Mikor? 2015.01.05. - 02.15.
Hol? Büfé
Kik? Kiki Marie Moore & Theodore Martinez

Theo: Bármit megadtam volna egy kávéért. A délutáni órák között kell valami, ami ébren tart, és az energiaitaloktól már a hányinger kerülget. Mivel másra nem volt időm, a büfét vettem célba, hangos sóhajjal álltam be a sorba és előszedtem a mobilom. Hat új üzenet, miért nem lep meg? Átugrottam a sablonos sorokon, időtöltésként végigpörgettem az üzenőfalat, majd odaléptem a pult elé. Ebben a pillanatban valaki oldalról nekem ütközött, félig bevágott elém. Ez az egyik olyan dolog, ami fel tud bosszantani, azt hiszem az arcomra is kiült mindez, de ha mégsem...
- Hé, állj be a sorba! - Az utolsó másodpercben módosítottam a hangsúlyon, visszafogtam akárcsak a szóhasználatot, teljesen más járt a fejemben, mint, ami végül kijött a számon.
- A hölgyeket illik előreengedni - Vetettem egy sötét pillantást a büfésre és egy karlendítéssel léptem hátrébb, jelezve, álljon csak elém, ha akar. A halk morgást azért nem tudtam visszafogni, mindezt színészi tökéletességgel rejtettem udvarias mosoly mögé.

Kiki:  Túl voltam egy nagyon fárasztó edzésen és bár fedett térben tartották, mire visszaértem az iskolába úgy éreztem, megfagyok. Felmentem a kollégiumba és vettem egy frissítő zuhanyt, bár meleg vízzel, de az egy kicsit segített, majd rendbeszedtem magam. Szükségem volt valamire, ami megnyugtat valamelyest, így lementem a büfébe, hogy igyak valamit, végül is mára végeztem, így ráértem. Eléggé tele volt a hely, ami talán nem is csoda, szünet volt az órák között egyébként is és volt, akinek még hosszabb lesz a mai napja. Ahogy az asztalok között lavíroztam, hogy beálljak a sorba, egyszer csak ki kellett, hogy hátráljak a falig, mert egy nagyobb csapat diák igyekezett kifelé. Az egyikük a hátam mögé került és, ahogy elhaladt mögöttem meglökött, én pedig hirtelen kibillenve az egyensúlyomból botorkáltam előre féloldalasan, nekiütközve valakinek, aztán felnézve a büfésre, amiből konstatáltam, hogy a sor elejére kerültem. Kínos egy helyzet.
- Nem, nem, menj csak - néztem a vállam felett a mögöttem álló fiúra és szintúgy hátrálni készültem, de a büfés erősködött, úgyhogy összeszorított ajkakkal végül maradtam és kértem egy forró csokit. Az előző megjegyzését inkább elengedtem a fülem mellett, de muszáj volt hátranéznem.
- Ne haragudj, nem volt szándékos - néztem fel a fiatalemberre, akiben Theo-t ismertem fel. Csak hírből ismertem, na meg a jó régi tanulószobás találkozásunkról és tudtam, hogy most sem számíthatok sok jóra, úgyhogy felkészültem. Közben pedig reménykedtem, hogy a büfés gyors lesz és hamar elmehetek, mert nem volt kedvem vitatkozni, pedig nem hittem, hogy elkerülhetem, hacsak nem megyek el gyorsan.

Theo: - UGYAN, SEMMISÉG - A színészet megtanít egy-két dologra, ami után a hétköznapok problémáját könnyebben megoldom, szinte észre sem veszem néha saját magam.
A lány, akiben némi töprengés után az iskola híres ikrének egyikét ismertem fel. A vörös haj és az, hogy tíz perce találkoztam a másikkal összetéveszthetetlenül más szerelésben túl egyértelmű bizonyíték volt. Ha minden igaz, ő itt előttem Kiki, mivel amannál kották voltak, bár nem követem túlzott figyelemmel őket.
Mikor Kiki forrócsokija elkészült egy udvarias mosollyal léptem mellé és nyújtottam a büfésnek a pénzt, mellékelve egy "Kávét kérnék, cukor nélkül, tejjel." és ismét a lányra néztem.
- KÁRPÓTLÁS AZ ELŐBBI VISELKEDÉSEMÉRT - Magyaráztam meg neki a viselkedésem, továbbra is kitartóan mosolyogtam rá, miközben azon töprengtem, ha kívülről látnám magam valószínűleg görnyedeznék a nevetéstől.

Kiki:  Döbbenten pillantottam a fiúra, a legkevésbé sem számítottam ennyire kedves fogadtatásra tőle, aztán lehet, hogy csak a színészetnek köszönhető az egész, végül is ki tudja, hogy mikor játszanak szerepet. Ez valahogy mindig is frusztrált a közelükben, de hát ez csak az én magánjellegű problémám, amin sürgősen túl kellene lépnem.
- Köszönöm - néztem a büfésre, majd vissza Theo-ra és közben oldalt léptem, hiszen én már végeztem és egyébként is. - Kárpótlás? Azzal inkább én tartoznék, ha már egyszer neked jöttem - csóváltam meg a fejem, még mindig egy kissé furcsán nézve, mert tényleg nem ezt szoktam meg tőle. - De azért köszönöm - fejeztem be, halványan elmosolyodva. A beszélgetés alatt óvatosan fogtam a poharam, a benne lévő ital még jócskán gőzölgött, biztos eltart egy jópár percig, míg kihűl egy kissé.

Theo:- LEÜLÜNK? - Bár hely az már akkor sem volt, mikor az előbb lejöttem, ezen könnyen tudtam változtatni. Egyszerűen odamentem a legközelebbi asztalhoz, ahol épp három maximum elsős srác beszélgetett valami olcsó autós újság felett. Szánalom, mennyire képesek lelkesedni olyan típusokért, amik messze vannak az elfogadható kocsiktól.
Egyszerűen csak megkopogtattam az egyiknek a vállát és mikor felnéztek, egy kézmozdulattal jeleztem, ideje lelépniük. Azt hittem, nehezebben veszik a lapot, ehhez képest, fél perc se kellett és a miénk volt a hely.

Nem igazán találtam ki, miért akarom Kiki társaságát élvezni, de maradjunk annál az egyszerű válasznál: Így kevésbé unalmas egyedül meginni a kávém.
- ÉS, HOGY MEGY A... SPORT? - Valami rémlett arról, hogy sport szakos, viszont annyira már nem merültem bele a részletekbe, a konkrét sport megnevezését inkább mellőztem. A kérdés feltevése után belekortyoltam a kávémba. Bleh, egyre rosszabb. 

Kiki:  - Ha találunk helyet - vontam meg a vállam kissé bizonytalanul. Elindultam Theo-t követve, így végre kiléptünk a sorból és mások is mehettek vásárolni maguknak valamit. Nem volt szabad asztal, a fiúnak arra esett a választása, ahol három alsóbb évfolyamos srác beszélgetett és igencsak hatásosan felállította, majd elküldte őket, én pedig ismételt enyhe döbbenettel néztem.
- Hát, te aztán tudsz hatni az emberekre - jegyeztem meg ámulattal, ami annak szólt, hogy ezt a módszert választotta, én biztosan lefutottam volna az udvariassági köröket, de ő Theo. Úgyhogy talán nem kellett volna meglepődnöm. Helyet foglaltam vele szemben és egy kicsit elmosolyodtam a kérdésére, de aztán az arcomra visszatért a komolyság. Letettem a poharam az asztalra, miközben válaszóltam:
- Köszönöm, jól, nemrég jöttem edzésről. Csak ne lenne ennyire hideg kint - húztam el a szám. - És mi újság a színészettel? - dobtam vissza a labdát, majd, míg vártam a válaszára, vagy már azt hallgattam, belekortyoltam a forrócsokimba, ami kellemesen felmelegítette a bensőmet és egészen finom is volt.

Theo: - EZT MEGOLDOM - Kiki bizonytalan megjegyzésén, ha eddig nem mosolyogtam volna, most biztos megtenném. Olyan nincs, hogy, amit én akarok azt ne kaphassam meg, lehetőleg azonnal. Valakit vagy valakiket felállítan egy asztaltól nem túl megerőltető, ezért is lett néhány perc alatt egy elfogadható asztalunk. Leültem a lánnyal szemben és belekezdtem egy sablonos társalgásba.
- A TAVASZI FESZTIVÁLRA PRÓBÁLUNK, VALAMI DILETTÁNS BOLOND KITALÁLT EGY DARABOT ÉS MEGGYŐZTE A SZERVEZŐT. KÉTELKEDEM A SIKERBEN. - Na, nem a színészi játék minőségében, kivéve talán néhány embert a társulatból, maga a darab mondanivalója, szövege egy merő borzalom, se eleje se vége és azt várják, vastapsot kapunk a végén. Meg a húsvéti nyuszi is jön, persze...

Kiki:  Kíváncsian hallgattam Theo beszámolóját. Csak azért reméltem, hogy nem fog túlságosan belemenni a részletekbe, mivel én magam nem értek a színészethez és aligha tudom vele értékesen kivesézni a témát, de azért persze érdekelt, amit mondott. Közben tovább kortyolgattam az italomat, ami kellemesen meleg volt és felolvasztotta a bensőmet, ami nagyon jól esett. Úgy látszik, a meleg zuhany azért nem jó mindenre. Kissé zavartan nevettem fel a fiú beszámolójának végén.
- A csapatot ismerve úgyis jó lesz a végeredmény. Kihozzátok belőle a legtöbbet - mondtam. - Év végén volt szerencsém legutóbb megnézni egy darabot, amikor a Hairt játszottátok többször is, az nagyon tetszett - folytattam őszintén, poharamat visszatéve az asztalra. - És milyen szerepet kaptál? - kíváncsiskodtam, még mindig a témánál maradva. Egyébként sem tudtam, ezen kívül most mit is kérdezhetnék, avagy mit kéne kérdeznem. Örültem, hogy ilyen kellemesen el tudunk beszélgetni.

Theo:- A CSAPAT FELE AZT SEM TUDJA, MIT CSINÁL, A MÁSIK MEG DIREKT AZ ELLENKEZŐJÉVEL FOGLALKOZIK, DE EZ SENKIT SEM ÉRDEKEL ANNYIRA, AHOGY AZ SEM, MEKKORA KUDARC AZ ISKOLÁNAK, HA LEÉGÜNK A BEMUTATÓN. - Nem akartam ennyire belemerülni a témába, mivel hozzá nem értővel volt dolgom, akinek a színház világa valami bonyolult kémiai képlettel ér fel. Minek is törném magam a megértésen, ha az alap dolgok is hiányoznak, amire építeni lehetne. Legalább szereti a színházat, ezt értékelem.
- EGY EGYÜGYŰ, ÉLETKÉPTELEN SRÁCÉT, AKIRE A FOLYTONOS KUDARCOK ÉS BAKIK UTÁN RÁMOSOLYOG AZ A HATALMAS NAGY SZERENCSE ÉS MINDEN "HAPPY ENDDEL" ZÁRUL, ÚJABB FŐSZEREPLŐ, AKINEK SEMMI ÉRTELME. - Egyáltalán nem volt büszke erre a szerepre. Az egész a karakter ostoba tépelődéséről szól, megcsinálja-e vagy ne, utána menjen-e vagy ne, gondolkodjon-e vagy sem, bár utóbbinál megvan az egyértelmű válasz, nem gondolkodik. Mintha a pszicológusnál ülném végig az egészet, tényleg csak az hiányzik a díszletből.
Persze a jó színész bármilyen karakter bőrébe bele tudja magát élni, és én az vagyok ehhez kétség sem férhet. El tudom játszani, hitelesen, átélve még akkor is, ha annyira undorítónak tartom, amennyire másoknak tetszik. Tőlük amúgy sem vártam mást. 

Kiki:  - Gondolom, akkor neked nem túl nagy kihívás - állapítottam meg tényszerűen, mert gondoltam, hogy élménydúsabb szerepekhez van hozzászokva. Persze biztos, hogy ehhez is kell egyfajta tehetség, de Theo úgy nézett ki, mint aki más karaktereket szeret játszani és ez a szavaiból is kiviláglott. De én változatlanul nem értek ehhez, úgyhogy nem tudok szakvéleményt alkotni és nem is igyekszem.
- Hány éve csinálod egyébként? - tettem fel egy újabb kérdést pár forrócsoki után, ez viszont tényleg érdekelt. Biztos náluk is sok jelentősége van a rutinnak, meg az éveknek abban, milyen szerepeket kapnak, aztán ki tudja. Nekem sem árt egy kis színházi műveltség.

Theo:- AMIÓTA AZ ESZEMET TUDOM, NAGYJÁBÓL - A pontor kor vagy dátum sosem érdekel, de az biztos, hogy a véremben van az egész szakma, már csak a csiszolgatás végett járok ide, meg azért a hibatalos papírfecniért, ami semmit sem ér, mégis azokat tartják igazán nagynak, akiknek van. Mégis annyi hozzá nem értő kétbalkezes kerül ki jó eredményekkel, hogy az már szinte szégyen. Nem is értem, hogyan lehetséges ez, egyébként is az iskola színvonalát csökkenti, ami az évek alatt jelentősen lejjebb csökkent.
- ÉS TE MIÓTA IS SPORTOLSZ? - passzoltam vissza a kérdést, mert jobb nem jutott eszembe,amivel fenntarthatnám a beszélgetés látszatát akár, ha már komolyabban belemerülni nem tervezek. A kérdés után számhoz emeltem a poharat és egy nagy kortyot nyeltem le a kávéból, amit enyhe fintorgás követett. Már ez is rosszabb, mint volt, nem tudom, meddig tud még süllyedni az egész. 

Kiki:  Kissé elgondolkoztam, mikor visszakérdezett, mert már pontosan én sem tudtam volna megmondani, hogy mióta is sportolok. - Négy, öt éves korom óta, sok dolgot csináltam már, úsztam, lovagoltam, most meg vívok - vontam meg a vállam. - Kicsit sokáig tartott, mire eldöntöttem, mi mellett szeretnék kikötni pontosan - mondtam, ezzel a magam részéről befejezettnek tekintve a választ és ismét belekortyoltam a forrócsokimba. Nem tudtam, mit is kérdezhetnék, így átadtam ezt a jogot Theónak, már, ha szeretett volna még beszélgetni. Én már annak is örültem, hogy hozzánk képest ennyira nyíltan eltársalogtunk, ez a mi esetünkben határozott haladásnak számított az eddigi, nem sokszori, találkozásainkhoz képest is.

Theo: - ÉRDEKES KOMBINÁCIÓ - jegyeztem meg a felsorolt sportágakat hallva. Úszni én is szoktam, lovon is ültem már egy reklám kedvéért, de egyiket sem űzném versenyszerűen. A csapatsportok meg aztán főleg nem az erősségeim. Az egész arról szól, hogy a leggyengébb visszahúzza a többieket, és van egy, aki mindig többnek hiszi magát, holott semmiben sem jobb. Az egészben a csapat összetartása helyett inkább a káosz érvényesül.
- SZÓVAL LÁTTAD A HAIRT. ÉSHOGY TETSZETT? - muszáj voltam feldobni valami témát, mert ahogy láttam, rá hiába várnék. A kávémból még volt egy kevés, addig ki kellett tartania a csevelyünknek, mert semmit sem utálok jobbat, mint az ilyenkor beálló csendet, egyszerűen irritál.

Kiki:  Megjegyzésére csak bólintottam, de ezzel részemről lezártnak is tekintettem a sport témát. Nagy valószínűséggel Theo is így gondolta a dolgot, mert visszatértünk a színházba. Míg kortyoltam egy újabbat az italomból, átgondoltam, mit is kellene mondanom, aztán a poharamat ismét az asztalra téve válaszoltam:
- Laikusként csak annyit tudok mondani, hogy jól megoldottátok és nagyon élvezhető előadás volt, inkább nem próbálkoznék meg a részletek kielemzésével, mert biztos, hogy sületlenségeket mondanék. És nem szokásom többnek feltüntetni magam - magyaráztam nyugodtan, de határozottan. - Az új darab mikor kerül a közönség elé? - kérdeztem, visszatérve arra, amiről a társalgásunk elején esett szó. Most már tényleg kíváncsi voltam, milyen az a darab, miután a fiú ilyen rossz véleménnyel volt róla, bár én biztos nem tudom majd eldönteni.

Theo: - ENGEM ÉRDEKEL EGY HOZZÁ NEM ÉRTŐ VÉLEMÉNYE. A KÖZÖNSÉG KILENCVEN SZÁZALÉKA AZ, MÉG HA NÉHÁNYAN ANNAK IS VALLJÁK MAGUKAT. ÉS MIVEL NEKTEK JÁTSZUNK ÍGY ÉRDEKEL, MIT GONDOLSZ, SZÓVAL MOND EL, HALLGATOM. - Próbáltam érdeklődést mutatni, ami nem volt annyira nehéz, mivel egy részemet tényleg érdekelte, mit mondhatna még, főleg miután öt szóban összefoglalta, amit általában mindenki el szokott mondani. Engem nem ez érdekelt, hanem az, ami emögött volt, a kifejtés, az őszinte vélemény. Béna volt a díszlet, miért? Jó volt a zene, miért? Elcsesztük ezt avgy azt, miért? Ezekre olyan riktán kapni választ, és ha már itt ültünk egymás társaságában, miért ne faggathattam volna ki valakit, akinek a véleménye... hm, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kivételesen érdekelt. Talán pont azért, mert kimondta, mennyire nem ért hozzá.
- AZT HISZEM, ÁPRILIS VÉGÉN - Pontos dátumot még a rendező sem tudott mondani,  ami egyrészt szánalmas, másrészt az iskola színvonalához abszolút nem illő hozzáállás, ezt meg is mondtam a szervezőknek. Nem érdekel mit gondolnak, ha színvonalas műsort várnak el, akkor legalább tegyenek is érte, hogy a résztvevők tudják,miből kell élniük. Kisarkítva a tényeket így van. Csak legyintettem a dátumot kimondva, nem érdekelt, nem akartam vele többet foglalkozni, mint amennyit muszáj.

Kiki:  Kissé elkeseredetten néztem a fiúra, mikor a részletesebb véleményem felől érdeklődött. Az előadás nem mostanában volt, én meg annyira sajnos nem vagyok színházkedvelő, hogy minden részletet megjegyezzek, bár jó megfigyelőnek tartanak. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy úgy mégis, mit mondhatnék még. Azonban akárhogy is próbálkoztam, rájöttem, hogy semmi érdemlegeset.
- Ha erről az előadás után beszélgetnénk, biztosan tudtam volna mondani még részletesebb véleményt is. Most kétlem, hogy menne, lassan már egy éve volt, úgyhogy félek, nem igazán felelne meg, ha elkezdeném részletezni. Az összbenyomásom mindenesetre jó maradt az előadásról, szóval biztos, hogy a bővebb véleményem is pozitív lenne - mosolyodtam el. Tudtam, hogy üres beszédnek is hangozhat, amit mondtam, de hát ez van. Én komolyan gondoltam. Megittam a forrócsokim maradékát, aztán halk sóhajjal az órámra néztem.
- Nekem lassan mennem kellene, de köszönök mindent és örülök, hogy összefutottunk - néztem fel rá végül, de míg nem válaszolt, addig nem kezdtem további búcsúzkodásba, vagy álltam fel az asztaltól.

Theo:Ahogy sejtettem egy értelmes mondatot nem hallottam az előadásról csak ostoba magyarázatot, hogy régen volt és nem tud mit mondani. Én még most is tökéletesen össze tudnám foglalni, mi a véleményem az akkori teljesítményünkről, a darabról, mert, ha látsz egy darabot arról megmarad a véleményed és ha emlékezetes akkor még azt is el tudod mondani, mi tetszett vagy melyik rész nem. Tehát Kikinek nem volt maradandó élmény az előadás, de ezt most nem volt kedvem szóba hozni és egyébként is láttam rajta, inkább menne, mintsem tovább maradna. Nem álltam az útjába, nekem is volt még dolgom és a kávém utolsó cseppjének megivása után egy reccsenés kíséretében összenyomtam a poharat. Megszokásból tettem mindezt, majd a szavai után felálltam a székről, és a két lépésnyire lévő kukába dobtam a poharainkat.
- NINCS MIT - válaszoltam szűkszavúan az ömlengésére és még egy mosolyt is megejtettem felé. - MÉG TALÁLKOZUNK. - intettem és elindultam az emelet irányába, további másfél óra tömör unalom várt rám, aminek már a gondolatától is elfogott az ásítás. Két kávéval több sem használt volna, ha azt nézzük, mennyire nem volt kedvem ehhez a nevetséges darabhoz. Ha le akarnám magam járatni, elmennék egy valóságshowba vagy ilyesmibe, de amíg ide járok muszáj ezt is benyelnem, bármennyire a hátam közepére kívánom az írójával együtt. Igyekeztem összeszedni magam és jó színészhez méltóan elrejteni nemtetszésem a csapat elől, inkább közömbös, unott arcot vágtam, mintsem azt, amilyennek igazából éreztem magam. 

Kiki:  Nem hittem volna, hogy túlságosan örült volna neki, hogy semmi nem maradt meg az előadásról, ami érdemleges lett volna, de sajnos nem tudtam mit tenni ellene. Inkább, mivel nem tartott vissza, így felálltam, hogy elmenjek.
- Hát akkor, szép napot. Majd találkozunk - helyeseltem, viszonozva amosolyát, aztán elsiettem, hogy én is a dolgaim után nézzek, mert a napomnak még közel sem volt vége.