-

- Nem, nem, nem! - tiltakoztam hevesen és felültem, kezem a karjára tettem, hogy eszébe se jusson megmozdulni és itt hagyni. - Én nem szeretnélek elküldeni, csak... olyan fura nekem ez az egész. Meg hát, kettőnk közül én vagyok a kisebb, nekem valamivel kényelmesebb lehet odakint, mint neked. Nem is engednélek a kanapéra.
Nem akartam, hogy kint aludjon, bármennyire kiasztóan zavaró volt az együtt alvás gondolata. Bár ő azt hiszi, kellemetlen a dolog, de az igazságság az, hogy jó érzés, mármint túllépve azon a  tényen, hogy mi itt most szigorúan barátként vagyunk jelen. Mindössze én magyarázom túl a dolgot, ő meg ezt totálisan félreérti és még a végén tényleg elköltözik egy szobával arrébb, akkor meg kénytelen leszek utána menni és visszarángatni ide.
- Szóval maradj csak itt és viseld el szépen a következményeit - Ezzel lezártam a témát, hátamra fekve eldőltem és a hasamra tettem az egyik kezem, a kettőnk között lévőt meg csak úgy simán kinyújtva ott hagytam a takarón.

Összeráncolt homlokkal hallgattam Miha magyarázkodását. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mindenhová nézett, csak a szemembe nem, nyilván zavarban volt. Amint kiderült, azért mert együtt alszunk. Ez engem nem zavart. Az viszont igen, hogy Miha kellemetlenül érezheti magát emiatt. Felültem, s kissé gondterhelten néztem rá. Ő volt ma a kis vendégem, ezért kellett tennem valamit. Minden felsorolt hátrány ellenére, amit a kanapéra tettem, fel kellett, hogy ajánljam:
- Hagyd csak, alszom majd én ott - vontam meg a vállam. - Nem gáz nekem - tettem gyorsan hozzá, mielőtt Miha még emiatt is hülyén érezné magát.
- Aztán, ha az éjszaka közepén úgy gondolod, hogy ideje cserélni, vagy akármi, akkor csak kelts fel. - Bár úgyis eljátszom, hogy alszom, hogy ne kelljen cserélnünk. Bátorító mosolyt küldtem felé.

"Nem szükséges!" - mondhattam volna, miközben kikapom kezéből a pólót és a szoba másik végébe hajítom. De Miha nem az a típus, akinek ez olyan egyszerűen megy, így csak fejben pörgettem le az összes agymenésem, aminek a vége egy párnába fúródó vörös fej és egy zavart kérdés a srác részéről, aki nem érti, miért szenvedek ilyen látványosan mellett, holott ő semmi rosszat nem tett.
- Minden, semmi, ez, meg az, szóval... minden - zagyváltam szinte suttogásnyi hangerővel és tekintetem az arcáról a nyakára vándorolt, aztán a pólójára, majd a takarójára, vagyis azon is csak addig, amíg nem kellett a fejem megmozdítanom hozzá.
- Lehet, nekem kellene a kanapén aludnom - Mondtam ki hangosan, ami az eszembe jutott, pedig ezt se erre a sorsra szántam. Mivel tuti, erre még értetlenebbül nézett, muszáj volt magyarázattal szolgálnom, de a tekintetét továbbra is kerültem. Egésze  addig ment a beszéd, amíg a szájára nem tévedt a tekintetem és egy átkozott kis képfoszlány be nem ugrott, mert attól totálisan lefagytam, a mondat közepénél nagyjából.
- Mert nem fogunk tudni normálisan aludni azzal a tudattal, hogy a másik... főleg, hogy te... - Soha többé nem nézek vagy olvasok semmilyen dolgot, amiben egy csepp romantika is van, basszus, túl jó a fantáziám, valaki lőjön már le!

- Jó, - adtam neki látszólag igazat, majd soroltam az érveimet. - De én férfiember volnék, aki a strandra is csak egy szál alsóban megy, ahhoz képest te vagy túlöltözve... és mielőtt felvilágosítanál, tudom, hogy ez nem egy strand, de én legalább olyan jól érzem magam. - Ahj, ezt a férfilogikát semmi sem überelheti.

- De ha ennyire zavar, felveszek egy pólót, hogy lásd mennyire jó házigazda vagyok. - Mondjuk ezt cáfolnám, de azt Mihának nem kell tudnia. 

Szinte vakon a párnám alá nyúltam és előhúztam egy fekete pólót. Talán valami finn zenekar pólója lehetett, de olyan rég tettem oda, hogy már alig rémlett valami. Gyorsan, egyszerűen felültem, magamrakaptam a pizsinek szánt fölsőt és vissza is takartam magam.  Ahhoz képest, hogy ki tudja, mennyi idő óta sínylődött a párnám rejtekében, elég jó illata volt. Nyilván jameses. - Most már mind a ketten békésen aludhatunk - jelentettem ki szememet forgatva, de halkan felnevettem a végén. 

- Mi képtelenség? - Összeráncoltam homlokom, mert hirtelen nem értettem Mihát.

- Mert azt hiszed, a Föld nevű bolygó is körülötted forog. - mutatóujjammal köröket írtam le, ezzel is mutatva, hogy kering körülötte. Közben persze mosolyogtam, mint, akinek parancsba adták, mert határozottan jól éreztem magam. Ez ugyan elvette a csipkelődésem élét, de sebaj, majd legközelebb bepótolom.
- Van, valamennyi, kevés, hozzá képest szinte semmi. Rajtam van egy póló, meg alsó... meg felső, szóval jobban fel vagyok öltözve, mint te. - Nem fogom tudni elfogadni ezt az állapotot, úgy tűnik, jobban zavar, mint amennyire kellene, ami tulajdonképpen érthető, mivel olyasvalakivel fekszem egy ágyban, akihez semmi közöm. Ha most Kat itt lenne, tutira mérges lenne, amiért ilyen negatív irányba kavargok, holott élvezhetném is a helyzetet. Á, nem megy, zavarba jövök tőle! Arcom a párnák sokaságába fúrtam, hogy ne látszódjon mennyire elvörösödtem, bár szerintem James kezdi természetes arcszínnek venni, annyiszor látott ma este így. A felnyögésem csak fokozta az enyhe kifejezéssel illetett pírt, mert biztos, hogy kihallatszott.
- Ez képtelenség - dünnyögtem bele érthetetlenné téve az anyagba, aztán valószínűleg úgy is maradtam, míg bírtam tüdővel. Kissé lihegve, de nem drasztikus szinten csak az elhasználódottat pótlandó fordítottam ismét James felé az arcom, nehogy nélkülözve érezze magát, meg ilyenek.

- Ne vedd vissza - mondtam gyorsan, - megtartom.- Megérintettem az arcom és dörzsölni keztem, ott, ahová kaptam a puszit. Miha képes lett volna tényleg visszavenni, megtalálta volna a módját, az fix.
- Miért érzem azt, hogy én lennék a pót-pigvined? - zavartan felkuncogtam. - Ettől és Haroldtól függetlenül bizonyos értelemben rajtam is van ruha, és bizonyos értelemben rajtad sincs ruha. Ennyi. - Ajaj, túl sok filozófus haverom van. Le kellene szoknom a velük való beszélgetésről. Á nem, túl jól szórakozom rajtuk.

- Nem tudom - vallottam be őszintén. - Vagy csak úgy egy puszi. Talán baj? Mert, ha zavar, visszaveszem. - Ez amilyen hülyén hangzott, olyan komolyan gondoltam. Mondjuk azt nem találtam ki, hogyan lehetne ezt kivitelezni, de tulajdonképpen megpróbálhatom mondjuk ösztönösen csinálni, hátha abból valami jó sülne ki. Vagy nem. Még sosem vontam vissza ilyesmit, úgyhogy fogalmam sincs. - Találtam magamnak pótlékot a plüss pingvinem helyett, de Heroldon van ruha, ami a pót-pingvinről nem igazán mondható el. Pedig amúgy a követelményeknek megfelelne. - sóhajtottam. - De sebaj, majd ölelgetem az egyik párnám, úgyis van belőle egy pár.

Kérdésemre csak egy nevet vártam válaszul. Mondjuk Flora. Vagy Cristy vagy nem tudom. Helyette jellemrajzot kaptam Katie-ről, akinek a neve egyébként roppant ismerős volt. Miha jó emberismerő, legjobb barátnőjét is bizonyára úgy ismeri, mint a tenyerét. Vagy még jobban is. 

- Engem tényleg elég nehéz rossz irányba vinni. - Elég határozott embernek tartottam magamat, még szerettem is ezt a tulajdonságomat. Egy pillanat múlva egy egyszerű félmosolyra húztam a szám. - Hát, én is örülök, hogy megismerhettelek - reagáltam kissé fura hangsúllyal, mert nem értettem, hogy most mi ez az érzelgősség. A lányoknak vannak különös dolgaik, mindegy. 

Miha puszija olyan hirtelen ért engem, mintha egy villám csapott volna a földbe. Egy pillanatra összeráncoltam a szemöldököm, de gyorsan ki is simítottam a szemöldökeim közötti ráncot, s visszatért james-es félmosolyom. - Ez most jóéjtpuszi volt? Ha gondolod, van egy plüssmacim, amit ölelgethetsz éjszaka.

- Ezt azt hiszem, bóknak veszem - Mivel nem volt sem gúny sem semmi negatív a hangjában, könnyebb volt elhinnem, hogy semmi rossz vagy komolyan bántónak ható ok nem volt a szavai mögött, meg ő nem is olyan típus, aki ezt így rendezné le. A különcségem, vagy nevezzük furcsaságnak, olyan dolog, ami elég jól elosztja az ismerőseim táborát. Akik flúgosnak hisznek, akik közömbösek és vannak azok, akik így szeretnek. Szerintem James az utóbbi felé lavíroz, vagy legalábbis remélem.
- A legjobb barátnőm, Kat. Pontosabban az egyik legjobb, de ő az, akit mindig magammal vonszolok mindenhova és belerángatom mindenbe, meg persze fordítva is. Őrült egy csaj, komolyan! Jó, nem annyira, mint szerény személyem, de határozottan jó hatással van rá a jelenlétem. Ahogy rád is, bár ez szerintem fel sem tűnt. - mosolyodtam el. - Igaz, téged nehezebb rossz irányba vinni, de ettől még jó móka. És örülök, hogy megismertelek. - A szemébe néztem, végig ezt tettem szinte, vagyis erre törekedtem, de mondandóm végén valahogy másnak éreztem így látni őt. A gyér fényben is jól láttam, és az őszinteségi hullámommal valami tök más, fura érzés is előbújt. Nem jöttem zavarba, de valahogy mégis, vagy nem is tudom. Mielőtt meggondolhattam volna magam, közelebb csusszantam hozzá egy tervezett arcra puszi erejéig, aztán visszább húzódtam, de továbbra is őt néztem. Kat, ha ezt látná, tuti, hogy valamelyik nyálas romantikus filmjéhez hasonlítgatna, pedig elég sok ponton sántítana az elmélete. Ezért sem törtem ezen tovább a buksim, igyekeztem kikapcsolni túlpörgött agyam.

- Ó, kis hercegnő - kuncogtam. - Nem is tudtam, hogy ekkora elvárásaid vannak. - Elfojtottam egy mosolyt és komolyságot erőltettem magamra, bár nehezemre esett, hiszen Miha monológja viccesre sikeredett. Mármint ezt most nem rosszindulatból mondom, hanem tényleg úgy gondolom, hogy olyan cukin vicces volt. 

- Hát értem - jegyeztem meg magam elé mormolva, majd ténylegesen elgondolkodtam. Pár pillanatig csak csendesen meredtem magam elé, majd ajkamat elhagyta gondolatmenetem egy darabja. - Mondjuk te tényleg nem olyan vagy, mint a legtöbb lány - ismertem be, bár már nem tudtam volna visszamondani Miha szavait. Tovább gondolkodva arra jutottam, hogy a rockerek között sem mindennapi lányok bujkálnak, tehát gyakran találkozom különleges egyedekkel. Ha ezt egy feminista hallotta volna, tuti ordítana velem.

- Egyébként ki volt az a lány, akivel a koncerten voltál? - Ez az előbbi gondolatmenetemböl jött.

Nehéz mérgesnek vagy sértettnek lenni és annak is maradni, ha olyasvalaki miatt következik be az állapot, aki ezt észre sem veszi. Mint ez a tökfej az ágy másik végén.
Becsapott, rászedett és azt hiszi, én ezt csak úgy lenyelem!
De, ajj! Olyan nehéz fenntartani a látszatát is, ha nem hagyja! Azért a lendületes fordulat, aminek következtében a hátam helyett immár az arcom látta, nem maradt el. Kérdését hallva nem tehettem mást.
- Akadnak jelentkezők és lehetséges jelöltek is szép számmal! Csak tudod, nekem megvannak az elvárásaim meg az igényeim és ezeknek nem felel meg ám akárki! Engem ki kell érdemelni, nem úgy, mint azokat a tucat lányokat, akikből annyi flangál az utcán. De nem ám! - teljes komolysággal állítottam mimdezt, s közben belül ugyanez győzködésnek hangzott. Kat1 szokott nekem mindig hasonlókat mondani, mikor az amúgyis cérna vékonyságú önbizalmam egy szellőcske hatására meginog. Mint mondjuk, amikor most kimondtam.
Pedig most abszolút szélcsendnek kellene lennie, az előrejelzés nem említett semmi ilyesmit. Csak túlkombinálom, ami persze kiül az arcomra is, nehogymár ne látszódjon, mennyire túlpörgetem a dolgokat fejben is.

Jót szórakoztam Mihán, vicces volt. A folyamatos mellébeszélés meg el nem kezdett mondatok tipikMiha dolgok voltak és ááá csak nevettem rajtuk.
- Az enyémet aztán ki nem szeded a fejem alól - ingattam meg a fejem, majd az oldalamra fordultam, hogy Miha felé nézzék, majd elrendezgetem magam körül a takarómat, hogy kényelmes legyen. Mivel úgy éreztem, hogy folyamatosan az én szerelmi életemről van szó, (még akkor is, ha én hozom fel,) ezért gondoltam, hogy rákérdezek az övére is.
- És te hogy állsz a fiúkkal? - Érdeklődve pilláztam rá, de azért szám mosolyra húzódott, mert tényleg csak azért kérdeztem, hogy beszélgessünk valamiről. Felőlem aztán arab sejkekkel is összeállhatna... Na jó, eh. Valószínűleg, ha tudnám, hogy belekerül valami gázos kapcsolatba, kihúznám onnan, még ha haragudna is. Vagy nem? Nem is tudom... Azért remélem, hogy erre nem kerül mostanában sor. Meg úgy soha sem.

- Ó! - kellett egy kis időmire felfogtam.
- Várj, mi?! Mikor...? Azt mondtad, nincs... - összezavarodtam, ledöbbentem, rendszerleállást produkáltam, kék halál meg minden.
- De, ha neked van... Én azt hittem,... - Csőbe akar húzni, tuti, hogy csőbe akar húzni! Vagy nem? Basszus, azt mondta nemrég, hogy szingli, egyedülálló, magányos farkas, nincs párkapcsolatban, csajtalan meg minden ilyen! Annyira lesokkolt, hogy egészen addig képtelen voltam megmozdulni, amíg le nem lőtte a számára olyan vicces poént.
- Te idióta vagy! - főrmedtem rá teljes haraggal és mellkasát célozva rácsaptam a párnával. Ezután a párnáimat rendezgettem, majd még a szavaira reagtam, mielőtt háttal neki elfeküdtem és nyakig felhúztam a takaróm. - Ha így folytatod, a tiédet is elveszem.

- Jaa, az igazából a mostani barátnőmé - feleltem  teljesen komolyan, miközben a belsőm hihetetlenül remegett az elfojtott nevetéstől. Csak látni akartam Miha arcát, hogy milyen fejet vág erre a kijelentésemre. Hirtelen nem emlékeztem, hogy tettem-e már említést a párkapcsolati státuszomról. De ez így is vicces volt. 
Továbbra is komoly arckifejezést erőltettem magamra, de hetykén közöltem: - De nem bánja, ha használod, nem lesz féltékeny. - Mintha nem lennék biztos a dolgomban, megforgattam a szemem, majd eljátszottam, hogy kiráz a hideg, mégpedig jó látványosan, hogy Miha szemét semmiképpen se kerülhesse el. 
Vártam a reakciót, ha úgy sikerült, ahogy szerettem volna, akkor diadalittas mosollyal megnyugtattam Mihát. 
- Nyugi, ezt a szívet még édesanyámtól kaptam, és ő meg egyáltalán nem bánja, ha azzal alszol. - Giccsesen hangzik, de ha a barátnőmtől kapnék valami párnát, akkor tuti, hogy azt használnám. Legyen bármilyen ronda vagy csicsás. - Amilyen szőrös és rózsaszín tudom, hogy minden vágyad az, hogy kipróbálhasd - nevettem fel. Ha még felém nyújtotta a szivet, akkor elvettem tőle és visszatettem az ölébe. - Mondjuk azt azért nem gondoltam volna, hogy az összes párnát használni akarod... - Úgy csináltam, mint aki eltűnődik, majd megráztam a fejem és egy mozdulattal felrántottam magamon a takarómat, egészen a mellkasomig.

Fejem belefúrtam a párnákba, mikor azt mondta, ne nézzek oda és egyik kezem felemelve használtam azt a nemzetközileg ismert jelzést, amit a Facebookon is annyit latunk, vagyis tömören "likeoltam" a figyelmességét. Ami tulajdonképpen egy "oké"-val is felert, de ki minek veszi ugye. Bármelyik lehet. Legyűrtem a késztetést, hogy utána szóljak, mekkora mennyiségben tudnám elképzelni a megfelelő darabszámot és néha kikukucskálva néhány apróbb levegővétel erejéig, vártam, mikor jön vissza. Hallottam zajokat, aztán a lépéseit, majd három valami landolt körülöttem.
- Betakaróztál már? - kérdeztem félig a párnába dünnyögve, s kisebb szívroham kerülgetett, mikor felfogtam, átsétált rajtam, pontosabban fölöttem, de ez részlet kérdés.
- Hé! - szóltam rá felháborodva, de csak akkor emelkedtem fel, mikor tuti volt, hogy már nem rohangál alsóban. Felhúztam a térdem és tulajdonképpen a hátsó részén emeltem meg a feltornázós mozdulathoz, hogy aztán a sarkamra ülhessek.
A takaró persze megindult, reflexeim meg eltompultak úgy tűnik, de csak néhány másodpercre villant ki a combom meg a többi, amit aztán gyorsan eltakartam a takaró magam elé húzásával. Ugye nem látta a fekete, csipke szélű bugyim?! Nem, maradjunk annyiban, hogy nem és csináljunk úgy, mintha meg se történt volna. Ez az, így lesz! Szemügyre vettem tehát a párnákat. Két ujjam közé csippentve emeltem fel a szivecskét.
- Ezt valamelyik exed felejtette itt? Nem bukott ki, hogy elraboltad a szívét és vissza sem adtad? - forgattam a darabot és nem hittem a szememnek. Jamest még loknizott hajjal is előbb elképzelem, mint ezt a lakásában. A helyzetén javít, hogy valahonnan a mélyből ásta elő. Biztos nem ezt ölelgeti horror nézés közben. Gondolom. Remélem. A maradékot szépen elrendeztema fejemnek tetsző módon, mint valami puzzlet, a szivecskével viszont nem tudtam, mit kezdeni. - Haragudna, ha használnám a párnad, tuti. - felé nyújtottam, ezzel az én lelkiismeretem tiszta maradt. Legalábbis emiatt biztosan.

A kérdésre elgondolkodtam. Hogy lenne-e még párnám? Hm... Azt a látszatot próbálom fentartani a látogatóimban, hogy ez egy tökéletesen berendezett, minden felszereléssel ellátot lakás, pedig nem. Az elmúlt héten jöttem rá, hogy nincs fokhagymapaszírózóm, például. Sőt, most kezdem realizálni, hogy idén karácsonyfadíszeket is kell vennem, mert tavaly az akkori barátnőm hozott nekem párat a satnya kis műfenyőmre. 
- Megnéztem - válaszoltam egyszerűen, majd kitakaróztam. - Takard el a szemed, nehogy úgy járj, mint percekkel ezelőtt - forgattam meg a szemem. Felkeltem az ágyból, majd a nappaliba érve kihúztam a kanapé ágyneműtartó részét, mert annak ilyen is volt, há, és találtam még párnát, mégpedig hármat. Egy normális méretű kispárnát, egy réginek tűnő, de még elviselhető szagú díszpárnát illetve egy szőrős, rózsaszín szív formájút, amit még anyutól kaptam ezer éve egy magányosan eltöltött Valentin napomon. Viccesnek hitte magát, pedig nem volt az. Talán csak egy kicsit. 
Visszamentem a hálóba és Miha elé szórtam a talált párnákat. 
- Ezek vannak, válassz - jelentettem be, majd visszaindultam az én oldalamra, de meggondoltam magam, és fellépve az ágyra, átléptem Mihát és úgy huppantam le az én oldalamra, majd takaróztam be. Az éjjelilámpa fényénél tökéletesen láttam a három párnát Miha előtt. 

- Dehogynem, éppen rá... nem nézek - Mivel eltakartam a szemeimet, igen nehéz lett volna látni Jamest, bár tulajdonképpen azt hiszem, ponosan arra pilláztam, amerre ő volt, pusztán annyi különbséggel, hogy nem szuggeráltam teljes bizonyossággal úgy, ahogy le lehetne fülelni miatta.
- Jaj, tudod, hogy nem erre gondoltam! - Erős késztetést éreztem, hogy ismét hozzávágjam a párnát, de akkor rájöttem. Hogy mire? Arra, mi is hiányzott nekem, mióta elterültem az ágy ideiglenesen rámeső részén. Muszáj kihangsúlyozni az átmeneti lehetőségét átmeneti részét, mert könnyen hozzá tudnék szokni, mekkora ágyban fekhetek a koleszben lévő csöppség helyett.
- Tudom, hogy vendégnek nem lehetnek extra kívánságai, de nincs véletlenül még párnád? - Nagy, angyali, édes szemekkel és cuki ábrázattal néztem Jamesre miután hasra fordultam a kérdésem közben és két könyökömmel emelkedtem el a párnáktól, a kevés párnától, ami másnak lehet elegendő vagy normális mennyiség, de nekem nem felelt meg. Otthon szinte belefulladok a párnákba, a kollégiumba költözskor külön bőröndöt hoztam a párnáimmal és itt is ez hiányzott a tökéletes állapothoz.

- Drága Miha, te még nem láttál őrült, perverz disznót - hangzott a feleletem. 

Igen, Miha láthatóan zavarban volt. Ha mondjuk nem lenne rajtam semmi ruha, megérteném,de így, hogy a legfontosabb mégis csak takarásban maradt, nem értettem a helyzetet. Ha járnék strandra, ott is így látna. Na bumm. Én sosem voltam az a szégyellős kissrác. Lehet, hogyha több súly lenne rajtam, jobban takargatnám magam, de jelen helyzetemben nem igazán látom szükségesnek a rejtőzködést. 

A kérdésre elfojtottam egy mosolyt és válaszolni kezdtem. - Nem, valószínűleg oldalra fogok fordulni, mert nem tudok háton aludni - feleltem teljes komolysággal, de azért legyűrt mosolyom nyomai a szemem körüli ráncokban megmutatkoztak. A falról Mihára emeltem a tekintetem és kicsit úgy fordultam, hogy jobban lássam, így már nem teljesen hátamon feküdtem. 

- James, te őrült perverz disznó! - kiáltottam rá és azon nyomban eltakartam a szemem. De már késő volt. Láttam, amit még nem akartam látni, vagyis nem így. A fekete, nem tul meglepő színű alsót, amit nem mellékklesen még visel, tehát nem csak egy szekrényből vagy fiókból kiragadott darab.
Ujjaim közt kukucskáltam ki, amikor mocorgást hallottam, kb. ekkor ért oda a mozdulatsorában, hogy lekapcsolta a lámpát. Aztán hihetetlen, de pizsi nélkül bújt ágyba, csak úgy "á lá natúr" egy alsó és semmi más.
Ezután a véletlenszerű ölelés gondolata is kizártnak tűnt, szerintem aludni sem fogok tudni miatta. Most komolyan, melyik lány tudna békésen álomföldön piknikezni, amikor egy srác, nem is, A srác így fekszik mellette?! Na, ez az! Senki!
- Te öhm...tényleg így fogsz...tudod... aludni... mellettem? - próbáltam tapintatosan és a helyzethez képest nyugodt stílusban érdeklődni. Dark szavaival élve: "Miha te egyáltalán tudod mit csinálsz?!"