Bianca: - Ó az nagyon szuper lenne! Szeretnélek még hallani! - lelkesedtem őszintén. Nagyon tetszett ahogy játszott, reméltem hogy egyszer lesz alkalmam táncolni rá. Figyeltem ahogy elrakja a hegedűjét és hallgattam amit közben mond.
- Igen azt megértem, ha épp nem voltam szinpadon én is szivesen figyelgettem a zenekari árkot. Részletkérdés hogy azért mert nálunk a társulatnál az összes srácnak gyikarca volt a zenészek meg mind sokkal helyesebbek voltak - nevettem fel.
Mikor ő is leült válaszoltam a kérdésére. - Le igen.. Az én gondatlanságom volt, túlságosan izgatott voltam az előadás előtt - magyaráztam - Nekünk balerináknak az egyik legfontosabb hogy jól legyen rögzitve a cipőnk. Nem véletlenül néz ki úgy a lábunk ahogy.
Ha értetlenül nézett rám, kibújtam a topánkámból és lehúztam a zoknim, megmutatva dudorokkal és sebekkel teli, összenyomorgatott lábfejem. Nem volt szép, de büszke voltam rá. A sok év gyakorlás eredménye volt. - Nos én mindig is unalmasnak találtam a bemelegitéseket és a lenyújtásokat igy saját módszert találtam, addig ugrándoztam, pliéztem, piruetteztem amig ki nem melegedtem - mosolyogtam zavartan - És ugyanezt cisnáltam az utolsó előadásunk előtt is. De nem rögzitettem rendesen a balerina cipő szalagját, ami az ugrándozástól kilazult és szabad mozgást engedett a lábfejemnek.
Lesütött szemmel kezdtem piszkálni a táskámból kilógó balettcipő szalagját.
- Előadás közben történt, egy grand jetét ugrottunk szinkronban, ez egy nagy ugrás, szinte spárgázunk a levegőben - magyaráztam - de rosszul érkeztem, elestem és megsérült a szalagom. De végigtáncoltam az előadást.
Adelere néztem, hogy vajon mennyire tart sültbolondnak amiért képes lettem volna igy tönketenni magam egy kis ugrándozásért.

Adelyn: Vele együtt nevettem. Vicces volt így hallani, hogy "a fiúknak gyíkarcuk volt." Azért ennyire nem szerettem beskatulyázni az embereket. De ami egyszer igaz, az igaz.
Érdeklődve, de azért nem tolakodva hallgattam a történetet. Közben néha, ha olyan rész volt, bólinottam, vagy egyetértően hümmögtem. A lábas résznél nem volt szükség semmi mutugatásra, hiszen nekem is volt balettos barátnőm, akinek azért láttam a lábát. Kemény meló lehet. Össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor egy húrós hangszeren játszónak "megy tönkre a keze." Egy kicsit még a hideg is kirázott.
- Ó, hát értem. - Nem igazán szerettem, ha valaki ezt a szót használja, hogy "értem," de el kellett merülnöm egy kicsit a gondolataimban. - És most hogy vagy? - Kissé aggódó szempárral néztem rá. 

Bianca: - Hát néha még rosszalkodik, de egyre jobb - dörzsöltem meg a combom - a legnagyobb baj hogy lusta vagyok lenyújtani néha, az meg nem tesz túl jót neki. Kezdtem egyre jobban zavarba jönni, amiért ennyit beszéltem magamról, de úgy láttam Adele érdeklődött. Jól esett, régóta nem beszélgettem ilyen sokat senkivel. Svédországban voltak még "barátnőim", bár ők inkább csak táncostársak voltak mint igazi barátnők.
A nyakába tévedt a tekintetem és még egyszer megnéztem magamnak a kis fehérarany ékszert. Nagyon szép részletesen kidolgozott kis medál volt, igazi mestermunka. - Kitől kaptad azt a kis hegedűt? - mutattam a nyaka felé - Olyan szép!

Adelyn: - Pedig... az fontos - fűztem hozzá bizonytalanul. Még tesin is a lenyújtás fontosságáról volt szó, szóval gondolom nem mondtam olyan hülyeséget, egy olyan komoly táncnál, mint a ballett, na ott is szükség van ilyesmire. Éreztem, ahogy Bianca tekintete a nyakamra téved. A kérdés elhangzása után nem is volt időm gondolkodni, egyből elmosolyodtam. És amint ezt észrevettem, el is szégyelltem magam. - Csak...csak - viaskodtam egy mosollyal. - Az egyik ismerősömtől otthonról - hazudtam, viszonylag hihetően. - Tudja, hogy szeretem a zenét, főleg ugye a hegedűt, és úgy gondolta, hogy illene hozzám. És tényleg - forgattam meg a szemem. - És te a karkötőt? - Tereltem el a témát. Lio tabu. 

Bianca: Sejtettem hogy nem csak egy ismerősről van szó, látva Adele mosolyát de inkább ráhagytam. Ki vagyok én hogy a magánéletében turkáljak.
- Ó hogy ez? - néztem hátra a vállam fölött, majd kezembe vettem a karkötőt - Még a dédimamámé volt, ő is primabalerina volt, meg a nagymamám is. Egyfajta családi örökség.
- Mind a négyünknek ugyanaz a második neve, Kajsa, bár én nem használom mert szörnyű - nevettem fel - Mióta az eszemet tudom mindenki a Kajsákként emleget minket a tásulatban. Családi örökség ez is. Miután anya meghalt, nagyi nekem adta a karkötőt. Csak sajnos nem tudom hordani. Eltört a csatja - mutattam neki.
Megsimitottam a kis ezüstcipút és visszaraktam a az éjjeliszekrényre majd kezembe vettem a képet. Ez tetszeni fog Adelenek. - Ő a bátyám és az apukám, az emlitett vikingek - vigyorogtam és eléraktam a képet

Adelyn: Jó volt látni, hogy ilyen fontos neki ez a karkötő. - Figyelj, nekem a teljes keresztnevem Adelyn. Mintha csak a középkorból léptem csak volna ki egy ilyen névvel - nevettem el. - Szóval a Kajsa sem szörnyű. - Azén számból ez a vélhetőleg svéd név igen furcsán hangozz, mert még életemben egy szót nem szóltam svédül, de azért ment.
- Óó, biztos meg lehet javítani. Ha szeretnéd, elmegyek veled egy ékszerészhez, biztosan van itt egy a városban. Majd rákeresek a neten - ajánlottam fel. Ezen ne múljon, egy csat lecserélése csak nem olyan nagy kunszt.
Elvettem tőle a képet és amint ránéztem, elnevettem magam. Tényleg olyan volt a két férfi, mint a vikingek. Tudtam, hogy egy éve még nagyon bejöttek volna nekem (igen, mint a ketten..) de így, hogy tudtam, hogy valaki tulajdonképpen van az életemben, nem is néztem meg őket olyan nagyon. Visszanyújtottam a képet. - Igazad volt. Tényleg, mint a vikingek. Sajnos én nem mutathatok semmilyen képet a családomról. Maximum arról, hogy mindannyian vörösek vagyunk - túram bele a hajamba, bár én annyira nem is számítottam vörinek. 

Bianca: - Nkem tetszik a neved - mosolyogtam - Illik hozzád.. olyan kis... különleges.
Furcsán mondta ki a nevem de nem javitottam ki, én is törtem néha az angolt. Ez sokszor szült vicces helyzetek. Mikor az ékszerészt emlitette felderültem, hát mégis hordhatom a karkötőt. Apa biztos örülni fog ha elujságolom neki. Nem tudom Adele mit nevetett mikor megmutattam neki a képet, talán azon hogy apa és Aaron tök ugyanúgy néznek ki, vagy hogy én érek mindkettőnek a mellkasáig, mindenesetre vicces látvány voltunk az biztos.
- Nekem nagyon tetszik a hajszined, Svédországban minden második ember úgy néz ki mint én, csak sokkal magasabb. A maradék meg himnemű - fanyalogtam
- Neked van testvéred? - kérdeztem ahogy szóba jött Aaron.

Adelyn:  - Köszi - mosolyodtam el. - De a húgomnak még ennél is vörösebb a haja. - Szórakozottan játszottam a nyakláncommal. - Igen, két tesóm is van. Egy bátyám és egy húgom. Alice, ő még mindig idejár, a bátyám, Alex már ezer éve végzett itt. Ő idősebb jóval, mint mi. Most jegyezte el a barátnőjét. Aki már a menyasszonya - újságoltam mosolyogva. Alex olyan barátnőt álasztott, aki külsőleg szöges ellentéte nekünk, a Rose lányokból bizonyára elege van már így külsőleg. Bár az esküvő után a felesége is Rose lesz... Már úgy várom az esküvőt! Álmatlan éjszakáimon elgondoltam, hogy milysn lenne Lioval menni az esküvőre, hát fura. - És a te tesód?

Bianca: - Milyen szép lehet az övé is - ámultam el. Vörös haj... Adelen kivül még nem is láttam olyat élőbe.
- Ó esküvő... - derültem fel - Még sose voltam esküvőn. Svédországban annyira nem divat.
- Aaron? Hát ő most végzett az egyetemen, aztán nemsokára költözik vissza Svédországba. Apukám zeneiproducer, van egy nagy stúdiója, Aaron fogja átvenni tőle.
Belegondoltam hogy apa mit fog csinálni abban a nagy lakásban egyedül. Én itt vagyok a Ravenhillben Aaron visszamegy Svédországba. Lehet rá kéne vennem hogy költözzön a közelbe.
- mesélj még az esküvőről! - kérleltem - Olyan kiváncsi vagyok milyen. Eddig csak filmekben láttam ilyesmit.

Adelyn: - Hűha. Eddig csak egy esküvőn voltam, meg nekik az elökészületeikről tudnék mesélni... De tényleg olyan, mimt a filmekben. A menyasszony választ magának egy gyönyörű fehér ruhát, amit a vőlegény nem láthat az esküvőig. Alex tuti sírni fog, amikor meglátja majd - nevettem fel kínosan. - Juj - jutott eszembe:- A legjobban azt várom, amikor az esküvő végén az újdonsült ara háttal áll a lányoknak, eldobja a csokrot és aki elkapja, az fog megházasodni legközelebb. De ez csak babona, vagy hagyomány - vontam meg a vállam mosolyogva. - Azért jó ilyenekben hinni..

Bianca: Felsóhajtottam. - Ez olyan romantikus - néztem Adelere csillogó szemmel. Mostmár értem hogy a legtöbb kislánynak miért ez az álma. Még kis baletten emlékszem hogy a többi lány azon vitatkozott hogy ki fog hozzámenni a balettoktatónkhoz én azt gyakoroltam hogy tökéletes legyen a kar és háttartásom.
Már akkor is a tánc volt az első.
- Te álmodoztál már az esküvődről Adele? Tudood, sok lila vagy fehér vagy mindenféleszinű virág és ott a völegény és tökéletes minden és ahh... - teátrálisan hátradőltem.
Új volt nekem ez az esküvőn való gondolkodás dolog, kicsit úgy éreztem magam mint azok a kislányok. Én határozottan fehér virágokat akarok mindenhova. Sőr legyen minden fehér.

Adelyn: - Igen, remélem a bátyáméknak is nagyon romantikus esküvőjük lesz - csillant fel a szemem. - Az én esküvőm? - Felnevettem. - Én csak a vőlegényről álmodoztam. A többit meg meg tudom beszélni vele. Mindenképp olyan esküvőt szeretnék, ami a jövőbeli férjemnek is tetszik. Remélem, egyáltalan lesz vőlegényem... - nevettem el magam. - Neked vannak terveid? - Érdeklődve pilláztam rá.

Bianca: Együtt nevettem Adele-el.
- Bevallom eddig sosem izgatott az esküvő dolog - magyaráztam - Vőlegényjelöltem sincs kifejezetten, egyetlen volt barátom sem volt méltó erre a cimre. Megragadtam a kispárnámat, magamhoz öleltem és álmodozó tekintettel folytattam.
- Az biztos hogy minden fehér lesz. Olyan lesz mint a diótörőben mikor a diótörő és Marika találkoznak. Tudod melyik jelenetre gondolok. - Komolyan Adele szemébe néztem de nem birtam sokáig a komolyságot. Elnevettem magam, mennyi butaságot képes vagyok összehordani.

Adelyn: - Tudom - biztosítottam őt nevetve. - Hát akkor sok sikert hozzá, lesz mit rendezni. De szerintem van még egy kis időd - nevettem el magam.
- Na figyelj, szerintem én megyek, mert közben Moirának megígértem, hogy segítek. A szobatársamnak - tettem hozzá egy bocsánatkérő mosoly keretében. Felálltam a székről. - Köszönöm, hogy beszélgettünk egy kicsit, majd máskor is összefuthatnánk. - Ellenőriztem, hogy jól be van-e cipzározva a tok, majd a hátamra vettem. - Jelölj be facebookon, vagy akármi, de szerintem még látjuk egymást. - Az ajtó felé indultam, majd mosolyogva elköszöntem: - Szia! - Az én szobám felé vettem az irányt, ahol Moira már várt.