//James lakása//

Nem igazán voltam felkészülve olyan lehetőségre, hogy vizes cuccban szelem át a várost, de arra sem, hogy Jamesszel teszem mindezt. A sors viszont imád szórakozni a gyanutlan áldozatokkal, ezért csak lenyeltem az öltözékem miatta rossz érzést és tovább sétáltam a srác oldalán, akit mostanában inkább kerülni igyekeztem.
Most komolyan, mire véljem ezt az egész szituációt? A legjobb barátnőm konkértan leharapta a fejét, amiért nem vette észre, hogy kedvelem, aztán kapott tőlem egy suta megerősítést ez irányban, de még mindig ott tartunk, ahol eddig, sehol. Mindössze annyi előre lépés történt, hogy elkísérem haza, mint egy jó barát a bajbajutott társát. Talán csak ennyit jelentek neki? Akkor miért nem böki ki végre?! Utálom ezt az egészet!
Magamban morgolódva sétáltam mellette, elázott, enyhén szólva láthatóan vizes ruhában, de jelenleg ez számított a legkevésbé. Aztán egyszer csak gondoltam egyet, kicsit gyorsabban léptem kettőt és beálltam elé.
- Tudom, nem vagy jól és tudom, azt ígértem hazakísérlek, de bevallom neked, már rohadtul elegem van ebből az egészből. Szóval mielőtt tovább mennénk, tudni szeretném, nem, tudnom kell a választ. Akkor sem foglak itthagyni, ha nem úgy van, de ez a bizonytalanság kiakaszt. Nézd! - Közelebb hajoltam hozzá, hogy jobban lássa. - Megint szétrágtam a számat. Erre minimum két tonna rúzs és ajakápoló kell, hogy rendbe jöjjön.
Kicsit elkanyarodtam a lényegtől, de nem annyira, hogy visszahuppanva a sarkamra, ne találjak vissza a fő gondolatmenetre.
- Szóval, te most már tudod, velem, mi a helyzet, de én még mindig nem tudom, hogy... veled micsoda. Vagyis veled felém, már ha ez így értelmes. - Önkéntelenül mutogattam, hol egyikünkre, hol a másikra, mert annyira ideges voltam, hogy ha nem ezt csinálom, akkor tördelem az ujjaim, ami sokkal rosszabb a jövőbeni egészségi állapotomat illetően.
- De tudod mit? Ez nem fontos, ráérünk megbeszélni otthon. Mármint nálad otthon, nem nálunk, vagyis nálam, mert az úgy fura lenne. Most szépen hazamegyünk is... Abbahagytam, oké. - Hadartam, siettem és a végén cipzárt képzelve a számra behúztam, majd ha nem jött közbe semmi, ismét elindultam olyan tempóban, hogy simán utolérjen. Rossz ötlet volt Miha, rossz ötlet!
 

- Örülök, hogy ennyire tetszik, ahogy szenvedek. Ha rossz kedved lesz, majd külök magamról egy képet - csóváltam meg a fejem. 
- Okés, azért vigyázz magadra - dőltem az ajtófélfának, miközben Efie felvette a bakancsát. - Majd még beszélünk, szerintem jövő héten már dolgozni is megyek - mosolyodtam rá barátságosan. - Na szia - búcsúztam el és gyanítottam, hogy akar adni puszit is, így előzékenyen lehajoltam, hogy ne neki kelljen ágaskodnia. Aztán becsuktam az ajtót és gondolkodás nélkül a kanapéra vetettem magam, ahol pár perc múlva el is aludtam. Lehet, hogy ez a két fájdalomcsillapító hatása volt, de már kevésbé éreztem magam a halálomon, amikor pár órával később felkeltem. 

/James el/

Szenvedésére csak széles vigyorral tudtam válaszolni. Igaz ami igaz mi lányok jobban birtuk a fájdalmat. Gondoljunk csa a szülésre, vagy a menstruációs görcsökre vagy a férfináthára...
A bátyáim és az apulám kb mindig egyszerre lettek betegek. Nincs annál rosszabb mint öt szerintük haláltusát vivó férfit ápolni. Megyűlt velük a bajunk.
Mikor azt mondta hogy aludna egyet szó nélkül felálltam.
- Akkor visszamegyek - mondtam halkan, kissé szomorkásan - Pihend ki magad, az jót fog tenni.
Ha nem állitott meg, megfordultam és az előszobában leülve elkezdtem felvenni a bakancsom.

- Kettő nem a világ vége - nevettem el magam. 
Összehúzott szemöldökkel fogadtam a puszit. Mintha csak Mihát látnám. A lányok mind ilyen érzelgősek? - Rajtam már az Isten sem segíthet - csóváltam meg a fejem. - Most megint nagyon fáj. Nem tudom, ilyen hullámaim vannak. Ráadásul a férfiak jobban szenvednek, mint a nők - közöltem gúnyosan a sztereotípiát. 
- Nem tudom, lehet jobban tenném, ha aludnék egyet - húztam el a számat sajnálkozva és homlokomra tapasztottam mind a két tenyerem. 

- Ünneprontó vagy - nyújtottam ki rá a nyelvemet, majd némán figyeltem ahogy kisétál a konyhába, Tényleg sok gyógyszert vett be, ilyen komoly fájdalmai lennének.
Mikor visszaült mellém összeráncolt szemöldökkel emeltem rá a tekintetem.
- Kicsit túl sok gyógyszert veszel be.. - jgyeztem meg halkan - Ennyire fáj?
Csendben hallgattam amig válaszol majd hirtelen ötlettől vezérelve feltérdeltem és közel hajoltam hozzá hogy orra hegyére nyomhassak egy nagyon nagyon óvatos puszit. Hogy még véletlenül se okozzak fájdalmat neki.
Utána rögtön visszaültem és kissé elpirulva szende mosollyal néztem rá.
- Gyógypuszi - magyaráztam - Hátha segit.
Ötletem sem volt honnan jött ez, de úgy éreztem máshogy nem tudok segiteni igy bevetettem magam.

- Hugonak valószínűleg nem csak az orra törött volna el, ha nem segítek neki. - Még belegondolni is rossz volt a helyzetbe, bár most pont csak arra emlékszem, hogy eljött bennem az elhatározás, hogy segítenem kell. 
Először nem érttem, hogy Efie mit akar az arcomnál.
- Én rá nem fújok - húzódtam arrébb. Nem voltam soha az a nagyon babonás típus. Jó, becsukom a szemem, ha egy fekete macska akar előttem átsétálni, de semmi létre alatt átsétálás meg esernyő kinyitása a házban dolgoktól nem félek. 
- Felső - forgattam meg a szemem. - Nem hiszek az ilyenekben - jelentettem be, mikor kijelentette, hogy szerencsém lesz. - De azért legyen - tettem hozzá félmosollyal. 
- Szerintem beveszek egy fájdalomcsillapítót, mindjárt jövök. - Kimentem a konyhába és előkerestem egy gyógyszert, amit a doki írt fel nekem. Biztos, ami biztos két pirulát is vettem be, majd vissztértem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. 

- Hát ez elég komoly sérülés  -csóváltam meg a fejem - Tudnám miért kell neked verekedő emberek közé ugrálnod.
Persze elismertem hogy tök hősies amit tett, meg hogy az az ő területe, de igy csak aggódhattam érte még jobban. 
- A kartörés a legrosszabb - húztam el a számat - fogalmad sincs milyen nehéz úgy létezni! Pisilni járni, zuhanyozni, egyáltalán kajálni... A zenélésről nem is beszélve.
Elgondolkodtam majd az arcára pillantottam. Jé.. egy szempilla!
Óvatosan felé nyúltam hogy ne ijeszsem meg és lecsippentettem az srcáról az elkóborolt szempillát.
-Fújj rá háromszor - mondtam neki vigyorogva majd mikor megtette én is ráfújtam és elé szeme elé emeltem összecsippentett ujjaim - Alsó vagy felső?
Ha választott és az övén volt a szempilla óvatosan a nyakába raktam és ismét rávigyorogtam.
- Szerencséd lesz !
 

Elképedve hallgattam, hogy Efie-nek milyen csonttörései voltak. El sem tudtam képzelni ennyit, hiszen még olyan fiatal volt. 
- Ebcsont beforr - nevettem fel udvariasan, mikor felmutatta ujjait. Ha nem tudtam volna, hogy mit kell nézni, akkor talán észre sem vettem, hogy két ujja furábban áll, mint a többi. 
Eltűnődtem, hogy vajon az én lánytestvéreim is így vélekednek arról, hogy több fiútesójuk van. Majd egyszer megkérdezem őket, de már rég nem találkoztam velük. Eléggé hiányoztak már, csak hát mindannyian elfoglaltak vagyunk. 
- Nekem ezen kívül nem volt törésem, csak pár komolyabb sérülés. Meg ínhüvelygyulladások sorozata, de az nem számít. Nem igazán tudom, hogy mit csinálnék, ha a kezem törött volna el. Dan először lefejezett volna a zenekar miatt az tuti - nevettem el magam. 

- Hűha mikor volt ez a két alkalom? - képedtem el. Dan mindig olyan jókedvűnek és lazának tűnt. Nem tudtam elképzelni ahogy őrjöng. Még a koncert után is tök nyugodt volt pedig a legjobb barátjának betörték az orrát. 
Mikor megkérdezte hogy nekem volt e már eltörve valamim hátravetett fejjel elnevettem magam.
- Nekem még mim nem volt eltörve a z a legnagyobb kérdés. - vigyorogtam majd sorolni kezdtem az eddigi csonttöréseimet mutogatva hogy hol tört már el csontom - A bal karom kétszer a jobb háromszor, egyser a jobb csuklóm is. Egyszer a bal lábam, egyszer a kulccsontom, a bordáim többször is, azt már nem számolom. Kétszer volt betörve a fejem, és a térdemet műtötték is. Két ujjam volt eltörve már, ezek azóta is ferdék.
Felemeltem a kezem hogy megmutassam neki a jobb kezem gyűrűs és kisujját. Mindkettő erősen húzott jobb felé. Ha meglepődött vigyorral válaszoltam sokkolt tekintetére.
- Ez a lányok sorsa ha sok bátyjuk van - mondtam vigyorogva - Azóta kicsit jobban vigyáznak már rám. 
Nekidőltem a kanapé hátuljának és szórakozottan piszkálni kezdtem az egyik kiálló cérnaszálat.
- És veled mi a helyzet törés-téren? Már az orrodat leszámitva,

- Én és a perverz játékok? - csintalanul elvigyorodtam - Hát miért tennék én ilyesmit? Nem vagyok én olyan. 
Úgy láttam tetszett neki az ötlet ahogy kis fehér ruhácskában ápolgatom ami kicsit helyreállitotta az étteremben megsérült egomat.
Hát mégsincs fából ez a fiú.
Felnevettem mikor elképzeltem ahogy James a doki előtt állva magyarázza neki hogy milyen szarul végzi a munkáját. 
- Egy kis hőemelkedés nem a vég, ha az van csinálok neked egy teát és ágyba duglak hogy jobban legyél - ismét direkt használtam kétértelmű szavakat, élveztem ezt a játékot - Aztán ha az sem segit felhivjuk Dant hogy vigyen el szépen a dokihoz hogy akkor mondhasd el neki hogy szart sem ér a munkája mert még én sem tudtalak meggyógyitani.
Vigyorogva várta, a válaszát, miközben jól bebugyoláltam magam a takaróba. Olyan közel ültünk egymáshoz a kanapén hogy összeért a térdünk. Fene ebbe a rövdke kanapéba. Mintha annyira bánnám...

- Köszke. - Elvettem a takarót és magamra terítettem. Tényleg eléggé fel volt már melegítve. 
- Ha nem ismernélek, azt hinném, hogy csúnya perverz játékot űzöl velem - nevettem el magam a nővérkés beszólás után. Próbáltam nem elképzelni a dolgokat, mert hogy is mondjam, Efie nem volt az a ronda lány, akit fájt elképzelni, főleg miniruhában nővérkének öltözve. Még időben megakadályoztam, hogy ez a gondolat egy kicsit lentebbi tájakra is befészkelje magát. 
- Ha akár csak egy kis hőemelkedésem is kezdődik, visszamegyek a dokihoz és megmondom neki, hogy szart sem ért a munkája. Igaz, nem emlékszem semmire, csak fura hallucinációkra , de ha hőemelkedésem van, akkor az van és kész. - Eszerűen, de nagyszerűen vázoltam fel Efie-nek a helyzetet. 

- A sztori nagyon jó volt - vigyorogtam - Csak az a sok trancsirozás ne lett volna.
Elhúztam a szám és ismét libabőrös lettem az előbbiektől.
- Nem lenne szerencsés ha nagyon rászoknál a gyógyszerekre - csóváltam meg a fejem miközben kiment a konyhába, majd kicsit felemeltem a hangom hogy ő is hallja - Ha gyógyszerezed magad nem hagyom hogy sörözz előre szólok!
Mikor visszajött pimaszul rávigyorogtam hogy tudja komolyan gondoltam az előbbit.
Visszakért a takarót én pedig rögtön vissza i adtam neki.
- Tessék, felmelegitettem neked - nyújtottam felé az egyiket - Amúgy de, hideg van nálad. Vagy én is beteg leszek.
Mikor azt modnta lehet lázas megijedtem és megint a homloka felé nyúltam. A kezem kicsit felmelegedett azóta de nem éreztem melegnek. Végigtapogattam az arcát hogy biztos legyek a dologban.
- Szerintem nem vagy lázas. De ha az lennél, itt maradok ápolgatni téged. Veszek fel nővérke ruhát is hozzá meg minden - rákacsintottam - Mindent amit szeretnél.

- Azért remélem, hogy valamennyire tetszett a történet, ha maga a látvány nem is - nevettem el magam.
- Hát jobb. De szerintem csak azért, mert nem figyeltem oda rá - vontam meg a vállam. Efie felém nyújtotta a kezét, előszörnem tudtam, hogy mit akar, aztán hamar rájöttem és engedelmesen odanyomtam homlokom. 
Következő kérdésére kuncogva megcsóváltam a fejem. 
- Nyugi, nem halálos beteg vagyok. Bármennyire is érzem úgy magam. - Felpattantam, majd helyére raktam a DVD-t és kikapcsoltam a TV-t is. - EGyébként kellene bevennem valamit, de köbö már rá vagyok szokva minden egyes bogyóra. Nagyon addiktív személy vagyok. - Hah, milyen szavakat ismerek, bár nem voltam benne biztos, hogy ez a szó azt jelenti, amire én gondolok. Összeszedtem a rágcsát is és visszavittem a konyhába. Ezek után visszamentem a nappaliba. 
- Visszaadod az egyik takarót? Eléggé fázom. Te nem? Ajj nem akarok lázas lenni, akkor félrebeszélek.. - megforgattam a szemem. 

- Bocsánat - motyogtam, mikor azt mondta túl erősen szoritom a kezét. Majd legnagyobb bánatomra elengedett és elkezdett enni. 
Befejeztük a filmet amit már kibirtam nagyobb megrémülések nélkül. Elindult a stáblista én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam, majd mikor James megjegyezte hogy nem nézzük meg a harmadik részt ijedten pillantottam rá.
- Ebből van harmadik rész is?? - sápadtam el - Isten őrizz hogy még egy percet megnézzek belőle!
Ismát mélyen elsüllyedtem a két takaró alá, majd Jamesre néztem a szemem sarkából.
- Jobban van a fejed? - kérdeztem egyik jéghideg kezem a homlokához emelve hogy ellenőrizzem nem lázas-e. A kezemhez képest minden hideg volt igy felesleges volt ez a mozdulat de én csak jót akartam. Gyorsan elhúztam a kezem.
- Nem kell gyógyszert bevenned? - tettem még hozzá aggódva. Kezdtem úgy érezni magam mint az anyukája.

- Efie, olyan erősen szorítod a kezem, hogy a film végére leesne - nevettem el magam. 
A hangokból próbáltam következtetni, hogy vajon mikor van vége a leghátborzongatóbb résznek. Amikor úgy ítéltem, hogy igen, ez is megvolt, akkor először ujjaim közül kilestem, aztán leengedtem mind a két kezem és a chipses zacskó után nyúltam és marékszámra kezdtem bedobni a kaját a számba. Csak ahogy szoktam.
A filmet már megijedés mentesen fejeztem be, Efie is elég jól tűrte mellettem a jeleneteket. - Nem, nem nézzük meg a harmadik részt - nevettem el magam a stáblistánál, mielőtt még Efie kérhette volna, hogy folytassuk a filmezést.  

Kilestem a válla mögül mikor megkopogtatta a fejem majd mikor teljesen odafordultam hirtelen átkarolta a fejem és eltakarta a szemem. Meglepődve vörösödtem el, majd meghallottam a trancsirozás hangjait a tvből és két kézzel fogtam még meg arcomra tapasztott tenyerét hogy ott tartsam. Akkora tenyere volt hogy fél arcomat befedte.
- Igy maradhatnánk a film végéig? - kérdeztem elhaló hangon, egyrészt mert élveztem a közelségét másrészt mert rettenetesen féltem.
Ha kinevetett és nemet mondott csalódottan engedtem el a kezét és néztem tovább a filmet végig a takaró alatt maradtam csak a szemem látszott ki alóla.
Jéghideggé vált kezeimmel markoltam a lábszáramat, és hatalmasra tágult szemmel figyeltem a film történéseit.

Fura volt takaró nélkül ülni, mert így oda volt a biztonságot jelentő pajzsom, de azért kibírtam. Efie láthatóan összeszedte magát és békében tudtam nézni a filmet tovább. Max húsz percig, amikor Efie akkorát pattant mellettem, hogy én attól ijedtem meg, hogy ő megijedt. Remek.
- Ajj ne rémissz már meg... - Hagytam, hogy karomnak dőljön.
- Szólok, ha vége - dörmögtem kifejezéstelenül és a jelenetre fókuszáltam. Azért fél szememet becsuktam. Nem hiába rémült meg Efie sem. - Oké, nézhetsz - ütögettem meg ujjammal a feje búbját, mikor az a jelenet véget ért. Ezzel csak az volt a baj, hogy a következő kameraállásban a legbrutálisabb fordulata volt a filmnek. - Ah - elkáromkodtam magam és befogtam a szemem. Másik kezemmel átkaroltam Efie fejét és szemére tapasztottam a kezem. - Ezt nehogy nézd. Amikor először láttam, egy hétig nem tudtam aludni... 

Mikor James rámdobta a másik takarót is, megint kidugtam a fejem és elrendezgettem az új szerzeményt magam körül.
- Oké, megacélozom magam - mondtam reszketeg mosollyal. Ez a kijelentésem körülbelül 20 percig élt is, amire nagyon büszke voltam hisz a képernyőn elég durva dolgok történtek.
Aztán az egyik jelenetnél túlzottan megijedtem nem birtam tovább, de mivel megigértem hogy nem bújok el megint ezért James vállába temettem a fejem hogy ne lássam.
- Mindjárt visszafordulok csak legyen vége ennek a résznek - mormogtam a pólójába, kicsit máris jobban érezve magam a közelségétől - Majd szólj ha vége!
Egész addig ott amradtam mig James nem szólt aztán visszafordultam és behúzott nyakkal néztem tovább a képernyőn folyó elmeháborodottságot.

Elenevettem magam Efie értetlenségét látva. - Ha lelövöm a csattanót az első öt percben, nem lett volna ennyire izgalmas. - Megvontam a vállam. Kissé megijedtem, mikor megragadta a karomat, először azt hittem, hogy megőrült a lány. - Ugye nem akarod megnézni a második részét is? - Kelletlenül bekapcsoltam a második részt. - Na jó. - Kibontakoztam az én takaromból és a reszkető kupacra dobtam magam mellett. - Tessék itt az enyém is. Dupla védelem. - Kihúzva magam hátradőltem a kanapén. - De most már nem mondhatod, hogy hagyjuk abba, mert ha már elkezdtük, akkor be is kell fejeznünk a filmet. Sajnálom - tettem hozzá ördögi vigyorral és szememet a képernyőre tapasztottam.