Mikor? 2015.02.22. - 03.09.
Hol? Büfé
Kik? Adelyn Rose & Moira Ever

Moira: - Öhm, rendben, köszi, tényleg - pirultam el kissé a javaslatára, persze, hogy mindig én vagyok ilyen szerencsétlen. De, amikor kitalálta, hogy legközelebb meg én hívhatnám meg, megörültem a dolognak. - Remek, majd mindenképp megejtjük akkor, nem felejtem el - mosolyodtam el, ezzel meg is oldódott a probléma. Követve Adele példáját, szintén kigomboltam a kabátom, kellemes meleg volt az épületben. A folyosók kihaltak voltak, sejtettem, hogy vagy órán vannak a diákok, vagy pedig vissahúzódtak a kollégiumba, vagy más meleg helyekre. Lassan odaértünk a büféhez, de amikor beléptünk, elég nagy tömeg fogadott minket.
- Keressek helyet, vagy majd utána, ha megvettük az italokat? - kérdeztem szobatársamra nézve.

Adelyn: - LESZ MÉG ALKALMUNK FORRÓC SOKIZNI - nyugtáztam. Elgondolkodtam, hogy milyen lesz, ha már elballagunk és csak ritkán, vagy soha nem fogunk Moirával találkozni. Szerintem az évek alatt egész jó barátnők lettünk, nem is tudtam volna soha jobb szobatársat találni. A folyosók kihaltak voltak, de a büfében elég nagy tömeg fogadott minket. Első ránézésre nem találtam sehol üres helyet. Aggódva pillantottam körbe, de azért szemem sarkából megjelent egy-egy üres hely. - KERESS HELYET, ÉN MEG MAJD KÖVETLEK AZ ITALOKKAL - ajánlottam, majd ha Moira beleegyezett, akkor beálltam a sorba. Pár perc múlva előre is kerültem. Kedvesen köszöntem a büfés lánynak és kértem két forrócsokit. Pillanatok alatt el is készült, nyilván már nagy rutinja volt a megcsinálásában. Sikerült pontosan fizetnem, így nem is kellett megvárnom a visszajárót. Felnyaláboltam a két műanyagpoharat, amiben a barnás, gőzőlgó ital volt. Hamar megtaláltam Moirát, természetesen először a haját vettem észre. Ekkor jutott eszembe, hogy egy szinten nekem is vörös hajam van, na meg neki is, még is mennyire különbözik a kettőnk hajszíne. - VOLIÁ - szólaltam meg franciául, elég angolos akcentussal, de ezt a szót mindenhol értik. Letettem a két poharat és leültem. - FINOMNAK NÉZ KI - állapítottam meg, miközben közelebb húztam magamhoz az egyik italt. 

Moira: - Rendben - feleltem, amikor Adele mondta, hogy megveszi az italokat, én pedig továbbsiettem a tömegben, hogy keressek egy asztalt, ahol mindketten le tudunk ülni. Jó volt, hogy alacsony termetű vagyok, meg vékony is, hisz íígy kis helyen is elfértem és át tudtam bújni például mások karja alatt. Ennek köszönhetően hamar találtam egy kis, fal melletti asztalt is, ahol kényelmesen elfértünk. Valószínűleg más eddig azért nem fedezte fel, mert takarva volt a többi elől. Leültem, majd a kabátomat a szemben lévő szék háttámlájára terítettem jelezve, hogy foglalt és a nyakamat nyújtogatva próbáltam kivenni Adele-t, mikor közeledik. Amikor észrevettem, pont integetni szerettem volna neki, de aztán láttam, hogy már felfedezte, hol vagyok, így levettem a kabátom a másik székről és a sajátom háttámlájára tettem át.
- Köszönöm - mosolyodtam el, mikor letette az italokat és a felém esőt húztam közelebb. - Igen, tényleg finoman csinálják - helyeseltem, de megkóstolni még nem mertem az italt, mert ahhoz biztos voltam benne, hogy túlságosan meleg, ezt a poháron keresztül is érezni lehetett.

Adelyn: - FINOM - állapítottam meg immár úgy is, hogy többszörösen belekortyoltam az italba. - NEM GONDOLTAM VOLNA, HOGY ENNYIEN LESZNEK ITT - néztem körbe. Ilyenkor adtam hálát az égnek, hogy nem vagyok pánikbeteg és nincs semmiféle szociális betegségem. Vagy mi. Jó, én sem szerettem a tömeget, mint sokan mások, de szerencsére nem tört rám a sírógörcs a legtöbb ilyen helyzetben. - RÁADÁSUL A LEGTÖBBEN NEM IS FORRÓCSOKIT KÉRNEK - vontam meg a vállam, mintha a büfé alapkövetelménye lenne, hogy forrócsokit kell kérni. - PEDIG EBBEN A HIDEGBEN JÓL ESIK - kortyoltam egy újabbat. Nem volt azzal semmi bajom, hogy ilyen meleg, hiszen a nevében is benne van, és mivel nem égette a torkomat, bátran kóstolgathattam. 

Moira: - Igen, tényleg az - helyeseltem, amikor én is megkóstoltam az italt. Nagyon jó ötlet volt Adele-től, hogy beugorjunk egy forrócsokira, kevés más dolognak tudna örülni az ember ilyen időben, az biztos, hogy az én napomat megkoronázta, ha egyébként már ilyen fárasztóra sikeredett.
- Igen, tényleg az egyik legjobb. Vagy egy tea - gondolkoztam el. - Ittál már jó mentateát? Nagyon finom tud lenni, de nekem végül is bármilyen tea jöhet, a másik, amit megiszok a forrócsokin kívül. De a kávétól inkább távol tartom magam - mondtam. Kíváncsi voltam, Adele, hogy áll ezekkel a dolgokkal, ha jól emlékeztem, az évek alatt ez még nem került szóba közöttünk. Annyira jól esett ilyen semmiségekről beszélgetni egy jó barátnővel, hogy ezért megérte a hidegben sétálgatni egy darabig.
- Tényleg, amúgy ez a hideg idő mindenkit idevonz, aki épp nem órán ül. Aztán, ha végeznek, gondolom ők is jönnek ide, ha más nem, harapni valamit - vontam meg kissé a vállam. Úgy tűnt, mióta bejöttünk, azóta csak nőtt a tömeg.

Adelyn: - MENTATEÁT? - Kérdeztem vissza meglepetten. Még nem is hallottam ilyenről. - MÉG NEM KÓSTOLTAM - ingattam meg a fejem. - NEM VAGYOK AZ A NAGYON TEÁS. PERSZE, MINDENT MEGISZOK, AMIT ELÉM TESZNEK, DE ŐSZINTÉN MEGVALLVA, NÉHA NEM SOK KÜLÖNBSÉGET ÉRZEK A TEÁK KÖZÖTT. - Elhúztam a szám, majd belekortyoltam az italba, hogy azért fogyjon. - ÉN SZERETEM A KÁVÉT, DE NEM ÜRESEN UGYEBÁR... - elmosolyodtam, majd folytattam. - HA JÓL MEG VAN ÍZESÍTVE, AKKOR NAGYON FINOM TUD LENNI. RÁADÁSUL MÁR ANNYIFÉLE VAN. CAPPUCCINO, HOSSZÚ KÁVÉ, RÖVID KÁVÉ, EXTRA HABBAL, MEG MINDEN. - Szinte el is vesztem a sok kávéitalfajta között, ahogy soroltam. Kedvem támadt meginni egy Vaníliás Lattét, de már ott volt a forrócsoki a kezemben. Gyorsan belekortyoltam ismét. - BIZTOS JÓL MENŐ ÜZLET LEHET EZ A BÜFÉS DOLOG - néztem a pult irányába, ahol a büfések még mindig mosolyogva ismételgették, hogy "Szia, mit adhatok?".

Moira: Mikor visszakérdezett, csak bólintottam megerősítésképp. - Egyszer muszáj megkóstolnod - ajánlottam lelkesen. - Főleg, ha áthás vagy, bár akkor tényleg nem fogod érezni az ízét, a légutakat viszont garantáltan tisztítja - folytattam mosolyogva. Mint már kifejtettem, én inkább teás voltam, mint kávés, de ezt már az előbb meg is beszéltük.
- Na, igen. Ha már kávézom, akkor esetleg még a cappuccino jöhet, vagy valami lightosabb tejjel. Nem is tudom, üresen ki bírja meginni - gondolkodtam hangosan, majd, mikor felhozta, tekintetét követve én is a pult irányába pillantottam, közben tovább kortyolgatva a forrócsokim. - Igen, de nem irigylem a büféseket. Egyszer, még általánosban volt valami buli, ahol az egyik osztálytársam, meg én voltunk a büfések. A végén már rá sem bírtunk nézni semmire, pedig nem is igazán ettünk, vagy ittunk közben, de már az illatától is rosszul voltunk, hogy egész este azokat osztogattuk. Gondolom ezért nem eszik egy idő után a szakács sem a főztjéből, ha sokat készít valamit, biztos immunis lesz rá, vagy mi - vontam meg zavartan a vállam. Nem szívesen dolgoztam volna ilyen helyen, az bitos - és még nem is a kedvességgel lett volna a probléma, rámosolyognék én mindenkire, de nem hiszem, hogy hosszú távon bírnám a légkört.

Adelyn: - MAJD EGYSZER KIPRÓBÁLOM - jegyeztem meg. Tudtam, hogy a menta jó a légutak tisztítására, de a menta ízű tea még mindig furcsa volt nekem. - ÜRESEN NEM HISZEM, HOGY SOK EMBER ISSZA - tettem hozzá, amikor már a kávékról beszélgettünk. Érdeklődve hallgattam Moira beszédét, miszerint büfés volt egyszer valami sulibulin. - Ó, HÁT IGEN - bólogattam egyet értően. - AZ EGYIK ISMERŐSÜNK, TUDOD, ILYEN CSALÁDI BARÁT - vagy ki, tettem hozzá magamban, - CUKRÁSZ, DE MÁR NEM IS SZERETI AZ ÉDESSÉGEKET. MINDEN REGGEL MEG KELL KÓSTOLNIA VANÍLIASODÓT, DE MÁR INKÁBB KIKÖPI - fintorodtam kicsit el. Azért elég rossz, hogy a szakma ennyire megutáltat valamit az emberrel, amit elviekben szeret, hiszen azért választja ezt a foglalkozást, mert szereti. - ÉN, HA A HEGEDÜLÉSBŐL ÉLNÉK, NEM HISZEM, HOGY MEGUTÁLNÁM VALAHA IS - vontam meg a vállam, majd elgondolkozva, kicsit zavartan forgattam a poharat a kezemben. 

Moira: Érdeklődve hallgattam Adele történetét a cukrász ismerősükről, közben néha aprót bólintva, hogy figyelek.
- Igen, ez tényleg elég szomorú - jegyeztem meg őszintén, majd a zenével kapcsolatos megjegyzésére elmosolyodtam. - Én sem hinném, hogy valaha is meg tudnám utálni a zenét. De talán nehezebben is lehetne, mint mondjuk a sütiket, mert ott azért végesek egy recept variációi, de a zenében meg annyi stílus, darab van. Sokkal változatosabb annál, mintsem, hogy megunhasd - fejtettem ki a véleményem, aztán visszatértem kis időre a forrócsokimhoz, majd, ha Adele nem törte meg a kis időre beállt csendet, én tettem meg:
- Gondolkoztál már azon, mit csinálnál szívesen a suli után? Mármint, mostanában - tettem hozzá. Többször is beszéltünk már erről és mindig teljesen más terveink voltak, jól esett olykor megvitatni ezeket, kíváncsi voltam, hogy most melyikünk, hogyan áll, ha Adele-nak sem volt ellenére a téma.

Adelyn: - IGAZAD VAN - bólintottam. De a cukrászatban sem egy fajta édesség létezik, és nem is hiszem, hogy egy ember ismerheti a világ összes receptjét, sőt még unhatja is azokat. De igazat adtam Moirának. Egy pillanatig mind a ketten a forrócsokinkat kortyoltuk, így beállt a csend, de nem szólalt meg a pánikcsengő, hogy azonnal fel kell dobni egy témát, mert elhal a beszélgetés. Csak ráérősen elvettem a poharat a számtól, bár ekkor már Moira felvetett egy témát. - MOST KOMOLYAN ELGONDOLKODTAM A ZENETANÁR SZAKMÁN - bámultam kissé magam elé elgondolkodva. - EGÉSZ JÓL HANGZIK, SZERINTEM MEG TUDNÁM CSINÁLNI. - Az, ha Ravenhillben ötös hangszervizsgát tudnék letenni, ajánlólevél lenne bármelyik tanárképzőre, az tuti. Ezért is töröm magam mostanában annyira, külön gyakorlás, több kotta, meg ilyenek. - TE MIN GONDOLKOZOL? - Kíváncsian felhúztam szemöldökömet és a lányra néztem. 

Moira: Adele szavait hallgatva csak egyetértően bólogatni tudtam, mert teljesen egyetértettem a cukrászattal kapcsolatos megjegyzésén, aztán később a zenetanárival összefüggésben állóval is.
- Szerintem is meg tudnád csinálni - véltem. - Türelmes is vagy, jól is magyarázol, ha engem kérdezel, el is tudnálak képzelni tanárnak. És ilyen típusú iskolában szeretnél tanítani, vagy alsóbb, esetleg felsőbb szinten? - kérdeztem, aztán, miután válaszolt, előadtam a magm tervét is:
- Én még mindig azon gondolkozom, hogy jó lenne zenekari irányba elmozdulni. Jó, volt már, hogy az itteniekkel is játszottam, de úgy értem, hogy állandóbban és úgy elhelyezkedni valahogy. Igaz, hogy eléggé a háttérben lennék, de nem zavarna, másrészről meg mindig is szerettem több emberrel együtt játszani. A legjobb talán egy jó szimfonikus zenekar lenne, csak olyan helyre borzasztó nehéz bekerülni - sóhajtottam fel. - A tanári szakmán én is gondolkoztam, de kevesen tanulnak ma hárfázni úgy átlagosan, még nálunk sem annyian, mint régen, pedig arrafelé elég közkedveltnek mondható. De akár adhatnék pár órát is mellékállásban, bár ahhoz el kéne végeznem a tanárit is. De mindenképp zenével mennék tovább is, ilyenkor már nem igazán lehet kilépni ebből szerintem - szakadt ki belőlem a szóáradat, kíváncsi voltam,Adele, hogyan vélekedik a felvetésemről, jól jött volna egy barátnői tanács, hiszen ő jól ismert már.

Adelyn: Moira támogatta az ötletemet, miszerint legyek tanár. Kérdésére elgondolkodtam. - TALÁN FIATALABBAKNAK. NEM HISZEM, HOGY JÓ LENNE, HOGY KEZDŐ TANÁRKÉNT OLYANOKAT OKTASSAK, AKIK CSAK NÉGY-ÖT ÉVVEL FIATALABBAK NÁLAM. - Válaszoltam elgondolkodva. Elég fura szituációkat szülne a helyzet, ha szinte velem egy korúaknak kellene magyaráznom, hogy mit hogyan kellene csinálni. Kicsit félre biccentve a fejemet hallgattam Moira válaszát. - SZERINTEM A ZENEKAR NEM IS OLYAN ROSSZ ÖTLET - bólogattam egyetértően. Az iskolában én szerettem, amikor a zenekarral játszunk, de nem volt a kedvencem, mert úgy éreztem, hogy nem tudom megmutatni, hogy ki is vagyok valójában. Nagyon jó volt egy csapat része lenni, és mindent beleadni, hogy a legjobb legyen a hangzása, de szólózni teljesen más volt. - AZ RÁD IS VONATKOZIK, HOGYHA INNEN KIKERÜLSZ ÖTÖS HANGSZERVIZSGÁVAL, AKKOR JÓ ESÉLLYEL FELVESZNEK BÁRMILYEN ZENEKARBA. DE HA KICSIVEL KEZDED, ÉS MEGSZERZED A TAPASZTALATOT, AKKOR PÁR ÉV MÚLVA MÁR BIZTOSAN BEKERÜLHETSZ BÁRHOVÁ - bólogattam mosolyogva. - HA MEG KÖZBEN ELVÉGZED A TANÁRIT ÉS MAGÁNTANÍTVÁNYOKAT FOGADSZ, AZ PLUSZ PÉNZ - tettem hozzá. Szívesen elmondtam a véleményemet és reméltem, hogy tudok segíteni ezzel Moirának. 

Moira: -  Igen, az tényleg furcsa lenne - mondtam elgondolkodva. Nem lettem volna egy fiatal, pályakezdő tanár helyében, érdekes lehetett például azoknak, akik középiskolában oktattak, nem csak zenét, hogy olyanokkal áll szemben, akik az a korosztály, amibe még nem sokkal az előtt ő is tartozott. Persze sok helyen jobban szereti a diákság a fiatal tanárokat , mert lazábbak és talán jobban meg is értik őket, ebben lehet valami.
Örültem, hogy Adele támogatja az ötletem, biztató volt amit mondott és jó volt tudni, hogy nem tapogatózom teljesen rossz irányba. - Akkor reménykedjünk, hogy mindkettőnknek összejön a terve - mosolyodtam el. - Ha mondjuk most pezsgőznénk, mondanám, hogy koccintsunk rá, de forrócsokival elég érdekes lenne, főleg, hogy már a fele el is fogyott - nevettem fel röviden, amúgy fogalmam sem volt, ez most, honnan jutott eszembe. Csak úgy jött.

Adelyn: - REMÉNYKEDJÜNK - tettem hozzá én is, csak hogy még pozitívabban álljunk a jövőnk elé. - NEKEM MÁR CSAK NAGYON KICSIT VAN AZ ALJÁN - mutattam Moira felé, bár nem haragudtam volna meg, ha csak egy jelzés értékű pillantást vet poharam felé. Erről eszembe jutott, hogy Maya, az egyik barátnőm mindig hagy egy kis forrócsokit, nem issza meg teljesen. - KÉPZELD, AZ EGYIK ISMERŐSÖM SOSEM FEJEZI BE A FORRÓCSOKIT, HAGY EGY KICSIT A POHÁR ALJÁN. DE MÁSSAL NINCS ÍGY, A TEÁT ÉS MONDJUK A KAKAÓT MINDIG MARADÉKTALANUL MEGISSZA - meséltem el a történetet, ami szerintem érdekes volt. Én mindig befejeztem a ivást, nem szerettem pazarolni, bár az a pár csepp nem számított sokat. 

Moira: - Én is mindjárt végzek - tekintettem egy pillanatra Adele poharára, aztán ígéretemhez híven megittam a saját italom és újra az asztalra tettem a poharat, aztán figyelmesen hallgattam a másik lány szavait.
- Igen, ez ismerős. Valószínű az alja túl édes neki, ha nem jól keverik fel, tényleg tömény tud lenni. Én a kávéval vagyok így, megiszom az alját is, ha nagy ritkán iszom egyáltalán, de nem túl jó szájízzel. Mert vagy nagyon keserű, vagy nagyon édes, de az nem túlságosan gyakori, hogy normális íze legyen - mondtam el a véleményem. - Ezért is irtózom a szörpöktől annyira, mert félek, hogy ott marad az alján a szirup nagy része és nem igazán kedvelem a tömény dolgokat - folytattam, de aztán csendben maradtam, hátha szeretne valamit hozzátenni a témához.

Adelyn: Ahogy Moira végzett az italával, én is üresen tettem le a poharamat. Jól esett ez a kis forrócsoki. Érdeklődve hallgattam, ahogyan kifejti a véleményét. - Ó, SZERINTEM A KÁVÉNAK A LEGJOBB RÉSZE AZ ALJA, AMIKOR MÉG VAN BENNE EGY KIS KÁVÉ, DE MEGÉDESÍTI A CUKOR - becsuktam a szemem egy pillanatra és felidéztem a kellemes ízt a számban. - ÉN EDDIG SOSEM FIGYELTEM MEG, HOGY BÁRMI ILYEN LENNE A SZÖRP IVÁSAKOR, BÁR NEM SZOKTAM OLYAN SŰRŰN INNI. - Nem is tudtam felidézni, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy szörpöt ittam volna. - SZERINTEM ÁT KELLENE ADNI A HELYÜNKET MÁSOKNAK - jegyeztem meg egy kicsit félve, amikor hátranézve láttam, hogy sokan fürkészik az asztalokat, szabad székek után keresve. Összevont szemöldökkel néztem Moirára, hogy nem sértettem-e meg azzal, hogy az ilyen hamar történő távozást preferálom. 

Moira: - Biztosan attól is függ, ki, hogyan készíti ezeket az italokat - fűztem hozzá a beszélgetéshez, amikor Adele válaszolt az előző témát illetően. Mikor említette a távozást, én is hátranéztem.
- Igen, ez tényleg jó ötlet - feleltem mosolyogva -, főleg, hogy mi is alig találtunk helyet - álltam fel, helyére toltam az üres széket és felvettem az asztalról az üres műanyag poharat, aztán elindultam az ajtó felé, az útbaeső szemetesbe pedig kidobtam a poharat.
- Lesz még órád? - kérdeztem Adele-t, aki, ha minden igaz, mellettem haladt, hacsak nem sodort el minket a tömeg egymástól. Erre én is lenéztem a karórámra. - Nekem már nem, viszont megígértem Kikinek, hogy megnézem az edzésüket, nemsokára bajnokság, kicsit lehet, hogy sietnem kell, hogy odaérjek - pillantottam rá bocsánatkérőn, hogy csak így elhadartam a mondanivalóm. - De nagyon köszönöm a büfélátogatást, tényleg. Legközelebb én leszek a soros - mosolyodtam el, majd miután elbúcsúztunk, elsiettem, hogy rendbeszedjem magam, aztán elinduljak nővérem edzésére.