- Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy ki az a Mrs. Duvalt. De a szemeim előtt most egy alacsony, kövékés, vörös hajú nő lebeg - nevettem fel. 
- Jane Eyre nem a legjobb barátnőm - vontam meg a vállam. Igazából nem is olvastam. - Nem az ilyesmi könyveket szeretem - tettem hozzá. 
- Annyira nem értek a versekhez - ingattam meg a fejem. - Az előző barátnőm irodalomtanárnak készül, és amikor mellettem magolt hangosan, vagy nekem mondta fel a tételeit, ragadt rám pár dolog - mosolyodtam el. Igazából nem haragban váltunk el vele, csak egyszerűen nem fért össze az életritmusunk és ezért megromlott a kapcsolatunk. Tehát semmi okom sem volt haragudni rá. 
- Meg néha lektorálta a dalszövegeket, amiket írtam, aztán az érveléséből is tanulgattam pár dolgot. Szóval nehogy azt hidd,  hogy annyira művelt vagyok - nevettem al magam.

- Kérlek ne is folytasd, mert hallgatni is rossz - Túloztam, és nem volt annyira vészes, bár az nem tetszett, hogy ennyire könnyen kiismerhető vagyok és így beskatulyázott. Vajon honnan tudja ennyire? Talán volt már dolga hozzám hasonló lánnyal, aki él-hal ezekért a könyvekért? Nem tudok elképzelni mellette egy könyvmolyt, se egy tanárnőt mondjuk, aki angol irodalmat tanít. Ez annyira... nem passzol hozzá.Még szerencse, hogy én egyik sem vagyok, így még lehet esélyem. Álmaimban, meg ilyen helyeken talán.
- Istenem, te ismered Mrs. Duvalt? - néztem rá nagy szemmekl. - Ő hangoztatja ezt mindig. Mániája a legrímtelenebb, legértelmetlenebb versek előhalászása neve nincs költőktől. - Aztán elő kell adnunk, át kell élnünk és elvileg szeretnünk is kellene, nekem még egyik sem sikerült túlzottan eredményesen. Mondjuk próbálkozni sem próbálkozom.
- Honnan ismered te egyébként Jane Eyre-t? Mármint, nem épp férfias olvasmány... - Nem akartam szegényt letámadni, hogy mekkora irodalomromboló bunkó, mert abszolút nem láttam annak, csak így jött ki, de kapcsoltam és azonnal korrigáltam is. - És még a versekhez is értesz. Mit titkolsz még? - kíváncsian néztem rá, arcomon a lekaparhatatlan mosollyal még az előbbiek ellenére is. Hiszen tudja, hogy nem gondolom komolyan, még ha valami úgy is hangzik, ahogy nem az.

- Arra is fogani mernék, hogy mindegyik megvan neked, már elég leamortizálódott példányban, és ha el kellene olvasnod egy kötelezőt, akkor csak leveszed a Büszkeség és balítéletet a polcodról és helyette azt olvasod, még akkor is, ha pár oldal a végéről már ki van szakadva belőle. - Ahogy beszéltem, szemem előtt megjelent a a kép Miháról meg a könyvekről. 
Mint kiderült a verseket nem szereti már annyira. - Remélem, azt azért tudod, hogy nem minden versnek kell rímelnie - nevettem el magam végül. Ez az információ csak úgy kikívánkozott belőlem. De nézzük el ezt nekem, volt irodalomtanárnak készülő barátnőm, aki mellettem tanult a vizsgáira...

- Megoldottam, köszönöm - feleltem, s közben eligazgattam magamon, hogy normálisan elhelyezkedhessek mindenféle látnivalók villogtatása nélkül. Ez már nem a nőies kategória volt, hanem a kényelmes, mivel egész este szépen keresztbe tett lábakkal képtelen lennék ücsörögni, ebből is látszik, mennyire nem szoktam ilyesmire figyelni, még a testem sem ismeri annyira az ilyesmit, edzenem kéne rá.
- Látod? Mondtam. Jane Eyre romantikus klasszikus, és egyébként nagyon szeretem. Meg úgy az összes Jane Austen, Charlotte Bronte, Emily Bronte művet, szóval nem lőttél mellé. - Azt nem árultam el, hogy mind megvan és rongyosra olvasott példányokkal büszkélkedem, de ha erre így ráérzett akkor ezt is ki fogja találni, amit nem szégyellek, sőt, örülök neki, hogy rájuk találtam.
- A versekkel kevésbé vagyok jóban, sőt, azt hiszem ki merem jelenti, hogy nem vagyok annyira oda értük. Igen szépen hangzanak, rímelnek és tudnak egészen kifejezőek lenni, de még nem találkoztam azzal a verssel, ami tényleg tetszene. Valahogy nem az én világom. - Vontam vállat csak úgy. Ez van, nem látom bele, amit mások beleképzelnek és ezért nem is tudom őket értékelni. Mondjuk az irodalom tanáraim a hajukat tépik, mikor ezt elmondom nekik, de ez csak egy a sokból, amiért ilyesmit művelhetnek. Nem vagyunk egyformák.

Lazán néztem, ahogy Miha elveszi mellőlem a takarót. 
- Ha kéred, szívesen odaadtam volna - csóváltam meg a fejem, és megállapítottam, hogy a mai napon már többet ingattam meg a fejem, mint egy héten összesen. Miha ilyen téren nincs rám jó hatással, de sebaj. Legalább megerősödnek a nyakizmaim. 
Próbáltam szenvtelenül nézni, ahogy elhelyezkedett betakarva magát, de nekem egyből lejött, hogy csak rövidke szoknyája miatt használja a pokrócot. Hát igen, ez az átka az ilyen rucinak, csak erről a férfiak jó nagy része nem is tud. 
Miha megcáfolt, tehát szeretett olvasni. Na, ez jó pont. Mármint, most nem kell gyűjtenie a pirospontokat, de na. 
- Honnan tudod, hogy mit nézek ki belőled? Amúgy elsőként egy Jane Eyre-ra tippeltem volna. 

- És a versekkel hogy állsz? - Az iskolában elvileg sok verset kell megnézniük, de a kortárs művészetet szerintem sok diák szereti. 

Visszacsüccsentünk a kanapéra és felfedeztem egy takarót a karfáján, persze James mellett. Tehát egyszerűen áthajoltam érte és elvettem a pokrócot. Na, nem azért, mert fázom vagy ilyesmi, hanem azt az lembe tudtam teríteni és így a szoknya simán feljebb csúszhat, akkor sem látszik ki semmi olyasmi, amit nem szeretnék csak úgy mutogatni. Éreztem is, amint az egyik lábam felhúztam, ilyen féltörökülésre hasonlító pózba, és James felé fordultam, tehát tulajdonképpen oldalasan ültem a kanapén, kényelmesen felhúzva a lábikóm, sokkal jobban éreztem magam. Elvettem a poharamat is, ittam belőle, aztán megláttam, hogy csak pár korty maradt és a második körben az is elfogyott.
- Szeretek, fogjuk rá. Attól függ mit és mennyi szabadidőm van rá. Az iskolai kötelezőket annyira nem, de vannak néha olyan pillanataim, mikor szívesen olvasgatok. - Mielőtt James megszólalhatott volna, egy levegővételnyi gyors-szünet után folytattam. - De nem csak olyan lányos romantikus történeteket, amiket kinézel belőlem. Klasszikusokat is például. - Büszkén kihúznám magam, ha nem tenném hozzá gondolatban, hogy klasszikus romantikusokat, így viszont csak ültem tovább a kis mosolyommal és James arcát néztem. Még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy a lakásában ülök, este, kettesben és tényleg megtörténik.

Igaz, nem tudtam a történetet, de nevetnem kellett nekem is Miha nevetésétől. Szóval párat kuncogtam, amikor végre megtudtam, hogy mi történt valójában. Vagyis megpróbáltam kihámozni a sztoriból a valóságot. 
- Akkor csak a szokásos - vontam meg a vállamat mosolyogva és visszaindultam a nappaliba, remélve, hogy Miha követ. Ledobtam magam a kanapéra és ittam még egy kicsit vadászt. Hm, tényleg jó keverés lett. Ügyes vagy, James. Letettem a poharat a kávézóasztalra, majd a szobán körbepillantva megláttam a polcomat. Sok mindent tettem rá, de csak pár könyvet. 
- Szeretsz olvasni? - Félrebiccentettem a fejemet és úgy néztem Mihára. 
Nem igazán tudtam, hogy mit nézzek ki Mihából, de arra tippeltem, hogy nem a legjobb barátai a könyvek. 

A mutatvány olyan erős nevetőgörcsöt varázsolt elő belőlem, hogy a könnyeim is kicsordultak, de előre felkészültem mindenre, vízálló smink és a lemosásához alkalmas kendő, ami még a táskámban pihent.
- Persze - válaszoltam egy kis késéssel, de legalább már meg tudtam szólalni a nevetéstől, ez is valami.
- Majdnem csináltam egy spárgát a konyhád közepén, de a helyzet az, hogy nem fértem el, így inkább mégsem. - Most már óvatosabban indultam el, aztán megálltam James előtt és felpislogtam rá. - Köszi a hősies megmentő kísérletet, de nem a konyha-szörny támadott meg. Azért a szándkot értékelem. - Lábujjherye állni, nem megcsúszni vagy elesni, ez azt jelentette, hogy meg kell kapaszkodnom, támaszkodnom vagy ilyesmi. Erre pedig a leglkalmasabbnak Jamest találtam, akinek a mellkasára támaszkodva nyomtam egy cuppanóst az arcára, már ha nem lépett el, fordult meg semmi ilyesmi, mert akkor nem erőltettem ám a dolgot.

- Ne ironizálj, mert a végén nem lesz majd törölköző, sőt alsónadrág sem! - Megcsóváltam a fejem, de hiába próbáltam legyőzni az arcomra feltörő mosolyt, nem ment. 
- Nem értem, hogy miért nem színésznek mentél el - nevettem fel a színpadias produkciót látván. 
- Jó, várj! - Mielőtt még elvehette volna előlem a pitéstányért, vettem még egyet s jóízűen beleharaptam. Nem csak az első harapás volt a finom, hanem a többi is. 
Néztem Miha alakját, ahogyan eltűnik a konyhában, s közben férfiasan keresztbe tettem a lábaimat. 
Aztán pár másodperc múlva egy sikítást és felhőtlen nevetést hallottam. Azonnal felpattantam, szerencsére tányértörést nem hallottam. Ahogy a konyhába értem, láttam, amint Miha egy székbe kapaszkodik, talán még a könnye is kiszökött a nevetéstől. 
- Minden oké? - Összeráncoltam a vállam, és az ajtókeretnek dőltem. Nem értettem az egész helyzetet. 

- Hű, saját törölközőt is kaptam! - Túljátszott meglepettséggel néztem az immár ismét mellettem ülő Jamesre, hiszen visszatértem hozzá és nőiesség ide vagy oda, én lehuppantam mellé. Nem annyira nagy volt a landolás, mint szerettem volna, nem akartam szegényt kiugrasztani a lendülettől, de azért kellemes érzés volt végre kicsit "Én" lenni.
- Túl jó vagy hozzám, ennyi minden és még saját törölköző is?! Mivel érdemeltem ki mindezt? - Szívemre tettem a kezem, színpadiasan, csodálattal tekintve a srácra, aztán nem bírtam tovább és elnevettem magam. Előre dőltem, hasamat fogtam, s ismét kiegyenesedtem, pontosabban csak hátradőltam, ami nem volt túl egyenes csak nyomokban hasonlított rá.
- Ezt beviszem - Mielőtt ismét talpon lehettem volna, még ittam a boros kólámból, aztán megfogtam a pitás tányért és bevittem a konyhába. Alig tettem le, fordultam meg, a lendülettől azonban harisnyás lábikóim megcsúsztak. Nem estem el, csak tettem egy "rút kiskacsához illő" balettmozdulatot, értsd, kapálóztam az egyensúlyomért és hangosan felnevettem. Látványosnak annyira nem volt látványos, de nevetnem kellett miatta, amit még a mozdulat közben kisebb sikkantás előzött meg. Önkéntelen, vékonyka hangadás, hány ilyet szoktak én csinálni naponta? Milliót meg még egyet, kettőt, tuti.

Felnevettem, amikor elképzeltem az egyujjas sálat. - És azt mégis hogy sikerült? - Szerintem jellemző Mihára, hogy túlbonyolítja a dolgokat, tehát nem csoda, ha egy egyszerű dolgokból marha bonyolult lesz. 
- Gyakorlás teszi a mestert - mosolyodtam el miközben megvontam a vállam és kortyoltam egyet a VBK-ból. Nem akartam sokat inni belőle, nehogy Miha feszélyezve érezze magát. 

. Oké, - feleltem lazán, amikor bejelentette, hogy mindjárt jön. Itt azt csinál, amit csak akar, bár szerintem ő ezt tudja, külön "endedély" nélkül. Amíg távol volt, megettem még egy szeletecske almáspitét, az a vicces, hogy ketten pár perc alatt már egy fél tányérnyit benyomtunk. 
- Amúgy - kezdtem bele, amikor vissztért, - készítettem ki neked törölközőt, nem tudom, mennyire vetted észre - jelentettem be. 

- Csak olyan sálat tudok kötni, aminek egy ujja is van. Legalábbis eddig csak ilyen sikerült. - vontam vállat, mintha ez az egyik legtermészetesebb dolga lenne ennek a világnak, egy ujjas sál, sima ügy. Azt már nem tudom, hogyan és mire lehet használni, de szigorúan őrzöm, mint első saját alkotás. Nem mondhatnám, hogy a környezetem is ennyire büszke lenne rá.
- Talán megpróbálkozom egy ujjatlan változattal is, de nem biztos, hogy olyan tökéletes lesz, nem vagyok sem gép sem, profi benne. - Elképzeltem, ahogy az ágyamon ücsörögve lázasan száguldanak a kezeim, ahogy a kötőtűk siklanak a fonallal, hogy alkossal valami igazán személyesen Jamesnek. Már a színeket is kigondoltam, nagyon jól fog állni neki, csak el is kéne kezdenem. Majd beszerzek egy pár fonalat meg tűt hozzá.
- Öhm, máris jövök - felálltam, reflexből a szoknyám aljához nyúltam, hogy lejjebb húzzam, aztán a fürdőszoba irányába indultam. A folyadékbevitelem ugyan nem volt valami sok, de attól még úgy gondolta, eleget volt odabent és szeretne kijönni. Plusz, a tükörben is tudtam ellenőrizni, minden rendben van-e. A rúzsom maradéktalanul elszökött, csupán a szám szélén volt halvány nyoma, de azt is letöröltem, ha már ott voltam. Hajamat is megigazítottam, egy pár tincset előre húztam, a többi maradt hátul, majd dobtam egy csókot a tükörképemnek és visszamentem Jameshez.

- A fia nem lakik vele, csak szökőévente egyszer látom itt. Ellenben ezernyi barátnője megfordul, mármint a néninek. - Megvontam a vállamat. - Majd meglátjuk, mi lesz. - Vettem még egy sütit, mert tényleg nagyon finom lett. Leöblítettem egy kis vadásszal. 
Hallgattam Miha történetét a nyarairól. - Szegény - nevettem fel. - Vicces lehet non-stop sztorizgatni a nénikkel. - Nevettem fel elképzelve a jelenetet, ahogyan Miha próbál becsatlakozni a beszélgetésbe, de nem megy neki, mert nem jut szóhoz. 
- Tudsz kötni? - Érdeklődve néztem rá és csodállkoztam is. - Tudsz kötni sálat? Egyet szívesen elfogadnék télire - nevettem fel, majd elgondoltam, hogy hogyan nézne ki Miha, kötőtűvel a kezében.

- Na látod, ez baj! Miért nem tudod a nevét? Kérdezd meg, mikor ünnepli a névnapját. A legtöbb névnek több napja is van, nem illetlenség ilyesmit kérdezni. De a fiától is megtudhatod, ő is tuti segít. - Ha nagyon akarok valamit, találok rá módot, hogy megoldjon. Jamesnek is pontosan ezt kellene tennie. Egy kis plusz energia, de megéri, mert örömet szerez egy néninek, aki meglepi mindenféle jó dolgokkal, plusz elviseli azt az üvöltős zenét, amit amúgy más idős emberek tuti nem bírnának ki ennyiszer. Már csak ezért is megérdemel egy nagy adag szeretetet, meg valami pluszt, amit még ki kell agyalni, mi legyen.
- Én? - Szemöldökeimet még én is megéreztem, hogy megemelkedtem a meglepő feltételezéstől. - Te bolon vagy! - E kedeves kis megszólítás úgy csúszott ki a kérdés mellé kivételesen már pitétlen számon, hogy szinte észre sem vettem, akárcsak azt, hogy angol helyett lengyelül szólalt meg, de annyi leesett, hogy valami fura volna ezzel kapcsolatban, csak ráhagytam, mert velem minden furább, mint mással megszokott.
- A nyaraim kilencven százalékát nagyinál töltöm, akinek annyira ismerőse és barátnője van, hogy szerintem fél Krakkót ismeri, ha nem az egészet. Olyankor mindig jönnek, beszélgetni kell velük, sztorizgatni, és így ragad rám egy-két dolog, amik hasznosak. Például megtanultam egy csomó kártyajátékot, meg kötni is, bár elég rémes dolgokat tudok készíteni. - A sálnak indult egyujjas pulóver például egyike remekműveimnek. Kár, hogy a dagadó kebel és a büszkeség elmarad mellőle.

Hm... nagyon finom volt ez az almáspite, a néni igazán kitett magáért. Jó sokat süthetett már életében, hogy ennyire tökéletesre meg tudja csinálni, kevéske munkával. Sajnos fogalmam sincs, hogy hány éves lehet, de szerintem hetven körül. 
- Miha... szegénynek a nevét sem tudom. Az ajtóra a fia neve van írva. Bár lehet, hogy énekelek neki, de lehet, hogy nem örülne egy rock koncertnek az ajtaja előtt. Amúgy nem tudom, mennyire hallatszódik át a zene, amit hallgatok, de ezért mondjuk nem reklamált. 
A kis bökdösésre Mihára emeltem a tekintetem. 
- Honnan ismered ennyire jól az időseket? Talán csak nem vénlelkűnek érzed magad? - Játékosan néztem rá egy szelet almáspite felett.  

- Neked is - Bólintottam és egy kicsit haraptam a pitéből. Az első dolog azonban már előtte is feltűnt és meglepett. Nem morzsolódott úgy, mint a nagyié, sokkal masszívabban együtt maradtak a szeletek. Ez persze az ízén is változtathatott, ezért is kóstoltam meg gyorsan. Ízre már jobban emlékeztetett, de mégis más volt, sokkal édesebb, de nem zavaróan, csak észrevehető annak, aki már evett a nagyiméból. Ettől függetlenül finom, ízlik, omlós, de mégsem az, nagyon jó kis süti, el lennék egy ilyen szomszéddal én is.
- Köszöntsd fel a születésnapján, vagy a névnapján, amelyiket tudod, mikor van. Esetleg kereshetnél valami egyszerűbb dalt, amit előadhatnál neki, biztos, hogy örülne. A sütés után a zene és a kvízműsorok a nagy szenvedélyük. Utóbbit nem tudom, hogyan tudnád belecsempészni a háládba, de a zene az tuti befutó. - Igyekeztem nem nagy falatokban pusztítani a pitémet, de nehéz volt visszafognom magam, minél többet ettem belőle annál jobban ízlett. Hogy lehet egy sütit ilyen varázslatosra alkotni?! Meg akarok tanulni sütni! Ú, egész nap sütnék és ennék, ha végre menne.
Lábaim ismét felhúztam a kanapéhoz, majd szépen keresztbe tettem a jobbot a balon és szinte utolsó pillanatban hajtottam végre azt a kis mozdulatot, amivel nem fájón, csak úgy érzékelhetően, lábujjal megbökdöstem James lábát, majd ártatlan mosollyal néztem a szemébe, mintha semmit sem követtem volna el.

- Oké, akkor kérsz - fordultam be a konykába és egy tányérra kitettem annyit, amennyi csak ráfért. Visszatértem a nappaliba és letettem Miha elé, majd én is leültem. - Bon appetite! - Vettem egyet és megkóstoltam. 
- Hát igen, aranyos tőle amúgy, hogy ennyire gondoskodik rólam, csak volt már rá példa, hogy akkor nyomott a kezembe egy tál kaját, amikor részegen másztam fel a lépcsőn - idéztem vissza az emléket, halványan mosolyogva. - Nem emlékszem, hogy mit mondtam neki, de nem lehetet olyan sértő, mert még mindig beszél velem. Mondjuk nem tudom, hogy hogyan tudnám meghálálni ezt a sok kedvességet. - Elhúztam a számat. Jó lenne valamivel viszonozni a néni szívességeit, de éppen ez az, hogy nem tudom, mivel. 

- Almáspite! - Felcsillant a szemem. Mivel hízásra tulajdonképpen képtelen vagyok, az evés számomra nem csak művészet számban megy, hanem kb. állandóan képes lennék csipegetni valamit. Most jelenleg épp pitét, nyami.
Megnyaltam a rúzs emlékében fürdő számat és várakozóan, türelmetlenül néztem, mikor jön már a pitémmel.
- Az idősek többségében van egy ilyen örökké gondoskodni akaró kényszer, de legalább isteni pitét készítenek. Nagyi is ért hozzá, annyi jó dolgot tud csinálni, mindig meglep valamivel, amikor megyek. - Nem ismerek olyan nénit, aki ne tudna sütni és ne akarna állandóan mindenki problémáira megoldást találni. Ez másoknak idegesítő, de mivel én kisebb dózisokban kapom így elviselem, szinte szeretem is. Hosszabb távon valószínűleg nem így vélekednék.

- Hihetetlen, hogy pont eltaláltam, mit szeretsz. - Igazából még volt itthon whisky meg sima vodka is, de ezeket szinte egyből kizártam. 
- Na, akkor ezeket vissza is viszem. - A kávézóasztalon már pár dolog összegyűlt, így felnyaláboltam a nem kellő darabokat és visszavittem a konyhába őket. 
- Szólj, ha éhes vagy - kiáltottam ki a konyhából, bár annyira nem kellet hangosan beszélnem, hiszen három lépésre voltunk egymástól. Kis túlzással persze. 
- Van... süti! - Felcsillant a szemem, amikor eszembe jutott, hogy mit kaptam a szomszédasszonytól valamelyik nap. - Almáspite - támaszkodtam neki a konyhaajtónak. - Nyugi, nem én csináltam, hanem a szomszédnéni. Azt hiszi, hogy szegény, szerény gyerek vagyok, amit mindenképp el kell látnia. És ez jól jön, ha jól emlékszem még a húsleveséből is maradt nekem. Szegény néni kicsit unatkozhat, ha velem próbálja elfoglalni magát - tűnődtem el, majd megpróbáltam visszatérni az eredeti témára. - Akkor kérsz almáspitét? 

- Legtöbbször úgy találkozom vele, hogy a többiek isszák, kísérőként más erősebb italok mellé, de igen, szeretem. Ez talán az egyetlen, amit én is inni szoktam velük, bár szerintem pont elég is nekem. - Nem tudom, miért tiltakoztam ennyire, minek hangsúlyoztam ki annyiszor, hogy rossz alkholista lenne belőlem, mikor James felfogta, de elfogadni azt egyáltalán nem akarta. Amit megértek, itt van egy csaj a lakásában, akit olyan könnyű leitatni, mint mai tíz éves gyereket számítógép elé ültetni, és ki tudja mi lesz belőle... Baj, ha én mégis tiszta fejjel szeretném ezt a végkifejletet megvárni? Nem fogok többet akadékoskodni, ha James jót akar nekem, akkor nem az lesz a ma este egyik kitűzött célja, hogy részeg lányt kerülgessen a lakásában.
Lábaim a szépen behajlított állapotukat kezdték nehezményezni, követelték a kedvencemet, amit sajnos ebben a szoknyában esélytelen volt kivitelezni. Még csak szimplán fel sem tudtam húzni, nem hogy törökülésben elhelyezkedni. Vajon mennyire csúszna fel a szoknya, ha sarokkal támasztva a kanapén, felhúznám őket? Á, nem, még nem kísérletezem vele, inkább a kevésbé kényelmes megoldást választottam és csak szimplán kinyújtottam őket. A harisnyában bújkáló lábujjaimat néztem, nem kötöttek le különösebben, de valamiért jó volt őket nézni, már amennyit láttam belőllük. Közben persze figyeltem, ha James megszólalt, eljutott a tudatomig, működött a kapcsolat meg minden.