- Innen nem látlak, annyit mocorogtál, azt hittem, fekszel - vontam meg a vállam. Elfordítottam a fejem és felnéztem a lányra. - Na átöltözöm pizsibe - jelentettembe, majd egyszerűen felültem. Ezután felkeltem az ágyból. Meggondoltam magam, nem veszek fel nadrágot, maradok az alsónadrágnál. 

- Ha tudnám a "you can leave your hat on" teljes dalszövegét, énekelném... - sóhajtottam. - Csukd be a szemed - kértem teljesen érzelemmentesen, hiszen most készültem levenni a nadrágom. De igazából meg sem vártam, hogy bármit tegyen a lány, egy szempillantás múlva már a székemen volt a ruhadarab. Hm, fura helyzet volt, gondolom Miha is kissé zavarba jött, ezért nem néztem rá, miközben felkapcsoltam a kis lámpát az éjjeliszekrényemen, majd le a nagyot.  Visszasétáltam az ágyhoz és most már rendesen elfeküdtem, saját takarómat a hasam közepéig húzva.

- Ez neked mióta fekvés? - szemöldököm megemelkedett, ahogy kérdőn ránéztem.
- Ez szerintem minden kultúrában ülésnek számít, de lehet te valami ismeretlen szektához tartozol, ahol ezt fordítva kezelik. Vagy hallucinálsz, még ez lehet. Volt valami a hambidban vagy az italodban vagy amíg nem figyeltem valami mással próbálkoztál? - Visszahelyezkedtem háttal a párnámnak és anélkűl, hogy lábaim kibogóztam volna a perec formából hátradőltem. Aztán tapogatózni kezdtem a kispárna miatt, ami helyett James karját találtam meg és villám sebességgel húztam vissza a kacsóm.
- Upsz, téves. - tettem még hozzá, majd megemeltem a fejem annyira, hogy meglássam a rosszcsont párnát, elcsíptem és a fejem alá gyűrtem.
De valami hiányzott...
Kényelmetlen volt, ami mocorgásra késztetett, ficánkoltam, mint partra vetett halacska. Mondjuk aranyhal, azok cukik és még szerencsét is hoznak.

- Mintha annyi zenét hallgattál volna tőlünk... a végén még megtudom, hogy kielemezted a szövegeket - forgattam meg a szemem, de nem volt rosszindulatú a hangom. Egyébként a zenekarban én csak a dallamírásba segítettem be, vagyis a ritmusírásba, ha lehet ezt mondani, hiszen a többiek annyira nem jó dobosok. Sőt.
- Ennyire becsülöd meg, hogy milyen jó ágyneműt húztam neked? - Megjátszott felháborodással visszavágtam neki a párnát, ami az előbb a fejemet találta el. Azért vigyáztam, nehogy komolyabb sérülést okozzak a lánynak, minden vágyam, hogy a sürgősségire cipelhessem...
Csak karomat mozdítottam meg a dobáshoz, egyébként még mindig mozdulatlanul, nyugodtan feküdtem. A kispárna, meg a hozzá tartozó ágynemű igazából nem is illett az enyémhez. Az egyik sima sötétkék volt, a másikat pedig rózsaszín körök díszítették fehér alappal. Hogy az utóbbit honnan szereztem, nem tudom. Sejtésem van, mégpedig egy női nevet tudnék most mondani, de inkább nem teszem. Ami az ágyneműsfióknak a rejtélye, az maradjon is ott. 
- Úgy elfeküdtél, hogy azt hittem aludni akarsz - vontam meg a  vállam egykedvűen. 

Egy dolog biztosan látszik, ezt a megállapítást azonnal közöltem is a "csúnya hajú Jamessel", ahogy azt tévesen az imént mondta. A haja egyáltalán nem csúnya csak... vékonyszálú, de van ilyen, előfordul. Ettől még lehet nagyon is... hasznos.
Hasznos? Juj, nem ezt a szót kerestem, nagyon nem. Mindegy. Meg egy légy.
Milyen légy? Wáá, ez a srác kiakaszt!
Még a saját gondolataimon is elkalandozom.
- A dalszövegeitek írásában gondolom nem te vagy a nagy agy "Mr. Hasonlat". - cukkoltam egy kicsit, ami egyáltalán nem akart bántó lenni, egyszerűen csak kicsúszott, plusz(!) Jamest jó szekálni, élvezem. Majdnem annyira, mint, hogy itt ülök a lakásában, pontosabban a hálószobájában, meg pontosabban az ágyában és ennél is jobban fókuszalva, centikre tőle.
Ez azért valami. Vagy legalábbis több mint amire gondoltam, mióta ismerem. Ez a lehetőség határozottan ábrándozó síkon maradt meg. De meg milyen abrándozón! Jó-jó lépjünk tovább, oké?
- Miért, te már aludni akarsz? Vagyis nem csak aludni lehet sötétben, de... Op, ez félreérthető volt, pedig esküszöm, semmi olyan nem jutott eszembe, én totál másra gondoltam, például a...a... Látod, mindig összezavarsz! - vágtam hozzá felháborodva az első kezembe kerülő párnát, az ideiglenes nagyon lévő kicsit.

- Miha, érzem, hogy befonod a hajam, de egyáltalán nem tetszik - sóhajtottam. Nyilván a rászólásom után sem hagyta abba a fonogatást, csak akkor, amikor ő akarta. 
- Most, hogy tájékoztattál arról, hogy ronda a hajam, teljes mértékben fel lettem villanyozva, és fel lett dobva a kedvem - közöltem gúnyos hangon. Azért nem olyan rossz a hajam, ahogy Miha leírta. Egyszer, amikor sokat vágattam belőle, eladományoztam és azt mondták, hogy ez megfelel. Szóval ja. 
Egyszerű mozdulattal elnyújtóztam az éjjeliszekrényemig, ami tele volt mindenféle apró holmival, olyanokkal, amiket az éjjeliszekrényekre szokás rakni. A szokásos kislámpa, zsepi, telefontöltő, egy üveg víz, egy műanyagvilla, egy pár dobverő, na jó, ezek már nem annyira megszokottak, és még nem is fejeztem be a felsorolást, nem ez a lényeg. Miközben megállapítottam, hogy a Miha oldalán lévő szekrénykén csak a lámpa van, elvettem a dobverőim mellől egy hajgumit és szorosan összekötöttem vele a hajam. Meggondoltam magam. Most, hogy már tudom, hogy Miha ennyi mindent csinál álmában, jobban járunk, ha nem hagyom szabadon lógni loboncomat. Tulajdonképpen talán meg is mentem az életünket, hiszen nem fulladunk bele a hajrengetegbe. 
- Jó, ezek beleférnek - feleltem lazán. Szóval semmi alvajárás meg alvási paralízis, vagy mi a csuda. - Majd olyan halk leszek, mint egy... légy. - Hirtelen ez jutott eszembe, ahogyan a plafont néztem. - Ez nem jó hasonlat - ráncoltam össze a homlokom, miközben még mindig a mennyezetre szegeztem a tekintetem. - Mint egy - kezdtem bele ismét, - nagyon halk valami - zártam le a saját gondolatmenetemet kissé erőszakosan. 
- Na, kapcsoljam a villanyt? - Egy kicsivel lágyabb hangsúllyal sikeredett a kérdés, mint ahogy terveztem. 

- Ki tudja, nem voltál-e már az előttem is - Nehéz nem mosolyogni, ha ilyeneket mond nekem. Hogy én teszem őt skizofrénná? Ugyan, azért ennyire elvetemülten jó még én sem lehetek. Ehhez már komoly tehetség kellene. Gondolom. Vagy egy kicsivel több őrület, a meglévő alapanygok nem elegendőek ehhez.
- Csitt, hagyd dolgozni a mestert! - szóltam rá, s közben új projektbe kezdtem, amit tulajdonképpen tiltva, de ő ihletett. Hajat fontam. Amihez köztudottan béna vagyok, mert sosem lesz egyenletes, se túl szép, de tetszett, hogy James haját piszkálhatom, így tettem egy sokadik kísérletet.
- Bármennyire tetszik, paróka alapanyagnak nem lenne jó, ahhoz túl vékonyszálú és hosszabb távon nem bírná a strapát. - tájékoztattam, miközben kibontottam a gyengén sikerült fonatot. Abbahagytam a kísérletezést, két kezem csak lazán az ölemben pihent.
- Csapkodok, néha rugkapálok, és esetenként beszélek, ritkábban fel is ülök, de utóbbi többnyire akkor fordul elő, ha beteg vagyok vagy, ha sok fagyit ettem lefekvés előtt. Ez a helyzet pedig jelenleg nem áll fenn, szóval maximum elmondom, mennyire nem férek el tőled és mellé a kezemmel is támadásba lendülök. Nyugi, állítólag nem halálos az ereje. - vontam vállat egy teljesen ártatlan mosoly kíséretében. - Viszont, ha fel mersz ébreszteni, akkor a véletlenből szándékos lesz. Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy jó kis álomból felébresztenek. - Nem tettem hozzá, mert igyekeztem elkerülni ezt a lehetőséget, de állítólag néha plüssmacinak hiszem a mellettem lévőket és hajlamos vagyok ilyenkor megölelgetni őket. Na, ez az ami ma éjjel semmiképp sem következhet be. Én nem fogom megölelni Jamest, maximum leütni, azt engedélyezem magamnak, de másról szó sem lehet.
Lejjebb csúsztam, megigazítottam a párnát ideiglenes térfelemen és a takaró alá bújtam. Végre kényelmesen elfekhettem, lábaimat felhúzhattam, anélkül, hogy bármi olyasmit mutogatnék, amit egy fiatal lánynak nem illik. Mondom ezt úgy, hogy reggel egy férfi alsóval fogok távozni. Mindegy, akkor is így a kényelmesebb. Nem feküdtem még el, csak félig-meddig James felé fordultam, törökülésbe csavartam lábaimat és őt néztem. Hogy miért? Öhm... mondju azért, mert a lakásában vagyunk, mert meghívott ide... fogjuk rá, plusz az ágyában fetengünk, természetesen, abszolút, száz százalékban külön, nem együtt... csak egyszerre. De ez nem számít nem? Egészen más lenne a helyze, ha... Wá, paradicsom-őzike visszatért, már a gondolati síkon történteket sem bírja! Két kezem arcomra tapasztottam, mint Kevin a betörőkkel való hadakozás közben. Cseppet sem segített a helyzeten, se a nyugalmi állapot visszaszerzésén, hogy az előttem fekvő srác félmeztelen volt, érted fél-mez-te-len! Vagyis az idióta gondolatok csak úgy cikáztak, a rákok meg sápadt albínókká váltak a közelemben. Ha lett volna ennyi sütnivalóm, elfordulok, ne is lássa, mennyire zavarba tudok jönni magamtól is. De nem, én maradtam szembe vele, kezeim az arcomon és csak úgy áradt belőlem a szűzkislányos zavar. Pedig már nem is vagyok.... Jaj, ezt ne, ezt ne! Ne firtassuk a dolgokat!

- Skrizofrén leszek melletted - csóváltam meg a fejem, hiszen köbö két percen belül mondta rám a tatát is, meg a kiskölyköt is. Azért ennyire ingadozó nem vagyok. Ha meg igen, azt természetesen Miha hozza ki belőlem, szóval én mosom kezeim. 

Szemem sarkából néztem, ahogy Miha elhelyezkedik, majd mellém fészkeli magát. Csupán azért szemem sarkából, mert nem volt kedvem elfordítani a fejem. Amikor megéreztem, hogy Miha a hajammal kezd babrálni, meghökkent hangon rászóltam: 

- Nagyon remélem, hogy nem akarod befonni a hajam. - Ettől függetlenül hagytam, hogy tovább játszon a tincseimmel. Tulajdonképpen tényleg elég szép a hajam, már nem azért mondom, de épp attól ilyen, hogy én nem akarom fényesen puhává és illatosan töredezésmentessé tenni mindenféle csodaszerrel. Csak néha megmosom és kész. 

- Miha, nagyon ijesztő, - fogtam le a csuklóját valószínűleg úgy, hogy még tartott ujjai közt egy kis hajat, - ahogyan a hajammal babrálsz és közben álmodozol. Mint egy rossz horrorfilmben... légyszi ne vágd le a hajam álmomban... Tényleg, neked nincs semmi alvászavarod? - hirtelen jutott eszembe, nem is a témába illett, de na. Fontos tudni, mielőtt rájövök, hogy Miha alvajáró vagy démonokat hallucinál a szobámba.

- Mi?! Hogy én, zavarban? Ugyan már! - Annyira ostoba leplezése volt ez a nyilvánvalónak, hogy legszívesebben tarkón csaptam volna magam, mert úgy tűnik a zagyva szövegelésen kívül semmi másra nem vagyok használható. - Amúgy is, ne beszélj úgy, mint egy öreg tata, a koncertjeid után gondolom ilyenkor még javában bulizol, tuti nem az az első, hogy hazarohansz, mert fellőtték a pizsit. - Ez az, tereljük a témát valamerre arra, ahol szóba sem jöhet mennyire nem vagyok toppon. Még a késztetést is sikerült legyűrnöm, hogy a hajamba túrjak, ami csak akkor szokásom, ha az eredetiben pompázom, a parókáimmal nem sűrűn játszom be, túl sok veszélyes helyzetet eredményezne, plusz tuti, beleakadnék.
- A tábor nem arra való, hogy aludj, hanem arra, hogy kiosonj és tilosban mászkálj, ezt mindenki tudja. Vagy legalábbis azok, akik normális táborokban is megfordultak. - Látványosan forgattam a szemem, s belül mindeközben eszeveszettül örültem, hogy kezdünk távolodni az eredeto témától, vagyis a zavaromtól. Abba bele se mertem gondolni, mi felé evezünk, vagyis az együttalvás, khm.. hát... nos, izé... nem tudom, mit mondjak. Az érzéseimet viszont lehetetlen leplezni, a gondolatok sokaságától is újult erővel tombolt a paradicsom ábrázat, most már láthatóan, basszus! Szedd össze magad Miha, ez nem mehet így tovább! Figyelj oda végre!
- Micsoda? Öhm... de, persze. - Mikor álltam fel? Te jó ég, ez kezd súlyos méreteket ölteni! Tuti, hogy James valami varázsló vagy hasonló, mert ennyire kiesni a képből... A legrázósabb helyzetekből is kivágom magam, erre itt van ő, és amint feltűnik, én eltűnök... vagy legalábbis a magabiztosságom meg a józan eszem. Francfilé, ez így nem lesz jó... nagyon nagyon nagyon és még sokszor nagyon nem.
Leültem az ágy szélére, na nem egészen a legszélére, de úgy az "én részem" szélére. James erre behuppant mellém, elnyúlt kényelmesen, én meg csak ültem és néztem, mit művel megint.
Tulajdonképpen fel kellett volna készülnöm erre. Az egész hajgumis merénylete abszolút kiszámítható volt, mégis hagytam, hogy megtegye. A gumi a karomon talált el, amit reflexből arrébb húztam és így a fekete cucc kettőnk között ért véglegesen talajt. Gyorsan utána kaptam és a csuklómra húztam.
- Az előbb még tata, most meg kiskölyök. Borzasztó. - csóváltam meg a fejem, mintha James annyira kiborító lenne. Feljebb csúsztam az ágyon és amennyire a póló hossza engedte kényelmebe helyeztem magam, a párnának dőlve, meg az ágy háttámlájának. Néztem rá, majd hirtelen mozdulattal, mellette teremtem, megfelelő távolságban mellette és megfogtam egy nagyobb tincset a hajából... azaz tincseket, mert kb. akkora volt a rész, amit elértem, már, ha nem mozdult ő is, bár akkor lehet sikerült meghúznom a haját, ami nem volt szándékos, de így jár, aki ficánkol. - Tetszik a hajad. - szólaltam meg és csak úgy random csavargattam meg piszkáltam az ujjaimmal, ha egyáltalán hagyta. - Nekem sosem volt ilyen hosszú, mármint az eredeti... hajam. - Mivel a mondataim többségét elfelejtem befejezni, külön odafigyelést igényelt ezúttal lezárni őket, mielőtt újba kezdek. Plusz ezzel a szokásos csavarjaim is megoldottam, tehát annyira mégsem volt felesleges próbálkozás.

Kaján mosoly jelent meg az arcomon. - Már megint zavarban vagy és össze-vissza beszélsz - nevettem fel jóízűen. - Ha egyszerű, alany-állítmány mondatokban beszélsz, azt is megértem... talán még jobban is, mint a barokk körmondatokat. Ne érts félre, nincs a beszédeddel semmi bajom, de tekintve, hogy este nemistudomhány óra ván, már nem vagyok olyan friss, mint eddig. - Hogy állításomat bizonyítsam, tenyeremmel eltakartam egy kisebb ásítást. 

- Nem voltál soha táborban? - Még mindig látszott rajta, higy zavarban van. Le se tudná tagadni, ezt a kinéztet ismerem, mint a rossz pénzt, még akkor is, ha annyi mindent igazából nem is tudok róla. És most pedig együtt fogunk aludni, ami kicsit bizarr, de olyan, mint egy tábor! Itt gondolataim visszakanyarodtak volna előbbi szavaimhoz, de még eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nincs barátnőm, meg kialakuló kapcsolatom, mert nyilván nem díjazná senki, hogy Mihával fogok együtt aludni. Jót említettem volna? Nem tudom. - A jó kis táborokban még többen, még kisebb helyeken aludtunk, és ott nem volt helye a pironkodásnak. - Megvontam a vállam, de hangom nem volt olyan közönyös. 

- Nem ülsz le? - Hetykén az ágy szélére mutattam, hangom kérdő volt. Amint Miha leült, én eldőltem az ágyon, hátam a mateacba fúródott. Kezeimet kinyújtva a fejem fölé emeltem, majd leeresztettem őket, mintha nyújtást végeznék a párnáim felé. 

Kicsit megemeltem a fejem, és egyetlen laza mozdulattal kihúztam a copfomat hátam alól, majd egyszerűen kiszabadítottam a hajszálaim a hajgumi fogságából. A fekete hajgumit az ujjaim közé feszítettem, mint egy csúzlit és Miha felé lőttem. Ha minden igaz, el is találram a lány kezét. - Háh! - Diadalittasan elsöpörtem egy hajtincset az arcomból. 

Jamest szemmel láthatóan nem hatotta meg annyira a látványom, mint ahogyan mondjuk egy romantikus regényben kellett volna, de ettől még nem dőlt romba az este. A pozitív oldalt nézve tulajdonképpen nem is sikerült olyan rosszul ez a jelenet, nem kiáltott fel, hogy "Jé neked milyen rövid, fénytelen, vékonyszálú béna hajad van!" , s ezt most értsük Jameses stílusban, mert ő egészen másképp mondaná. Azért, bár ez elmaradt, mégis zavarban voltam.
Ott álltam egy idegen hálószobában, háromszor nagyobb pólóban, lelapult séróval és a megszokott, legalább látszólag sziklaszilárd magabiztosságom aprócska maradványaival, mert a többi abban a pillanatban elszelelt, ahogy csodás szőkei hajkoronámtól és szerényebbre kárhoztatott sminkemtől elköszöntem. Utóbbi legalább valamennyire megmaradt, annyira, hogy ne nézzek ki agyalágyult ökölvívónak nagy meccs után, vagyis ébredést követően. A teljes megvonast nem mertem bevállalni. Azért mindent egy napra mégse.
- Öhm... nekem is hasonló, ha nem máshol alszom... Ami nem esik meg túl gyakran. Mármint, hogy nem otthon alszom, nem az, hogy nem otthon alszom. Szóval érted, azt hiszem... remélem, mert én belezabarodtam. Kicsit. Megint. - Smink nélkül reszkető csupasz őzike voltam a nagy sötét erdőben, a legapróbb arcpír is ezerrel ütött, amit csak fokozott saját zagyválásom.
James nemes egyszerűséggel levette a pólóját.
Le-vet-te! Így. Levette és kész.
Az őzike meg majdnem beesett a susnyásba annyira bámult, aztán sikerült neki egy egyáltalán nem nevezhető kecsesnek a mozdulat, amivel leült az ágyra. Valószínűleg másodpercekre befagyott, mint a kisebb tavak télen, ezért elmulasztott észrevétlen maradni a bámulástól.
Szivacs.
Meg paradicsom.
Ezt kente magára szegény csupasz őzike, majd vöröslő arccal hablatyolt valamit és igyekezett alaposabban áttanulmányozni a szoba legtávolabbi sarkának rejtelmeit, ahol is a plafon összeért a két fallal és az a gaz pókháló befészkelte magát. Vajon pók is van benne? Fújjj, ezt a csupasz őzike nem akarja tudni.
- Szóval... öhm... - kerestem a témát es kerültem Jamest, ez aztán a pazar terv. Lehet, hogy nyíl egyenesen a takaró alá kéne sprintelnen, a fejemre húzni és beásni magam a matracba, vagy át egészen az ágy alá. Igen, ez egész jó ötletnek tűnik, akkor mégis mi a fenéért ülök még mindig es nem lapátolok?!

- Ki vagy te, és mit csináltál az eredeti Mihával? - Fura volt így látni, de semmiképpen sem rossz. Ez megint egy új külső volt, amit láthattam, de mivel amúgy is egy élő kamélonlányról van szó, nem igazán furcsálltam.

- Nem tudom, hogy mit kellene mondanom... - megvontam a vállam és továbbra is csak néztem a lányt, ami akár elég zavarbaejtő is lehetett volna. De mivel már az alaphelyzet is az, hiszen a szobámban voltunk, mindegy volt. 

- Ugyanolyan vagy, mint máskor. Csak most barna a hajad. Meg az én pólóm van rajtad. - Így foglaltam össze a véleményem. Aztán úgy gondoltam, nekem is kell valamit produkálni. Villámgyors mozdulattal lekaptam a felsőm, szabaddá téve izmaimon feszülő fehér böröm.

- Tessék, ez az én pizsim - tártam szét én is karom. Jó, igazából boxerban szoktam aludni, de majd Miha kedvéért keresek valami itthoni rövidnadrágot. 

Össze-vissza igazgattam, hátul összecsíptem aztán elengedtem a pólót, de bármennyit ügyeskedtem is, be kellett látnom a "kék ruhás csodalány" szerepből kiestem.
Ez a piros póló előnytelenül nagy volt rá, kisebbnek mutatott pedig amúgy sem vagyok valami nagyra nőtt személy. De legalább leért addig míg a saját ruhám, nagyjából. Combközép vagy mégsem, de addig takar amennyire muszáj neki. Ennél sokkal rosszabb volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy bármilyen szépen ráillesztettem a parókám a fejemre, aludni abban sem lehet.
Halk visnyogásokkal szabadultam meg tőle, majd eligazgattam barna, vékonyszálú tincseimet és a holmimmal együtt kiosontam a fürdőszobából. Letettem őket a kanapéra, a parókát a ruha alá és megközelítettem a hálószobát. Csak a fejem dugtam be, óvatosan bekukucskáltam.
- Most úgy látsz, ahogy eddig még nem sokan. Szóval érezd magad megtisztelve, amiért ez a lehetőség az öledbe pottyant. - Nem volt olyan nagy dolog, mint amekkorára felfújtam, de nekem igenis számított. Elengedtem a bejáratot és kiléptem a rejtekemből. Kissé széttárt karokkal néztem Jamesre, mit szól hozzá...m.

- A piros annyira nem az én színem - csóváltam meg a fejem, majd elnevettem magam. - Nem is értem, miért - tettem hozzá egy kicsit ironikusan. Szerintem az ismerőseim fele nem láttott rajtam színeket, úgy... ezer éve. Na jó, szoktam felvenni a feketén kívül más ruhákat is, néha még fehér inget is, ha muszáj, bár elegánsabb alkalmakkor inkább a fekete inget preferálom, fekete zakóval és ugyanilyen színű nyakkendővel. Szerintem ezzel nem lehet mellé lőni. 
- Van még pár darab a szekrény alján, de nincs szívem szortírozni. Meg ki tudja, mire lehet jó még - vontam meg a vállam ötleteket keresve. - Például ilyen alkalmakkor is tökéletes - mutattam Mihára. Aki aztán átvonult a fürdőszobába megnézni, hogy hogyan áll neki a póló. Igazából ott nem volt egészalakos tükröm, szóval maximum "felülről" tudta magát megnézni, de hát jaj. 
Az ágyon elfekve vártam, hogy Miha végezzen, majd ha hallottam, hogy nyitódott az ajtó, felültem, és az ágy szélére csúsztam, hogy biztosan Miha minden porcikáját láthassam. Elvégre az én pólómat viseli!

- Ez elég fájdalmasan hangzott. - Ha én véletlenül roppanok még az is fájdalmasan érinti, még a fülem is. Mástól hallani rosszabb. Jamest nézve, neki szerintem jól esett. De ebben mégis mi a jó? Öreg korában majd bosszantani fogja, akár a mikrózott kukorca a legegyszerűbb mozdulatoknál is. Követtem a szobába és képtelen voltam nem ásítani a kényelmével csábítgató ágy láttán. Mivel James a pólókkal volt elfoglalva, talán megúsztam, hogy észrevegye.
- Meg kicsit rövid is - elvettem a pólót és széthajtva magamhoz mértem. Igen, James tényleg nagyobb nálam, legalább attól nem kell félnem, hogy a ruháimra pályázik. Jesszus, ez tényleg a végkimerülés fázisa!
- Látszik, hogy nem sűrűn hordod. Mélyen eltemetve a szekrény aljában, nem tartozhat a gyakori viseleteid közé. - magamhoz öleltem a pólót és, ha mást nem mondott akkor átvonultam a fürdőbe felpróbálni. A jelenlegi szerelésemnél nem lehet rövidebb az tuti.

- Hogyne létezne! Vannak egész igényes darabok is, de azért ki kell fogni a jókat - magyaráztam a zenére.
- Rendben, akkor rejrett lovag vagyok - forgattam meg a szemeim nevetve. - Csak aztán nehogy összeakadjak egy rejtett sárkánnyal.
- Na gyere akkor, nézünk nekedvalami pólót - tapászkodtam fel és kiropogtattam enyhén elgémberedett hátamat. Igazából semleges érzelmekkel viszonyultam ehhez a pólócucchoz, pedig amúgy elég nyomuló dolog lenne... ha nem Miha csinálná.
A hálóba sétáltam, valószínűleg nem is egyedül. A szekrényhez tértem, kinyitottam, majd minden gondolkodás nélkül kipakoltam az ágyra egy stóc együtteses pólót. Természetesen mind fekete volt. Benyúltam a másik oszlop mögé, ahonnan elővarázsoltam egy piros pólót.
- Ez jó lesz? - Miha elé tartottam. - Szerintem kicsit szűk lesz - Sóhajtottam teátrálisan, majd kezébe adtam a ruhadarabot.

- Úristen! Ezt nem mondod komolyan, ugye? Létezik metál, ami középkori zenével vegyül?! Ne, ez kizárt! - Annyira elképzelhetetlenül hangzott, hogy az olyan hatalmas fantáziával megáldott illetőké is, mint szerény személyemé, tutira kiakadt. Középkori zene, királyi udvarok kis, lökött muzsikusai meg a zúzós gitárszólok elmebeteg dobolással fűszerezve... Á, ilyen nincs. Szegény kis lökött muzsikusok elenyészett porkupacai is forognának a sírjukban tőle.
- Márpedig igenis lovagias vagy. Aki pedig lovagias az vagy rejtett vagy látható formában is lovag. Mivel elég bizarr látvány lennél talpig páncélban meg azokban a szerelésekben így megelégszem a rejtett lovagiasságoddal. - Ez elég egyértelmű magyarázat, ami teljesen logikus, tehát nem lehet megkérdőjelezni. Mert lovagok vannak, csak a körítés változott meg. Jó, igen, túl sok filmet nézek, de akkor is vannak! Léteznek!
- A filmen valószínűleg bealudnék, és az azzal járna, hogy neked kellene becipelned az ágyikómba, ami elég jól hangzik, de ma este megkíméllek tőle. Főzni én nem tudok, és a hambi után éhes sem leszek még egy ideig, tehát jöhet a légvár meg a lufik. - Nevettem az ötlet felvetésétől is. Nem azért, mert Jamestől ezek olyan messze állnának, nem is azért, mert be se férnének maximum miniatürizált változatban a lakásban, hanem mert annyira képtelen felvetés volt, komolysága ide vagy oda. Pedig a fantáziám már gyömöszölte is be az emeletes, fentről lecsúszdázós légvárat a nappaliba.
- De első körben a pólómmal is beérem - tettem hozzá némi szünet után és talpra álltam. Nem teljesen kellemesen, mivel a szoknyám hossza nem engedte, de nyújtózkodtam kicsit. Az ásítás most elmaradt.

- Remélem tudod, hogy az akkoriban, az valójában egy kitalált korra vonatkozik. Nem léteznek törpék... - Vallottam be neki komolyan, majd elnvettem magam. 
- Jó, legyen féllel, de akkor egy óriás fejéről van szó - egyeztem bele, de így is éreztettem, hogy igenis magasabb vagyok nála, sokkal. 
- Nagypapiktól még megmentelek, de a szörny még nekem is sok - csóváltam meg a fejem. - Bocs, nem vagyok az a szórakoztató személyiség. Mit szeretnél? Kártyázzunk vagy... nézzünk egy filmet? Tudunk még főzni is.... - És ezzel nagyjából ki is merítettem minden szórakozási lehetőséget a lakásomban. 
- Sajnos nem készültem légvárral meg lufikkal - fintorodtam el. Tisztázzuk, Miha már nem öt éves. Hiába érzem néha úgy. 
- Ja, és nem vagyok igazi lovag. Igazából semmilyen lovag nem vagyok - nevettem el magamat. - Még annyira a középkori metál sem jön be, bááár van pár kivétel azért - méláztam el. 

- Aligha hiszem, hogy Hófehérke törpe-toppot akart volna hordani. Akkoriban még nem is volt divat. - James esetében a Hófehérke-törpe felállás kicsit neccesen kivitelezhető, tekintve, hogy ŐHófehérkeségem egy óriással komminukál, aki maximum lelkiekben lehetne törpe, vagy... olyan esetekben, aminek a puszta gondolatbeli említésétől elöntött a pír, és a sápadt Hófi paradicsommá változott, vagy átfestett tökhintóvá és akkor máris plusz egy új mesébe jutottunk. De miért is ugrálok a mesék között? Ja, igen, koncentrálni Miha!
- Nem is vagy két fejjel magasabb egyébként sem. Maximum... egy féllel, de az is csak akkor, ha nincs rajtam cipő... - "és vagy három lépcsőfokkal feljebb állok, mint te" akartam még hozzátenni, de inkább elnyeltem a késztetés minden formáját. Túlbonyolítom és túlmagyarázom, meg persze oda se figyelek. Ez most a Miha-jelenség, ahogy Kat szokta hívni vagy szimpla fáradtság? Nem, nem vagyok álmos, csak... az éjszaka kicsit rövidre sikeredett, de ezen majd segítek. Még nem, még bírom. Kemény fából faragtak vagy hogyan is szokták ezt mondani. Így, többé kevésbé biztos vagyok benne. De miről is volt szó? Ajj, már megint!
- James! Unatkozom, ez szörnyű! - fakadtam ki, de nem egészen hisztis dáma módon, se nem ötéves kislány verzióban, hanem e kettőnek egy lightosabb változatában, bár az ajakbiggyesztés és a rájátszott szipogás azért megvot. - Ha igazi lovag vagy, megmentesz ettől, mielőtt elragad az Unalom-szörny! - túljátszott követelőzéssel néztem rá, és amennyire az alacsony asztal adta lehetőség engedték kicsit meglóbáltam immár egymás mellett lévő lábikóimat. Két kezemmel magam mellett támaszkodtam, meguntam az egyenes hát megtartását, kényelmetlen.

- Csak ne akarj mégis ide száműzni! Vagy akkor mellékelj egy kórházi beutalót is nekem, minimum egy gerinctöréssel a prondon. - Aludtam már itt, azaz... próbáltam. Nekem ennél a a fekvőhelynél még a föld is kényelmesebb volt, esetleg egy pokróccal. 
Élvezettel néztem, ahogy Miha a kisasztalra ül. Na, ott sem lehetne aludni. 
- Miha nem tudom, hogy gondoltad, hogy feketén kívül nekem van más pólóm is - csóváltam meg a fejemet kételkedve, a plafont nézve. - De majd teszünk valamit az ügy érdekében - kacsintottam. Természetesen nem csak fekete, hanem egyéb sötét színű pólóim voltak, de ha nagyon gondolkodom, akkor talán egy piros darabot is elő tudok ásni, ha nem is a szekrény legmélyebb zugából, de valahonnan a többi közül.
- Amúgy ez olyan Hófehérke effektust - tűnődtem el. - Csak én nehezen illek be törpének, mert két fejjel vagyok nálad magasabb - nevettem el magamat. Azért ennyi magasságkülönbség nem volt köztünk, de azért látszott az eltérés elég szépen.
- Ki aludt az ágyacskámban? - Idéztem a kalsszikus meséből. - Ki vette fel a pólómat? Na jó, talán ilyen nem volt benne...  

- Amíg a fejed nem lóg le, addig egészen kényelmes lehet... neked. Mivel én, hála lehengerlően kedves felajánlásodnak az ágyat foglalom el, méghozzá középen, nehogy törékeny kis testem megsérüljön éjszaka egy esetleges földindulás következtében. - mivel a kanapé minden egyes miliméterét James borította, így én hoppon maradtam, álldogáltam. Na persze nem sokáig, mert feltalálom magam az esetek zőmében. Mint például most is. Kicsit rátámaszkodtam a kisasztalra, megnéztem, elég strapabíró-e aztán szépen helyet foglaltam erajta, keresztbe tett lábikókkal meg minden.
- Azért a teljes kényelmemhez elengedhetetlen még egy valami. Amit tőled fogok kölcsönözni, csak, hogy tudd. Szóval, szükségem van egy pólódra, lehetőleg nem feketére, mert az sápít, amiben alhatnék a kényelmes ágyikómon, amit szintén tőled kölcsönőztem. - Ez egy abszolút visszautasíthatatlan kérés a részemről, ha csak nem szeretné, ha fehérneműben aludnék, mert ezt a csini ruhát, amiben jöttem, nem arra találták ki.