Koray Saat
Adatlap |
|
Név: Koray Saat
Becenév: Koray
Nem: férfi
Születési h. n.: 01.14.
Kor: 20 év
Származás: török
Szak: tánc (Moderntánc-művész)
Évfolyam: 2.
Lakhely: bérelt ház a faluban |
Jellem: Koray kissé forrófejű, hirtelen hangulatváltozásokkal megáldott fiatal srác, aki még épp csak elkezdte élvezni az egyedülállók életét. Világ életében elvárásoknak kellett megfelelnie, így a maximalizmus is jellemző rá. Ami feladatba belekezd abba odateszi magát és addig megy, amíg meg nem oldja.
Emberi kapcsolatai elég felszínesek, sok ismerősre tett szert az évek során, sokan kedvelik, általába véve kedves másokkal, de igazán mély kapcsolatokat nem szokása kialakítani. Párkapcsolatban meg aztán főként nem gondolkodik, nincs is rá ideje.
Sokoldalú személyiség, öntörvényű, de illedelmes. |
|
Háttér: Huszonnemsok évvel ezelőtt született Isztambulban. Apja kő kemény üzletember, anyja ruhák tevrezésével foglalatoskodik mind a mai napig, ám ez inkább csak hobbi, mint komoly munka. Mindketten elfoglaltak, ám ennek dacára mindig volt idejük arra, hogy fiúk számára újabb és újabb irányokat mutassanak. Alig kezdett el járni és beszélni, máris nyelvtanulással töltötte szabadidejét. Általános tanulmányai mellett hamar harmadik nyelvet is elsajátított, azóta anyanyelvével együtt 5 nyelven képes megértetni magát a világban (török, angol, francia, orosz, svéd).
Talán e korai kezdésnek köszönhető, de a nyelvek mellett a zenére is maradt ideje, illetve a sportra. Utóbbit gyorsan kötötte hozzá a zenéhez, a táncban kezdte el megtalálni önmagát. Anyai unszolásra a klasszikus vonalon is megfordult, de a fő irány a modern lett. Hip hop a kedvence, ezt űzve jutott el Európa egy lakhelyétől távoli pontjára Angliába. Szülei nem akarták ebben támogatni, valamilyen "rendes" szakmát szántak elsőszülött fiúknak, de a szerencse pár évvel születése után is mellé szegődött.
4 év körkülönbség van közte és öccse közt. A kisfiú már kevesebb ösztönzést kapott, habár az ő taníttatására is odafigyeltek a szüleik. Behrül céltudatosan készül felnőtt életére, bújja a biológiakönyveket, jár magnáórákra és mindezzel az a célja, hogy Isztambul egyik legjobb orvosa váljon belőle. Mivel ígéretes karrier előtt áll, a szülők engedékenyebbek lettek nagyobbik fiúkkal és szemet hunynak tanulmányai folytatása felett, amennyiben nem hanyagolja el más készségeit sem. Az igazi elszakadást és szabadságot az adta meg Koray számára, mikor megkapta a felvételi eredményét a brit egyetemről és elkezdhette első évét immár Táncművészeti szakon.
Szinte még csak megízlelte az új élet ízét, máris elindult, hogy egy másik régi vágyát is beteljesítsen. Korábbi mellkasi, combi és háti tetoválását kibővítette, két karján és nyakán is láthatóak ezentúl. |
|
User: Lyn
Elérhetősége: itt az oldalon kb. bármikor vagy emailben |
|
|
|