Mikor? 2015.08.13.
Hol? Könyvtár
Kik? Orion Stone & Adelyn Rose

Orion:Némi megkönnyebbülést okozott a tény, hogy Krétán nem hagytunk el senkit, nem sérült meg senki, nem raboltak el senkit, nem öltek meg senkit, és nem öltem meg senkit. Pedig egy-két kölyök esetében közel voltam hozzá. Pont erről a sikeres utazásról volt egy utolsó értekezlet a tanároknak, így hiába van nyár, hiába pihenhetnék egy gyümölcsös koktéllal a kezemben egy fehér homokos tengerparton, én bizony bent kellett, hogy haldokoljak az akadémián a melegben. Ha ez nem elég, még egy külön beszámolót is kell írnom az igazgatónak a kirándulásról. ~De miért pont nekem?~koppant a fejem a könyvtár ajtaján, majd kinyitottam azt, s körülbelül annyi kedvvel, mint egy diák a vizsgái előtt, bementem és leültem egy asztalhoz egy papírral meg egy tollal. Az ilyen hülyeségeket mindig ugyan abban a kis eldugott sarokban írtam meg, elrejtve a könyvek között. Így legalább az engem körülvevő atmoszféra ösztönzőleg hatott rám. Persze nem kellett sok idő, hogy így is megunjam, ha egyáltalán az ember megtudja unni azt, amihez semmi, de tényleg az ég egy adta világon semmi kedve nem is volt soha. Fölálltam s az egyik közeli könyvespolc tetejéről leemeltem egyik kedvenc könyvemet.
Különösen szerettem Brecht műveit, magam sem tudom miért, s akárhányszor elolvastam őket, vagy megnéztem előadáson, mindig másképpen hatott rám, vagy egy új dolgot tanultam belőlük. Megkerestem a kis kötetben az A kaukázusi krétakör című drámát. Ezt adtam föl nyár elején a diákjaimnak, akár olvasónapló formájában, akár egy színházi előadás elemzésében. Kíváncsi voltam, hogy bennük milyen gondolatokat fog ébreszteni, és hogy érteni fogják-e, mert ehhez kellett némi érettség és sokukban kételkedtem, hogy meg lenne bennük. Persze aztán lehet, hogy két és fél hónap alatt benő a fejük lágya.
Azért ha az ember átgondolja érdekes, hogy a kutacs a legtöbbeknél fizikailag ha be is nőtt csecsemő korban, szellemileg ez sosem következik be. Néhányan talán engem is így látnak. ~Lehet kevesebbet kéne bohóckodnom mostantól és eljátszani, valami komoly felnőttet, vagy valami ilyesmi.~ gondolataim közepette nem is tudom, hogy mikor és hol érkezett el az a pillanat amikor kezemben a könyvvel, de elszundítottam.

Adelyn: Krétáról visszaérve hazautaztam. Jól éreztem ott magam, bár... hát igen. Megfogadtam, hogy nem agyalok Lion, ami jól is ment, de azért esténként még a nyaraláson is szorított rá az agyam egy kis időt. Mint minden áldott este... De akkor is! Annyira kétszínű volt, de mégis a rendes énje annyira aranyos és szeretnivaló! Tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem... Nem, magának. Játszott velem, aztán rájött, hogy sérelem is érheti és inkább lepattintott. Pedig titkon még mindig hálás vagyok, ha arra az esetre gondolok, amikor a parkban elkaptak azok az ocsmány fickók... 
Ezen agyaltam még akkor is, amikor a könyvtárba mentem. Augusztus közepe táján visszautaztam Ravenhillbe, hogy szokjam ismét a környezetet meg ilyenek. Meg főleg azért, hogy ne legyek otthon. Anya nem tudja, mit kezdjen velem, ha szomorú leszek, ami elég gyakori. Azt tudta, hogy Lio, azaz Hunter-Drake tanár úr mentett ki a parkos incidensből, de azt nem tudta, hogy utána csúnyán elbánt velem. Nem is akartam elmondani neki. Nyilván nem örülne, ha hazaállítanák egy nálamnál jóval idősebb férfival. Pedig úgy éreztem, hogy ő annyira megért és mintha... á, hagyjuk. 
Leültem az egyik sarokba olvasni. Futólag láttam a könyvtároson kívüli egyetlen személyt, egy tanárt egy másik sarokban. Azt hiszem, Stone volt a neve, vagy valami ilyesmi. 
Pár perc, talán óra múlva, a könyvtárosnő izgatottan odajött hozzám. A fülembe súgta, hogy ébresszem fel a tanárt, mert lehet, hogy nem is alszik, hanem mondjuk rosszul lett és elájult. Azt is hozzátette, hogy rám biztos nem haragudna, olyan szép vagyok. Erre csak megforgattam a szemeimet. Ha szép lennék, akkor Lio nem utasított volna el. 
Odamentem a férfihoz, bakker, tényleg aludt, pedig azt hittenm ez csak egy átverés. A nő közben elvonult a tárolószobába. Remek.
- Tanár úr... - finoman megfogtam a vállát és lágy mozdulattal megráztam. Nem is tudom, mikor szólítottam így utoljára akárkit. De, pontosan emlékszem. - Tanár úr, kérem, ébredjen fel! - Selymes volt a hangom, de elég abszurd volt a helyzet. Ha láttam, hogy mozgolódik, akkor kissé hátrébb húzódtam.

Orion: Álmomban visszatértem a régi forgatások helyszínére. Arra is, ahol megsérültem. Egyfajta fura rémálom szerűségnek lehetne ezt nevezni külső szemlélőként, de számomra ez egyáltalán nem volt annak nevezhető. Valahogy az, hogy egy tartóállvány zuhant rám a magasból, és majdnem ott hagytam a fogamat, nem különösebben rázott meg.
Álom béli kalandozásaimat egy lágyan csilingelő hangocska szakította félbe, ami egyre csak szólongatott. Kissé grimaszoltam, majd lassan kinyitottam szemeimet, s egy angyalkát véltem felfedezni magam előtt. Na jó nem. Egy angyal először is tudja, hogy ébredés után nyűgös vagyok, és könnyen válok ingerlékennyé, így egy ilyen csodás és szent teremtés sosem kísérelne meg felzavarni.
Kis időbe telt, mire felfogtam, hogy tulajdonképpen elaludtam a könyvtárban, miközben az igazgatótól kapott "házimat" kellett volna írnom, és aki ott állt előttem, Adelyn volt, az egyik zenei szakos hallgatónk.
-Oh szia Adele.-mosolyogtam rá a lányra, majd nyújtózkodtam egyet, s vissza tettem a helyére a könyvet, majd oda sétáltam a lányhoz, s vállaira helyeztem tenyereimet, majd kissé lehajolva néztem szemeibe és elvigyorodtam.
-Igen. Te pont jó leszel.-bólintottam.-Ugye szeretnél nekem segíteni?-kérdeztem vigyorogva.
Ekkor már tudtam, hogy egyedül úgy sem fogom megírni ezt a vacakot, így reménykedtem, hogy ő, mint egy diák, majd elmeséli, hogy hogyan is élte ő meg, és azt majd feltudom használni. Persze valami kis apróságot kapna cserébe.

Adelyn: Stone ébredezni kezdett. Először furcsa arcot vágott, majd megrebbentek a pillái és kinyitotta a szemét. Igazából még sosem láttam senkit felébredni ilyen közelről. Amikor Lionál aludtam, akkor ő jóval előttem kelt fel, pedig nem akartam elaludni a fotelban. 
Az első gondolatom az volt, hogy honnan a francból tudja a nevemet? Na, Adele, nem káromkodunk!
Ő sem Adelyn néven szólított, csak úgy, mint mindenki, Adele. Mindenki, kivéve... Lio. 
- Elnézés, Tanár úr... én nem akartam, csak... - Nem volt alkalmam befejezni a mondatot, mert a vállamra tette mind a két kezét, én pedig teljesen ledermedtem. Most a könyvtáros néni jót röhög a markában. 
- Segíteni? - Idegesn eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé. - Miben segíteni? - Legszívesebben hátráltam volna egy lépést. de akkor ledöntöttem volna egy könyvespolcot.

Orion: Úgy tűnt, ő az a típus, akinek az én stílusom, már túl közvetlen, vagy túl sok. Nem is tudom pontosan melyik lehet az igazabb. Na jó, kicsit megpróbálok visszafogni magamból. Határoztam el, majd kérdésére komoly arcot öltöttem. s válaszoltam.
-Összefoglalót kell írnom az igazgatónak a krétai utazásról. Te is ott voltál nem? Mert ez esetben mesélhetnél, miket tapasztaltál, mi volt benne a jó, mi a rossz, voltak-e negatív élményeid, meg hasonlók.- fejtettem ki miközben az asztal szélének támaszkodtam háttal, úgy, hogy tenyereim ráfektettem lapjára.
-Hogy őszinte legyek, ilyen szempontból még mindig olyan vagyok, mint a legtöbb diák. Nem szeretek ilyesmivel foglalkozni, mert ezalatt annyi hasznosabbal is eltölthetném az időmet. Ezért is adok kevés házit.-mosolyodtam el kissé szánakozva, mert ezt azért kínos volt bevallani egy tanuló előtt, de nem volt rajta mit szépíteni, hisz ez volt az igazság.
-Persze ha nem szeretnél segíteni azt is megértem.-folytattam.-Viszont nem ingyen lenne, ha még is. Mondjuk cserébe én is segítenék neked bármikor, bármiben, a szükséged van rá. De ha gondolod mást is kitalálhatsz jutalomként.-na, most végre tényleg komoly voltam, akár egy tanár, így némi büszkeség töltött el, mivel nyár előtt mindig olyan...elvarázsolt vagyok, de nem ez a legjobb szó rá, nem tudnám elmagyarázni.

Adelyn: - Igen, ott voltam - válaszoltam egy kicsit értetlenül. Hozzám képest Stone borzasztóan pörgött, bár lehet, hogy csak fáradt voltam. 
- Szívesen segítek! - Mosolyom mostanra már bátrabbá vált. Szimpatikus nekem ez a pasi. Amíg mesélek neki, addig nem unatkozom, meg foglolkozom olyan dolgokkal, amikkel nekem nem kellene. 
Hallgattam a kis beszámolót, aminek a végén bólinottam. - Kár, hogy ezt Dark tanár úrról nem lehet elmondani - húztam el a számat, majd huncut, cinkos mosollyal kerestem meg a férfi tekintetét. Dan bá szerette a gyűjtőmunkákat, az biztos. De hogy mennyi ideje van olvasgatni! 
- Tényleg szívesen mesélek, a fizetséget meg még kitalálom - vontam meg szerényen a vállam és leültem Stone-nal szemben. Legszívesebben azt kértem volna, hogy mosson be egyet Lionak. De ezt úgy sem tette volna meg, ráadásul azért nem akartam bántani Liot. Monjuk az a seb az arcán tényleg elég vagány volt.

Orion: Nagyon megörültem, hogy Adele ilyen kedves és segítőkész teremtés, tényleg hálás voltam neki, ugyanis egy hatalmas terhet emelt le ezzel a vállamról. Viszont vicces volt amit Darkról mondott. Én eddig azt hittem, hogy ő is egy lazább tanár, de akkor ezek szerint nem egészen. Valahogy nem nagyon beszélgettem vele a módszereiről...mondjuk a többi kollégával sem...
- Szuper, köszönöm!-csaptam össze boldogan tenyereimet, majd kihúztam egy széket Adelenek és ha helyet foglalt én is leültem vele szemben s magam elé véve a lapot meg a tollat, kezdtem bele.
- Akkor ez most körülbelül olyan lesz, mint egy interjú, ha nem bánod, tehát kérdéseket teszek fel neked.-magyaráztam.
- Először is mi a véleményed magáról a helyszín választásról? Tetszett?-kérdeztem, s ha válaszolt, heves jegyzetelésbe kezdtem, majd ha befejezte, feltettem a következő kérdést.
- Az utazás eléggé kényelmes volt? Szerinted lehetett volna más módot is találni az odajutásra?-néztem szemeibe, s kíváncsian hallgattam amit mond. Tényleg más kissé a diákok szemszögéből ez az egész, de ezen nincs mit csodálkozni. Sorra tettem föl Adelének a kérdéseket, s így el is telt legalább másfél-két óra.
- Nagyon szépen köszönöm a segítségét Kisasszony.-mosolyogtam rá barátságosan a végén és elégedett szemléltem jegyzeteimet.
- Neked köszönhetően már biztosan hamar befogom ezt fejezni. Ha sikerült kitalálnod, hogy mit kérsz cserébe, majd szólj bátran. Tényleg nem kell majd szégyenlősködnöd, bármi lehet az, amit még teljesíteni is tudok, tehát ha lehet, ne a lottó ötöst kérd.-nevettem fel.

Adelyn: Nem tudtam nem észrevenni a figyelmességet, hogy kihúzott nekem egy széket és arra ülhettem. Hű. 
- Rendben, de még sosem vettem részt... interjún - vontam meg a vállam bocsánat kérő pillantással kísérve. Igaz, amikor a rendőrség, előtte meg az igazgató kihallgatott, olyan volt, mintha éppen valami újságnak csinálnának részletes interjút, de annak teljesen más volt a "fílingje." 
Az első kérdés előtt izgatottan megköszörültem a torkomat. 
- Nagyon tetszett a helyszín, szép volt a környezet. - Nem tudtam, hogy mennyire kell lassan beszélnem, de Stone tolla alatt szinte füstölt a papír, szóval normális sebességben beszéltem. - Több túristára számítottam, de szerencsére nem voltak annyian. A hotel nagyon élvezhető volt, ráadásul egy köpésre volt mindentől. Azaz, közel volt, na... - Pirultam el teljesen. 
- Kényelmes volt az utazás, nem volt hosszú sem, ráadásul jobb volt, mintha egy rázós, felforrósodott buszon kellene zötyögnünk. De magunk között mondva, azt nem szeretem, amikor felszállásnál meg landolásnál pattog a fülem. - Ez csak személyes információ volt, de úgy éreztem, muszáj megosztanom a férfival. 
Jesszusom, Kisasszonynak szólított! Ebbe teljesen belepirultam, ez jelent valamit.... Mondjuk azt, hogy szimplán udvarias. Jee! 
- Még igazán nem tudom - húztam el a számat. - De nem feltétlenül várok cserébe... ellenszolgáltatást, az olyan... - közelebb hajoltam a férfihoz. - Ribancos. - Igen, ezt is megéltük Adelyn Rose ilyen szavakat használt. Visszahajoltam eredeti helyemre. Tényleg azt gondoltam, hogy engem nem lehet csak így megvásárolni. 
- Szívesen segítettem - mosolyodtam el barátságosan.

//Félbe szakadt kör//