Miha: - Róla csak jó kis szrorik vannak. Nagy forma, annyit nevetek az óráján, hogy az orvosiban kötök ki kb., mert megfájdul a hasam. Néha belógok egy-két órájára, bár most, hogy belegondolok... - mutatóujjam alsó ajkamhoz ütögettem, mint, aki nagyon gondolkodik valamin. Tulajdonképpen pontosan így volt, csak annyi különbséggel, hogy nem egy, hanem sok valamin töprengtem, köztük azon is, amivel aztán befejeztem a félbe hagyott mondatom. - Zeneszerzésen eddig még nem jártam. Még a végén befogna engem is, annak viszont tutira senki sem örülne. Főleg nem annyira, mint én most, ha megint előadnál nekem valamit. Úgy szeretem hallgatni, amikor beleéled magad a zenébe. - Meg látványnak sem rossz, de ezt csak magamban tettem hozzá. Még így is zavarbaejtő tudatosodás volt, azt hiszem, kicsit megint elrózsaszínesedtem, még szerencse a vakolatért. Azért, ha szemfüles és jobban megnéz, szerintem észreveszi. Nem tudok magamra annyi festéket kenni, hogy ne látszódjon legalább egy hangyányit. Mikromilitizedesnyihangyányit. Így, egyben.

Will: - Akkor elterjedt már a híre - állapítottam meg hetykén. Azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen ennyire lehengerő személyiségűnek lenni. Minden diák kedveli, vicces, humoros, sőt nagyo is tehetséges. Ráadásul azt a csinos, új franciatanárt is sikerült befűznie. Vagyis ezt beszélik. Én meg hiszek ennek a szóbeszédnek, bár azt a tanárnőt ki ne akarná khm dfelszedni. Még a gondolatba is belepirultam. Huh. Biztos voltam benne, hogy Miha észrevette a kis dekoncentráltságomat. Ezért is kérte, hogy játszak még valamit. - Nem is tudom, hogy mihezvlenne kedvem - tértem vissza a helyzetbe, és gyorsan ismét ölembe kaptam a gitárt.  - Civil war? - Ez jutott eszembe. Talán még fütyülök is az elején. - Guns n roses - tettem azért hozzá.

Miha: - Ó! - Miha és a felismerés hangocskája. Csak a szám címéből nem tudtam volna kitalálni az előadót, de Will megkönnyítette a dolgom. Ismét kényelmesen elhelyezkedtem és a megolvadt állapotba került fagyira néztem. Azt még el lehetne szürcsölni. Ölembe kaptam a dobozt meg a kanalt hozzá. Még valamennyire egyben volt, de mégsem. Azért én még meg tudtam enni. Will meg most inkább játszon, majd hagyok neki a végére ebből a... masszából. Olyan, mint valami enyhén vizezett szósz vagy krém. Az íze ellenben még mindig mennyei. Miközben élveztem a fagyi csodás ízvilágát, hallgattam a dalt, a kettő együtt volt az igazi. Ha le tudtam volna venni róla a szemem, valószínűleg becsukott szemmel hallgatom, de így sem volt olyan rossz, Willt nézni miközben játszik. Csak azok az arcpirító gondolatok ne jöttek volna folyton!

Will: - Okés, akkor legyen az. - Már bele is csaptam a húrokba. Na jó, először csak nagyon finoman kezdtem bele. Meg persze fütyültem az elején, ahol kell. Huh, kicsit zaklatottá tett a dal. Meg az is, hogy sokkal jobban hangzott volna, ha valaki énekel hozzá. Én megtehettem volna, de azért Axl Rose hangját szinte lehetetlen felülmúlni. Helyette inkább mindent beleadtam a gitárszóló részbe. Csak ugye Slasht sem könnyű felülmúlni. Ahh bakker..
Miha közben fagyit evett, de annyira nem tudtam odafigyelni rá. Imádtam ezt a számot. De még mennyire. - Na ez lett volna az - fogtam le a húrokat a végén.

Miha: Le sem tudtam venni a szemem róla, amíg játszott, de ezen a megállapításon már meg sem lepődtem. Kat csacsogása elhalkult a fejemben, a zene sokkal jobban érdekelt, mint az, mennyire béna már, amit csinálunk... csinálok.
Vajon ő a helyemben egyszerűen Will elé állna, hogy "Bocsika, tetszel. Mit szólsz hozzá?"? Nem, ő is ugyanúgy lapítana, mint a csokiszirup a fűben. Valahogy a zene mégis csak segített elkalandoztatni a gondolataimat, elvitte egy jó kis rázós túrára a hegyekbe. A szám végére azért meggyőztem magam, hogy bennem van a hiba és én vagyok a hülye, mindezt kifelé rendületlen mosolygással tálaltam, hangok és szavak nélkül, mintha semmi sem történt volna.
- NEM ÉNEKELTÉL - állapítottam meg direkt lefelé görbülő szájjal és még szipogtam is hozzá, majd ismét mosolyogtam, mert összességében ezt váltotta ki belőlem a produkció. - DE ETTŐL MÉG NAGYON TETSZETT! JÁR A TAPS, MEG AZ ELISMERŐ FÜTYÜLÉS, DE AZT NEM TUDOK, SZÓVAL... - Tapsoltam, megtapsoltam, visszatapsoltam, újratapsoltam és öröm-tapsoltam.

Will: Leplezett elégedettséggel pilláztam Mihára. Amikor helyesen megállapította, hogy nem énekeltem, megengedtem magamnak egy halk nevetést. - Akkor valószínűleg az egész koleszt kiürítették volna, engem meg karanténba száműznének. - Megcsóváltam a fejem. Nem túl gyakran énekelek, akkor is maximum magamnak. - De ennyi erővel te is énekelhettél volna - szólaltattam meg egy tiszta akkordot a gitáromon. Csak a drámaiság kedvéért. Titkon élvezettel vártam Miha reakcióját.

Miha: - HOGY ÉN?! - elkerekedett szemekkel néztem rá. - TE MÉG SOSEM HALLOTTÁL ENGEM ÉNEKELNI ÉS HIDD EL, JOBBAN JÁRTÁL. PLUSZ A SZÖVEGET SEM ISMEREM, DE HA ISMERNÉM IS, NINCS AZ A PÉNZ, AMIÉRT MEGMUTATNÁM A NYIVÁKOLÁSOM BÁRKI MÁSNAK A FÜRDŐSZOBÁN KÍVÜL.
Kettőnk közül igenis, hogy neki kellett volna énekelni, elvégre úgy lett volna az igazi az összehatás, de nem akartam erőltetni még azt is, ma nem.
- HALLOTTALAK MÁR ÉNEKELNI, NEM EMLÉKSZEL? ÉS TÚLÉLTE MINDKÉT FÜLEM, AZ EGÉSZ LÉNYEM ÉS A KOLESZBEN MINDENKI. HABÁR HALLOTTAM AKKORIÁBAN EGY FURCSA ELTŰNÉSES ESETRŐL... - Ugyan, dehogy hallottam, csak olyan jó volt kicsit piszkálni, amit egyébként csinálhattam volna jobban is, de a zene és a fagyi kombója valahogy lecsillapította frappáns ötletekkel előálló énem. Így csak Miha maradt, az átlagos, kissé uncsi Miha, akinek csak a fejében vannak érdemleges, ámde őrült gondolatok.
Mire lebeszéltem volna magam még csak fejben is azokról, amik ott keringtek, a mobilom brekegni kezdett. Teljes természetességgel húztam elő a kis rózsaszín kütyüt a táskámból, felcsaptam az elejét és megnéztem az esemet. Egy halk sikkanás csúszott ki a számon, ami felett két ismét elkerekedő szem volt látható, aztán gyorsan összecsaptam és eldobtam magam mellé.
A "Na, hogy haladtok?" és a "Találtam neked munkát!" között mintha egy szakadék állt volna, pedig csupán pár karakter választotta el őket egymástól. Az üzenet végén lévő "Mond már el neki!" parancsot egyszerűen figyelmen kívül hagytam.
- MI AZ? - Will tuti biztos, hogy furán nézett rám, mert ő mindig úgy néz, ha valami tőlem is furább dolgot művelek, mint mondjuk szívrohamot kapo egy sms-től nyílt színen, meg ilyenek.

Will: Ahogy gondoltam, Miha teljesen kiakadt, mert megemlítettem az éneklés szót. De azért kicsit meghökkentem, hogy ennyire tiltakozott. Azt hittem, nem az a szégyellős lány, vagyis előttem nem az. Szó, ami szó, egyikünknek sem volt kedve énekelni. - Mi az? - Kérdeztem vissza. Azt hiszem, nekem tóbb jogom volt vosszakérdezni. Mondjuk azért én is elég buta arcot vághattam. - Mintha szellemet láttál volna - böktem a telefonra ujjammal, majd egy rögtönzött gotárriffel koronáztam meg mondatom, mintha csak egy horrorfilmben lennénk. Tam tam taaam.

Miha: - HÁT ÖHM... IZÉ... - Meg is akartam magyarázni, meg nem is akartam. Persze zavaromban megeredt a nyelvem és mindenféle hülyeség áradt ki a számon, át sem gondoltam, csak zavaromban a hajamból egy-két tincset csavargattam, ami előre lógótt és pirulgattam szépen óvatosan. - SZÓVAL KAT ÍRT ÉS EGYSZERRE TÖBB MINDENT IS AKART, JÓKAT IS MEG ROSSZAT IS, DE ŐT SOSEM LEHET TELJESEN KOMOLYAN VENNI, SZÓVAL MOST SEM SZABAD. MERT MOST ÉPPEN A PÁRKAPCSOLATI TANÁCSADÓ KORSZAKÁT ÉLI, ÉS ÚGY GONDOLJA EZ FELJOGOSÍTJA, HOGY NEKEM IS TANÁCSOKAT OSSZON A SZERELMI ÉLETEMET ILLETŐEN, HOGY MEGMONDJAM NEKED, HOGY MIVAN, ÉS EZT SZAJKÓZZA MÁR MIÓTA. DE NEM SZERETEM, HOGY BELE AKAR AVATKOZNI! AZTÁN PERSZE AZÉRT, HOGY MENTSE A MENTHETŐT, KÖZLI, HOGY TALÁLT NEKEM MUNKÁT ÉS AMIKOR GONDOLOM, MOSTANSÁG MENJEK EL VELE ÉS MEGMUTATJA A HELYET. SZERINTED EZ MILYEN ÉLES VÁLTÁS MÁR? EGYSZER AZZAL JÖN, HOGY BESZÉLJEK VELED, AZTÁN MEG HOPP, MÁR A TUTI ÁLLÁSRÓL MESÉL. HÁT SZERINTED NORMÁLIS? KIAKASZT. - Hosszas kissé hadart monológom végén arra ébredek rá, hogy az ujjam köré teljesen begubancoltam a hajam. Így félig látva elég nehéz kibogózni, segítségkérően pislogok Willre.

Will: Ugyanolyan segítségkérően néztem a lányra, mint ahogy ő nézett rám. - Ebből nem értettem semmit - vallottam be érzelemmentesen. Csak annyit szűrtem le, hogy Kat dilis, de ezt a világért sem mondtam volna a barátnőjének. - Nem akarok beleavatkozni a lányos dolgaitokba, én ehhez nem érthetek. - Védekezően felemeltem a kezem, de gyorsan le is engedtem, mielőtt még a gitár a földön landolt volna. - Valami olyasmit értettem, hogy Kat akar nekem mondani valamit, igaz? De mit? Ismerem őt egyáltalán? - Közben elgondolkozva, halkan pengettem az üres húrokat. Mintha csak rgy angyalka hárfázna. Béna hasonlat.

Miha: - MI? HOGY KAT? - Elnevettem magam, de ahogy ez kitört, úgy vissza is komolyodtam. - ÉN AKAROK, VAGYIS... NEKEM KELLENE, DE EZ CSAK SZERINTE LENNE HELYES DOLOG, ÉN VISZONT KÉTELKEDEM A DOLOGBAN. AZT SZERETNÉ, HA ELMONDANÁM, HOGY ÉN... ÉN...
Nagy levegőt vettem, szép lassan kifújtam, de akkor sem akart kijönni. - TUDOD, MIT? INKÁBB HAGYJUK. TÚL KÍNOS LENNE, HA NEM ÚGY ALAKULNA, AHOGYAN Ő ELKÉPZELTE, SZÓVAL INKÁBB VÁLTSUNK TÉMÁT. - Igyekeztem természetes maradni, de valahog nem sikerült. Inkább felhúztam volna a nyúlcipőt és már itt sem lennék. Miért is nem ezt csinálom? Inkább ülök itt kínos zavaromban és össze-vissza beszélek. Ennyi erővel, már ki is bökhetném nem? Csak kinyitom a szám és - WILL, AZT HISZEM BELÉD VAGYOK ZÚGVA. - Hangosan csattant a kezem, amit a szám elé kaptam. Most távol maradt tőlem a vörösség, helyette ezerrel elsápadtam, még levegőt sem mertem venni, legszívesebben azon nyomban felszívódtam volna. Lefagyva, számra szorított kézzel, döbbent tekintettel meredtem magam elé, el Will válla felett, még véletlenül sem az arcát nézve.

Will: Furcsállva hallgattam Mihát. Pontosan tudtam, hogy zavarban van, hiszen akkor szokott össze-vissza beszélni. A többi össze-vissza beszélés az más. Meg lehet különböztetni az egyiket a másiktól. Amikor végtére kinyöge, hogy mit akar, rezzenéstelen arccal bámultam rá. - Ahha. - Eddig még sosem mondott nekem ilyet senki, nem is tudtam, hogy hogyan kellene reagálnom erre. - Szóval ezt úgy kell értenem, hogy kedvelsz? - Egyik szemöldökömet felhúztam, de arxom komor maradt. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Vagy hogy hogyan kellene ezt értenem. Kínos érzés keringett bennem.

Miha: Will reakciója olyan volt, mint valami hidegzuhany. Kezem lecsúszott a számról és az ölemben landolt.
- HÁT ÉN... SZÓVAL TE NEM... - Rámtört a sűrű pislogás ingere, és ma már másodszor könnyek kezdtek összegyűlni a szemem sarkában. - BOCSÁNAT!
Megtettem az egyetlen dolgot, ami abban a helyzetben és pillanatban logikusnak tűnt, felkaptam a táskám és kirohantam a szobából. Még az sem érdekelt, ha maga az edző áll velem szemben, valószínűleg átgázolnék rajta és mennék tovább. Minél messzebb szerettem volna lenni a fiúk részlegétől.
Egyenesen átrohantam hozzánk, bevágtam Katék szobájának ajtaját és levetettem magam barátnőm ágyára, aki fura pillantásokat vetett rám. Elküldtem melegebb éghajlatra, amiből semmit sem értett, mivel a párnájába dünnyögtem.

Will: Összeráncolt homlokkal néztem rá. - De most miért kérsz bocsánatot? - Választ már nem kaphattam, mert Miha fogta magát, meg a táskáját és egyszerűen elrohant a szobából, köszönés nélkül, mintha ez megoldana bármit is. - Akkor szia? - Köszöntem el a becsapott ajtótól. Idegesen megpengettem a gitárok húrjait, majd zavartan visszatettem a hangszert a helyére. Nem értettem, hogy Mihát mist meg mivel bánthattam meg. Gondolkodva lehuppantam az ágyra. 

Miha: Kat nem értette a dolgot, én nem értettem az egészet és úgy tűnt, ez már így is fog maradni. Will  nem mondta ki, de a reakciója egyértelműen elárulta, hogy amit mondtam az nem kölcsönös. Méghozzá olyannyira, nem, hogy nem is értette, miért hozakodtam elő vele. Hogy lehettem ennyire hülye? Hiszen még jeleket sem küldött felém, amit akár félreértelmezhettem volna. Egyszerűen csak csendes és barátságos volt velem, én meg.. na, én meg simán félreértettem és hagytam magamnak bebeszélni, ami nincs is.
Hüppögve ültem fel nagyjából fél órával később. Kat adott vizet, aztán kézen fogott és átvezetett a szobámba. Meglepő, de senki sem jött szembe, aki elkenődött festékemen szórakozhatott volna.
- MOST ÁTÖLTÖZÜNK, ÖSSZESZEDED MAGAD ÉS ÚJ FEJEZETET KEZDESZ. MEGNÉZZÜK, HOL FOGSZ DOLGOZNI, MIT SZÓLSZ? - Kat lelkesedést várt tőlem, ami enm jött össze elsőre, valamivel később azonban, a buszon ülve, a központ felé tartva már rám is átragadt. Végülis, legalább ennyi pozitívuma lehet a napnak.