- Ki beszél itt felelősségteljes felnőttről? - Rezzenéstelen arccal, kissé fejemet csóválva hajoltam olyan közel Mihához, ahogy csak az ülőhelyzetünk engedte. Amúgy nem akaram gigászi módon belehajolni az aurájába. 

- Nyugi, csak ez a két féle dolog van. Vagy tán nem elég neked? Azért nem akarom, hogy holnap ne tudj felkelni az ágyból... - Igaz, nekem szerintem háromszor ennyi sem ártott volna. Nem ismerem Miha határait, de el tudom képzelni, hogy nagyjából a nulla és az egy között állnak egy százas skálán. 

- Bor és kóla, pontosan - mosolyodtam el büszkén, és próbáltam leolvasztani arcomról, az "ez az, mégsem reménytelen" kifejezést. - Vagyis vadász - tettem még hozzá. 
- Ízlik? - Én is ittam a poharamból. Hm, ez most határozottan jó keverés lett. Volt, amikor szörnyen elrontottuk, mert ugyebár mindig csak találomra kevertük be. De az is mindig elfogyott. Rámragadt továbbra is ez a saccolós keverés, de most pont szerencsém volt. 

- Egy üveg alkohol után fejre állva pörögnék, nemhogy nyugisan elszürcsölgessek még egy kis vizet is rá. - Egy üveg az... az rengeteg! Annyit hogy képes egy átlagos ember bármiből meginni ami nem gagyi sör? Mert abból meg lehet, ezt már bemutatta a körülöttem élő világ, hogy vannak, akik képesek rá.
- Igaz, te már ismersz, tudod, hogy mennyi hülyeséget tudok összehordani, de ezt még lehet is fokozni. És te most arra próbálsz rábeszélni, erre most rávilágítanék, ha megengeded, hogy egy kiskorú fogyasszon annyi alkoholt, hogy csak halvány emlékei legyen az egészről másnap reggel? Ejnye James, hát milyan felelősségteljes felnőtt vagy te? - Nem volt ez igazi letolás, mivel mindvégig mosolyogtam, ami egyre szélesedett, ahogy a kérdéseim végére értem. Nem, határozottan nem akartam berúgni, amit csak egy hajszál választott el az úgynevezett becsiccsentéstől, mégis ezzel is tökéletesen kiegyeztem, nekem elég lesz, köszönöm.
- Ha ma végig kell próbálnom az összes lehetséges vegyítést, amit hirtelen fel tudsz mutatni, annak nem lesz jó vége. - Vészmadárkodtam, akaratlanul. Igazából ez a "kéretem magam" és a "köszönöm, de nem" közötti átmenet volt, még én sem tudtam teljesen beazonosítani, melyik dominál közülük jobban. Azért a poharat nem hagytam csak úgy ott, felemeltem, a narancslevest pedig letettem és az új italba szimatoltam. - Ebben bor van, meg... meg kóla? Á, akkor tudom mi ez! - A felismerés megnyugtatott, mert ilyet már ittam és szeretem is, persze csak ha jól vannak az arányok, amit nem sokan tudnak betartani. A többséggel ellentétben én jobban szeretem, ha kólából van több és borból kevesebb. Most megtapasztaltam James vegyítését, néhány kortynyit eltűntettem belőle, s ez sokkal jobban tetszett a számnak, meg a torkomnak, mint az előző. Édes bor, kóla, nagyon jól passzol egymáshoz.

- Ó, ez nem kísérlet. Én tökéletesen tudom, hogy mik az alkohol hatásai. Amúgy ha ma egy üveg alkohol után megiszol egy liter vizet, akkor holnap nem leszel másnapos. Garantálom. És kit érdekel, ha össze-vissza beszélsz? - Megvontam a vállam. - Csak ketten vagyunk - mutattam körbe a lakásban. Elég para lenne, ha ott állt volna valaki mögöttem. De szerencsére ilyenről szó sem volt, tényleg ketten voltunk. 
- Figyelj - ráncoltam össze a homlokomat gondterhelten, bár hangomra enyhe nemtörődöm hangsúlyt erőltettem. - Jobban örülnék... - Megköszörültem a torkomat, mintha csak ez lenne a mondat befejezése. -  Inkább velem rúgj be, mint hat vadidegen fiúval, akik maximum pornófilmben láttak nőt - forgattam meg a szemem. Magam sem tudom, hogy mi lett hirtelen ez az aggódás meg minden. Ki vagyok én, hogy csak megmondjam, mit és kivel ihat a lány, meg amúgy is... 

- Vadász - nevettem. - VBK - mondtam erre egy szinonímát, majd felpattantam és elúhoztam a konyhából az üveget, meg egy tiszta poharat. Töltöttem az újba egy kicsit a vöröses italból, majd a saját poharamba is. - Próbáld meg az íze alapján kitalálni, hogy mi ez. - Sejtelmesen mosolyogtam. 

- Drága James. Csak, hogy felvilágosítsalak, az én problémám az alkohollal nem az ízében gyökerezik, hanem abban a tényben, hogy nem bírom, szédülök tőle és a szokásosnál is jobban össze-vissza beszélek. És ehhez nem kell túl sok, szóval ne rajtam kísérletezz, nem vagy nyuszi. - Ez kicsit úgy hangzott, mintha sértőnek tartanám, hogy olyan amatőrnek néz, aki még a jó italt sem ismeri. Bár tulajdonképpen olyan hú, de nagyon tényleg nem ismerem. Az egyetlen, amivel úgy ahogy ki vagyok békülve az az édes pezsgő, nem mindegiyk, de a legtöbb. Arra viszont hiába várok, hogy ezen az estén azzal is találkozom. James nem az a típus, aki esténként csak úgy pezsgőt iszogat, szerintem nincs is neki itthon. De az eredeti témára visszatérve, nem haragudtam rá, nem bántott meg, s ezt a szavaim utáni mosolygással is ki akartam emelni. - Azt mondom, hogy igen, bár halványlila gőzöm sincs miről beszélsz, mert nem arról, amire én a vadász kapcsán asszociálok az tuti. - A Hófehérkéből készült film egyik jelenete ugrott be róla, az a dögös vadász még mindig meg tudja dobogtatni a szívem.

- Nem hiszem, hogy az én száz tonnámat le tudok lökni az ágyról. - Csóváltam meg a fejemet szélesen mosolyogva. - Az egy dolog, hogy vékonynak látszom, de valójában baromi nehéz vagyok - vontam meg a vállam nevetve. 
- Amúgy én néha röhögni szoktam álmomban, szóval ne ijedj meg, ha sátáni kacajt hallasz. - Igen, már többen is mondták, hogy nevetek, de igazából csak ritkán, szóval valószínűleg ez az éjszaka is eseménymentes lesz számomra. 
- Tudod, mi a célom? - Kihívóan meredtem Mihára. - Az, hogy megismertesselek a jó alkohol fogalmával. - De azt hiszem, hogy az első kör nem sikerült - böktem fejemmel a poharára, majd sajátom tartalmát lehúztam. - Remélem a második már jobban fog sikerülni. Mondd, hogy szereted a vadászt! - Letettem a kis kávézóasztalra a poharamat. Ha közben igen választ hallottam, akkor elismerően bólogattam, ha nemleges volt a felelet, akkor rosszallóan megcsóváltam a fejemet. 

- Az egy dolog, hogy láttam, de akkor sem vállalok felelősséget a tetteimért - Emeltem fel a kezeim megadóan. Azt már megemlíteni sem mertem, hogy esetleg teljességgel a tudatalattim segítségével közeledni is tudok nem csak csapkodni, mint egy eszelős légy-fóbiás. Uh, túl jó a fantáziám, basszus túl jó! - Semmiképp sem hagynám, hogy reggel úgy ébredj, mint, aki hetven évet öregedett. Csak majd... lelöklek maximum. Álmomban sok furcsaságot szoktam művelni állítólag. - Az ölelgetés lehetőségét direkt hagytam ki a hangos felsorolásból. Aztán a fantáziám meg a hirtelen érződő alkohol összeveszett és köhögnöm kellett. - Ez egy nagyon csúnya húzás volt a részedről - szólaltam meg mikor végre sikerült túljutnom az enyhe, de ütős rohamon. - Nem tudom, mi a szándékod ezzel, de úgysem fog sikerülni. - tettem még hozzá kifelé nagyobb elszántsággal, mint amit belül éreztem.

- Tökéletesen átlátod a helyzetet - nevettem fel. Én nem jövök zavarba az ilyen kis együttalvásoktól. Néztem, ahogyan leül mellém, s kicsit úgy fordultam, hogy jobban lássam. 

- Mihaa, láttad mekkora az az ágy. Simán nem ér át a kezed az én felemre... - megxsóváltam a fejem. - Legalább fel tudsz kelteni, hogy ideje reggelit készíteni - nevettem fel elképzelve a jelenetet. 

- De ha azt akarod, hogy holnap csontkovácshoz kelljen mennem, előtte meg úgy aludjak, hogy lelóg a fejem és a lábam, hát kicuccolhatok magamnak ide. - Mosolygó szempárral néztem, ahogyan Miha köhögni kezd a vodkától. Én is ittam, s a pohár pereme felett fürkésztem a lányt. - Csak nem erős? - Élvezettel nevettem, majd férfiasan hümmögtem egyet.

Kezemben az elcsúfított narancslével sétáltam tovább a lakásban, ami tényleg nem volt nagy, erre a szobák meglesése után is újra ráeszméltem. Azért tetszett, tényleg.
- Mármint, hogy.... Várj, ezt most újra értelmezem. - Fordultam vele szembe döbbenten, miután közölte az alvásra vonatkozó terveket. - Tehát, ha jól értem, én bent fogok aludni az ágyon, mert máshol kényelmetlen lenne. És te pedig, te nem alhatsz máshol, mert neked is kényelmetlen, ezért az ágyon alszol, amin én is... Vagyis mi együtt fogunk aludni? - Na, ezen volt a hangsúly, az utolsó kérdésen. Volt egy ilyen irányú lehetőség a terveim közt, de az csak Kat1 legújabb filmje hatására fogalmazódott meg bennem, mert valami nyálas, romantikus filmet kellett végigülnöm, abszolút nem romantikus hangulatban. A film első harmadában még a főszerepő nővel is tudtam azonosulni, de onnantól, hogy leszállt a rózsaszín köd, nekem csak tüsszögés ment azonosulás helyett.
- Te ezt biztos, hogy nem szeretnéd, komolyan. - Kis lakásnéző túrám végeztével leültem mellé a kanapéra, nem szorosan, de úgy mellé, na. Hogy kényelmesen egymásra nézzünk, mégse kelljen hangosbeszélőt keríteni a kommunikációhoz. - Én...én szoktam fordulni alváskor, sokszor és néha a kezem nagyobb ívben fordul, mint én, szóval... Nem, te nem akarsz velem egy ágyban aludni. Ha csak le nem kötözöl, tuti, hogy meg foglak ütni, azt pedig nem szeretném, még ha megérdemled sem. - Gyenge magyarázat, némi őszinteséggel párosítva. Állítólag tényleg szoktam csapkodni, de nem mindig, csak néhányszor. Akkor viszont el szoktam találni azt, aki mellettem fekszik. James pedig... Á, megérdemli a gonosz kis tök! Ez mellett döntöttem abban a pillanatban, ahogy gyanútlanul, elfelejtve a tényeket, beleittam a narancslevembe. Olyan hirtelen nyeltem le, hogy köhögnöm kellett tőle. Csak pár köhintés, de a játékomnak annyi, már tuti nem tudom beadni, hogy semmit sem érzek.

- Ó, ha te azt tudnád... - rossz narancslé, mi? Ez e legfinomabb párosítás, amit Ravenhillben lehet kapni. Mihának csak a legjobbat. Még akkor is, ha ezt nem tudja értékelni. 

Ahogy Miha benézett a hálóba, valószínűleg a nagy franciaágyat látta meg először. - Ott fogsz aludni - jelentem meg hirtelen az aurájában. Az ágyon két párna és két takaró volt. - Én nem férek el a kanapén, neked meg túl kényelmetlen lenne. De szerintem aludni tökéletes lesz - közöltem és jó nagyot húzva a piámból ledobtam magamat az említett kanapéra. Igazából így nagyon puha volt, de hosszútávon, azaz egy alvásideig kényelmetlen volt. 

- Ha éhes vagy, vagy bármit kérsz, csak szólj. - Miha éppen akkor nézett be a fürdőbe. - De azt hiszem, kiszolgálod magad...

Köztudottan elégedetlen vagyok az arcommal, de egy részletét most elkezdtem kimondottan kedvelni. Mégpedig az orromat. Megemeltem a poharat, küldtem egy mosolyt James felé és a számhoz emeltem, hogy igyak belőle, a torkom ugyanis úgy ki volt száradva, mintha kilómétereket futottam volna egy sivatagban. Aztán megcsapta az orrom a narancs finom illata, amibe csúnyán belerondított egy szag, egy kellemetlen, de ismerős szag. A meglepettséget már nem tudtam leplezni, arcomon is látványosan megjelent, de úgy tettem, mintha mégsem okozott volna különösebb fennakadást és belekortyoltam. Az ízén is éreztem, már tutira biztos voltam benne, mit választottam. Egy kis narancsot, méghozzá a gagyibb változatot, amit James volt olyan édesbogár és felöntött némi vodkával. Hát nem cuki? Nem, nem az. De ezt nem árulhattam el neki, ezért úgy tettem, mint, akinek semmi sem tűnt fel.
- Máris tudok rólad valami újat - Szólaltam meg, mikor elkerült az arcomtól a pohár, de a szagot nem vitte magával. Éreztem az alkoholt és meglepő, de annyira nem volt rossz, mint gondoltam. - Narancsléből nem a minőségre törekedsz. - Kezemben a pohárral kivonultam a nappaliba, majd, mint aki totál otthonosan érzi magát, megnéztem a másik két helyiséget is.

- Nem árulom eeel - öltöttem ki a nyelvemet Mihára. - Tudod, mint Harry Potter meg a Bölcsek köve. Ott is volt valami ilyesmi - rántottam meg a vállam. - De mondókát ne várj tőlem - kuncogtam aztán. 

Amíg Miha próbált dönteni, én türelmesen álldogáltam, angyali mosollyal az arcomon. - Hányszor mondjam el, hogy nem vagyok se sima, se sorozatgyilkos - csóváltam meg a fejem. - Te viszont lehetsz szirén, aki csak el akar csábítani engem... - furán elmélyítettem a hangom. 

Sikerült végre kiválasztani az italt. Hm. Pont a vodkával kevert narancsot. Milyen menő. Rezzenéstelen arccal elővettem két 3 decis poharat és megtöltöttem őket. Már kíváncsian vártam Miha arckifejezését, amikor megérzi a vodka ízét. 

- Akkor egészségünkre - emeltem felé a poharamat, a világ legegyszerűbb tósztját mondva. 

- És mik ezek? - Elém rakott négyféle lehetőséget és a szimatom szerint, csúnya kis játékba akart belekezdeni. Nem tudom, be akartam-e szállni a játékba, de végülis, miért ne? Annyira aljas úgysem lehet. Vagy mégis?
Gyanakvóan méregettem az italokat, próbáltam bármi használhatót kilátni belőlük, pedig ez maximum akkor sikerült volna, ha ráírja a palackokra, hogy mi van bennük, ténylegesen, semmilyen összetevőt nem kihagyva.
- Ebben tuti van valami, meg ebben is. - Böktem az egyik narancsos valaminek tűnőre, aztán a vörösre. Utóbbit esélytelenebbnek láttam, mivel bort nem keverne bele, ahhoz pedig sötét színe van, hogy mással vegyítse. Ha csak a szerény alkohol-ismeretemből nem maradt ki valami olyan, amitől meg marad az eredeti innivaló szörpszínű jellege.
- Mondhatnám, hogy azt iszom, amit te, de száz százalékban biztos vagyok benne, hogy te jobban bírod a dolgokat, mint én. Tehát, ha ezt merném mondani, te valami alattomos kis sunyit választanál és mire észbekapok, a sorozatgyilkos éned már le is csapott, tehát muszáj vagyok én dönteni. Hm... - alsó ajkamat rágcsálva néztem az üvegeket, mind annyira egyszerűnek tűnt, túl egyszerűnek. Ha szeretném a krimiket, most tuti lenne pár ötletem, mivel derítsem ki, melyik a legkisebb rossz. Mondjuk az ott a legszélén. Hm, nem, az gyanús.
- Tudod mit? Legyen a jól ismert kis számolósdival - Azzal belefogtam a mondókába, mutatóujjam pedig vándorolt egyik üvegről a másikra, míg egyiken megállt. Végére értem a mondókának. - Legyen ez! - A legbiztosabb sunyiságot rejtő jött ki, de bízom a véletlenben, nem is választottam mást, a narancsszínű innivalónál maradtam. Csak nem lőhettem nagyon mellé!

- Nem is akarom letagadni - vontam meg a vállam és a konyhába vezettem a lányt. Minden megvolt a felszerelésben, ami csak kellett, bár egészen össze volt zsúfolva minden. Ráadásul a sütő és a mikró valamiért nem működött együtt, az meg már tetőzött a dolgon, hogy közben nem porszívózhatok. Nehéz dolog így ez háztartást vezetni, meg amúgy is. De én már megszoktam a lakás összes kis hibáját, és ezzel együtt szerettem. 
- Van ilyen, ilyen, ilyen és ilyen. - Minden "ilyen" szónál egy-egy literes üveget tettem ki a pultról az asztalra. Majd két poharat vettem elő. Két sárga és két vöröses ital volt. Vodkanarancs, fanta, vadász és málnaszörp. Ötven százaléka van eltalálni az alkoholos italt. Nem volt célom a leitatás, de számomra vicces volt nézni, hogy melyik mellett dönt. Még az érveket is szívesen hallottam volna, de semmi áron sem akartam elárulni, hogy melyik palack mit rejt. Kívülről mindegyiken csak a víz cimkéje van, mivel kiürült üvegeket töltöttem meg. 

- Amiért kárpótolni is foglak kedves Sorozatgyilkos Úr! - A megszólítást direkt kihangsúlyoztam,s mellé ott volt az elmaradhatatlan mosoly. Már egészen megnyugodtam, jól esett csak úgy sétálni, főleg a kellemes hűvös estében, bár egy kivilágított utca azért emelte volna a biztonságérzetem néhány fokkal. De James velem volt és ez is sokat segített.
A lépcsőházban nem bírtam tovább, nem azért, mert fájt, hanem, mert ebben a cipőben felfelé menni x darab lépcsőn enyhén szólva is pokoli nehéz. Általában ilyenkor szoktam orra bukni, hiába tudok benne amúgy közlekedni. Szóval egyszerűen kibújtam belőlük és harisnyában tettem meg a maradék utat, sokkal kényelmesebb volt, és az izgatottságom is látványosabbá vált, ugyanis több fokot szökkelve tettem meg, mint valami kislány, aki valami új játékért indult. De, hogy mit hoz még az este... Inkább hagytam csak megtörténni felesleges ötletelés helyett. James tuti mindent eltervezett, és ha nem jó irányba mennek a dolgok, van egy feltöltött üzemkész mobilom, meg két erős segítségem a lábbelieim személyében. Ha azzal valakit kupáncsapok... Nem kel fel egy ideig, az tuti.
Mikor előre engedett bemasíroztam, látványosan nézelődtem, ami nem volt megtiltva, és ezt ki is használtam.
- Ez annyira.... - kerestem a megfelelő kifejezést. - ...te vagy! Le se tagadhatnád, hogy a te lakásod. - Kicsi volt, de otthonos, egy olyan srácnak, mint James biztosan. Nekem kicsit túl pasis, de ugye nem én lakom itt, nincs beleszólásom. Úgy amúgy tetszik is, a képekkel, meg a berendezéssel, illik hozzá, tényleg.
- Köszönöm, kérek. - Nemrég ittam meg majdnem fél liter vizet, ami emlékeztetett, hogy ma még nem sok folyadékot juttattam a szervezetembe és arra is, hogy milyen kellemetlen érzés szomjasnak lenni. Követtem Jamest a konyhába, hogy ott is szétnézhessek, ez volt a fő célom.

Hagytam, hogy Miha belémkaroljon, hiszen sétáltunk már így. Meg ebben a sötétben - természetesen kiégett pár utcalámpa - meg is értettem, ha egy kis biztonságra vágyik. Na oké, ez nagyon egoistán hangozhatott, hogy én adom meg neki a biztonságérzetet, de na. Azért mégis csak jobb velem sétálni, mint tök egyedül. 
- Hát oké. - Éreztem, hogy Miha nem akar annyira belemenni a témába, meg is értettem. Valószínűleg én is csak ennyivel felelnék, ha egy elmagyarázhatatlan ismerősömmel találkoznánk. 
- Azért azt ugye tudod, ha mégis valami kőrözött sorozatgyilkos vagyok, akkor nem tömlek meg a megölésed előtt hamburgerrel. Az én fizetésem is véges - nevettem fel. 
- Gyere, itt is vagyunk - bevezettem egy épületbe, majd onnan gyalog mentünk fel az én emeletemre, ami pont középpen volt, így nem kellett hegyeket megmásznunk. 
- Üdv itthon - nyitottam ki előtte az ajtót, betessékeltem, majd bezártam magunk után. A lakásom tipikus legénylakás volt. Nappali, egyben előszoba, onnan nyíló kis konyha, szoba meg fürdő. Nekem pont elég. A falak fehérek voltak, de a poszterek és képek kicsit sötétítették. Közepesen nagy rend honolt, bár ahogy beléptünk egy gitárkábel kereztezte az utunkat. 
- Szakmai ártalom - rúgtam arrébb, majd levettem a cipőmet. - Kérsz valamit inni? - Milyen szerencse, hogy már volt előre kikevert vodkanarancsom. 

//James Cooper lakása//

Végig az kattogott a fejemben, hogy megúszhatom és lám, így is történt. Úgy tűnik, ha valamit eleget mantrázol, az teljesül. Vagyis jelen helyzetben az, hogy a srácok nem ismertek fel és nem rontották el az esténket. Mert, ha felismernek... Egyáltalán emlékezhet rám? Hiszen éreztem rajta, hogy ivott, plusz látszott is rajta, de mi leléptünk mielőtt baj lett volna, szóval... Á, nem, nem, nem fogom miatta mégis elrontani az estémet.
- Egy kellemetlen ismeretlen ismerős, maradjunk ennyiben - Tömören, semlegesen fogalmaztam, nem akartam ennél jobban belemászni. Csak a gondolattól is megfájdult a fejem. Pedig aznap csak egy pohár pezsgőt ittam, esküszöm! Mégis az emlékektől is ki vagyok, mi lett volna velem, ha iszom is, mint a többiek? Ebbe bele sem gondolok inkább.
Jamesbe karoltam, ha csak el nem húzódott és néztem, merre vezet. Egy ideig ismerős volt a környék, aztán elértük azokat a pontokat a városban, ahol kevésbé vagyok jártas, innentől rábíztam magam, abszolút, teljesen.
- Azért azt ugye tudod, ha mégis kiderül, hogy valami kőrözött sorozatgyilkos vagy, nem adom ám olyan könnyen az életem. - Törtem meg a rövidke beálló csendet. Nem az volt a legjobb ötletem, de az első, ami eszembe jutott, és ha ez jött akkor ez is hangzott el.

- Tulajdonképpen igen - csóváltam meg a fejem. Látszólag Heidy nem haragudott rám, amitt elszundítottam. Nem is direkt csináltam, egyszerűen csak hopp jött az álommanó és homokot szórt a szemembe. Homokember, vagy ki, de erről inkább egy Marvel film jut eszembe. Vagy DC. 
Heidy jól elfoglalta magát, olvasott, szóval egyedül lehetett egy kicsit, úgy, hogy még sincs egyedül. Na. Értitek. 
- Ettél már? - Kíváncsian félrebiccentettem a fejem és felülve kissé kiropogtattam a hátamat. Egy szélesebb kanapé kellene... 
Happy időközben sértődötten továbbállt Heidy-hez, de ott sem talált vígaszt, így inkább a táljait vette célba. 

Nem sokára már elfogyasztottuk a Hedvig által készített ételt, majd nem bírtam tovább és muszáj volt visszafeküdnöm aludni. Előtte persze elmosogattam, majd fel sem ébredtem este tízik, amikor aztán ismét visszaaludtam. 

//lezárt kör//

Természetesen bealudt, de nem is hibáztattam érte. Szépen leterítettem az ételt szalvétával, aztán a hálószobából megszereztem az éppen olvasott könyvem és letelepedtem a fotelbe olvasni. Annyira nem éreztem magam éhesnek, hogy ne tudjak várni egy-két órát, míg felébred. Ebben a pózban úgysem tud sokáig aludni, a kanapén meg főleg, mivel túl keskeny, neki... Akkor én mit szóljak? Vagyis mi. Mosolyogva simogattam a hasam, miközben olvasgattam, közben elnyomtam egy-egy ásítást. Nem voltam konkrétan álmos, inkább csak fáradt, azt hiszem. Jól esett fájós lábaimnak is a pihenés, pedig alig csináltam ma valamit. Ahhoz képest, régebben mennyire pörgős voltam, hatalmas fordulat, hogy néhány lépés után is rám tud törni a kimerültség. Szinte, mintha nem is én lennék.
- Ez költői kérdés akart lenni? - Kukucskáltam ki a leengedett könyvem mögül mosolyogva. Tudtam, hogy nem bírja sokáig. - Szeretnél enni vagy inkább bemész és eldőlsz rendesen? - Nem tudtam neheztelni rá, amiért potyára dolgoztam az étel elkészítésével, hiszen annyit dolgozik, abszolút megértem és toleránsan állok minden aprósághoz, ami előfordul. Néha fáradékony, néha ingerültebb, de erre is fel voltam készülve, tehát nincs miért rosszat gondolnom róla. Inkább csak mosolyogni tudok és segíteni, már ha hagyja, ami elég ritkaság szokott nálunk lenni.
Ahogy David megmozdult, Happy ásítva lemászott mellőle, de jött is egyenesen hozzám, hátha én megsajnálom szegényt, akit "kitúrtak" a kanapéról. De nem jött be neki, aztán feladta és elvonult inni, én peig Davidet figyeltem, meg persze a döntését vártam, mit szeretne inkább.

- Ó, az jó lesz - mosolyogtam kedvesen. - Ne segítsek? - Ha igent kaptam válaszként, akkor már futottam is a konyhába, hogy elügyetlenkedjek Heidy mellett, ha nemet, akkor csak maradtam a fotelban ülve. 
Hedvig egyedül látogatott el tehát a konyhába, én maradtam. Happy mindenáron az ölembe akart ugrani, de nem szerettem, ha a ezt a fotelban teszi, ezért áttelepedtem a fotelokhoz passzoló kanapéra és felengedtem magamhoz a kiskutyát. Aki már nem is volt annyira kicsit. Hivatalosan egyikünk sem szereti, ha Happy fent van a kanapén, de mind a ketten felengedjük. Rajtakaptam én már Hedviget, hogy együtt bóbiskolt Happy-vel! Még fotót is készítettem róluk, azóta ez a háttérképem, bár nem tudom, hogy ezt Heidy látta-e. 
Pár percig csak némán simogattam Happy-t, majd engedtem az erős késztetésnek és elfeküdtem. A kutyus persze nem röstellt mellém feküdni. 

Fél óra múlva hirtelen felriadtam. 
- Ó, basszus, elaludtam, ugye? - Álmos fejjel néztem fel Hedvigre, aki az egyik fotelban olvasott. Happy egyenletesen szuszogott mellettem. Próbáltam egy kis bűntudatot is vinni az arckifejezésemre, hogy ki is tudjam mutatni, hiszen Heidy megmelegítette a kaját meg minden, most meg kárba veszett a munkája. 

Az emlék megmosolyogtatott és felidézet bennem több másikat is, amiktől a mosoly szinte levakarhatatlanná vált. Csak akkor sikerült eltűnnie, mikor a taxi hirtelen lelassítot, szinte megálltunk, s én erre nem voltam felkészülve. Azért komolyan haragudni nem tudtam a sofőrre, szegény annyiszor kért elnézés, amennyit egy év alatt összesen nem szoktam hallani az emberektől, pedig a kórházban is sűrűn mondják.
Kiszálltunk, feljutottunk a lakásig és rámtört a fáradtság. Happy persze örült a társaságnak, ugrált, főként Davidre, így én lerogyhattam a fotelbe, legalább néhány perce szükségem volt, hogy kifújjam magam. Néztem őket, ahogy örülnek egymásnak és képtelen voltam rá, hogy a levegő vételen kívül, bárhogy máshogy megmozduljak.
- Te ülj csak le, mindjárt megmelegítem a tegnapi csirkét. Az jó lesz? - Még kellett egy perc, de már éreztem is az erőt magamban a felálláshoz. 
Sosem értettem, miért készítenek egyesek minden ételből tripla adagot, de mióta többször kell megfordulnom a konyhában, kezdem kapisgálni az előnyeit. Például, hogy tíz perc alatt meleg ételt tehetek az étkezőasztalra, megterítettem és minden olyan volt, mintha órákig sürögtem-forogtam volna miatta. Amint minden a helyén volt, hívtam Davidet, ha az illatok nem vonzották volna be amúgyis. Először benéztem a nappaliba, nem akartam felébreszteni, ha netán tényleg elaludt volna a kanapén, mint ahogy megjósoltam. Ha így történt, nem ébresztettem fel, később is lesz még lehetősége enni.