Alex 

Egy kicsit még elméláztam az egyetemen, de még éppen elterelődött róla a szó, amint az iskola teendőimre kellett volna gondolnom. Nem voltam egy léha típus, de azért jól esett, hogy a kisbolt közepén nem az ilyen gondolatok ugrottak be. 
- Hát, azt kívánom, hogy ne is legyen hosszabb a tiltólistátok - néztem mosolyogva. 
- Ugyan, nem tartottál fel, örülök, hogy összefutottunk... meg a kosaraink is - viccelődtem egy picit, majd a búcsúzáshoz kezdtem. 
- Remélem, összefutunk még, másnem a fogadóban - mosolyogtam kedvesen. Nem tudom, melyik középkori professzor mondja a kocsma helyett azt, hogy fogadó, de ha már kicsúszott, akkor így is maradt. 
- Szép napot! - köszöntem még el, ha India is elbúcsúzott tőlem, majd elindultam, hogy a többi, még hiányzó terméket is a kosaramba pakoljam. 

//lezárt kör//

India

Elhittem, amit az egyetemről mondott, mert... hát, mert fogalmam sincs, hogyan mennek ott a dolgok. Az alap iskolai dolgok oké, mi is aludtunk egy-két órán a hátsó padban, de gondolom az egyetem másképp működik azért.
- Na, igen, nem túl hosszú a tiltólistánk - Értettem egyet egy rövid nevetés kíséretében. Nálunk az új arcok olyan ritkák, hogy még az én borzalmas memóriám is kérdőjelekkel reagál, ha befut egy ismeretlen arc. 
- Ó, igen, bocsánat - Valamit mintha elvágtak volna, úgy szakadt meg a beszélgetésünk könnyed gördülékenysége. Ez ilyen "vissza a valóságba" pillanat, amikor kapcsolsz és folytatod a megkezdett folyamataidat, amikért tulajdonképpen elindultál. - Nem akartalak feltartani. 
Azt sem tudom, mennyi idő telt el, mióta koccantunk, de egész jól sült el szóval nincs okom panaszra, még ha kicsit csúszom is a napi dolgaimmal. Ja, és szereztem egy új ismerőst, azért ez sem utolsó szempont.

Alex 

Ösztönösen közelebb hajoltam, amikor ő is így tett, hogy befejezze a történetét. Persze ettől még nem kerültünk vészesen közel egymáshoz, még mindig idegenek voltunk, attól függetlenül, hogy már jó sok másodpercet eltöltöttünk a boltban beszélgetve. 
- Nem árulom el senkinek - nevettem felvetve állam. Megmosolyogtatott a lány története. El is tudtam képzelni, hogy ez igaz és nem csak a poén miatt mondja. 
- Hát, én főleg gyakorlatokat tartok, ott pedig aztán dolgozniuk kell a hallgatóknak. Az elméleti órák szoktak passzívra sikerülni, főleg ha előadások, mivel akkor csak én beszélek. Hiába próbál ppt-vel meg sok zenével izgalmasabbá tenni, vannak, akik elalszanak szépen a hátsó sorban. De hát ez ilyen. Jellemző az egyetemre - tártam szét a karom. 
- Így belegondolva, - simítottam végig államon, amikor a következő téma felmerült, - szerintem elég kicsit ahhoz a falu, hogy ne legyenek olyan nagy balhék - állapítottam meg. - Ha kitiltanátok egy embert, akkor valószínűleg az egy állandó tag lenni - nevettem fel röviden. 
- Ha nem haragszol, akkor lassan elköszönök, mert nem lesz kész a vacsora magától - emeltem meg egy kicsit a kosaram, amivel tulajdonképpen elindítottuk a beszélgetést. 

India

- Miért én úgy nézek ki? Sokan még azon is meglepődnek, hogy kilátszom a pult mögül. - Kicsit közelebb hajolok, olyan illő távolságba, csak, hogy érzékeltessem a további mondandóm súlyát, mint bizalmas információt. - Neked elárulom, rekeszeket raktam le, azokon állok. 
Ismét visszaegyenesedek és még szélesebben elmosolyodogm. Nem is sejtettem, hogy ilyen kellemes csevegésben lesz részem a kisboltban, ha ezt tudom előbb és gyakrabban jövök. Vagy többet hadonászom a bevásárlókosarammal. 
- Minden munkának megvan a maga szépsége. Most visszakérdezhetnék, hogy szoktak passzívabb óráid lenni? Nagyjából hasonló lehet az arány. Néha nehezebb, néha pörög, néha elkezdem számolni, hány másodpercnyit kattan az óra a falon a hátam mögött míg végre bezárhatunk. Többnyire elvesztem a fonalat már az elején. - húzom el a szám, mintha ez valami nagyon rossz dolog lenne, ami ellen semmit sem tehet. És tényleg. - Szerencsére sosem vagyok egyedül és mindig van egy srác a közelben, akár kolléga, akár gyakori vendég, aki segít rendezni a helyzeteket, így nagy balhé szerintem még nem is volt. - Ezen azért kicsit elgondolkodom, mert bár olyan régóta nem dolgozom a Vadkanban, mégis volt pár emlékezetesebb estém, na, de konkrét balhé... Hm... volt ilyen?

Alex

- Az imázsomba... Miket meg nem tudok magamról - nevettem fel. Mindig is érdekesnek találtam, ha valaki nyíltan elmondja rólam a véleményét, hiszen úgy egy teljesen más ember szemüvegén keresztül láthattam magam. 
- Oh, a Szárnyas Vadkanban? - lepődtem meg, pedig aztán ebben semmi meglepő nem volt. - Neem, nem vagyok törzsvendég - ráztam meg a fejem. - Vagy talán úgy nézek ki? - vontam meg a vállam jókedvűen. - Tudod, a lányom mellől nem sokszor szabadulok ki. - Mondanivalóm közben a szabadulok ki kifejezést idézőjelbe tettem ujjaimmal. Nem volt Nancy egy börtönőr. - De azért néha jó kiereszteni egy kicsit a gőzt, tudod. Egyébként nekem is elég rossz arcmemóriám van. Mármint, csak azokat tudom megjegyezni, akiket tényleg muszáj, például az egyetemen. Egyébként egy arccal se m több tud megmaradni. Szoktak merész esték lenni? - tereltem el magamról a szót. Arra voltam kíváncsi, hogy volt-e már balhés vendég meg ilyenek, lehet, nem a legjobb szavakkal tettem fel a kérdést, de reméltem, hogy érthető. 

India

- Ez valahogy még úgy illik a képbe - karomra engedtem a kosaram, két kezem két-két ujjával megformáztam a kamerát és fél szemmel belenéztem -, mármint az imázsodba. Habár nem sok olyan tanárhoz volt szerencsém, aki humorérzékért is sorbaállt volna. - Ami igaz, az igaz, minek szépíteni? Minden tanárom egytől egyig besavanyodott, néha még egészen fiatalon saját hülyeségébe belefásult ember volt, akik a tananyagot leadták, de egy-egy óra alatt ki tudták szívni belőlünk az életkedvet. Pláne, hogy volt olyan, akinél még a nyelvet se igen beszéltem, de ez őt nem zavarta. Milyen jó is lett volna, ha ilyesmi természetű tanárokkal is összehoz a sors, mint az előttem álló férfi, mármint akkor, mert most ugye itt van egy, csak már késő.
Vajon mit taníthat? Mik is vannak itt? Tánc, áh, az semmiképp. Művészet, zene, meg a színészek, talán az első illene rá leginkább. Igen, valószínűleg rajzot vagy valami hasonlót oktathat az egyetemi "suhancoknak", ahogy nevezte őket. Háh, ez se egy megszokott szóhasználat, ritka, de tetszik.
- Ó, engem nagyrészt a pult mögött lehet megtalálni, a Vadkanban. Vagy valahol a báron belül, attól függ, hány kollégát sikerül rávenni aznap a munkára. - És még csak nem is lóditottam nagyot ezzel a kijelentéssel. A raktáron kívül van, hogy egyszerre mindenhol ott vagyok, mert kevesen vagyunk, de van, amikor normál létszámmal viszonylag könnyű műszakokat kapok. - Ez azért nem olyan nagy falu, hogy dúskálni lehessen a lehetőségekben, de szerintem elég jó mázlim volt ezzel a hellyel. Ismered nem? Pocsék arcmemóriám van, így előre is elnézést, ha netán törzsvendéggé vagy nyilvánítva, és csak én vagyok lemaradva.

Alex

- Figyelemfelkeltő? - kérdeztem vissza, de nyilván tisztában voltam vele, hogy ez nem olyan dolog, amit nem lehet észrevenni. Még egyszer végig simítottam szakállamon, majd leengedtem a kezem, hogy ne legyen ingerem tovább simogatni az arcszőrzetem, elég volt mára ennyi ebből. Amúgy sem akartam túl piperkőcnek tűnni, mert nem is vagyok az. 
- Akkor ötven év múlva ugyanebben az időben találkozunk - nevettem fel. - Addigra talán elég hosszúra nő a szakállam, ha nem vágom le - fűztem hozzá. Nem gondoltam volna, hogy az arcszőrzetemről ennyit el lehet beszélgetni, de ez csak azt mutatta meg, hogy jó a beszélgetőpartnerem. 
- Akkor lehet, hogy ezen dolgoznod kell még - néztem rá jelentőségteljesen, igazából úgy, mintha tényleg egy öreg varázsló lennék és a Titkot (így nagybetűvel) árulnám el neki. Vajon a srácokat az egyetemen is így tanítom? Azért szeretnek ennyire, már aki szeret, mert Gandalf és Dumbledore keveréke vagyok? Remélem. Vagy remélem nem. Nem tudtam dönteni, de ezen nem a kisboltban akartam elkezdeni filozofálni. 
- Oh, az egyetemen van pár suhanc, főleg a gólyák között, akik most nagy lábon élnek, mert azt hiszik, hogy bejött nekik az élet - magyaráztam készségesen. - Ja, igen, mert hogy az egyetemen tanítok - tettem hozzá szerényen. Tényleg szerényen, nem csak olyan ravaszdi álszent mód szerényen, ahogy sok tanár csinálja a tanszakon. Nem nagy dolog. Azt szeretem, amit csinálok. 
- Azt megkérdezhetem, hogy te mit dolgozol? - Finom, udvarias kérdést tettem fel, nem akartam tolakodni, sem a pénztárcájában turkálni, ezt pedig reméltem, hogy érezni is lehetett. 

India

- Akár arra is érthetném, mert igen jelentősségteljes és figyelemfelkeltő részét képezi a megjelenésednek -  Igazából így jobban megnézve az arcát, elkezdhetném fejben lesatírozni az említett arcszőrzetet és elképzelhetném nélküle, amit amúgy önkéntelenül el is kezdtem megtenni, de szerencsére összeszedtem eltévelygett gondolataimat és visszaparancsoltam őket a fő útvonalra. 
- Elég extravagánsan hangzik, de megnézném - Nevetek fel röviden az ősz szálas felvetésére. Milyen komoly lehet már! Adott egy hasonló kaliberű szakállrengeteg és valaki mintát "őszíttet" bele. Mint a hajukra szokták sokan. Igaz, ott nyírják, de épp ettől lenne ez csak még különlegesebb. 
- Többnyire azt sem tudom, öt perc múlva mit fogok csinálni, de az előre tervezés amúgy nem rossz - Kivéve, ha valaki annyira hirtelen élő típus, mint én. Nekem sosem ment az, hogy előre főzzek, vagy programtervet eszeljek ki a következő hetemre. Te jó ég, még a beosztásom is folyamatosan összekeverem!
- Kinek van annyi pénze, hogy mindig gyors, rendelős kajákat egyen? Oké, itt az egyetem miatt van pár vastag pénztárcás tanuló, de nem csak a fizetésem, a teljes havi jattom rámenne, ha nem venném rá magam, hogy néha megmozduljak és főzzek. Plusz egy főre, azért nem olyan vészes összedobni ezt-azt. - Mondjuk egy jó milánóit. Hm... még mindig a sajt ugrott vissza a gondolataimba, hogy azt tutira ne felejtsek el venni, mert az nagyjából mindenhez jó, amit enni szoktam. Vagy... csinálhatnék holnap egy jó karhit. Egy jó csípős karhit, hmm, már most éhes vagyok. Ahhoz viszont cukkini, meg csirke kell. Minden ide lista, ha így fejben is megy a dolog? Ja, igen, mert mondjuk mosogatószer sincs otthon, ami amúgy tutira otthon jut majd eszembe, mert semmilyen ételhez nem köthető.

- Jótékony hatás a külsőre? - kérdeztem vissza. Nem voltam teljesen biztos, hogy mire is érti a lány mondatát. - A szakállamra gondolsz? - kérdeztem, miközben végigsimítottam az állam alatti gondosan növesztett mesterművön. Sokáig nem akartam egyébként megnöveszteni, és gondosan figyeltem, hogy hosszabb borostánál ne legyen több az arcomon, de most valahogy megtetszett magamon. Egyébként nem a lustaság vezérelt, hiszen ezt is elég nehéz volt karban tartani. 
Ha beigazolódott, hogy valóban a szakállamra gondolt, mint jótékony hatás a külsőre, ismét megérintettem a szakállam, de ez inkább önkéntelen volt. 
- Alig várom, hogy hosszabb legyen. Az ősz szálak szerintem majd egy nevet fognak kiírni. Adok majd annak az embernek 5 fontot, vagy ilyesmi... - Jókedélyűen mosolyogtam, persze vicceltem csak. Nyilván, mivel nem voltam ősöreg varázsló mágikus képességű szakállal. Pedig az elég menő lenne egyébként. 
- Ha adhatok egy tanácsot, akkor gondold végig, hogy miket szeretnél enni és hogyan készíted el őket, akkor előbb eszedbe jutnak az alapanyagok. Szerintem. - Próbáltam hasznos tanácsot is adni a lánynak, ha már így megálltunk beszélgetni. Nem tudom, hogy ez az apaénem vagy a tanárénem volt, esetleg mindkettő vagy egyik sem. 
- Egyébként nagyon becsülendő, hogy rendesen bevásárolsz és nem rendelésből élsz, mint sok fiatal - dicsértem meg. Azok a diákjaim, akik egyedül éltek szülők nélkül, gyakran oldották meg a vacsorákat rendeléssel, ami nem volt túl gazdaságos, sem környezetbarát. 

India

Vicces fickó, tetszik, hogy nem veszi tolakodásnak, hogy csak így megálltunk a "bolt közepén", mint két ismeretlen és elviccelődünk valami hülyeségen. Ritkán futok össze ilyen fazonokkal, pláne a báron kívül.
- A tapasztalat mennyisége úgy látom, jótékony hatással volt a külsőre is, nem csak a termékszelidítő képességre - A "hetven éves" résznél kicsit ráncoltam a homlokom, mert ha vicc, ha nem, minimum a felét, de inkább többet tagadhatna le belőle. A kislány említésére meg már azt is kezdtem érteni, hogy ő az a típusú apuka, aki ezen főállásából adódóan könnyen teremt lazább kommunikációt, nem az a karót nyelt nevelő verzió, mint ami az én apámra jellemző, főleg ha rossz napja van. 
- Akinek nincs esze... - böktem a homlokomra egy butuska, rövid nevetés felcsendülésének kíséretében. A cetliről lemondva vetettem egy lopott körbepillantást a körülöttünk lévő árucikkekre, hátha eszembe jut valami. Ki is szúrtam az első tételt, a natúr joghurtot, de épp a férfi mögött volt, így egyelőre azt csak elkönyveltem magamban, hogy ott van és kell. Vele szemben üdítők voltak feltornyozva, amikből ekkora kiszerelést egy hét alatt se fogyasztanék el, tehát ezekből nem lehet a zseblistámon. A torony másik oldalán a mélyhűtős pult viszont már csalogatóbb volt, így azt jelöltem ki a sima hűtő utáni következő célpontnak. De minden tervezés ellenére, azért még annyira nem akartam elindulni, jó volt kicsit ismerkedni, meg beszélgetni. Úgy látszik, mi társasági lábbal keltem fel.

Alexander James Taylor: 

Tetszett, hogy az ismeretlen hölgynek jó humora van és nem ijed meg egy kis csevegéstől sem a kisbolt egyik sorában. 
- Hetven én tapasztalattal és egy türelmetlen kislánnyal megtanulja az ember a kosarában tartani a termékeket - mosolyogtam, miközben nagyjából Gandalf hangján beszéltem. Nagyjából úgy is éreztem magam, mint a magas mágus, aki Bilbóval, a hobbittal beszélget. De szinte már megszoktam az ilyen helyzeteket, szóval eszembe sem jutott ezen többet agyalni. 
Természetesen nem volt hetven én vásárlási tapasztalat mögöttem, mert nem voltam hetven éves, de sokszor túloztam a korommal kapcsolatban. Na meg most Nancy sem volt velem, de ő amúgy sem szokott nyaggatni. Sőt, szívesen segíti megtalálni a kellő dolgokat. Igaz, kicsit időveszteséges, amikor háromszor sétál el a tejek mellett, mert olyan alacsony, hogy simán nem veszi észre a feje feletti dolgokat, de ő okos kislány, én meg türelmes apuka vagyok. 
- Bevásárló lista? - kérdeztem kurtán arra a titokzatos tárgyra, amit nem tudott előrángatni a zsebéből és látszólag megszenvedett vele. 

India

A férfi vette a lapot, így az elmém eldugott kis zugában felmerülő "Vajon pokróc típus?" kérdést el is vetettem és máris magabiztosabb volt a "tündérkemosolyom", ahogy általában nevezik, pedig szerintem semmi különleges nincs benne. Ha van szád, ajkakkal, meg fogak odabent viszonylag rendezett rendben, akkor te is tudsz ilyet virítani bárkire.
- Már megint meglógott a kosárból? Pedig az előbb már megpróbáltam odakötözni valamivel. - Rájátszva néztem körbe, hova is szökhetett a nemlétező sajtom, miközben a fejemben egy kis lámpa felvillanva jelezte, valóban, az sincs otthon,s e látható, se láthatatlan. 
- De látom, valahol még működik a szigor - böktem fejemmel a teli kosarára. Nagy vonalakban, egy-két másodperc alatt felmértem, miket válogatott össze, de nem pusztán kíváncsiskodási céllal, hanem hátha beugrik még ez-az, ami a sajttal együtt bujdosó cetlimen szerepel. Tettem egy finom, kissé tétova kísérletet, hogy nemes egyszerűséggel, zsebembe nyúlva előszedjem a listám, ám a legszélét érték ujjaim, így esélyem sem volt elegáns nőiességgel előkapni. Megint fejből marad üres a fél lakás, miért is nem lepődöm már meg ezen? Ja, igen, mert ismerem magam huszonpár éve. Jóban vagyunk, általában. 

Alexander James Taylor: 

Már majdnem megvoltam mindennel. A fejemben pipálgattam ki a cikkeket, amik kellettek. Túl sokszor vásároltam már be ahhoz, hogy ne tudjam, mi kell. Növényi tej, csirkemell, paradicsom, tejszín, rukkola, spenót, másik féle spenót, kukoricakonzerv, persze ez nem mind egy főételbe kellett. Még azért volt pár termék a fejemben,ami nem nehezítette kosaram tartalmát. 
Éppen a tésztákat tanulmányoztam, amikor egy kis nehezedést éreztem kosaramnál. Mind a 190 centimmel megfordultam, és egy lányt találtam kosárral a kezébe, aki egyből bocsánatot kért. 
- Nincs semmi baj, csak ismerkedni akarnak - emeltem fel én is a kosaram és összeérintettem őket, de most kevésbé csattantak, mint amikor véletlenül találkoztak. 
Nem tudtam nem észrevenni, hogy még semmi nincs a kosarában, pedig már nem a bejáratnál álltunk.
- Te is szereted a láthatatlan sajtot? - kérdeztem játékosan. Nem tudom, hogy miért jött ki ez az énem, talán hiányzott a kislányom, és az agyam automatikusan bekapcsolta az apa üzemmódot. Mondjuk körülbelül tényleg a lány apja lehetettem volna. 

India Paris Vega

Ha hétvége akkor tutira nincs szabadnapom. Ja, de mégis van egy fél, amit úgy osztok be... Nos, ahogy tudok, mert az a pár óra, amit ébren töltök, hajlamos gyorsabban eltelni, mint ahogy ki tudnám használni. 
A kötelező köreim egyike a bevásárlás, ha nem szeretnék üres hűtővel szemezni kora reggel, és azt határozottan nem szeretem. Ja, és az energiaitalom is elfogyott, a bár készlete pedig korlátozottan szabad préda, hiába jópofiztam ki, hogy kaphassak belőle munkaidő alatt. Így tehát a legközelebbi célpontot lőttem be a fejemben lévő kissé zagyva térképen és a kisboltba mentem. Más lehetőségem úgyse nagyon lenne, mert buszozni nem szeretek, biciklivel nem tekernék ennyit és kocsim meg nincs a legközelebbi szupermarketig eljutni. Szóval édes, kicsi, borsosabb árú kisbolt lett a kincsvadászatom szombat délutáni célpontja. A mai is, meg általában mindegyik is. 
Magamra kaptam a farmerem, a bakancsom, meg a türkiz-rózsaszín mandala mintás fekete kabátom - s persze alá egy pulóvert, mert azért ennyire nem vagyok kitárulkozó típus - és nyakamba vettem a várost, izé, falut. Pár utca, nem nagy táv, kellemes hűs, eső illatban megett sétám után beléptem az üzlet keskeny ajtaján. Furcsa volt szombat délután nem a bárban lenni, volt egyfajta hiányérzetem, de azért nem rohantam volna lélekszakadva a pult mögé, félreértés ne essék. 
A kosár az egyik kezemben termett, másikkal természetesen  lyukas zsebembe gyömöszölt firkált listámat keresgélve elindultam a sorok közt. Pech, vagy sem, a cetli nemhogy kijjebb, inkább bejjebb csúszott a bélésben, így már két kézzel rángattam a kabátom, mint valami enyhefokú, de határozottan őrült és igyekeztem előhúzni. Ha saját kútfőből kell dolgoznom, bajban leszek. 
Aztán mire megfogtam a szélét a kosaram összeszólalkozott egy másikkal és reflexből felkaptam a fejem. Persze, miért ne üthetnék el valakit? Végülis, ma még nem csináltam ilyesmit és van egy totál jó mentségem, szörnyen mély zsebe van a kabátomnak. 
- Hopp, nem bírnak magukkal - Húztam vissza a kosaram és hátrébb léptem. A férfi, akinél a társalkodókosár figyelt magas volt, és cseppet sem úgy tűnt, mint aki leharapná ezért a koccanásért a fejem, így megeresztettem egy rövidke nevetést és lezártam egy mosollyal. - Elnézést a kocc'-ért. - Feljebb emeltem a kosaram, mint valami magyarázat a bocsánatkéréshez, de elég intelligensnek néz ki ahhoz, hogy értse, miről beszéltem amúgy is. 

Alexander James Taylor: 

Szombat délután volt. Mondanám, hogy átlagos, de nem volt az. Nancy most a húgoméknál volt, csajos estét tartanak. Ahogy tudom, April és a kis Heidi is csatlakozott hozzájuk, hogy tényleg meglegyen a lányosbuli feeling. Alapesetben én is mentem volna, mármint nem a pizsamapartira, hanem a családi összejövetelre, de ez az este már hetekkel ezelőtt meg volt beszélve. Úgy volt, hogy nekem délután randim lesz... randim, ebbe a szóba még belegondolni is kínos ennyi idősen. A nőci aztán lemondta a khm, randit, így maradt egy szabad szombat estém és egy vasárnap reggelem is, amíg Emily haza nem hozza Nancy-t. Én nem akartam belerondítani a programjukba, körömfestés, hajfonás, meg ilyenek, úgyhogy azt csináltam, amit már jóideje meg kellett volna, kitakarítottam a lakást. Szerencsére nem evett meg minket a kosz, de azért jó volt kicsit karbantartani a lakást és megelőzni, hogy a mocsok kegyetlenül bekebelezzen minket. Felsöpörtem, felmostam, kitakarítottam a fürdőt és a konyhát, közben beraktam egy mosást és az ágyneműket is kicseréltem. Ebből állt az egész szombati napom. Nekem senki nem mondja, hogy nem vagyok házias. Egyébként talán még élveztem is a feladatokat. Ha Nancy otthon lett volna, akkor őt is bevonom a munkába, hiszen 10 évesen már ő is el tud végezni egy-két dolgot és meg is kell tanulnia felelősséget vállalni a szobájáért. Szerintem elég jól haladunk. 
A bevásárlást szereti, nem tudom, miért. Mondanám azért, mert nőből van, de nem szeretem a sztereotípiákat. Mivel most nem volt velem, kimaradt egyik kedves elfoglaltságából, és egyedül indultam le szombat délután Bob kisboltjába. Gyalog mentem, mert nem volt messze tőlünk, meg amúgy sem terveztem túl sok mindent venni, csak ami belefér a hátizsákomba. Általában hetente, kéthetente csináltunk nagybevásárlást, általában nem eszünk semmi extrát, most is csak alap dolgokért indultam. 
Ahogy beléptem, már láttam, hogy nincsenek sokan. Ennek most örültem, hiszen nem volt kedvem sokat sorban állni. Vettem egy kis kézi kosarat köszönés után a hűtők felé indultam, hogy elkezdjem a bevásárlást egy kis tejjel.