Mikor? 2016.08.10. - 
Hol? Uszoda -> Lakóövezet
Kik? Mihalie Nova & James Cooper

Mihalie: Gondosan leterítettem a kis törölközőmet az egyik szabad műanyag napozóágyra, aztán kibújtam a barackszínű rövidnadrágomból és a fehér vékonypántos virágos felsőmből, amiket a táskám tetejére dobtam a szék mellett.
Reflexből a hajamhoz kaptam, amint megláttam a medencéket előttünk, aztán leengedtem a kezem, mert semmi okom nem volt félteni a rövidre vágott fekete tincsimet, amik nagyjából egy hete egyetlen parókát sem láttak, mivel otthon hagytam mindent, mikor visszajöttem. És ettől olyan... üresnek érzem magam. Átlagosnak vagy nem is tudom. Ha hozzátesszük, hogy a strandolás örömére a sminkem sem volt a megszokott, hiszen a vízálló sosem annyira vízálló, mint hirdetik, így csak egy kis szemkihúzásra és spirálra csábultam el. Kat szerint rám sem lehet ismerni. Még gondolkodom, hogy ezt bóknak vegyem-e.
Felnéztem a mennyezetre, elképzeltem a szép kék, felhőtlen, tiszta eget és felsóhajtottam. Otthon a nagyinál most lubickolhatnék a tóban, itt meg, ha nagyon fülelek hallhatom az eső kopogását, ami már vagy négy napja folyamatosan esik.
Ha Jessie nem kér meg, hogy vigyázzak a házra, meg a megszámlálhatatlan háziállatra a héten, szerintem most élvezném a nyarat, társaságban, az idősek között és épp porrá vernének valamelyik ezeréves hagyományú kártyajátékban. Ehelyett Ravenhillt élvezem. Még szerencse, hogy nem egyedül.
- Miha, mindjárt jön még pár ember, igazi csapat buli lesz! - Kat izgatott hangja miatt a dobhártyám vészjóslóan remegni kezdett, de már egészen jól megedzették az évek. - Josh elhívta még két haverját, de lehet, hogy hármat, nem tudom. Szingli haverokat, ugye érted? - oldalba bökött, aztán örömmámorban úszva elugrált mellettem Joshoz, aki két székkel arrébb nyomkodta a telefonját. Az új pasi varázsa, gondolom.
Eszembe jutott James, de csak egy szájelhúzásra futotta részemről, aztán élénksárga bikinimben elnyújtóztam a napozóágyamon és lehunytam a szemem. Kat párkereső akciója kezdte felemészteni minden türelmem iránta, ehhez párosult az elmúlt hónapok lomhasztó hangulata, amit szintén javítani akart, például a csodás munkahelyemmel, amit tanév vége óta élénken kerülök, Hátha őszre találnak mást és nem kell visszamennem heti három délután James társaságát élvezni. Az most... nem az én elfoglaltságom, meghagyom annak a barnahajú lánynak, aki egész májusban meg júniusban rajta lógott.
Újabb szájelhúzás következett, majd igyekeztem kiüríteni az elmémet, hátha ezzel átvészelem a mai napot... is.

James:  Be kell, hogy valljam, hogy az utóbbi időben kissé eltunyultam. Talán még fel is szedtem pár kilót, na jó, azért nem lett sörhasam meg semmi ilyesmi, csak már én nem éreztem jól magam a bőrömben. Egyik este, azon gondolkodtam, hogy milyen sportot vehetnék fel hobbinak, de mindet elutasítottam. Én csak a hangszerekhez értek, a legtöbb edzőcuccban pedig mérhetetlenül hülyén néztem ki. Aztán valahogy felmerült bennem az úszás. Arról azt hallottam, hogy egézséges meg minden, akkor miért ne próbálhatnám ki? Próbáltam Dant, vagy valamelyik bandatagot elcsábítani magammal, de senki sem érzett késztetésr, hogy eljöjjön velem. Így másnap egyedül indultam úszni. Sajnos kölyökkoromban ez kötelező volt, szóval talán mostanra sem fulladok meg. Lepakoltam az egyik úszómedencéhez közeli műanyag napozóagyra és kicsit sem szégyellősen vettem le a hétköznapi ruháimat, ami alatt ott lapult fürdőnadrágom, pont olyan fazonú, mint amikyet a korombeli férfiúknak szokás hordani. A közeli úszómedencében csak egy öreg néni úszott a szélső sávban, de mellúszása igazán helyes volt. Gondoltam, nem akarom zavarni, így az egyik középső kijelölt pályához mentem. Elnyomtam magamban a vágyat, hogy profikat meghazudtoló felállást produkáljak a beugrás előtt, helyette csak megigazítottam hosszú hajam és eldöntötrem, hogy beugrás után úszok pár hosszt gyorsúszással. El is rugaszkodtam tehát, de mjelőtt a vízbe merülhetett volna a fejem, annyit hallottam: - Te Miha, az ott nem James? - De már túl késő volt, hogy odaforduljak, hiszen már siklottam is bele a két méteres vízbe. Meg ki tudja, lehet, csak képzelődtem..

Mihalie: - JESSZUS KAT, NE ILYEN HANGOSAN! - Én is hangosabb voltam, mint kellett volna, de a sokféle hangban, ami az uszoda falairól visszaverődött, egészen kevésnek bizonyultam.
Én éppen csak felültem, hogy a táskámból előszedjem a mobilom, céltalan böngészésre gondoltam, talán egy kis e-mail nézésre vagy a facebookra, de miközben szedtem elő volt időm körbe pillantani. Persze a szerencse megint nem nekünk kedvezett, a telefonom visszazuhant a táskámba, az állam meg a padlóra, mert egy ismerős, kissé fájó, mégis valahogy kellemes látványt pillantottam meg az előttünk lévő medence szélénél. Kat is észrevette, fülsüketítő visítással adta tudtomra, de szerencsére James épp a csobbanás fázisában volt, így nagy valószínűséggel nem hallotta.
- LÉCI, NE CSINÁLJ SEMMIT, NEM SZERETNÉM HA... - És már itt sem volt. Benne volt a közeli terveimben, hogy felugrom és egy gepárd ügyességével rávetődöm, majd együtt érkezünk a medence kellemesen jéghidegnek érződő vizébe, ám elvetettem az ötletet. Mivel vívhatnám ki jobban a figyelmet, mint egy hangos érkezéssel és egy látványos hátulról támadással a barátnőm ellen?
Reménykedve fordultam a nekem háttal lévő székek felé, ahol Josh tartózkodott nemrég, de ő már kifelé indult, gondolom a barátaiért vagy mit tudom én! Bosszúsan, gyilkos szempárral néztem Kat után, aki elegánsan lengetve a csípőjét sétált végig a medence mellett és arra tartott, amerre James helyét belőttem nagyjából. Mivel nem jött fel azonnal a vízfelszínre és így csak találgatni mertem, hol bukkan fel. Ha szerencsém van, pont a túloldalon. Ha nem, akkor egyikünknek sincs, mert Kat tuti odamegy hozzá, köszön és azzal a szokásos angyali modorával előad valamit, amit talán jobb, ha nem is hallok. Egyáltalán miért ment oda? És Josh ezt miért nem látja? Kivételesen örülnék, ha féltékenyebb típus lenne, és nem engedné el maga mellől a barátnőmet.
Én a tőlem tellő legnagyobb közömbösséggel dőltem el az ágyamon, még a táskám oldalzsebéből is kivettem a napszemüvegem, aztán a helyére tettem és úgy csináltam, mint aki mindenre magasról tesz, pusztán relaxál. Egyik láb kényelmesen felhúzva, másik kinyújtva, egyik karom a fejem felett, míg a másik mellettem pihen. Ez így még hihehető is lehetne, ha nem remegne a kezem minimális sebességgel, vagy hogyan is szokták ezt mondani.

James: Végül elvetettem a fejemben, nem, nyilván csak kápráztak a füleim, senki sem mondta a nevem. Szinte el is felejtettem ezt, ahogy gyorsúszással a másik oldalra közeledtem. Elkezdtem a teljesítményemet fontolgatni, ahogy kihúztam magam a medence szélén, de ott egy hang szólt hozzám, amikor felegyenesedtem. - Sziaaaaa James! - Én meg próbáltam nem úgy nézni a lányra, mint egy ürlényre.
- Öh, sziaa - ahhogyishívják - Kat...? - Az előbb le mertem fogadni, hogy még életembennem láttam a lányt, de így második ránézésre, igen.. Mintha már találkoztunk volna. Ezek szerint jól hallottam, hogy valaki a nevemet mondta. Nem vagyok olyan dilis, hogy hangokat halljak. Ez azért oké, főként, hogy így húsz év után az ember érzi az időt. Na mindegy, szóval akkor Miha is itt van valahol. Nem néztem körbe, az gáz lett volna, helyette csak feltűnően csevegő hangon megkérdeztem: - Mi a helyzet?

Mihalie: A kíváncsiságom felül akart kerekedni rajtam, komoly késztetést éreztem, hogy kipillantsak a napszemüveg alól a páros irányába, de sikeresen visszafogtam magam. Azzal töltöttem a perceket, hogy számoltam, mennyiből állnak. Durván négy vagy inkább öt perc kellett Katnek, mire lazán rácsapott felhúzott lábamra és lehuppant a mellettem lévő ágyra, amire még csak rádobálta a cuccait.
- Meghívtam őt is hozzánk, legalább nem kell azzal foglalkoznom, melyik srác illene hozzád a legjobban. Elvégre már megtaláltuk a befutót nem? - Csipogása bántotta a fülem, a fejem, a szívem és a gyomrom is, mert belegondoltam, mi vár rám, ha James felbukkan és ettől még görcsbe is rándult szerencsétlen. Talán, ha ettem volna ma már valamit, még rosszul is lennék, de az az egy szem energiaital meg a kockányi csoki nem okozott nagy felfordulást odabent. - Jaj, Miha, ne csináld már! Itt nagy a lehetőség! Ha megint elbújsz a csigaházba sosem jön rá, mennyire klassz csaj vagy!
- IDE FIGYELJ KAT! VOLT LEHETŐSÉGE MEGLÁTNI, DE Ő CSAK AZ ÉRETLEN KISLÁNYT FEDEZTE FEL, AZTÁN A SZEMEM LÁTTÁRA FLÖRTÖLT EGY MÁSIK LÁNNYAL, AKI EGYÉBKÉNT MÁR LEHET A BARÁTNŐJE IS, HONNAN TUDOD, HOGY NINCS NEKI? NEM FOGOK JAMES-RE VÁRNI, SEM ILLEGETNI MAGAM ELŐTTE, NEM ÉRDEKEL AZ EGÉSZ, SE Ő, SE SEMELYIK MÁSIK IDIÓTA, AKIT A NYAKAMBA AKARSZ SÓZNI! ZÁRJUK LE EZT A TÉMÁT ÉS CSINÁLJUNK INKÁBB ÚGY, MINT KÉT BARÁTNŐ, AKI CSAK PIHENNI SZERETNE EGYET DÉLUTÁN, MEG ÚSZKÁLNI, JÓ? - Szemüvegem a fejemre húztam, miközben felpattantam ülésbe és magamból kikelve, de nem túl hangosan megmondatam neki a magamét.
Először megszeppent, aztán már kezdtem félni tőle, hogy megsértettem, de csak egy pillanatig láttam rajta mindezt, mert befutott Josh, mögötte két sráccal, akik közül az egyik hozzánk jár a suliba és széles vigyorukkal üdvözöltek minket. Kat el is felejtette a kis vitánkat, máris felpattant, hogy köszönjön és Josh karjába csimpaszkodjon egy rövidke csók erejéig. Leszakadba a mennyezet, ha azt merném állítani, nem irigyeltem pokolian amiért van valaki, aki szereti, akit szeret és akivel eltöltheti teljes boldogságban a napokat. Tekintetem elkalandozott James egykori helye irányába, de nem láttam a medencében és amúgy is vissza kellett fordulnom, mert Alex és Ty nekem is két puszival kívántak köszönni a szavak mellé. Enyhe zavaromban viszonoztam a gesztust, felvarázsoltam egy látható, de kevésbé megszokott mosolyt és visszahelyezkedtem az ágyamra, ám ezúttal a napszemüveg visszakerült a táskámba.

James: Igen kedvesen elcsevegtem a Kat nevű leányzóval, attól függetlenül, hogy igazából azt sem tudom, hogy kicsoda. A beszélgetés végére mindenesetre meg lettem hívva a kisebb társaságukhoz, valószínűleg tartottam, hogy Miha miatt. Szívesen elfogadtam az invitálást, mert sosem baj, hogy új emberekkel ismerkedem meg, meg amúgy is már rég beszéltem Mihával.
Elköszöntünk egymástól, aztán visszaindultam a cuccaimhoz. Nem öltöztem át, mert úgy sejtettem, hogy fogunk még lubickolni. Igaz, nem gondoltam volna, hogy Miha bejön a vízbe, mert ugye a sminkje meg a haja meg a körme. Ja nem, arra még nem panaszkodott.
Felszedtem a cuccaimat, törölköző a kézbe, fekete hátizsákom a hátamra és lassan odasétáltam a kis csoporthoz, akikhez pár fiú most csatlakozott. Nem igazán jöttem zavarba, akkor nem James Coopernek neveznének.
- Sziasztok - köszöntem, miközben letettem a cuccaimat a Miha melletti székre. Gyorsan kezetfogtam a srácokkal, barátságosan mosolyogva a nevemet is mondtam bemutatkozás gyanánt. Erre az egyik, az Alex megkérdezte, hogy nem nekem van-e zenekarom. Kicsit félszegen hatott a kérdés, de én először meglepve, vagy magabiztosn mosolyogva válaszoltam: - De, nem hittem, hogy bárki is hallott róla - nevettem fel udvariasan. 

Mihalie: Bár nagyjából visszahelyezkedtem a felpattanás előtti testhelyzetembe, a fejem mégis a többiek felé fordítottam, mivel úgy illett és egyébként is, Ty kérdezett tőlem valamit. Talán a suliról, ahol amúgy szerintem sosem beszéltünk, de... aha, megvan, a szakomról kérdezett!
Válaszoltam neki a tőlem szokatlan rövidséggel, ami lassan mégis kezd az új énemmé formálódni. Nem hagyta annyiban, úgy látszik, beszélgetni szeretett volna, szóval válaszoltam a "Hogy tetszik?" kérdésre is, meg vissza is kérdeztem. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy Kat ágyán ül, aki készségesen áttelepedett Josh-hoz és kacsintott felém, mikor a tekintetünk találkozott. Gondolatban megtekertem kicsit a nyakát, de nem szóltam semmit, inkább csak mosolyogtam a színész szakos srácra, aki lelkesen mesélt valami darabról, amit nemrég látott. Kevésbé, aztán már egyáltalán nem tudott lekötni a téma, mivel James bukkant fel a látómezőmben, aki ezek szerint komolyan vette Kat ajánlatát. Francfilé!
Lepakolt a másik oldalamra, aztán barátságosan bemutatkozott a két srácnak. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a jelenlétét, ami piszok nehéz feladat volt. Nem is bírtam tovább úgy két percnél, amikor felálltam.
- ÚSZOM EGYET... VAGY ILYESMI. - Pocsék úszó vagyok, de ezt nem kívántam ecsetelni a társaságnak. Ty is érdeklődött a csatlakozási lehetőségekről, s hiába néztem Katre a lehető legészrevétlenebbül egy kimentésért, ő határozottan támogatta az ötletet. Így hát Ty-al együtt indultam el a medence lépcsőjéhez.

James: Alex-szel tök jól elbeszélgettünk a zenekarról, nem gondoltam volna, hogy Danen, Efie-n és Mihán kívül bárki is ismeri a bandát a suliból. Ja igen, meg ott van még az a Will nevű srác is, aki az összes koncertünkön ottvan. A banda promózása mellett figyelmet fordítottam arra is, hogy van egy jókis zenebolt, ahol előszeretettel várunk minden érdeklődőt. Azt is megemlítettem, hogy Miha is dolgozik nálunk. Apropó Miha. Szinte rám sem nézett, pedig nem ilyen fogadtatásra számítottam, azt hittem haverok vagyunk. Ha meg nem, akkor minimum munkatársak, de ha úgy tetszik, akkor a főnöke vagyok konkrétan. Ezekre a gondolatokra Miha felkelt és úszni ment a Ty nevű sráccal. Hűha, valamiről nem tudok? Alex egy pillanatnyi szünetet tartott a kérdezgetésben, így én Kat felé fordultam. - Mihával minden rendben van?

Mihalie: Minek is indultam én el úszni? Ja, igen, hogy megszabaduljak mindenkitől, mert a szokásaimmal ellentetében már határozottan nem éreztem lételemnek a társaságot, amiről úgy tűnik, egyesek még nem tudtak, mert Ty levakarhatatlanul követett. Kedvesen bólogattam l, amikor tudtam, bár többnyire a víz alá menekültem a beszélgetés elől. Valahogy nem éreztem logikusnak, hogy ha Jamest igyekeztem kerülni, vagy kevesebbet és kevésbé a társaságában lenni, más sráccal mégis több időt töltsek. Tudom, ez fura felfogás, de tele vagyok fura dolgokkal, mért pont ez lenne normális bennem? Kicsit elkalandoztam a gondolataimban, majd elnézést kértem Ty-tól és kievickéltem a partra. Először a törölközőmre gondoltam, aztán elvetettem az ötletet, mert ahhpz vissza kellene mennem, így vizesen, ázott kutyaként ballagtam a mosdó felé. Nem akaródzott túlzottan a "barátaim" társaságában tartózkodni. Kicsit még elhúztam a lehetőség idejét.

James: Kat olyan beszédet tartott nekem, mintha erre készült volna egész életében. Szerencsére sikerült fapofával végighallgatnom és nem szóltam be neki. Tulajdonképpen nekem mi közöm van hozzá, hogy Miha éppen melyik parókáját veszi fel. Talán Kat is csak túlreagálta. Lányok, fiatalok, tombolnak a hormonjaik vagy tudom is én.
Viszont láttam, hogy Miha a mosdó irányába siet. Hát jó, ha ez kell nekik, akkor majd beszélek én vele. Elnézést kértem a srácoktól, mert látszólag Alex még társalgott volna velem. Ahogy a mosdók irányába mentem, próbáltam kiverni Kat beszédét a fejemből, hogy lehetőleg a saját gondolataimat mondjam el Mihának. Szóval a női WC melletti falnak dőltem várva, hogy a célszemély kijöjjön.

Mihalie: Hülyén hangzik így belegondolva, de megmostam az arcom és ez sokat segített, már ha azt nem nézzük, hogy alapból vizesen mentem be a mosdóba. Újabban szeretek farkasszemet nézni a tükörképemmel míg le nem győz, mint most is. Szerintem másfél percen keresztül tuti sikerült fenntartani a szemkontaktust, aztán ellöktem magam a mosdókagylótól, amin támaszkodtam és kifelé indultam csattogó flipflopomvan.
- JAMES? - Meglepetten torpantam meg mellette. Nem számítottam rá, főként nem itt.
- A FÉRFI MOSDÓ KICSIVEL ARRÉBB VAN. - mutattam tovább a folyosón. Kicsit uavarban voltam, főként a fejemre tapadó hajam miatt, vagyis nem, nem azért, leginkább James jelenléte miatt. Átsuhant a fejemben a gondolat, miszerint Kat megint intézkedett míg nem figyeltem, de ha erről van szó, én magam fojtom bele a gyerekmedencébe!

James: Azt hittem, a lányok csak párosával járnak mosdóba, de ez most meghiúsult, el is vesztette a mítosz mivoltát. Ettől függetlenül egy örökkévalóságig tartott, amíg Miha végre megjelent. Közben a falon lévő pókhálót néztem és azon filóztam, higy vajon hová tűnhetett belőle a pók. Egy pillanatra ismét eszembe jutottak Kat szavai, de basszus, de én jöttem el uszodába 2, azaz 3 sráccal.. A nevemet hallottam, ez jelezte azt, hogy Miha előbb észrevett engem, mint én őt. Remek, James, nyomozónak se nagyon menj. - Hali - köszöntem kedvesen. - Ja, jó, hogy szólsz, alig vettem észre - poénkodtam, de azt hiszem Mihának annyira nem jött be. - Igazából - váltottam komolyra, - csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy mi a helyzet, mert már rég dumáltunk..

Mihalie: -  ÉS EZÉRT VÁRTÁL RÁM A NŐI MOSDÓ ELŐTT? HA A HELYZETRE VAGY KÍVÁNCSI MEG IS VÁRHATTÁL VOLNA. - Válaszoltam a tényleges válasz helyett. James annyira lazán vette az egészet, nekem is pobtosan így kellene tennem, már ha képes lennék rá.
- HA CSAK KAT NEM MONDOTT MEGINT VALAMIT, DE JOBB HA NEM IS TUDOM, NEKED SEM KELLENE FIGYELNED RÁ. - Most már biztos voltam benne, meggyőztem magam róla, hogy ő áll a dolgok mögött és ez bosszantott. Szemem lesütve vizsgáltam a padlót, ami egyáltalán nem volt érdekes, akár még annak is feltételezhette, aki látta, mennyire bámulom.

James: Nem tetszett Miha beszédstílusa, nagyon nem. Akár el is mehettem volna, sarkonfordulhattam volna, de nem tettem, mert zavart, higy hová tűnt az a Miha, akit én kedvelek. - A végén a fiúkák lecsapták volna a beszélgetést a kezeről - vágtam vissza egy kicsit támadóan, de egyből lehalkítottam magam, ahogy kijöttek a hangok a számon. - Kat sokmindent mondott, de engem az érdekel, hogy veled mi van - mondtam már sokkal gyengédebben, mert megesett rajta a szívem. Ha továbbra sem nézett rám, akkor megérintettem állát és felfelé irányítottam, majd ha végre szemembe nézett, elengedtem. - Veled akarok beszélni, nem a padlóval - magyaráztam meg, ha megkaptam az őziketekintetet, amire számítottam.

Mihalie: Legnagyobb sajnálatomra nem hagyta annyiban a dolgot, de legalább bebizonyosodott, hogy nem az ő fejéből pattant ki az érdeklődés ötlete, hanem egy ronda kismanó bogarat ültetett a fülébe. Ettől cseppet sem éreztem jobban magam.
- PEDIG A PADLÓ SOKKAL ÉRDEKESEBB, MINT ÉN. NEM GYEREKES ÉS ÉRETLEN. - Meggondolatlanul csúsztak ki a szavak a számon és már lehetőségem sem volt visszaszívni, tehát James arcára, de még véletlenül sem a szemére koncentrálva vállaltam szavaim következményeit. Igaz, hogy most épp azt csinálom nagyjából, amit már egyszer megkaptam tőle és amit most hánytorgattam fel épp, de nem számít. Most pont ez járt a fejemben, hát a régi Mihához mérten ki is mondtam.
- HA AZT MONDOM, SEMMI GOND ÉS JÓL VAGYOK, AKKOR ELFELJTJÜK EZ A TÉMÁT? MERT EBBEN AZ ESETBEN MINDEN ÚGY VAN AHOGY AZ IMÉNT MONDTAM. - Talán, ha mosolyognék hozzá az meggyőzőbb lenne. De most inkább sarkon fordulnék és elrohannék vagy hezárkóznék az egyik öltözőszekrénybe. Mivel leadtam vagy öt kilót az elmúlt hónapokban, szerintem már simán beférnék. De egyelőre maradtam James előtt és az állát bámultam.

James: Őszintén elkerekedtek a szemeim a válaszra. Most mégis mi a baja? Legszívesebben hagytam volna, hogy ösztöneimmel egyensúlyban beletúrjak hajamba, de uralkodtam ezen, mert nem akartam tovább generálni a feszültséget.
- Akkor most elárulod, hogy miért beszélsz velem úgy, mint egy utolsó, senkiházi bűnözővel, oké? - Egyáltalán nem voltam fenyegető, de hogy lássa a komolyságomat, megérintettem a vállát, csak egy futó pillanatig. - Idejövök, hogy kedvesen érdeklődjek, te pedig nem vagy képes normálisan beszélgetni. - Miha nagyon felhúzott, ami nem egy előnyös dolog, mert miután Efie-vel veszekedtem, éppen csak nem ájultam el. Igaz, az már régen volt, az orrtörés következményeként.

Mihalie: Azt hiszem, sikerült kibillentem a békés egyensúlyból, mert előbb kidülledt szemekkel nézett rám, majd szinte láttam, ahogyan arca az egészségesből lilás árnyalatúvá változik.
Önkéntelenül léptem egyet hátra, de közben nekem sem maradt csukva a szám, a szavai mélyen megbántottak és felhúztak. Nehogy már neki álljon feljebb!
- MI VAN?! - bukott ki belőlem, mint valami bevezető meghökkenés. - EGY SZÓVAL SEM MONDTAM, HOGY ILYENNEK LÁTNÁLAK VAGY GONDOLNÁLAK, SŐT(!), ÉS EGYÁLTALÁN NEM ÍGY BESZÉLTEM VELED, PUSZTÁN SEMMI KEDVEN NINCS BELEMENNI A "HOGY VAGY? JÓL VAGYOK." SABLONOS JÁTÉKBA PUSZTÁN AZÉRT, MERT AZ ELME PROBLÉMÁS BARÁTNŐM MEGKÉRT, HOGY CSINÁLJ VELEM VALAMIT. EDDIG SEM SZÁMÍTOTT, EZUTÁN SEM FOG. JÓL VAGYOK, MARADJUNK ENNYIBEN ÉS FELEJTSÜK EL. - Amilyen gyorsan felhúztam magam, olyan gyorsan elpárolgott, inkább felvettem a megfutamodó nyúl szerepét, ami egyébként szintén nem túl mihás tett volt és ha nem állított meg szavakkal vagy tettel, akkor egyszerűen elsétáltam mellette, de nem a többiek felé, hanem a büfé irányába. Tényleg ki szerettem volna menni innen, ahhoz viszont kellett volna a holmim is, amiért jelenleg még nem állok készen visszamenni.

James: Elkerekedtek a szemeim. - Nem beszélsz úgy? Én nem ezt érzem - ingattam meg a fejem őszintén. Nem értettem, hogy miért én vagyok a rossz, mert törődnék vele. - És mi lenne, ha egy nagyon kicsit túllépnél a saját nézőpontodon és felfognád, hogy engem tényleg érdekel, hogy hogy vagy, és ha nem vagy jól akkor megpróbáljak segíteni. - Már szinte el is felejtettem, hogy hogyan is kezdtem el mondatot, szóval fura hangsúllyal fejeztem be, de próbáltam olyan szavakat és kifejezésmódot használni, amivel nem bántom meg. Ja és még valami.. - Azt hittem, jobban ismersz, minthogy azt hidd, hogy annyira hallgatok más szavára. - Céloztam is Katre, de nem akartam kimondani a nevét, mert az már túl sértő lett volna nekem.

Mihalie: Nem jutotta tovább két lépésnél, amikor James a mondandója végére ért és megálltam.
- AZT HITTEM, HOGY... AZT HITTEM... - Megfordultam, hogy szemben álljak vele ismét, s közben a szavakat keresgéltem. Ilyen sem sűrűn fordul elő velem, hogy nem tudom kifejezni magam, nemhogy hosszas körmondatokban, de még röviden sem. Ismét a padlót néztem, majd felemeltem a fejem és Jame szemébe néztem.
- EZ ELÉG ABSZURD, DE TUDOD MIT? - Közelebb léptem hozzá és feladtam, hogy összefüggő szöveget alkossak, vagy átgondoljam, mielőtt kimondom. - EGYSZER KIMONDTAM, EGYSZER CÉLOZTAM RÁ, AZTÁN FÉLREÉRTETTEM VALAMIT ÉS MOST A SAJÁT LEVEMBEN FŐLÖK MEG ÉPP, MERT KÉPTELEN VAGYOK NEM TÚLKOMBINÁLNI VALAMIT ÉS ENNEK AZ EGÉSZNEK SEMMI ÉRTELME SZÓVAL A LEGJOBB AZ LENNE, HA SZÉPEN ELFELEJTENÉNK. ÉS NEM VAGY ROSSZ, SE BUNKÓ CSAK EZ AZ EGÉSZ NEM... ÚGY SÜLT EL, AHOGYAN ELKÉPZELTEM ÚGY NAGYJÁBÓL TAVALY. - Vállam megvonva húztam el a szám és nem terveztem mást mondani. Persze, sokkal egyszerűbb lett volna szépen őszintén elmondani, miért szállt rá Kat és én miért nem akarok több időt tölteni vele, mint amennyit feltétlenül muszáj, de még maradt bennem egy kevés a régi Mihából, akinek az egyszerűség sosem volt az erőssége. - ÉS EGYÉBKÉNT IS TE...  NEM, MINDEGY, HAGYJUK. - Ha nem szólt, akkor megint elindultam a büfé felé, de beleegyeztem volna még néhány félpercnyi maradásba, ha válaszolt. Kivéve, ha olyat mondott, amivel tovább tiporta amúgy is földön fetrengő lelkiállapotom, mert akkor szó nélkül otthagyom, ez tuti.

James: Zavartam hallgattam, hogy Miha nem hagyja annyiban a dolgokat. Kicsit úgy éreztem, mintha én lennék Alice aki valami fura Csodaországszerű helyre érkezett és most nem ért semmit. Bármennyire buzis, én szeretem azt a filmet. Kicsit már untam, hogy körülbelül Miha minden mondata után megigazítja a koronáját és hercegnősen elvonul. Nekem nem ebből áll egy beszélgetés. Azt hittem Miháról, hogy ő mindig a fellegekben jár, de csak most láttam, higy mennyire földhözragadt. Már éppen megkérdeztem volna, hogy tulajdonképpen miről beszél, ami miatt a saját levében kell úszkálnia, de megint elindult. Bosszúsan néztem a plafonra. - Elárulnád, hogy egyébként "én mi?" - kérdeztem rá a félbeszakadt mondatára.

Mihalie: - TE KEZDTED EZT AZ EGÉSZET, SZÓVAL ÚGY ILLIK, HOGY ÉN FEJEZZEM BE. - Ez egy rögtönzött válasz volt és semmi értelme, ahogy általában mindennek, amit mostanában teszek vagy mondok. Ám ezt leszámítva... Nem tulajdonképpen pontosan emiatt torpantam meg és gondoltam át újra, merre szeretnék menni.
S a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szerencsének, Ty épp kijött a medencék felöli ajtón. Legyűrtem a szemforgatás kényszerét, amikor széles vigyorával odajött hozzám és a helyzetről, meg az eltűnésem oka felől érdeklődött viccelődve. Mire észbe kaptam, karja már lendült is, hogy átfogja a derekam, ezzel közelebb húzva magához és visszainvitált a többiekhez.
- ÉN MÉG NEM... - Eddig jutottam el, és közben be nem állt a szája, ami átkozottul bosszantott. Nem akartam még visszamenni, kényelmetlenül feszengtem a karjában, de egyszerűen nem tudtam lerázni a kezét. Ha most egy filmben lennék vagy egy könyvben, lehet másképp csinálnám és az előnyömre forítanám, hogy egy tengerkék árnyalattal rendelkező szempár és a hozzá tartozó csodás testű srác figyelmét élvezhetem. Csak, hogy én rohadtul nem vágytam rá! Ha James csinálná ezt... Nem, ő van annyira megfontolt és úriember, hogy nem támad le egy nyilvános helyen ennyire, nem nyomul ilyen feltűnően és sajnos ha megérzéseim nem csalnak, meg sem fog menteni Ty-tól.

James: - Ez meg mégis milyen szabály? - csúszott ki a számon. Lehet, hogy én már öreg vagyok a mai fiatalsághoz, de hogy megeszem a nemlétező kalapomat is, ha megértem, na az biztos. Ekkor viszont megjelent az egyik srác, asszem' Ty, derékonkapta Mihát és minden ellenvetés nélkül elvonszolta vissza a csapathoz. Hát ez remek! Ha most azért bunkózik velem Miha, mert bepasizott, hát nem tudom , mit csináljak. 20 év felett máshogy mennek a dolgok, barátkozhatnak a lányok fiúkkal, az már nem "pfujj" mintha az óvodában lennénk.
Ha már ott voltam a mosdó közelében, akkor betértem, de azután szimplán, minden feszély nélkül a cuccaimhoz sétáltam. Alex úgy fogadott,vmintha a vörös szőnyegen érkeztem volna, de én csak lazán elvettem a táskám. - Elköszönök srácok, remélem még összefutunk. - Aki nyújtotta a kezét, azzal kezetfogtam, aztán elvonuktam, hogy egy távolabbi fülkében átöltözzek, majd hazainduljak.

Mihalie: James nem szólalt meg többet, nekem meg alkalmam se lett volna rá, ha szerettem volna, mivel Ty mindenféle ellenkezést hárítva, szinte visszavonszolt a többiekhez. Ott aztán sikerült leráznom, de láttam, hogy ez egy ideiglenes megoldás, pedig a kezdeti szimpátiám már szinte teljesen elpárolgott az irányába. Sőt, kezdett komolyan taszítani. Segélykérő pillantást vetettem Katre, aki először ráncolta a homlokát, aztán felállt Josh ágyáról és magával húzott Jamesére, aki egyelőre még nem tért vissza hozzánk.
Annyira lehalkította a hangját, még én is alig értettem, pedig összeért a homlokunk szinte olyan közel hajolt.
Elmondtam neki, ami kint történt, aztán közöltem, hogy még egy ilyen dobása van és vízbe fojtom, illetve szépen, kevésbé barátságosan, de megkértem, vakarja le rólam Mr. Tökéletest, mert, ha én csinálom, akkor itt ma nem egy, hanem két vizihullát avatunk.
S mintegy végszóra, James is felbukkant. Először megkönnyebbülést éreztem, aztán elszállt és helyére a csalódottság lépett. Menni készült. Lehet, hogy miattam, mert bunkó voltam vele, talán nem kellett volna ennyire erőltetnem tíz lépés távolságot.
Törökülésbe helyezkedtem a saját ágyamon és alsó ajkam rágcsálva törtem a fejem a továbbiakon. Ha utána mennék és megvárnám, bocsánatot tudnék kérni és legalább egyiküknek jobban zárulna a napja. De ha utána megyek, lehet, megint teszek egy réteget a falra és megint hagyom, hogy nekisétáljon, mikor ő csak egy ártatlan "Hogy vagy?" kérdést tett fel.
Katre pillantottam, aki elfoglalta megszokott helyét, s mintha pontosan erre várt volna, fejével az ajtó felé bökött, aztán felemelte felőlem lévő kezét és mutató ujja keresztben állt a középsővel. Mikor elhúztam a szám változott a kéztartása, már jobban látszott, hogy felemelte az öléből és a hüvelykujján kívül mindet behajlította, azzal pedig felfelé mutatott.
Nagy levegőt vettem, s mielőtt meggondolhattam volna magam, elindultam kifelé. Legalább bocsánatot kérek, attól még nem dől össze a világ.
- JAMES - bátortalanul halkan szólaltam meg, de ettől még volt rá esélyem, hogy az öltözőből érkező és előttem elsétáló srác észre vegyen.
- FIGYELJ, AMI AZ ELŐBB TÖRTÉNT. SAJNÁLOM, NEM ÍGY AKARTAM, AHOGY HANGZOTT. EGYSZERŰEN CSAK... MOSTANÁBAN VALAHOGY NEM VAGYOK ÖNMAGAM ÉS VELED SEM... KELLENE ÍGY VISELKEDNEM, KIVETÍTENEM A GONDOLATAIM MEG ILYENEK. SZÓVAL, NE HARAGUDJ. - A padló itt is hasonlóan érdekfeszítő volt, mint pár méterrel arrébb. Nem is mertem egy-két pillantásnál tovább elfordítani róla a tekintetem, nehogy lemaradjak egy hangyáról, ami egyik négyzetből a másikba lavírozik a két burkolat közti csíkon.

James: Sosem készülődtem órákig, így most is gyorsan kész voltam. Egyébként a hajam megdzárítása tartott legtovább, de az sem volt maratoni. Kilépve a nevemet hallottam, a hangot ledig ezer közül is felismertem volna. Miha állt előttem. Elnyomtam magamban, hogy megkérdezzem, hogy szeret-e különleges helyeken beszélgetni. De inkább nem akartam még jobban szítani a tüzet. Helyette csak hallgattam, amint mond. Oké, lány, tuti csak a hormonokkal van a baj..
- Jól van, Miha, semmi gond nincs - mosolyodtam el halványan, mert nem akartam én rosszban lenni vele. Csak az zavart, hogy megint a padlót nézte. Fél kézzel, kissé esetlenül magamhoz öleltem, de csak pár másodpercre, mert a végén még Ty bánta volna.

Mihalie: A hangsúly és a szavak együtt a gyufával játszottak, majdnem kihúzta, de akkor olyat tett, amire nagyon nem voltam felkészülve.
Megölelt! Egyszerűen odahúzott magához és megölelt, még ha kissé furán is, így fél kézzel, de egyáltalán nem bántam.
Kivéve, amikor épp csak megtette és már el is engedett. Máskor lehet, egy szóáradat törne ki belőlem, de most szóhoz sem jutottam, csak pislogtam nagy szemekkel és abszolút lesokkoltam. Szám kissé szétnyílt, mintha egy szólásra nyíló folyamat elején fagyna le a gép, aztán becsukódott és ezt játszottam hosszú másodpercekig.
- TE MOST... DE MIÉRT? - Ennyi telt tőlem, miközben igyekeztem szétszaladt gondolataimat összekaparni, hátha nem hullok darabokra egy ennyire alap, baráti gesztus miatt. Nehéz ügy ez a puzzle, megdolgoztam vele, míg sikerült összerakni végre.

James: Miha kicsit meglepetten nézett, miután elengedtem, de mondjuk én is furán éreztem magam. Kérdésére csak felvontam az egyik szemöldököm. Most erre mit kellene mondanom? Nem tudom, ki az, aki folyamatosan puszilgatja a másikat. Ja, hogy Miha..
- Ne gondold túl - figyelmezettem. - Megöleltük egymást, mert kedveljük egymást és örülök, hogy nem haragban válunk el. - Kicsit úgy éreztem magam, mintha pszicológus lennék, de jobbnak láttam tisztázni a dolgokat, mielőtt még bármelyikünk kiakad.

Mihalie: Így kell hosszas másodperceket eltöleni az összekaparásoddal, aztán egyetlen szempillantás alatt széthullani megint.
- "Ne gondold túl" - visszhangzott a fejemben, mint egy üres arénában, ha hangosítókkal feltuningolják.
Simán kiakadhattam volna, vagy dühösen ott hagyom, de egyiket sem tettem, egyszerűen csak nyeltem egy nagyot, igyekeztem nem kimutatni, hogy ezzel konkrétan küldött egy láthatatlan arculcsapást meg egy vödör hidegvizet a nyakamba.
- HÁT PERSZE, CSAK ENNYI - Se mosoly, se örömmel átitatott hang, semmire sem voltam képest. Még hangosabban beszélni sem, ami azt jelenti, hogy valahol a suttofás és az épp csak hangot kiadó verzió között szólaltam meg.
Mit is vártam? Van barátnője, tök egyértelmű, meg egyébként sem rám van szüksége, hiszen én csak gyerek vagyok a szemében. További hasonlóan kellemes gondolatok támadtak a fejemben, aminek következményeképp a szemem csillogni kezdett a két visszaartott könnycsepptől, amik valahogy mégis kitaláltak a csatornámból, pedig az első hullámot már a hidegzuhanynál visszafogtam. Azért ahhoz még több kellett, hogy elinduljanak kifelé, egyelőre egyensúlyoztak, én már csak azt nem tudtam eldönteni, hogy lehajtsem-e a fejem vagy sem, mert talán attól is megindulhatnak.Így hát nem tettem egyiket sem, elnéztem mellette a legközelebbi fehér falra, mert képtelen voltam ránézni.

James: Nem igazán tudtam, hogy ezek után mit is mondhatnék. Világosan láttam, hogy Miha elkedvtelenedett, de most meg miért? Megköszörültem a torkom, talán csak azért, hogy magabiztosabbnak tűnjek.
- Na, hát akkor örülök, hogy összefutottunk, remélem, még találkozunk a közeljövőben - kezdtem búcsúzkodni. Talán egy kicsit túl hivatalosra sikerült, de nem tudtam, hogy mit kezdjek a helyzettel. Nem vagyok én pszichológus!

Mihalie: Nem tudtam túl sok mindent hozzáfűzni ehhez, amúgy is az volt a célom, hogy ő jobb kedvvel távozzon, az már mellékes infó, nekem megint nem sikerült egyről a kettőre jutni, sőt, szerintem visszacsúsztam mínusz egyre.
- ÜHÜM - csak egy ilyesmi motyogásra futotta tőlem, s ha nem ő, akkor én indultam el a kijárattal ellenkező irányba. Mivel a többiekhez vissza nem szeretnék menni egyelőre, így a medencét céloztam be, de alig haladtam egyetlen lépést gondolati szinten, amikor lesütött szemeim látóterében feltűnt, vészesen közel hozzám, hozzánk egy sárga szíjas flipflop papucs, benne a tulajdonossal.
- Ó, ne srácok, ez most komoly?! - Kat felháborodott hangjára felkaptam a fejem és a lehető legpontosabban lövelltem felé szikrákat hányó tekintettel, hogy kivételesen maradjon csendben, de persze már megint nem hallgatott rám. Megkerült és beállt James elé.
- Figyelj, te totálisan tönkrevágod a legjobb barátnőmet! - Rémültem ugrottam mellé, hogy elrángassam, de szerintem betonba öntötte magát, nem mozdult.  Akkor megpróbáltam szavakkal rávenni, hogy fogja be, de erre sem hallgatott.
- NE FIGYELJ RÁ, KOMOLYAN NE... - hadartam, mielőtt folytathatta volna, ám ő a szavamba vágott.
- Totál nem értem, hogy nem szúrja ki a szemed! - Annyira féltem a következményektől, még az is ment, hogy James és Kat arca közt válogassam a tekintetem irányát. - Magasról teszek arra, hogy barátnőd vagy, vagy mit tudom én mid! Ez a lány itt vicces, kedves, őrült és imádnivaló, és mindezek mellé teljesen beléd van esve, te meg először észre sem veszed, amikor bevallja aztán azt mondod rá, hogy gyerek és le sem esik, mennyire szarul esett neki. Aztán úgy csinálsz, mintha semmi sem történt volna és még csodálkozol, hogy ha nem úgy viselkedik veled, ahogy szokott?! Azért álljon már meg a menet! - Nem tudom, abba a tized másodpercbe, amit Kat levegővételre használt, maradt-e Jamesnek ideje bármit is mondani, de az exlegjobbbarátnőm már felém is fordult.
- Te meg, szedd már össze magad és ne kerülj padlóra csak azért, mert ez a srác itt annyira vak, hogy észre sem vesz! De ha esélyt kapsz mégis, legalább próbálj meg nem egy rohadt, érzéktlen szivacs módjára viselkedi, aki csak lenyel mindent, hanem állj a sarkadra! Miért nekem kell mindig mindent csinálnom?! Ezt meg kell beszélnetek, kész, pont! És én ebben nem veszek részt többet, sziasztok! - Bárhogy is végződött ez az egész, ő mérgesen fújtatva távozott és mérget mertem volna venni rá, ebben az évben már nem fog hozzám szólni többet.
Ami... egész jónak tűnik a hallottak után. Ha parókában lennék, lehet odakaptam volna, biztos a helyén maradjon. Ám ehelyett teljesen lefagytam, olyannyira, hogy az elrohanás és a sírásban kitörés gondolata még csak meg sem tudtott fogalmazódni a fejemben. A könnyen azért szemembe szöktek, bár még nem bújtak ki teljesen. Észre sem vettem, mikor szorultak ökölbe a kezem, de úgy éreztem, már sosem fogom kinyújtani őket. Még szerencse, hogy nem vagyok pánikbeteg, mert komoly rohamra számíthattam volna, amikor tudatosul bennem az összes darabka. Ehhez kellett egy perc tuti, talán több is.

James: Miha szinte szó nélkül távozott, én meg ott maradtam. Mi? Ez most valami új szokás a lányoknál? Le vagyok maradva úgy érzem.
De amint az egyik lány ment, jött a másik. Azaz Kat állt meg előttem és úgy nézett rám, mintha most öltem volna meg a hörcsögét egy rituális szertartás során. Na jó, nekem ez magas.
Csendben hallgattam végig, ahogy Kat mindenféle szarságot vág a fejemhez és próbáltam feldolgozni.
Egy biztos, velem így senki ne beszéljen. Szóval mielőtt távozhatott volna, utánaléptem és valahol Miha mellett határozottan, de nem túlzottan erősen elkaptam a karját.
Először Mihára néztem.
- Nehogy elmenj - jelentettem ki neki egy kicsit fenyegetően. Ezután Kat felé fordultam.
- Nem vagy senkinek a futára, szóval légyszi ne közvetíts. És ha futár is lennék, akkor se lennél jogosult, hogy így beszélj velem. Se a legjobb barátőddel. - A legjobbon egy kicsit megnyomtam  a hangsúlyt, de csak úgy szeretetből. - Köszönöm. - Ezután nekem mindegy volt, hogy ő távozik-e vagy sem, mert Mihához fordultam.
- Neked meg ha valami bajod van, vagy akármi, akkor légyszives személyesen mondani. Először is azt hittem vagyunk olyan jóban, hogy ez alapvető legyen. - Egyébként nem tudom, hogy miért mondott ilyeneket Kat, amikor barátnője már kavar egy másik sráccal.
Eléggé felhúztam magam, de észre sem vettem, ahogyan egy vékony csíkban vér kezdett szivárogni orromból. Pontosan úgy történt, mint akkor, mikor Efie-vel veszekedtünk valamin.

Mihalie: Kat enyhén szólva feldúltan távozott és, habár az első körben nem repült le a nem is viselt parókám, a James féle rohamtól ismét megkérdőjeleztem a dolgot, és meg kellett érintenem a hajam.
- ÉN... - Na, és most hogy szedjem össze a gondolataimat normálisan? Teljesen szétcsúsztak, már abban sem voltam biztos, képes vagyok-e egy normálisnak látszó mondatot összerakni, ami írásban nagy kezdőbetűt kapna és valamilyen írásjel lenne a végén, mondjuk pont.
- NEM TUDTAM, HOGYAN... VAGY... - Rendesen megküzdöttem a szavakkal, amik valahogy sehogy sem akartak a számra jönni, mintha hirtelen mindnek más dolga lett volna. Bezzeg a könnycsatornám dolgozott, s többször kellett nagyobbet nyelve visszatartanom a termését, mert nem akartam elbőgni magam előtte. Ahhoz még volt egy kis méltóság bennem, vagy valami hasonló, azt hiszem.
- EZ AMÚGY SEM SZÁMÍT, NEM? BARÁTNŐD VAN, AKKOR MEG NINCS MIRŐL TOVÁBB BESZÉLNI. - Legjobb védekezés a támadás. Ezt az elvet vettem alapul, noha nem kiabáltam, sőt különösebben nem is csengett erő a hangomból, ám ezzel a módosítással talán elérem, hogy lezárjuk az ügyet. Minek hozzam fel neki, ami nála történt vagy mondjak el bármit is, ha úgysem érek vele semmit? Mondjuk amúgy sem, ha teljesen közömbös irántam ezen a téren, mint ahogyan azt nemrég el is mondta. "Ne gonold túl."

James: Mi? Miről beszél Miha? Van valami, amiről én nem tudok?!
- Hogy nekem barátnőm van? Miha, körülbelül években mérhető, hogy szingli vagyok. - Ici-picit kiakadtam. Meg amúgy sem jó érzés ezt kimondani. - Mégis honnan szedted ezt a baromságot? - Jesszus, szinte ebben az évben nem is fogtam meg még egy lány kezét sem, pedig csak egy KÉZFOGÁSRÓL beszélünk. Anyám.
- Egyébként is. Neked - böktem rá ujjammal, kissé vádlón - van barátod. - Célzón pilláztam a medencék felé, mert láttam én, hogy hogy nézett az a srác, aki még át is karolta Miha derekát! Ajaj.
Ekkor vettem észre, hogy valami nem stimmel a vérkeringésemmel. Egyből orromhoz kaptam a kezem és egy kicsit káromkodtam. Nem nagyon, csak egy szép finomat. 

Mihalie: - DE HÁT... AZ A LÁNY, AKI MINDIG A BOLTBAN LÓG... AZT HITTEM... - Nem elég, hogy akadozva beszéltem, még dadogtam is hozzá egy kicsit, ami a teljes üzemzavar és a kezdődő rövidzárlat, illetve az elmebaj fokozásának a jele.
Mindezek mellé valami megkönnyebbülés félét éreztem, s ha James nem folytatja egy "visszavádolással", akkor szerintem még egy mosolyra is futotta volna. Mert ki ne örülne, ha a számára fontos személyről kiderül, hogy nem is foglalt és ismét van 0,1 százalék esély valami jövőbeni pozitív kimenetelre.
- NEKEM? - Miről maradtam le? Egy röpke pillanatra átfutott kissé elborult elmémen, hogy talán... talán ő lenne, akire céloz? Á, nincs nekem akkora szerencsém.
Mindezen azonban alig maradt időm töprengeni, mert valami arra késztetett, a káromkodás mellé, ami kicsúszott a száján, hogy végre ne a lábainkat, hanem az arcát nézzem. Kisebb szívrohamot hordtam ki lábon abban a néhány másodpercben, aztán kicsúszott egy elkerekedett szem mellé dukáló "Jesszusom!" és már el is száguldottam a női mosdó felé vér felfogására alkalmas eszközért. Egy nagy halom kéztörlővel tértem vissza, mire James egyáltalán háromnál többet pisloghatott és felé nyújtottam, miközben az egyik pad felé tereltem.
- ÜLJ LE ÉS KICSIT HAJTSD HÁTRA A FEJED. - Nem utasítottam parancsolgatós módon, csak határozottan.

James: A lány a boltból? Mi? Na ne..
- Jesszusom. Efie-re gondolsz? - Megbotránkozva a plafonra néztem. - Csak haverok vagyunk - csaptam össze a tenyereim, de nem túl hangosan. Én meg Efie. Höhö, jó vicc.
Miha nem reagált az én állításomra, ezért úgy voltam, hogy hallgatás, beleegyezés. Na akkor kinek van joga jelenetet rendezni? Nem, igazából nekem sincs, úgyhogy nem értem, hogy miért vagyunk itt. Viszont az orrom úgy gondolta, hogy jelenetet rendez, ezért kénytelen voltam előrehajolni. Észre sem vettem, hogy Miha eltűnt, csak annyit láttam, hogy egy nagy adag papírtörlőt nyom a kezembe.
- Ezt meg honnan szedted? - Vettem el tőle kissé elképedve. - Köszi. - Az orromhoz nyomtam, de közben már terelgetett is egy pad felé.
- Ha hátrahajtom, akkor belefolyik az összes vér az agyamba - közöltem, szóval inkább előredőltem, és rácsippentettem orrnyergemre. Csak ahogy az orvos mutatta. Kissé vádlón ránéztem a lányra.
- Jobban érezném magam, ha te is leülnél. - Reméltem, hogy így tett. - Szóval akkor mi van azzal a sráccal? - Összeráncoltam a homlokomat, de nem hiszem, hogy látta az arcomat ellepő papírtörlők miatt. 

Mihalie: - BOCS, NEKEM EZT JAVASOLTÁK TESIN MINDIG - Többnyire labda útvonalon tartózkodtam és általában fejem bánta a dolot, így hallgatta, a tanárra, aki mindig hátrahajtotta a fejem és egy vizes zsepit nyomott a tarkómra, míg el nem állt az orrvérzés. Azt hittem, legalább ennyit tanultam azokon az órákon, de most James rácáfolt az egészre. A fene!
Először leültem mellé, de rövid időn belül megint talpon voltam, ezért inkább leguggoltam mellé és a padba kapaszkodva figyeltem, mikor lesz már jobban. Utálom, ha körülöttem valaki rosszul van, egyrészt mert nehezen bírom az ilyesfajta feszült helyzeteket, másrészt, senkinek sem jó, ha nincs jól. Mármint, érted.
- Ha elárulnád milyen srácra gondolsz, talán rájönnék, kivel zavarodtál meg. - Ezek szerint az a mikro méretű esély is elúszott, hogy saját magára gondolt, mert valami xyz illetőt emlegetett. De ki lehet az? És hol látott vele?
Te jó ég!
- UGYE NEM TY-RA GONDOLSZ? - Reakciójához elegendő időt vártam, mielőtt megütközve folytattam. - JÓ ÉG, SEMMI KÖZÖM HOZZÁ! EGY SULIBA JÁRUNK, DE A MAI NAPIG HOZZÁM SEM SZÓLT. NEKEM Ő CSAK EGY ISMERŐS, ENNYI! NEM JÖN BE... ÚGY... MINT... TE - Az utolsó szót szinte némán tátogtam és lesütöttem a szemem. Arcomon a smink ottani hiánya miatt megjelentek a vöröses foltok, amiket egyáltalán nem tudtam elrejteni, pedig akár puszta kézzel ástam volna el magam az épület alapjához.

James: Nem nem. Nem hajtom hátra a fejem. De ettől függetlenül sem apadt el az orrom. Szerencsére nem szédültem, meg semmi ilyesmi panaszom nem volt. - Az a sráác - magyaráztam neki, de rá is jött, hogy kire gondoltam. Szóval nincsenek együtt? - Akkor meg minek tapizott? - Azért hagytam, hogy befejezze a mondatot. Mi? Ezt nem értem. Vagyis értem és ez a baj. - Én bejövök neked? - Úgy hangsúlyoztam, mint a franciák, de a meglepőhangsúlyt elrontotta a két méter törlőkendő az arcom előtt.

Mihalie: - HONNAN TUDJAM? - Csattantam fel, amikor arról faggatott, miért ölelgetett úgy Ty. - NEM ÉN MONDTAM NEKI! - Tettem még hozzá hasonló hangsúllyal, mint a kérdésnél, aztán, amilyen gyorsan jött a fennakadás, úgy el is szállt, sőt, lecsüccsentem a földre meglepettségemben.
- KAT EZEK SZERINT MÉGSEM VOLT OLYAN EGYÉRTELMŰ, MINT AMILYENNEK HANGZOTT. - Magyaráztam inkább magamnak, s közben képek, meg hangok villantak fel a nemsokkal ezelőtt történtekből.
- HÁT IGAZÁBÓL... - Na, most már mindjárt nem volt olyan könnyű válaszolni, se halkan, se hangosan. - MÁR EGYSZER EZ SZÓBA KERÜLT... - Kezdtem bele abba, amit nem szerettem volna elvileg felemlegetni. - MAJDNEM A FÜRDŐSZOBA AJTÓD BÁNTA. - Emlékeztettem őt is, és hagytam a képeknek előugrani a múlt bokrából. Nem mondom, hogy nem volt tüskés, mert cseppet fájt, bár lehet azért, mert csalánnal ültettem körbe. Ami egyébként gyógyító hatású, csak az első öt percben fáj és ég pokolian, ahol hozzád ér.

James: Szóval azért kellett lecserélnem a zárat az ajtón, mert Miha úgy becsapta, amikor szóba jött a téma? Úgy voltam vele, hogy ez csak egy áálom, amiből mindjárt felébredek, ha meg nem, akkor úgyis csak tizedére fogok emlékezni. De úgy tűnt, hogy nem álmodom, szóval gyorsan kellett mondanom valamit. - Rád néznék, de ez jelen körülmények között nem megy - pillantottam az irányába. - Csak azt mond meg, hogy mit mondjak, hogy ne rohanj el becsapva egy másik ajtót - kértem.

Mihalie: - Ha szó szerint vesszük, most szívesen csapkodnék egyet - Szólaltam meg némi hallgatás után, s közben néhány egyszerű mozdulattal perecet hajtogattam magamból, pontosabban a lábaimból a földön. Mert miért ne ott? James mellett ücsörögtem tehát a kövön és nagy erőfeszítések árán rávettem magam, hogy újból ránézzek, mert érdekelt, hogy van és talán a reakciója is kicsit. - De ha átvitt értelemben, akkor... gogalmam sincs. - Elhúztam a szám és lenyeltem a gondolataimat, mert azoknak persze lett volna ötletük, nem is egy. Csak most nem láttam jónak érvényesíteni az akaratukat. Már az is nagy szó, hogy most itt ülök! Beletúrtam lassan megszáradt állapotba kerülő hajamba, aztán gyorsan eligazgattam, mert tuti össze-vissza álltak a tincseim. Ez az egyik átka, ha saját hajat használsz. Önálló akarata van, meg minden. Göndörödik, sosem úgy áll, ahogyan te szeretnéd és ha mindenki látja, akkor biza a heti két hajmosás igen kevés a fényesség megtartásához. Ez pedig ahhoz vezet, hogy tényleg el kell kezdened foglalkozni vele, mint bármelyik normális lánynak. Kár, hogy én nem vagyok az. Mert akkor most nem így ülnénk itt, miközben hátamon érzem a kérdő tekinteteket. Eskü nem én vertem orrba! Ennyire nem vagyok harcias... általában.

James: Csendben vártam, hogy Miha kitalálja, hogy mit mondjak ahhoz, hogy ne bántódjon meg. Hajrá. Aztán meg is kaptam a választ, ami az volt, hogy nincs helyes válasz. Remek. Gyerünk James, kapd össze magad. Ez a jelen körülmények között elég nehéz volt, mert az orrom csak nem akart engedelmeskedni az akaratomnak. Ráadásul már kezdett melegem lenni, mert az előbb felöltöztem, az uszoda párás levegője pedig csak a fürdőruhásoknak kedvez. De nem hagyhattam itt a lányt, azért ennyire én sem voltam ostoba.
- De figyelj Miha, ha te sem tudod, hogy mit mondjak neked, akkor nekem mégis honnan kellene tudnom? - nevettem fel halkan. 

Mihalie: - AZ MITŐL JÓ, HA SZAVAKAT ADOK A SZÁDBA? - Élesebben szólt  ahan, mint szerettem volna, de csak mert elegem volt ebből a huzavonából. James nem tudja, mit mondjon, mert nem akar még jobban megbántani, mint amennyire magamtól belemásztam ebbe az állapotba és ezért teljesen tanácstalanul fogja szerencsétlen orrát.
- HOGY VAN AZ ORROD? - Hallghatóan gyengédebben csengett a váltás után és törökülésből térdre helyezkedtem, hogy magasabban legyek.
Közelebb hajoltam hozzá, bár csak annyira, hogy lássam, mi a helyzet, még véletlenül sem jobban, mert ez... nem az a helyzet, amikor ilyesmi egyáltalán az eszembe juthatna. Vagyis az ő eszébe, mert az enyémbe már beférkőzött. Aztán gyorsan elhessegettem és a jelenre fókuszáltam.
- HOZZAK MÉG KÉZTÖRLŐT? - Mivel mást nem tehettem, így elfutottam még pár darabért, ha kellett. - TISZTA VÖRÖS AZ ARCOD, EZ NAGYON NEM JÓ JEL. TALÁN SZÓLNI KÉNE VALAKINEK. - Tanácstalanul ajkamba haraptam és vártam, valamire, bármire, amivel segíteni tudok.

James: - Mondasz valamit, amitől nem mászol a falra, én meg eldöntöm, hogy tetszik-e nekem vagy sem és ennek megfelelően kimondom, vagy sem. Ennyi - fejeztem be.
Megnéztem, hogy mennyire vérzik még az orrom. Úgy láttam, már elállt a vérzés, de különösen éreztem magam. Nem rosszul, de nem akartam körbeírni, nehogy csak generáljam magam.
- Nem kell, köszi - feleltem mind a két kérdésére. - A legjobb az lenne, ha hazamennék, de így nem annyira merek - vallottam be. 

Mihalie: Lenyletem az újabb visszavágást, mert lett volna ötletem, mit mondjak neki, szebb is, csúnyább is, de ez nem az az időpont, amikor ilyesmire szüksége lenne. Most sokkal jobban érezné magát, ha egy hozzáértő ülne mellette, nem az a lány, aki annyira felhúzta, hogy még az orra sem bírta elviselni.
- VÁRJ MEG ITT! - Kezdtem úgy tűnik, újra magamra találni, hirtelen döntéssel ugrottam fel, aztán választ se várva cikáztam át az emberek között a többiek irányába.
Kat látszólag még haragudott, de már láttam szemében a kíváncsiságot, tehát nem megtörhetetlen a jég. Majd veszek neki abból az új körömlakkból, amit annyira nézett tegnap a plázában. Még azt is elfelejti, hogy nyilvános helyen emelte fel a hangját. A többieket nem nagyon hatotta meg a távollétem, Ty ott sem volt szerencsére, szóval csak elhadartam egy bocsánatkérést és felkaptam a cuccaim.
A fürdőruhám még nedves volt, a világos nadrágválasztás nem volt túl előnyös, se a fehér felső, de nem is arra készültem, hogy ilyen körülmények közt távozom. A papucsot beledobtam a táskámba, beleléptem a topánkámba és mindezt útközben hajtottam végre.
- KÉSZ VAGYOK, MEHETÜNK. - Kisöpörtem a kapkodásban szemembe hullt tincseket és még fújtam is egyet felfelé, hogy az utolsó szálakat is elüldözzem. - ELKÍSÉRLEK, ÉS HA BÁRMI VAN, NEM LESZEL EGYEDÜL. MÁR HA SZERETNÉD.
Magabiztosságom szertefoszlott az utolsó mondatra, de azért kitartottam a célomat illetően. Szeretnék segíteni.

James: Mihás megmozdulás következett, ki fogja kitalálni? Igen, Miha szimplán csak elviharzott, bár szerencsére most hozzátette, hogy várjak egy kicsit. Így is tettem. Mivel orrom már nem vérzett, ki tudtam egyenesedni és hátra tudtam dőlni, így vártam, amíg a lány... hát fogalmam sincs, hogy mit csinál. De kiadta az utasítást, hogy várjak, szóval várok, mert eszem ágában sincs magamra haragítani. Még jobban. Hamar vissza is tért. Utolsó mondatára kicsit felhúztam a szemöldököm.
- MIVEL MÁR TELJES HARCI DÍSZBEN ÁLLSZ, NEM LENNE SZÍVEM NEM ELFOGADNI A KEDVESSÉGED. - Lassan felkeltem, hogy nehogy rosszul legyek, s ha az sikeresen megvolt, akkor a véres papírtörlőket kidobtam a pad melletti kukában. Laza tempóban indultunk ki az uszodából.

Folytatás >>>