Témaindító hozzászólás
|
2020.01.12. 20:15 - |
|
[11-1]
Koray
- Ahol mindig, elől - Megvolt a bevált helyem, ami a parkolást illette és erősen ajánlom mindenkinek, hogy ezt tiszteletben is tartsa. Eddig nem volt olyan, hogy reggel bárkit láttam volna a helyemen, délután már akadt néhány pofátlan majom.
- Megyek a cuccomért, további jó... akármit - Ötletem nem volt, mivel fogja tölteni a nap hátralévő részét, így a jókívánságom levegőben lógva maradt és full esetlenül zárult. Mindegy, értse, ahogy akarja minek filózom én ezen ennyit?
Ha Katarina nem kérdezett vagy mondott semmi olyat, amivel maradásra bírt volna, akkor egyszerűen elsétáltam a főépület irányába a holmimért, aztán gyors zuhany után hazaindultam.
//Zárom a játékot, bocsi, de nem tudok aktív lenni mostanság normálisan.// |
Katarina
- Szerintem az egyetemen erre a többség figyel - válaszoltam, amikor Koray mondta, hogy fontos, hogy karban tartsuk a tesünket. - De szerintem így általánosságban a többségre ez nem jellemző - fűztem hozzá, bár annyira nem volt kedvem a világ sporttevékenységét kielemezni, tekintve, hogy nem is értettem hozzá.
- Egy percig sem gondoltam rá - vontam meg a vállam, de nem voltam bunkó vagy ilyesmi, amúgy meg minden lepereg a srácról.
Én is felkeltem a fűből, szinte csoda volt, hogy nem ropogtak a csontjaim. - Hol parkolsz? - kérdeztem, mert tudtam, hogy több helyen is meg lehet állni az egyetem környékén. Számításaim szerint amúgy Koray sem lakott olyan messze a kampusztól, nem is értettem, hogy miért járt autóval, de persze semmi közöm sem volt hozzá. |
Koray
- Szaktól függetlenül nem árt, ha az ember karban tartja magát, a mi esetünkben meg különösen - A tánc egy dolog, az egy olyan mozgásforma, ami alapvető része az életünknek, minden más extra, mint mondjuk a futás csak grátiszként tesz hozzá a teljesítményünkhöz. Van aki ezzel tisztában van, és van, aki nagyban tesz rá. Meg is látszik a különbség...
- Akkor fel sem ajánlom, hogy elviszlek - Teszem hozzá a hirtelen gondolatot a sétáról szóló szavaihoz. Igazán át sem gondoltam a felajánlást, de végülis, nem nagy kitérő és mára én is végeztem az ittléttel.
Nem esik túl jól felállni a fűből, az izmaim enyhe jelzéssel tiltakoznak, miszerint ücsöröghetnék még, de nem volt már kedvem hozzá. Igazából semmihez sem volt túl sok kedvem, ami a nap hátralévő részét illeti. Jólesően nyújtóztam egyet, amint ténylegesen felálltam a földről, innen-onnan roppanó hangot is hallani lehetett, ami sokakat zavar, engem nem. |
Katarina:
Szinte éreztem, hogy Koraynak nem tetszik, hogy elmarad az egyik órája. A többség egyébként szerintem bírja, hogyha nem kell bemenni valamire, főleg ha az elméleti óra. A gyakorlatokat azért fájóbb szívvel vesszük. De ez csak a baráti köröm, csoporttársaim, ismerőseim tapasztalata, azért nem voltam képben az egész egyetemmel. Ferrarst sem ismertem, talán csak névről. Nem mertem megesküdni, de szerintem ezt a tanárt szokták Ferrarinak becézni.
- Jól elfoglaltad magad - reflektáltam a hallottakra. - Jó azért, hogy attól függetlenül, hogy nincs sportszak, sokan élnek a testmozgással. Még a művészetisek is - tűnődtem, miközben egy közeli srácra pillantottam, aki guggolásokat végzett.
- Már végeztem - válaszoltam a kérdésre. - Úgy döntöttem, hogy sétálok hazafelé, az is plusz testmozgás lesz, ami azért rámfér még - tettem hozzá, bár sejtettem, hogy Korayt ez annyira nem izgatja. - Te végeztél? - néztem rá visszadobva a kérdést. |
Koray
- Amelyiknek derogált szólni, hogy ne várja a csoportja - forgattam a szemem és magamban hozzáfűztem még pár elmorgott szót a hangosan kimondottakhoz. - Mr. Ferrars, ebben a félévben másodjára játssza el, na, nem mintha annyira megszenvedném az órái hiányát. És amint látod, találtam más elfoglaltságot.
Megrántottam a vállam és ismét az ég felé fordítottam az arcom. Alighogy ezt megtettem, egy kósza felhő takarta el a napot, számat elhúzva mondtam le róla és megint a lányt néztem. - Végeztél vagy csak szünetet tartasz?
Az biztos, hogy engem a pályán ma már nem látnak, de Katarina nem úgy nézett ki, mint akiben nem maradt még pár környi felesleges energia. Mivel jobb gondolatom nem volt, az futott át az agyamon, rendszeresen kijár-e ide és vajon láttam-e már itt korábban, csak akkor nem keltette fel a figyelmem. Vagy ha nem lett volna a múltkori buli, talán most sem ülnék itt cseverészve vele. Valószínűleg nem. |
Katarina
Kiélveztem, hogy lélegzetem percről percre lecsillapodik és szervezetem kezd megnyugodni. A levezetésként végzett nyújtás nagyon jót tett, még akkor is, ha balett miatt is hasonló mozgáshoz volt szokva a szervezetem.
Amíg még ücsörögtem kcisit, tekintetem a többi mozgóra tévedt. Örültem neki, hogy attól függetelnül, hogy nincs sport szak az egyetemen, sokan foglalkoznak a testmozgással. Szerintem én megőrültem volna, ha nem tudom így levezetni a felesleges energiáimat.
Éppen a cipőm újrabekötésével foglalkoztam, amikor valaki lehuppant mellém. Mr. Domináns, vagy már nem is emlékeztem, hogy hogyan becéztem magamban a közös buli során. Azóta nem sokat beszéltünk, őszintén szólva nem is nagyon kerestem az egyetem falain belül.
- Hahó - köszöntem neki. - Csak kiélveztem a jóidőt... ahelyett hogy hazamennék - válaszoltam könnyedén.
- Melyik tanárod lépett le? - kérdeztem vissza, hátha ismerem. Egyébként annyira nem volt jellemző az oktatókra, hogy ne tartsák meg az órákat, de egyszer-kétszer azért becsúszott ilyen is. |
Koray
A futás sosem volt az erősségem, erre bárki világított rá, nem tagadtam. A futás önmagában értelmetlen, semmi másra nem jó, mint szépen kinyírja azon izmaidat, amik a tánctól megedződnek. Nem azt mondom, hogy nincs létjogosultsága, és sok minden alapjául szolgál, de az, hogy itt kőrözök, kétszer, majd háromszor is, semmi változást nem hoz a mindennapjaimban.
Éppen ezért döntök úgy, mivel már a tüdőm is kezdi jelezni, hagyjam inkább a fenébe, hogy lassítok, végül megállok a pálya szélén és lassan nyújtózom egy nagyot. Nem, ez nem levezetés, de istenien esik, miután letudok egy-egy ilyen "edzést".
A rövidke levezető nyújtás végén, nyakamat jóízűen mindkét irányba megropogtatom, teszek pár kört, s ekkor szúrok ki valakit a fűben. Nahát, egy ideje már nem volt szerencsém összefutni Katarinával, talán egyszer ha beszéltünk a buli óta, de nem tartom számon az ilyesmit.
A trikó kényelmetlenül tapad rám, miközben elhagyva a pályát a lány felé lépkedek. Talán mégis lezuhanyzom, mielőtt hazamegyek, a kocsiba se ülnék be így. Hm, még meglátom.
- Kicsi a világ - szám e megállapítás után csibészes mosolyra húzódik és ledobom magam a lány mellé. Egyik térdem felhúzom, hátam mögött megtámaszkodva emelem arcom az ég felé és beszívok pár mély lélegzetet, mielőtt ismét Katarinára néznék. - Neked is lelépett a tanárod vagy lyukasórai extra feladat? |
Katarina:
Nem volt egy kifejezett célom, azaz távom, amennyit el szerettem volna érni. Mivel nem voltam hivatalos, professzionális futó, nem arra mentem, hogy bármi áron kipréseljek magamból csak azért is még egy hosszot. Inkább annyit szerettem volna menni, amennyi elég a testemnek és az agyamnak is. Szerettem, ha nap végére mind fizikálisan, mind mentálisan is lefáradtam, csak akkor tudtam igazán jól aludni.
Mikor úgy éreztem, hogy következő kör már nem esne jól, és nem csak a holtponton kellett túllendítenem magam, akkor fokozatosan lassítottam, majd megálltam.
Okosórámra pillantottam, hogy megállapítsam, hogy vajon most szívrohamom van-e vagy sem, de a készülék szerint nem volt. Remek ez a technológia.
Azon a helyen nyújtottam is egyet, ahol bemelegítettem, mert nem akartam, hogy elégedetlenkedjenek az izmaim. Egyébként egy-egy komolyabb tánc után még is volt, hogy izomlázam lett. De ez nem csoda, hiszen a ballettosoknak minden izmukat meg kell mozgatni, hogy létrejöjjön egy szép produkció.
Még kicsit lazítani akartam, meg hát az idő is viszonylag szép volt, ami itt nem volt annyira megszokott, így nem messze a pályától leültem a fűbe. Az első dolog volt, amit csináltam, hogy meglazítottam a cipőfűzőimet, hogy ne szorítsanak annyira. Szerintem ha egy átlagos ember ránézne a lábfejemre, elhányná magát. Mi már megszoktuk, hogy feláldozzuk a lábunk épségét a művészetért. |
Koray
Két órám is elmaradt a délutániak közül, , amit természetesen nem tudtak előre bejelenteni, tehát az első felét többed magammal összezárva, várakozással töltöttük el. Mire nagy nehezen kiderítették páran, hogy szabad a nap hátralévő része, már nem volt kedvem semmihez sem igazán és végignézve a világosszürke atlétatrikómon, meg a sötétszürke nadrágomon tulajdonképpen ahhoz sem volt hangulatom, hogy átöltözzek és lábam lógatva várjam a nap végét. Ekkor hallottam meg, hogy két csoporttársam arról beszél, milyen régen edzettek már, s ebből jött saját ötletem is. Mikor is jártam utoljára a sportpályán? Ja, megvan, bő másfél hete és akkor sem azért, ami most egyre jobban körvonalazódni látszott a fejemben.
Becsaptam hát az öltözőszekrényem ajtaját, zsebembe süllyesztettem a telefonom és elindultam a pálya felé. Nem volt üres, habár erre nem is számítottam, tekintve, hogy szép az idő és nem egy túlságosan egyedülálló gondolat volt, ami engem ide vezérelt.
Mivel a táncórára várva a bemelegítésen már túl voltam, csak pár rövid nyújtást tettem, majd viszonylag normál tempóban kocogni kezdtem a kijelölt sávok egyikén. Sosem értettem, mi szükség egy ennyire gondosan kialakított pályára olyan helyen, ahol maga a sport másodlagos, ha nem harmadlagos szerepet tölt be. Még indulás előtt beizzítottam vezeték nélküli fülhallgatómat és a start után az órámon indítottam el hozzá a zenét. Enélkül egy kört nem tudnék megtenni tisztességesen. |
Katarina:
Egy átlagos, szerdai nap volt. Ilyenkor kevés elméleti órám van, inkább gyakorlatok, amiket jobban szerettem, de hát eléggé fárasztóak volt folyton talpon lenni, táncolni, erősíteni, mozogni.
Azonban ezek után úgy döntöttem, hogy rámfér még egy kis edzés, így a sportpályára indultam. Természetesen előtte átöltöztem sportruházatba és a cuccaimat bezártam az öltöző szekrénybe.
A pálya viszonylag üres volt, három ember futotta körbe csak, mind jól szétszóródva egymástól. A pálya közepén három srác passzolgatta egymásnak a labdát, nem volt igazán focinak nevezhető tevékenység. Rajtuk kívül egy ketten elszórva a pályán guggoltak meg fekvőztek. Mivel nem volt az egyetemnek sport kara, ezért nem használtuk túl gyakran valódi focimeccsekre vagy ilyesmire a pályát, inkább csak mindenki csinálta az önálló edzegetését.
Miután abbahagytam a terep felmérését, én is besétáltam a pályára, jóóóó pár métert tartva a többiektől és csináltam egy gyors, szimpla, de alapos bemelegítést a futás előtt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy lesérüljek. Miután megvolt a bemelegítést, elindultam a pálya szélén körbe-körbe, ahogy a többiek is. |
|
[11-1]
|