Mikor? 2015.04.12. - 04.22.
Hol? 21. fiúszoba
Kik? Mihalie Nova & William Wolf

Miha: Imádok tilosban járni! Egyszerűen feldob, ha valami olyasmit csinálhatok, ami kizökkent az unalmas hétköznapokból. Ez a megbízás pedig kétségtleneül afelé hajlott és imádtam! Kate annyira szerette volna megtudni, jár-e Peter most valakivel, de annyira kis szerencsétlen az a lány! Persze, ezért vagyok én itt, hogy kiderítsem. A bejáraton óvatosan becsusszantam, alig nyitottam ki és tökéletesen befértem. Amikor beértem körbepillantottam, aztán gyorsan felszaladtam az emeletre a srácok szobáihoz. Innentől kezdve már csak az a dolgom, hogy harminc-valahogy szobából kitaláljam, melyikben lehet ő, a cuki kis zenész, akinek annyira édes bátyuskája van! Hm, mennyire lenne fura, ha Tod és én... nem, ezen most nem lehet filózni, nincs rá időm. Találomra, egy egyszerű kis mondókával kiszámoltam három szimpatikus ajtóból az egyiket és hangos, lelkes kopogással nekiestem, egy rögtönzött ritmussal lemorzéztam, mit szeretnék. Bár szerintem nem egészen a "Peter itt van?" jött ki belőle, szóval remélem nem ért morzéul, aki odabent tartózkodik.

Will: Egyedül ültem a szobában, a szobatársam jelenleg ismeretlen helyen tartózkodott. Nem mondta, merre jár, vagy lehet, hogy említette, de képes voltam simán elfelejteni. Sajnos nem voltunk annyira nagy hullámhosszon, de hát kivel voltam én azon ebben az iskolában?! Katerinával eléggé jól éreztem magam, de azóta nem találkoztunk, hogy együtt mentünk a városba. És akkor is olyan gyorsan rohant el, mintha le akarna koptatni. De tudja mit? Teljesen megértem.
Az ágyon ülve pengettem a gitáromat, nem játszottam semmit, csak összeillőnek tűnő akkordokat próbáltam összekovácsolni. Ezt nem hívnám dalszerzésnek. Váratlanul halk kopogást hallottam meg. Egészen ritmusos volt, mintha valaki a gitárjátékom alá akarna ritmust adni, de amikor már a sokadik kopogásnál járt a hang, rájöttem, hogy az ajtó előtt áll valaki. A hangszert az ágyra tettem és a bejárathoz sétáltam. Zavarban lehúztam a pólómat, mintha nem lenne eléggé kinyúlva a szürke anyag és azt kívántam bárcsak lenne olyan kukucskáló az ajtón. De nem volt, úgyhogy kénytelen voltam kinyitni, de először nem hittem a szemeimnek, mit láttam... - SEGÍTHETEK? - Kérdeztem szinte rezzenéstelen arccal, de belül már darabokra hullottam. Olyan volt, mint egy bolondok napi tréfa, már majdnem körbe pillantottam, hogy hol a kamera. Egy lány állt velem szemben, a legfeltűnőbb kinézettel, mint bárki, akit valaha is láttam. Nagyon nehezen tudtam levenni a tekintetemet a hajáról, hogy a szemébe nézzek. 

Miha: - SZIA, ÖÖÖ NEMPETER - zavartan pislogtam az idegen ismerősre, akinek a neve hirtelen nem ugrott be, annyira a feladatomra fókuszáltam, de tudtam, hogy zenész szakos és kis kukucskálással a teste és az ajtó helye között fel is fedeztem a hangszerét.
- A VÖRÖS HAJAM, A KÉK SZEMEM VAGY A NYUSZIS RUHÁM ENNYIRE MEGDÖBBENTŐ? MERT ÖSSZESSÉGÉBEN IS HAJMERESZTŐ SZOKTAM LENNI EGYES EMBEREKNEK, DE AZÉRT TE NAGYON NÉZEL. - Mondtam ki nyíltan, amit érzékeltem a srác felől, és megigazítottam valamivel térdem felett végződő, lefelé bővülő, fekete alapon fehér nyuszikkal borított ruhám. - VÁRJ, MÉG A CIPŐM IS SZÓBA JÖHET, DE ANNYIRA LE NEM NÉZTÉL, SZÓVAL AZT ZÁRJUK KI, OKÉ? - tettem még hozzá, miközben nagy szemekkel a srácot vizsgálgattam. Bosszantott, hogy nem jut eszembe a neve, főleg mivel egy szakon vagyunk, igaz, ő magasabb szinten űzi már a dolgokat, mint én, de attól még akár ismerhetném is. A memóriám romlik, a zenei hozzártésem nő, ki érti ezt? Vajon Beethoven is ilyen problémákkal küzdött? Aligha.
- FIGYELJ, EZT MOST FURCSA KÉRDÉS LESZ, DE... - félbe szakadt a mondatom, megláttam a folyosón a sportszakosok egyik tanárát, aki már többször csípett el tilosban járásért. Kétségbeesetten löktem beljebb a srácot és csaptam be magunk után az ajtót. - HA VAN HELY A SZEKRÉNYEDBEN, ÉS AZ A PASAS BE JÖN IDE, AKKOR LESTOPPOLNÁM. NEM KEDVEL TÚLZOTTAN. - hadarva magyaráztam el a lényeget, fülemet az ajtóra tapasztva vártam, észrevett-e odakint vagy megúsztam a letolást meg a büntit. Ez utóbbival kiegyeztem volna szívesen.

Will: A lánynak vörös volt a haja! Mit vörös, piros... Magamra szóltam, Will, te nem vagy előítéletes. De ez alapvető emberi tulajdonság, mindenkiben benne van. Amikor az ismeretlen lány megszólalt, na akkor már tudtam, hogy az extrém külsőhöz extrém természet is járul. - SZIA ISMERETLEN LÁNY - csúszott ki a számon, pedig én igazán csak annyit akartam mondani, hogy Will vagyok és nem Peter. NemPeter pedig pláne nem. Azaz nem éppen, hogy NemPeter vagyok, de Will a nevem... és nem Peter. Annyira összezavarodtam, hogy véletlenül tovább időzött el a tekintetem a nyulas fölsőjén, mint illett volna. Lesütöttem a szemem, és ekkor meg is láttam, hogy egy tanár közeledik a folyosón. Esélyem sem volt realizálni, hogy ki is lehet ő, mert addigra az Ismeretlen lány már belökött a saját szobámba és bevágta maga mögött az ajtót. Ugyanis ő is bejött velem együtt. Ha jó lett volna a mimikám, nyilván elkerekedett volna a szemem, ehelyett csak a szekrényemre mutattam. Egyből leszűrtem, hogy igen, ő képes lenne bebújni egy szekrénybe, és mivel nem akartam, hogy a szobatársaméba rejtőzzön, önzetlenül megmutattam neki az enyémet. Úgysem volt benne olyan sok ruha meg cucc. A lány az ajtóra tapasztotta a fülét, de a nem sokkal későbbi kopogást még pár lépéssel arrébb is meghallottam. Megforgattam a szememet. Óvatosan megfogtam a vállát és ismét a szerkény felé mutattam, hacsak már el nem indult felé. Hogy falazni fogok-e neki? Hát persze, ezen akár az ösztöndíjam is múlhat. Nem tudnék mit kezdeni, ha kicsapnának. Amint a lány eltűnt a szekrényben, vagy más búvóhelyet keresett, kinyitottam az ajtót. - JÓ NAPOT - néztem rezzenéstelen arccal a tanárra.
- Véletlenül nincs itt egy vörös hajú diák? - A tanár olyan vizslató szempárral nézett be az ajtó kis résén, hogy kényelmetlenül is szélesebbre nyitottam azt, remélve, hogy az Ismeretlen lány még mindig a búvóhelyen van, bár előbbi mondatai, miszerint nem szereti őt a tanár, elég nagy biztonságot, avagy reményt adtak nekem. - NINCS TANÁR ÚR, CSAK EGYEDÜL VAGYOK, AMIT LÁTJA - érzelemmentes hangon válaszoltam, majd elkezdtem becsukni az ajtót. - VISZONT LÁTÁSRA. - Valamit motyogott még a férfi, de nem értettem. Vártam pár másodpercet, amíg biztosan elmegy a tanár, majd a szekrény felé fordultam. - KIJÖHETSZ - közöltem, ha még a lány nem tette volna meg. - MOST, HOGY VISSZAJÖTTÉL NARNIÁBÓL MIUTÁN KAMUZTAM MIATTAD EGY TANÁRNAK, BEMUTATKOZNÁL? - Néztem a lányra kérdőn, egyik szemöldökömet felhúztam. Ez tényleg poén lenne? 

Miha: Az események hirtelen gyorsultak fel és, amit előbb még csak egyszerű ötletként vetettem fel az pillanatok alatt megvalósult és én egy ismeretlen srác szekrényében találtam magam, aki nemhogy nem Peter, de még Tod sem volt. Pedig Tod szekrényében szívesen bújkálnék... Megráztam a fejem. Ilyesmiken nem rágódhatok és főként nem fantáziálgathatok miközben "Mr. Holnap háromkor büntetőszoba" ott áll az ajtóban és a srácnak magyaráz, aki nem is tudom, miért falaz nekem ilyen önzetlenül. Ő is megszívná, ha a tanár rájönne, hol lehet a legjobban elbújni egy szobában, de lehet még ő sem meri kinyitni a srácok szekrényét. Milyen lehet itt egy szoba-ellenőrzés? Erre a gondolatra a szűkös hely ellenére is körbenéztem, aztán meglepetten vettem észre, egész kellemes odabent. Nem volt orrfacsaró bűz, sem rumli, már amennyire ebben a helyzetben megítélhettem. Ostoba sztereotípiák egyike. Bezzeg, ha benéznének nálunk némelyik szekrénybe... Ez a srác legalább rendet tart maga körül, ezért jár a piros pont.
Óvatosan kikukucskáltam, résnyire nyitottam az ajtót, majd szélesebbre és kilibbentem. Szépen visszacsuktam és a srác felé fordulva végre fellélegeztem.
- HUH, EZ NEM SOKON MÚLT. KOMOLYAN UTÁL, PEDIG SOSEM ÁRTOTTAM NEKI. EGYSZERŰEN CSAK MINDIG OTT VAN, AHOL NEM KÉNE, ROSSZKOR ROSSZ HELYEN, TUDOD. - magyaráztam, miközben ő teljesen mást kérdezett, de előbb jobbnak láttam ezt is elmondani. Így kerek a történet, vagy valami ilyesmi.
- MIT HAGYTAM KI? JA, IGEN, BOCSI, NEM SZOKTAM HOZZÁ, HOGY NEM ISMERIK FEL A "LÖKÖTT LÁNYT". MIHA VAGYOK, SOKADÉVES ZENÉSZ SZAKOS, BRÁCSÁN JÁTSZOM TÖBB ÉVE, SZERETEM A HORROR FILMEKET, A POPCORNT EXTRA SÓVAL ÉS UTÁLOM, HA VALAKI BÁNTJA A KISÁLLATOKAT. SZEGÉNYKÉK ANNYIRA VÉDTELENEK. - Bemutatkozásom közepette megejtettem egy színpadias pukedlit, aztán felegyenesedve befejeztem a mondandóm. - ÉS TE PEDIG... GITÁROZOL, TEHÁT ZENÉSZ SZAKOS VAGY, MÉGHOZZÁ FELSŐBB ÉVES, MINT SZERÉNY SZEMÉLYEM ÉS HA JÓL TIPPELEK AKKOR ROCKOT HALLGATSZ, METÁLT MEG ILYESMIT. KICSIT SOK RAJTAD A SÖTÉT SZÍN, DE AMÚGY TOTÁL MEGÉRTEM, EZ ÍGY SZOKÁS VAGY NEM TUDOM, HOGY MONDJÁK EZT HELYESEN. - Az emberekről mindig állítok össze magamban egy pár mondatos "Ki is lehet?" összegzést, amit legtöbbször hagyok nekik megválaszolni, de most kivételt tettem és felsoroltam, ami eszembe jutott. Aztán persze vártam, mennyit találok el belőle közben leplezetlenül szemügyre vettem, hová is csöppentem hirtelen. Ha már itt ragadtam, és hogy nem megyek ki oda legalább húsz percig az tuti, akkor legalább lássam, kihez van szerencsém. Vagy nincs igazam?

Will: A különös lány ismét előttem állt. Nagyon reméltem, hogy Vincenzo nem fog most benyitni, mert ezt a helyzetet nem tudtam volna kimagyarázni, azt biztos. Érdeklődve hallgattam a lány bemutatkozását, de arckifejezésem nem sokkal később elképedéssé alakult. Legszívesebben közelebb léptem volna hozzá, hogy megütögessem a kis arcocskáját és a szemébe mondjam: "elég lett volna a neved," de az annyira nem Willes volt, hogy semelyik alteregóm sem tudta volna megcsinálni. Helyette csak biccentettem. Tehát Miha. Még nem hallottam róla, bár kiderült, hogy ő is zeneszakos, akárcsak én. Nem csoda, ha nem egyezett a körünk, amiben mozgunk, mert én a legtöbb esetben egyedül mozogtam, ami körnek nem igazán volt nevezhető. Megdöbbentő volt, hogy milyen nyílt és őszinte, meg az is meglepett, hogy én nem tudtam volna ennyi mindent mondani magamról. Amikor egy rögtönzött monológot adott elő saját magamról, meghökkentem. Tudja, hogy gitározom. Igen, nyilván onnan tudta meg, hogy ott a gitár az ágyon. Tudja, hogy keményebb zenét hallgatok. Talán látta az együtteses pólóimat a szekrényben? Nagyon reménykedtem, hogy a csajszi nem gondolatolvasó. Minden érzelem nélkül a szemébe néztem. - WILL VAGYOK - biccentettem. Normális esetben szerettem a kézfogást, esetleg a puszit, (már nagyon végső esetben) de ezeket most hanyagoltam. - SZÓVAL - megköszörültem a torkomat. - MIBEN SEGÍTHETEK? - Tettem fel a kérdést újra, mert erre választ nem kaptam, csak egy Miha nevezetű lányt, aki a második mondata után már a szekrényemet is megjárta. 

Miha: - Á, WILL, TÉNYLEG! - A felismerés úgy hasított belém, mint az a mondás, hogy a villám is így tenne, szerintem nagyon nem, de az ilyen ezeréves dolgokkal nem érdemes vitába szállni, olyan, mintha kőbe vésték volna. Inkább örültem az ismeretlennek, akit most már beazonosítottam, igaz, a neve magamtól nem valószínű, hogy eszembe jutott volna, mivel nem nagyon lógtunk még együtt. Biztos a rockerekkel lóg, ők legalább egy hullámhosszon vannak.
- HOGY MIBEN? - kérdeztem vissza, mert hirtelen nem jutott eszembe, miért is állok a szobája közepén. Így jár az, aki szétszórt. - Ó, IGEN, BOCSÁNAT. SZÓVAL, KÉT DOLOG IS LENNE. AZ EGYIK, KERESEK EGY PETER NEVEZETŰ SRÁCOT, ÉNEKEL ÉS ZONGORÁZIK, AZT HISZEM, MÁSODÉVES ÉS VAN EGY DOBOS IKERTESÓJA, AKI TULAJDONKÉPPEN NEM IS AZ, MERT EGY ÉV VAN KÖZTÜK, DE NAGYON HASONLÍTANAK EGYMÁSRA. NEM EZ A LÉNYEG. HANEM AZ, HOGY ENGEM MEGBÍZTAK, HOGY DERÍTSEK KI EGY-KÉT DOLGOT PETERRŐL, AMI AZZAL KEZDŐDIK, HOGY MEG KÉNE TALÁLNOM, MELYIK AZ Ő SZOBÁJA. ÍGY KERÜLTEM HOZZÁD, DE HA JÓL TIPPELEK, NEM A TE SZOBATÁRSAD, MERT AZ UDVARON AZT MONDTÁK, FELJÖTT TANULNI, ÉS NAGYON NEM LÁTOM, HACSAK NEM A MÁSIK SZEKRÉNYBEN BÚJKÁL. GONDOLOM NEM. - Ismét egy hosszabb magyarázatba fogtam bele, ha már megkérdezett, válaszolok én rendesen, ami nem titok abba nyugodtan beavathatom. Csak nem harapja le érte a fejem Kate, végülis Will segíteni is tud az ügyben, meg már amúgy is megtette azzal, hogy falazott nekem. - UPSZ, A KÉRDÉS LEMARADT. ISMERED PETERT? NEM TUDOD, MELYIK SZOBÁBAN TALÁLOM?

Will: A kapott információmennyiségtől egy kicsit lesokkolódtam. De amint fel tudtam dolgozni az adatokat lassan bólintottam. A másik szekrényre néztem. - AZ A SZEKRÉNY OLYAN ZSÚFOLT, HOGY EGY GUMIKACSA SEM FÉRNE EL BENNE. - Hogy miért pont gumikacsa - na, azt nem tudom.
- TUDOM, KIRŐL VAN SZÓ - feleltem készségesen. Peter jó arc volt, legalábbis kívülről, mert még nem igazán beszélgettem vele. - AZT HISZEM A HÚSZASBAN LAKIK - feleltem végül a kérdésre. Elképesztő volt Miha aktívsága és kisugárzása, még az átlagosnál is szürkébbnek éreztem magam. - VAGY LEHET, HOGY A TIZENNYOLCASBAN - tűnődtem el. - DE VALAMI PÁROSBAN, NEM MESSZE TŐLÜNK - komolyodtam el, mert elbizonytalanodtam. Nem igazán tudtam pontosan, csak egyszer láttam bemenni valamelyik szobába, de ezek szerint nem emlékeztem pontosan. Gondterhelten összeráncoltam a homlokomat, de annyira nem akartam belefolyni ezekbe a csajos ügyekbe. Utánam nyilván nem küldenek senkit a lányok, hogy vajon van-e csajom, vagy valami ilyesmi. Ezek után érdeklődve néztem Mihára, hogy állhatok-e még valamiben a szolgálatára. 

Miha: - ITT KÖRÜLÖTTETEK VAN EGY PÁR PÁROS SZÁM - jegyeztem meg, amikor végképp belezavarodott a saját gondolataiba, amitől amúgy tök aranyosan nézett ki. Az tuti, hogy nem ő a társaság középpontja, sőt egészen visszahúzódónak tűnt, kis csigusz, de nekem nem volt bajom sosem az ilyen srácokkal, vagy lányokkal, attól függ. - NEM BAJ, LEGALÁBB A PÁRATLANOKAT MÁR NEM FOGOM ZAKLATNI. VISZONT AZT MUSZÁJ ELMONDANOM, HOGY AZ ÖSSZES PASI SZEKRÉNY, AMIT VOLT VALAHA LEHETŐSÉGEM MEGNÉZNI, ÉS NEM VOLT TÚL SOK, DE AKKOR IS, A TIÉDBEN ABSZOLÚT REND VAN. HOGY CSINÁLOD? ADHATNÁL TANÁCSOT A NEMTÁRSAIDNAK, MERT NÉMELYIK RÉMESEN CSINÁLJA. NEMHOGY GUMIKACSA, MÉG ANOREXIÁS MOLYOK SEM TUDNÁK BETUSZKOLNI MAGUKAT ODA. - Egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim és hirtelen az ablak előtt találtam magam, kinéztem. Már kezdett szürkülni vagyis olyan hat és hét óra között lehet, ami nem baj, legalább nagyobb eséllyel találom meg Petert a koleszban, úgysem maradhat kint örökre, én pedig kitartó típus vagyok.
- MIKET SZOKTÁL JÁTSZANI? -kérdeztem meg váratlanul, még én is meglepődtem az éles váltáson a témák között és ismét a srác felé fordultam. - A HIVATALOS KLASSZIKUSOKON KÍVÜL, MERT GONDOLOM TÉGED SEM KÍMÉLNEK, HIÁBA LAZÁBB A HANGSZERED.

Will: - HÁT, SOK SIKERT HOZZÁ - vontam meg végül a vállam, mert nem igazán tudtam mit mondani. Bele sem mertem gondolni, hogy mi vár szegény Peterre, ha Miha megtalálja. És mi vár akkor rá, ha nem?! A szekrényes dicséretre egy kicsit elpirultam, de mivel amúgy olyan fakó volt az arcbőröm, mint egy táblakréta, nem igazán látszott a kis különbség. - IGAZÁBÓL AZ A TITKOM, HOGY NINCS TÚL SOK CUCCOM - mondtam szégyellősen, mert nálam ezt egy érzékeny pont. Igen, csóró voltam, ösztöndíjjal meg ilyenekkel. Ezért nem is boncolgattam tovább, hogy hogyan csinálom ezt a szép rendet a szekrényben. Nem volt nehéz. Esélyem sem volt rendetlenséget csinálni, mert ahhoz túl kevés ruhám volt. A további beszéd helyett csak néztem, ahogy Miha a nagy ablakhoz sétál, ami elég fényt biztosít, még akkor is amikor már alig süt a nap. Szerencsére elég jól volt elhelyezve a szobánk. - ÁLTALÁBAN METÁL MEG ROCK NÓTÁKAT PRÓBÁLOK ELJÁTSZANI - feleltem szerényen, miközben óvatosan Vincenzo szekrényének dőltem, fél vállal. Körülnéztem a szobában és tekintetemmel megkerestem az elektromos gitáromat. Az állványon ékeskedett az ágy végénél. - DE A TANÁROK NEM IGAZÁN SZERETIK, HA EGY-EGY LAZÁBB ÓRÁRA EGY GITÁRSZÓLÓVAL KÉSZÜLÖK - idéztem fel az egyik alkalmat, amikor kicsit kiakadt a tanárom, mert akusztikus gitáron adtam elő a Sweet Child o' mine-t teljes egészében. - NÉHA MEGPRÓBÁLKOZOM SAJÁT DALOKKAL IS, DE AZOK NEM AZ IGAZIAK. - Na, a zenéről tudtam beszélni, még akkor is, ha elég hallgatag embernek tűnök! - ÉS TE? - Kérdeztem vissza, miközben felidéztem, hogy milyen hangszeren is játszik. - A BRÁCSÁVAL AZÉRT MEG VAN KÖTVE A KEZED, NEM? - Tudakoltam érdeklődve. Tudtam, hogy létezik a crossover műfaja is, de hogy mennyire jártas benne, Miha, fogalmam sem volt. 

Miha: - SAJÁT SZERZEMÉNYEK? - csillant fel a szemem, és már libbentem is az ágyhoz, amiről azt feltételeztem, Willé. Lehuppantam rá és a legszebb nézésem mellé mosolyt varázsoltam arcomra. - HA MEGÍGÉREM, HOGY CSENDBEN MARADOK, ÉS NEM FOGLAK LESZÓLNI, KINEVETNI, ŐRÜLTNEK NEVEZNI, SEM SEMMI ILYEN ELKÉPESZTŐEN NAGY MARHASÁGOT CSINÁLNI, JÁTSZÓL NEKEM? SZERETEM A KREATÍV EMBEREKET.
Már nem éreztem olyan sürgősnek megtalálni azt a kis szökevényt, ráérek tíz perc múlva is megkeresni, addigra talán a tanárok is abbahagyják a járőrözést, főként az az egy, aki miatt már kerültem kellemetlen helyzetbe. Mai napig siratom a szoknyám, amit miatta dobhattam a kukába. Senki sem mondta, hogy figyeljek az ablakból kiálló szögre! Azóta nem is másztam ki egy ablakon sem. Ettől a lényeges sérelemtől eltekintve jó buli volt.
- A BRÁCSA ÉS ÉN TULAJDONKÉPPEN ILYEN, HM... HOGY IS MONDJAM? SZÜKSÉGES ROSSZ KAPCSOLATBAN ÁLLUNK. ÉN SZERETEM A HANGJÁT, Ő SZERETI HA NYEKEREGTETEM, DE NEM TERVEZÜNK VILÁGSIKERT ALKOTNI. EZ AZ EGYETLEN HANGSZER, AMIHEZ VAN ÉRZÉKEM ÉS AMIT NEM A SZÜLEIM PRÓBÁLTAM RÁM ERŐLTETNI. A NAGYIM ÉRTETT HOZZÁ, HOGY KELTSE FEL AZ ÉRDEKLŐDÉSEM, DE NEM VAGYOK EGY LINDSEY STIRLING, Ő BŰVÉSZ ÉS MŰVÉSZ EGYSZERRE, NEKEM MARAD AZ "EGYSZERŰ, DE NAGYSZERŰ". - vontam vállat. Egyik lábom a másikon kereszteztem, megigazítottam a szoknyám és kíváncsian néztem Willre. - NA, KAPHATOK EGY KIS ÍZELÍTŐT A WILL-FÉLE "NÓTÁBÓL"? NAGYON TETSZIK EZ A SZÓ, "NÓTA". - Többféleképp próbáltam kimondani a szót, a végén elnevettem az egészet, aztán egy éles váltással komoly arcom mutattam, szerény kis mosollyal, ami elengedhetetlen részem és vártam. Úgyis meg fogom győzni, ha nem akarja akkor is!

Will: Meg sem lepődtem, amikor Miha olyan szemérmetlenül és aggodalom nélkül ült le az ágyamra, mintha már az ezredik alkalommal csinálta volna. Kicsit tényleg úgy éreztem, hogy gondolatolvasó, hiszen az összes dolgot felsorolta, amit lefuttattam magamban egy másodperc alatt, kigúnyolás, kinevetés és a többi. Szerencsére kérdésem kicsit kitérítette és a brácsáról kezdett el beszélni. Sejtettem, hogy igazából elég jól tud játszani rajta, csak most valamiért kicsit finomít a tudásán. - AKI RAVENHILLBE JÁR, NEM CSAK NYEKERGETI A HANGSZERT - jegyeztem meg félvállról, mintha nem is a témához kapcsolódna. A beszélgetés aztán visszaterelődött a zenémre. Mihával folytatott beszélgetésemben először - elmosolyodtam. Nem igazán tudtam, hogy mi váltotta ki ezt belőlem. Talán az, hogy ennyiszer különböző hangsúllyal nem hallottam kimondva a nóta szót. - NÓTA - vágtam rá olyan "willesen." Nagyon kevesen hallották eddig egy művemet is, bár kapott jó visszaigazolásokat. Vagy csak nem akartak megbántani azok, akik amúgy nem rosszindulatúak velem. Lehuppantam a lány mellé az ágyra, persze csak olyan tisztes távolságban, de előtte az ölembe vettem a gitárt, mert amúgy ráültem volna. A zsebemből előhúztam a pengetőmet, igazából ebben a szobában mindenhol gitárpengetőkkel lehet összefutni. - MEHET? - Kérdeztem, majd a válasznak megfelelően elkezdtem. Egy elég hosszú introval kezdődött a nóta, majd énekelni kezdtem. Igazából olyan bariton hangom volt, ami nem a legjobb, ezért is nem magánénekre járok, de ehhez a dalhoz tökéletes volt. Arról szólt, hogy királyfit az apja nem enged ki a várból, mert a kinti világ veszélyes, de egyszer kiszökött meglátott egy lányt, és azóta odahúzza a szíve, még akkor is, ha apja nem engedi, ez persze tele volt képi utalásokkal meg asszociációkkal. Elég melankolikus szám, ballada szerű, de a refrénjei viszonylag gyorsak voltak. Szerencsére az összes dalt tudtam fejből, mert a szöveget és a dallamot is én írtam. Az egész dal közben nem néztem a lányra, és a végén is csak a húrokat nézve beszéltem. - HÁT, NEM A LEGJOBB, DE REMÉLEM, AZÉRT TETSZETT... - pengettem meg egy húrt csak úgy lazán. 

Miha: - A TÖBBSÉG NEM - értettem egyet, bár a saját tudásával mindig elfogultabb az ember. Erre nagyon jó példa Will és az ő... nótái, még gondolatban is furcsa ez a szó. Olyan lekicsinylő, régies és ettől valahogy esetlenebbül jön az ember szájára, mint a manapság is használatos megfelelői.
- Halljuk! - bólintottam széles mosollyal és kíváncsian figyeltem. Azt hiszem, mindenre fel voltam készülve, főleg, ha zenészek közt éldegél az ember, itt aztán hall hideget-meleget, de az a ritkább, hogy szerényen nyilatkozva szerény produkciót látunk és hallunk, ami mégis elképesztően jó. Itt a szemérmesebbek is kinyílnak, ha mikrofon vagy hangszer kerül a kezükbe, Will viszont... nos, ő megmaradt azon a szinten, amilyen valójában és ez nagyon tetszett. A dal mondanivalója is érdekes volt, szívesen hallgatná az ember nehezebb napokon, olyan töprengős, melankólikus dallam, amihez szerintem jó hang társult. Ezért is tapsoltam meg, amikor befejezte.
- HA TUDNÉK FÜTYÜLNI, ESKÜSZÖM MEGTENNÉM! PERSZE SZIGORÚAN POZITÍV ÉRTELEMBEN. - A második mondatot muszáj volt hozzátenném, nehogy félreértse a szavaimat, amik néha akartalanul sikerednek kétértelműre és hajlamos vagyok nem észrevenni. - NEM VAGYOK EZ ZENEI ZSENI, DE SZERINTEM OTT VAGY A TOPPON, KOMOLYAN. EGYSZERŰ, KÖNNYŰ ÉS MÉGIS HATÁSSAL VAN AZ EMBERRE. ÉS BELŐLED PONT EGY ILYEN DALT NÉZNÉK KI, ILLIK HOZZÁD, ÉS LE SE TAGADHATNÁD, HOGY A TE SZERZEMÉNYED. MINDEZT PEDIG ÚGY MONDOM, HOGY KEMÉNY... TÍZ PERCE ISMERLEK. PLUSZ, A NŐKNEK KÖZTUDOTTAN MINDIG IGAZA VAN. - Közelebb csusszantam Willhez, hátsó szándékom nem volt vele, szimplán a gitárjára voltam kíváncsi. Sosem tanultam rajta játszani, talán kétszer, ha volt a kezemben, meg párszor órák után, amikor meg kellett fognom pár percre, de nem is érdekelt igazán. Kivéve, amikor ilyen dalokat hallottam, olyankor mindig rámtört az "Énismegakaroktanulnigitározni!", ahogy általában mindenkire, aki kicsit is érdeklődik a zene iránt. És nekem most megint ilyen érzésem volt, igaz kevésbé erőszakosan, de akkor is feltámadt bennem valami lelkesedés féle, ezért is nézegettem kíváncsian a hangszert, közben persze figyeltem Willre, kivételesen egészen könnyen maradtam a való világban saját gondolataim helyett, meglepő.

Will: Miha tapsolni kezdett, mire én zavartan felnéztem. Amikor elkezdett beszélni, valami mosoly féleség jelent meg az arcomon. Füttyentettem egyet, hogy Miha cselekvését pótoljam, bár nem voltam ennyire öntömjénező. Vagyis úgy semennyire nem voltam az. A lány elég hosszas véleményt fogalmazott meg, nem gondoltam volna, hogy ennyi gondolat összejött a fejében a zeném hallatán. Még mindig úgy gondoltam, hogy van hová fejlődnöm, bár Miha sem azt mondta, hogy elértem a csúcsot. - KÖSZI - néztem le ismét a gitáromra, majd amikor éreztem, hogy Miha közelebb csúszott hozzám felnéztem. A hangszer nézte, eléggé elvetemült szemekkel. Úgy fordítottam, hogy ő is tökéletesen lássa és én is megcsodáltam a kissé ütött-kopott hangszert. Lenne lehetőségem lecserélni, de nincs szívem, szóval marad ő. - KI AKAROD PRÓBÁLNI? - Kérdeztem váratlanul, magamat is meglepve ezzel. Nem igazán adtam más kezébe a gitáromat, nem azért mert féltékeny lennék, csak csupán nem volt még alkalmam. Így most szívesen meghallgattam volna, ahogy más játszik rajta, vagy legalább is próbálkozik. Még a válasz előtt próbáltam átrakni a lány ölébe a hangszert. 

Miha:  A füttyszóra elnevettem magam. Ő szerényen mosolygott, és ettől csak még viccesebbnek találtam a helyzetet. Aztán jókedvem egy széles mosolyba sűrítettem és belefogtam, hogy kiegészítsem a tapsom némi szöveges véleményezéssel, mert a művészek mindig kíváncsiak. akik nem azok általában beképzelt sznobok, de Will nem ilyen, ezt már az első percben kizártam, ahogy elkezdődött a megismerkedésünk.
- Á, SZERINTEM NEM SZERETNÉD, HA KÁRT TENNÉK A HANGSZEREDBEN. NEM NEKEM TALÁLTÁK KI. - A zongorán egyszer megtanították nekem azt a piszok egyszerű gyerekdalt, amit már három évesen a gyerekek többsége kívülről fúj, a megcsonkított bociról, aki még meg is fázott, szerencsétlen pára. Elég brutális dalocska ez, nem?
Az ellenkezést elég hamar feladtam, a hagszer az ölemben landolt és én esetlenül próbáltam megofgni valahogy úgy, ahogy elméletileg kéne.
- ELÉG ÉLES VÁLTÁS EGY BRÁCSA UTÁN - jegyeztem meg, és tényleg nem igazán értettem, hogyan is kéne normálosan megfogni. A pengetéssel még nem volt gond, azt egy kétbalkezes is eltalálja, maximum durván hamisan, a másik kezem azonban sehogy sem akarta megtalálni a fogást, vagy csak az ujjaim rövidek hozzá. Mindenesetre én próbálkoztam, ha már lehetőségem nyílt terrorizálni valaki a zenei tehetségemmel, miért ne tenném meg? Közben vetettem egy pillantást Willre, mennyire kiakasztó a bénázásom egy hozzáértőnek, de ha kinevetett volna, azt sem venném magamra, mivel tudatosult már bennem régebben is, a hangszerek többségét valaki másnak találták ki, de az tuti, nem nekem.

Will: - EBBEN A GITÁRBAN EGY HURRIKÁN SEM TUDNA KÁRT TENNI - tuszkoltam a hangszert Miha kezébe. Ez a gitár már mindent megélt, szerintem nem lehet olyan hétköznapi (sőt néha rendkívüli) szituációt mondani, amiben nem állta volna meg a helyét már az évek során. Szóval végre a lány kezébe került a kis túlélő, aki furcsán fogta, meg is állapította, hogy éles váltás. - UGYAN - legyintettem. - NAGYOBB ÉS TÖBB HÚRJA VAN, MÁSHOGY KELL MEGSZÓLALTATNI, DE AMÚGY MINDEN UGYAN OLYAN - állapítottam meg. Ez a pár különbség tette pont nagyon messzivé a gitárt a brácsától. Nem is éreztem, hogy a gitár hatására milyen könnyen feloldódtam, de már annyira nem feszengtem a piros hajú lány társaságától. Láttam, hogy Miha kicsit furán tartja a kezét a gitár nyakán, szóval bátran odanyúltam, hogy tenyerét irányítva beállítsam a megfelelő pózba. Így könnyebb volt tartani a gitárt, nem keltett olyan érzést, mint ami menten le akar csúszni, hogy a padlón kössön ki, esetleg darabokban. Aztán visszahúzódtam, de rájöttem, hogy azzal még nincs kisegítve, ha tudja, hogy hogyan kell tartani a hangszert, így ujjait beállítottam a megfelelő húrokra. Kicsi keze volt, de pont elérte az akkordot, amire gondoltam. - EZ EGY A DÚR - jelentettem be. - A MÁSODIK, A HARMADIK ÉS A NEGYEDIK HÚRT PENGESD MEG EGYSZERRE - adtam szabad kezébe a pengetőt, ha még nem lett volna nála. 

Miha: - MERT MÉG NEM TALÁLKOZOTT VELEM - kontárztam rá a hurrikános példára. Ha valamit tönkre lehet tenni és a közelembe kerül, tuti, lesz valami baja. Szegény brácsám is megjárt már ezt-azt mióta egymáshoz lettünk láncolva.
- VÉGÜLIS, TÉNYLEG SZINTE UGYANAZ A KETTŐ - értettem egyet a két hangszer közötti hasonlóságokkal, amiket Will felsorolt. Több húr, nagyobb és nem vonó kell ahhoz, hogy megszólaljon, mint két tojás, komolyan! Miután kiironizáltam magam, kedvem egyre feljebb és feljebb kúszott a kopott létrán, és elkezdtem felfedezni a gitárt, amit kezeim közé kaptam.
- HŰ! - kaptam el a kezem, ahogy hozzámért. Nem, nem azért mert féltem, hogy valami halálos, undi kórt készül átadni, hanem mert tök váratlanul ért ez a mozdulat. - NEKED NAGYON HIDEG A KEZED! - Úgy gondoltam, nem ártana, ha a saját magam meggyőzésén felül mondjuk neki is elmondanám, mitől ugrott meg a pulzusom hirtelen. Mivel már abszolút le is nyugodtam, újra a gitár nyakánl kezdtem el bíbelődni, közben vetettem egy "Hogy is van akkor ez?" pillantást Willre, hogy megmutassa még egyszer, mit hogyan kellene lefognom, átfognam meg mit tudom én, mit csinálnom!
- A MÁSODIK, HARMADIK ÉS NEGYEDIK? - ismételtem el áthangsúlyozva kérdéssé, közben elvettem tőle a pengetőt és igyekeztem nem túl elbénázva teljesíteni a finom parancsot. Azt hiszem, a tökéletestől messzebb voltam, mondjuk, mint ide a városközpont, de azért felfedeztem benne, amit kerestünk. - VÁRJ, VÁRJ, MINDJÁRT SIKERÜL! - Nyelvemet kidugtam a koncentráció fokozására, vagy csak mert így cukibb és újra megpróbáltam. Már határozottan jobban ráéreztem a dologra, bizonytalan A dúrocska zöngedezett a kezeim alatt. - HÁ, EGY MEGVAN! - Szólaltam meg hangosabban és széles mosollyal.  - MI  A KÖVETKEZŐ? - Addig ütöm a vasat, amíg meleg, és kezdett tetszeni a kísérletezgetés.

Will: Amikor megpróbáltam beállítani Miha kezét, ő úgy összerezzent, mintha bőröm megégette volna. Erről szó sem volt, sőt, még hidegnek is érezte kezem. A reakcióra én is hirtelen visszahúztam a kezemet. - HŰVÖS JELLEM VAGYOK - vontam meg a vállamat, míg kifejezéstelenül a szekrényemre néztem, majd titokzatosan elmosolyodtam. Láttam a lányon, hogy kérdőn néz, mire még óvatosabban odanyúltam, mert nem akartam, hogy megint kellemetlen legyen az érintésem. A megfelelő helyekre tettem az ujjait, majd megismételtem. - MÁSODIK, HARMADIK ÉS NEGYEDIK HÚR. - Jobb csuklómmal megmutattam, hogy milyen mozdulatot is kellene csinálni, mert hiába tűnt egyszerűnek, mégsem volt annyira, hiszen gyorsan kellett, hogy a három húr egyszerre szóljon. Ezután biztatóan Mihára néztem, és láttam, hogy milyen koncentráló arcot vág. Még a nyelve hegyét is kiöltötte, azt sem csodáltam volna, ha "rákacsint" a gitárra, mert úgy könnyebben látja a húrokat. Ilyenkor az ember térlátása becsapós lehet. Kezdetben annyira nem szólt egységesen az akkord, de a végére egész emberes lett. - NA, MEGJÖTT A KEDVED? - Kérdeztem, már-már kedves hangsúllyal, ami az én hangomon elég idegenül csengett, de remélhetőleg nem volt visszataszító. Gondolkodás nélkül egy újabb dúrra tettem a kezét és kiadtam, hogy hányadik húr megfelelő megpengetése fogja kiadni a D-dúrt. Ezzel a két akkorddal kezdődött a dalom, amit az előbb előadtam a lánynak, - ha élhetek ezzel a fennkölt szóval. Vártam, hogy a következő hangok is megszólaljanak. 

Miha: - VICCELSZ? ILYEN TANÁR MELLETT SIMÁN! - vágtam rá, és tovább bíbelődtem a gitárral. Nem leszünk legjobb barátok, mármint a hangszerrel, mert Willel tulajdonképpen semmi bajom, kedves srác. Hozzám képest kicsit túl visszafogott, de ez még sosem tartott vissza attól, hogy megkedveljek valakit. Vonzom az egyszerű embereket, ahogy ők meg a bonyolultakat. Ez már csak így van. Iratlan szabály, vagy hogyan is szokták ezt nevezni, mindegy.
- CSAK GITÁRON TUDSZ JÁTSZANI? - szólaltam meg, miközben egyre jobban örültem a hangoknak, amiket kicsikartam a gitárból, némi segítséggel ugyan, de fogjuk rá egyedül. Ezt azért nem fogom bevallani a brácsámnak, mert megsértődik és hetekig nem tudunk együtt nyerekergni órán. Imádom azt a hisztis kis húrjait! Na, de gitározzunk, vagy micsoda! - MÁRMINT, NEM "CSAK", MERT EZ IS VALAMI, SŐT, DE PONTOSÍTVA ÉS MÓDOSÍTVA: MÁSMILYEN HANGSZERHEZ IS ÉRTESZ VAGY SZÓLÓBAN NYOMOD? ÉS EBBŐL NEM EGY SÉRTÉST VAGY EGY LENÉZÉST AKAROK KIHOZNI, MIVEL ÉN IS CSAK BRÁCSÁN TUDOK KEVÉSBÉ NORMÁLATLANUL JÁTSZANI, A NORMÁLIS AZÉRT TÁVOL ÁLL TŐLÜNK, DE EHHEZ SZERINTEM ELÉG RÁM NÉZNED. - Hadartam a kérdés után, mert megint késve jöttem rá, hogy, amit mondtam azt tulajdonképpen vígan félre lehet érteni és nem túl vicces a másik verzió. Időközben észre sem vettem, hogy elengedtem a húrokat és egyszerűen csak tartottam a gitárt, olyan "Mihásan", bénácskán, mégis nagyjából stabilan.

Will: Örültem, hogy Miha kedve megjött a gitározáshoz, mert ez azt jelentette, hogy én nem vagyok olyan reménytelen. Pedig savanyú arcomat elég nehéz lehetett sokáig nézni, mondjuk Miha már látott mosolyogni, ami valljuk be, nagy szó. A kérdésére felvontam a szemöldökömet. Nem igazán értettem, hogy mi az, hogy "csak." - IGEN - feleltem, szinte sértődötten, de akkor a lány magyarázatba fogott, hogy nem úgy értette. Biccentettem, hogy tudomásul vettem a kis módosítást. - A HÉTHÚROS GITÁRON PRÓBÁLKOZOM - válaszoltam végül semlegesen. Nem emlékeztem, hogy említettem volna-e ezt. Tekintetem körbejárattam a szobán, majd ahogy visszanéztem a lányra, láttam, hogy hogyan tartja a gitárt. Zavartan megköszörültem a torkomat és a hangszer nyakánál fogva feljebb toltam a lány ölében, mert rossz volt nézni, ahogyan félig lóg le a gitár. Akár stabilis lehetett az a póz, de inkább biztosra mentem. Sok mindent megélt a hangszer, ezért inkább kímélni akartam. Reméltem, hogy Miha nem sértődik meg ezen a kis mozdulatsoron, így egy újabb torok köszörülés után bejelentettem: - EGYSZER AZÉRT SZÍVESEN MEGHALLGATNÁM, AHOGY NYEKERGETED A BRÁCSÁD - idéztem a szavait, mert biztos voltam benne, hogy jobban játszik, mint ahogy ő azt gondolja. 

Miha: - ÖHM, BOCSÁNAT - Hagytam, hogy megigazítsa az ölemben a hangszert, lenéztem szegényre, aki valamilyen csoda folytán a kezeim közé került, és csak úgy random szórakoztam a húrok lefogásával. Amiket Will megmutatott meg úgy szabadon variálva is. Voltak elképzeléseim, melyik, mi lehet, de nem pengettem meg inkább, még a végén miattam kap nemlétező szívével valami rohamot a gitár! Helyette néma üzemmódben bűvészkedtem, közben szólásra nyitottam pirosan virító ajkaimat. - TEHÁT LEHET EZT MÉG FOKOZNI, CSODÁS! SOSE NÉZTEM MEG EDDIG NORMÁLISAN EGY GITÁRT SEM, MIVEL ANNYIT LÁT BELŐLÜK AZ EMBER, NEM IS LÁTJA ŐKET OLYAN KÜLÖNLEGESNEK, PEDIG AMÚGY AZOK, KB. MINT MINDEN HANGSZER, MINDEGYIK EGYEDI. AZ ENYÉMET PÉLDÁUL A NAGYMAMÁMTÓL KAPTAM, Ő MEG VALAMI HASONLÓ KORÚ BÁCSITÓL SZEREZTE, SZÓVAL BIZTOS, HOGY NEM KÉT ÉVES A DRÁGA. MONDJUK PÁRSZOR MÁR GONDOLKODTAM, MIVEL DOBHATNÁM FEL, MERT OLYAN EGYSZERŰ SÖTÉT SZÍNŰ, AMI MELLETTEM VALLJUK BE, ELÉG FURÁN MUTAT, NEM? HOZZÁD A SZÍNÉT ILLETŐEN ILLENE, DE NEM TUDOM ELKÉPZELNI, AHOGY JÁTSZOL RAJTA. ÉS EZT SE VEDD MAGADRA, CSAK TE OLYAN... GITÁROS VAGY, ÉS... ÉS AZ VAGY, PONT, NEM TUDOM TOVÁBBI MAGYARÁZATOKBA SZŐNI, HOGY AZ ÁLL NEKED JÓL. - Belebonyolódtam a saját mondandómba, de olyan szinten, hogy azt sem tudtam már, miből indultam ki, csak mondtam, ami számra jött és próbáltam megmagyarázni a magyarázatomból fakadó félreértéseket. Ez bonyolult!
- NEEE - húztam el a tiltakozóásom rövidke szavát. - NEM SZERETNÉD HALLNI! MÉG A TANÁROK IS KIMENNEK, HA ELŐVESZEM. IMÁDOM A HANGJÁT, DE ELÉG SZESZÉLYES AZ ÖREGLÁNY, ÉS GYAKRAN KERESZTBE TESZ NEKEM PRÓBÁKON. EZ TUTI A KORRAL JÁR, MINDEN IDŐS EMBER SZESZÉLYESSÉ ÉS KISZÁMÍTHATATLANNÁ VÁLIK ÖREGKORÁRA, FIGYELD MEG, EZ TÖKRE ÍGY VAN!

Will: Miha megigazította a hangszert, így már nem is szúrta a szememet annyira. Nem voltam olyan pedáns ember, de azért szerettem, ha a cuccaim biztonságban voltak. Vagy rendben, de a kettő akár lehet egyen értékű is. Csendesen hallgattam, ahogy pengeti a húrokat, néha kicsit lecsúsztak az ujjai, de alapjáraton elég jól játszott, nyilván volt érzéke hozzá, vagy némi tapasztalata a brácsázás miatt. - CSAK EGGYEL TÖBB HÚRJA VAN - vontam meg szerényem a vállam. Különleges volt, de a megszólaltatása nem volt annyira különleges. Kicsit belebonyolódtam a lány mondandójába, így próbáltam nem szerencsétlenül nézni rá. - EBBŐL KEVESET ÉRTETTEM - vallottam be. - DE SZERINTEM TEHETNÉL EGY ÁLOMFOGÓT A BRÁCSÁT CSIGÁJÁRA. VAGY HOGYAN IS HÍVJÁK - tettem hozzá esetlenül, mert nem voltam annyira tisztában a mélyhegedű részeivel. Mélyhegedűnek hívják egyáltalán? Láttam pár képet, amit így volt díszítve a hangszer és nekem nagyon tetszett, és örültem is, hogy végre valakivel meg tudtam osztani ezt a kis érdekességet. Miha talán fogékony lett volna rá. - EZ A SRÁC SEM MAI DARAB MÁR - ütögettem meg a gitárom előlapját. - DE MÁR ELÉG JÓL ÖSSZESZOKTUNK, ÍGY NEM DOBNÁM EL SEMMIÉRT - jelentettem be, miközben még mindig próbáltam kihámozni Miha mondatainak értelmét. Kicsit összekevert, de lehet, hogy csak én voltam elfáradva hozzá. - MAJD VALAMI ISKOLAI BEMUTATÓN ÚGYIS FOGLAK HALLANI - közöltem diadalittasan és egy fogkivillantós mosolyt küldtem felé, de mire leesett a cselekedet, gyorsan lenéztem a padlóra. Nem akartam megbántani Mihát. 

Miha: - ÁLOMFOGÓ? HM... JOBBAN HANGZIK, MINT A MATRICÁK, BÁR AKÁR KOMBINÁLHATNÁM IS, ÁLOMFOGÓS MATRICÁK VAGY ILYESMI. MOST ADTÁL EGY JÓ ÖTLETET, KÖSZI! - Komolyan elkezdtem fantáziálgatni az új hangszeremen, amit egy régiből kreáltok úgy, hogy szegény időskorára ne úgy fessen, mint valami bohóc a vandorcirkuszban. A tokja már ezer éve kész, ő még kimaradt, de ha Will ötlete beválna, tényleg jól nézne ki kicsit feldobva... Á, majd agyalok rajta, jelenleg a figyelmem egy mosolygós srácnak szenteltem, akinek úgy tűnik ez a szájtartás nem volt túlzottan mindennapos. Nem baj, legalább ma is tettem valami jót, megmosolyogtattam egy embert, aki nincs hozzászokva. Megérte felkelnem reggel!
- MIBE FOGADUNK, HOGY NEM? - Vágtam rá, amikor a sulis bemutatókról meg szerény személyemről akart vitatémát kezdeményezni. Na, jó, ez egy elég erős túlzás, nem fogunk mi itt egymás szavába vágni az igazunkért, főleg, mivel egyértelműen én nyernék. A nőknek köztudottan mindig igazuk van. - NEM ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN BRÁCSÁS, HA TEHETEM, KIMARADOK AZ ILYESMIBŐL. ÉS MEGTEHETEM, MERT VANNAK, AKIK HELYETTEM IS KIÁLLNAK A NAGYKÖZÖNSÉG ELÉ. MAXIMUM, HA BELÓGSZ A VIZSGÁMRA, DE AZ MERÉSZ HÚZÁS LENNE, ÉN IS CSAK LOPAKODÓ-ÜZEMMÓDBAN PRÓBÁLOM MEG, HA KAT VAGY VALAKI OLYAN VIZSGÁZIK, AKINEK KELL A KÖZELI DRUKK. EZEK TUDATÁBAN, HA MÉG MINDIG TARTOD, FOGADHATUNK, HOGY AMÍG IDE JÁRSZ, NEM FOGOK SZEREPELNI SEMMILYEN ELŐADÁSBAN, BEMUTATÓN VAGY HASONLÓ NYILVÁNOS DOLGON. - Elengedtem a gitár vékonyabbik felét, nyakát, igen, azt, aztán rögtön vissza is kaptam a kezem hozzá, mert iszonyú bizonytalan módon billent meg az ölemben. - UPSZ, VÁRJ! MOST JÓ. - megigazíttottam, feljebb húztam a térdem, így már egészen pipiskedve tartottam az ölemben, de legalább stablian. Kezem Will felé nyújtottam, hogy megköthessük az egyezséget. - HA NEKEM LESZ IGAZA... HM... AKKOR MEGHÍVSZ EGY FAGYIRA, ODAVAGYOK A FAGYIÉRT SZÓVAL EZ REMEK ALKUALAP. HA NEKED LESZ... ÖÖÖ.. AZT MOND MEG TE, ELVÉGRE NEKED KELL RAJTAM BEHAJTANI.

Will: Az álomfogós matrica nekem már kicsit sok volt, de Miha nyuszis ruháját látva tökéletesen illett az egyéniségéhez. - EGYEDI BRÁCSA LESZ, AZ BIZTOS - nevettem fel halkan.
- Majd az ablak elé állok a vizsgádon - vetettem közbe. - VAGY PEDIG VÉLETLENÜL VALAKI ELKOTYOGJA, HOGY MIHA MENNYIRE SZERETNE SZÓLÓZNI EGY SZÍNDARABBAN BRÁCSÁVAL - néztem annyira kihívóan, amennyire csak tőlem tellett. Nem voltam az a kotyogó, pletykáló típus, de vicces volt eljátszani a gondolattal.
Három szívinfarktust kihordtam lábon, amíg a lány egyensúlyozott a hangszerrel, de pár másodperc után helyreállt a rend. Finoman megfogtam a lány kinyújtott kezét. - HA NEKEM LESZ IGAZAM, AKKOR ADNOD KELL NEKEM EGY SZÓLÓKONCERTET - vágtam rá gondolkodás nélkül, majd elengedtem a kezét és elfordultam. Ez ma már a sokadig, hogy barátságosan értem hozzá bárkihez is, így furcsa volt. - AMÚGY NEM SZERETEK FOGADNI SEMMIBEN - vontam meg a vállam. Nem igazán kötöttem ilyen egyességet még olyan nagyon gyakran. Szerencsére nem a gitáromat tettem fel, egy fagyi ára pedig még engem sem visz csődbe. Talán. De ahogy látom, Miha úgyis bevasalja rajtam, még ha kis elefántok hullanak az égből. Mondjuk akkor talán nem, mert kiállna az ablakba nézni őket, esetleg fényképezni... De ha véget ér az elefántzápor, biztosan emlékezni fog rá. 

Miha: - VALAKI, MI? - Ha lett volna egy szabad kezem, tuti, hogy odacsaptam volna Willnek, még célzásnak is rossz, hogy ilyesmi megtörténhetne. Köszönöm, eleget szerepelek a középpontban dilisnek titulált stílusom miatt, nem kéne, hogy ezt még fokozzuk egy "Miha beégett a koncenrten" szalagcímmel. Jól elvagyunk kettecskén, a színfalak mögött, ahol nem röhögnek ki annyian, mikor elgondolkodom és félre csúszik a vonó, vagy az egész mindenség. A vicces az, hogy mindenki megbolondul a hamis hangtól, nekem meg fel sem tűnik, csak amikor elhallgat.
- A BELÉPŐ MELLÉ KAPSZ MÉG EGY PÁR MASSZÍV FÜLDUGÓT IS, BIZTOS, AMI BIZTOS - tettem hozzá, mint valami "Ha most megrendeli, grátiszként kap hozzá egy..." kezdetű reklámok, ahol mindenféle méregdrága bóvlikat tukmálnak rá a gyanútlan emberekre.
- MIÉRT NEM? PEDIG TÖK JÓ BULI! VAGY FÉLSZ, HOGY BEHAJTOM RAJTAD A FAGYIM? SAJNOS EZ ELENGEDHETETLEN RÉSZE AZ EGYEZSÉGÜNKNEK, SZÓVAL HA PIROS NYUSZIK POTYOGNAK A ZÖLD FELHŐKBŐL A RÓZSASZÍN ESŐ ÉS A KÉK HÓ MELLETT, AKKOR IS FAGYIT FOGUNK ENNI. - Valami iszonyúan eltúlzott katasztrófa-helyzetet akartam példaként felhozni, szerintem remekeltem.
- NA, DE ŐT MOST NEKED SZÉPEN VISSZAADOM, MIELŐTT TÉNYLEG ELDOBNÁM, AMI NÁLAM NEM ÚJDONSÁG, SZERET A KEZEM HIRTELEN ÁTLÁTSZÓVÁ VÁLNI ÉS CSAK ÁTESIK RAJTA MINDEN. TEHÁT ÍME A HANGSZERED, MÉG EGYBEN ÉS EGÉSZSÉGESEN. - Óvatosan emeltem el magamtól a hangszert és adtam vissza Willnek. Ha végre stabilan a kezében volt, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és eltöröltem a képzeletbeli verejtékcseppeket a homlokomról. Milyen jó, hogy nem szoktam izzadni, nincs is annál undorítóbb, vagy csak nagyon kevés. Az aggodalom maradék jelét is eltűntettem arcomról egy nagy boldog mosollyal és felszabadult lábaimmal örömömben kalimpálni kezdtem, mint a kisgyerekek, akiknek nem ér le rendesen a lába. Mivel már kényelmesebben hátrébb csúszhattam, nem kellett elől pipiskednem, tényleg épp csak súroltam a talajt. Kicsire terveztek, na!

Will: - NEM ÉRTEM, MIÉRT JÖSSZ EZZEL A NYIKORGÓS DOLOGGAL - csóváltam meg a fejem, de szemeimet nem mertem megforgatni, azt már csak képzeletben tettem. Miha záporára egy kicsit meglepődtem és lesokkolta az agyamat, mert egyszerre akartam mindent elképzelni, ami nagyon, de nagyon nehezen ment. Szinte már bele is fájdult a fejem, de szerencsére Miha még nem tette hozzá, hogy miközben egy zöld kobold oboán kísérve magát tangózni fog, mert azt már tényleg nem tudtam volna besűríteni a szivárványos képbe. - ÉN ELEFÁNTOKRA GONDOLTAM, DE EZ SEM ROSSZ - néztem ki az ablakon, mintha bármelyik percben eleredhetne a furcsa eső. - SZERINTEM, HA EZ MIND-MIND MEGTÖRTÉNNE, AZT MEGDÖBBENVE NÉZNÉNK BENTRŐL - boncolgattam a már előbb kigondolt verziómat, de azt nem tettem hozzá, hogy nézelődés közben is lehet fagyizni. A fiúk egyszerre csak egy dolgot tudnak csinálni. Finoman átvettem tőle a hangszert és magabiztosan fogtam, mert már csukott szemmel is éreztem. Szórakozva megpengettem a húrokat pengető nélkül és hirtelen egy bikaviadalon éreztem magam, de az első taktus után abba is hagytam, és az ágy végén lévő állványra akasztottam a hangszert úgy, hogy fel sem álltam. Tökéletes kialakítás. - KÉRSZ EGY TEÁT? - Kérdeztem meg, mert megláttam egy teafiltert az éjjeliszekrényemen. Fogalmam sem volt, hogy mit keres ott, de így megkívántam. 

Miha: - TALÁN, MERT IGAZ? - Nyikorgunk vagy sem, nekem nem tetszett, ahogy haladtunk és fejlődtünk, a többség pedig osztotta a véleményem, azon kevesek meg, akik ellenkeztek, azok általában nem is hallottak rendesen játszani. Mindegy, el akartam terelni a témát másik irányba, és jött is a lehetőség, Will alkut kötött az ördöggel, vagyis velem. Ha tudnék sátáni kacajt hallatni, még azt is előadtam volna, de az egyszerű, "Mi van ha..." kezdetű kifogások megválaszolásában sokkal jobb voltam.
- ELEFÁNTOK? AZOK AZÉRT KICSIT SÚLYOSAK NEM GONDOLOD? HA LESZÁGULDANA AZ EGÉBŐL EGY 100 KG-S ELEFÁNT, AZT MEGÉREZNÉ, AKIN LANDOL, A NYUSZIKAT ELLENBEN EL LEHET KAPNI ÉS MEG LEHET SZERETGETNI. - Két kezem mérlegként billentgettem le-fel, aztán vállam megvonva ismét ölembe ejtettem őket. - A FAGYIZÓBÓL BENTRŐL, EGYETÉRTEK. TUTI NAGY SZÁM LENNE. - Bólintottam, miközben elképzeltem a fantáziadós, különleges nyári záport. Mert ez csak az lehetne, gyorsan átvonuló zápor, amitől az arra hajlamosak haja mikrofon frizurában döndörödne fel. Még szerencse, hogy a parókák nem szoktak ilyet csinálni.
- TEÁT? EGY SRÁC, AKI TEÁT ISZIK. HA LENNE BAKACSLISTÁM, EZT MOST FIX, HOGY KIHÚZNÁM. - emeltem meg szőkés barnára festett szemöldököm. - HA GYÜMÖLCSTEA AKKOR ELFOGADOM, KÖSZÖNÖM.

Will: - CSAK ÚGY MEGSÚGOM, HOGY EGY ELEFÁNT NÉGY TONNÁNÁL KEZDŐDIK - vontam meg a vállam. Néha azért figyelek bioszon, mondjuk azt nem tudnám megmondani, hogy most melyik anyagot vesszük. - ÉS MI VAN A SOK NYUSZIBOGYÓVAL? - Tettem fel a költői kérdést, mert már fel is álltam, hogy lecsekkoljam az éjjeliszekrényen lévő teafiltert. Meghallva Miha bakancslistás ötletét, felegyenesedtem és érthetetlenül néztem rá. - EZ CSAK TEA! - Összeráncoltam a homlokom. - SÖRREL IS MEGKÍNÁLNÁLAK, HA NEM EGY KOLESZBAN LENNÉNK. - A kis vésztartalékra gondoltam a szekrény alján, dupla fenekű bőröndben és nem, ez nem túlzás. Vizsgák után nem túl rossz. - EZ NEM GYÜMÖLCSÖS - állapítottam meg és leguggoltam, hogy elővegyek egy kis papírdobozt. - ERDEI GYÜMÖLCS? - Felmutattam a helyes filtert, majd kivettem kettőt, ha Miha beleegyezett. Ezután előkerült két bögre is, egyszerű fekete. Meg egy vízmelegítő. Gyorsan a fürdőben megtöltöttem és a kis asztalra helyeztem, és a dugóját a konnektorba helyeztem. A szekrényből elővettem cukrot és citromot. - MIVEL KÉRED? - Törtem meg a csendet, ha addig Miha nem dobott fel egy kérdést. 

Miha: - EZEK MÉG BABAELEFÁNTOK, NA! NE KÖSS BELE MINDENBE! - nyújtotam rá a nyelvem. Nem gondoltam annyira komolyan a sértettségem, de azért kemény fél percig sikerült fenntartanom a látszatott. Karjaim összefontam a mellkasomon, aztán leengedtem, mikor újra teliszájjal mosolyogtam, ha egyáltalán ez egy létező mód arra, amit csináltam, de ha nem akkor egyszerűen csak nagyon mosolyogtam, mert ilyen létezik.
- DE TE MEG FIÚ VAGY! NAGYON KEVÉS SRÁC ISZIK ILYESMIT, MERT ŐK ATTÓL ÉRZIK KEMÉNYNEK MAGUKAT, HA NEM ISZNAK ILYESMIT. SZERINTEM EZT NEM ÍGY KELL NÉZNI, DE NEM SZÓLOK BELE AZ ILYEN "MACSÓS IZÉKBE". - Két-két ujjammal mutattam a macskakörmöket a mondat végénél. Talán megint sikerült beletipornom a lelkébe az elejével, persze akaratlanul, de most nem tudtam olyan frappáns helyesbítést kitalálni, mint eddig, ezért csak abban bíztam, rájött már, milyen vagyok és nem veszi annyira komolyan, amit mondok, mivel én sem,ó.
- TÖKÉLETES - Mutató és hüvelyk ujjam összeérintésével mutattam a szokásis kézjelet a válaszom mellé, aztán míg Will a teát készítette össze én a szobát vizsgáltam. Bárki is a lakótársa, ő kevésbé szereti a rendet, ezt láttam az éjjeliszekrényén meg úgy összességében a szoba azon felén.
- SEMMIVEL, HA GYÜMÖLCSÖS AKKOR NEM SZOKTAM UTÁNA ÍZESÍTENI. EZ OLYAN, MINT A CITROMOS SÜTIT SE ÖNTÖD LE PLUSZ CITROMMAL, MAX. HA NAGY MEGSZÁLLOTJA VAGY A CITROMNAK, DE AKKOR SZERINTEM ŐRÜLTNEK NÉZNÉNEK. - Hirtelen megkívántam a citromtortát, és azon kezdtem agyalni, honnan tudnék szerezni így estefelé, anélkül, hogy ki kéne lógnom a városba. Szerintem sehonnan. Azért még nem adtam fel, pörgettem agyamban a lehetőségeket, miközben néha egy-egy elvetett ötletnél elhúztam a szám. Tuti, érdekes látvány lehettem, bár én mindig az vagyok, szóval nem is zavart különösebben.

Will: - Hiszen ez csak tea - ismételtem meg sértetten. Szóval Miha szerint nem vagyok elég macsós, mert teát iszom. Hű... ez legyen a legkevésvé férfias dolgom. Miha kicsit azért belegázolt a lelkembe, de mire leöntöttem a két filtert forró vízzel, már minden haragom elszállt. Valahogy nem tudtam haragudni ilyen körülményez között, de elraktároztam óhatatlanul is a pillanatot. Odaadtam a lány kezébe a poharat, amibe nem tettem semmi édesítő vagy bármilyen szert. A sajátomba viszont saját ízlésemnek megfelelő mennyiséű cukrot és citromot tettem. - Ha mondjuk citromtea lenne, akkor nem kellene bele citrom, de ez nem trópusi erdeigyümölcs, vagy mi. Remélem, ízleni fog - mosolyodtam el és leültem az ágyra.

Folytatás >>>