Mikor? 2014.02.06. - 2014.02.10.
Hol? Táncterem
Kik: Theodore Martinez & Dolena Swan

Theo: Megbeszéltük. Hat óra nulla perckor, pontosan akkor, itt találkozunk és dolgozunk a közös feladaton. Nem akartam magamnak se bevallani, de tényleg rámfért a plusz óra, mert a színészet része nagyszerűen ment a dolognak, de a tánc típikusan az az asztal, amihez kellett az összpontosítás, nem ráztam ki úgy a kisujjamból, mint a szerepeim nagy részét. Azért tudom, hogy menni fog. Ami a legfurcsább az egészben, hogy a tanárok párokba osztottak minket és úgy kell dolgoznunk a plusz órák alatt. Egy színész egy táncos, és így tovább, nekem meg a vegyülés sosem jött be, de ha a sikerért muszáj, megteszem.
Átvettem a kényelmesebbik fekete edzőnadrágom, amit a teremben is használok, felülre pedig egy fehér trikót vettem. Belépve a terembe láttam, hogy a lány még nincs itt, ez azért nem túl fair egy csapatmunkában, a pontosság azért elvárható ilyenkor. Amíg meg nem érkezett a tükör előtt állva próbáltam a már betanult szövegem, próbáltam a jövőbeni előadáshoz illően játszani nem csak a hangommal, hanem az arcommal is. Elvégre fájdalmat nem szokás mosolyogva, vagy közömbösen átélni. Egy igazi művész tudja, hogyan kell élethően játszania. Én pedig kétségtelenül annak számítok.

Dolena: Az egész napom zűrös volt, össze-vissza futkostam, minden tanár engem kért meg, hogy csináljak meg egy-egy dolgot. szívesen segítettem bárkinek, de kicsit elfáradram. Délután szusszanva léptem a szobámba, amikor eszembe jutott, hogy nekem még van egy dolgom. A tanárok párokba osztottak minket, mivel én táncos voltam, egy színjátszós fiú lett a párom. Theonak hívták. Hallottam róla sztorikat, amik alapján nem a legkedvesebb srácnak tűnt, de reméltem, hogy egy kicsit azért megkönnyíti az együtt dolgozást. A szobában felvettem egy fehérnujjatlan pólót, illetve egy cicanadrágot, hozzá kényelmes cipőt hajamat copfba kötöttem. Hat óra előtt egy kicsivel bekopogtam a tanáriba, és elkértem egy magnót, illetve a szükséges CD-t. Rohantam be a táncterembe, nem akarram megvárakoztatni a fiút.
- Szia - léptem be gyorsan az említett helyre. - Boxs, hogy késtem, csak el kellett kérnek a CD lejátszót - magyaráztam a srácnak, miközben a tárgyat az egyik sarokban lévő székre tettem. Ezután megfordultam, és a fiúra néztem, ha nem mondott semmit, magamhoz vettem a szót...

Theo: Öt perc késéssel, de azért csak ideért a lány, akit látásból ismertem, meg talán egyszer beszéltem is vele, de a nevénél többet nem tudtam róla. Illetve most már azt, hogy nem képes pontosan érkezni, és még magyarázattal is készült. Pocsék kifogás, négy évesen jobbat találtam ki ennél.
- Ha előbb elindulsz érte akkor mondjuk nem késel el? - Kérdeztem tőle, hangom gúnnyal csengett. Felé fordultam, néztem mit csinál, hátha végre elkezdhetnénk, amiért ide jöttem.
- Veled ellentétben, nem mindenkinek van annyi szabadideje - Jegyeztem még meg a kérdésem után, s közelebb mentem hozzá. Karjaim összefontam mellkasomon és várakozóan, türelmetlen arccal nekidőltem a falnak. Vajon meddig akar még tollászkodni?

Dolena: Megforgattam a szemem. Szóval Theo nem hazutolja meg a híreszteléseket tényleg olyan elviselhetetlen, mint amit a helyi történetek mondanak róla.
- Képzeld, én időben indultam el, csak a tanárnak volt dolga. Nem fogom másra kenni, de ha akarod kérdezd meg tőle - tártam szét a karomat, majd hátatfordítottam neki és gyakorlott mozdulattal betettem a CD-t a lejátszóba. Inkább lenyeltem, amit akartam erre mondani, hiszen nem kellene egyből úgy indítanom, hogy reagálok minden egyes mondatára. Inkább belekeztem a tánc részébe. - Na, akkor először melegítsünk be - mondtam, miközben elindítottam az egyes tracket, ami egy lágy, nyugtató zene volt. A tánctanár mindig azt mondta, hogy erre melegítsünk be és a levezetést is erre csináljuk, mert ez tökéletes arra. Elsétáltam a fiú mellett és kicsit távolabb megálltam tőle, de azért nem olyan messze, hogy ordibálnom kelljen, hanem hogy elég hely legyen a gyakorlatokat megcsinálni. 

Theo: - Épp azt teszed - Mondtam, mikor a "Nem fogom másra kenni..." résznél tartott. Ez típikusan az volt, amiről azt állította nem teszi, de úgy döntöttem inkább rá hagyom, ezért a szavak halkabban buktam ki a számon, mint az alap hangerőm. Aztán a lány megkerült én meg utána néztem. Megállt a teremnek nagyjából a közepén, mondván, ideje bemelegíteni. Számat nem tetszően elhúztam és utána mentem, megálttam tőle néhány lépésnyire és őt néztem. A lejátszóból szóló zenét nem tudtam a tánccal párosítani, pontosabban azzal nem, amit mi táncolni készültünk, de kivételensen inkább nem szóltam bele, ha neki így jó, felőlem maradhat, csak kezdjük el végre, mert nekem holnap reggel még próbám lesz, amire nem fáradtan kellene megérkeznem. Ő ráér ugrálni, amennyit akar, az engem nem érdekel, de, ha már késett legalább csináljuk, amit kell, aztán had lépjek le innen.

Dolena: Látszott, hogy a fiú nem igazán tudja összekötni a zenét a tánccal, szóval szerintem nem fogta fel, hogy nem ártana először bemelegíteni és kicsit nyújtani, mielőtt komolyabb dolgokat csinálnánk. Elkezdődött a zene. A bemelegítésre igazából nem volt külön koreográfia, de mindig ugyanazt csináltuk órán is, így azt már minden táncol fejből tudta. Elkezdtem csinálni a különböző karkörzéseket, törzskörzéseket, lábemléseket és egyéb hasznos mozdulatokat, s közben ha nem esett le a srácnak, hogy neki is kellene csinálnia, akkor még az elején finomat utasítottam, hogy utánozzon. Nem kellett, hogy felém forduljon, mert a tükörből tökéletesen láttuk egymást. Néha szavakkal is összekötöttem a mozdulatokat, számoltam és mondtam, hogy mi következik. Ezzel persze nem dirigálni akartam, de ez megkönnyíthette a munkát mind a kettőnk számára. Szerintem Mr. Hunter-Drake büszke lett volna rám, ha lát. Mikor véget ért az első szám, odasiettem a CD-lejátszóhoz és kikapcsoltam.
- Na, akkor... - néztem a fiúra, s közben azon agyaltam, hogy hogyan is fogalmazzam meg mondanivalómat. Tudtam, hogy a srác úgy is ércesen fog válaszolni, bárhogy is kérdezek, de azért igyekeztem. Ő is megkönnyíthetné a próbát ennivel... - Mennyire vagy tisztában a koreográfiával? - néztem rá kíváncsian, miközben visszasétáltam a helyemre. Úgy gondoltam, bármit is válaszol, egyelőre még nem kellene zenére megnézni. 

Theo: Ha bemelegítés, akkor bemelegítés. Bármennyire nem voltunk egy véleményen a lánnyal, azért megtettem, amit kellett, tehát, amikor elkezdte a gyakorlatokat követtem. Nem volt túlzottan megerőltető a dolog, de nem is ez vele a cél. Aztán odament a lejátszóhoz és leállította. 
- Már vagy háromszor megmutattátok nekünk szóval ne nézz ennyire gyp-snek. - Küldtem felé egy grimaszt, és elfordulva tőle arrébb sétáltam a teremben, valahol ott álltam meg, ahol az előbb ő, ha nem valamivel arrébb, itt megfordultam, fejemmel valamivel tovább is, mert újra rá néztem. 
- Kezdjük, vagy mi lesz? - Teljesen érthető, ha türelmetlen vagyok, az, hogy ez neki nem jön be, engem nem érdekel. - Melyikkel kezdjük?

Dolena: - Bocs, hogy meg mertem kérdezni - forgattam a szemem. - Nem csak állni fogunk, és nézzük egymást. - sóhajtottam. - Én a Greased Lightingra gondoltam, ha az jó neked - válaszoltam lazán. Az egy jó kis dal volt. Az volt a tánc lényege, hogy Theo elkezd táncolni, és egyre több srác csatlakozik be a végére. Állítólag lesz egy kocsi is, amin táncolni fognak a fiúk, de egyenlőre azt az utasítást kaptam, hogy kellék nélkül gyakoroljunk. Amúgy nem szűrtem le sokat abból, hogy már háromszor megmutatták nekik. Van, aki három nézés után lazán eltáncolja, amit kell, van, aki emlékezni se tud rá. De gondoltom a srác csodálatos képességeivel meg tudta jegyezni. Vártam, hogy válaszoljon. 

Theo: Vállam megvonásával jeleztem, hogy nekem tulajdonképpen mindegy, elvégre mindet meg kell tanulnom előbb-utóbb, szóval nem számít melyikkel kezdünk. A zenét már ismertem, a tánc részét is úgy-ahogy, főleg az elejét, nem voltam annyira kezdő, mint amennyire annak hitt. Kezemet és lábamat leráztam, közben végeztem egy gyors fejkörzést és már készen is álltam. Az arcomon láthatta, hogy még mindig nem vagyok az a türelmes típus, remélhetőleg egyből elkezdtük és nem kellett még valamire várni. Arra számítottam, hogy nem tudja normálisan ennek a zenének a koreográfiáját, mivel ebben lányok nem táncolnak, meg se lepne, ha ő hibázna előbb, nem én.

Dolena: Ez volt az egyik kedvenc táncom, még akkor is, ha én nem táncoltam benne. Amúgy tudtam a koreográfiát, mert a tanár felvilágosított, hogyha én akarok maradni a 'mentor'; akkor kifogástalanul kell betanulnom minden táncot. A koreográfiákat amúgy el is kellett már táncolnom Hunter-Drake tanár úrnak, úgyhogy nem féltem. - Jó, akkor mehet. Megmutatom az első lépést - azzal elkezdtem csinálni az első pár ütemet gyorsan. - És akkor ez most lassan - számoltam és úgy lassan mutattam be. - Ez gondolom megy - mondtam, mert arra gondoltam, hogy itt az elején még csak úgy csinál, mintha letépné az ingét, kicsit ugrál és rázza magát. Jó, ez persze bonyolultabb volt táncolva, mint elmondva. Kíváncsian néztem a fiúra. 

Theo: Végignéztem, ahogy bemutatja gyorsan a mozdulatsort, aztán a "kedvemért" lassabban elismételte. Ez pont az a rész, amit egy óvodás is simán előadna, tehát nekem is ment. Jobb vagyok annál, hogy egy ilyen pofon egyszerű részénél hasaljak el a musicalnek. Mondjuk azt nem értem, miért pont vele gyakorlom, mikor ez típikusan férfias jelenet, amit akár többet együtt is tanulhatnánk, ha már együtt adjuk elő. Azt hittem ezeken a plusz órákon főként a társas részt próbáljuk el, na, nem mintha minden vágyam lenne vele táncolni, bár azért azt le kell szögeznem, hogy lehetne rosszabb partnerem is. Külsőre egészen ott van, jó az alakja, a feneke feszes, a melleiről már nem is beszélve. Ha nem lenne ennyire elszállva magától még lehetne is köztünk valami, de elvből nem kezdek olyan lánnyal, akinek az orra a plafont verdesi annyira fenn hordja. Maradjunk szigorúan  munkakapcsolatnál. 
Mikor megcsináltam a mozdulatsort várakozóan néztem rá. Ebbe vegyült bele iménti gondolatom okozta tekintet-vándorlásom, amit meg se próbáltam leplezni, de a végén ugyanúgy néztem rá, mint az elején, egyenesen az arcára és vártam, mi lesz a következő lépés, na, nem mintha nem tudnám.

Dolena: - Remek - mondtam. - Persze, nem mintha te ezt nem tudnád - tettem hozzá, hogy ne érezze azt, hogy rossz táncosnak tartom. Próbáltam vele normális kapcsolatot kiépíteni, mert hittem, hogy a szikla belsejében arany van. Vagy valami ilyesmi... Amúgy nem zavart, hogy olyan feltűnően végigmért, szinte biztos voltam benne, hogy csupa rossz dolgot állapított meg külsömről. Annál viszont okosabbnak gondoltam, hogy a belsőmet három mondat után ítélje meg.
- Okés, akkor a következő rész - ismét bemutattam, s így volt ez egészen addig, amíg egy bonyolultambb rész következett. - Itt jobban figyelj a lábmunkára - ismételtem meg a mozdulatot.  - De gondolom nem okoz gondot - mutattam a fiúra, hogy csinálja. Úgy gondoltam, jobb, ha mondok pár jó szót is, mert vezető akartam lenni, nem főnök. És a kettő között van különbség. 

Theo: - Gúnyolódni próbálsz? Elég rossz taktika. - Néztem rá az első szavai után. Igen, tudom, hogy nem vagyok béna, van tehetségem a tánchoz, a színészkedéshez és még olyan családból is származok, akik képesek nekem megteremteni azt az életet, amire szükségem van a karrieremhez, de ez mások csőrét annyira piszkálja, képtelenek kibírni anélkül, hogy ne tennének rá megjegyzést. 
A második részt is pillanatok alatt agyamba véstem, ahogy a harmadik sorozatot és így tovább, közben lenyeltem az esetleges megjegyezéseimet, amiket szavai váltottak ki belőlem. Amikor megint az előbbi megjegyzéséhez hasonlót ejtett ki a csinos kis száján, komolyan össze kellett szorítanom a sajátom, nehogy olyat mondjak, amit egy nőnek nem illik, még, ha meg is érdemelne esetleg. Az zavart a leginkább, hogy úgy éreztem, irányítani akar, ezt pedig még a saját szüleimtől sem tűröm el, de még képes voltam ráhagyni, inkább a táncra koncentráltam. Minél előbb megtanulom, annál hamarabb szabadulhatok meg tőle mára.

Dolena: - Nem - vágtam rá lazán. - Azért mondtam, mert tényleg úgy gondolom - forgattam a szemem. - De ha ennyire zavar, inkább nem dicsérlek meg, bocs' - vontam meg a vállam. Egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy Theo akár jól is venné a szavaimat, és nem... Túl naiv vagyok. Mélyen beszívtam a levegőt és kifújtam, de ezzel az a sok keserűség nem tűnt, el amit éreztem. 
- Na, kész vagyunk az egésszel - mondtam semlegesen. Inkább nem próbáltam meg kedvesnek tűnni, nem is tudtam volna. - Most akkor számolok és arra csináld, utána megnézzük zenével - jelentettem ki. - Jó lesz úgy? - néztem kíváncsian a fiúra. Már azt vártam mikor köt majd bele. 

Theo: - Ha dícséretnek szántad, a hangsúlyodon nem árt változtatni, mert nem épp annak hangzott - Tájékoztattam a válaszát hallva. Tudatos volt-e vagy sem, de abszolút másképp lehetett érteni, ahogyan mondta, mint amire ezek szerint ő gondolt. Már, ha ez nem csak kibúvó akart lenni, de nem is számít, nekem biztosan nem. Tényleg a táncra koncentráltam, egy lépés, kettő, és úgy éreztem, jól haladunk, nem is olyan nehéz ez a rész, mint, amilyennek első ránézésre tűnt. 
- Jó - Ő a "tanár", az lesz, amit mond, ha szerinte számolással kell megcsinálni először az ismétlést, akkor úgy fogom végig csinálni. Nem vonom kétsége a tanulási fokozatokat, elvégre ezt tanulja x éve, szóval csak ért hozzá valamennyire.
Nekiállt számolni én meg a gyakoroltaknak megfelelően elismételtem az eddig tanultak, szerintem egészen hibátlanul, de ahogy ránéztem szinte biztos voltam benne, találni fog valamit, ami nem lesz elég jó. Már meg se lepne.

Dolena: Kezdett elegem lenni a srácból, de elkezdtem a számolást. Néha betűztem olyanokat is, hogy "fordul, kettő, három, négy", illetve egyéb finomságokat is. Igazán jól táncolt, láttam rajta az erőfeszítést. Jó, nem tudtam összehasonlítani mondjuk James-szel, az egyik csoporttársammal, aki már kiskora óta táncol, mert nyilván ő profibb volt, de egy színésztől ez sem volt rossz teljesítmény, sőt. Mikor a fiú végzett, megnyaltam a számat, mert eléggé kiszáradt a folytonos számolásban. ~Nem is értem, a tanárok, hogy bírják~ csodálkoztam el. - Jó volt, de inkább nem dicsérlek meg, mert úgy sem értékelnéd - ráztam meg a fejem, majd elkezdtem a zenelejátszó felé sétálni. - Akkor most zenére. Készen állsz? - kérdeztem a fiútúl, s felé fordultam. Ujjamat a gombra tettem, s vártam, hogy beleegyezzen. Reméltem, hogy nem fog visszaszólni, és kezdhetjük. Ha ezt jól eltáncolja, jöhet a levezetés és ágyő. Vagy "á Dieu", részletkérdés. 

Theo: Gúnyolódó szavaira csak egy grimasz volt a válaszom, nem alacsonyodtam le arra a szintre, amiből akár veszekedés és kialakulhat, annál többnek érezem magam. Persze, ha tovább provokál, nem fogom szó nélkül hagyni, nem az a típus vagyok, aki csak úgy tűri ha beszólnak neki, még akkor is jogosnak érzem az akár kissé bunkónak ható reakcióm, ha ő ezt esetleg nem így látja. 
- Jöhet - Mondtam, amint elfoglaltam az előbbi helyem, ahol a táncos részt kezdtem. Mivel eleget gyakoroltuk külön-külön és számolásra is ment, nem gondoltam, hogy problémát okozhat, ha a zenére kell ugyanazt a mozdulatsort bemutatnom, pofon egyszerű koreográfia. Ami még engem is meglepett, hogy, ha az eredeti zene szól a háttérben, az egész valahogy sokkal bonyolultabbá válik, mert figyelni kell a ritmusra, a váltásokra, s mindezek mellé még a saját lépéseidre is. Egy amatőr táncostól elnézhető, ha hibázik, nekem is sikerült belekavarodnom egy kissé, de azonnal korrigálni akartam. 
- Kezdjük előről! - Fejemmel végeztem egy gyors fejkörzést, végtagjaim rázó modulatokkal ellazítottam, mint a boxolók a meccsek ellőtt és ismét beálltam a kezdő pozícióba. Fejemmel jeleztem, amint készen álltam, bólintottam a lány felé, aki remélhetőleg van annyira intelligens és érti a célzást, bekapcsolja a lejátszót, előről kezdve a számot.

Dolena: Kezdett elegem lenni a srácból, úgyhogy inkább rányomtam a Play gombra. A fiú el is kezdett táncolni. Meg kellett állapítanom, hogy jó mozgása volt, de aztán valamibe belezavarodott, s én megállítottam a zenét. Valahogy mentális képességeimmel éreztem, hogy a fiú újra akarja kezdeni, igen, ez most irónia volt. Visszaállítottam a CD-t az aktuális dal elejére, és újra megnyomtam a lejátszás funkció gombját. Miközben Theo táncolt én a lábammal halkan doboltam a földön. Szerettem ezt a zenét. Kíváncsi voltam, hogy milyen lenne, ha Theo és a banda élőben énekelnék majd, akárcsak a filmben. Ezúttal a fiúnak sikerült hibamentesen eltáncolni a koreográfiát, legalábbis én nem találtam benne. Az, hogy az egyéni véleménye mi volt, az már részletkérdés. De annyira nem is érdekelt. - Jó - szólaltam meg. - Szeretnéd még egyszer, vagy jöhet a levezetés? - kérdeztem meg. Nekem mindegy volt, igaz, jobban örültem volna, ha már szabadulhatok. A tánctanár azt mondta, hogy egy nap csak egy táncot nézzünk meg, így nem is akartam gyorsabban haladni a tervezettnél. Gondolom közben sok-sok szöveget is meg kell tanulni, ezért döntött a tanár úgy, hogy ne legyen olyan vészterhes a táncpróba. Semleges arccal néztem a fiúra, de tudtam, hogy ő abba is beleköt, még akkor is, ha hangosan nem mondja. 

Theo: - Nekem kell tudni, miből áll nektek egy táncpróba? - Kérdeztem vissza, bár a válasz nem izgatott túlzottan, csak maga a kérdése hangzott érdekesen, tekintve, hogy ő az, aki x éve ezen a pályán mozog. Részemről lezárhattuk mára az egészet, volt dolgom bőven ezen kívül, de nem akartam az egész kárára tenni, viszont, ha szerinte nekem elég ez mára akkor leplezetlen megkönnyebbült elégedettséggel bólintottam rá mosolyra húzódott szájjal. 
- Felőlem befejezhetjük, de így elég sokáig fog tartani, mire minden táncot betanulok, nem? - Jó, nem arra vártam, hogy egy délután alatt minden lépést kívülről tudjak, de a határidő nem tolódhat el, mert a főszereplő nem végzett az egyik feladattal. A napi egy próba önmagában elég, ha nem egy táncos részt gyakorolunk. Várakozón eresztettem le vállaim, mi jön most?

Dolena: Csak mélyebben vettem a levegőt, inkább nem akartam reagálni a fiú kérdésére. Utáltam, amikor valaki így az idegeimen táncolt. Ő érzi, hogy kell még gyakorlás, vagy már eléggé elfáradt mára. Bár lehet nem rendelkezett annyi tapasztalattal, hogy érezze?! Szinte lehetetlen... Közben újra beszélni kezdett. - Ki van szabva, hogy mikor melyik táncot kell betanulni és így minden időben kész lesz - gondoltam a tanár által készített listára. Vártam, hogy a srác ebbe is belekössön, vagy csak beszóljon miatta. Utána reméltem, hogy elkezdhetjük a levezetést. Bár én egy páros rész gyakorlásába is benne lettem volna.

Theo: - Ha meg van szabva akkor nem szóltam - Emeltem fel a kezem megadóan, de az arcom elárulta mennyire a hátam közepére kívánom az egészet, meg a hülye beosztást, ami a tanárok szerint abszolút helytálló, de ha valaki benne van és ezt csinálja annak szerintem gáz, hogy ilyen tyúklépésben haladunk. Mintha a szövegemet mondatonként osztanák szét napokra, körülbelül ilyennek érzem ezeket a táncpróbákat. Még szerencse, hogy az énekes és a prózai részeket nem párban kell gyakorolni különben az idegeimet tönkretennék ezzel a sok töketlenkedéssel. A gyerekek nagyobb léptekkel haladnak! 
- Akkor levezetés? - Kérdeztem rá, mivel úgy tűnt nem jutott el teljesen a gondolataitól a tettekig, vagy bármi más kötötte le a figyelmét és a saját kérdését sem képes komolyan venni? Én ott álltam, ahol bemelegítésnél, szóval rám nem lehet panasza, ő az, aki a lejátszó mellé cövekelt.

Dolena: Örömmel nyugtáztam, hogy a srác végre egyetért, vagy ha nem is ért egyet, akkor legalább haljandó együttműködni. Mondjuk arcán nem látszott semmiféle ilyen érzelem, inkább csak az ellentéte. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy melyik az a track, amelyikre a gyors levezetőt szoktuk csinálni. Igen, a gyorsra vágytam, mert minél előbb szabadulni akartam. Annyi negatívság volt most bennem, hogy már én sem tudtam vele mit kezdeni. Ezt tetőzte, hogy Theo már megint beszólt valamit. Jó, most ez nem számított beszólásnak, de nekem rosszabbul esett, mint ahogy mondta. Gyorsan az ötös zenei számra tekertem és elindítottam. - Mehet - közöltem, majd odasétáltam a helyemre és elkezdtem csinálni a feladatokat, közben egy-egy szóval adtam az instrukciókat, mint a tesitanárok. Nem volt nagy kedvem már beszélni, de ha ezt kell csinálni, mert így kell, akkor én jártatom a számat. 
Lement a levezetés, közben ugye nem beszéltünk egymással, ha minden igaz. A zeneszám megállt és én felegyenesedtem. Odasétáltam újbóll a zenelejátszóhoz és megállaítottam, majd kivettem a CD-t. - Hát, köszönöm - mondtam udvariasan, mert éreztem, hogy kellene valami szép szót mondanom, még akkor is, ha nem füllik rá a fogam. Reméltem, hogy a srác nem kérdez semmit, nem is szól semmit, inkább csak köszön és kimegy. ~Jó, nagyképűen kimegy. Elviselem, ha fontoskodva megy ki, ha nem szól semmit. Felőlem akár angolosan is távozhatna...~ Arcomon nem mutatkozott semmi érzelem, maximum egy pici fáradtság,. De nem fizikai, hanem inkább lelki. Azért nehéz a tánctanároknak, az biztos. 

Theo: Követtem a mozdulatait, a levezetés jól esett, de nem éreztem magam olyan fáradtnak, mint gondoltam. Talán túl lightosra vette a dolgot, egyszerű elemek, kevés gyakorlási idő. Az biztos, hogy, ha nem leszünk kész időben, nem fogom elvinni a balhét helyette, jelenleg ő a "tanár" bármilyen nevetségesen hangzik is, tehát én csak a diák vagyok, aki követi, amit mond. Azárt kíváncsi leszek, a többiek, hogy boldogultak, hogyan csinálják. Lehet benézek valamelyik órára, ki tudja, talán tanulok valami újat, ami itt csak hetek múlva történhetne. 
- Kössz - Mondtam a lánynak, inkább csak olyan udvariasság képpen, mert konrkét hálát nem éreztem, amiért képes volt az idejéből, ami valószínűleg szerinte kincset ér, rám áldozni néhány órácskát.Elindultam kifelé, közben elvettem a fal mellé tett vizespalackom. 
- Szia - Udvariassági elköszönés volt, a figyelmem is már egészen máshol járt, mondjuk azon, hol fogom Mattéket megtalálni. Talán a parkolónál vannak. Igen, ott lesznek...