Theo: Beszálltunk a kocsiba, és máris éreztem, ahogy az adrenalin feltör bennem. A vezetés típikusan az a dolog, ami elfeledteti velem, ha bármi miatt feszült lennék, egyszerűen kikapcsolok. Éppen ezért nem figyelek arra sem, ül-e még valaki mellettem, akit esetleg érzékenyebben érint egy éles kanyarral megtoldott kitolatás a parkolóból. Kivételes esetnek számított a Kikinek intézett célzás arra, amit talán már kezd megszokni tőlem.
- AZ NEM ROSSZ SPORT, AZ ELŐZŐ KOCSIMMAL SOKSZOR MENTEM PÁLYÁRA, EZ A MODELL ANNYIRA NEM ALKALMAS RÁ. - Kiki szavai juttatták eszembe, milyen régen jártam utoljára a pályán. Mikor is volt? Hm, talán ősszel... Közben másik sebességre kapcsolatunk, és pillanatok alatt elhagytuk a várost. Kint már bátrabban megy az ember, több lehetőség van előzésre, amiket sorra ki is használtam. Vetettem egy futó pillantást a kormány mögött lévő mutatóra és elégedetten nyugtáztam, átléptük a határt, de egészen jól megy a visszafogottság. Ez talán Kikinek köszönhető, akire elég ránézni és látszik, hogy nem díjazza annyira a sebességet, mint én. Nem baj, majd megszokja. Ha így folytatjuk, lesz még alkalma bőven érezni, előbb-utóbb talán meg is szereti.

Kiki: Csendben nézelődtem, bár nem sok alkalmam volt rá a sebesség mellett, ahogy Theo közlekedett. - Ó, hogy te már ezt is próbáltad - mondtam meglepetten. Erre nem számítottam, de végül is miért ne? Olyan Theos megnyilvánulás volt. Nem is volt nehéz elképzelni, ahogy végigszáguld egy pályán, bár azért furcsa volt belegondolni. Tovább figyeltem a tájat, de nem szóltam semmit, mert egyszerűen nem tudtam, mit mondjak, ami nálam ritka. Egyébként sem szerettem volna kizökkenteni Theot a vezetés öröméből, jobbnak láttam, ha minél előbb túl leszünk a száguldáson, akkor is, ha csendben lassabban telik az idő, persze lehet, hogy Theo majd megtöri azt.

Theo: Egy-egy pillantást vetettem a táblákra, amik mellett elhaladtunk, de tulajdonképpen ismertem jól az utat. Egyfajta önellenőrzésként néztem rájuk mégis, de mivel nagyrészt egyenes, fő útvonalon haladunk, így annyira nem kellett figyelnem ilyesmire. Helyette mondjuk a zene hiányára is ráeszmélhettem. Szemem továbbra is az úton tartva nyúltam a kettőnk között lévő lejátszóért, aztán amennyire a kábel engedte felemeltem, végül Kiki felé nyújtottam.
- VÁLASSZ VALAMIT - Mielőtt visszaegyenesedtem volna az ülésemben még benyomtam a kocsiba épített lejátszót, hogy elkezdje keresni az iPodot. Nem kellett neki túl sok idő és megtalálta, de előtte még gondoskodtam róla, hogy ne legyen zavaróan hangos, mármint Kikinek, mert én már megszoktam. Túl sok mindenen változtattam már a lány miatt, és meglepően természetesnek tűnt az egész.

Kiki: Theo hamar kizökkentett a némaságomból, amikor felém nyújtatta az Ipodot, hogy válasszak valami zenét. Engedelmesen átvettem tőle és végigböngésztem gyorsan a listát, vagy inkább átfutottam, elég vegyes volt, végül találomra benyomtam valamit, aztn kérdőn a fiúra pillantottam, ez megfelel-e.
- Jó sok féle zenéd van - folytattam, továbbvíve a beszélgetést. - Van kifejezett kedvenced? - érdeklődtem, én szerencsére ilyen téren elég mázlista voltam, mert szinte mindent meghallgattam társaságban, amúgy pedig volt néhány zene, amit magamtól is, de kifejezett kedvenc előadóm nem volt, csak azokat a dolgokat hallgattam, amik innen-onnan megtetszettek. Theoval ez még azt hiszem, nem került szóba, de érdekes téma volt. A zene teljesen normál hangerőn szólt, én pedig kíváncsian vártam, Theo hogyan nyilatkozik a zene témában.

Theo: Theo hamar kizökkentett a némaságomból, amikor felém nyújtatta az Ipodot, hogy válasszak valami zenét. Engedelmesen átvettem tőle és végigböngésztem gyorsan a listát, vagy inkább átfutottam, elég vegyes volt, végül találomra benyomtam valamit, aztn kérdőn a fiúra pillantottam, ez megfelel-e.
- Jó sok féle zenéd van - folytattam, továbbvíve a beszélgetést. - Van kifejezett kedvenced? - érdeklődtem, én szerencsére ilyen téren elég mázlista voltam, mert szinte mindent meghallgattam társaságban, amúgy pedig volt néhány zene, amit magamtól is, de kifejezett kedvenc előadóm nem volt, csak azokat a dolgokat hallgattam, amik innen-onnan megtetszettek. Theoval ez még azt hiszem, nem került szóba, de érdekes téma volt. A zene teljesen normál hangerőn szólt, én pedig kíváncsian vártam, Theo hogyan nyilatkozik a zene témában.

Kiki: Theo hamar kizökkentett a némaságomból, amikor felém nyújtatta az Ipodot, hogy válasszak valami zenét. Engedelmesen átvettem tőle és végigböngésztem gyorsan a listát, vagy inkább átfutottam, elég vegyes volt, végül találomra benyomtam valamit, aztn kérdőn a fiúra pillantottam, ez megfelel-e.
- Jó sok féle zenéd van - folytattam, továbbvíve a beszélgetést. - Van kifejezett kedvenced? - érdeklődtem, én szerencsére ilyen téren elég mázlista voltam, mert szinte mindent meghallgattam társaságban, amúgy pedig volt néhány zene, amit magamtól is, de kifejezett kedvenc előadóm nem volt, csak azokat a dolgokat hallgattam, amik innen-onnan megtetszettek. Theoval ez még azt hiszem, nem került szóba, de érdekes téma volt. A zene teljesen normál hangerőn szólt, én pedig kíváncsian vártam, Theo hogyan nyilatkozik a zene témában.

Theo: - ELÉGGÉ TÁG A ZENEI ÍZLÉSEM. KEDVELEM A PÖRGŐSEBB, DALLAMOSABB ZENÉKET, SOK DJ VAN, AKITŐL EGÉSZ LISTÁKAT TETTEM RÁ, DE VAN MÁS IS. PÉLDÁUL EZ, IGEN. - Jó választás volt Kikitől, amit elindított, bár, ha rajtam múlik, valósznűleg ennél valami gyorsabb számot keresek, ami illik a hangulatomhoz, és persze a vezetés élményéhez. Mert bár a kocsiban több van, mint amennyit kihozok belőle, főként Ravenhillen belül használom, az ilyen kiruccanások mióta megvan, sokkal ritkábbak. Nem is tudom, mi ennek az oka, szerintem nincs neki, egyszerűen, így jött ki a lépés, ennyi.
Direkt léptem rá jobban a gázra, és nem azért, mert Kikinek akartam ártani vele, hanem mert jelenleg kevésbé kötött le ez, és jobban az a hely, ahová a lányt elhívtam. Rég jártam már ott, és egyre jobban tetszett az ötlet, hogy nosztalgiázzak egy kicsit. Szerintem neki is tetszeni fog, a lányok többsége odavan a hangulatos éttermekért, ezért is ajánláják annyian, ha le akarod nyűgözni a lányt. Nem kötöttem Kiki orrára, de bevált már egyszer-kétszer, nem csak úgy hittem a légbőlkapott meséknek, az olyanokra nem szoktam rábízni magam. Felpillantottam a táblára, Liverpool már szinte ott is volt előttünk, nagyjából öt perc és látnunk is kell. Mivel Kiki még nem mondta ki, így nem voltam biztos benne, rájött-e már, hová is tartunk. Egyelőre nem árultam el neki, hagytam, had jöjjön rá egyedül.

Kiki: - A zenei ízlésem nekem is, úgyhogy amiatt nem kell aggódnod, hogy kifogásom lenne az ellen, amit hallgatunk - mosolyodtam el halványan. Theoból kinéztem volna, hogy még ezt is unalmasnak találja, hogy a zenében nincs kifejezetten olyan irányzat, aminél lehorgonyoztam volna, de talán ez alkalommal kivételt tesz majd, ezt csak abból gondoltam, hogy hasonlóképp vélekedett ő is.
Fél füllel a zenére figyeltem, közben pedig az elsuhanó tájat néztem. Úy számoltam, kevesebb idő alatt is odaérünk, mint amennyit még a fiú saccolt a kávézóban. Most, hogy jobban körülnéztem, nem mondhatnám, hogy jártam erre, sőt, még egyszer sem voltam itt, de a gyors haladás ellenére a táblák azért adtak némi útbaigazítást, még számomra is. - Szóval Liverpool - jegyeztem meg tűnődve, őszintén szólva a városról nekem először nem egy francia étterem jutna eszembe, de mindenhol érhetik kellemes meglepetések az embert. Közben vége lett a számnak, ami eddig ment, így kerestem valami gyorsabbat, hacsak Theonak nem volt külön kívánsága, mert akkor azt raktam be. Közben azon elmélkedtem, vajon mennyire lesz furcsa ez az este? Volt egy olyan érzésem, hogy meglehetősen, mert, ha egy órával ezelőtt valaki azt mondja, hogy Theo kocsijával épp egy francia étterembe tartunk, biztosan nem hittem volna neki. Őszintén szólva azt sem tudtam eldönteni, hogy mire véljem ezt az egész meghívást. Más lány valószínűleg már ettől elolvadt volna, hogy ez milyen romantikus, de én sajnos nem azt a tábort erősítem, remélem, hogy Theo sem gondolt mást. Én inkább furcsának, ugyanakkor persze kedves és udvarias gesztusnak találtam, de első sorban inkább az előbbi. Így hát nem tehettem mást, csak várhattam, mi sül ki belőle.

Theo: - MEGINT TÚL MAGYARÁZOD - Ez volt az első félig hangos reakcióm, mikor Kiki azt kezdte fejtegetni, én mit gondolhatok az ő zenei világáról. Elég egyértelmű, hogy azért adtam oda neki az iPodom, hogy ő válasszon, tehát keressen valami neki tetszőt a több száz szám közül, nem gondoltam, hogy ez neki akár problémát jelenthet vagy olyan mellett dönt, amit nem kedvel. Ez csak nekem ennyire logikus? Minden esetre, a szavaim nem hangzottan a megszokott hangerővel, bár hallható volt, és csupán egy futó pillantást vetettem a lányra, mit fog reagálni a megjegyzésemre. Köztudott, hogy a lányok többsége erősnek mutatja magát, s közben a legapróbb dolgon is képesek felhúzni magukat. Kiki nem egy volt a sokból, erre nagyjából a második találkozásunkkor rájöttem, csak akkor még nem érdekelt igazán, mit gondol, vagy ki is ő, bezzeg most. Nem tudom, honnan jött ez az éles váltás, de egyelőre úgy tűnik, egyikünknek sem teher a másik társasága. Nekem legalábbis az övé biztos nem.
- JÁRTÁL MÁR ITT? - Véletlenül csúszott ki a számon a kérdés, aztán annyiban is hagytam, elvégre nem mindenki jár erre olyan sűrűn, főként azért, mert tömegközelekedéssel borzasztó messze van, kocsival is, ha valaki nem ismeri rendesen a gázpedált. Nekem sikerült kiismerni. Néha rápillantottam Kiki arcára, de hosszabban nem néztem őt, inkább az utat, de azt is többnyire megszokásból. 

Kiki: Theo megjegyzésére csak vállat vontam, lehet, hogy tényleg túlmagyaráztam. Viszont ez egy újabb kellemes meglepetés is volt a részéről felém, mert azt hittem, hogy ennél sokkal bővebben fog majd reagálni, de nem így történt. Ezek szerint vagy tényleg ennyire lefoglalta a vezetés, vagy csak nem volt kedve hosszabban válaszolni, nem tudhattam.
- Nem, soha nem voltam még erre - feleltem a kérdésére. - Te mennyire ismered a környéket? Mármint az étermet leszámítva - tettem hozzá gyorsan, jelezve, hogy egyáltalán nem felejtettem el, volt már itt ezelőtt is, de érdekelt volna a véleménye és legalább addig sem szünetelt a beszélgetés. Én is hozzáfűztem volna bármit a dologhoz, de mivel tényleg nem ismertem a várost, maximum csak képekről, amik nem nyújtottak túl bő élményt, így nem tudtam hozzászólni. Vicces, hogy az említésére rögtön a foci jutott eszembe, amiben meg szintén nem voltam jártas, de ez akkor is mulatságos volt, mert hát a lányok, meg a népszerű fiúsport. Nem épp közös nevező...

Theo: - SOK MEGHALLGATÁST TARTANAK ITT, SZÓVAL ISMEREM. FŐLEG A KÖZPONTI RÉSZT, MEG A REPÜLŐTERET. NEM OLYAN NAGY EZ A VÁROS, HOGY NE ISMERD KI PÁR LÁTOGATÁS ALATT. - Nagyobb, mint Ravenhill ez egyértelmű, többen is laknak itt és a lehetőség is több, mint ott, de valamiért mégsem érzem annyiva jobbnak, mint amennyit adni tudna. Ettől függetlenül kihasználtam a lehetőségeket, amiket adott, például most is, amikor végre lekanyarodtunk a pályáról és beálltam a városba igyekvő, kígyózó sorba. Ez a helyzet, és az, hogy alig haladtunk egyperc alatt néhány centit, határozottan rontott a lelkesedésemen, de már késő volt, nem tudtam, sem sort váltani sem előzni. Állkapcsom megfeszült, az előttünk lévő autót szuggeráltam, mintha ezzel egyszerűen eltűntethetném.
Percek teltek el így, közben egyre fogyott a türelmem. Utolsó idegszálam feszült meg, hogy elpattanjon, mikor mellőlünk a kanyarodó sor elfogyott.
- KAPASZKODJ! - szóltam rá Kikire, majd váltottam, s a gázra léplve kivágtunk a sorból, át a másik sávba és elszáguldottunk a sor mellett, egy részen a szembejövő sávban, majd annyira lassítottam le, hogy bevehessek egy kanyart, mikor már a házak közé értünk az első nagy kereszteződésnél. Mikor végre tisztábbnak tűnt az út, visszavettem, de a sebességhatár felett maradtam. Vetettem egy pillantást Kikire, hogyan viselte az iméntieket, aztán ismét az út felé fordultam. Innen már nem lehet nagy probléma eljutni a kikötőig.

Kiki: Nem kellett csalódnom Theoban, mert rögtön kifejtette, hogy milyennek is tartja a várost, amit figyelmesen hallgattam. Úgy, hogy soha nem jártam még itt, nem volt még összehasonlítási alapom, tehát nem volt más választásom, mint elhinni amit mond. Nem hittem volna, hogy most majd túl sokat látok belőle, de ki tudja.
Amikor beálltunk a sorba, szinte megkönnyebbültem, mert azért az biztos volt, hogy a fiú nem akar keresztülgázolni rajtuk és így kénytelen lesz lassabban haladni. Figyeltem az arcvonásait, melyeken egyre tisztábban látszott, hogy mennyire türelmetlen és ki is használta az első adandó alkalmat, amikor továbbtudtunk menni. Megfogadtam a tanácsát és az utat néztem, ahogy minden felgyorsult körülöttünk. Komolyan mondom, hogy veszélyesen vezet, éjszaka nem hiszem, hogy beültem volna mellé, úgyhogy reméltem, nem fogunk túl sokat időzni az étteremben, különben taxival megyek vissza Ravenhillbe, mert nincs életbiztosításom. Figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat és azt próbáltam megsaccolni, mennyire messze lehetünk még.
- Mik a terveid a nyárra? - kérdeztem, hiszen nem volt messze ez az időszak, kíváncsi voltam, hogy készített-e már bármi féle listát is magának azokról a dolgokról, amiket szeretne megtenni. Bár őt ismerve biztos voltam benne, hogy megtette már, nem is lenne, ha csak úgy belevágna a három hónapnyi szünidőbe.

Theo: Nem bírom a lassúságot, az értelmetlen tökölést, ha valaki képtelen összefüggést találni a megengedett sebesség a műszerfalon látott óra között. Pontosan ezért törtem ki, ragadtam meg az első lehetőséget és előztem le mindenkit, akinek az előbb említett nehézséget okozhatott, s közben szinte el is felejtettem, hogy kivételesen nem csak magamra kellene figyelnem. Kiki egész jól viselte a türelmetlenségem, bár láttam rajta, annyira tényleg nem rajong a sebességért, mint én. Továbbra is úgy gondoltam, előbb-utóbb megszokja, mellettem mást úgyse nagyon tehet.
- AZ ÉVZÁRÓ UTÁN VISSZAMEGYEK SANTA FE-BE A SZÜLEIMMEL. VALÓSZÍNŰLEG UTAZGATOK KICSIT, NYÁRON MINDIG TÖBB A LEHETŐSÉG, MÉG NINCS KONKRÉT TERV, MAJD A MENEDZSEREM INTÉZ PÁR MEGHALLGATÁST, MINDEN ÉVBEN EZ VAN NAGYJÁBÓL. - Másnak a nyár a szünidőt, a pihenést jelenti, vagy egy kis plusz melót némi zsebpénzért az egyik gyorsétteremben. Nekem a nyár ugyanolyan, mint bármelyik másik hónap, tele lehetőségekkel és kihívásokkal. Sosem állunk meg, apa is dolgozik, én is, ez a megszokott már évek óta.
- HA BELEFÉR, AKKOR A GÖRÖG UTAT IS BEVÁLLALTAM. TE JÖSSZ? GONDOLOM, IGEN. - Sokan pályáztuk meg, de kevesen kaptunk tényleges, elfogadó válaszlevelet, de, akikkel eddig erről beszéltem, mind izgatottan várták a dolgot. Mivel amúgy is össze-vissza utazom ilyenkor, az a plusz pár nap a Földközi-tengernél már nem lenne annyira megerőltető. Eddig viszont eszembe sem jutott megkérdezni Kikitől, ő is megpályázta-e az egyik helyet, ha jönne azzal nekem is emelné a hangulatom a dologgal kapcsolatban.

Kiki: Azt hiszem mázlink volt, hogy viszonylag hamar, és Theo sebességimádatának köszönhetően gyorsan, kijutottunk a sorból, ami visszanézve még rémisztőbbnek tűnt és persze sokkal lassabbnak, mint mikor még mi is bent álltunk. Annak ellenére, hogy a haladási sebességünk továbbra is az átlag felett volt úgy tűnt, Theonak nem okoz különösebb nehézséget, hogy folytassa a beszélgetést, ami nekem is jól jött, mert így elterelte afigyelmem a sebességproblémáról, az ezen való agyalás helyett inkább a nyári terveiről való beszámolót hallgattam kíváncsian.
- Jól hangzik - jegyeztem meg őszinte, halvány mosollyal, azon tűnődve, ő vajon mikor pihen, mert hát azért azt is kellene néha. Ezt követően másra terelődött a szó, amire egy kicsit élénkebb lettem:
- Igen, úgy néz ki, hogy én is megyek - mosolyodtam el. - Nem jártam még Görögországban, úgyhogy már nagyon várom, milyen lesz, nem sok esélyt láttam rá, hogy bekerülhetek esetleg. De nagyon örülök, hogy így alakult - egyáltalán nem lepett volna meg, ha Theo azt mondja, ő már volt is ott, de nem hittem volna, hogy unalmas lehet az ország, ha nem először látogatja meg valaki. Közben nyugtáztam, hogy legalább egy ismerősöm lesz, bár úgy tudtam,Moira is jönni fog. A házak eközben ritkulni kezdtek körülöttünk, én pedig tovább páztáztam a környéket, hol is lehet az étterem, amit keresünk.

Theo: - JÓL ÉS FÁRASZTÓAN, DE MÁR HOZZÁSZOKTAM. ÁLTALÁBAN AZ ISKOLAI IDŐSZAK NYUGISABB, MINT A SZÜNETEK. OLYANKOR NAGYOBB TÁVOKAT UGRUNK, EGYIK VÁROSBÓL ÁT A MÁSIKBA, AMIKOR AZ AKADÉMÁIN VAGYOK, LEGINKÁBB A KÖRNYEZŐ VÁROSOKIG SZOKTAM ELMENNI, VAGY ESETLEG LONDONIG, DE AZ MUNKA SZEMPONTBÓL POCSÉK, MEG SZERINTEM UNALMAS IS. VAN KÉT LÁTNIVALÓJA, DE SEMMI TÖBB. AZ EMBEREK SEM MÁSOK, CSAK A RENGETEG TURISTA, AKIKTŐL LEVEGŐT VENNI SEM LEHET. - Londont szerettem kiskoromban, mikor először jártunk ott, valami megfogott benne, aztán mikor kéthavonta mentünk apám ügyei miatt akkor elkezdtem felfedezni és rájöttem, egy nagy csalódás az egész. Ahhoz képest, aminek beállítják, semmivel sem jobb, mint a többi angol nagyváros.
- MÉG NEM JÁRTAM OTT, DE TERVBEN VOLT SOKÁIG, AZTÁN VALAHOGY KIMARADT. A KELET-EURÓPAI RÉSZT NEM IGAZÁN ISMEREM, INKÁBB A NYUGATI ORSZÁGOKAT. - Belefoghattam volna hosszas mesélésbe, azokról a helyekről, ahol már jártam, de a megszokás ellenére ez most mégsem akart annyira kijönni belőlem. Viszont azt nem hagytam ki, hogy Ázsiát megemlítsem, oda olyan kevesen jutnak el, főleg Japánba, hogy arról megéri beszélni. Ezért is meséltem arról a két hétről Kikinek, aminek nagyjából a felénél megkaptam életem első igazán érdekes reklám szerepét, és az akkori tizenhárom éves fejemmel ez nagyon nagy dolognak számított. Pandákkal meg mindenféle lényekkel reklámoztak valami új üdítőt, de a reklámból semmit sem értettem, csak a tolmács segítségével tudtam, mit kell tennem. Élveztem, a sok plusz nyűg ellenére, ami nem volt betervezve,
Előttünk felbukkant a nagy víz, aztán két kanyarral később a kikötő is. Lejjebb vettem a sebességből, egész emberi tempóban mentem a kikötő parkolójáig, ahol beálltam a legközelebbi szabad helyre.
- MEGJÖTTÜNK. - A kikötő ezen része még tulajdonképpen nem is akként szolgált, hanem turistáknak és sétálni vágyóknak adott lehetőséget egy kis pénzköltésre. Bódékból árultak mindenféle bóvlikat, mögöttük kisebb üzletek, főként vendéglátó helyek, egyik sem nagyobb annyinál, hogy tíz-tizenöt ember elférjen bennük még nagyjából kényelmesen. Ezek előtt kellett sétálni egy kicsit és az egyetlen nagyobb üzlet volt az, amit mi kerestünk. Fehér festés, elegáns kinti asztalok, de a benti rész volt az igazán különleges, ezért is döntöttem el, hogy mi ott fogunk ülni. Nem volt egy luxus, sokcsillagos étterem, erősen középkategóriás, de a konyhája felért a csúcsminőségű éttermek mindőségével. Plusz, a kilátás is szép volt, ha nem ültek be a hatalmas üvegek elé, mivel pontosan oda tették a pár kinti asztalt.

Kiki: Azt vártam, hogy Theotól majd valami erősen negatív kritikát hallok, vagy közli, hogy erre is csak ennyit tudtam válaszolni, hogy "jól hangzik", de nem így lett. Kellemes meglepetésként, ez már a sokadik volt a fiú részéről, tovább mesélt, amit felfoghattam úgy is, hogy nagy előrelépés az ismeretségünkben, mert végre úgy éreztem, hogy egy kicsit kezd megnyílni és nem azon van, hogy lepattintson magáról, nem, mintha törekedtem volna arra, hogy ennyi időt töltsünk el együtt, de ellenemre sem volt, mert a tüskés mivolta ellenére Theo nem volt egy rossz társaság, ha megtanult az ember lenyelni pár dolgot, ami a részéről érkezett. Szóval őszintén jól esett, hogy több élményét is megosztotta velem és úgy éreztem, ehhez képest az én életem dögunalmas, nem, mintha bajom lett volna vele. Nekem megfelelt így, ahogy volt, de ezt inkább nem hangoztattam, amúgy sem értett volna egyet vele. Vagy mégis? Most már semmit nem mertem biztosan kijelenteni.
- Nekem a hosszú külföldi körutak kimaradtak az életemből, azért pár jó helyre sikerült eljutnom, amikor versenyekre mentünk, de olyankor nem sok idő jutott a városnézésre - fűztem hozzá, mielőtt még áttértünk Ázsiára, aztán újra érdeklődve hallgattam Theo szavait. - Érdekes lehetett, az biztos. Meg ahogy mondtad, nyűgös is. De szerintem tényleg nagy dolog, hogy már akkor ilyen szerepeket kaptál, de én továbbra sem értek ehhez - szögeztem le, mielőtt még túlságosan nagy szakmai átélést várna tőlem, bár tudtam, úgysem fog. Közben lassítottunk és úgy tűnt, meg is érkeztünk a kikötőbe, ami igazán különös hangulatot árasztott a maga sokszínűségével és forgalmával.
- Hm, itt aztán van minden - jegyeztem meg egy félmosollyal, kipillantva az ablakon. Amikor Theo leparkolt, kikapcsoltam az övem és ki is szálltam a kocsiból, ha Theo is így tett. Jól esett a friss levegő, ami az éghajlatnak köszönhetően a nyári meleg ellenére sem volt túl forró, inkább az a kellemes fajta. Most, hogy a szabadban voltunk, ismét körülpillantottam.
- Gondolom azt keressük ott, ugye? - biccentettem fejemmel az elegáns épület irányába, melyhez egy hangulatos kinti rész is tartozott. Innen elég lélegzetelállítónak tűnt, még nekem is, aki nem volt amegy nagy étteremjró, az látszott, hogy Theo most sem ad alá a minőségből, ami persze nem baj, de arra még mindig nem jöttem rá, hogy mivel érdemeltem ki. Ha igennel felelt, valószínűleg elindultunk az úticélunk felé, ellenkező esetben figyeltem arra, ha mást mondott.

Theo: - Mivel kiskorom óta tanulom, hogyan kell az ilyen szerepeket kezelni, így nem volt sokkal rosszabb, mint bármelyik másik. Plusz, szereztem pár ismerőst kint, ezzel tovább építve a karrierem. Ezért is vállaltuk be anno, mert minél több helyen ismernek, annál gyorsabban törhetsz előre. - Magyaráztam a szakma lényegét valakinek, aki abszolút távol állt tőle, meg úgy egyben a művészetektől. Mert hiába zenész szakos a nővére, ő attól még nem feltétlenül biztos, hogy jártas benne és mint kiderült, ez tényleg így van. Innentől nem is akartam hosszasan ragozni, miből is áll a dolog, úgysem értette volna, nekem pedig kedvem sem volt előről felépítve magyarázni.
Megérkeztünk, leparkoltam és kiszálltunk a kocsiból. A kikötőben egész más volt a levegő, mint a város bármely másik pontján, ez persze a víznek volt köszönhető. Szél is fújt valamennyi, nem volt vészes, csak egy kicsit tűnt tőle hűvösebbnek  a levegő.
- IGEN, EZ EGY ELÉG FORGALMAS HELY - Feleltem Kiki szavaira, és megfogtam a kezét. Ez egy ösztönös tett volt, a tömeg miatt meg úgy megszokásból is jött. Ha Kiki elhúzta a kezét vagy kérdőn nézett rám, akkor megszólaltam, egyébként hagytam ennyiben a dolgot. - NEM LENNE JÓ, HA ELKEVEREDNÉNK EGYMÁSTÓL. - Nem volt valami velős, hosszas magyarázat, de nem is kellett semmi ilyen. Ha valami egészen mást képzelt a dologba, azt ráhagytam és egyszerűen csak sétáltunk az étteremhez.
- IGEN. BENT KÉREK ASZTALT, OTT TALÁN NYUGODTABB, NINCS ENNYI EMBER KÖRÜLÖTTÜNK. - Bár a külső rész is el volt kerítve egy vékonyabb, alacsony kerítéssel, de ettől még a járókelők szinte belemásztak az ételünbe, ami hihetetlen idegesítő volt. Ha csak Kikinek nem volt olyan ellenvetése, ami ütötte az enyémet, akkor besétáltunk. A bejárat mellett kérték a nevem, volt a foglalásom, de előbbi tökéletesen elég volt ahhoz, hogy ne kelljen foglalás, kaptunk egy asztalt az ablak mellett.

Kiki: Theo most is, mint mindig azóta, hogy megismertem, nagyon céltudatos volt, de ezen már meg sem lepődtem. Miután röviden elmagyarázta, mi is volt a jó abban, hogy reklámszerepeket vállalt, elindultunk az étterem felé. Én biztos, hogy soha nem vállaltam volna ilyesmit, nem igazán szerettem látni magam akárhol, azt sem, ha néznek, talán a sportversenyek kivételek voltak, ott már megszoktam és nem zavart, egyébként is másra koncentráltam. Ezért sem lennék jó zenész, vagy színész, bár tudtam, hogy Moira az előbbiként sincs oda azért, hogy szerepeljen, de nem is utálja, sőt élvezni is tudja, amit csinál és azt hiszem, ez a lényeg.
Theo kézenfogott és úgy indultunk el a keresett épület felé. Egy kicsit meglepődtem a gesztuson, de rögtön meg is magyarázta, miért volt ez jó, mire én csak bólintottam, végül is teljesen igaa volt. Alig, hogy odaértünk az étteremhez, már világossá is vált, hogy ismerik errefelé a fiút, mert gyorsan megkaptuk az asztalt és el is indultunk a keresett hely felé.
- A kilátás ötcsillagos, az már biztos - jegyeztem meg elismerően, amikor odaértünk. Theoval szemben helyet foglaltam, s így járattam körül tekintetem a helyen. Elegáns volt belülről is, de nem giccses, inkább csak szimplán hangulatos, úgyhogy nem éreztem magam kínosan, hogy ilyen helyre jöttünk, akkor sem, ha egyáltalán nem voltam gyakori vendég errefelé. Nem is voltak sokan az étteremben, akik igen, ők is halkan beszélgettek, valami zene is szólt, de túl halkan ahhoz, hogy beazonosíthassam, amúgy sem hiszem, hogy megismertem volna.

Theo: A pincér helyett én húztam ki Kikinek a széket, aztán leültem vele szemben és követtem a tekintetét ki az üvegen át. Nem ez volt az első gondolatom, mikor az éttermek közül válogattam, de átgondolva, nem is volt olyan rossz választás. Nem is vágytam annyira az elegáns helyek egyikére sem, amik még a hirtelen alkotott listámon szerepeletek, valami ilyesmit kerestem. És úgy tűnik, neki is tetszett.
- HA GONDOLOD, UTÁNA SÉTÁLHATUNK EGYET A KIKÖTŐBEN. - Ajánlottam fel, aztán felnéztem a pincérre, aki letett elénk két bordó bőrhatású anyaggal bekötött étlapot. Benne az első pár oldalon az ételeket soroltál fel, felszolgálási sorrendben, a végén az alkoholmentesektől a minőségi borokig tartott az itallap. Nem hagyott időt átnézni ezt a részt, azonnal rákérdezett, mit hozzon. Hangomból egyértelműen kiérződött, hogy nem tetszett ez a sürgető stílus, mikor kértem tőle egy kis türelmet, hogy normálisan átnézhessük, mit szeretnénk. Mikor távozott még megforgattam a szemem, aztán tovább lapozgattam az étlapot.

Kiki: Nem sokkal azt követően, hogy leültünk, már meg is érkezett a pincér. Alig, hogy lerakta elénk az étlapot, már meg is kérdezte, hogy mit szeretnénk, én nem tudom mit gondolt, talán azt, hogy rendszeres francia étterembe járók vagyunk, ami rólam a legkisebb mértékben sem mondható el, de az egyszer biztos, hogy még korai volt a kérdés. Theo kért is egy kis időt, hogy legyen még időnk eldönteni, mit is szeretnénk, ezt a saját maga stílusában persze, de én már megszoktam annyira, hogy ne lepődjek meg ezen. A pincér már rosszabbul járt, ahogy láttam egy kicsit fennakadt a dolgon, vagy magára vette, én nem tudom, mindenesetre elment, minek következtében egy halk sóhaj szakadt ki belőlem. Visszafordultam az étlapomhoz és kis tanulmányozás után felnéztem Theora:
- Van valami olyan, amit esetleg kifejezetten ajánlasz? Mert a francia konyha abszolút nem az én világom, nem igazán volt még vele dolgom - kérdeztem. Elég hangzatos volt egyébként az étlap és a benne foglaltak alapján minőséginek tűntek a dolgok, bár nem mindegyikrő tudtam eldönteni, hogy pontosan mi micsoda, ezért is bíztam a fiú tanácsaiban, mivel már említette, hogy nem először jár itt. Megbíztam benne annyira, hogy esetlegesen elfogadjam az ajánlatát, plusz ebben az esetben nagyon jól jött, hogy a minőségi dolgokat szereti, így nyugodt szívvel vártam a válaszát

Theo: A pincért leráztuk egy időre, és az étlapunkra koncentráltunk. Nekem ismerősek voltak az ételek, frappáns francia nevek, amiket kimondani nem tudnék, de így látva megjegyezhetőek, főleg, ha többször jársz erre.
Először azitaloknál kezdtem, valami egyszerűre vágytam, amiben kivételesen alkohol sincs. Azért átfutottam a borlapot és a koktélokat, aztán visszalapoztam a szénsavas üdítőkhöz és eldöntöttem, mit kérek.
- ITT NAGYJÁBÓL MINDENT JÓL CSINÁLNAK, A KAGYLÓS ÉLETEIK KÜLÖNÖSEN FINOMAK. VAGY A HOMÁR, DE AZT SZAKÁCSA VÁLOGATJA, AZ EGYIK ISTENIEN KÉSZÍTI, A MÁSIKNÁL KICSIT TÚL RÁGÓSAK, DE TEHETSZ EGY PRÓBÁT. - Alig észrevehetően vontam vállat és ismét az étlapot fürkésztem. Kettő között vacilláltam, mindkettő jól hangzott és régen ettem. Ilyenkor általálában anyám észreveszi, hogy nem tudok dönteni és csak úgy random felolvas egyet az étlapról, eddig mindig eltalálta valamelyiket és azt választottam. Furcsa hagyománnyá képződött ez közöttünk, de nem mondhatnám, hogy hiányzott. Nélküle is tudtam dönteni, éppen ezért böktem rá fejben az egyikre, aztán becsuktam az étlapot és letettem az asztalra.
- SIKERÜLT VÁLASZTANOD? - Szólaltam meg, hacsak Kiki nem előzött be és válaszolta meg az akkor még fel sem tett kérdésem. Nem akartam türelmetlen lenni, de ettől még a hangomból simán kiérződhetett, ezt már én észre sem veszem többnyire.

Kiki: Kíváncsian hallgattam Theo szavait, aki nagyon kézségesen próbált segíteni az ételeket illetően. Halvány mosollyal jutalmaztam, hogy szinte a gondolataimban olvasott, mert én is valami kagylós ételre gondoltam. Az italt egészen gyorsan sikerült eldöntenem, mint máskor, most sem ittam alkoholt, nem az én világom volt. Elnézelődtem még egy kicsit az étlapon, aztán sikerült végre eldöntenem, hogy mit szeretnék. Mikor hallottam, hogy Theo becsukja a saját példányát, felnéztem rá, de ekkor kérdezett is.
- Igen, sikerült, bár nem volt könnyű - mosolyodtam el. Gondoltam, hogy külön adjuk le a rendelést, mármint úgy talán egyszerűbb. Körülnéztem és fel is tűnt jóbarátunk, a pincér, aki az asztalunk felé nézett, s mikor látta, hogy csukva vannak már az étlapok, ismét oda is jött. Megint megkérdezte, sikerült-e választanunk, én pedig Theora néztem, gondoltam, szeretné ő kezdeni a rendelést.

Theo: A pincér alig várta, hogy visszajöhessen, ránk villanthassa tökéletes műmosolyát és felvehesse a rendelést. Egy újabb nagyon jó tulajdonságot véltem felfedezni a színészetnek, tökéletesen megtanulod, hogyan láss át az ilyesfajta kényszeres arcmimikákon, és vedd észre, mit gondol valójában. Ez a srác kétségtelenül a borravalóra hajt, de ha így folytatja ezzel az izléstelenül széles vigyorral, akkor a főpincért fogom hivatni, mert minden volt, amit ez a kétballábas alak csinált, csak nem kellemes kiszolgálás.
Átadtam Kikinek a lehetőséget, hogy elsőként mondja el, mit szeretne, aztán áttértünk az én választásomra. A tonicom mellé vörös sügeret kértem, bouchot kagylóval, hozzá egzotikus körettel. Az étel neve, ami ugye a felsorolást tartalmazta, olyan jól hangzott, hogy a gyomrom szinte követelete, most azonnal had kapja meg, de nem hangosan, azért annyira nem éheztettem ki magam, és a kávé is segített valamennyit, amit még Ravenhill-ben ittunk.
- NAGYON JÓ VÁLASZTÁS VOLT, BÁR KISSÉ EGYSZERŰ, VOLTAK SOKKAL GAZDAGABBAK IS. HA TUDOM, HOGY EZT KÉRED, MEGPRÓBÁLTALAK VOLNA RÁBESZÉLNI EGY MÁSIKRA, OTT AZ ÍZEK MÉG JOBBAN KIJÖNNEK, ÉS A MÁRTÁS, AMIVEL TÁLALJÁK ISTENI. - Magyaráztam, majd kényelmesen hátradőltam a székben és villámat piszkáltam szinte oda sem nézve.

Kiki: Úgy tűnt, Theo gálánsan ismét átadja a lehetőséget, hogy én rendeljek először, amit egy hálás mosollyal jutalmaztam és köszöntem meg egyszerre, aztán a pincérhez fordultam és elmondtam, hogy mit szeretnék. Ezt követően Theo volt a soros, én pedig figyeltem, ahogy az éttermi dolgozóval társalog, látszott rajta, hogy elég sokat jár étterembe, ami persze nem baj, s már teljesen kifinomultra fejlesztette a rendelési stílusát. Serencsére, miután megvolt, hogy mit szeretnénk, jóbarátunk el is tűnt, így ismét kettesben maradtunk az asztalnál.
- Úgy tűnik, én szeretem az egyszerű dolgokat - mosolyodtam el -, de köszönöm, ha legközelebb erre járnék, mindenképp megfogadom a tanácsot - folytattam. Semmi különösebb célzásom nem volt ezzel a legközelebbel, persze az már teljesen más kérdés, hogy Theo miként értelmezte, amit mondtam, bár színész volt, úgyhogy nem hiszem, hogy gondja lenne a szövegértéssel.  Néztem, ahogy a villájával szórakozik, s csendben gondolkoztam pár pillanatig.
- Nem szeretném kellemetlen mederbe terelni a beszélgetést, de te gondolkoztál már azon, hogy lehet az, hogy az első találkozásunktól eltekintve viszonylag jól kijövünk? Mert nekem annyiszor eszembe jut és nem jövök rá. Csak szimplán érdekel, hogy például mi volt az első benyomásod rólam? - kérdeztem, muszáj volt valamiről beszélgetni ahelyett, hogy csendben vagyunk és úgy gondoltam, Theo bírja a véleménykifejtős témákat, én meg a véleményeket, biztos voltam benne, ha csupa negatívat mond, az sem hat meg túlságosan.

Theo: - EZ A VÉLETLEN MŰVE LEHET - Válaszoltam csak úgy, mert nem tudtam hirtelen jobb magyarázatot adni. Igazából én sem tudtam. Emléksze az első találkozásunkra, aztán több kisebbre, amikor szinte levegőnek néztem a lányt és a többiekkel ellentétben én egyáltalán nem tudtam rá semmi pozitívat mondani. Sosem a csendes lányok voltak az eseteim, hanem a bonyolult, több önbizalommal rendelkező, határozott fellépésű lányok, akik főként szőkés, esetleg szőkésbarnák, de semmiképp sem vörösek. Ehhez képest valahogy minden úgy alakult, hogy a kezdetek ellenére most Kiki ül velem szemben és meglepő, de nem bánom. Bár abban azért még mindig reménykedem, hogy ez az állandó bizonytalanság és zavartság előbb utóbb elmúlik, vagy legalábbis változik.
- NEM HISZEM, HOGY ÖRÜLNÉL, HA EZT MOST ELMONDANÁM - Az első benyomásom cseppet sem volt pozitív, és ha tényleg megosztanám vele, valószínűleg rá menne a vacsoránk hangulata. Ezt pedig szerettem volna elkerülni.
- AZT, HOGY TE, MIT GONDOLTÁL VAGY GONDOLSZ RÓLAM, VALÓSZÍNŰLEG SZINTÉN NEM A TALÁLKOZÓNK KÁRÁRA KÉNE FELEMLEGETNI, DE REMÉLEM POZITÍV IRÁNYBA VÁLTOZTAK A GONDOLATAID. - Nagyon jól tudom, mit gondolnak rólam általában az emberek, akik azt hiszik ismernek, de ez csak gyengébbik napjaimon szokott bosszantani vagy zavarni, mivel amúgy nem igazán érdekelnek. Én tudom, milyen vagyok és miért éppen ilyen, mások előítéletei pedig egyáltalán nem érdekelnek. Talán Kikié mégis, de ő kivétel, bár még magam sem tudom, miért.

Kiki: - Meglehet - vontam meg a vállam Theo megjegyzésére, végül is más nekem sem jutott eszembe. Csak úgy összefutottunk azon a bizonyos napon a tanulószobában és kész. Elgondolkozva hallgattam a magyarázatát arról, hogy mi a véleménye rólam, bár sokkal nem jutottunk előrébb ezzel kapcsolatban.
- Igen, lehet, hogy hangulatromboló lenne - feleltem eltűnődve. Ebbe bele sem gondoltam az előbb, azért továbbra is kíváncsi voltam. De akkor majd máskorra elnapoljuk ezt a beszélgetést.
- Igen, mondhatni, hogy pozitív értelemben változott - válaszoltam a kérdésére, vagy minek is nevezhetném. Az igazság az volt, hogy Theo egyre több meglepetést okozott számomra, ami miatt inkább nem tudtam hová tenni a személyiségét, de ezt persze neki nem kellett tudnia.
Úgy tűnt, nem kellett sokat várnunk arra, hogy kihozzák a rendelésünket, a pincér már meg is érkezett és letette elénk a tányérokat és az italt is, mire megköszöntük, ő pedig tovább is állt. Tényleg jól nézett ki már látványra is, amit választottam, reméltem, hogy ízre is legalább ilyen finom lesz.

Theo: Mivel nem tudtam, őszinte szavaira mit felelhetnék hirtelen, így csak hümmögtem, és úgy tűnik a szerencse ma mellém állt, mert az ételeinket hozták, ezzel megmenekültem egyelőre a további kommunikációtól. Jó étvágyat kívántam a lánynak, aztán nekifogtam saját fogásom eltűntetésének. Közben a társalgás kissé döcögősen, de haladt, mire megettük az ételünket már egész jól elvoltunk a sablonos témákkal.
- VAN KEDVED SÉTÁLNI? - Kérdeztem, mikor a pincér megjelent, feltette a szokásos "Mindennel meg vannak elégedve?" kérdést és elvitte a tányérokat. Nem vágytam itteni desszertre, pontosabban egyelőre semmilyenre. Ha Kiki válaszolt, aszerint folytatódott a találkozónk, sétáltunk a kikötőben, majd visszavittem a sulihoz, vagy maradtunk még egy kicsit az étteremben és utána vittem a kollégiumhoz. Nekem tulajdonképpen mindegy volt, bár nem sok kedvem volt haza menni, szívesebben maradtam volna még. A nap minden esetre eltelt valahogy, s miután Kikit kitettem, nem kerülhettem el a sorsom, haza kellett mennem, ahol szembesültem anyám szigorú tekintetével a lekésett vacsora miatt. Nem bántam, megérte.