Mikor? 2015.09.30. - 
Hol? Társalgó -> Sétálóutca -> Lakónegyed
Kik? James Cooper & Mihalie Nova

James: A megbeszélt időpontban vártam Mihára a kollégium előtt. Fekete ing volt rajtam, aminek feltűrtem az ujját a könyökömig. Ehhez egy egyszerű fekete csőnadrág, ami még egyáltalán nem volt buzis, mega szokásos acélbetkós bakancs jött.
Nem izgultam, hiszen ez olyanvolt, mintha csak véletlenül futnánk össze a városban, csak ennek most komolyabb keretei voltak. A kezemben egy szál fehér rózsát tartottam és óvatosancipeltem. Még a töviseket is levágtam róla. Azaz a tüskéket, bioszóra plíz. Vöröset kellett volna, de na.. azért az mégis csak valami.
Negyed óra várakozás után úgy gondoltam, hogy ideje a tettek mezejére lépnem, azaz bemennem. A portásnéni egyből megállított és éppen, hogy az oltási kiskönyvem keltezését nem akarta tudni... készségesen válaszolgattam neki, pedig olyan arcokat vágott, hogy röhögnöm kellett. Nem gondoltam, hogy Miha nem jön, mert kellett neki az alsónadrágom.

Miha: Szőke... Nem, nem, legyen barna. Vagy inkább fekete? Kat-et nyúztam, aztán a másik Kat-et, aki betoppant a készülődés közepén a szobánkba, mert ugye joga van hozzá, de hamar belátta, nem kellett volna ennyire igyekeznie, mert azonnal letámadtam. Végigpróbáltam az összes szolíd színskálát parókából, ami nem volt túl sok, és bevallom, idegességemben kinevettem szegényt, amikor az eredeti hajam juttatta eszembe. Az lenne tulajdonképpen a legpraktikusabb, de akkor sem engedhetem meg magamnak ezt a kényelmet. Az eredeti hajam rövid, fénytelen és unalmas. A szőke, na a szőke az már valami! Eligazgattam a szőke, göndör, hátközépig érő fürtjeimet, gondosan ügyelve, hogy mindenhol pontosan eltakarja, amit kell, aztán a sminktáskáért nyúltam, de Kat1 megállított. Abból csak baj származhat, ha késésben vagy és még a barátnőd is sminkel ki, csigalassan haladtunk a tökéletesség felé.
Szerintem még sosem voltam ennyire... egyszerű. Semmi túlzás, egy kis smink, szépen kihúzott kék-fekete kombináció, ami illett a ruhához, amit aztán fel is vettem. Combközépig érő, tapadós, szűk, és első ránézésre, atom mód kényelmetlen. De szexi, és ma erre van szükségem. A fekete magassarkúra néztem, ami útra készen várt.
- Mennyi az idő?! - kérdeztem miközben kapkodtam magamra az ékszereimet. Feketéből mélykékben végződő lógó tollak a fülembe, ezüst nyaklánc, amit a nagyitól kapta, rajta egy violinkulcs medál és néhány ezüstszínű karkötő csak úgy. A fekete kistáskámba beledobtam a telefonom, a tárcám és a beszerzett szétszedhető praktikus fogkefét, ami nem zenél, de kis helyen is elfér. Felkaptam a bőrhatású, rövid, fekete dzsekim és már indultam is. Késésben vagyok, tíz perce kint kéne lennem. Merre menjek? Ki. De merre?! Az ablakon kinézve észrevettem pár srácot, akik jobban megnézve, tanárok voltak, nem messze az ablakunktól cigiztek, vagy mit csináltak, így nem mászhattam le. Akkor a folyosó marad.
- Drukkoljatok! - Mosolyogtam izgatottan a lányokra, akik bíztató kézjelekkel és szavakkal engedtek utamra.
Az első sarok simán ment, a lépcső szintén, s már épp azon törtem a fejem, ilyen szerelésben, hogy jutok ki a portán át, amikor megláttam Jamest. Totál lefagytam, egy lépés közben, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem eltévesztettem az utolsó fokot és lebucskáztam, de a korlát nagyon jó barátommá lett itt az  elmúlt időszakban, sokszor támaszkodtam rá. Na, nem azért mert ilyen váratlan meglepetések fogadtak leérve, hanem mert egyszerűen béna vagyok.
- JÓ ESTÉT MRS. POTTER! HOGY VAN? - Lépdeltem a lehető legkecsesebben a hölgyhöz, meg persze Jameshez. A srác felé fordultam, és próbáltam nem zavarban lenni. - DARK TANÁRURAT KERESED IGAZ? A FŐÉPÜLETBEN VAN, MEGMUTATOM MERRE. - rezzenéstelen angyali mosollyal pislogtam fel rá és közben azt ismételgettem, "Menjünk már!". Szépen válaszolgattam Mrs. Potter kérdéseire, majd mikor az én távozásomra terelődött a téma, ismét emlékeztettem, mit ígértem a "látogatónak" és szép estét kívánva kitereltem Jamest.
- TŰNJÜNK INNEN, MIELŐTT RIADÓZTATJA A FÉL TANÁRI KART. NEHEZEN ESNEK LE NEKI A DOLGOK, DE NEM HÜLYE. - magyaráztam fojtott hangon, miközben a cipellőimtől tellő leggyorsabb sebességre kapcsoltam, ami valamivel több volt, mint a sima séta, de a kocogás tempójától is messze állt.

James: - Nem, nem fogok itt aludni - válaszoltam már ötödször ugyanarra a kérdésre. Elkezdtem csodállni Mihát, hogy ilyen biztonsági körülmények ki tud jutni. Vagy hogy egyáltalán be. - Igen, ezen a képen tényleg én vagyok, csak akkor még nem volt piercingem - sóhajtottam nagyot. A drága hölgy nem akarta elhinni, hogy ténylegegesen a saját igazolványomat mutatom be. Egy egyszerű ajakpiercing ennyit változtatna rajtam? Tuti, csak akadékoskodni akar.
Egy hangot hallottam meg magam mellől. Potter? Sikeresen elfojtottam egy mélyről jovő röhögést. Mrs. Potter?! Ilyen névvel én is ennyire morcos lennék. Oldalra fordulva Mihat láttam meg és öhm, hm ja. Hiába tudtam, hogy ő Miha, a férfiösztönöm beindult és akaratomon kìvül megállapítottam, hogy mennyire szexi. Ez a feszülős ruha, hah! Ezzel tuti mindenkit el tudott volna hívni, de ő mégis engem választott. Különös. Felcsillant a szemem, de úgy csináltam, mint aki nem ismeri meg a lányt.
- Igen, Daniel Darkot keresem - biccentettem szenvtelenül, s közben sután a hátam mögé rejtettem a fehér rózsát. - A főépületben? - Érdeklődő arccal kérdeztem vissza. Dan mégis mit keresne a koleszban? Ó, ferde hajlamú Dan! Mindegy, húzzunk gyorsan. Felmarkoltam a személyimet a pultról.
- Viszlát - köszöntem el a nőtől, majd Miha után rohantam, aki szinte futott. - Amúgy szia. Csini vagy - mosolyodtam el, miután elhagytuk a suli területét. - Ezt neked hoztam - nyújtottam neki a rózsát, ami már egy nagyon picit megviselt volt. Elővettem a telefonomat. - Tájékoztatom Dant, hogy ne lepődjön meg, ha keresi valaki. - Gyorsan pötyögtem az üzenetet.

Miha: - Ó, IGEN, BOCSÁNAT. SZIA JAMES! - Annyira kattogott az agyam mindenen, hogy a köszönés kimaradt, de időben pótoltam, azt hiszem. Kint már mertem nagyobb levegőt is venni, már amennyit a ruha is engedett, mert a testhez simuló helyett, a kissé fojtogató jellemzést adnám róla, főleg, ha nagyobb levegőt szeretnél benne venni, de mentségemre szóljon, megizmosodtam picit az utóbbi időben, ami a téli semmittevésben el fog veszni, főleg, ha nem járok tesire sem, de legalább nem olyan plusz kilók, amitől a nők frászt kapnak. Jesszus, mennyi felesleges gondolat már megint!
- NEKEM? KÖSZÖNÖM, NAGYON SZÉP. - meglepődtem, mert erre annyira nem voltam felkészülve. Azt hittem abszolút nem veszi komolyan és majd elém áll a szokásos szerelésben, iszunk együtt valamit, ottalszom és vége, de ő ajándékot hozott nekem, s persze ettől zavarban voltam. Ó, hányszor érzek majd még így az este folyamán! Belegondolni sem merem.
- ÉS MIT ÍRSZ NEKI? HOGY ÉPP ELRABOLTAD AZ EGYIK DIÁKJÁT CSAK MAJDNEM LEBUKTÁL? - A kezemben lévő rózsáról felpillantottam rá és elmosolyodtam. Megnézném Dark arcát, amikor elolvassa ezt az üzenetet.  Vajon melyikünknekt nyúzná meg előbb? Szerintem Jamesel kezdené, gyorsan végezne vele, aztán lassú nyúzással velem is. Nem, inkább nem töröm a fejem ilyesmin, nem illik, nem ma, nem most.
- MIÉRT JÖTTÉL BE AZ ÉPÜLETBE? HA SZEMBEJÖN EGY TANÁR, AKÁR EGY HISZTISEBB, NEKED ANNYI. MÉG A RENDŐRÖKET IS RÁD HÍVJÁK, HA GYANÚSNAK TALÁLNAK. ÉS AZÉRT VALLJUK BE, ESTE A LÁNY-KOLLÉGIUM BEJÁRATÁNÁL EGY FIATAL FÉRFI, ELÉG GYANÚS. DE AZÉRT ÖRÜLÖK, HOGY MEGVÁRTÁL, ÉS EHHEZ TARTOZIK EGY BOCSÁNATKÉRÉS, SZÓVAL BOCSÁNAT. - Megint hadartam, bár abszolút nem szándékosan. Azt hiszem, ez a legújabb jele annak, ha zavarban vagyok, vagy ideges, mert nem tudom, mi fog ezután következni. Igen, utóbbi határozottan lekötötte a figyelmem.
- ÉS MOST MERRE? MIT TERVEZ A SZEGÉNY, VÉDTELEN DIÁKLÁNNYAL? - Legangyalibb, ártatlanabb arcom mutattam felé, miközben majd megevett a kíváncsiság.

James: - Nem rabolom el - csóváltam meg a fejem. - Ezt írtam: Dan! Ha füledbe jut valami olyasmi, hogy egy mocskos rocker keresett, ne lepődj meg. - Azzal a küldés gombra nyomtam. Érteni fogja. Valójában csak Miha parázik rá a dolgokra.
Miha egy Hamlettet meghazudtoló monológgal állt elő, amiben azt taglalta, hogy miért mentem be az épületbe. Nekem annyira nem volt kedvem szónoklattal előállni, így egyszerűen annyit mondtam: - Fáztam. - Valójában én is arra gondoltam, hogy Danre fogom az egész ügyet, ő úgyis falazik nekem. Azt mondom, hogy őt keresem. Miért a lánykoleszban? Azt nem tudom, max eljátszom, hogy egy beszívott állat vagyok. Ilyenkor általában el szokták engedni a tróger rockereket, ha nem találnak náluk füvet.
- A szegény, védtelen diáklány a saját két lábán jön. - Megcsóváltam a fejem. - Amúgy úgy gondoltam, hogy menjünk el hamburgerezni. Remélem, hogy éhes vagy - jelentettem csak úgy ki, de hangomban egy cseppnyi izgatottság csengett. Azért na, reméltem, hogy jó programot találok ki. 

Miha: - HA MENÉS ALATT NEM AZT ÉRTED, HOGY GYALOGOLJUNK EL INNEN A VÁROS LEGJOBB HAMBURGERESÉIG, AKKOR BENNE VAGYOK. - Ravenhill legeslegkirályabb hambisa a sulihoz képest mérföldekre volt, amit ebben a cipőben... Nos, nem vagyok elég bátor, hogy megpróbáljam. Ezért is indítványoztam, hogy a további utat busszal tegyük meg, ha csak nem szeretne a hambistól hazáig cipelni, amit valószínáleg nem szeretne, de azért hangosan is felvetettem ezt az ötletet, mellé téve, hogy nem vagyok sem túl magas, sem túlsúlyos, szóval annyira nem fogja magát megerőltetni miattam.
Tehát busz, gondolom. Néhány percet kellett csupán várakozni, mire befutott és kényelmesen elhelyezkedve élvezhettem a zirka 10 perces utat, közben végig a rózsámat nézegettem, meg Jamest, persze, hogy őt sem hagytam ki a nézelődésből.
- TUDOD, ÖRÜLÖK, HOGY TÉGED KÉRDEZTELEK MEG. VOLT MÉG EGY JELÖLTEM, DE VALAHOGY ÉREZTEM, HOGY ELÉD ODAÁLLHATOK EZZEL A HÜLYESÉGGEL ÉS NEM NEVETSZ KI, NAGYON. SZÓVAL, ÖRÜLÖK AZ ESTÉNEK, MEG NEKED IS. - Mosolyom szélesedett ahogy belekaroltam és vidáman nézelődtem tovább, míg a megállónkhoz nem értünk.

James: - Természetesen busszal megyünk - bólintottam. Igaz, eredetileg sétálni akartam, mert az milyen "romantikus," de látva a hatalmas, emberölő sarkakat, gyorsan megváltoztattam a tervet. - Ha nem haragszol, nem a legjobbhoz megyünk, de ahová terveztem, az is elég jó lesz. - Sajnos a pénztárcám jelenleg nem engedhette meg a legjobbat, viszont ismertem egy fele olyan drága helyet, ahol legalább annyira finom kaját lehet kapni.
- Ó, ki lett volna a másik jelentkező? - Nem féltékenység, csak kíváncsiság, s ezzel a csodálatosan szép körítést leszedtem Miha beszédéről.
- Várj, itt nem érzem jól magam - állapítottam meg és Miha jobb oldaláról, a balra kerültem. - Már jobb is. - Ez csak olyan ösztönös megszokás volt. Hagytam, hogy Miha belémkaroljon és úgy rendeztem a kezemet, hogy könnyedén menjen neki. 

Miha: - AMELYIK SZIMPATIKUS - Néztem a két oldalamon lévő szabad helyre, mikor James rájött, neki nem tetszik, ahol először ülni tervezett. Én ebből nem csináltam akkora gondot, ahol le tudtam tenni formás kis hátsóm, az volt a tökéletes, nem rohangásztam végig minden ülést, mint abban a szélfoglalós játékban. Úgysem nyertem benne soha.
- EGY NAGYON KEDVES BARÁTOM, DE Ő EGÉSZEN MÁS, MINT TE. ÉS EZZEL MOST ŐT NEM IS SZERETNÉM TOVÁBB EMLEGETNI, SZEGÉNY NEHOGY CSUKLANI KEZDJEN ÉVSZÁM-MAGOLÁS KÖZBEN. - Na, igen, Willel is jól érezhettem volna magam, csak valahogy egészen máshogy. Ő olyan... csendes gyilkos típus, akiből nem is néznéd ki, mennyire erő és makacsság van benne, míg meg nem kapod az engedélyt, hogy kicsit jobban megismerhesd. Ezt a titokzatosságot nagyon szeretem benne, még, ha néha kicsit bosszant is. Ő pontosan így az az egyéniség, akit lehet szeretne, bárki bármit mond is. James ezzel szemben nyílt, laza és nem azon kell töprengnem a beszélgetéseink során, mi legyen a következő téma, nehogy csendben maradjunk, mert úgy random adják magukat a dolgok. Két külön világ, két aranyos srác és egy tépelődő én. De miért is agyalok most ezen?! Hagyjuk, ma nem engedem meg magamnak az elkalandozást.
Ezzel az elhatározottsággal léptem vissza a valóságba, amit szerintem akár percekre is elhagyhattam, mindenesetre, egészen zökkenőmentesen ment most a visszarázódás.
Mosolyommal próbáltam elnyomni a furakodó gondolatokat, majd elengedtem Jamest, mert jelezni akartam, elvégre nem akartunk egész este itt kőrözni ezzel a járattal. Szóval feltápászkodtam, és előrébb meneteltem az ajtónál lévő gombhoz, aztán erősen, de nem görcsösen szorongatva kapszkodtam a maradék métereken, míg végül megálltunk. Leszállás után megálltam és körbenéztem.
- SZERINTEM EGY ÉS UGYANARRA GONDOLTUNK. - Állapítottam meg a tényt, vagyis egyelőre csak a gyanút, ami ott motoszkált bennem. Hacsak nem nyílt itt mégegy, amit még nem fedeztem fel. Áh, az lehetetlen.

James: - Miért, te melyikre gondoltál? - Érdeklődve biccentettem a fejemet. Miután leszálltunk a buszról, megtorpantam, mert ha Miha mást nézett ki, akkor mehetünk oda is. - Mondjad csak - bíztattam, - én rugalmas vagyok, csak azért éjfél előtt érjünk haza, hogy időben fel tudj kelni. - Teljesen komolyan beszéltem, de szemem sarkaiban a megszokott nevetőráncok ültek. Én akár egy óra alvással is képes voltam elkezdeni az új napot, de nem akartam Mihára is ekkora terhet pakolni. Mármint ha teher ez, na. Tulajdonképpen különös ez az érzés, de a mai este felelősséggel tartozom érte. Az én feladatom, hogy rendesen vacsizzon, mosson fogat és időben menjen az ágyba. Lehet, hogy csak én reagáltam túl a dolgokat, de na. 

Miha: - GYERE, MEGMUTATOM! - Annyira természetesen jött, hogy kézen fogtam és elindultam a jól megszokott irányba, fel sem fogtam, mennyire zavarba ejtő lehet mindez, míg meg nem álltam a séltálóutca számtalan üzlete közé beékelődött kis büfészerűség előtt. Belül volt úgy öt asztal, nyaranta ki is került kettő-három, de a szerénysége ellenére ellenállhatatlanul főznek, sütnek, mindent csinálnak.
- OH, BOCSÁNAT - Azonnal elengedtem a kezét, amit tudatosult bennem, vagy már előbb is, ha ő szakította meg az egészet és éreztem, amint a kevéske smink heves harcba kezd vöröslő arcommal. Nem mertem belegondolni, ki nyerhetett, mert rossz előérzetem volt róla. Szóval inkább a büfét néztem, ahol össz-vissz egy pár ücsörgött bent és egy srác állt a pult előtt, gondolom elvitelre kérte.
- SZERINTEM EZ A LEGJOBB HELY A VÁROSBAN - Léptem túl a nőies zavaron és még Jamesre is mertem pillantani.
- HAJNALBAN KI FOGSZ RÚGNI A LAKÁSBÓL? ERRE KÉSZÜLJEK? MERT AKKOR MOST SZÓLJ! - Igazából, nem tudtam, mire készüljek az éjszakával kapcsolatban. Volt nagyjából három lehetőség, ebből egyet nagyon, de nagyon gyorsan kizártam, a második elképzelhetetlennek tűnt, szóval a harmadik lesz majd a befutó, vagyis, hogy semmi sem történik. Odamegyünk, beszélgetünk, alszunk és reggel egy kölcsönkért ruhadarabbal távozom. Ez a legvalószínűbb, bármennyire is az első dobogtatja meg jobban a szívem. Persze, mert Kat1 telebeszélte a fejem!

James: Kicsit meglepődtem azért, hogy Miha egyszerűen kézen fogott, de hát ez van. Nem jöttem tőle zavarba. Ismerős volt az út, de nem csak azért, mert itt élek már x éve, hanem azért is, mert én is ugyanerre a helyre gondoltam.
- Semmi gond - vontam meg a vállam, haláli nyugalommal. - Én is szeretem ezt a helyet, tök barátságos - mosolyogtam az ajtó feletti cégérre. Csak ketten ültek bent, ami elég szimpatikus volt, bár nekem okés volt a tömeg is.
Eljátszottam, hogy gondolkodó arcot vágok. - Hát, ha nagyon akarsz, reggelit is kaphatsz - jelentettem ki érzelemmentesen, de kénytelen voltam felnevetni. - Egész jó palacsintát sütök - tűnődtem el, s meg is kívántam az általam elkészített Nutellás palacsintát. Kényszert éreztem, hogy összeborzoljam Miha haját, de jobbnak láttam ezt most mellőzni, hiszen kínos lenne, ha lerántanám róla a parókát.
Ez a hamburgeres azért is volt jó, mert magad válogathattad meg bele a hozzávalókat. Az üres zsemlén keresztül, a vegaburgeren át, a fullosan megtömött extraságig bármit lehetett összeválogatni. A táblákat fürkésztem és azon gondolkodtam, hogy marha vagy disznóhúst válasszak. - Te mit kérsz? - Lenéztem Mihára,

Miha: - Hm, ez aztán a csábító ajánlat. - A palacsinta puszta gondolatától is összefutott a nyál a számban. Nagyit nehéz lesz überelnie, de megróbálhatja, nem fogok tiltakozni ellene. Kivéve, ha odapörköli, mert akkor nem csak alul maradt, hanem egy szobában egy korgó pocijú lánnyal. Egy szobában... Istenem, Miha lélegezz! Nagy levegőt beszív, aztán szépen kifúj, tudod. Engedelmeskedtem a hangnak a fejemben, s cserébe ő kiűzte a bolond gondolatokat a fejemből. Köszi kicsi, vinnyogó hangocska! - Na, most jön az a rész, amitől a férfiak általában a hajukat tépik, már, ha van nekik, de a te esetedben ezt is bőven kipipálthatjuk, szóval... Válasszvte! Rád bízom, meglátjuk, mennyire ismersz. - Nagy mosollyal léptem be előtte a pöttöm kis helyiségbe, s rögtön meg is céloztam az egyetlen szabad helyet az ablaknál. - Annyit azért segítek, hogy egyféle zöldség van a válaszhatóak között, amit nagyon nem szeretek. De ez a nők egészen nagy részére igaz, pláne ilyen alkalmakkor. - Jamesre kacsintottam és elégedetten helyezkedtek el a székemen, lábaim kényelmesen keresztbe téve. Ha nem habozott tovább és elindult, akkor a kabátom levetésének erejéig még mocorogtam, a hátam mögé terítettem, majd visszahelyezlestem és vártam. Alig észrevehetően megigazítottam a klruha keskeny pántjait, s közben elmotyogtam egy köszönetet Kat2-nek, amiért nem hagyott a másik ruhára rábeszélni. Az bár kényelmesebb, Jamesnek ez jobban bejön, láttam a tekintetében.

James: - Jézusom, Miha - horkantam fel. - Fogalmam sincs, hogy mit szeretsz! - Megforgattam a szemem, de elindultam a pulthoz. Egyből levágtam, hogy hagymát nem kér bele. Ahogy én sem. Alapjáraton szerettem, de mivel úgy terveztem, hogy eg ágyban fogunk aludni, jobb a békesség, meg a hagymamentesség.
Köszöntem a hamburgeres srácnak, majd kértem két ugyanolyan burgert. Marhahússal, sajttal, ketchuppal, paradicsommal salátával és uborkával, persze hagyma nélkül. Kértem még két mentes vizet, fizettem, majd visszatértem a lányhoz.
- Voilá - tettem az asztal közepére a tálcát, hogy mind a ketten elérjük. - Nem vállalok semmiért felelősséget, főleg akkor nem, ha nem ízlik - mosolyogtam szélesen. Akkora volt a burger, hogy biztos voltam benne, hogy a két nagy zsemlefél közül ki fognak csúszni a dolgok, már az első harapásnál. Szerencsére, hogy egy fél gyárnyi szalvétamennyiséget kaptunk. 

Miha: - AKKOR TIPPELJ -tártam szét a karom. Nem igazán tudtam még mást is hozzáfűzni, így is több segítséget kapott, mint amennyit kellett volna. Egyébként is, nagy szerencséje van velem, a szüleim nagyon kreatív módon tudták megszerettetni velem a legundorítóbb ételeket is. Ha mégis vonakodtam, a nagyi olyan hangon szólt rám, hogy még a kanalat is lenyeltem ijedtemben. Szóval nincs mitől tartania.
Ezt szerintem ő is belátta, mert otthagyott az asztalnál, majd visszatért két méretes hambival meg ásványvízzel. Előbbire csak rápillantottam, mielőtt felálltam.
- HA CSAK A HAMBURGERT NÉZZÜK, TÖKÉLETES. A TÖBBI SAJÁT SZESZÉLY, DE MEGOLDOM. - odasétáltam a pulthoz, nagy mosoly kíséretében előadtam a kérésem, majd egy műanyag villa és egy citromkarika társaságában visszatértem az asztalunkhoz. - LÁTSZIK, HOGY NEM A MEGSZOKOTT HAJSZÍNEKKEL JÖTTEM, NEM ISMERTEK FEL. DE SZERINTE JÓL ÁLL NEKEM A SZŐKE. TE, MIT GONDOLSZ? - csicseregtem teljesen ártatlan kérdésként feltűntetve. Igaz, meg lettem már dícsérve, és James még nem is látott különlegesebb hajkoronákkal, de ettől még kikérhetem a véleményét csak úgy simán is nem? Miközben feldobtam ezt az amúgy atom-mega-uncsi témát, szépen beleszuszakoltam az ásványvizembe a citromot, majd a hambira irányult a figyelmem. Nem, én semmit nem úgy eszem, mint mások, erre már többen rávilágítottak.
- JÓ ÉTVÁGYAT! - Azért az illem sem maradhatott el, amit az követett, hogy leválasztottam a hambi tetejét és a kechupos salátát villával csipegetve elkezdtem elfogasztani a zsömi részét, mármint, amit már leszedtem, a tetejét. Mindezt tökéletes természetességgel.

James: Szinte unottan néztem, ahogyan Miha visszament a számomra felesleges kellékekért. Most komolyan? Citrom a vízbe? Nem tudom, de nekem semmi ízt nem adott soha, ha beletettem egy sovány szelet citromkát a vizembe. Na mindegy. Ez olyan nekem, mint a citromos sör: SEMMI ÉRTELME NINCS. Na mindegy, ha még nem mondtam volna.
- Hát nem rossz - fejtettem ki a véleményemet a szőkéről. De mivel úgy gondoltam, hogy kicsit jobban bele kellene mélyednem a témába, hozzátettem: - A vöröset jobban szeretem, mert ettől egy kicsit sápadtnak tűnsz. De nyugi, nem annyira, mint aki éppen el készül ájulni.
Nem csodálkoztam, amikor Miha elkezdte szétbontani a hatalmas burgert, de én simán megfogtam és barbár módon beleharaptam. Csodával határos módon nem folyott ki belőle semmi. Miután lenyeltem az első falatot, hümmögve állapítottam meg: - Nagyon finom. Neked hogy ízlik? - Gyorsan megtöröltem a számat, mert éreztem magamon valami maszatot. 

Miha: - IGEN? EZT JÓ TUDNI. - Még sosem mondták, hogy a szőkeségem sápítana, a feketéhez ellenben többször megkaptam, "sápadt vagy, mint egy kéthetes hulla", igen, ez a leggyakoribb, csak más halálozási időponttal. Ezért is nem választottam azt. Erre most a szőke is zombít, mesés. Nem baj, szőke maradok, ez tetszik, egyelőre. Mondjuk holnapig, amíg vissza nem érek a koleszba, mert két nap egymás után nem láthatják rajtam ugyanazt. Az olyan... unalmas lenne, egyáltalán nem Mihás.
- AZT LÁTOM, HOGY NEKED ÍZLIK - Hogy lehet ekkora szája egy embernek? Most komolyan! A tegnap látott sárkányos film jutott hirtelen eszembe, mikor ráközelítettek a sárkány nagy szájára, amit úgy kitátott, hogy a mozivászonból is kilógott volna. Jó, ez hülye példa volt, még magamnak is.
Felnevettem, mikor James egy sikertelen kisérletet tett a hamburger maradványainak leszedésére. Ott maradt az állán, pedig majdnem eltalálta a szalvétával.
- MINT MÁR EMLÍTETTEM, EZ A LEGJOBB HELY, SOSEM OKOZNAK CSALÓDÁST. MINDEN HÉTEN ESZÜNK ITT NAGYJÁBÓL, DE MÉG NEM SIKERÜLT MEGUNNOM, ÉS SZERINTEM EZ ÍGY IS FOG MARADNI. AMÍG VILÁG A VILÁG, MEG ILYENEK, TUDOD. - Felszúrtam a villámra az utolsó saláták egyikét. Kiszámoltam hány falat lesz kb., így a burger tetejéből sem volt már sok. Amint az apróságokkal megvoltam, a hambi alja, meg a husi maradt kb., meg ugye néhány szószcsepp. Ezt már a kezembe vettem egy szalvétát pedig előkészítettem és jóízűen beleharaptam. Nem, nem csipegettem a szélét, mint szokás, hanem a lehető legnagyobb, de még ízléses harapást mértem szerencsétlenre. Jólesően hümmögtem hozzá, majd a falat lenyelése után ittam a vízből. Mindeközben fel-felpillantottam Jamesre, ezt a tevékenységet képtelen voltam megállni.

James: - Ja, mi is egészen sokszor eszünk itt - gondoltam vissza a bandatagokkal való hülyülésre. - Általában szétszedjök az egész kócerájt, egyszer még kajacsatáztunk is. Tök undorító volt meg vicces. Amúgy a pláne az, hogy fél óra után mindenki abbahagyta, és együttesen takarítottunk össze. Szerintem olyan rend még sosem volt itt, mint akkor - tettem hozzá suttogva. - Szóval - fűztem tovább már rendes hangon: - Csodálom, hogy nem találkoztunk még itt - vontam meg a vállam és haraptam egy újabb kolosszális mennyiséget. Az a jó az ilyen nagy harapásokban, hogy minden alapanyagból jut egy kicsit és így egyszerre érezheted az ízeket. Éreztem, ahogy egy kis szósz lefolyik az államon. Milyen jó, hogy nincsen szakállam, mert most bosszankodhatnék. Régebben amúgy volt, de nem állt olyan jól, így inkább az arcszőrzetem lenyírását választottam.
- Na jó, felesleges megtörölnöm a számat - ingattam meg a fejem két harapás között. 

Miha: Nagyon jókat nevetgéltem azon, milyen próbálkozásokat tesz a hamburgert nem az arcán szétkenni, de nem mindig jött össze neki. Ha nem harapna ekkorát talán maradna is valami a szájában meg a kezében...
- SZERINTEM NEM FOGOD EGYBEN MEGTARTANI, HÁTRAFELÉ SZÁNKÁZIK KI A TARTALMA. - Csak tekintetemmel intettem a kezében lévő hambi felé, szinte láttam, ahogy kapálóznak a kis paradicsomkarikák, hogy ne zuhanjanak le a mélybe. Szegények, de nincs más választásuk. Vagy az arcán kötnek ki, vagy az asztalon, mert minél nagyobb harapásokat igyekszik elvégezni, annál közelebb áll a végleges széteséshez a hambija. Én szóltam. Szóval falatozhattam tovább nyugodtan.
- GONDOLOM TI NEM DÉLELŐTT VAGY KORADÉLUTÁN JÖTTETEK ERRE, MI MEG OLYANKOR SZOKTUK. HA VAN EGY HOSSZABB SZÜNETÜNK VAGY ELŐBB VÉGZÜNK, AKKOR JÖVÜNK EL ERRE. VAN ITT A KÖRNYÉKEN PÁR OLCSÓ BOLT, AHOL NAGYON JÓ DOLGOKAT LEHET VENNI, BÁR FŐKÉNT NŐI DOLGOKAT, DE ATTÓL MÉG JÓK. - Vontam meg a vállam és ismét ittam egy kicsit. Közben rájöttem, mi maradt ki eddig a napomból, szinte semmit sem ittam reggeli óta, eddig.

James: Már majdnem közbevágtam, hogy "szerintem meg ne szólj bele," de nem akartam bunkó lenni Mihával, hiszen csak segíteni akart, elvileg.
- Jó ez így - feleltem az előbbi bunkó mondat helyett. Egy paradicsom azonban tényleg a tálcára csúszott. - Öt másodperces szabály - ordítottam fel és felszedve a leesett darabkát, gyakorlott  mozdulattal a számba dobtam. Csak az a vicces, hogy ezt akkor is megcsináljuk, ha mondjuk a porba esett le az utolsó falat pizza egy fesztiválon. Milyen jó, hogy az összes ismerősöm, akikkel koncertekre járok ennyire tolerálják ezt az életmódot. Erről jutott eszembe:
- Tényleg, te szoktál fesztiválokra járni? Most nem a klasszikus zenei fesztiválokra gondolok, amiket fogalmam sincs, hogy miért hívnak fesztiváloknak - ingattam meg a fejem és bedobtam az utolsó falat hamburgert, ezzel magára hagyva Mihát az evésben. Neki azért még jelentős adagja volt, de nem csodáltam, hiszen olyan kis finom arca volt, hogy meglepődtem volna, ha egy nagyobb falatot burkolna be. Megtöröltem a számat egy tiszta szalvétával, majd elővettem a telefonomat és az üres kijelzőn lecsekkoltam az arcom. Az utolsó kis cseppet is eltávolítottam az arcomról, eltettem a mobilt és Mihára néztem. 

Miha: Nehéz úgy enni, hogy közben akarva, akaratlanul felnevetsz. És én pontosan ebben a helyzetben voltam. James trükközött egy kicsit az utolsó falat előtt, s ezzel ő be is fejezte az evést. Lenéztem a nagyjából félig elfogyasztott félhamburgeremre. Ennyire lassú lennék? Nem, neki van akkora szája, mint a sárkánynak. A férfiak képtelenek kisebb falatokat enni, minél gyorsabban, minél nagyobbakat harapva az ételbe, ez a mániájuk. Nekünk meg pont az ellenkezője, tisztelet a kivételnek, például nekem.
- NEM IGAZÁN. LEGINKÁBB NYARANTA VANNAK ÉRTELMES FESZTIVÁLOK, DE A SZÜLEIM ELÉG MARADIAK. "KISKORÚNAK NEM VALÓ AZ ILYESMI." A SZOKÁSOS FELFOGÁS, A NAGYI MEG HALLANI SEM AKAR RÓLA, HA NÁLA VAGYOK, ÍGY MAXIMUM, HA TŐLÜK TÁVOL VAGYOK. MEG IGAZÁN TÁRSASÁG SINCS HOZZÁ. - Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek barátaim, kevesen, de vannak. Csak ők annyira nem rajonganak érte, és ami nem hoz lázba, arra nem fogsz pénzt költeni. Ez ennyire egyszerű. Most tényleg saját magamat győzködik? Vannak barátaid Miha!
- EDDIG CSAK VÁROSI MEG KOMOLYZENEI MEGMOZDULÁSOKON VOLTAM, MEG PÁR KONCERTEN. BELŐLED VISZONT SIMÁN KINÉZEM A NAGY FESZTIVÁLOZÓT. - Nem akartam csak én beszélni, jobban örülnék, ha ő beszélne, hosszasan és belémfojtaná a szavakat, amik szeretnének még kijönni. Ma, nem, fogok, lyukat, beszélni, senki, hasába! Ezt így szépen tagolgatva elismételtem még kétszer, addig is csendben maradt. Figyelmem ezután hetven százalékban Jamesre irányult, mondjuk...

James: Felnevettem. - Jaa, hogy te még kiskorú vagy! - Felhőtlen kacajjal röhögtem ki Mihát, hogy még alkoholt sem vehet legálisan, de közben megamban megállapítottam: Basszus, még kiskorú!
Na, így már megértem, hogy miért félt, hogy mi lesz, ha Dan megtudja, meg ha elkapnak egy lánykolesz előtt. Erről egy picikét előbb is szólhatott volna. De már mindegy. Ezeket a felhős gondolatokat elhajtottam fejemből, meg amúgy is. Nincs azzal semmi baj, ha van egy kiskorú haverom, barátom, barátnőm. Vagy mi.
- Igen, én imádom a fesztiválokat, de tényleg nyáron vannak a legjobbak. Akkor általában beutazom Anglia egy részét. El is megy rá a fél keresetem - jegyeztem meg keserűen, de félig azért nevetve. Azt igazából nem bánom, ha ilyenekre megy el a pénzem.
Jól lakva hátradőltem. - Azt hiszem, ma még sem lesz szükségünk pizzára - vontam meg a vállam, majd ellenőriztem a pult mögött álló palit. Még meg volt. 

Miha: - JA, HOGY EZ NEKED MÉG NEM ESETT LE! - Próbáltam másolni a hangsúlyát a szavakhoz, több-kevesebb sikerrel. Lehet, hogy ezt nem kellett volna elmondanom? Pedig...
- SZERINTEM EZT A KÖRT MÁR EGYSZER LEFUTOTTUK, LEGALÁBBIS NEKEM NAGYON ÚGY RÉMLIK, HOGY EGYSZER EZT MÁR MEGÁLLAPÍTOTTAD. - Na, nem mintha ettől most azonnal megváltoznék, ugyanaz a Miha maradok, aki eddig, de attól elkezdtem félni, mi van akkor, ha James viszont nem marad ugyanaz. Ha volt bármi esélyem is... Nem, erre nem szabad gondolni. Nem volt, hanem van esélyem, mert, miért ne lenne? Csinos vagyok, szép és kedves, némi egoizmus azért befigyel. Miha, térj észhez, beszélnek hozzád!
- ANGLIÁBAN MÉG NEM SOK HELYEN JÁRTAM, SŐT, SZERINTEM EGY KEZEMEN MEG TUDNÁM SZÁMOLNI ŐKET. - Átvettem fejben az utazásainkat határon belül és nem volt túl sok. Összességében, világméretűen sem, nemhogy "helyben".
- DE A PALACSINTÁT KÖVETELEM REGGEL! - Emlékeztettem és újabb harapást mértem a hambira. Már csak egy volt hátra, előtt ittam egy kicsit, aztán eltűnt az is.

James: - Nem emlékeztem... - megvontam a vállam. - Néha aranyhal memóriám van - húztam el a számat és meg sem próbáltam az emlékeim között kutatni.
- Hát, ha gondolod, a környező városokba elmehetünk egyszer - ajánlottam fel, minden hátsószándék nélkül. Én imádtam utazni, ezért is sajnáltam meg kicsit a lányt, hogy nem utazgatott annyit. Szóval ha kell, akkor felülünk egy buszra és irány Liverpool, vagy a kisközség, ahol Dan született. Már ott is elég jól kiismertem magam, de nem mondanám el Mihának, hogy a szolfézstanára élt ott, mert akkor tuti nem jönne velem.
- Oké, palacsinta rendel - mosolyodtam el szélesen a követelőzésre. - Mikor óhajtasz kelni? Mert akkor nekem előbb kell egy kicsivel, hogy ágyba vihessem a palacsintát meg a friss narancslét - csóváltam meg a fejem és valamiért jobb kedvem lett, hogy ezeket kimondtam. Még vicces volt belegondolni is, meg tényleg különös érzelmeket váltott ki belőlem, hogy együtt fogom tölteni az estémet, éjszakámat, reggelemet Mihával. Agyam egyik részre nem is igazán tudta hová tenni. 

Miha: - NÉHA?! - piszkáltam széles mosollyal. Nem vonom kétségbe, hogy vannak problémái a memóriájával, de azért ennyire drasztikus esetnek sem mondanám. Az viszont lehet, hogy idősebb korában eléri ezt a szintet, a jövőbe még én sem látok!
- A NAGYON KÖZELI VÁROSOKAT LÁTTAM, AMIKET SULINAPOKON IS EL LEHET ÉRNI, VAGY UNALMAS HÉTVÉGÉKEN. LIVERPOOLT PL. EGÉSZEN JÓL ISMEREM. NAGYOBB TÁVLATOKBAN GONDOLKODTAM, ÚGY EGÉSZÉBEN ANGLIÁBAN, DE ETTŐL MÉG ELUGORGATUNK ERRE-ARRA, BENNE VAGYOK. - Az a néhány koncert, amin ittlétem óta jártam, Jamesékén kívül mind ott volt, akárcsak az éjszakai kiszökéseink egy másik színhelye, ahol a múlt hétvégén voltunk. Legalább tudom, a mosolyom a szekrény méretűekre is hatásos.
- HA TE ELŐBB KELSZ... - hangosan gondolkodtam. - AKKOR SZERINTEM OLYAN HAJNALI ÖT ÉS HAT KÖZÖTT. MÁS ESETBEN AKÁR NYOLCIG IS ELLESZEK. KIVÉVE, HA HATIG NEM HAGYSZ ALUDNI, MERT AKKOR KILENCNÉL ELŐBB KI SE FOGSZ ROBBANTANI AZ ÁGYBÓL, KANAPÉRÓL, MATRACRÓL VAGY POKRÓCRÓL, AMIT NEKEM SZÁNTÁL ALVÓHELYÜL. - Szalvétával megtöröltem a szám és a kezem, majd a nyíló ajtó felé pillantottam James háta mögött. Szemeim azonnal elkerekedtek, azt hittem rosszul látok.
- MIT SZÓLNÁL HOZZÁ, HA TÁVOZNÁNK? - Szólaltam meg, miközben lejjebb csúsztam a széken és erősen reméltem, a szőke srác meg a két tuskó haverja nem szúr ki, vagy legalább nem ismer fel szőkén. Egyelőre még csak az egyikük nézett erre, de ő sem vett észre, csak körbenézett. - MONDJUK MOST. - Tettem még hozzá, miközben a kabátomért nyúltam a szék háttámlájához.

James: - És neked holnap nincs suli? - Összeráncoltam a homlokomat és próbáltam visszaemlékezni, hogy milyen nap is van ma. Ha péntek, akkor oké, felőlem bármikor kelhet. De azért a nyolc órai kelés egy kicsit későn van már, ha még vissza is akar buszozni, meg bejutni a koleszba időben. Már pedig nem hagyhatom, hogy elkéssen.
- Oké, menjünk - ráncoltam össze furcsán a homlokom, majd az ajtó felé néztem, hiszen Miha tekintete is gyanúsan arrafelé vándorolt. Két szimpla srácot láttam, akik amúgy elég gyenge húsban voltak, legalábbis hozzám képest. Én sem voltam az a nagy szekrény, de ezek a fiúkák csak csontmodelleknek tűntek. Van ilyen szó? Mindegy, inkább menjünk. Követve Mihát felálltam és  már kint is voltunk a hamburgeresből.
- Remélem, nem kell mondanom, hogy magyarázatot várok - felvont szemöldökkel néztem rá, miközben hazaindultunk. Innen csak egy köpés az út. 

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha:

James:

Miha: