Pár másodperc múlva már véget is ért a kezelés, és megkerestem a férfi tekintetét. - Köszönöm - néztem rá hálásan. Könnyes szemem hálát sugárzott, nem tudtam, hogy hányszor fogok még köszönetet mondani, hogy megnyugodjon a lelkem, valószínű minden alkalommal, amikor meglátom a férfit. Néztem, ahogy összeszedni a dobozt és visszaviszi a helyére. Még mielőtt kiléphetett volna a szobából halkan megköszörültem a torkomat, és megszólaltam. Egy másodpercig nem igazán tudtam, hogy mit mondjak, de hamar összekaptam magam. - A tanár úr arcával is kellene kezdeni valamit. - Mondanivalóm elején még a férfira néztem, de mire végeztem, már ismét a padlót tanulmányoztam, mintha olyan érdekes lenne. Igen, aggódtam Lioért, nem festett túl szépen. Az mondjuk igaz, hogy igazán rossz fiússá tette a pár seb a kinézetét, de inkább nézzen ki kevésbé vagányul, minthogy megsérüljön. 

Tudtam, hogy nem kellemes, a fájdalmon túl, a sokk és a félelem keveréke mellé még én is pont azt kérem tőle, hogy vetkőzze le a gátlásait, had nézzem meg, mit művelt vele az a minősítésre sem méltó alak. Adelyn remegni kezdett, finoman megérintettem a térdénél, hogy megnézhessem a combján éktelenkedő sérülést. Nem tudom, szerencsének tarthatom-e, de nem tűnt annyira mélynek, mint amennyire elsőre gondoltam. Azért egy orvos véleményét mindenképp meghallgattam volna, ám a helyzet nem követelte meg feltétlenül a kórházat, aminek részben örültem, részben azonban alig tudtam uralkodni a helyzet okozta dühömön. Erős késztetést éreztem valamilyen feszültséglevezető dologra, ám erre abban a pillanatban nem volt lehetőségem, így csak lenyeltem és elraktároztam későbbre.
A kenőcsért nyúltam a doboz alsó sarkában és letekertem a tetejét.
- Ez valószínűleg nem lesz kellemes, bocsánat, de muszáj bekennem. - Bárki, aki égette már meg a kezét, akármilyét, tudja, hogy mennyire tud fájni, és én tökéletesen együtt tudtam érezni Adelynnel, belegondolni is rossz volt, hogy én is fájdalmat okozhatok neki. Amennyire tudtam, óvatosan csináltam, alig értem hozzá jobban, mint amennyire feltétlenül muszáj volt. Nem mertem felnézni a lányra, a fülem azonban nem csukhattam be, így a legapróbb hangokat is tisztán hallottam. Mikor végre befejeztem, elhúzódtam tőle és fel sem nézve rá elraktam a krémet. Ekkor vetettem arcára egy pillantást. - Sajnálom. - Ebben benne volt az okozott fájdalom és a történtek miatt érzett rossz érzésem. Felálltam mellőle, összeszedtem mindent, majd a dobozzal együtt elindultam vissza a fürdőszobához, ha csak nem tudott megállítani, mert ha megszólalt, természetesen ott maradtam.