Mikor? 2016.01.27. - 03.30.
Hol? 21. szoba
Kik? Mihalie Nova & William Wolf

Miha: Felnyaláboltam az ajándékot, a mobilom és még bizonytalan ideig nézegettem magam a fürdőajtóra szerelt tükörben. A lila paróka nagyon jó választás volt, ez egyértelmű, bizonyított tény. A többi az már nem biztos, de ez így az igazi Miha, akinek nem tetszik... az remélhetőleg nem Will lesz, mert éppen hozzá készül a tükörbe csinin mosolygó lány.
Felsóhajtottam és elbúcsúztam tükör-Mihától, majd kitipegtem térdig érő fekete magassarkú csizmámban a szobából. A leggings színe tökéletesen illett a parókámhoz, a felsőm meg a csizmámhoz, ez a tökéletes szerelés.
Átosontam Willék épületébe, fel a lépcsőn és a szembejövő srácok csak mosolyogtak mikor eltipegtem mellettük. Tudták, hogy készülök valamire, mert én mindig sántikálok benne.
Köszönéseket kaptam adtam, ígéreteket a titkom megtartása, szokásos körök, amik a cél elérésével értek véget. Bekopogtam, széles boldog mosollyal vártam és ha kinyílt az ajtó, boldog kiáltással köszöntöttem a srácot:
- BOLDOG SZÜLINAPOT WILL! - A következő pillanatban pedig a nyakába ugrottam, persze az ajándékra gondosan ügyeltem, már csak az kéne, hogy a szép zöld csomagolás megsérüljön!

Will: Délután lustán hevertem az ágyamon, ki volt nyitva mellettem egy könyv, de nem volt erőm tanulni, helyette csak bámultam a könyv borítóját. A szobatársam készülődött mellettem, le akart menni a társalgóba, beszélni pár haverjával. Igazából örültem ennek, mert addig is egyedül lehettem. Mivel tudtam, hogy perceken belül távozni fog, kapcsoltam zenét, olyat, amilyet ő nem bír. Dan bá és zenekarának muzsikája szólt a telefonomból. Pörgős szám volt, bár nem a legkeményebb a demoról. A srác már éppen húzta fel pulcsija cipzárját, amikor kipogtattak. Úgy tippeltük, hogy az ő egyik haverja akarja sürgetni, de amikor kinyitotta az ajtót egy erősen ismerős hang csapta meg a fülemet. Szegény srác úgy nézett Mihára, mint aki nem komplett (közel állt a valósághoz) én pedig olyan gyorsan ültem fel, mint még soha, nem is értem, hiszen hasizmom sincs. Azért remélem, nem lesz hasizomhelylázam. Egy pillanatig csak ülve néztem a lányra, Dan bá haverjának hangja kicsit hangosabban a kelleténél üvöltött valamit, mármint a zenében, majd felocsúdtam és ennyit tudtam mondani: - Szia!

Miha: Hogy milyen érzés egy vadidegen karjaiba repülni? Na, erről most már tudok mesélni. Ugyanis Will sokkal csontosabb, és magasabb is, mint, aki elkapott, bár más helyzetben egész jól is elsülhetett volna, de most inkább csak a pillanatnyi zavart tudtam előidézni a meglepő fordulattal.
- UPSZ, TÉVES, BOCSIKA - kisimítottam a pólóján keletkezett ráncokat meg lesöpörtem pár szöszt, aztán elsétáltam mellette, most már  a helyes emberhez, vagyis az igazi, hamisíthatatlan, valóságos Willhez.
- Akkor én most... - intett a másik srác kifelé és sokatmondó mosollyal távozott.
Csak egy pillantást vetettem utána, aztán ismét Willre fókuszáltam.
- SZÓVAL, ELŐRŐL, ÚJRA, MÉGEGYSZER. - Látványosan nagy levegőt vettem és szépen kifújtam. - BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT WILL! - Most már nem robbant akkorát, de volt benne hangerő és határozottan előre nyújtott kezemben ott figyelt a becsomagolt ajándék. - AZ ÖLELÉS CSAK AZÉRT MARAD EL, MERT ÜLŐHELYZETBEN FURA LENNE A HATÁS ÉS... KISSÉ FÉLREÉRTHETŐ LENNE A SZITUÁCIÓ. DE MAJD PÓTOLOM, ÍGÉREM.

Will: - Öh.. - Igen, ezt volt az első reakcióm a Miha-hurrikán megjelenése után. - Köszi - vettem át tőle a becsomagolt ajándékot, aminek látványától megilletődtem, mert nem igazán gondoltam, hogy bárki felköszönt, főleg nem Miha. Sután felálltam és fél kezemmel átöleltem Mihát, magunk között tartva a csomagot. Rövid idő után elengedtem, és visszaültem az ágyra. - Ülj le - ajánlottam, miközben a dobozt néztem. - Mi van benne? - A kérdésem után egyből a celluxdarabot kezdtem keresni, ami útján ki tudom bontani, s ha megvolt, kezdtem a kicsomagolást..

Miha: Lehuppantam mellé az ágyra, keresztbefontam a lábaimat és izgatottan néztem Willre, aki a csomagomat vizsgálgatta. Illetve az ő csomagját, bár ez szerintem részletkérdés. Tőlem neki, ennyi.
Persze, alig vártam, hogy kibontsa és meglássa a sálat, a szép sötétzöld sálat, amire ezüstös betűkkel ráhímezték a monogrammját az egyik végére. Nem, nem én voltam, pontosan ezért néz ki úgy, hogy esetleg még viselni is lehet. A másik viszont én voltam, félig. Egy boríték a csomag alján a sál alatt, benne egy pengető, ami szintén zöld, mert szerintem ez a szín nagyon jól áll neki. A kis kártya az én művem, egy gitárját zúzó mókussal az elején, amit én rajzoltam, belül pedig egy lista, ami azokat foglalja össze, miket szeretek a srácban és mennyire örülök, hogy megismertem. Nem sok minden, csak olyasmik, hogy "... amikor zavarba jössz, mert egy fura kis ránc jelenik meg tőle szemeid mellett oldalt és szerintem ez aranyos." vagy "... amikor a legfelpörgöttebb napomon is képes vagy elviselni egyetlen rossz szó nélkül." és hasonlók. Na, jó, benne vannak olyanok is, hogy szeretem a cuki mosolyát vagy, amikor kinevet, de ezek sablonos kis apróságok, nem? Remélem, ő sem veszi nagyon komolyan, mert én minél tovább rágódom rajta, annál rosszabb ötletlenk látom a tíz pontból álló listám.
- NA, TETSZENEK? DIREKT NEKED VÁLASZTOTTAM MINDENT, MERT ANNYIRA... "WILLESEK". LÁTOD, MÉG EGY ÚJ JELZŐT IS KITALÁLTAM A TISZTELETEDRE. - Na, tessék, és felpörögtem. Megint. Rossz hatással van rám.

Will: Mielőtt kibonthattam volna a csomagot, váratlanul magam mellé nyúltam és a telefonomon teljesen lehalkítottam Dan bá zenekarának hangját. - Bocsi - szabadkoztam a zene miatt, majd végre megnéztem az ajándékomat. Óvatosan lefejtettem a csomagolópapírt, így egy zöld valami került elém, jobban megnézve egy sál, melynek végén a monogrammom volt feltüntetve ezüst betűkkel. A színekről egyből egy jellegzetesség jutott eszembe: - Mardekárba száműzöl? - Természetesen a Harry Potter regények egyik háza rémlett fel előttem. Belenézve a borítékba egy zöld pengetőt találtam, de nem olyan csúnyazöld, hanem olyan fiúszöld árnyalatban. A továbbiakban még egy kis mókusos üdvözlőlapszerűség is várt rám, aminek elejére vetettem egy pillantást, majd belenéztem. Gyorsan átfutottam a kis listát, amelyben Miha azt részletezte, hogy miket kedvel bennem. - Huh, köszönöm, igazán nem kellett volna ennyit fáradnod - mosolyodtam el halványan és magam mellé rendeztem az ajándékokat. - De honnan tudod, mit gondolok, amikor a legfelpörgöttebb napodon találkozunk? - Próbáltam csipkelődve visszaidézni a szavait.

Miha: - MI? - Egy kicsit nem is tudom, mit kellett kezdenem a fejemben száguldozó információ tömeggel, mire leesett, mire gondolt. - Á, IGEN. VAGYIS NEM, NEM AKARLAK ODA SZÁMŰZNI. BÁR, HA JOBBAN BELEGONDOLOK... - Amennyi rémlett a filmekből, arra hagyatkozva merem kijelenteni, a mardekáros srácok rosszfiús imidzse elég szexi tud lenni, főleg ha egy cuki pofival párosul, mint azé a szőke srácé, aki folyamatosan Harryék ellen van. Tessék, máris kiderült, hogy igenis nem csak ostoba műsorokat nézek a tv-ben! Háh azoknak, akik így gondolták.... gondolják... mindegy.
- NEM VOLT FÁRADTSÁG, SZERETEK MEGLEPNI MÁSOKAT, FŐLEG, HA ENNYIRE CSÍPEM AZ ILLETŐT - finoman vállon boxoltam, amolyan haveri-gesztus címén, amiben katasztrofális tudok lenni, de szerintem ezt most kivételesen eltaláltam. Ha mégsem... nos, akkor gyönyörködhet a mosolyomban,  ami rendületlenül ott virít az arcomon.
- TUDOD, NEVEZHETNÉNK EZT NŐI MEGÉRZÉSNEK IS, DE INKÁBB VEGYÜK AZ ŐSZINTE VERZIÓT. TE, ÁLTALÁBAN, AZ ESETEK ZÖMÉBEN UGYANAZT AZ ARCOD MUTATOD, A HIGGADT, KÖZÖMBÖS ARCOD, AMI AZT JELENTI, HOGY REMEKÜL ELREJTED AZ ÉRZÉSEIDET. DE(!) - emeltem fel a mutatóujjam mintegy fokozott jelzésértékkel a változásra -, A SZEMEDDEL MÉG JOBBAN RÁ KÉNE FEKÜDNÖD ERRE A DOLOGRA, MERT AZ BIZONY ÁRULKODÓ JEL TUD LENNI. ÉS IDÁIG AKÁRMIKOR TALÁLKOZTUNK, NEM LÁTTAM, HOGY KICSIT IS IDEGESÍTETTELEK VOLNA A HÜLYESÉGEIMMEL VAGY UNTATLAK, NETÁN A POKOLRA KÍVÁNSZ, HANEM AZT LÁTTAM, HOGY TÜRELMES VAGY ÉS ABSZOLÚT RENDBEN VANNAK AZ IDEGEID. ÉS EZ NAGYSZERŰ! MÁRMINT, ÖRÜLÖK, HA LÁTOM, MILYEN, LEGINKÁBB POZITÍV HATÁSSAL VAGYOK RÁD, DE AZT IS SZERETEM, HOGY NEM TÉPED KI A HAJAD SZÁLANKÉNT, HANEM MEGVÁROD, MÍG KÉPES VAGYOK KICSIT VISSZAVENNI. SZÓVAL, KÖSZÖNÖM, AZT HISZEM. - A végére egészen kifogytam a tartalék levegőmből, jól esett az a pár szippantás, ami elcsendesülésemmel együtt járt.

Will: Miközben Miha magyarázott, ugyan felé fordultam, de hátaman nekivetettem a falnak. Csendesen, a beszámoló szerint, megszokott arcommal hallgattam a lányt, egy arcizmom sem rándult, pislogni, na azt ritkán, de csináltam. A monológ végén megtörtem a ezt a szobor arcot és enyhén kifakadva megkérdeztem: - Te hogy tudsz ennyit beszélni? - Kereken elmosolyodtam. Igazából költői kérdésnek szántam, de ha válaszolt, meghallgattam, immáron a szokott arckifejezéssel. - Igazából nem direkt csinálom, hogy nem vágok arcokat az idő többségében, egyszerüen csak úgy van és kész... - magyaráztam meg a dolgokat.

Miha: - TE HOGY NEM TUDSZ ENNYIT BESZÉLNI? - kérdeztem vissza szemrebbenés nélkül. Mivel köztudottan Will nem az a típus, aki ilyesmikkel sértegetne másokat, vagy bármivel is, így nem vettem magamra azt az értelmét a kérdésének, ami mondjuk negatív fényben tüntetné fel brilliáns kommunikációs képességeimet.
- ENGEM NEM ZAVAR, HOGY NEM MUTATSZ KI MINDEN ÉRZÉST, ETTŐL VAGY OLYAN SEJTELMESEN TITOKZATOSAN BONYOLULT. ÉS SZERINTEM EZ NAGYSZERŰ! - lelkesedésemtől mosolyom tovább szélesedett, félő, hogy arcom előbb-utóbb nem bírja a már-már természetellenes formákat és szétreped, de kit érdekel?! Szülinapozunk!
- SÜTIT IS SZERETTEM VOLNA HOZNI NEKED, DE AZ A NAGY HELYZET, HOGY BEVALLOM ŐSZINTÉN, POCSÉK SZAKÁCS VAGYOK. MÉG EGY EGYSZERŰ PALACSINTÁT SEM TUDOK EHETŐ VERZIÓBAN MEGALKOTNI. VISZONT, HA TUDNÉK SÜTNI, TUTI, HOGY SÜTÖTTEM VOLNA NEKED VALAMIT. REMÉLEM A SZÁNDÉK IS ELEGENDŐ, MÉG, HA NEM IS LEHET MEGENNI MEG ILYESMI. - Kat segítsége nélkül még a recepteket sem mertem megnézni, még a végén felrobbantottam volna a konyhát, persze lehet, vele sem mentünk volna sokra.
Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, egyik lábam behajlítottam, ilyen féltörökülésszerűséget műveltem, de csak azért, hogy normálisan Willre tudjak nézni és ne törjön ki a nyakam, vagy álljon be már az ötödik perc után.
- NŐTT A HAJAD - állapítottam meg csak így ránézésre. Aztán lehet, csak másképp viseli, mint szokta vagy más szögből látom, esetleg máshogy esik rá a fény. Mindenesetre, szerintem nőtt, a többi meg maradjon rejtély.

Will: - Van müzliszeletem, ha az szamít. - Kedves volt, hogy akart nekem sütni, tényleg a szándék a fontos. Én édesség gyanánt csak azt tudtam felajánlani. - Van kávés meg, meeeg.. csokis talán? - Emlékeim a fiókban jártak, a két elfeledett csokit kutatva. - Kérsz? - Tettem fel végre a kérdést, ami ide illett. - Az lenne a baj, ha nem nőtt volna a hajam - vontam meg a vállam egyszerűen felelve. Nem igazán foglalkozom külsőségekkel, de szerintem Miha pontosan tudta ezt. Közben felkeltem az ágyról, ha kért csokit.

Miha: - A CSOKIS JÓL HANGZIK - Bárnem süti, de azért mégis valami. Igaz, gyertyát sem lehet beleszúrni, de majd... Nem, valahogy megoldom. Olyan nincs, hogy ez is kimaradjon!
Hosszúnak tűnő, ám mégis rövidke gondolkodási időm végén kibukott belőlem egy kérdés, amit tulajdonképpen már az elején feltehettem volna, de akkor nem lettem volna igazán önmagam, mint, ahogy mostanság is szokásommá vált, ám igyekeztem visszatérni a régi Mihához, mivel, ha elég sokáig tűnök normális, egyszerű lánynak, még a végén elfelejtik, hogy valójában mennyire messze vagyok ettől az állapottól. Ezért is rohamoztam meg Willt, aki furán is ugyanúgy elfogadott, vagy legalábbis nem ellenkezett a jelenlétem ellen.
- VAN GYERTYÁD? - Tettem fel tehát a kérdést, amit aztán a magyarázat követett természetesen, ami azt jelenti, hogy jó úton haladok a gyógyulás felé. - NEM AKAROK ROMANTIKUS HANGULATOT VARÁZSOLNI VAGY ILYESMI, SE FELGYÚJTANI A SZOBÁD, MERT AZ IS ELKÉPZELHETŐ LENNE NÁLAM, DE VALÓSZÍNŰLEG ABSZOLÚT VÉLETLENÜL, VISZONT A SZÜLINAPOSNAK KELL EGY GYERTYA A SZÜLINAP ÉLMÉNYÉNEK KITELJESÜLÉSÉHEZ. MEG A KÍVÁNSÁGHOZ, AMI EGY ŐSI SZERTARTÁS IS LEHETNE KB. ÉS SOKAN HÜLYESÉGNEK TARTJÁK, DE SZERINTEM VAN BENNE VALAMI ÉS SZERETNÉM, HA JÓL ÖSSZEJÖNNE EZ A SZÜLINAP, MERT MEGÉRDEMLED ÉS MERT... MERT JÁR NEKED ÉS KÉSZ. SZÓVAL, VAN GYERTYÁD? - Majdnem egy levegővel, kissé hadarva adtam elő a mondandóm, aminek a végén kicsit felgyorsult a levegővételem, hogy a hiányzó oxigént pótolhassam, de nem ziháltam, mint egy asztmás maratonfutó vagy ilyesmi, csak úrihölgy módjára, csendben szuszogtam.

Will: Ráérősen a fiókhoz mentem, amiben megtaláltam a müzliszeleteket. A csokisat az ágy felé dobtam Mihának, persze nem sikerült a kezébe dobnom, szóval ha nem rendelkezett egy kézilabdást megszégyenítő tehetséggel, nem kapta el. Ennek egyébként nem sok jelentőséget tulajdonított volna egy átlag ember, valószínűleg Miha sem, csak én gondoltam túl a dolgokat. Várjunk csak.. Miha és az átlag ember? Az két teljesen más fogalom. Bizonyítja ezt az, hogy éppen a születésnapi gyertya kultikus eredetéről tartott egy félperces, egy mondatba zárt mini-monológot. Öhm.. valljam be neki, hogy fiú létemre imádom a gyertyákat? Az olyan buzis.. A fiókból kivettem a kávés szeletet is, meg egy üvegpohárban lévő barna, már félig elégetett gyertyát. - Öhh ez van - mutattam fel félszegen, - csak már félig van, mert nagyon régi, lehet már nem is műkődik. - Na erre kaphatnék valami idiótasági díjat, az tuti. Legszívesebben beleszagoltam volna a gyertyába, hogy érezzem az erdő illatot, de ezt lekűzdve pilláztam a lányra.

Miha: Megpróbáltam elkapni, esküszöm azon voltam, hogy elkapjam! De Willel olyan hatásos lyukaskezű csapatot alkottunk, amivel esélyünk sem volt. Kicsit kibillentem az egyensúlyomból, de egy egyszerű karmozdulattal, amit cseppet sem neveznék kecses lendítésnek, helyrekormányoztam magam.

Miközben azt elemezgettem, mennyire fontos a születésnapi gyertya egy ilyen eles eseménykor, megszereztem az elrepült müzlimet és szép óvatosan lehámoztam körüle a borítást.
- Hááát, ez is jó lehet - Nem volt az igazi, de a célnak végülis mefelelt. Majd beszerzek egy szülinapi gyertyát csak úgy, elfér és felhasználhatom legközelebb. Hm, igen, ez jól hangzik, fel kell írnom a teendőim listájára.... Előbb csinálnom kell egy ilyen listát.
Elvettem a gyertyát és körömmel piszkálgattam a kanóc környékét, kicsit ki kell szabadítani belőle, ha működésre akarjuk bírni.
- Jöhet a gyújtó - tartotam érte a kezem tenyérrel felfelé, de továbbra is a gyertyát bűvöltem, hátha ettől hiperszuperül működni fog. Vagyis égni. Igen, mindegy.

Will: Miha nem bánta a barna gyertyát. Mivel nem igazán szokott gyertya lenni a tortámon, mivel tortám sem szokott lenni, ez már nagy előrelépés. Egyébként is elég unalmas lenne egy átlag kanóc, főleg a kaméleonlánnyal. Aki ugyebár Miha. Kis keresés után találtam egy ezeréves gyufát, amiben csak pár szál volt. A koleszban nem kell annyi mindent meggyújtani, de egy-egy illatgyertyára azért elmegy egy doboz. A gyufát már nem akartam dobni, így lazán odasétáltam vele. - Csináljam én? - Kérdésemmel ellentétben karomat kinyújtva kínáltam fel a gyufát.

Miha: - HM - elgondolkodva, vagyis inkább a helyzetet és a legetőségeket mérlegelve néztem körbe. - SZERINTEM ELÉG SZÉP EZ A SZOBA, PLUSZ VAN NÉHÁNY HOLMI ITT, AMIÉRT IGAZÁN KÁR LENNE, SZÓVAL INKÁBB CSINÁLD TE. - Átadtam a gyertyát biztonságosabb kezekbe, mert még a nagyi sem mer gyufát adni a kezembe, szóval valami azt súgja, így járunk jobban.
- ÉS, MIT SZOKTÁL CSINÁLNI A SZÜLINAPODON? VOLT MÁR EGY PÁR... - ujjaimon számolgattam az éveket. Mivel azt tudom, Will melyik évfolyamra jár, így a korát sem volt nehéz megsaccolni. Ha mégis tévednék esetleg, az a plusz egy ide vagy oda igazán nem számít. Én sem haragudnék meg, ha valaki ennyivel eltéveszti. Kivéve mondjuk, ha olyasvalaki tenné, aki sokat jelent nekem vagy... hm, hogyan is mondják ezt? Ó, igen, szóval, aki igazán közel áll hozzám. Will vajon ilyen valaki? Vagy én az vagyok neki? Illene tudnom pontosan? Oh, bakker, illene tudnom! Nem baj, hátha nem buktam még le.

Will: Remegő kezekkel átvettem a gyertyát. - Jobb, ha ezt szilárd felületen csináljuk - dörmögtem az orrom alatt, amíh elhelyezkedtem az asztal mellett a gyufával a kezemben. - Az egyedüli dolog, amit sajnálnék, ha elégne, az a gitárom lenne - tűnődtem el halkan. - Meg persze te - csúszott ki a számon, majd szinte közönbösen hozzátettem: - szóval ne nagyon égj bent. - Nyilván bűntudatom lenne, ha miattam égne lr az egész kolesz, de ezt nem tettem szóvá. Egyszerű mozdulatsorral megpróbáltam meggyújtani a gyufaszálat, csak harmadik próbálkozásra tudtam tüzet csiholni. Óvatosan a kanóchoz irányítottam a lángot, így működésbe is hoztam a gyertyát. Miközben a leéget szálat dobtam ki, válaszolni kezdtem. - Nem igazán ünneplem a szülinapomat. Istunk egyet a haverokkal.. igen - helyeseltem bólogatva, - szinte mindig ezt csináljuk. - Az árvaházban sem szülinapoztunk soha. - Te mit csinálnál ma? - Szinte csalódtam volna, ha Miha fejében nem lett volna kész terv a mai napra.

Miha: - Ó - meglepetten pislogtam rá. Tehát félti a testi épségem. Ez olyan... aranyos. Még, ha leplezni is próbálja, álcázni meg minden.
- EZ SEM ROSSZ ÖTLET, MÁRMINT NÉHA, DE, HOGY MINDEN SZÜLINAPODON UGYANAZT CSINÁLOD, MÉG, HA CSAK TÖBB EGYMÁST KÖVETŐ ÉVBEN IS AZ OLYAN... EGYHANGÚ. MÁRMINT BIZTOS JÓ, MEG ÖRÖMÖT OKOZ, DE NEM SZERETNÉL EGYSZER VALAMI MÁST CSINÁLNI? - Egyszerre rohamoztak meg az új gondolatok, miközben még a régieket sem dolgoztam fel mind. Meg fog fájdulni a fejem, ha nem veszem visszább a tempót.
- ÉN? HM, LÁSSUK CSAK! ÁLTALÁBAN CSALÁDIASAN ÜNNEPELTÜK, EGY NAGY KÖZÖS VACSI VAGY EBÉD A LEGKÖZELEBBI HÉTVÉGÉN. EZEN KÍVÜL ÉN IS A BARÁTAIMMAL TÖLTÖTTEM, DE MI ELMENTÜNK VALAHOVA, VAGY ÉPP ELUTAZTUNK, PL. TAVALY. ÁLTALÁBAN VALAMI PROGRAMOT TALÁLUNK KI VAGY TALÁLNAK KI, DE MINDIG MÁST. NÉHA EGÉSZEN NAGY ŐRÜLTSÉGEKET, DE EZ BENNE A BULI. ILYENKOR TUDOM, ŐK MIATTAM SZERVEZTÉK ÍGY ÉS EZ AZ ÉN NAPOM. - Vállat vontam. - DE EZ LEHET ÍGY HÜLYESÉGNEK HANGZIK. NEKEM MÉGIS SZINTE HAGYOMÁNY, HOGY ILYENKOR EGÉSZ NAP ZAJLANAK AZ ESEMÉNYEK. TE MIT CSINÁLNÁL MOST LEGSZÍVESEBBEN, HA BÁRMIT MEGTEHETNÉL? - Visszaadtam neki a szót, elvégre ő a szülinapos, beszéljen csak, legalább ennyit meg tudok tenni, ha már mást nem tudok teljesíteni. Vagy mégis? Minden a válaszától függ, hátha mond valami olyat, ami még nekem is menne.Végülis, hosszú még a nap.

Will: Lesokkolva hallgattam Miha születésnapi programját, amit szinte percről percre elmesélt. Nem is emlékeztem, mikor ültem fel az íróasztal tetejére. Már csak azt vettem észre, hogy a lábamat lógázom. Nem igazán voltam hozzászokva, hogy döntsek ilyen programokról, így nem is tudtam választási lehetőségeket mérlegelni. - Áá, igazán nem akarlak több órán át lefoglalni - bújtam ki a válaszadád alól. - De gondolom az most nem játszik, ha keverünk egy liter vodkanarancsot és kínos ésvagy személyes infókat osztunk meg magunkról egymásnak. - Mihának nyilván nem jelent semmi az ilyen kiülős este a nagy családi rendezvények mellett, de azért én szoktam értékelni az ilyeneket.

Miha: - A NARANCSOT ELFOGADON A VODKÁT VISZONT PASSZOLNÁM, DE KAPSZ CSERÉBE EGY SZEMÉLYES INFÓT TŐLEM, RÓLAM. NAGYON NEM BÍROM AZ ALKOHOLT, SE KICSIT, SE NAGYON, EGYÁLTALÁN NEM. EZ KEZDÉSNEK JÓ LESZ? - Alsó ajkamba harapva töprengtem azon, ki lehet az a srác a koleszban, akinek lehet vodkája és vajon, miért adná oda nekem. Mennyi pénz is van nálam? Jelenleg semennyi, pedig anélkül... Nem, szivességet senkinek sem ígérek, azért már szívtam eleget, inkább valami mást kéne,... Hm, mit kéne?
Ó!
Homlokomra csaptam és felpattantam. A lendület következtében csöppet megbillentem, de talpon maradtam.
- VÁRJ ITT... ÖHM... OTT, MINDJÁRT JÖVÖK! - Ezzel elindultam kifelé, de még vagy háromszor visszafordultam az ajtóig érve, hogy "Maradj ott, tényleg!"-et meg hasonlókat mondjak Willnek, aztán kisurrantam.
Ha Connor nincs itt, akkor meg fogom verni, vagy legalábbis nem engedem többet Kat közelébe, ami felérne egy kínzással, szóval jobban jár, ha én verem meg. Végülis, csak a kolesz másik végébe kell eljutnom...
Kellett úgy tíz perc tuti, ha nem negyed óra, de fél sikerrel tértem vissza Willhez. Az utolsó métereken már boldogságomban szinte szökdécseltem, amikor meghallottam egy ismerős, kellemetlen hangot.
- BASSZUS! - Utálatos dolog magassarkúban futni, és nem is kényelmes, plusz idétlenül néz ki az illető, vagyis én, de nem érdekelt.
Szó szerint bevetődtem Will szobájába, és annyi maradt a lendületből, hogy hátrafelé lendítve a lábam, valamivel hangosabban, mint kellett volna, becsukjam az ajtót. Az orra bukás kevésbé elegáns megoldását mutattam be, pontosítva elhasaltam, mint béka az aszfalton.
- EDZŐ A FOLYOSÓN! - nyögtem magyarázatul és homlokom a padlóhoz érintve vettem néhány mélyebb lélegzetet. Kezemben továbbra is szorongatta,m a 0,33 literes műanyag palackot, még szerencse, hogy nem üvegben adta, különben nem fekhettem volna hosszú másodpercekig a padlón ilyen "nyugodtan".
- HUH, JÓL VAGYOK - A lehető legnőiesebb verzióban igyekeztem felülni, szoknyámat eligazgatni, és ha kaptam egy kis segítséget akkor talpra is álltam. - FELADAT FÉLIG TELJESÍTVE.... KB - mutattam Willnek büszkén átlátszó szerzeményem. Vodka! Háh, micsoda bűvész vagyok!

Will: Kajánul elmosolyodtam. - Pedig te lengyel vagy, nem? Kellene bírnod a vodkát. - Nem kellett volna így elszórakoznom a lányon, de szerinem nem bánta, ha mosolyogni látott. - Ígérem, maradok - vontam fel szemöldököm, mert a hirtelen kialakult szituációt nem tudtam értelmezni. - Ez ezzz mégis mi? - Alig bírtam felfogni, hogy mi is történt. - Te hoztál vodkát? - Szemeim elkerekedtek, leplezetlenül tenemvagynormális arckifejezéssel bámultam Mihát. Ekkor kopogtak. Gyorsan az ajtóhoz futottam és kitártam. Az edző volt, aki szereti piszkálni Mihát. Illedelmesen köszöntem neki. - Mi csak szülinapozunk - válaszoltam a kérdésére, és megerősítést kérve Mihára néztem.

Miha: Először elvörösödtem, aztán elsápadtam. Mindez szerintem öt másodperc alatt sem történt, de az edző már hozzászokott a színváltásaimhoz.
- Mihalie Nova, már meg sem lepődöm - csóválta a fejét az edző és vetett rám egy csúnya, sötét pillantást.
- TUDOM, TUDOM, EGY HÉT A BÜNTETŐSZOBÁN - A jól ismert menetrend. Már annyira ismerem, hogy kómából is felébrednék, ha megkérdeznék, mi jön most. Még szerencse, hogy a vodkát elhajítottam az ágy mögé, legalább az nem súlyosbítja a helyzetet. - DE NEM LEHETNE KIVÉTELESEN HOLNAPTÓL? EGYSZER VAN WILLNEK SZÜLINAPJA! - Már nem szoktam könyörögi, se kérni, mivel tudom, hogy hatástalan, de most mégis úgy gondoltam, illő lenne legalább megpróbálni.
- MEGLEPETÉSBULIT AKARTAM SZERVEZNI, DE AZT NEM ENGEDTÉK, SZÓVAL SZÓLÓBAN JÖTTEM, DE HA EBBŐL MOST AZ JÖN, HOGY EZ EGY FIÚ KOLLÉGIUM ÉN MEG LÁNY VAGYOK, AKKOR INKÁBB MEG SEM SZÓLALTAM - ujjaimmal összecsippentettem a cipzárt és behúztam, majd a hátam mögé dobtam egy elképzelt kulcsot.
- Helyes - vágta rá szemrebbenés nélkük. Ha nem hajítom el azt a hülye kulcsot, olyat, de olyat mondtam volna neki! Francfilé! - Akkor most velem jöhet és az ügyeletes kolléga biztosan örömmel talál magának valami új elfoglaltságot. - Felfújtam az arcom, mint egy durcás hörcsög és Willre néztem, amikor az edző felé fordult. - Mr. Wolf, mivel eddig nem vett részt semmilyen szabálysértésben, így most csak szóban figyelmeztetem, de legközelebb a barátnőjével osztozik a büntetésen. Értve vagyok?
- NA, DE Ő NEM CSINÁLT SEMMIT! - bukott ki belőlem. Na, tessék! Még az atombiztos cipzáramat is szétszedte!
Bűnbánó arccal néztem Willre. - BOCSI A KELLEMETLENSÉGÉRT. ÍGÉREM, BEPÓTOLJUK A SZÜLINAPOZÁST! - elhúztam a szám, aztán odaléptem Willhez, lábujjhegyre álltam és nyomtam egy pusszit az arcára. Az edző persze fuldokolva krahácsolt, de nem érdekelt, ennyi jár ennek a srácnak és kész! - SZIA KÉSŐBB! - intettem még neki és a börtönőrrel együtt kivonultam a szobából. Persze, hogy át fog kísérni a lányokhoz, nem úszom meg az újabb nyilvános megaláztatást.

Will: Mihával ellentétben én nem voltam az a feleselős fajta. Sőt. Meg sem szólaltam az edző jelenlétében. Igazából azért nem kaptam még büntetést, mert meg sem mukkanok ilyen helyzetben. Miha szokásosan köszönt el, puszival, mirr az edző majdnem szívrohamot kapott. - Helló - köszöntem el és becsuktam mögöttük az ajtót. Mihát inkább Tornádónak kellene nevezni. Csak jön, megy, de közben felborít mindent.