- Hát basszus, kénytelen lennék - nevettem el magamat. - Azért gondolj bele a szituba. Nagypapik meg ilyenek - megrázkódtam, mintha a hideg rázott volna ki, de most csak színészkedtem. 
Ellépve Mihától ismételten ledobtam magam a kanapéra, ami egy kicsit reccsent alattam. Azért remélem, hogy nem mostanában fog beszakadni. Kézfejemmel eltakartam hatalmas ásításra nyílt számat. 
- Na, szeretnél még táncolni? - Egészen elnyúltam a kanapén, hogy Miha még véletlenül se tudjon leülni, ám lábam lelógott a földre. 
- Itt a példa, hogy miért nem jó ez a kanapé - nevettem el magam végigmutatva a bútoron, amin feküdtem. - Ha még ezek után is ide akarsz száműzni, akkor nem tudom, hogy miféle kegyetlen némber vagy - csóváltam meg a fejem nagy mosollyal. Azért ilyet nem mondanék Mihára, hiszen messze állt ő a kegyetlen némberektől, de na. 

- Ó, szóval lennél olyan lovagias, hogy elgyere megmenteni engem tőlük? - szemöldököm megemelkedett a tettetett meglepettségtől. Bár elvicceltük, attól még nagyon is jól esett, amit mondott. Kivéve az a rész, hogy az idősek megragadnak és nem eresztenek, ez elég horrorisztikusan hangzik. Tényleg, Halloween is lesz nemsokára! Még ki kell találnom, mi legyek. Hm... talán...
- Na, jó, szerintem függesszük fel a teszted, ma már másodjára vagyok padlón tőled pedig csak nemrég találkoztunk. - Elfogadtam a kezét és segített felállnom, ami így sokkal nőiesebbre sikeredett, mint egyedüli próbálkozáskor. Egyik kezemmel megigazgattam a szoknyám, de nem húzódtam el egészen addig, míg ő nem tette. Az iménti táncunkkor elvárt tartashoz képest ez a derék-fogása egészen másképp hatott rám, akaratlanul libabőrös lettem, a kis pír meg csak amolyan grátisz volt, ami akár még az iménti esésből is maradhatott. Vagy nem.

- Én nem becsülöm le, csupán azt mondom, hogy olyan a hangja, mint egy pedofil nagypapának - vontam meg a vállam, miközben egyértelműen magyaráztam. - Ez akár dicséret is lehetne - nevettem fel. 
- Hűha, aztán nehogy valamelyik papus komolyan gondolja ezt a sorszámhúzást, aztán nekem kell Lengyelországba mennem, hogy kiragadjalak a karmai közül - kuncogtam jókedvűen, bár annyira nem tudtam szórakozni, mert figyeltem, hogy milyen táncmozdulatokat tettem. 
Egy figyelmetlen pillanatban Miha rálépett a lábamra, de ahogy arrébb léptem (volna) elvesztette az egyensúlyát. Sajnos nem voltak elég gyorsak a reflexeim, így Miha a földre esett. Felszisszentem. 
- Ah, bocsi, hogy nem kaptlak el - nyújtottam ki a kezem, s ha elfogadta akkor segítettem nekifelállni, még a derekát is megfogtam, amikor már elértem. 
- Semmi gond, nem igazán fájt - mosolyodtam el elnézően, majd ördögien csillant fel a szemem. - Ez a gyilkossági kísérleted sem sikerült - nevettem fel. - Amúgy ne törődj vele és ne edd magadat magadban, mert azt szoktad csinálni, tudom - blöfföltem, - ilyen mindenkivel előfordul. 

- A régi zenéket nem szabad lebecsülni. Típikus hangja van ehhez a stílushoz, még ha pedofil papásnak tűnik is. - Nehéz csak úgy random megtalálni a mindenkinek megfelelő számot, főleg, ha előtte még sosem kerestem ilyesmit. Azért valami csak lett, az ezer éves listák egyikén találtam valamit, amit szerintem vagy három éve hallottam először és utoljára a nagyiékkal, de még táncolni tudok rá, nagyjából.
- Ó, némelyik úgy táncol, hogy el se hiszed, hány éves. Ha belelendülnek és eléri őket a buli-hangulat leállíthatatlanok. Főleg mivel egyedüli fiatal csibeként lassan hordozható sorszámautómatával kell járnom, egyre többen találnak meg, amikor ott vagyok. - Volt néhány kedves és néhány kelletlen emlékem is ezekről a nyári zenés-táncol estekről, de szerencsére több pozitív, kevesebb negatív irányban.
Egészen belerázódtunk, a szám felénél már összeálltak a lépések és el se hittem volna, ha nem látom, Jamesnek nagyon jól ment. Mindig meg tud lepni valamivel, ma épp bebizonyítja, hogy a klasszikusoktól és a rocktól elrugaszkodva egy egészen más bolygón is feltalja magát.
Annyira nem oda figyeltem, merre lépek, mit csinálok, hogy totálisan teljesen és abszolút nem szándékosan, ráléptem a lábára, amit azonnal kompenzálni akartam azzal, hogy leugrom róla, de persze semmi sem megy simán, elbotlottam és egyensúlyomért kűzdöttem. Pedig szinte még nem is ittam! Mi van velem? Oké, el szoktam botlani, meg leesni, felesni és átesni dolgokon, de az elmúlt néhány óra alatti teljesítményem rekordt döntött.
- Bocsánat, bocsi, nem akartam! - soroltam az összes elnézést kérő kifejezést, ami eszembe jutott, miután ismét álltam a lábamon, ha segítséggel, ha egyedül is hoztam össze.

- Jaj, ez nem kihívás volt - nevettem fel, de elfogadtam, hogy elfogadta a kihívást. Tiszta Pokémon, szerezd meg hát meg mind! 
Nem godnoltam volna, hogy Miha találni fog bármi érdemleges zenét, hiszen aki nem csacsacsázik "hivatalosan," nem hiszem, hogy annyi alkalmas számot ismerne. De amint tudjuk, Miha találékony és kreatív, nem okoz neki gondot egy ilyen ügy. Ráadásul, ha elfogad egy kihívást, akkor addig megy, amíg sikeresen el nem végzi. Nála nincs "küldetés sikertelen" opció. Legalábbis szerintem. 
Nevetve feltápászkodtam és Miha mellé álltam, s vártam hogy elindítsa a választott zenét. Természetesen nem ismertem. Amikor az énekes megszólalt, nevetni kezdtem. 
- Jesszusom, mintha csak egy pedofil papa énekelne - röhögtem, de neki kezdtem az első lépésnek. Zenetagozatos suliba jártam, ott kötelező volt táncolni és a csacsacsát egészen szerettem, sőt emlékeztem is pár lépésre, amit tudtam hasznosítani. - Tanultál ilyet? - Kérdeztem, miután az ügyetlenségből sikerült egy kicsit visszavennem és kezdtem belerázódni a táncba. - Vagy a papák megforgattak ilyen zenére? 

- Elfogadoma  kihívást! - csillant fel a szemem és ismét megnyomtam a kijelző felvillantó gombot, amit nem így hívnak, de, mint annyi mindent, ezt is átneveztem, ami valószínűleg csak gondolatban hangzik jól és szerencsére pontosan ott is talált maradni, tehát léphetünk tovább.
- Zene... hm... - hangosan gondolkodtam, szófoszlányokban, hümmögéssel és a lehetőségek "Nem"-mel való elutasításával. Nehéz olyat találni, ami esetleg ismert, de könnyű és megbírkózunk vele, mivel... nem az erősségem a chachacha, de ezt nem fogom bevallani, majd rögtönzök, vagy ilyesmi...
- Hah, megvan! - Felugrottam, aztán reflexből a szoknyám után kaptam, ami a hirtelen mozdulattól feljebb csusszant és visszaigazítottam. James felé fordultam és próbáltam a legcsábítóbb nézésem előásni a szekrény mélyéről, miközben mosloygva mutatóujjammal jelezve hívtam táncolni. Ha végre felállt, akkor elindítottam a zenét (link) és letettem a telefont megint az asztalra. - Akkor gondolom a lépésekkel tisztában vagy. Szuper. - Érdekes, hogy az emlékekből mennyit lehet meríteni, azokra hagyatkozva, egészen jól tudta lábam követni az ott látott mozdulatokat.

- Ne haragudj, de nem akarok buzisan mozgatni a testem, meg csavargatni a csípőm, s ezekből áll a latin-amerikai táncok fele - csóváltam meg a fejem, de hallattam egy rövidke nevetést. - Várj, a csacsacsával ki vagyok békülve - jutott eszembe. Szerencsére sikerült kimondanom, nem gabaolyodott bele a nyelvem, amire amúgy hajlamos voltam, ha hadarok. De csak ritkán hadarok, s csak pár szó jelent gondot. Például a csacsacsa, ahol igazából egy szótagot kell ismételni háromszor. Lehet, hogy ezért ilyen nehéz. 
Miha mellett felfedeztem magamon pár szokást, tulajdonságot, amit eddig nem is vettem észre. 
- Nem hiszem, hogy találsz olyan zenét, amire csacsázni lehetne - pillantottam a telefonra, Miha ölében. 

- Mért? Szerintem tök jól haladunk egymás megismerésében. A bimbózó kapcsolat nem csak romantikusan nyálas értelemben értetendő, bármennyire arra használják. - Magamban ehhez még hozzátettem ezt-azt, mondjuk például, hogy amit itt elzagyváltam, azt nem gondolom olyan komolyan és szívesebben húznék az átlagos használat felé, de ez az az információ, amit nem szeretnék vele megosztani, legalábbis egyelőre tuti nem. Bár már azt is kétlem, hogy valaha eljutunk akárcsak a környékére ennek a lehetőségnek. Amit totál megértenék, csak... nem tudom, nem esne valami jól, de hát ez van, ez nem egy film, ahol rászólhatnék a forgatókönyv írójára, hogy "Figyuka, azt a részt ott írd már át, köszi, puszi!". Na, ha ezt így folytatom, tuti gumiszobába kerülök, a kényszerzubbonyok állítólag nagyon kényelmetlenek, szúrósak meg minden, arról lehet, lemondanék valaki más javára. Vgay találjanak ki egy érzékenyebb bőrűeknek való változatot, esetleg karcsúsított fazonban, mert az egyenes szabásúak előnytelenül mutatnak rajtam. Meg amúgy is... Mindegy. Hol is tartottam? Ja, igen. Koncentrálok, abszolút koncentrálok Jamesre.
- Pedig a salsa tök jó. A férfi rész neked fura lenne, bár ki tudja? Mindig lehetnek meglepetések. A rumba szerintem sokkal egyszerűbb, bár csak megpróbáltam pár lépést, de szerintem kb. az összes latin amerikai tánc egyforma, néhány apróbb változtatással. Viszont, ha nem akarod, nem erőltetem. - Tovább pörgettem a listám, hogy mi van még, amit kis területen és egyszerűen ki lehetne próbálni, de kezdtem kifogyni az ötletekből. Ha ezeket nem akarja, akkor... akkor emgállt a tudományom. Rockizni imádok, de ahhoz kevés a hely, meg... meg nem tudok hirtelen más érvet felhozni. - Ötlet? Mit tesztelhetnék még rajtad? - Teljesen természetes érdeklődéssel néztem rá és egyelőre leültem mellé, egyik lábam a másikra helyeztem, szépen kersztbe, egy kis csavarral, mert a lábfejem még átfúztem a lábszáramnál és a telefont az ölembe tetterm az azt fogó kezemmel együtt.

Elgondolkodtam a hallott kérdésen, de egy másik kérdés is megfogalmazódott a fejemben. 
- Bimbózó kapcsolat? Ezt most a te saját, zenével kibontakozó viszonyodra érted? - Felnevettem, s szórakozottan dobolni kezdtem hasamon. 
- Amúgy... Azt hiszem nincs ilyen. Merthogy nem sok táncot tanultam meg ilyenek. - Megvontam a vállam. Csak erre vonatkozott a kérdés. "Van olyan tánc, amit tanultál, tanítottak, próbáltad valaha, de nem nyerte el a tetszésed." Salsázni sosem salsáztam, viszont nem is tetszett annyira. Inkább jónak láttam pár olyat is megemlíteni, amit nem is akarok kipróbálni. 
- Rumbázni meg salsázni még nem próbáltam, de nem is szeretnék - dőltem el még jobban a kanapén. - Igazából a tangóval nincs bajom, de azt hiszem, az mind a kettőnk tudását meghaladná - kuncogtam, miközben eszembe jutott  pár kép szenvedélyesen ölelkező tangósokról. Ha ezt így mondják. Az egyik haverom szerint a tangó olyan, mintha megdugnák egymást a színpadon. Hát, kicsit igaza is van. 

- Ne kezd! - fenyegettem meg, ezzel próbálva leplezni a zavarom, meg perszeaz ötlet sem tetszett. A boroskólával elvoltam, az finom is meg kevésbé vág fejbe, de bevallom őszintén az az egy pohár belőle pontosan elég volt, sokkal szívesebben ittam volna valami alkoholmenteset. S, mintha kitalálta volna a gondolatom, hozta a vizem. Azért először óvatosan beleszimatoltam a pohárba, biztos, ami biztos alapon, aztán inni is merészeltem belőle. Sima, tiszta víz, ízetlen, buboréktalan, amiből hiányzott legalább a citrom plusz íze, de nem róttam fel ezt a hibát neki, a sima vízbe sem fogok belehalni és még a célom is elértem vele, határozottan nyugodtabban böngésztem a zenéket.
- Van olyan tánc, amit tanultál, tanítottak, próbáltad valaha, de nem nyerte el a tetszésed? Csak tájékozódom, nem akarok belefutni semmibe, ami ártana bimbózó kapcsolatunknak, meg kíváncsi is vagyok. A keringő egy olyan alap dolog, amit nem lehet nem szeretni, maximum, ha bénán csinálja az illető, ami megeshet. De a többi már nehezebb eset. - Persze, ogy bele akartam tenyerelni abba a tánc verzióba, amit nem kedvel annyira, mert be akartam bizonyítani, hogy az igenis jó. De persze szigorúan társastánc szinten gondolkodtam, szólóban van egy pár, amit még én sem értek teljesen.

Nem értettem egyet azzal, hogy minden lány tud táncolni, hiszen személyesen ismerek kivételt. De nem akartam megcáfolni, helyette csak biccentettem egyet, s a történet végén is, hogy lássa, hogy megértettem, amit mondott. - Öreg papikkal jó lehet táncolni - nevettem fel végül, hiszen a nagyi barátai biztosan nem fiatal csávók. 
Miután hátradöntöttem Mihát, s óvatosan visszahúztam, nem egy iránybí indultunk el, így az eddigi tökéletes táncunkból rémes káosz lett, mire csak felnevettem. Én ennek a kis bakinak könyveltem el Miha vörös arcát. Szórakozva elléptem tőle. 
Kérésére hátrálni kezdtem a konyha irányába. - Vodka jó lesz? - Vártam, hogy csúnyán nézzen rám, mert akkor kacsintottam, majd eltűntem a konyhában. Igazából eszem ágában sem volt tömény vodkát itatni vele, helyette elővettem egy tiszta poharat, és szénsavmentes ásványvizet töltöttem bele. Én nem voltam szomjas, szóval csak ezzel az egy pohárral tértem vissza. 
- Tessék - nyomtam Miha kezébe, vagy ha a telefonnal volt elfoglalva, akkor letettem az asztalra. - Na mi lesz a következő? - Ha még sokáig készült kutakodni, ledobtam magam a kanapéra. 

- Minden lány tud táncolni, nagyjából. Az előző sulimban jártam táncra, plusz a nagyinak mániája minden nyáron magával vinni az összejövetelkre, ahol táncolni is szokás, főleg ha bemutat mindenkinek és te vagy az egyetlen friss husi a társaságban. - magyaráztam hosszasan, ahogyan az tőlem megszokott. - Nem is igaz, én hagyom magam vezetni egyébként is! - vetettem Jamesre egy bosszankodó pillantást, aztán az eltűnt és ismét csak mosolyogtam csillogó szemekkel, amelyek tökéletesen kifejeztés, mennyire istenien érzem magam jelen pillanatokban. Meg ebben is. Meg ebben is. Meg mindegyikben, pl. ebben is.
Az elmaradhatatlan döntés, annyira irigylem a nőket a filmekben, pedig annyira nem nagy szám... kivéve, ha a hetvesen bácsik helyett egy olyan srác csinálja veled, aki képes olyan vörössé varázsolni ezzel a fejed, hogy zavarodban elrontod a lépést és inkább megtorpansz.
- Opsz, bocsi. Azt hiszem kizökkentem. - A szám úgyis a végénél járt, még egy utolsó elnyújtott szó és... vége.
Megköszörültem a torkom. - Khm... hoznál valamit inni amíg keresek egy másik számot? Ígérem, ez most gyorsabb lesz, valamennyivel. - Kellett egy kis levegővételnyi szünet mielőtt belevágunk az újba, addig rendetznem kell az arcszínem, mert enyhén feltűnő még az alapozón is átüt a pirulásom. Biztos a meleg miatt, hm, tényleg meleg van idebent. Igen, tuti ez az oka.

- Hát ja, volt pár alkalmam táncolni - vontam meg a vállam, de csak finoman, hogy ne essünk ki annyira drasztikusan a táncból. Nem volt olyan túlságosan nagy helyünk, de egészen jól elboldogultunk. 
- Na és te? Hol tanultál meg táncolni? - Érdeklődve felvontam az egyik szemöldökömet. - Mert érzem, hogy nem igazán hagyod vezetni magad - fűztem hozzá szórakozottan, majd hirtelen, de biztonságosan hátra döntöttem Mihát, de hogy annyira ne illjen egy romantikus filmbe, gyorsan vissza is húztam. 
Elgondoltam, hogy vajon most miről töprenghet magában a lány. Ha tudtam volna, hogy arról, hogy én nem lehetek a nagyija barátja, bizonyára addig röhögtem volna, ameddig meg nem fulladok. De néma tudatlanságban csak tovább cifráztam a tánclépéseket. 

- Bármilyen meglepő is, de simán kinéztem belőled, hogy nem idegen számodra ez a világ - mosolyogtam fel rá és szerintem ezt a mosolyt még a suli nagymenői sem tudták volna lemosni az arcomról, pedig ők mindig nagyon igyekeznek. Ezer éve nem táncoltam, így meg aztán pláne nem és James nagyon jól táncolt, persze, ez egyébként teljesen logikus, hiszen a zene világában megtanul ezt-azt az ember, például fejleszti a ritmusérzékét, ami nem hátrány ilyenkor.
- Szeretem ezt a dalt - állapítottam meg hangosan is már az x. lépésünk után és annyíira magával ragadott az egész helyzet hatása, hogy ma este már nagyjából másodjára kívántam azt, bárcsak kicsit meg lehetne toldani a percek hosszát, hogy tovább tartson. Nem olyan nyálas értelemben vett sokáig, csak mégis tovább, mint szokása, annyira élveztem, hogy végre kiléphetek a megszokásból, végre van, akivel lehet táncolni, anélkül mondjuk, hogy tíz másodpercenként egyszer-kétszer a lábadra tiporna. A nagyi barátai ilyenek, jó az összeasonlítási alapom. Ha ez is egy kritérium lenne, James nem lehetne a nagyi barátja, meg amúgy sem, mert ő egy huligán a szemében, ami nevetséges, de igaz. Mármint a nagyinak, én tisztában vagyok az ellenkezőjével, vagyis... hát... szerintem tisztában vagyok, a többi meg mit számít?

- Köszi, hogy átrendezed a fél házat Miha, tényleg nagyon értékelem - néztem végig, ahogyan elhúzza a kis kávézóasztalomat, hogy jobban elférjünk. Elmosolyodtam, amikor meghallottam a zenét, de csak vonakodva álltam fel. Tipikus keringőre számítottam, amiben okés voltam. Nem csak azért, mert táncoltam a sulis bankettünkön, hanem azért is, mert egy finom barátnő mellett ugyan meg kell tanulni táncolni. 

Kelletlenül feltápászkodtam a kanapéról, lusta lépésekkel értem oda Mihához, de amikor elé értem, határozottan csatlakoztam be az alapállásba. Kezeim biztonsággal érintették a kellő pontokat, bár kicsit azért furcsa volt ilyen közelségben álltam a lánnyal. 

Pár pillanatig némán hallgattam a dalt, átvettem a ritmust, majd megkezdtem az első lépést. - Kinéznéd belőlem, hogy tudok táncolni? 

- Pedig ebben semmi megerőltető nincs, táncolni fogunk és kész - Annyira egyszerű volt, szerintem. Ha neki mégsem, nos, akkor rá fogom vezetni, mert más módszer a cél elérésére nincs.
- Hé! - nyúltam a telefonért, de elvette, pedig már kezdtem volna fejemben pörgetni a számlistát, amikből válogathatok, aztán James keresztül gyalogolt a listámon, sáros cipőben.
- Mire készülsz? - gyanakvóan néztem rá, aztán a telefonra, ahol bevillant a képe, a tükörképe. Meglepetten pislogtam a kijelzőre. Fotózkodni akar? Ő? Pont ő? Ez nagyon fura. Az ilyen selfie dolgokat általában a lányok meg a lúzer, nagyképű srácok kedvelik, nem néztem volna ki belőle. De ha közös képet akar... - Csíz! Vagy... nem így kell mondani? - Nagy mosollyal néztem a kamerába, ki tudja, mikor akar velem legközelebb fotózkodni, ki kell használni a lehetőséget.
- Köszi - megkaparintottam a telefont és azonnal felléptem a youtube-ra, aztán a saját fiókomba, mert ott vannak a legjobb zenék összegyűjtve. -
- Pattanj fel, egy kis David Cookkal kezdünk. - Kiválaszottam az egyik számát, amit  alegjobban szeretek, és amire egyszer keringőztem. Akkor is nagyon tetszett a dal és azóta sem tudom megunni, tehát ez jó alap lesz.
Nagy lendülettem felálltam, lejjebb húzgáltam a szoknyám, aztán eltoltam az asztalt, hogy legyen helyünk.
- Így máris jobb. - Mosolyogva nyomtam le a lejátszás gombot (link), aztán letettem hangszóróval felfelé a telefont az asztalra és James elé léptem. Közben elkezdődött a dal és szerintem ebből rájött, mit várok tőle, ha nem akkor a kezdő kartartásokkal is szemléltettem a táncunkat. Naná, hogy keringő, mindig a klasszikusok klasszikusával kell elkezdeni, ezt nagyitól tanultam.

- Nem jön be - nevettem el magam ismét. 

- Miha, én nem tudom, hogy mit tervezel.. Vagyis tudom, de még nem sikerült felfognom - sóhajtottam, majd felnevettem. Kissé felemelkedtem, hogy farzsebemből elővegyem a telefonomat. Egyszerű, érintőképernyős okostelefonról van szó, nem a legmodernebb, de nem is a leggagyibb. - Tessék - nyújtottam felé a készüléket. Mivel nem volt lekódolva, szabadon használhatta Miha. A háttérképem az egyik  kedvenc zenekarom albumborítója volt. Nem meglepő tudom. 

Mielőtt még kikaphatta volna a kezemből, visszavettem a telefonomat. Először csináljunk egy képet. Gyorsan a fényképező funkciót indítottam el, majd előlapi kamerára váltottam. Közelebb ültem Mihához és úgy nyújtottam a kezemet, hogy mind a kettőnk látszódjon a kijelzőn. Úgy terveztem, hogy egy kép helyett majd rátapadok a gombra, így születik majd jópár remekmű. - Mosolyogj- utasítottam, majd lőttem egymásután pár képet. Ha nem akart fotózkodni, akkor csináltam képeket Miha feje búbjával a háttérben, vagy ahogy eltakarja az arcát.

- Na, tessék - ismételtem meg, és Miha ölébe ejtettem a készüléket. 

- Ó, dehogy nem. Ez mindig bejön. Egyike azon nagyszerű tulajdonságaim közül, amiktől olyan ellenállhatatlan vagyok. - Nem vagyok ego-fej, se semmi ilyesmi, csak egyszerűen ismerem a tényeket, főként ha rólam van szó. Egy nő amúgyis legyen tisztában a saját külső és belső adottságaival, tudja használni azokat. A belsőkkel nincs is problémám. De a külső...
- Ígérem, nem tapizok bele semmi olyasmibe, ami téged kellemetlenül érintene. Csupán az a szerény, ám határozott tervem van, hogy letesztelem, milyen táncokat ismersz. A tánchoz viszont zene kellene... - Határozottan megböktem, majd ismét nyújtottam kezem a telefonjáért. Most mit parázik? Nem a hitelkártyájára pályázom. Azt ennél sokkal jobban és megtervezettebben csinálnám.

- Nem adom oda a telefonom - tiltakoztam hevesen. - Nem találnál semmi zenét rajta, amire táncolni tudnál. Se keringő, se foxtrott, de charleston, se semmi. - Ügyetlen kiejtéssel próbáltam felsorolni pár általam ismert táncot. Persze csak a nevüket tudtam, komolyabb salsa lépésekett nem tudtam. Mondjuk a keringő az oké, meg persze az improvizációs műfajok is mentek. 

- Persze, ha a netről akarsz valamit keresni, az oké - tűnődtem el. - De a végén az ujjacskáid még a galériába tévednének és olyat látnál, amit nem kellene - nevettem fel. Valójában nem volt ott semmi, csak pár általan fotózott természetkép, hangszer és koncertfotó. De meztelen képek meg kompromitáló illusztrációk nem voltak a memóriakártyámon. 

- Ne nézz így, engem nem tudsz meggyőzni a bociszemekkel - néttem rá szigorúan, de szám sarka felfelé görbült. 

- Azt hiszem, pontosan én beszéltem róla az imént. És igen, szerintem rád ez némi túlzással, de totál igaz. Van hangod, értesz nagyon sok hangszerhez, soroljam még? - Nagyon fel tud húzni, ha valaki szerénykedik olyasmivel kapcsolatban, aminél egészen nyilvánvaló, hogy kiemelkedik benne. És James pontosan ilyen, ért egy csomó mindenhez, tehát zseni. Kész, pont.
- Oké oké, a pogózás a világ egyik legszórakoztatóbb cselekvése. - emeltem fel a kezem megadóan, nem akartam belemerülni ebbe a világba, amiről semmit sem tudok, plusz nem is érdekel jobban, mint mondjuk a bambusztermesztés vagy a rögbi. Ezek elég unalmasak, vagyis, hogy pontosítsunk: Semmi olyan nincs bennük, ami felkelti egy magamfajta izgága nőszemély érdeklődését. Semmi.
- Az nem számít. A fő, hogy táncolni akarok és ha már így felhoztad... Add ide a mobilod. Az enyém alkalmatlan az ilyesmire. - Kezem nyújtottam a tárgyért, amit tuti nem kapok meg elsőre, de a legszebb nézésem, szempillarebegtetéssel csak er el valami fejleményt. Zenét akarok keresni, amire táncolhatunk. Ohó, de még milyen zenét!