Hedvig: Nem szólaltam meg, mivel láttam, hogy gondolkodik. Bele se mertem gondolni, hány időpont kavaroghat a fejében, és mindet bent tudja tartani, nem felejti el. Igaz, erre vannak más módszerei is, de a memóriája is tökéletesen működik, már ha erről van szó. Amúgy néha elfelejt ezt-azt, mint minden átlagos ember.
- Mindhárom nap? - Nem tetszett a dolog, érthetően nem tetszett. Ez azt jelenti, hogy alig fogunk találkozni, mert fáradt lesz, ha itt is lesz, és nem vagyok elég önző ahhoz, hogy azt a rövidke szabadidejét is elvegyem, amikor kifújhatja magát. Túléltünk már hosszabb távolléteket is, viszont most együtt fogunk lakni, ami azt hozná magával, hogy többet találkozunk, már, ha ő nem lenne világhír zenész, mert így megdőlnek az olyan egyértelműnek ítélt apróságok, mint a közös hétvégék vagy hasonlók. Sosem vetném a szemére, mivel elfogadtam ezzel együtt, mindennel együtt, így is érzi, ha ez miatt van rossz kedvem, az is pont elég.

David: - Mind a három nap - nyeltem nagyot biccentve. - Öhm - kicsit elhúztam a számat. - Lehetne úgy, hogy majd akkor pénteken majd egy kicsit korábban végzel? - pilláztam rá nagy szemekkel, halkan beszélve. Már megterveztem úgy azt a napot, hogy reggel pakolok, majd korán, délben végzem, és akkor lehetek még egy kicsit Hedviggel. Feltéve, ha eljöhet előbb. Nem tudtam, hogy működik náluk a rend. Ha meg nem engedik, én megyek. Az sem számít, ha éppen egy műtét közben betoppanok egy hatalmas bőrönddel. Szerintem Heidy is érezhette, hogy nem szándékosan alakítom úgy a programomat, hogy kedvezőtlen legyen a kapcsolatunknak. Főként, hogy nem csak rajtam múlnak az időpontok. Láttam, hogy Hedviget kicsit nyomasztotta a dolog, de hát engem is... Most ösztönösen szorosabban fogtam a kezét. - És akkor vasárnap este pedig elmehetnénk valahová enni, vacsizni egyet, vagy főzehtünk egyet - tettem még hozzá. Ezek jó programoknak tűntek.  

Hedvig: - Azt sem tudom még, mikor kell bemennem az első normális műszakomba, nemhogy mi lesz két hét múlva - Jól hangzott, hogy a három napos távollét előtt még találkozzunk, de jelenleg azt se nagyon tudtam, mit fogok csinálni holnap, a közeljövőről pedig végképp ötletem sem volt, ezért nem mertem bármire rábólintana. Ha véletlenül pénteken úgy osztanak be, vagy nehézz nap lesz és én most azt mondom, oké, akkor még rosszab lesz lemondani az egészet, mintha eleve úgy indulunk neki, majd kiderül.
- Erre is ugyanazt tudom mondani, nem tudom, mi lesz. Lehet, aznap dolgozom vagy úgy végzek és neked is fárasztó hétvégéd lesz, szóval lehet hazaérsz és alszol másnap reggelig. - Ez elég logikusnak tűnt, még ha hozzá is van szokva a napokig tartó rohangáláshoz, megterhelő. Szóval a kérdéseire csak a számat tudtam elhúzni, mivel semmi bíztatót nem tudtam válaszolni rájuk.Azért a kézszorítást viszonoztam.

David: - Óh, értem - sétáltam gépiesen, magam elé nézve. Már az éttermi sétány végénél jártunk, ez abból is látszott, hogy rajtunk kívül csak pár ember lézengett.  A legtöbben ellenkező irányba sétáltak velünk, mindenki az éttermek felé haladt. - De - lassíttottam kicsit - én szeretnék veled lenni - álltam meg a mondat legvégére és Heidy felé fordultam. Elengedtem a kezét, de helyette derekát karoltam át, remélve, hogy a kis pihenő nincs ellenére. Ha hangot is akart volna neki adni, akkor valószínűleg nem nyilváníthatta ki, mert finoman elhallgattatam csókommal. Egy pár alkalommal beléfojtottam így már a szót, s akkoriban nem volt ellenére, hát most se legyen. 

Hedvig: Egyetértően akartam megszólalni, de nem hagyta. Alighogy szembe fordult velem és megálltunk, már közelebb is húzott magához. Mindig tudja, hogyan folytsa belém a szót, pedig kivételesen nem jutott eszembe ellent mondani, bár a bizonytalan időpontokon alighat tudtam volna biztosabbat mondani alig néhány perccel később.
- Én is szeretnék és szeretek veled lenni - Szólaltam meg a csók után, épp csak annyira elhúzódva, hogy ne közvetlen egymás arcába bámuljunk, jobban szeretem, ha csak két szeme van, amikor ránézek és nem három vagy négy...

David: Amikor kicsit elhúzódtunk egymástól, Heidy szólalt meg, de még mindig derekán tartottam kezem. Heidy szavai után finoman mosolyogtam. Mondjuk nem is azt vártam, hogy: "Én amúgy egyáltalán nem akarok veled lenni." Akkor nyilván nem lenne most sem velem. Kicsit zavart a légkör hogy össze-vissza kerülgetnek minket az emberek, így egyik kezemmel elengedtem a lány derekát, s másik karommal még mindig átkarolva őt elindultam. Persze, csak ha hagyta magát, mert még egy csók, vagy valami mondat késztethetett volna még pár perc álldogálásra. De én inkább lettem volna már otthon, mint az éttermi sétányon. - Majd meglátjuk - fűztem hozzá az előző témához még, de nem nagyon akartam róla beszélni. Éreztem, ahogy a hangulatunk egy kissé elapadt a téma említésére. Sajnos nem tudtam még kifejleszteni semmilyen technikát arra, hogy az ilyen helyzeteket hogyan lehetne kiküszöbölni

Hedvig: - Akko most erre... vagy arra? - Az idegen utcakék elbizonytalanított. Eddig azt hittem, ha kiérünk rájövök, merről jöttük, merre kéne elindulnunk, de csak forgattam a fejem és próbáltam rájönni, merre mehetnénk. Ha David döntött, elindultunk abba az irányba, ha nem, néhány pillanatnyi habozás után balra kanarodva indultunk el. Reméltem, jó irányt választottam, mert beismerni biztos nem ismerném, hogy miattam tévedtünk el. Vagy mégis Rómában lyukadunk ki...
Ha minden jólment, tényleg egy kis kerülővel jutottunk el a célhoz, vagyis a házhoz, esetleg a buszhoz, amit már ismertem. Bármelyiknek nagyon örültem volna.

David: Kis tétovázás után bekanyarodtunk egy uctába. Féltem, hogy jó választás lesz-e, de egy idő után már ismerősnek tűnt a környék. Egy biztos, hogy tényleg sikerült hosszabb úton menni, mint amilyen rövid úton alapból haza lehetne jutni. Az út alatt beszélgettünk kicsit, nekem gyorsan visszatért a jó kedvem is, ami az előbbi koncertes témától kicsit tompult. Egyre ismerősebb házak következtek, mire megállapítottam, hogy ez már a mi utcánk. A szomszédságból senki sem volt kint az udvaron, pedig kedvesen köszöntem volna nekik, jó új szomszédok lévén. Már pár embernek bemutatkoztam, de eddig senkivel sem kötöttöem szorosabb ismeretséget. Bár eddig ideiglenes lakhelyeimen nem volt olyan érdekfeszítő a környék. Megpillantottam a házat, ami egyszerre volt idegen és nagyon ismerős is. Kinyitottam a kaput, hogy Heidy bemehessen, majd követtem. Hazaértünk.