Rachel

France: 

- Ó, - sóhajtottam, - kedves házinénim már túl sokszor látott lepedőben. Bár ez viszont lehet azt jelenti, hogy túl sokszor járkálok törölközőben... - Vontam meg a vállam. - Nem, egyébként - tettem hozzá suttogva, mintha egy titkot osztanék meg Rachellel. Láttam, hogy valamiért kezd neki kellemetlenné válni a téma, szóval igyekeztem elterelni a szót, amit hagyott is és készségesen osztotta meg velem nemzetiségét. 
- Német? Na hát, ha fegyvert tartanak a fejemhez, akkor sem tudom kitalálni. Beszélsz is németül? - érdeklődtem oldalra biccentve a fejém. 
- Azért nem kell ebből írnod a szakdolgozatod! - nevettem fel, amikor a tévés és az élő stand-up comedy összehasonlításáról beszélgettünk. - Semmi extra nem lenne, ha jönnél. Utána meg megihatnánk egy sört, vagy ilyesmi. Jövő hét szombaton is lesz - kezdeményeztem a meghívását, majd elmeséltem neki a helyszín pontos adatait és az időpontot. - Ha van kedved, gyere el - tettem hozzá még egyszer. Közben elraktároztam magamban, hogyha Rachel jönne, akkor szólnom kell a barátaimnak, hogyha terveztek jönni, akkor most hagyják ki. Nem azért, mert nem tudnék kettészakadni, de talán a lánynak lenne túl sok egyből egy társaságba belecsöppennie. Meg amúgy sem volt kifejezett célom egyből bevonni a barátaim közé, hiszen mi sem ismerjük egymást annyira. 

France 

- Izgalmas vagy nem izgalmas, nem tudom - vontam meg a vállam. - Én szeretem azt a szabadságot, amit egy saját lakás ad. Mármint nem úgy saját, hogy megvettem, csak bérlem, de érted - igazítottam helyre mondandóm mosolyogva. - Bár a házinéni van, hogy szeret meglátogatni egy tál sütivel, ami egyébként tök aranyos tőle, csak amikor egy szál törölközőbe vagy csavarva, és úgy hallod meg a kopogását, az nem annyira kellemes - húztam el a szám, de azért lehetett látni, hogy csak viccelek. 
- Amerikai vagy? - kérdeztem, miután feldobta a témát. Elég jó voltam akcentusokból, de csak akkor, ha teljesen odafigyeltem a hangokra és ilyenkor a szavak értelme akár el is veszhetett. Tehát nem szoktam csak úgy megállapítgatni az emberek származását. 
- Á, nem kell nagy stand up comedy-re gondolni, nem olyan, mint a tévében. Igazából elég kevesen jönnek el megnézni, de az intim légkör nagyon jót tesz a produkcióknak is. Meg már kiismertem a nézőket annyira, hogy tudjam, milyen témákhoz nyúlhatok bártan. Mondjuk - gondolkodtam el, kísérletezgetni is szeretek. Egyszer, ha gondolod, akkor gyere el megnézni - ajánlottam mosolyogva. - Utána meg meghívlak egy sörre, amiért túlélted az eseményt - nevettem el magam, jelezvén mondanóm komolytalanságát. Azaz tényleg klassz lett volna, ha eljön, meg még sörre is meghívtam volna, ha az ő kedve úgy tartja. 

France

Érdeklődve hallgattam Rachel válaszát a kollégiumról. Én nem voltam nagyon kollégium fanatista, de ezt nyilván nem közöltem a lánnyal, mert nem akartam elrontani a kedvét. 
- Na, örülök neki, hogy tetszik. Ha bármi problémád lenne vele, akkor tudod, hogy a kollégiumfelelősnek kell szólni - tettem hozzá, bár sejtettem, hogy erről azért kaptak már elvilágosítást. 
- Egyébként, ha nem tetszik a kollégium, vagy már unod, akkor ketten-hárman álljatok össze és keressetek egy albérletet - ajánlottam mosolyogva. - Annyira nem szokás ez egy a városban, ezért nem minden lakás alkalmas 3-4 diáknak, de jókat is ki lehet fogni. Én mondjuk egyedül lakom, de ismerek olyanokat, akik így összeálltak és elég olcsón kijönnek. - Megittam az összes kávémat, így eltoltam magam elől a bögrét. 
- Azért hangzik stresszesnek és pörgősnek, mert az is. Gyakran rajtunk csattan az ostor, ha valamiféle kommunikációs probléma történik és elcsúszik valahol egy dolog. De büszke vagyok, mert más egyetemekre annyira nem jellemző az ilyen mértékű HÖK-ös jelenlét, maximum talán Amerikában - vontam meg a vállam. - De azt is csak a filmekből tudom - vigyorodtam el. 
- Oh, még senki sem kérdezte, hogy honnan van erre ennyi energiám... - Kicsit meglepődtem. Nekem olyan automatikus, hogy ezt csinálom, már középiskolától kezdve érlelgettem a fejemben ezt a gondolatot. - Hááát... valószínűleg nekem is a kávé a válaszom - bólintottam, miután Rachel szavain nevettem egyet. - Meg valószínűleg a személyiségem is megfelelő hozzá. Ezért szeretem mondjuk a stand up comedy-t is - vontam meg a vállam. 

Rachel

- Rendben, de ha nem megy, vagy segítségre van szükséged, akkor az itteni gépet is igénybe veheted - ajánlottam ismét. - Nem biztos, hogy én leszek itt, de mindenki nagyon segítőkész a csapatból - mosolyogtam kedvesen. Szerencsére idén csak olyanok jelentkeztek, akik tényleg komolyan gondolják, hogy segíteni szeretnék hallgatótársaikat, és nem csak kvázi a "hatalom" miatt jönnek. Jó, nyilván azért nem túl sok hatalmat kapunk, de az ismeretségi körünk nagy és mindgenki igyekszik velünk jóban lenni. Sajnos a múltban voltak olyanok, akik csak azért jelentkeztek a HÖK-be, hogy rajongókkal vonják körbe magukat. 
- Szereted amúgy a kollégiumot? - érdeklődtem kedvesen, ha már így felmerült a téma. Nekem megvolt a véleményem a koleszokról, amit általában magamban tartottam és nem szoktam őszintén kimondani. 
- Jaj, egyáltalán nem zavarsz! Nincs semmi halaszthatatlan dolog ma és ahogy látod, nem is tülekednek az emberek, hogy sorra kerülhessenek - mutattam az ajtóra, ahol jól láthatóan nem akart senki bejönni. 
- Igazából... - kezdtem egy kis gondolkodással a választ. - Nagyon sokrétű a feladatunk. HÖK elnökként nagyjából mindent nekem kell átlátnom, ami néha tud stresszes is lenni, de amúgy nagyon jó dolog, főleg, hogy szuper csapat van mögöttem. Az előbb bejött egy srááác, - kicsit eltüprengtem a nevén és szemeimet összeszorítva próbáltam felidézni, - Andrew, igen, a jó öreg Andrew, akinek a sulis e-mail címe nem volt jó valamiért, azt megjavítottuk neki. De ha például gólyáknak bajuk van az órák felvételével vagy nem értik a rendszert, nehát egyszerűen csak egy ölelésre vagy és kávéra vágynak, akkor is várjuk őket szeretettel. - Belekortyoltam a saját kávémba, mert már nem volt olyan meleg. - Programok esetén is segítünk a tanároknak szervezkedni, gyakran fénymásolunk nekik, na meg külön programokat is szervezünk a hallgatóknak; filmestek, vetélkedők, ilyenek. - Több hirtelen nem is jutott eszembe, úgyhogy hagytam, hogy Rachel kérdezzen, ha van valami még, ami érdekli őt. 

Rachel

Még nem találkoztam olyannal, aki manuálisan leírt egy e-mail címet, hogy aztán bevigye a gépbe. Na jó, biztos találkoztam már, csak elkerülte a figyelmemet, meg ez amúgy sem egy kardinális dolog. - Egy pillanat, csak meg kell keresnem - mosolyogtam és pötyögni kezdtem a laptopomon. Pár pillanat alatt meg is találtam a rendszerben. Elvettem Racheltől a kis füzetét, az asztalon lévő írószertartóból pedig vettem egy tollat. - Azt mondja, hogy.. - s írni kezdtem, - brittany pont mcafe-e kukac gu pont com. - Visszanyújtottam a lánynak a füzetet. - Remélem, olvasható. - Nem írtam csúnyán, de azért nem is nyertem szépíró versenyt. - Az lenne a legjobb, ha be tudnád őket scannelni és egyből elküldenéd őket Britnek - utaltam az előbb említett lánynak. - Ha nem megy, akkor itt is meg tudjuk oldani, csak itt azt hiszem, fizetni kell érte, és én személy szerint még nem használtam a masinát. De csak pár penny oldalanként, ha jól tudom - mosolyogtam.

France 

Mivel Rachel kért kávét, így neki is álltam a készítésének. Szinte minden HÖK tagnak megvolt a saját bögréje, de pont az ilyen esetek miatt voltak vendégbögréink is. Közben persze simán tudtunk beszélgetni. Hamar lefőtt a kávé, és cukorral és tejjel együtt a lány elé tettem. 
- Igazából ez úgy van, hogy van egy főszerkesztő, a helyettese, meg a cikk szerzők. De egyébként igen, mindenkit ismerek a szerkesztőségből - mosolyogtam. 
Kérdésére elgondolkodtam. - Szerintem kifejezetten senki sem foglalkozott ilyesmi témával, de van egy csajszi, akarom mondani egy hölgyemény - pontosítottam magam, - aki szereti a történelmet, meg a város történelméről is szokott írni. Brittany McAfee-nek hívják, de ne mert így szólítani, mert akkor valószínűleg kidob az ablakon. Ő egyszerűen csak Brit, harmad éves, ha jól emlékszem. Ha gondolod, megadom az e-mail címét és akkor fel tudod venni vele a kapcsolatot. Egyébként valószínűleg majd mondja, hogy keresd fel facebookon, de ugye a mail az igazi, hivatalos kezdés. 
- Igen, szerintem ezeket a rajzokat szívesen látná mindenki az újságban. Be lehet őket scannelni vagy valami? Nyilván digitális verzó kellene belőle - magyaráztam. 
- Sajnos a pingvineknek nincs helye az újságban - nevettem fel, - de ha rajzolsz párat, akkor küldd be a NatGeo-nak - ajánlottam poénkodva. 

Bólintottam egyet mialatt átnyújtottam a rajzokat, aztán izgulva figyeltem a reakcióját, ő azonban kérdést tett fel. Kávé... Biztosan felkelltene engem most, vagy rosszabb lenne s még a végén beszélgetés közben elaludnék. Talán jól esne, de hát biztosan nem szokási ilyenkor kávéval kínálgatni. Vagy igen? Tudtam, hogy ő a HÖK-elnök, de azt gondoltam róla, hogy valami karótnyelt diák, akinek mindene a szabálykövetés és csak a vezetőség nyomására lett megválasztva. 

France
- Szia, Rachel - köszöntem újra, csak hogy megjegyezzem a nevét. Ez valami olyan pszichológiai trükk, amivel a saját agyamat erősítettem meg, és működött. Hamar beigazolódott, hogy tényleg a mappája tartalmával kapcsolatban érkezett. Lelki kezeimmel megveregettem lelki vállaimat, de azért nem kellett akkora nagy tehetség ahhoz, hogy ezt kitaláljam. - Megnézhetem őket? - kérdeztem udvariasan és mosolyogva vettem át a razjokat. Az is tetszett, hogy Rachel mennyi körítést fűzött a mondanivalójához, például a szobatársát is emlegette, aki azért annyira nem volt releváns a történetben. - Esetleg kérsz egy kávét, amíg intézzük ezt? - kérdeztem, miközben visszanyújtottam az első, az iskola épületét ábrázoló művet. Ha jól tudom, a társaim nem szokták megkínálni az ide tévedőket semmivel, de anyukám azt mondta, hogy én szeretek gondoskodni az emberekről, így valószínűleg a kávéval kínálgatás is ezt jelentheti. Ha kért kávét, akkor felálltam és a sarokba igyekeztem, hogy elkészíthessem az italt. Közben magyarázni kezdtem. Ha nem igényelte a koffeint, akkor ülve maradtam és tovább néztem a képeket. - Igazából nekem nincs befolyásom arra, hogy mi jelenik meg az újságban és mi nem. Csupán elolvasom nyomtatás előtt, hogy mondjuk ne jelenjenek meg... teszem azt a berlini pingvinek párzásáról cikkek. Viszont több módot is tudok, hogy megjelenjenek a műveid, mert én nagyon jó ötletnek tartom. Megadhatom a főszerkesztő e-mail címét, aki át tud irányítani a legmegfelelőbb cikkírónak, vagy akár te is megnézheted a cikkszerzőket, hogy ki a legszimpibb, na meg kinek a munkája illik a legjobban ehhez a feladathoz, és akkor vele felveheted a kontaktot. Azt csináljuk, amelyik neked jobban fekszik. - Azért ajánlottam több lehetőséget, mert nem tudtam, hogy Rachel szereti egyedül intézni a dolgait, vagy kicsit visszahúzódóbb.

Andrew alig hagyta el a termet, egy másik személy lépett be a HÖK-irodába. Ez azt jelentette, hogy szinte azonnal fel kellett pattannom a sárga bőrfotelból, és visszatértem laptopommal együtt az asztalhoz. 
Már azt hittem, hogy a mai napon az e-mailekbe fogok belefulladni és nem lesz semmi izgalom, de a lány megjelenése ezeket a feltételezéseket megcáfolta.
- Szia - mosolyogtam az érkezőre barátságosan, szegény kicsit elveszettnek tűnt. - France vagyok, - mutatkoztam be, mert még nem ismertük egymást, de azért sejtettem, hogy tudja a nevem. Magabiztosan, persze óvatosan letettem a laptopomat az asztalra és arrébb toltam a kávésbögrém, nehogy véletlenül a gépemre borítsam. 
Láttam, hogy a lány egy rajzmappát szorongat a kezében, így sejtettem, hogy valami hosszabb mondanivalója van, nem csak pár kérdése. Ezért mielőtt még megszólalhatott volna, hellyel kínáltam: 
- Gyere beljebb, ülj le nyugodtan - intettem a velem szemben üresen várakozó, véleményem szerint tök jól kinéző zöld székre, s ha a lány leült, akkor én is így tettem, így kerültünk egymással szembe, középpen a laptopommal elválasztva. 
- Miben segíthetek? - kérdeztem kedvesen, érdeklődve. Szerencsémre érdeklődésemet nem kellett színlelnem, hiszen majd felfalt a kíváncsiság, hogy mi rejtőzhet a mappájában. 
 

Szerda délután azt jelentette, hogy fogadóórám van. Na jó, ez nagyon jól hangzik, de igazából csak annyi volt a dolgom, hogy ülök a HÖK irodában, és ha valaki jön, meghallgatom. Persze, a legtöbben e-mailben kerestek meg a gondokkal és ötletekkel, sokan névtelenül, azokra is ilyenkor szoktam válaszolni, illetve vasárnap délutánonként. 
Most nem volt terítéken egy komolyabb megoldandó ügyünk sem, így egy társam sem volt jelen a teremben. Egyedül ültem le a fa asztalhoz, amit zöld székek fogtak körbe. Nagyon szerettem ezt a szobát, mert nagyon nyugodt hely volt. 
Főztem egy kávét az itteni kávégéppel, de sejtettem, hogy ez az egy bögre nem lesz elég. Amíg főtt, bekapcsoltam a laptopom és megnyitottam az e-mailem. Volt egy pár elem a bejövő üzeneteknél, ahogy a címekből láttam, most főleg a kollégiumra panaszkodtak. Ezt azonban a kollégiumi felelőssel kell egyeztetnem, aki velük is lakik és látja is a problémákat. Egyből elkezdtem gépelni neki egy üzenetet. 
Alig negyed óra telt el, azt ajtó nyílt és egy srác lépett be. 
- Szia - köszöntem neki barátságosan és elszakítottam a tekintetem a képernyőtől. Hamar megtudtam, hogy az első évfolyamos Andrew azért jött, mert nem működött rendesen az egyetemi e-mail fiókja és nem tudta megjavítani sehogy. Szerencsére pont be volt kapcsolva a laptopom, így pár percen belül orvosolni is tudtuk a problémát, illetve írtam a tanárainak, hogy ha már küldtek üzeneteket a követelményekről, akkor azt Andrew-nak mellékeljék ismét, mert önhibáján kívül nem kapta meg őket. A tanárok többsége nagyon aranyos és rugalmas volt, így ezzel nem volt példa. Ha az első évfolyamos srác elment, úgy döntöttem, hogy az asztaltól átköltözöm az egyik fotelbe, ahol törökülésbe elhelyezkedve mégis csak kényelmesebb.