Miha: - MEGINT FÉLREÉRTETTÉL - húztam el a szám. Csak sikerült belegázolni a lelkébe, akarva akaratlanul, de sikerült és persze ahelyett, hogy javítani akartam volna a helyzetet, inkább ráhagytam. Sosem voltam túlzottan vitatkozó típus, nem szeretem a hangos inzultálásokat, sértegetni sem szoktam másokat, hacsak nem vívják ki maguknak a haragom, de ettől Will nagyon nagyon és még sok nagyonnal messzebb állt. Azért úgy láttam, mégsem olyan menthetetlen a helyzet, nem tűnt haragtartó típusnak, így én sem hoztam fel ezt többet.
Helyette feljebb csúsztam az ágyon, lerúgtam a balerinákéhoz hasonlító, piros cipellőm és törökülésbe felültem az ágyra. Elrendeztem a szoknyám, nehogy többet találjon mutatni, mint amennyit illik és vártam Will visszaérkezését.
- KÖSZÖNÖM - elvettem tőle, aztán arébb mocorogtam, hogy odaférjen mellé, vagy elém vagy ahova ülni szeretett volna. Belekortyoltam a nyelvégető a teába, de már az az egy korty is könnyeket csalt a szemembe. - UH, KICSIT... MELEG. - Combomra támaszkodva tettem le a bögrét, ami kívülről nem tűnt olyan melegnek, becsapósan kellemesnek tűnt, még ha nem is volt amúgy hideg, jól esett egy kis tea.
- ÖHM... - kezdtem bele, de nem folytattam, számat rágcsálva kutattam fejemben egy lehetséges téma után, amivel nem kapok még egy fekete pontot, mert úgy tűnik, Will egy kicsit könnyen magára veszi, ha olyat találok mondani. Így nehezebb kommunikálni, főleg egy olyannak, mint én, aki egyből kimondja, amit gondol.

Will: Miha törökülésben ült az ágyon, de én maradtam eddigi pózomnál, kinyújtott lábbal ültem, hátamat a falnak döntöttem. - KICSIT MELEG - ismételtem meg, de nem tettem hozzá, hogy nem csoda, hiszen most öntöttem a filterre forró vizet. Azért én is a számhoz emeltem, hátha én bírom a tea hőmérsékletét, de nem, így csak leengedtem, két kézzel fogva a bögrét. Egy pár pillanat után azonban égetni kezdte a kezemet, így kénytelen voltam letenni combomra és egy kézzel tartani. Azért biztos voltam benne, hogy nem is olyan sok idő múlva ihatóvá fog hűlni. Miha belekezdett valami mondanivalóba, de igazából a kezdő torok köszörülésnél már be is fejezte, ezért kérdőn felhúztam az egyik szemöldököm. - ÖHM? - Megismételtem, csak kicsikét más hangsúllyal, hogy érezze a kérdő mondatot. Ez olyan "öhm" volt, amivel valami kínos témát vezet fel a beszélgetés feladó fele, ezért, miután leeresztettem szemöldökömet, amit amúgy ijesztő magasságig tudtam felvonni, félve villanó szemmel néztem Mihára. 

Miha: A filter madzagjának végén lévő papírkát piszkáltam, aztán a filterrel kezdtem el játszani, kanál helyett az kőrözött a bögrében. Mivel témát nem tudtam hirtelen feldobni, így csak belekezdtem egy mondatba, ami már az első megnyikkanásomnál abba is maradt, Will pedig furán nézett rám.
- SEMMI. NEM TUDOM. CSENDET AKARTAM TÖRNI, DE MÁR NEM TUDOM, MIVEL. ÖHM... - mondandóm befejeztem úgy, ahogy az előbb megpróbáltam elkezdeni. Ismét lenéztem a filterre, ami pörgött a teában, mivel össze-vissza kavargattam a kis cetlinél fogva. - NA, JÓ, EZT ISMÉT NE VEDD MAGADRA, DE VELED NEHÉZ BESZÉLGETNI. MÁRMINT NEM AZÉRT, MERT LEHARAPOD A FEJEM, MINT ITT ELÉG SOKAN VAGY MERT NEM VÁLASZOLSZ, HANEM CSAK... LÁTOM AZ ARCODON, HA VALAMIT NEM JÓL MONDOK ÉS ÍGY ÉN IS VISSZAFOGOM MAGAM, AMIBŐL AZ OLYAN BUTA CSENDEK SZÜLETNEK, MINT AMIT ÉN EZZEL A HÜLYESÉGEMMEL MOST MEGTÖRTEM. - Hadartam valószínűleg, és megint nem gondoltam át rendesen, de annyira ki akart már ez törni belőlem, hogy képtelen voltam tovább benn tartani vagy másra gondolni.  Ártatlan arccal, nagy szemekkel néztem fel Willre, és vártam a reakcióját. Lehet mégis le tudja harapni a fejem? Végülis, egészen kicsi fejem van...

Will: Miha tehát megszólalt. Végül is nem lepődtem meg, hogy mit mondott, olyan Mihás volt és kész. Nagyobb döbbenet volt azonban abban, amit utána közölt velem. Ijesztő magaságokba emeltem most már mind a két szemöldökömet, ennek hatására kicsit elkerekedett szemmel néztem rá. - AHA - csúszott ki a számon, mert csak ennyit tudtam mondani. Nem igazán tudtam, hogy mit is kellene reagálnom, csak úgy voltam. - ÖHM - most rajtam volt a sor, hogy megköszörüljem a torkomat. - ÉN NEM ÉRZEM BUTÁNAK A CSENDET - vontam meg a vállam, s arcom visszaállt nyugodt, semmitmondó kifejezésbe. Na, ebben jó voltam. - FELŐLEM BÁRMIT MONDHADSZ - vontam meg ismét a vállam. - MAXIMUM NEM ÉRTEK VELE EGYETT - közöltem egyértelműen, amit én igaznak is gondoltam. Az már más kérdés, hogy helyette nem mondtam el, hogy én mit gondolok. 

Miha: - EZ NAGYON FURA ÉS... IJESZTŐ - Jegyeztem meg, mikoz a szemöldökét rángatta, mert bár általános emberi szokás, tőle valahogy mégis annyira másnak tűnt, talán mert vékonyabb az arca, vagy a haja teszi, fene tudja. Elég kemény arcmimikája van, még akkor is, ha ő ezt igyekszik visszafogni, mert az arc ugye sosem hazudik, de főleg a szem nem. És, ahogy láttam, sikerült meglepnem, meg talán ismét megbántanom, de már nem is számoltam ez hanyadik eset, mióta ismerem.
- VANNAK HELYZETEK, AMIKOR KIFEJEZETTEN HASZNOS A CSEND, DE SZERINTEM MOST PONT NEM AZ. DE HA SZERETNÉD... - Két ujjammal elkaptam a képzeletbeli zipzár végét a szám egyik sarkánál, aztán mintha bezipzáraztam volna a szám, elhúztam a másik végéig. Úgysem tudom sokáig megállni hang nélkül, plusz a teámat sem tudom zárt szájjal inni, pedig már egész kellemesen forró lehet, bár a bögre továbbra sem volt túlzottan segítőkész ilyen téren.
- AZ NEM BAJ, HA NEM ÉRTESZ VELE EGYET, DE EGYÁLTALÁN NEM AZ A CÉLOM, HOGY MEGBÁNTSALAK, KOMOLYAN. JÓ FEJ VAGY, KEDVES, ÉS NEM DOBTÁL KI, AMINT BETOPPANTAM A MAGÁN SZENTÉLYEDBE. EZT ELÉG KEVESEN TENNÉK MEG A HELYEDBEN. - Mit szépítsem a dolgot? Flúgosnak gondolnak, akit jobb kerülni, mint befogadni a bandába. Persze, vannak nálam rosszabbak, és akadnak barátaim, szóval nem leszek depis nyuszi, aki így rejti el a problémáit. Az nem is én lennék.

Will: - NEM ZAVAR, HA BESZÉLSZ - közöltem lazán, de megfogadtam magamban, hogy próbálom türtőztetni a szemöldök rángatást. Eddig észre sem vettem, olyan természetesen csináltam, de most már oda kell figyelnem rá.
Nem sok ember tart jó fejnek, ezért örültem, hogy Miha így gondolja. Az már kérdés, hogy nem csak azért nem dobtam ki, mert nem akartam, hogy bajba kerüljön, hanem azért is, mert ha kiderül, hogy egy lány, ráadásul az a lány, akit az éppen felügyelő tanár nem kedvel, tartózkodik a szobámban, akkor búcsút is mondhatok az ösztöndíjnak. Miha szavaira csak megvontam a vállam. Lehet, hogy a váll rángatást is abba kell majd hagynom? - EZ CSAK EGY SZOBA, NEM VALAMI MAGÁN SZENTÉLY - nyomtam el a kényszert, hogy felhúzzam vállaimat. Ekkor eszembe jutott, hogy a teából még semmi sem fogyott, ezért gyorsan a számhoz emeltem, remélve, hogy már eléggé kihűlt, és belekortyoltam. Finom volt, de semmi különös, erdei gyümölcsös és kész. - NYILVÁN NEM HAGYTAM VOLNA, HOGY LEBUKJ - ráncoltam össze a homlokomat. Nekem olyan egyértelmű volt ez a kérdés, hogy nem is boncolgattam tovább. 

Miha: - EZ A TE SZOBÁD, AHOL ALKOTSZ, AHOL ÉLSZ, AHOVÁ VISSZAVONULSZ, AMIKOR OLYAN KEDVES VAN. TEHÁT EZ A TE SZENTÉLYED, SZERINTEM ILYENJE MINDENKINEK VAN. NEKEM AZ OTTHONI SZOBÁM ILYEN, MEG NAGYINÁL A PADLÁS, BÁR UTÓBBIT MEG KELL OSZTANOM AZ EGEREKKEL MEG VALAMI SZŐRÖS, NAGYOBBTERTMETŰ RAGADOZÓVAL, AKI NÉHA FELBUKKAN. A NAGYI SZERINT MENYÉT, SZERINTEM EGY SZŐRÖS IZÉ, AMITŐL MÁR MILLIÓSZOR FRÁSZT KAPTAM. - Mesébe is belefoghattam volna a nyaranta előforduló találkámmal George-al, de nem akartam untatni Willt, és ugye annyiban sem hagyhattam a megjegyzését. Gondolom neki sem ez a legfőbb szentélye, a kolesz-szobák általába véve alkalatlanok az ilyesmire, kivéve, ha jók a szomszédok és a lakótársaddal is kijössz. Nekem szerencsém van ebben a tekintetben, Kat elég türelmes típus. Jé, már két Kat-em van! Micsoda véletlen! És mennyiszer megállapítottam már ezt! Jó, hagyjuk...
- NYILVÁN TE EGY ILYEN RENDES SRÁC VAGY - Kontráztam rá, s követtem a jó példát, én is ittam a teámból. Határozottan hűvösebb volt, mint amikor végigégette a számat, jobban is esett belekortyolni. Gyümölcsös, egyszerű és finom, pont, ahogy szeretem. - AZ EDZŐ MEG EGY FAFEJ, AKINEK AZ A HOBBIJA, HOGY ENGEM ÜLDÖZ. BÁRMIKOR, BÁHOL VAGYOK, Ő FELBUKKAN. KEZDEK ATTÓL FÉLNI, HOGY EZ A BÜNTETÉS KIOSZTÓS DOLOG VALAMI FURA PERVERZIÓ NÁLA. BLEH. - Fintorogtam a gondolattól is. Kiráz a hideg attól a pasastól, borzasztó alak.

Will: - LEHET, HOGY FIGYEL TÉGED ÉS KÖVET - állapítottam meg a tanárról. Ez elég abszurd és hihetetlen feltevés volt, de ha belegondolunk, akár még vicces is lehet. Vagy ijesztő, de a kettő között csak kis határ van, ha mondjuk azt nézünk, hogy egy horrorfilm alatt rémes sikoltásunk nevetésbe torkollik. - KI TUDJA, LEHET, HOGY MOST IS TÁVCSŐVEL TART TÉGED SZEMMEL - közöltem lazán, tényszerűen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Egy kicsivel ijedtebben hozzátettem: - BE KELLENE HÚZNI A FÜGGÖNYT! - Persze, ezt csak viccből gondoltam. - AMÚGY KI Ő PONTOSAN? - Gondolkodva összeráncoltam a tekintetem, megpróbáltam felidézni az arcát, ami ment is, mert beszéltem az előbb vele. Hát igen, elég gyanakvó típusnak tűnt. - A VÉGÉN MÉG KIDERÜL, HOGY NEM EZ AZ EGYETLEN PERVERZIÓJA - fojtottam el azt az érzés, hogy felhúzzam a szemöldökömet. 

Miha: - HOGY MI?! - Ha nem ittam nyeltem volna épp le a tea utolsó kortyait, most tuti a bögrében maradt néhány cseppnél több is kikerült volna belőle az ágyra, mert Will mögé ugrottam, egyenesen a háta mögé és válla felett kukucskáltam az ablak felé.
- EZ MÉG VICCNEK IS ROSSZ! - Mögötte térdeltem, vagy legalábbis ez volt a tervem, hacsak nem kapott szívrohamot és ugrott arrébb ő is. - NE BOLONDOZZ! - Csaptam a vállára, nem túl erősen, inkább csak úgy meglegyintettem. Enyhén szólva eltúloztam a dolgot, de belegondolni egy ilyen helyzetbe... főleg ezzel a szerencsétlen tanárral, akinek már szinte nincs is jobb dolga... Basszus ez egész hihetően hangzott!
- AZT HISZEM A FUTÓKAT EDZI, MEG TALÁN A VÍVÓKAT, DE NEM KÉRDEZTEM MÉG MEG TŐLE. NAGYJÁBÓL A MÁSODIK NAPOMON CSÍPETT EL, AMIKOR BE AKARTAM LOPAKODNI A KONYHÁRA EGY KIS NASIÉRT, AZÓTA FOLYAMATOSAN MEGTALÁL, BÁHOL VAGYOK A SULIBAN ÉS OLYANT TESZEK VAGY OLYANRA KÉSZÜLÖK, AMI NEM EGÉSZEN... SZABÁLYOS, Ő OTT TEREM. TÖBB IDŐT TÖLTÖK A BÜNTISZOBÁBAN MIATTA, MINT A KOLESZBAN. UTÁLATOS ALAK! - A végére kezdtem lehiggadni, óvatosan arrébb másztam Willtől és leültem nagyjából az eredeti kiindulási pontomra. Már nem volt kedvem visszahajlítgatni a lábaimat, inkább lelógattam őket az ágy végén. Visszahúzkodtam, kiegyenesítettem a hirtelen mozdulatoktól felgyűrődött szoknyám végét és Willre néztem. - REMEG A SZEMED. SZÓVAL VAGY OLYAT AKARSZ CSINÁLNI, AMIT AZ ELŐBB MEGEMLÍTETTEM, VAGY OLYAN VAGY, MINT KAT, AKINEK HA KÖNNYEZIK A SZEME ELŐTTE MINDIG REMEG VAAAGY, ANNYIRA UNALMAS VAGYOK, HOGY PRÓBÁLSZ ÉBRED MARADNI ÉS EZ AZÉRT VAN. - vetettem fel a lehetséges magyarázatokat, amikor végre normálisan ránézhettem, mert hátulról annyira nem veszi észre az ember lánya az ilyesmiket.

Will: A mondatomtól Miha a hátam mögé ugrott. Megijedtem, mert ezt a szituációt csak akkor tudtam volna elképzelni, ha egy fegyveres alak ront be a szobába és könyörtelen lövöldözésbe kezd. De rajtunk kívül senki sem volt a szobában. - VÁRJ, AKKOR BEHÚZOM A FÜGGÖNYT! - Pattantam fel a helyemről és az ablakhoz léptem. Gyorsan elhúztam a sötétítő függönyöket és mivel jól teljesítették feladatukat a villanykapcsolóhoz mentem, hogy felkapcsoljam azt. Ha ez megtörtént, akkor visszatértem az ágyhoz és leültem. Miha már az eredeti helyén lógatta a lábát. - REMEG A SZEMEM? - Kérdeztem vissza, majd olyan nevetőgörcs jött rám, ami csak ritkán. A végére már hangot sem adtam ki, csak fulladoztam és teljesen összegörnyedve próbáltam túlélni. Ilyet mégis ki a csoda jelent ki?! Nem sok idő elteltével teljesen lecsillapodtam és nyugodt arckifejezés ült ki az arcomra, amit nem tudom, hogy csináltam, mert másoknak elég nagy váltás volt ez. - ARRA NEM GONDOLTÁL, HOGY FEL AKARTAM HÚZNI A SZEMÖLDÖKÖM? - Olyan közel hajoltam Miha arcához, hogy az már félreérthető volt, de csak azért, hogy a lehető legközelebbről láthassa, hogy szemöldökeim szinte már természetellenesen a homlokomon vannak. Majd visszadőltem a helyemre. Azt nem mondtam el neki, hogy miatta próbáltam elrejteni ezt a gesztust. 

Miha: Megvártam, amíg kineveti magát, szépen csendben, mert nekem elég volt a nagy, széles mosolyom is, amit a reakciója váltott ki belőlem egyébként. Megnevettetem egy srácot, akiről azt hittem a mosoly az egyetlen, amit kicsikarhatok belőle. Mekkora dolog ez már! De tök komolyan! Gondolatban vállon veregettem saját magam, miközben néztem ahogy görnyedeik a nevetéstől.
Hamar túlvolt rajta és felvette a megszokott nyugodt álarcot, de már nem titkolhatta tovább, tudom, milyen, amikor jó kedve van és az sem elhanyagolható, hogy én váltottam ki belőle. Tök szupi! Már majdnem összecsaptam a tenyerem örömömben, mikor rájöttem, milyen hülyén néznék ki, szóval maximum egy kicsit megrándultak, de nem értek össze.
- ARRA NEM GONDOLTÁL, HOGY PONTOSAN ERRE CÉLOZTAM AZ ELSŐ VERZÓVAL? - Szemrebbenés nélkül álltam a tekintetét, a közelsége egyáltalán nem hozott zavarba, mivel én is csinálok ilyet néha, hozzászoktak, hogy a privát szférám esetenként köztulajdonná válik. Eddig bírtam visszafogni magam, az előbb mégis hatással volt rám a nevetése, mert most belőlem tört ki és nevetve dőltem el az ágyon.
- VAN EGY PÓK A PLAFONON - Jegyeztem meg, mikor végre szóhoz tudtam jutni. A kis feketés pontot szuggeráltam valamivel arrébb az arcomtól, ami megnyugtató, mert frászt kapok tőlük.

Will: - ARRA NEM GONDOLTÁL, HOGY NEM GONDOLTAM RÁ? - Nevettem fel, de ez most nem olyan volt, mint az előbbi, csak kicsi és halovány. Már nem akartam tovább ragozni a kérdést, mert mint a mai nap folyamán sok mindenbe, ebbe is belekavarodtam. Miha nevetni kezdett, így most rajtam volt a sor, hogy csendben kivárjam, míg alábbhagy a hangja és ez pár perc után be is következett. Eldőlt az ágyon, persze nem abba az irányba, amelyikben én ültem, mert akkor az ölembe feküdt volna. A megállapítására felnéztem. - AZ NEM EGY PÓK - ingattam meg a fejem. A fekete paca majdnem a fal teteje és a plafon találkozásán volt. - AZ EGY LÉGY. DE MÁR NEM ÉL. LEDOBTAM CIPŐVEL, DE NEM JÖN LE A... TETEME - meséltem el neki olyan hangon, mintha csak Hófehérke és a hét törpe történetébe kezdtem volna. - DE A SAROKBAN BIZTOSAN AKAD NÉHÁNY PÓK - vontam meg a vállam. Nem mostanában volt kitakarítva, majd elég ha a szobaszemlekor tisztára varázsoljuk. Egy-két pók nem zavar senkit, legalábbis, ami minket illet.  

Miha: Mivel kiderült, hogy nem pók, jobban megnéztem, de engem a kis fekte pötty akkor is arra emlékeztetett. Közben hallgattam a magyarázatot és így kezdett átalakulni az izé egy halott légy maradványává. Ha tovább szuggerálom talán még a kis csontjait vagy milyeit is kiszúrom, ahogy összezúzta a testét egy félelemetesen nagy lábbeli. De nem, én felültem, mint, akit áram csípet hátsón.
- FÚJ, EZ UDORÍTÓ! - fintorogtam. - FÉLVE KÉRDEZEM MEG, MIKOR TAKARÍTOTTATOK UTOLJÁRA, HA EGY ÖSSZEASZALÓDOTT LÉGY LÓG A PALFONRÓL? - Ennyire azért nem voltam finnyás, de ez a kérdés felmerült bennem és mint mindig, ki kellett mondanom hangosan is. Bizonytalan pillantásokat vetettem szerencsétlenül járt legyecske felé, aztán ismét Willre néztem.

Will: Miha kérdésére összeráncoltam a homlokomat és csak néztem, ahogyan felül. - Már mondtam, hogy nem jön le a falról - mondtam félvállról, mintha nem is sérdekelne a dolog. Igazából kicsit zavart, hogy ennyire hanyag srácnak lát Miha, pedig még a ruháim is szépen lógnak a szekrényben, akkor is, ha csak kevesen vannak. Lehet, hogy az éjjeliszekrényen viszont kicsit sok dolog van, de ott sincsenek kaotikus állapotok. Le sem vettem a tekintetem a maszatos falról, elment a kedvem, hogy Miha szemébe nézzek. - Amúgy már a takarítónő is próbálta leszedni mindenféle vegyszerrel és lám, még mindig ott van - tettem hozzá dacosan. És mi lenne, ha ennyire naturalista lennék? Azt sem ítélhetné el senki.., Amúgy szerintem ez a légymaradvány még akkor is ott marad, amikor én már rég átadom a szobát a következő lakónak.

Miha: - AKKOR EZ EGY IGEN KITARTÓ MARADVÁNY - Vontam le az elég egyértelmű következtetést és még egy futó pillantás erejéig arra a légyből maradt izére emeltem nagy kék szemeimet. Mielőtt azoban ismét valami felemelően okosat mondhattam volna, valami megrezzent a mellkasomnál, én pedig ültömben majdnem felkenődtem a légy-emlék mellé.
- BASSZUS! - csúszott ki a számon, aztán kivadásztam ruhám felső részének egy intimebb pontjáról a kis összecsukható rózsaszín telefont. Nem zavart különösebben, hogy ellenkező nemű is láthatja ezt az egyszerű mozdulatot, amint a mell tartó részből kivadászom a kütyüt, nem ez az első ilyen eset.
- KREATÍV VAGYOK - fűztem hozzá, ha Will netán furán nézett volna rám az iménti után. Szétnyitottam a kütyüt és a kis borítékra néztem a kijelzőn. - KAT, KAT - csóváltam meg a fejem. Az üzenet elég egyértelmű volt, a "Hol a búsban vagy?!" és a "Mit mondott?!" könnyen felfogható és értelmezhető. Felsóhajtottam.
- SZÓVAL NEMPETER... AZT HISZEM, IDEJE FÁJÓ, KÖNNYES, FEHÉR ZSEPIS BÚCSÚT VENNEM TŐLED. A BARÁTNŐM KÉPES OLLÓVAL NEKIESNI A PARÓKÁIMNAK, HA NEM VISZEK NEKI SÜRGŐSEN HÍRT A LOVAGJÁRÓL. - vázoltam fel egy igen esélyes, félelmetes lehetőséget. Mindenképp sietnem kell, plusz tulajdonképpen már azt sem tudom, mióta ücsörgök egy idegen srác szobájában, kettesben... Ú, ebbe inkább bele se gondoltam! Megráztam a fejem, aztán bepötyögtem egy "10 perc" választ és becsuktam a telefont.
- MIVEL FOGALMAM SINCS, MILYEN SŰRŰ A PROGRAMOD, AZÉRT MÉG BÁTORKODOM MEGJEGYEZNI, REMÉLEM HAMAROSAN MEGINT ÖSSZEFUTUNK. A FURA, LÉGY-EMLÉKES, FIÚS SZOBÁN KÍVÜL. ÉS ESETLEG BESZÉLÜNK IS, MÁR HA KÖZÖNSÉG ELŐTT NEM FOGSZ LEVEGŐNEK NÉZNI, AMIT ŐSZINTÉN REMÉLEK,, HOGY NEM ÍGY LESZ. - Felálltam és megigazgattam a szoknyámat. Nagy mosollyal fordultam Will felé, és azon töprengtem, hogyan is adjak egy nagy cuppanóst az arcára. Ha ült, nem volt nehéz dolgom, egyszerűen odahajoltam és már cuppant is, ha állt... akkor közelebb léptem hozzá és mutatóujjammal jeleztem, hajoljon közelebb, mintha súgni szeretnék neki valamit vagy ilyesmi. Mindkét esetben puszi volt a cél, az arcára, nem máshova, emrt az tényleg fura lenne és megdöbbentő. Azért ennyire nem éreztem magam bénának, tudok időzíteni és a céltábla középpontját is el szoktam találni darts-ban, szóval...

Will: Miha nem szentelt további jelentőséget a halott légynek, de én még megállapítottam magamban, hogy remélem, nem fog a szelleme visszatérni a túlvilágról és kísérteni minket, de ha eddig nem történt ez meg, akkor valószínűleg már nem is fog. Pár pillanat múlva Miha megajándékozott egy kis, talán még nőiesnek mondható káromkodással. Mire odanéztem, a szó szoros értelmében a melltartójában nyúlkált. Nem tudtam elképzeni, hogy minek köszönhetem ezt a látványt, de amúgy nem láttam semmi rosszat. Csak egy pici, rózsaszín telefont. Na, ez a jelenet akár bele is illett volna egy spanyol szappanoperába.Miha valószínűleg üzenetet kapott, ám ezt nem magyarázta meg. Nem mertem megkérdezni, hogy a telefonját egy Barbie újsághoz kapta-e. A lány mondanivalójából mindent értettem, de csak egy kis részt emeltem ki: - Te parókát hordassz? - Azt gondoltam, hogy ez nem a természetes árnyalata a hajának, de nem gondoltam, hogy műhajat hord. Nem tűnt betegnek, aki tar fejét leplezné színes hajakkal, de ezek után nem csodáltam volna. - Biztosan találkozunk még - közöltem diplomatikusan és olyan Willesen, majd Mihát követve én is felálltam. Ez a Sors, vagy az Élet, vagy hívjuk akárminek, mostantól majd mjnden folyosón vele találkozom majd. Miha közel intett magához, és eleget tettem a kérésének, bár nem tudtam, hogy mit akarhat súgni. Hirtelen egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, s én el is pirultam volna, de szerencsére maradt a sápadt bőröm. Zavaromban gyorsan az ajtóhóz léptem. Kinyitottam, majd megköszörültem a torkom. - Hát akkor viszlát, Már Nem Is Olyan Ismeretlen Lány, vigyázz magadra! - Halványan elmosolyodtam, majd óvatosan körülnéztem a folyosón. - Nehogy elkapjon a tanár - tettem még hozzá jótanács gyanánt.

Miha: - URAM ATYÁM! TE TÉNYLEG NEM TUDOD, KI VAGYOK! - tátottam el a szám a csodálkozástól. Az egy dolog, hogy néha meglepően jól összerakom magam reggelente, meg az is, hogy néhányan csak hallomásból ismernek, de ez a kettő így együtt, hogy be kell mutatkoznom és még ilyesmiket is kérdez?! Durva!
Meglepettségtől elkerekedett szemekkel pislogtam Willre, aki valahogy hasonlóan csak sokkal lightosabban nézett vissza rám.
- VAN NEM IS EGY PARÓKÁM, MIVEL ELÉG SŰRŰN VÁLTOGATOM A HAJAM SZÍNÉT. KB. HAVONTA FESTEM AZ EREDETIT, AMÚGY ILYEN NAGYSZERŰ UTÁNZATOKKAL NYOMOM. NÉZD! - Megfogtam egy tincset, és felé tartottam, hogy megtapogathassa. Élethű és még fogásra sem az a tipikus mű, pedig nagyon is az. - KRAKKÓBAN VAN EGY PROFI ISMERŐSÖM, AKI ILYENEKET SZEREZ NEKEM. MINDEN NYÁRON LEVADÁSZOK EGY ÚJAT, AMIKOR ARRA JÁROK. - Magyaráztam, aztán ismét a mobilomra koncentráltam és elolvastam az üzenetet.
Két szóból álló válaszom után távozni készültem, felálltam, Will pedig követett és így muszáj voltam közelebb csalogatni magamhoz csontos kis sápadt pofiját, hogy hála-puszit adhassak neki, amiért nem tolt ki velem és befogadott egy kis időre.
- CSAK NEM ÁLL ŐRT AZ AJTÓD ELŐTT! - kontráztam rá a szavaira és egy mosollyal kikukucskáltam.
- SZIA WILL! - integettem a srácnak, aztán kiléptem a folyosóra, és kezeimmel mutogatva a lehetséges irányokat, aztán elindultam arra, amerre csökkentek a számok. Még vetettem egy futó pillantást Will ajtaja felé, ott van-e még, mielőtt bekopogtam a következő lehetséges ajtón. Tényleg igyekeznem kell!

Will: Kiderült, hogy Miha nem beteg, nem esett át semmilyen terápián, amiben elvesztette volna a haját. Elég sok dolgot megtudtam a hajfestési szokásairól. Úgy hallottam, hogy a sok festés tönkre teszi a hajat, de akkor ez valószínűleg csak pletyka. Én még színeztem be a hajamat, bár belegondolva soha nem is akartam. Jó nekem ez az unalmas barna, ami valamennyire azért passzol a szemem színéhez, még ha nem is teljesen egy szín.
Az ajtóban szélesen Mihára mosolyogtam, majd amikor rájöttem, hogy miket nem csinálok a lány társaságában, inkább csak egy finom mosolyra korlátoztam arckifejezésem. - Szia Miha! - Köszöntem el tőle rendesen, majd becsuktam utána az ajtót. Egy pillanatig a csukott ajtónak támasztottam a hátamat és elképzeltem, ahogyan Miha a következő szobába kopogtat, esetleg ismét elbújik egy szekrényben és egy újabb hangszeren játszik. Érdekes egy lány, az biztos, de a furcsaság nem azt jelenti, hogy rossz...