- Milyen lovagias tett, hogy így figyelsz a könnycsatornáim rendszeres tisztítására - fintorogtam, és, csak, hogy egyértelmű legyen, mennyire elvesztette jogait a süti iránt, visszacsomagoltam a tányért és eltoltam magunktól, mielőtt talpra álltam volna.
- Nézzünk inkább valami olyat, amin kisebb eséllyel alszol el, engem meg majd leközelebb ríkatsz meg, jó? - A Föld legizgalmasabb mozija sem lenne elég, hogy ébren tartsa, ehhez elég volt pusztán rá néznem, éppen ezért mondta le olyan gyorsan bármiféle olyan tervemről, ami kicsit is romantikus irányba kúszhatott volna. Ma nem. És ha Kat még egyszer szóba hozza, esküszöm rácsapom az ajtót!
Most viszont azok helyett, amiket ma este egészen biztos nem csinálunk, inkább azzal törődtem, amit igen és kényelmesen befoglaltam a kanapé kisebbik harmadát, lábaim felhúztam, aztán mégis inkább átvariáltam, fél-törökülésbe rendeződtem, de az sem volt az igazi. Apa szokott mindig helyét kereső kutyához hasonlítani, amennyit ficánkolok, és most jobban belegondolva... lehet benne valami. Szóval, amíg kerestem a megfelelő tv-néző pózt, a műszaki részt Jamesre hagytam.

- Ó, ha te azt tudnád! - csúszott ki a számon szinte azonnal, amint feltette az első kérdést. Ezt követte egy hangosra sikeredett csattanás, amivel számra tapasztottam a kezem, majd fokozatos vörösség, egyre feljebb és feljebb kúszva, szerintem még a hajamra is jutott belőle.
- Mármint... - összeszedtem magam és levettem szám elől a kezem. - A film nagyon jól hangzik, de - felemeltem ökölbe szorítitt kezem és először a mutatóujjam nyújtottam ki. - Egy, csak a négy fal között, mert ilyen ábrázattal még a film kezdés előtt kiszaladnának az emberek, pedig nem is horrorra ültek be. - középső ujjam nyújtottam ki. - Kettő, tudom, hogy szereted az őszinteségem, és hidd el, nem viccelek, maszkmesterek nem tudnának ilyen élethű zombit alkotni. - Gyűrűs ujj, hopp! - És három, a moziból nem tudnálak hazarángatni, ha elaludnál, itt viszont a kutya nem fog rád szólni, maximum én neheztelek rád egy kicsit, de az meg úgyis elmúlik, szóval... Szerintem, ha filmezni akarunk, legjobb lenne itt tenni, nálad. Amennyiben nincs helyes, szilárd érvekkel megalapozott ellenvetésed. S, csak, hogy tudd, indult egy vitaszakkör a suliban, és már az első alkalommal sok dícséretet kaptam. Szóval, házi mozi? -ártatlan, angyali arc, ez voltam én.

 - Szörnyű - mosolyogtam fel a lányra. Kezdtem összeszedni magam, mert ha szegény Miha így meglepett, nem akarom elpocsékolni az idejét. Lassan felültem és kihúztam magam, majd karjaimat magasba emelve kinyújtóztam. Ilyenkor azt képzelné az ember, hogy minden problémája elszáll, felszabadult lesz, heh ez a mozdulat rajtam nem változtatott semmit sem. De szép próbálkozás volt, azt be kell vallanom.
- Na, mihez lenne kedved? Nézzünk filmet? Menjünk moziba? - Csak ez a két dolog jutott eszembe.

  - Kivételesen csak annyit, hogy jó helyre kell születni... legalább félig. - Meg azért a speckó nyelv is sokat dob a dolgon, tekintve, hogy rajtam kívül még egy lány van az egész diákseregben, aki fel tud mutatni lengyel felmenőket. Háh, de nekem az apukám is az, nem csak a dédim volt! Tiszta büszke vagyok a különleges származásomra, főleg itt, ahol ritkaságnak számítok. Ritka kincs vagyok, tehát ideje, hogy James is megbecsüljön.
- Na, azt már nem! Amíg diós a szád, nem kapsz egy miniatürizált cuppanóst sem! - A gondolattól is kirázott a hideg, hogy nekem diót kellene ízlelgetnem. - Amint eltűnteted, utána viszont kettőt is kaphatsz. - Alsó ajkamra harapva fékeztem meg valamennyire szélesedő mosolyom, ami azért így sem lett valami visszafogott.

Már-már felkuncogtam volna, hogy a kollégiumban bármit lehet, de aztán Miha kiegészítette, hogy a konyhásnénivel és úgy már nem is hangzott olyan jól ez az egész.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen kis protekciós vagy. Mt kellett tenned, hogy elnyerd a konyhásnéni szívét? - kérdeztem kissé cukkolódva, de azért hangomban benne volt az őszinte beszélgetés öröme is.
Hogy kérek-e még sütit? Nagyon reméltem, hogy Miha nem gondolja komolyan ezt a kérdést. Már hogy is ne kérnék?! Egész eddig Dan gondját viseltem, most már jól esik, hogy velen is foglalkoznak.
Válasz helyett egyértelműen kitátottam a számat, amibe már érkezhetett is a következő falat.
- Csókoltatom a szakácsnét - jegyeztem meg, miután jól összerágtam és lenyeltem a kapott kiflikét.

- Bármit lehet, ha jóban vagy a konyhásnénivel - vontam meg a vállam, miközben dagad a mellem a büszkeségtől, hogy sikerült valami jót alkotnom. Pedig, amikor nekiláttam, elég rémesen festett a dolog. Azért figyeltem még James arcát, hátha csak kedves akart lenni, és amúgy rémes a sütim.
Bár nem pillantottam le, kezét éreztem a térdemen és ettől az amúgy egészen ártalmalannak hihető gesztustól megugrott a szívverésem. Megint Kat szavai ugrottak be, meg a délelőtti komoly beszélgetésünk, ami aztán lányos nevetgélésbe csapott át részemről, de attól még igenis foglalkoztatott a téma. Még ha... nem is tudom, olyan hülyén éreztem magam tőle. Viszont látva Zombi-Jamest nem úgy tűnt, mintha lenne okom izgulni, előbb alszik el ülve, mintsem olyan gondolatai támadnának... Bezzeg nekem!
Éreztem, ahogy elpirulok és azon kezdtem töprengni, vajon elég jól takar-e  smink, mert hirtelen kevésnek éreztem magamon. Gyorsan eltereltem a témát másfelé, ejben valamivel nehezebben ment, mint hittem, de igyekeztem.
- Kérsz még? - csippentettem fel egy újabb kiflit és azt figyeltem, hogyan peregnek le róla a porcukor szemek, miközben ide-oda billegtetem.

 Hagytam, ha Miha ajnározza kicsit magát, aztán megtörve a dicsfényt, annyit mondtam:
- Jöhet - céloztam a sütire. Amikor felnevetett, nekem is mosolyra görbült a szám, bár annyira nem látszott, mert jó szélesre nyitottam. Meg is érekezett a sütike, amit egybe befaltam. Miután alaposan megrágtam és lenyeltem, elismerően biccentettem.
- Ez jó lett nagyon - közöltem őszintén. Annyit még tettem, hogy a karjaimból font párnát szétbntottam, így egyik kezemen még mindig feküdtem, a másikkal viszont megfogtam Miha térdét az asztal alatt. - Nem is tudtam, hogy ilyeneket is lehet csinálni egy kollégiumban.

- Igen, nem és... talán, ezen még sosem gondolkodtam el. - Vontam vállat, aztán kibontottam a tányért. Tudtam, hogy a süti kicsit felrázza majd. Mondjuk az nem szerepelt a ma esti terveim közt, hogy a barátomat kanalazom össze, bár bevallom őszintén, sok más sem, noha Kat ellátott pár érdekes tanáccsal. Gondolataim fura irányba kanyarodtam, a pirulást megelőzendő inkább visszatértem a valóságba, ahol egy nyitott szájú James fogadott. Felnevettem.
- Még etesselek is? Mi vagyok én? Á, ne is kezd el, tudom, túl jószívű, egy angyal, igazi kincs, tudom, mindez igaz, de a rendkívülit és a lenyűgözőt se hagyd ki. - Rövidke monológom után szájához emeltem egy diós kiflit, ami ha jobban figyel egy falat is lehetett volna de akár ketté is haraphatta, ahogy átlagos, nem barbát földi halandók teszik. Az nem James lett volna, ha így tesz, de a lehetőséget meghagytam neki a finomkodásra.

 - Az a vicces, hogy eddig én is azt hittem, hogy a fura ottalvós dolgok lányoknak valók. Erre a nyakamba zunaht ez. - Hangom kicsit tompán hatott, mert még mindig a karjaimnak támaszkodva beszéltem.
A süti említésére elfordítottam a fejem, hogy Mihára tudjak nézni. - Sütit? Kiérdemeltem? Vagy a lelkiszemetesládák automatikuson kapnak? - néztem kérdőn. Aztán ha végre előkerült a sütemény, kinyitottam a számat egyértelműen jelezve, hogy kérek.

- Ne beszélj csúnyán! - Szóltam rá legszigorúbb tekintetemmel fűszerezve, amit csak elő tudtam ásni hirtelen. Mióta ő engem minden apróságért letol, azóta én is rászoktam ugyanerre, mint például most is, amikor egy hölgy előtt használt illetlen kifejezést. Hölgy előtt... Ne, ez még viccnek is rossz!
Odacsúsztam mellé a székkel, aztán a hátára tettem a kezem és bátorítóan megsimogattam.
- Azt hittem, hogy ilyen több napos kúrára, csak mi vagyunk képesek. Nagy baj lehet, ha ennyi támogatásra van szüksége az illetőnek. - Nem szoktam hozzá, hogy srácok lelkivilágát gyógyítgassam, se ahhoz, hogy egyiküknek mondjak pár vígasztaló szót, aki ilyesmibe keveredett. Mit lehet ilyenkor mondani? "Majd elmúlik." vagy "Előbb-utóbb könnyebb lesz.", nem mind full sablonos és szerintem abszolút ésszerűtlen. Ha az a valaki nem tudja rendbe tenni magában a dolgokat, akkor mit vár el egy másik férfitól? Már, ha férfi az illető. Remélem, nem megint Effie... vagy ami rosszabb, Celeste. Nem is tudom, melyikük a jobb.
- Kérsz sütit? - Elé húztam a tányért és elkezdtem lehámozni a borítást. - Állítólag egészen ehetőre sikeredett. - Elhúztam a szám. Ez nem hangzott valami meggyőzően, de legalább volt igazságalapja. Akárcsak annak a kijelentésemnek, ami a dió darálásra irányult: Soha többet!
A lekváros változatokkal jobban jártam, csak rá kellett kenni és kész. Aztán meg sülés közben kifolyt egy része, de ki róná fel egy kezdő cukrásznak? Legalább meg lehet különböztetni, ez volt a cél, na!

- Na, nézzükk csak! - lelököm fejemről a csuklyát és lehuppanok a székre. Előkapom a kenguruzsebből a mobilom és kikeresem a legutóbbi sms-em, amit tőle kaptam.
- Nem vonom kétségbe a szándékod, de a legutolsó üzid majdnem másfél hónapos, és csak annyi van benne, hogy fél órát késel. Nézd meg, ha nem hiszed! - Tartottam fel a rózsaszín kütyüt, benne az említett sms-sel.
- Azt szeretném tudni például, hogy mitől nézel ki ennyire nyúzottan, vagy éppen azt is akár, hogy ha már le akartál pattintani, akkor egyáltalán maradhatok-e... Hé, nem nyúlkálunk! Ki kell érdemelni! - Félbeszakított a süti betámadásával, amit nem hagyhattam szó nélkül, grátisz, a kezére is csaptam, mert már elkezdte lehámozni az alufóliát.

  Nem volt túlzás, amikor telefonban hangjából kiszűrtem a fáradtságot. Kicsit olyan volt, mint egy még beszédképes zombi, de azt hittem, ez csak pillanatnyi állapot nála. Azt hiszem, tévedtem.
- Jézusom, rémesen festesz - Nem épp erre a köszönésre számíthatott, de kicsúszott a számon, így hát nem volt mit tenni, el kellett viselni az őszinte reakciót.
Besétáltam mellette és körbenéztem a lakásban. Nem utalt semmi jel arra, hogy napokig tartó heves partyzás folyt volna itt, sem arra, hogy betörtek, vagy csak felforgatták a házat. Sőt, meglepően egyben volt mindent.
- Csak azért, mert az arcodra van írva, kivételesen és utolsó alkalommal megbocsátom neked, hogy felültettél, aztán megint megfeledkeztél a randinkról. Hidd el, nem minden lány ilyen megértő, örülj, hogy neked jutottam. - Azt már meg sem említettem, hogy az a bizonyos számlás papírmunka, ami nekem kínainak tűnt, ellenben munkaerő híján rám maradt, és azt ígértem segít, méghozzá tegnap előtt, nem épp felhőtlen precizitással, de készen le lett adva, ahová kellett. Szerintem így is épp eléggé lejött a sértettség a hangomból.
- Viszont, mivel semmi sem lehet ennyire kerek, ezeket a csodás sütiket, amiket csak neked készítettem, mégis inkább megtartom magamnak. - Lebegtettem el orra előtt az alufóliával letakart tányért, amit egy piros zacskóba is belebújttam a biztonság kedvéért.
A konyhába masíroztam, leraktam az asztalra a tányért, és a kabátom cipzárjával babráltam. Amint lekerült rólam, preimer plánban ott volt a koalás pulcsim, annyira puha!
- Szóval, mesélj! - letelepedtem az egyik székre, bal lábam felhúztam fél törökülésbe, bokám találkozott jobb lábam térdhajlatával.

//James lakása//

Hajamba túrtam, aztán gyorsan ellenőriztem, nem romboltam-e szét teljesen, amit órákig próbáltam helyrehozni. Továbbra sem tudtam megbírkózni a saját hajszerkezetemmel, ami olyan volt, mint valami csápos szörny, mindenfelé meredezett, csak arra nem, amerre én szerettem volna. Végül egészen elfogadható eredmény született, habár kissé meztelennek éreztem magam a parókáim egyike nélkül.
Viszont Jamest mostanában kétszer borítottam ki velük, az egyik egy rágógumi rózsaszín volt, a másik meg a világos kék, amik kicsit furán hatottak, mert úgy világítottak, mintha már karácsony lenne és beálltam volna élő fának. Szóval inkább letettem róluk, és egészen simára vettem a figurát.
Azért egy vastag szüke, plüss-szerű pulcsit magamra kaptam, a csuklyája egy koalát ábrázolt, fülekkel meg szemekkel, szóval mindent. Ehhez jött a fekete farmerom, combközépnél és térd alatt mesterséges szakadtsággal és a magassarkú csizmám, nehogy túlélke a süti, amit tenyeremen egyensúlyozva szállítottam a kollégiumtól a város közepébe. Mert ideje volt meglepni valamivel Jamest. Mondjuk konkrét alkalmat nem tudok, és a kis kifli alakú izék sem néztek ki valami fényesen, de legalább ehető volt, Kat szerint legalábbis. Ha másért nem is, ezért jó barátnőt tartani magunk mellett, kíméletlenül képünkbe vágja az igazságot, bármennyire fájdalmas is.
Szóval egy ehető sütivel, koalával a fejemen megálltam az ajtó előtt és a csengőt szuggeráltam. Megnyomjam? Vagy megint nem működik? Vagy csak nekem nem működött? Á, az olyan kiszámítható!
Fülem az ajtóra tapasztva hallgatóztam, hallok-e bármi zenét odabent, aztán határozottan kopogtam. Jó, nem teljes erővel,de tuti hallhatóan, mert bent nem üvöltött semmiféle... izé... zene.
- Meglepetés! - üdvözöltem széles mosollyal, amikor kitárta az ajtót. Elvileg számított rám, gyakorlatilag tegnap előtt elfelejtett elém jönni az üzlethez, szóval mindenre fel voltam készülve.

Nem siettem el az utat, olyan kerülőket tettem, amik csak perceket hosszabbítottak rajta, de még így is több volt, mint, ha egyenesen vissza vittem volna. Az egész azonban pontosan annyira volt elkerülhetetlen, mint azon ügyeim többsége, amik miatt visszajöttem. És persze Adelynnel való találkozásom volt az első szempont, de amennyire vágytam rá, olyannyira tisztában voltam vele, hogy nem szabad.
- Valóban? - Már nem tudtam meglepődni egy-egy ilyen váratlan kijelentésén, szerettem őket, még, ha nem is számítottam rájuk.
Viszont most kihasználtam az úton lévő gyér forgalom adta lehetőségeket és kicsit megmozgattam a kormányt, így az autó is leírt egy kisebb cikkcakkot. Széles mosollyal pillantottam Adelynre, miután ismét egyenesen haladtunk előre.
Az iskola parkolója ki volt ugyan világítva, de két autót leszámítva teljesen üres volt. Leálltam valamivel távolabb az épületektől és megfogtam a kezét, finoman megszorítottam, majd egy apró csókot lehelltem rá.
 - Jó éjszakát - Az eredeti szavak nem így hangzottak, hanem figyelmeztetésként, hogy ne beszéljen a ma délutánról senkinek, de feleslegesnek éreztem emlékeztetni rá, ezzel elrontva a találkozásunkat. Mosolyom fent maradt, ne érezze olyan hidegnek a búcsúzást, hiszen meg sem ölelhetem itt, bármennyire szeretném.