Mikor? 201505.03. - 
Hol? Sétálóutca -> Nagyvilág
Kik? Kiki Marie Moore & Theodore Martinez

Theo: Kikivel azt beszéltük a tavaszi bálon, jó lenne iskolán kívül is találkozni, ami mostanában nem volt valami ritka jelenség, mivel állandóan belé botlottam. Mivel a bálról nekem előbb le kellett lépnem, és ő nem akart velem jönni, elég érdekesen váltunk el egymástól. Egészen a mai napig ez úgy  nem rázott meg különösebben, de mivel minden programomat átszerveztem vagy lemondtam, így a szabad déltuánomon eszembe jutott. Elővettem a telefonom és írtam neki egy sms-t, ha van kedve, összefuthatnánk a múltkori kávézóban öt körül. Volt két órája reagálni, mielőtt kocsiba ültem volna, de ha nem tette meg, akkor is kimozdultam volna a szobám négy fala közül, tehát felvettem a sötétszürke nadrágom, a sötétkék ingem, beállítottam a hajam és a kocsikulsom felkapva indultam el otthonról.
Valamivel öt előtt értem oda, körbenéztem. Mivel Kikit nem láttam, így elhúztam a szám és egyedül indultam el befelé. Az eszembe sem jutott igazán, hogy mi van ha nem jön, főleg, ha még válaszolt is az smsre, de ha nem akkor is biztos voltam benne, hogy meg fog jelenni. Miért hagyna ki egy ilyen találkozót? Leültem egy asztalhoz az ablaknál, ahonnan még a kocsimra is ráláttam, rendeltem magamnak egy jegeskávét és elővettem a mobilom. Érdektelen üzeneteket váltottam, kevésébé fontos emberekkel és néha-néha felpillantottam a kijelzőről, hogy meglássam Kikit, amikor belép. Mert jönni fog, ebben egészen biztos voltam.

Kiki: Kissé érdekes módon váltunk el múltkor Theoval, így egy kicsit meg is lepődtem, amikor kaptam tőle egy SMS-t, amire vissza is írtam, hogy megyek. Arra viszont nem számítottam, hogy fel fognak tartani páran, így később tudtam elindulni, de előtte összekészülődtem, aztán beyalogoltam a városban. Gondolkoztam, hogy bemehetnék mondjuk biciklivel is, de az macerásabb lett volna, úgyhogy maradt a séta. Megkerestem a kávézót, szerencsére sikerült gyorsan megtalálnom és amint beléptem, meg is pillantottam Theot az egyik asztalnál. - Szia - léptem oda hozzá. - Ne haragdj, hogy késtem, de körülbelül hárman állítottak meg útközben és lehetetlenség volt őket lerázni - vettem le vállamról a táskám és akasztottam a fiúval szemben lévő szék támlájára, aztán helyet foglaltam. - Remélem, azért nem untad szét az agyad - húztam el a szám, tényleg rosszul éreztem magam emiatt, még akkor is, ha önhibámon kívül késtem.

Theo: - MÁR KEZDEM MEGSZOKNI, HOGY A PONTOSSÁG NEM AZ ERŐSSÉGED - Mondtam egy szájelhúzás kíséretében, amiben akár valami mosolyszerű mozzanatot is fel lehetett fedezni, de azzal csak a dolog élét akartam elvenni, pedig igazából tényleg bosszantott, hogy mindig rá kell várnom, még ha úgy is láttam, megéri. Ezt azért mégsem akartam neki így felróni, már kezdésként meg főleg nem, szóval annyiban hagytam a dolgot és a pincér lányt kerestem tekintetemmel, akit ha megtaláltam intettem neki, hogy jöjjön oda hozzánk.
- ÉS, HOGY TELT A NAPOD? - Tettem fel egy teljesen egyszerű, már-már sablonosan unalmasnak ható kérdést, miközben az üvegbögrében kapott jegeskávém kevergettem. A vaníliafagyi az alján már kezdett teljesen felolvadni, vagy a kávéval elkeveredni, ki hogy nevezi, tök mindegy. Az asztalon mellette heverő telefonom megrezzent, felvillant a kijelző, mire felvettem, rápillantottam, majd egy szemforgatás kíséretében kinyomtam és visszatettem oda, ahonnan elvettem. Ismét Kikire emeltem a tekintetem, aki valószínűleg válaszolt, de mielőtt reagálhattam volna, a pincérlány megállt az asztalnál és várakozóan Kikire nézett.

Kiki: - Soha sem mondtam, hogy az lenne. De az elnézéskérésnél többet nem tudok tenni, sajnálom - mosolyodtam el. Még azt hiszem, szoknom kell, hogy Theo ilyen szókimondó, bár egyáltalán nem bántam, de én sem fogtam vissza magam soha. Tiszteltem benne, hogy őszintén beszél velem, tényleg.
- Köszönöm, elment - vontam meg a vállam. - Nem telt igazán jó hangulatban, úgyhogy tényleg örültem, amikor írtál - folytattam. Közben odajött a pincér én pedig rendeltem egy hosszú kávét, mert muszáj volt a koffein jelen pillanatban. - Remélem, a tiéd eseménydúsabb volt - mondtam, mikor megköszöntem a lánynak, hogy felvette a rendelésem és elsietett. én pedig visszanéztem Theora.

Theo: - NEM SZÁMÍT - legyintettem, ezzel lezártnak tekintve a dolgot. Értelmetlennek találtam tovább beszélni olyasmiről, amit azt hiszem, nem először tettem szóvá, de tény, ha Kiki nem akar rajta változtatni, akkor hiiába jártatom a szám, felesleges.
- FOGJUK RÁ, AZ ÉN NAPJAIM MINDIG HOZNAK VALAMIT - Kipillantottam az ablakon, tekintetem elidőzött a kocsimon, az elején, mert csak annyit láttam a bokor miatt, ami eltakarta. Aztán visszafordultam a lányhoz. - NEM LÁTTALAK A FESZTIVÁLON - Váltottam témát hirtelen, miután a pincérlány távozott. Ez egy olyan kijelentés volt részemről, amire nem vártam feltétlenül választ, de attól még elviseltem, ha közbeszólt, amúgy sem folytattam azonnal. - AZT HITTEM, KIJÖSSZ MEGNÉZNI AZ ÉGÉST. ÁLLÍTÓLAG CSAK POZITÍV VISSZHANGJA VOLT AZ ELŐADÁSNAK, DE AZ ILYEN VÉLEMÉNYEKRE NEM LEHET ALAPOZNI. KIHOZTUK A MAXIMUMOT EGY AMATŐR MUNKÁBÓL, DE A SZÍNVONAL AKKOR SEM HALADTA MEG A MINIMUMOT. PERSZE A KÖZÖNSÉGNEK TETSZETT, MERT ŐK MÁR ANNAK IS ÖRÜLNEK, HA KÉT BOHÓC UGRÁL A SZÍNPADON. DE, AKI EGY KICSIT IS ÉRT HOZZÁ, AZ LÁTHATTA, HÁNY SEBBŐL VÉRZETT AZ EGÉSZ. MEGÉRTEM, HA NEM VOLTÁL RÁ KÍVÁNCSI. - Azóta is számtalan irányból kapjuk az elismerő szavakat, a többiek kezdik elhinni, hogy valami maradandóan jót alkottunk, de én látom a számtalan hibát, amit elkövettünk, pedig színészként ennél többet, aligha tehettem a darabhoz. Ez lehet pályám egyik mélypontja, jobb lenne kitörölni.

Kiki: Nem hittem, hogy Theo ilyen könnyen rám hagyja majd ezt a késés dolgot, ő sokkal precízebb volt annál, vagy mi, de még akkor sem éreztem jogosnak a kijelentését, mindegy is. Nem szerettem volna ezen rágódni a továbbiakban. Inkább Theo szavaira figyeltem, aki először a napjáról beszélt, aztán áttértünk a fesztiválra.
- Igen, tényleg nem voltam ott - erősítettem meg az észrevételét, miután befejezte okfejtését a darabról. - Egyébként sem hiszem, hogy túlságosan jó véleményt tudtam volna alkotni róla, maximum én is azt mondom, hogy jó volt. De tekintve, hogy már előtte is mit meséltél a darabról, nem lenne igazam. Úgyhogy azt is vehetjük, én nem szeretnék égni előtted - feleltem aztán, az is elég érdekes volt, mikor múltkor a Hairről kérdezett. - De reméljük, legköelebb valami jó darabot kaptak. Vagy te nem szeretnél írni egyet? - kérdeztem hirtelen, végül is, ha a szaktársa munkáját elfogadták, az övét miért nem? Akkor legalább olyat írhatna, ami neki tetszik. Közben megjött a hosszúkávém, amit megköszöntem a pincérlánynak, aztán nekiláttam beíesíteni és az italomat kevergetve néztem újra Theora, mit felel a felvetésemre, bár őszintén szólva valami negatívra számítottam.

Theo: A gyanúm beigazolódott, Kiki nem volt ott az előadáson. Ennek valamilyen szinten örültem, legalább nem kellett látnia mindazt, amit kénytelen voltam résztvevőként átélni. Másrészről viszont csalódottságot éreztem, amiért nem jött el, pedig az iskolából sokan ki lettek vezényelve a főtérre. Hamar túltettem magam ezeken a vegyes éréseken, mivel változtatni már úgysem tudtam a dolgon, így nem volt kedvem tovább rágódni rajta. Amúgyis, leginkább elfelejteni szerettem volna az egészet, nem folyamatosan felidézni, ahogy az mostanában egyre többször sikerül.
- JÖVŐHÉTEN KEZDJÜK A VIZSGADARABOT. EZT LEGALÁBB NEM AKÁRKI ÍRTA, ÍGY VAN RÁ ESÉLY, HOGY NEM ÉGÜNK LE A TANÁROK ELŐTT, HA MÁR A VÁROST NEM HAGYHATTUK KI. GONDOLOM VALAMI SHAKESPEARE LESZ, AZ MÁR ELÉG RÉG VOLT, ÉS ÁLTALÁBAN SZERETIK A DRÁMÁIT. AZ EGYIK LEGJOBB VÁLASZTÁSUK LENNE. - Voltak szálló pletykák az iskolában, hogy mik között vacilálnak, az egyik a Hamlet volt, de mivel nem hiteles forrás, így nem is érdekelt még annyira. Lettek volna ötleteim egy-két jó darabhoz, viszont míg nincs fix, addig feleslegesen mondtam volna el bárkinek is. Lesz még rá alkalmam, ebben egészen biztos voltam.
- AZ ÍRÁST MEGHAGYOM AZOKNAK, AKIKNEK AHHOZ VAN TEHETSÉGE. ÉN SZÍNMŰVÉSZ VAGYOK, NEKEM AZ ELŐADÁS MEGY, A SZÍNPADI MEGVALÓSÍTÁS. KEVÉS EMBERNEK VAN TEHETSÉGE MINDKETTŐHÖZ, DE VAN RÁ PÉLDA A SZÍNHÁZBAN ÉS A FILMVÁSZNON IS UGYE. NEKEM BŐVEN ELÉG, HOGY AZ EGYIKBEN A LEGJOBB LEGYEK, SIKERES ÉS KIEMELKEDŐ, A TÖBBI NEM ÉRDEKEL. TE VÍVÁSBAN VAGY JÓ, NEM FOGSZ CSAK AZÉRT MŰUGRÓ VERSENYRE JELENTKEZNI, MERT AZ IS SPORT. EZ ILYEN EGYSZERŰ. - Vontam vállatt, majd kivettem a kanalat a pohárból és belekortyoltam a jegeskávémba. Hogy miért egy ilyen példa jutott eszembe, fogalmam sincs. Mindenesetre szerintem tökéletesen megfelelt arra, amiért felhoztam, már ha Kikinek is világos, ami szerintem elég egyértelmű.

Kiki: - Akkor sok sikert a vizsgadarabhoz - mondtam halvány mosollyal. Őszintén reméltem, hogy így is lesz és abból Theo is jobban jön majd ki, mert hiába játszik el egy szerepet jól, ha közben nem élvezi, vagy éppen rossz dologként könyveli el. Így szerintem nem sok értelme volt az egésznek, komolyan csodáltam, hogy ilyen mértékű elhivatottság van benne, ami persze jó, de aztán lehet, én vonzódom túl kevéssé a színjátszáshoz, meg egyszerűen nem értek hozzá. Inkább nem is eresztettem bővebb lére a válaszom, mielőtt valami nagy hülyeséget találnék mondani, Theo fix, hogy rögtön kiszúrná, s mint már említettem, nem szeretek beégniúgy általában, meg előtte sem.
- Világos - bólintottam. Egyébként, ha már itt tartunk szerintem a vívásnak és a műugrásnak sokkal kevesebb köze volt egymáshoz, mint egy színpadi darab előadásához és megírásához. De végül is átjött, amit Theo szeretett volna mondani és azt hiszem, ez volt a lényeg.
- Gondolkoztál már azon, melyik színháznál helyezkednél el szívesen? - kérdeztem témánál maradva, miközben kivettem én is a kanalam a saját csészémből és míg a fiú válaszára vártam, belekortyoltam a kávémba, ami hihetetlenül jól esett és még az ízesítését is jól eltaláltam. Egy kis sikerem már volt, ha eddig elég negatív hangulatban és dolgokról folyt is a beszélgetés. Kíváncsian vártam azonban, mik Theo távolabbi tervei, mert amilyen határozott típus volt, simán kinéztem belőle, hogy már gondolkodott ezen.

Theo: A jövőbeni tervek egy igen érdekes téma volt számomra mindig is. Elképzelések sokaságát állítottam össze az évek során, amik aztán változni kezdtek, hol többet hol kevesebbet, de a lényeg tulajdonképpen megmaradt végig.
- MÉG NEM DÖNTÖTTEM EL TELJESEN, HOGY A SZÍNHÁZNÁL MARADOK-E VAGY MEGPRÓBÁLOK FELJEBB LÉPNI A FILMES SZAKMÁBA. MINDKETTŐ ÉRDEKEL ÉS MINDKETTŐHÖZ MEGVAN A TAPASZTALATOM. A LONDONI NEMZETI SZÍNHÁZ AZ EGYIK, AMIT MEG FOGOK PRÓBÁLNI, MEG ÚGY NAGYJÁBÓL A KÖRNYÉK NAGY SZÍNHÁZAI, MEG NÉHÁNY AMERIKAI, ESETLGEG A BRODWAY. VOLTAK MÁR FELKÉRÉSEK KISEBB FILMES SZEREPEKRE IS, FOLYAMATOSAN FIGYELEM A LEHETŐSÉGEKET. MÚLTKOR IS AZÉRT TALÁLKOZTUNK A ZENEBOLTBAN. - Jutott eszembe hirtelen az a nap, amikor a bálba is elhívtam Kikit. - A VÉGÉN VALAMI BELSŐS GYEREKE KAPTA MEG A SZEREPET, DE TELJESÍTMÉNYBEN KETTŐNK KÖZÜL NEM ÉN MARADTAM ALUL AZ BIZTOS.
Az egész valószínűleg már előre el volt döntve, mi csak azért kellettünk, hogy mégse legyen annyira átlátszó az egész, mint amilyen volt. Persze mindenki levágta, mi a helyzet már az ötödik jelentkező után.
- NEKED MIK A TERVEID A VÍVÁSSAL? - Váltottam témát, bár inkább csak Kiki felé tereltem a szót. Ez tőlem eléggé szokatlan, de fogjuk rá, érdekelt a válasza. Ismét beleittam a kávémba, és hátradőlve néztem a lányra, vártam a válaszát.

Kiki: Kíváncsian hallgattam Theo ötleteit. Eleinte aggódtam azon, hogy esetleg nem tudnám beazonosítani a színházakat, amikről beszél, de aztán rájöttem, hogy ilyen probléma valószínűleg nem lesz, mert amilyen tehetséges volt, meg ambíciói voltak, nagyobb nevezetességek kerültek szóba.
- Megpróbálni mindenképp érdemes - bólintottam. Szerintem a filmes szakmával többre ment volna, manapság talán jövedelmezőbb, mint a színház, amennyiben sikerül magasabbra jutnia, de ez csak az én laikus véleményem volt és egyébként sem szerettem volna Theo orrára kötni, mielőtt még valami hülyeséget mondok.
- Mindenképp szeretném folytatni magasabb szinten, esetleg találni egy jó egyesületet, akik tudnák finanszírozni a dolgot, ha elég jó szintre el tudok jutni. De közben szeretnék továbbtanulni is, mert a komoly sporttól sajnos hamar kiég az ember, még akkor is, ha szomorú ezt bevallani - mondtam. - Majd meglátjuk, mi jön össze belőle - tettem hozzá, próbálva pozitív maradni, majd ismét belekortyoltam a kávémba és azon gondolkoztam, milyen témát vethetnék fel, de egyelőre nem jutott eszembe semmi.

Theo: Érdeklődve hallgattam a saját terveiről szőtt válaszát, és meglepő, de tényleg érdekelt, mit mond. Általában az esetek zömében az első két szó után nem emlékszem, miről is volt szó, mivel nem tartom fontosnak a megjegyzését, de Kiki esetében kivételet tettem. Azt kiérezem, hogy nincs konkrét terve, csak találgat és a jövőképe siralmasan üres. Talán ez, talán az, erre nem lehet alapozni. Legalább egy fix helyet tudnia kéne, amerre el akar indulni, ha az változik, abból sem lehet katasztrófa, kivéve ha alább adja az igényeit, amit róla el tudok képzeli.
- HA JÓL TUDOM, MÉG KÉT ÉVED  VAN, NEM? - Kérdeztem rá megerősítést várva tőle. Na, nem mintha ettől még kevésbé tartanám fontosnak az előre tervezést, de két év alatt még változhat. Nekem nem kellett ennyi idő, mióta csak az eszemet tudom, tisztában vagyok vele, mire születtem, mivel akarok foglalkozni az életemben, minden más, amibe esetleg belefogtam, mellékes, elhanyagolható apróságnak tűnt.

Kiki: Nem igazán tudtam leolvasni Theo arcáról, hogy mennyire foglalkoztatta az, amit mondtam, de el tudtam képzelni, hogy csak udvariasságból kérdezett vissza, bár akkor, ha így tett, kedves volt tőle. Nem igazán tudtam kiigazodni rajta, pedig ismertem egy ideje, bár az is igaz, hogy nem futottunk össze túl gyakran és eleinte egyáltalán nem szimpatizáltunk egymással. Azt sem tudtam még teljesen felfogni, ez minek köszönhetően változott meg. Én mindenesetre távolságtartó maradtam, mert egy-egy megjegyzésével máris az egekbe tudta szöktetni a dühömet.
- Igen, még kettő - bólintottam. - Feleslegesnek tartom, hogy nagyon hosszú távra tervezzek, mert, ha időközben bármi miatt belebuknék, akkor hiába volt az egész .Van több ötletem, de majd kiderül. Egyébként is, két év az még hosszú idő. De úgy gondolom, ha Ravenhillben végzel, az sok helyre ajánlólevél, úgyhogy talán nem lesz nehéz valami jó helyet találni - folytattam. Nem is tudtam, kíváncsi vagyok-e arra, mit gondol Theo a tervezési módszereimről, de úgyis tudtam, ha nem szeretném, akkor is megosztja velem a véleményét, én pedig kénytelen leszek meghallgatni. Kár, hogy Theo számomra néha túl keményen tudott válaszolni, ami nekem nem igazán tetszett és nem várhatta, hogy mindenre rábólintok, bár mentségére legyen mondva, mostanában egész rendes volt, de komolyan. Csak tudnám, miért. Úgyhogy talán nekem is egy kicsit kedvesebbnek kellene lennem, vagy minimum próbálkozni vele.

Theo: - NEM FELESLEGES, HA TESZEL AZÉRT, HOGY ELÉRD, AMIT AKARSZ. PERSZE, KELL B TERV, SŐT C IS, DE AKKOR IS KELL VALAMI, AMIT KITŰZHETSZ MAGAD ELÉ, HOGY AZT TE EL AKARD ÉRNI. HA NINCS ILYEN, AKKOR CSAK CÉLTALANUL CSAPÓDSZ EGYIK OLDALRÓL A MÁSIKRA, ÉS OLYAN IRÁNYBA MÉSZ EL, AMIT LEHET KÉSŐBB MEGBÁNSZ. ÉN MIÓTA CSAK AZ ESZEMET TUDOM, ERRE A PÁLYÁRA KÉSZÜLÖK, VOLT LEHETŐSÉGEM GYEREKKÉNT KIPRÓBÁLNI, ÉS PONTOSAN TUDOM, MIT MIÉRT CSINÁLOK. HA CSAK ÚGY "MAJD LESZ VALAMI" HOZZÁÁLLÁSRA ALAPOZOL ABBÓL NEM HISZEM, HOGY TÉNYLEG AZ FOG KISÜLNI, AMIT SZERETNÉL CSINÁLNI. - Válaszoltam őszintén, és továbbra sem értettem, hogyan tud ennyire céltalanul állni a jövője előtt, mikor már felnőttnek számít, van még két éve, de az már jóformán semmi. Ha nem is száz százalékosan, de legalább valamennyire tudnia kéne, mit akar kezdeni az iskola után, ezt a hozzáállást szerintem sosem fogom megérteni.
- RAVENHILL MÁR RÉG NEM OLYAN JÓ ISKOLA, HOGY TÉNYLEG TÁRT KAROKKAL FOGADJANAK, HA ITT VÉGZEL, DE TÉNY, HOGY MÉG SZÁMÍT ÉS EZT KI IS KELL HASZNÁLNI. - Fűztem még hozzá, amikor az iskolával folytatta. A színvonalunk lefelé ível, ezt tapasztalom és hallottam is róla, viszont mi még jó helyen vagyunk, a jövőbeni diákoknak már lehet, nem lesz akkora esélyük egy itteni papírral ténylegesen elfogadható helyet találni, de nekünk még megteszi, talán.
A jegeskávéban lévő fagyi szinte teljesen felolvadt, ettől az ital sűrűbb masszává változott, de jobban ízlett. Újabb nagyobb kortyot nyeltem belőle, s meglepően jól esett a torkomnak. Körbepillantottam a kávézóban, majd tekintetem visszatalált Kikire, és meg is állapodott a lányon.

Kiki: Hallgattam Theo válaszát, természetesen figyeltem minden szavára, de közben azért elkezdtem gondolkodni rajta, hogy lehet ennyire nagyon magabiztos. Én nem voltam ilyen egyszerűen és ezért ezt nem is tudtam elképzelni, jó, annyira nagyon önbizalomhiányos sem voltam, inkább azt hiszem, sikerült megtalálnom az arany középutat. De Theo hozzáállását akkor sem tudtam megérteni. Komolyan kezdtem aggódni érte, hogy az egyik tervébe egyszer csak belebukik, akkor majd mi lesz? Lehet, hogy inkább nem szerettem volna megtudni.
- Én régebben sok mindent kipróbáltam és nem bántam meg. Úgy gondolom, ha kezdettől fogva egy dologra koncentráltam volna, akkor úgy sokkal unalmasabb lenne minden. De tényleg nem fogok ebből gondot csinálni, egyszerűen úgy gondolom, semmi jó nem származikabból, ha túlságosan akarok valamit. Az egészséges céloknak van értelme, de szerintem ez már inkább megszállottság - fejtettem ki a véleményem. Persze, nem baj az, ha lelkesen beszél valamiről, de tudtam, hogy úgy sem fog meggyőzni. Ismét a kávémba kortyoltam, majd a csészét visszahelyeztem az asztalra és ismét találkozott a pillantásunk.
- Mi a terved mára? - kérdeztem, nem konkrétan azért, hogy kávézás után velem akarna-e menni bárhova, hanem csak úgy. És nagyon reméltem, hogy nem fogja félreérteni, bár elvileg színész, akkor a szövegértéssel nem lehet gondja, talán nem fogalmazok annyira rosszul. De ahogy ismertem, ő még ebben is hibát tudna találni és kíváncsi voltam, most meddig tudok türelmes maradni a társaságában. Theo edzett idegileg, az teljesen biztos, sőt, még hálás is voltam neki ezért. De ezt nem kell, hogy tudja, egyelőre legalábbis.

Theo: - HA NEM AKAROD ELÉRNI MINDEN ERŐDDEL AZT A VALAMIT, AKKOR NEM IS AKAROD IGAZÁN. PERSZE NEM KELL GÖRCSÖSEN RAGASZKODNI EGY DOLOGHOZ, A SZÍNMŰVÉSZ EGY ELÉG TÁG FOGALOM MANAPSÁG, TÖBB IRÁNYA VAN, TÖBB RÉSZBŐL ÁLL ÖSSZE, TEHÁT EZ SEM CSAK EGY, AHOGY A SPORT SEM. HA TUDSZ VÍVNI, VAN ÉRZÉKED MÁSHOZ IS. HA TUDSZ ZONGORÁN JÁTSZANI, VAN ÉRZÉKED MÁS HANGSZERHEZ IS, ENNYI. DE NEM AKARTAM EBBE ENNYIRE BELEMERÜLNI, CSAK AZT NEM TUDOM MEGÉRTENI, HOGY LEHET ÚGY ÉLNI, HOGY NINCSENEK CÉLJAID. NEM TUDNÉK CSAK ÚGY SODRÓDNI AZ ÁRRAL. - Ha valamit szívvel lélekkel csinálok, azt tényleg akarok, abból a legjobb akarok lenni és erre is törekszem. Ha úgy állnék hozzá mindenhez, hogy vagy sikerül vagy nem, akkor fele annyit sem értem volna el az életben. Ez lehet akár nevelés kérdése is, nem számít. Kikiben tetszik a szabadság iránti vágya, hogy ne határozza meg senki, még ő maga sem, mit csináljon, és mégis nem értem, hogyan tud így élni. Elkezdett sportoli valamit, aztán ha mégsem jön be, van más. Ahelyett, hogy harcolna érte, hagy lehetőséget, elveszíteni, amit elért. Ebből nekem az jön le, hogy nem is akarja igazán, mert ha úgy lenne, tenne érte.
- A LEGTÖBB PROGRAMOM ÁTRAKTAM MÁSKORRA, EZÉRT IS ÜLÖK MOST ITT VELED. A NAP TOVÁBBI RÉSZÉBEN VALÓSZÍNŰLEG LENÉZEK A TEREMBE ÉS SZÖVEGET TANULOK. - Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szüleimnek tartanék beszámolót, ők szokták nagyritkán megkérdezni, ha találkozunk a reggelinél vagy a vacsoránál. Azért Kikinek mégsem kellett annyira előadnom, a "szívesen válaszolok" arcomat, mert valamennyire tényleg így volt. Túl sok mondanivalóm amúgy sem akadt a mai napról, hosszabb mesélésbe bele sem fogtam volna, és valószínűleg nem is lenne rá kíváncsi, tehát meghagytam a röviebb verziót. Tekintetem az előttem lévő üveg kávéspohárról a kocsim irányába terelődött és innen ugrott be egy hirtelen ötlet.
- VAN KEDVED VELEM VACSORÁZNI? - Végig sem gondoltam, mit kérdezek, egyszerűen csak az járt az eszemben, ami az előbb is, kicsit tovább gondolva és átalakítva, amiből valahogyan egy meghívás lett, és mivel visszaszívni már aligha lehetne, így csak várakozó pillantással fordítottam arcom Kiki felé.

Kiki: Figyelmesen hallgattam Theo szavait és mindvégig komoly arckifejezést produkáltam mindezek mellé. Nem tudtam teljesen egyetérteni vele, fogalmam sem volt, mennyire tartja jó emberismerőnek magát, de inkább nem szerettem volna nagyon a részletekbe belemenni. Jobb lett volna, ha minél előbb lezárjuk ezt a témát.
- Theo, én nem azt mondtam, hogy nincsenek céljaim - csóváltam meg a fejem enyhén - de mindegy is - sóhajtottam halkan, szinte észrevehetetlenül. Úgysem értené meg az indokaimat, bármit is mondanék, valahogy nem tűnt annyira empatikusnak, aki könnyen beleképzeli magát más helyzetekbe, bár színész, úgyhogy akár még meglepetést is okozhatna. De inkább nem próbálkoztam azzal, hogy kitálaljam neki az élettörténetem, nem ezért voltunk itt és nem is ez volt a megfelelő idő sem erre. Az is kétséges volt, neki elmondanám-e egyáltalán, nem vagyok az a kitárulkozó személyiség.
Kicsit meglepett, amikor azt mondta, a programjait átrakta máskorra. - Ez igazán kedves tőled - mondtam egy halvány mosollyal, bár nem szerettem volna, ha úgy jönne le, azt gondolom, kizárólag csak miattam szervezte át a napját, mert nem így volt és reméltem, nem is ezt csinálta. Az valahogy nagyon furcsán jött volna ki és nem is lett volna Theora valló cselekedet. Egyszerűen nem azt az arcát mutatta, ahogy az én fejemben él, aztán ki tudja? Lehet, hogy most is színészkedik? Nem lepődtem volna meg és elég profi is volt benne, úgyhogy ki tudja? Jó lesz, ha nyitva tartom a szemem, mert már igazán nem tudtam, ki is a valódi Theo.
A következő megnyilvánulása még jobban meglepett, de kényszerítettem magam, hogy ne mutassam ki, milyen hatással volt rám a kérdése, vagy inkább meghívása. A vívásban elsőként tanultam meg, mennyire fontos az önuralom a cselekedeteiden és az arckifejezéseden is.
- Ha tényleg ráérsz és úgy gondolod, nem időpocsékolás az idődet a társaságomban tölteni, akkor szívesen veled tartok és igazán köszönöm a meghívást - feleltem végül, apró mosollyal. Az agyam közben már azon kattogott, hogy jöhetett neki ez az ötlet? - És hol gondoltad a vacsorát? - érdeklődtem tovább, s míg a válaszára vártam, megittam a maradék kávém, majd halkan visszatettem az üres csészét az asztalra és teljes figyelmem ismét a velem szemben ülő fiatal színészé volt.

Theo: - HA IDŐPOCSÉKOLÁSNAK TARTANÁM, NEM HÍVTALAK VOLNA EL - Válaszoltam nemes egyszerűséggel. Csak Kiki bonyolít mindig mindent túl, ami kezdett zavarni, de úgy láttam, neki ez fel sem tűnik, és egyelőre nem is akartam rá felhívni a figyelmét. Majd, amikor már türelmem határán leszek rátérek erre is. Egyelőre még bírtam a dolog.
Kérdésére előrébb hajoltam és átnézve az asztal felett, amennyit láttam belőle annyira végigmértem. Muszáj volt látnom, mit vett fel, hogy eldönthessem, hová menjünk vacsorázni. Mégsem vihetem egy farmerben meg egy pólóban olyan étterembe, ahol még a pincérek is különbül öltöznek a szabadnapjukon. Az öltözéke volt tehát a meghatározó. Mindenképp valami jóhírű étteremben gondolkodtam, esetleg olasz, talán valami hagyományos brit étterembe, de semmiképp sem valami egyszerűbe.
Hátradőlve a széken töprengtem tovább a lehetséges jelölteken, míg aztán eldöntöttem.
- SZERETED A FRANCIA KONYHÁT? - Kérdeztem meg immár az arcát fürkészve. Hirtelen jött az öltet, de határozottan tetszett.

Kiki: Mikor Theo kijelentette, hogy nem időpazarlás a társaságomban időznie, magamban megállapítottam, hogy ezt jó tudni, de a világért sem mondtam volna ki hangosan. Ha valamit tudtam róla rövidnek nevezhető ismeretségünk után is, akkor az az volt, hogy ő rengeteg dolgot tart időpocsékolásnak és valahogy jól esett a tudat, hogy én nem ezek közé tartozom. Azért a mai napig nem értettem, hogy fordulhatott ekkorát a mérleg, de feladtam már, hogy ezen töprengjek.
Jó sok ideig gondolkodott rajta, hová is menjünk, végül aztán csak kérdezett. - Nem találkoztam ele túl sűrűn, de az eddigiek alapján igen - bólintottam végül. Nem mondtam volna azt magamról, hogy kifejezetten ínyenc, vagy nagyevő lennék, de nem féltem attól, hogy ne találnék valami olyat, amit ne fogyasztanék el szívesen. Reméltem, az azért nincs a programban, hogy franciául kelljen rendelni, ugyanis a franciatudásom szegényes, ez pedig még enyhe kifejezés rá. - Nem is tudtam, hogy van itt francia étterem - jegyeztem meg, igaz, hogy nem ismertem úgy Ravenhillt, mint a tenyerem, eltaláltam az alapvető helyekre és ennyi. Az megvolt, hogy sok az étterem errefelé, akkor miért ne férne bele egy francia is?

Theo: Mivel az ötlet hirtelen jött, nem is csodálkoztam, hogy Kiki is meglepődött rajta, de nem ellenkezett így már csak azt kellett kitalálnom, melyik úton a legegyszerűbb eljutni oda. Szinte éreztem, hogy rá fog kérdezni valamilyen formában az étteremre, ezért is húzódott mosolyra a szám, mikor végül kimondta, amire vártam.
- MERT NEM IS RAVENHILLBEN VAN - Szemöldököm megemelve egy ravasz kis mosoly kíséretében álltam fel az asztaltól. Már minden megvolt, a terv is összeállt, és ha minden jól megy, maximum egy óra alatt átérünk, ha nincs nagy dugó a főúton.
- INDULHATUNK? - kérdeztem még rá, bár ellenkezést nem vártam, mivel már az előbb beleegyezett. Ha rábólintott, mint általában mindenre, amit tőle kérdeztem, akkor a pulthoz mentem, kifizettem a két kávét és percekben mérhető volt, milyen gyorsan kijutottunk a kávézóból, majd elindultunk a kocsihoz. Legalábbis én erre törekedtem és erősen reméltem, Kiki sem tesz keresztbe az egésznek. Már egészen éhesnek éreztem magam egy kis francia különlegességre.

Kiki: Ahogy rápillantottam Theo arcára, rögtön láttam, hogy itt valamire még készül. Gyorsan végignéztem magamon,bár nem hiszem, hogy annyira szalonképtelen voltam, szolíd stílusú, de elegáns tavaszi fazonú ruha volt rajtam, a hozzá passzoló átmeneti kabátot sem mertem az iskolában hagyni, erre felé még ilyenkor is csalóka az időjárás. Az egész szettet egy általánosan elegáns, tipikusan minden ruhához illő fekete cipő egészítette ki, nem volt magassarkú, de azért mégsem egy sportcipő, farmer-póló összeállítással. Talán jó leszek így a francia étterembe.
- Igen, mehetünk - álltam fel én is mosolyogva, s épp nyúltam volna a csészéért, mikor Theo megelőzött és már ki is vitte, ráadásul fizetett is. Milyen lovagias! Így csak követnem kellett ki a kocsihoz. - És akkor pontosan, hol is van, ha nem Ravenhillben? A környéken abszolút nem vagyok ismerős - vallottam be, miközben a jármű felé tartottunk. Nagyon meglepődtem, hogy a városon kívül talált valami jó éttermet, de tőle mit is várhattam volna? Már megszokhatnám, hogy nagy dolgokban gondolkodik, ami nem feltétlenül baj, csak még nekem új.

Theo: - AZ LEGYEN MEGLEPETÉS - Mosolyom látványos részét képezte arcomnak, miközben belül tökéletesre csiszoltam a tervet. Liverpool innen úgy egy-másfél órányira van, ha kicsit odalépek, még kevesebb. És miért ne mennék gyorsabban? Azt már tudom, hogy Kiki nem rajong érte, de egyszerűen képtelen vagyok tétlenül beleolvadni a kötelességtudó, szabálytartó vezetők közé, főleg, ha a sebességhatárt sem képesek elérni.
Kinyitottam a lánynak a kocsi ajtaját, majd óvatos, de határozott mozdulattal becsuktam utána, s megkerülve az autót beültem a vezetőülésre. Nem terveztem többet elárulni a választásomról, amúgy is meg fogja tudni nemsokára, ha feltűnnek az első táblák az úton.
- JOBB, HA KAPASZKODSZ - Szólaltam meg, mikor kitolattam a parkolóból és mielőtt ráléptem volna a gázra. Persze nem terveztem eszeveszett száguldozást, de az biztos, hogy nem fogom figyelni a sebességet jelző táblákat. Minek? Amíg tudom, meddig vagyok képes uralni a kocsit, addig bátran merek gyorsítani.

Kiki: //Liverpool felé//
Csak biccentettem, mikor Theo azt mondta, nem árulja el a terve további részét. Nem igazán rajongtam a meglepetésekért, de nem mutattam, végül is tényleg kedves volt tőle, hogy szervezett valami váratlant, ráadásul az eddigi róla alkotott képembe abszolút nem illett bele, mint sok más sem, de ezek a dolgok kezdtek már mindennaposakká válni és csak remélni tudtam, hogy én se mvagyok egy hatalmas csalódás számára, mert azért az rosszul jönne ki. De, mint már említette, nem tartja időpazarlásnak, hogy a társaságomban leledzik, úgyhogy talán nincs szó ilyesmiről.
Lovagiasan kinyitotta az ajtót előttem, amit hálás mosollyal köszöntem meg, majd beszálltam az autóba és figyeltem, ahogy Theo az ajtó becsukása után a jármű másik oldalához sétál és ő is beül a vezetőülésre.
- Azt sejtettem - annak ellenére, hogy nem jókedvemben jegyeztem meg ezt a pár szót a figyelmeztetésére, mosoly ült ajkaimon, végre valami igazán Theosat is művel. Csak azt nem tudtam, hogy fogom én ezt huzamosabb ideig bírni, míg odaérünk az úticélunkhoz, bárhol is legyen az. Kíváncsi voltam rá. Nem, mintha rosszul lettem volna a kocsiban, egyszerűen csak nem volt a szívem csücske, hogy adrenalinhajhászt játsszunk, vagyis inkább csak Theo. Természetesen kötelezségtudóan bekötöttem magam és figyeltem az utat, ahogy elindultunk. Ha minden igaz, a fiú jó hamar felgyorsított, amit persze nem hagyhattam szó nélkül. - Lehet, autóversenyzőnek kellett volna menned, ott kiélhetnéd a szenvedélyed - szinte csak mellékesen buktak ki belőlem a szavak, de, ha egyelőre a sebességhatáron belül maradtunk, akkor csak később törtem meg a csendet ezzel, amikor már túlléptük azt.

Folytatás>>>