Mikor? 2015.03.02. - 04.07.
Hol? Könyvtár -> Zeneterem -> Antikvárium és könyvesbolt
Kik? William Wolf & Katerina Aleksandrova

Will: Miután rájöttem, hogy úgysem fogom tudni megoldani a matekházimat, elkezdtem olvasni. Az olvasott könyvemnek már a háromnegyedénél tartottam, így egy fél óra múlva már be is fejeztem az egészet. Az ágyamon ültem, s miután véglegesen becsuktam a könyvet, elmerengtem az olvasottakon. Tudtam, hogy ez egy sorozat, így van második része is. Pár pillanatnyi töprengés után úgy döntöttem, hogy kiveszem a könyvtárból a következő kötetet. Gyorsan felhúztam a már enyhén megviselt tornacsukámat és elindultam. Ahogy beléptem a helyiségbe és köszöntem, egyből elért az a halálos csend, ami a könyvtárakban szokott fogadni. Csak pár diákot láttam, név szerint csak keveset ismertem. Amanda, aki ma irodalomórán a füzetembe nyomta a rágóját, Jess, aki fejbe dobott labdával... Azért akadtak, akiknek tudtam a nevét. A könyvtárosnő éppen szabad volt, így gyorsan odamentem és szőke hajcsigáit vizslatva odanyújtottam neki a visszahozott könyvet. Ő ezt bevitte a gépbe, majd kedvesen közölte, hogy ha gondolom, akkor válasszak mást elvitelre. Egyből a fantasy irodalom felé vettem az irányt, persze csak úgy, hogy ne kelljen sok emberre rápillantanom. Meg is találtam a nekem megfelelő könyvet, de ahogy levettem, az kicsúszott a kezemből és fülsértő puffanással leesett a földre. Éreztem, ahogyan egy másodperc alatt levert a víz, kis pírral az arcomon körbenéztem, mielőtt behúztam a nyakamat. Reméltem, hogy senki nem néz felém...

Katerina: Már egy ideje a suliban bolyongtam. Nem igazán tudtam mi merre van így örültem mikor végre megtaláltam a könyvtárat, méghozzá segítség nélkül. Bementem és halkan köszöntem a könyvtáros nőnek majd felfedető útra indultam. Sok érdekes könyvet láttam és az irodalmi részlegről el is hoztam egy könyvet, méghozzá  Dosztojevszkij – tól az Ármány és Szerelem című könyvét. Már ezerszer olvastam, de nagyon imádtam. Valahogy elkeveredtem onnan és hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, mikor egy hangos puffanást hallottam a hátam mögött.  Ijedtemben hátra fordultam és kissé magam elé kaptam a könyvet, majd megnyugodtam mikor egy hosszú hajú fiút pillantottam meg. Biztos kicsúszott a könyv a kezéből, és azt hallottam. Odamentem és óvatosan felvettem a könyvet majd felé nyújtottam.
- Tessék. – mondtam nyugodtan egy halvány mosollyal.

Will: Lesütöttem a szemem és csak bámultam a leesett könyvet. Valamiért lefagytam és nem tudtam felkapni a leesett tárgyat. Ekkor láttam, ahogy egy női kéz megjelenik látóteremben és felemeli a könyvet. Alig láthatóan megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek.
- Köszönöm - mondtam, de elég halk volt a hangom. Torkom kiszáradt, nagyon zaklatottá váltam. Pedig csak elejtettem egy könyvet. Felpillantottam és egy számomra ismeretlen lányt láttam. Halvány mosoly ült az arcán, nyoma sem volt semmiféle haragnak, pedig már azt hittem, hogy az elsőre rendesnek tűnő könyvtárosnő fogja leordítani a fejem. A lány arckifejezése megnyugtatott, így óvatosan kivettem kezéből a könyvet, vigyázva nehogy hozzáérjek puhának tűnő bőréhez. Kicsit megköszörültem a torkom és elkaptam a tekintetem.
- Will vagyok - közöltem szintén halkan, ha addigra a lány nem tűnt el. Ha nem, és utána még meg is szólalt, akkor rá emeltem a tekintetem.

Katerina: Erősen kellett fülelnem mikor megköszönte, a kis segítségemet, mert elég halkan beszélt. De engem ez nem zavart.
– Ugyan nincs mit. És ne félj, nem harapok. – mosolyogtam továbbra is. Oda haza én is ilyen voltam. Vagy legalább is a szüleim előtt jobb volt, ha zárkózottan viselkedtem az emberekkel. Nagyon óvatosan vette el a könyvet, amin kicsit meglepődtem.
– Szia, én Katerina vagyok. Ének-zene szakos. – mutatkoztam be majd a kezemet nyújtottam. Remélem, azért valamennyire érthető vagyok mert sokan panaszkodtak már az akcentusomra. Hiába az angol sosem volt az erősségem. Meg a többi nyelv sem. Elvégre egy hazája van az embernek.

Will: Meglepetésemre a lány nem tűnt el, sőt. Felém nyújtotta kezét egy bemutatkozás kíséretében. Remélve, hogy nem izzadt és nyirkos a kezem, barátságosan megszorítottam.
- Örülök - jelent meg egy halvány félmosoly az arcomon. Ez valami trükk, vagy most ő tényleg kedves velem? Meg is tudtam, hogy Katerinának hívják. Biztos voltam benne, hogy nem eredeti angol, hiszen furcsa kiejtése van, valami kelet-európai nyelvre tippelnék, de az akcentusa nem olyan zavaró.
- Én is ének-zene szakos vagyok - lepődtem meg, mert még nem láttam Katerinát erre. - Gitározom - jelentettem be szűkszavúan, mert erre különösen büszke voltam.
- Te min játszol? - Tudakoltam érdeklődve. - Új vagy? - Csúszott ki a kérdés a számon, mert szöget ütött a fejemben, hogy még tényleg nem láttam erre.  Mármint nem a könyvtárban, hanem az iskolában.

Katerina: Örültem mikor nem menekült, hanem megszorította a kezem, és elmondta, hogy ő is ének-zene szakos.
– Az jó lehet. Én hegedűn, csellón, és zongorán játszom. – mondtam továbbra is mosolyogva.
– Igen új vagyok. Elő évfolyamos. Csak nem rég érkeztem és úgy gondoltam körbe járom a sulit, hogy hol a könyvtár és szerencsére ide találtam. – mondtam továbbra is mosolyogva. Le sem lehetett törölni a mosolyomat. Izgatott voltam az új hely miatt, és vártam már az első óráimat.

Will: Katerina három hangszeren is játszott. Hű. Nekem egy is bőven elég volt, abból akartam a legjobb lenni. A héthúros gitárt pedig csak hobbiként kezdtem el, meg amúgy is, az is csak a gitárhoz tartozik. Na, akkor azért nem láttam még sehol a lányt, mert új, elsős. Elsős? Sokkal idősebbnek gondoltam, bár így jobban megnézve kicsit kerek arcvonalait, tényleg olyan tizenhat, tizenhét éves lehetett. Szóval körülbelül két év korkülönbség volt köztünk. Szerintem én vagyok az egyetlen srác, aki azon agyal egy találkozásánál, hogy ki az idősebb. Katerina hamar meg fogja tanulni, hogy nem érdemes velem lógni, mert akkor ő is áldozatává válhat a szívatásnak, amiben én részesülök. Mondjuk Keii-vel is sokat vagyok, ő mégis a menőbb diákok közé számít. Ritka kivétel.
- Akkor azért nem láttalak - mosolyodtam el halványan és szégyellősen magamhoz szorítottam a könyvet. Tetszett, hogy a lány kedves velem, és barátságos. - Első ránézésre elég nagynak tűnik az iskola, de aztán könnyen el lehet találni benne - bólogattam. Eleinte én is rengetegszer tévedtem el, de mostanra már minden folyosót és termet csukott szemmel ismerek.
- Keresel valami könyvet? - Kicsit felhúztam a szemöldököm és úgy fürkésztem. Szívesen segítettem volna megtalálni neki a dolgot. Bár elérni lehet, hogy nem értem volna el, mert csak kicsivel voltam magasabb a lánynál. De talán fel tudtam volna mászni a polcokra, mert én tipikusan a vasággyal is csak negyven kiló' tömegű srác voltam.

Katerina: - Na, igen az újonc, aki mindig eltéved. Úgy látszik, most újra bele kell rázódnom az újlány szerepébe. – vakartam a tarkómat. Örültem, hogy Will ilyen kedves volt, mert volt pár diák, aki nem is ismert és már belém akart kötni bár már megszoktam az ilyet. Egyik fülemen be a másikon ki. Nem nagy ügy. – Te már régóta jársz ide? Elég magabiztosan beszélsz a suliról. Én bárhol képes vagyok eltévedni. Odahaza rendszerint az volt az őrök feladata hogy engem megtaláljanak, mert mindig eltévedtem a városban.  – vakartam meg az arcomat és éreztem, hogy saját magamat hoztam zavarba. Majd rákérdezett keresek e valami könyvet. – Nem, már megtaláltam. – mutattam fel neki a könyvem.
– Csak olyan felfedező út félére indultam. Kíváncsi vagyok a helyre. Meg persze majd a zenetermet is meg akarom keresni. Jó lenne már egy kicsit gyakorolni. – mosolygom tovább. Úgy éreztem jó Will társaságában lenni, és velem nagyon kedves volt.

Will: - Igen, elég rég óta ahhoz, hogy ne tévedjek el. - Felnevettem halkan, bár hangom nem a csilingelő nevetéséről volt híres. Nem igazán értettem hirtelen, hogy milyen őrökről beszél, de nem kérdeztem rá, mert nem akartam nagyon indiszkrét lenni. Kérdésemre felmutatta a kezében tartott könyvet, én pedig elolvastam a címét és bólintottam.
- Értem - válaszoltam határozottan. - Ha gondolod, el tudlak kísérni a zeneterembe - ajánlottam félszegen. Kicsit féltem a visszautasítástól, de a lány szerintem szívesen elfogadta volna a segítséget, hiszen ahogyan ő maga mondta, felfedező úton van. A zeneterembe különösen gyorsan el tudtam jutni az iskola bármely pontjáról, hiszen az a gitárt jelentette, amit én nagyon szeretek. Úgy gondoltam, hogy egyszer majd játszhatnánk is közösen, ő hegedűn és gitáron. Ezt el is vetettem, mert rájöttem, hogy amint beilleszkedik, már nem fog velem lógni. Most is csak véletlenül futottunk össze.

Katerina: - Remélem majd nekem is sikerül megszokni a helyet. – mosolyogtam továbbra is. Majd a könyvre terelődik a szó. – Imádom Dosztojevszkij írásait.  – vontam meg a vállam.Pedig sokan úgy tartották, hogy egy gyerek nem képes megérteni az írásait
– Tényleg eltudnál, vezetni a zene terembe? – élénkültem fel hirtelen. Imádtam zenélni és bármikor képes vagyok játszani, még ha az éjszaka közepén is keltenek fel.
– Talán ha gondolod, játszhatnánk együtt is egyet. – mosolyogtam majd hirtelen észbe kaptam. – Persze ha neked ez nem gond. – tettem hozzá higgadtabban. Otthon annyira vissza kellett fognom magam hogy mikor kiszabadulok a ’’ rabságból ’’ nem mindig bírok magammal és csak a szám jár gondolkodás nélkül. Bele sem gondolva hogy mást esetleg zavarok ezzel.

Will: - Dosztojevszkij nem rossz - bólogattam egyet értően. - Bár én a fantasy-t szeretem - tettem hozzá és felmutattam a vaskos Lovecraft művet, ami a kezemben volt. Pszichopata pasi, az biztos. Kezeimet leengedtem magam mellé és úgy álltam lazán. - Persze, szívesen elkísérlek - mosolyodtam el, amikor a zeneteremre terelődött a szó. Katerina mintha olvasott volna a gondolataimban, felajánlotta, hogy játszhatnánk együtt. - Rendben - egyeztem bele. - Bár nem tudom, milyen kottát tudunk találni. Neked van ötleted? - Eltöprengtem, de azért a lány válaszát is figyeltem. Láttam már olyan videót, ahol egy gitár és egy hegedű duettezik, de az rendhagyó, átírt darab volt, nem eredeti kotta.

Katerina: - A fantasy-k is nagyon jók. Legalább is szerintem. – mondtam bólogatva. Majd megnézte az ő könyvét. Azt még nem ismertem, így nem tudtam nyilatkozni róla. Mikor bele egyezett, hogy zenélne velem nagyon megörültem és kissé gondolkodóba estem. – Esetleg egyet tudok ajánlani. Még át sem kell írni, mert már megtette egy páros. És szerintem nagyon jó lett. – mondtam és a telefonomon kezdtem kutakodni. Volt néhány kotta is elmentve rajta, de zenékből volt a legtöbb. -  Pachelbel's canon in D Major. Ezt már átírták és azt hiszem meg is tudom mutatni a kottát. – mondtam és halkra vettem a telefont és a kezébe adtam, hogy a füléhet emelve hallhassa a dallamot. – Szerinted? De ha van jobb ötleted, vagy ha valami jobban tetszik, szólj.  – néztem rá, és vártam a válaszát.

Will: Katerina tudott egy zenét, amit el tudtunk játszani, és ez örömmel töltött el, bár szinte rezzenéstelen arcomon meg sem látszott ez az érzelem. Elárulta a címét, bár én nem ismertem. Nem igazán voltam otthon a klasszikus zene világában, én mindig is metálos és rockos voltam. A lány kutakodni kezdett a telefonján, majd a kezembe nyomta. Kissé remegő kézzel tartottam a fülemhez, hogy halljam a halk dallamot.
- Nem ismerem - néztem az egyik könyv vaskos gerincét, majd megvártam, hogy véget érjen a zene. - De elég jól hangzik - visszanyújtottam a készüléket, szintén vigyázva, hogy ne érjek a kezéhez. Olyan fehér és puha volt a bőre, hogy nem akartam bántani az én barna és kissé cserzett kezemmel. - Akkor van hozzá kottád? - Tudakoltam tárgyilagosan.

Katerina: Figyeltem milyen félve veszi el a telefont, és mikor vége a dallamnak ugyan olyan óvatosan adta vissza. – Ez Mozart egyik darabja. Az eredeti is nagyon szép. – mondtam.  – Ö rülök ha tetszik.  És a táskámban van a kotta. Amik igazán tetszenek, mind egy mappába vannak lekötve. – Mosolyogtam rá kedvesen. Mondjuk már az a mappa igen csak vaskos lett. a sok kottától.

Will: - Tényleg tetszik. - Egy halvány mosoly suhant át arcomon. - Én nem vagyok ilyen rendszerező. - Merengve az én kottáimra gondoltam. Nekem is volt egy mappám, de amikor az már olyan vastag lett, hogy nem tudtam becsatolni, mindenféle helyre gyűjtöttem őket, például a füzeteimbe, a tankönyveimbe, de mintha tegnap még az ágy alól is láttam volna kikandikálni egy darabot. Egy kicsit csendben maradtam, bár ez nem volt annyira feltűnő, mert amúgy sem voltam hangos ember, inkább csendes. - Na, akkor elindulunk a zenetermekhez? - Kérdeztem meg félszegen, félve, hogy Katerina bármelyik pillanatban visszautasítja az ajánlatot, pedig nem is adott semmi erre utaló jelet.

Katerina: - Örülök. – mondtam mosolyogva majd halkan kuncogtam, mikor megemlítette, hogy nem épp rendszerető.
– Hogy őszinte legyek ez már vagy a harmadik mappám. Van, aki szobrokat és festményeket gyűjt. Van, aki kocsikat, én meg a kottákat és a hangszereket. - mosolyogtam vidáman és örömmel bólintottam a kérdésére.
– Igen mehetünk. Már alig várom, hogy játszunk egyet. – mosolyogtam továbbra is. – Csak gyorsan kikölcsönzöm ezt a könyvet és mehetünk is. – tettem hozzá még, mert nem akartam otthagyni a könyvet. Jó kis esti elfoglaltság az olvasás.

Will: Nem ismertem egy embert sem, aki kocsikat gyűjtene, de biztos voltam benne, hogy én sem fogom, ahhoz sosem lesz elég pénzem. Sőt jogsim sem lesz, az tuti.
- Még én is kikölcsönzöm ezt - mutattam fel a könyvet. Azon gondolkodtam, hogy az akusztikus gitáromat az egyik teremben hagytam, szóval el sem kell ugranom érte a szobámba. Elindultam a polcok között a könyvtárosnő hatalmas asztalához, majd ott udvariasan előreengedtem a lányt. Diszkréten néztem, ahogy a könyvkölcsönzési folyamat zajlik, majd én is odaléptem és letettem a könyvet az asztal lapjára, majd odacsúsztattam a nőnek. Nem volt meglepődve, hogy milyen különös módját választottam az átadásnak, csak elvégezte a munkáját. Megköszöntem, elköszöntem.
- Mehetünk? - Kérdeztem halkan a lánytól és ha igennel felelt, akkor kiléptem a könyvtárból és átlagos tempóban elindultam.
 

Katerina: Megköszöntem Will udvariasságát, majd oda léptem a nőhöz. Mivel én új diák voltam, kellett némi papírmunka, mielőtt oda adják a könyvet, de végül is gyorsan lezajlott minden. Majd Will is sikeresen kikölcsönözte a könyvet majd végre indulhattunk a zene terembe. - IGEN MEHETÜNK. - mondtam és a fiú nyomába eredtem mikor elindult. Táskám a kezembe volt és alig vártam hogy zenélhessek. A táskám valójában maga egy hegedűtok volt, amibe elfértek a kottáim meg egy összecsukható kottat tartó álvány. De inkább hasonlított egy nagy aktatáskára. Mikor beléptünk a terembe körbe pillantottam. Kicsit kissebbnak tűnt mint az otthoni iskolában, de nagyon hangulatos volt. - ITT VAN A GITÁROD? - kérdeztem meg tőle. 

Will: A könyvtártól a keresett teremig viszonylag szótlanul jutottunk el. Kicsit lassabban lépdeltem a saját átlagos tempómnál, hogy a lány is könnyedén jöhessen mellettem. Célirányosan abba a terembe mentem, ahol a gitárom volt. - IGEN - válaszoltam nem meglepően röviden és a sarokban álló kellemes barna színű gitárra mutattam. Egy állványon volt az ablak alatt, és kissé megdobbant a szívem, amikor láttam, hogy rásüt a fény. Mellette hanyagul ledobva egy régi kopott tok volt, az is az enyém, na az már nem nézett ki ilyen jól. Amúgy a terem hangulata kellemes volt egy hatalmas zongorával pár sok székkel, szekrénysorral meg minden zeneterembe illő holmikkal, de ezúttal nem néztem körbe, hiszen naponta több órát is itt töltök, látom eleget. Helyette inkább a hangszeremhez lépdeltem és ránéztem. Ha Katerina még mindig szótlanul állt, akkor kedvesen az egyik pad felé intettem: - NYUGODTAN PAKOLJ LE. - A bejárattól nem messze elhelyeztem két széket, amire ülhetünk zenélés közben. Ha ezzel végeztem, akkor megfogtam a gitáromat és helyet foglaltam. Nem hoztam magamnak lábtartót, helyette férfiasan keresztbe vetett lábamra helyeztem a hangszert. Lustán megpengettem a húrjait. A zsebemből került elő egy apró fekete pengető, mindig volt nálam egy-kettő. Nem volt abszolút tökéletes hallásom, de meg tudtam állapítani, hogy nem hangolódott el a gitár. A lányra pillantottam és megnéztem, hogy mit tevékenykedik. 

Katerina: Mikor mondta hogy pakoljak le és a padok felé mutatott, arra indultam és a táskámat kinyitva elő vettem a kottát meg az összecsukott álványt egyik kezemben még a hegedűt meg a vonót másik kezemben tartva, oda sétáltam hozzá. Óvatosan letéve a hangszert, felállítottam az állványt hogy lássa a kottát. - Így látod? - kérdeztem tőle utalva hogy megfelel e neki ez a magasság és jól látja a kottát, majd a mellette lévő székre ültem és megnéztem én is elhangolódott-e a hegedűm.

Will: Néztem, ahogyan Katerina felállítja az állványt. - IGEN, TÖKÉLETES - biccentettem, de egy kicsit közelebb húztam a székem a másik székhez, és úgy még jobb volt. Hallgattam, ahogyan üresen húzza a húrokat a hegedűn. Szép hangja volt, szerintem nem volt elhangolódva, de azt csak a lány tudhatta, mert én ugyan nem értettem hozzá. Amíg esetlegesen behangolt, én ujjaimat a gitárom húrjain a megfelelő hangokra tettem a kottát nézve, hogy az első pár sort el tudjam játszani, de még nem pengettem a húrokat. - JÓL HANGZIK - jegyeztem meg a hegedű tömör, de mégis kecses hangjára célozva. Szerettem azt a hangszert is, bár nem tudtam volna vele mit kezdeni, ha bárki is a kezembe adja. A gitár volt az én világom. Visszafordultam a kotta felé. - SZERINTEM MENNI FOG ELSŐRE HIBA NÉLKÜL IS, DE BOCSI, HA RONTOK, CSAK MÉG NEM IS LÁTTAM A KOTTÁT. - Hangomban nem volt semmi egoizmus, csak esdeklés, pedig még el sem hibáztam. 

Katerina: Örültem hogy megfelelt neki a beállított állvány majd megnéztem elhangolódott-e a hegedűm. Szerencsére semmi baja sem volt hisz nagyon vigyáztam rá. Ez a hangszer volt a mindenem, nagyon szerettem. A kedvenc tanárnőmtől kaptam ajándékba miután nem táncolhattam tovább. Will-re emeltem a tekintetem mikor megdícsérte a hangszer hangját. - KÖSZÖNÖM. - mosolyogtam rá. Majd felkészültem hogy elkezdjük. - NYUGI, NEKEM MAJDNEM EGY ÉVBE TELT AZ EREDETIT MEGTANULOM, SZERENCSÉRE EZ A KÖNNYEBB VERZIÓ. - mosolyogtam továbbra is, majd vártam hogy hozzá kezdjen, mert neki kellett megadni az alapot.

Will: Jesszusom, ha neki egy évébe tellett megtanulni, akkor biztosan el fogom rontani már az első hangokat is. Kicsit aggódva lefogtam a húrokat a megfelelő helyen. Láttam a kottán, hogy nekem kell elkezdenem, de nem igazán tudtam, hogy milyen tempóban. Ezért elgondoltam magamban egy ütemet és arra kezdtem el fogni a hangokat, majd figyeltem, ahogy Katerina is beszállt. A gitár és a hegedű tényleg nagyon jól hangzott együtt, de nem igazán tudtam rá odafigyelni, mert szemem már mindig a következő ütemen járt. Egyszer-kétszer elrontottam, de megállás nélkül tovább tudtam menni. Sokan mondanak tehetségesnek, szóval nem voltam zenei analfabéta, de nem tudtam elsőre lejátszani tökéletesen. De nekem már annyi elég volt, hogyha a lány nem ordítja le a fejemet. Tudtam, hogy sosem leszek olyan tehetségű, mint Slash, Zakk Wylde, Jimi Hendrix meg pláne nem. A dal végén hagytam, hogy kicsit szóljanak még a húrok, majd lefogtam őket. Ezután kezemmel megtöröltem verejtéktől nedves homlokomat és nagyot szusszantam. - NEM IS VOLT OLYAN RÉMES - morogtam az orrom alatt. A nagy koncentrálásban teljesen elfáradtam. 

Katerina: Elkezdte a darabot, és én is becsatlakoztam. Nekem nagyon tetszett ahogy a gitár és a hegedű együtt szólt.Nekem nagyon tetszett bár érezhető volthogy egy ideje nem gyakoroltam mert néhány hangot elvétettem. Féltem mit fog hozzá szólni Will hogy elrontottam. Mikor vége lett a darabnak nagyot sóhajtottam. - BOCSÁNAT. MÁR EGY IDEJE NEM GYAKOROLTAM ÉS LEHIBÁZTAM NÉHÁNY HANGOT. - mondtam és kínosan rámosolyogtam. Nem tudtam hogy észre vette e de jobbnak láttam bocsánatot kérni érte. - DE NEKEM NAGYON TETSZETT A JÁTÉKOD. - mosolyogtam rá.

Will: Igazából a lánynak felesleges lett volna elárulnia, hogy elvétett pár hangot, mert egyáltalán nem vettem észre, sőt. Annyira a magam részére koncentráltam, hogy nem is tudtam "külső füllel" hallgatni a zenét, bár még így is elrontottam. - KÖSZÖNÖM. - Apró mosoly jelent meg arcomon a lány dicséretére. Kicsit megköszörültem a torkomat és magamhoz vettem a szót. - TE IS NAGYON JÓL JÁTSZOL, NEM IS VETTEM ÉSZRE, HOGY HIBÁZTÁL. - A kotta hangjaira néztem, csak hogy Ne Katerinára kelljen, de ekkor eszembe jutott valami. - HA GONDOLOD, - kezdtem kicsit félszegen, - LEFÉNYMÁSOLOM A KOTTÁT ÉS KÉSŐBB ISMÉT ELJÁTSZHATJUK. - Lenéztem a gitárom húrjaira, mert nem akartam szembe kerülni az elutasítással. Bevillant, hogy majd húrokat kellene lassacskán cserélnem, mert a mostaniak elkoptak. Be is véstem a fejembe, hogy le kell ugranom a zeneboltba, de ha a lány megszólalt, akkor kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből. 

Katerina: Csak hallkan kuncogtam, mikor mondta hogy nem vette észre hogy hibáztam. - AKKOR EGYIKÜNK SE VETTE ÉSZRE A MÁSIK HIBÁJÁT. - mondtam mosolyogva. - KÖSZÖNÖM. - mondtam vidáman mikor megdícsérte a játékomat. Majd fölkeltem és letettem a székre a hegedűt nehogy baja legyen. Majd kivettem a mappából a kottát hogy oda adjam neki. - TESSÉK. NEKEM MEG VAN A LAPTOPOMON. HA KELL MAJD KINYOMTATOM. - mondtam mosolyogva és átnyújtottam neki. 

Will: Néztem, ahogyan a lány felkel a székről, majd eddigi ülőhelyére teszi a hegedűt. Olyan finoman bánt a hangszerrel, hogy látszott az, hogy nem akarja, hogy bármi baja legyen. Mondjuk én is így voltam a gitárjaimmal. Elvettem tőle a kottát, amit felém nyújtott. - Köszi, akkor megtartom - bólintottam egyet félszegen. A hangokra pillantottam még egyszer, majd felálltam és a gitártokomhoz sétáltam, közben szabad kezemben a gitáromat lógattam. De nem akartam, hogy megsérüljön, így rutinosan az állványra illesztettem, ahonnan pár perccel ezelőtt levettem, majd lehajoltam a kissé ütött-kopott tokhoz. Ha nem merült fel semmiféle beszédtéma, akkor csendben maradtam, de egyáltalán nem agyaltam témán, amit feldobhatok. A tok első kis zsebébe beletettem a kottát, vigyázva, hogy gyűrődésmentes legyen. Nem tűntem rendszerető fiúnak, annyira nem is voltam az, csak bizonyos mértékben, de más cuccaira azért igyekeztem vigyázni. Ezután a gitáromra néztem, hiszen ha már nem játszunk semmit, akkor visszavittem volna a szobámba, ezért kissé zavartan Katerinára pillantottam. Reméltem, hogy ki tudja olvasni a szememből, hogy azt kérdezném, mit fogunk most csinálni, de szavak helyett csak néztem és guggoltam továbbra is. 

Katerina: Örültem hogy a fiúnak tetszett a zene, és hogy olyan óvatosan bánt a kottával és a hangszerével is. Látszott hogy szereti azt a gitárt. Én is elraktam a hegedűmet, majd Willre néztem. Láttam a kérdést a szemében de nem tudtam mit is mondhatnék. Semmi nem jutott az eszembe. Ami ritkán fordult velem elő. - NOS, KÖSZÖNÖM HOGY JÁTSZOTTÁL VELEM. MEG HOGY EGYÁLTALÁN SZÓBA ÁLLTÁL VELEM. - mondtam mosolyogva.  - NEM LENNE KEDVED KÖRBE VEZETNI A KÖRNYÉKEN? PERSZE CSAK HA NINCS MÁS DOLGOD. - noztem rá, várva a választ.

Will: Amikor láttam, hogy Katerina elkezdi elrakni a hegedűjét, gondoltam, hogy akkor már nem lesz szükség az én hangszeremre sem, így az állványról levéve a tokba tettem. Ismét óvatosan bántam vele, majd amikor kész lettem és már a cipzárat is behúztam, gyengéden a vállamra tettem. Nem voltam izmos, sőt alulfejlettnek is lehetne titulálni, de a gitár nem volt súly még nekem sem, meg már megszoktam. Amikor a lány megköszönte, hogy játszottam vele, csak zavartan bólintottam. Fura volt, hogy még ő hálálkodik, (még akkor is, ha ez egy kicsit erősebb szó,) azért, hogy én álltam vele szóba. Velem ilyet nem szoktak csinálni. Ezért örömmel rábólintottam, hogy körbevezetem. - SZÍVESEN - biccentettem, majd kicsit elgondolkodtam. - AZ ANTIKVÁRIUMBA SZÍVESEN ELKÍSÉRLEK, A VÁROSBAN VAN. - Valószínűleg Katerina az iskola területén belülre értette a menetelt, de nekem nagy kedvem lett volna egy kis sétához. Érdeklődve pillantottam felé. 

Katerina: Örültem mikor a fiú bele egyezett hogy körbe vezet, és nem bántam hogy lemegyünk a városba. - RENDBEN MENJÜNK. - Mondtam mosolyogva, mert jó lesz egy kicsit sétálni végre. Még úgy sem fedeztem fel a várost. Úgy hogy lesz mit megmutatnia nekem. - AKKOR INDULHATUNK? VAGY VAN MÉG DOLGOD? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Will: Katerina beleegyezett, hogy lemenjünk a városba. Szerettem az antikváriumot, mert sok jó könyvet találtam, igen olcsón. Amikor megkérdezte, hogy indulhatunk-e, felvettem fél vállamra a tokot, és kicsit megigazgattam a pántokat. - VISSZAVINNÉM A GITÁR A SZOBÁMBA. - Megütögettem hátranyúlva a tokon keresztül a hangszert és félig félre biccentve a fejemet a lányra néztem. Gondolom ő is biztonságba tette volna a hegedűjét, azért valljuk be, nem volt túl felelős dolog, hogy csak úgy a zeneteremben hagytam a gitárom. Volt pár olyan ember, akitől féltem, hogy kárt tehet a holmimban. Talán túl paranoiás lennék? Nem, semmiképpen sem. Szóval a lány felé néztem, hogy reagáljon, hogy ő visszaviszi-e a hangszerét szobájába, vagy inkább hurcolja magával a városba is. 

Katerina: - RENDBEN A BEJÁRATNÁL MEGVÁRLAK. - mondtam, és ha nem kaptam más választ elindultam hogy a bejáratnál megvárjam. Útközben karomra hajtottam kabátomat, ne hogy itt hadjam, mert reggel suliba menet biztos jó hideg lesz. De most szerencsére jó idő volt. És elég volt egy pulóver. Szerettem ezt a helyet, mert nyugodt volt. Lent az ajtóban a napsütésben ácsorogtam, és élveztem a kellemes meleg tavaszi napsütést. Annyira jól esett a hosszú tél után.

Will: Biccentettem, néztem, ahogy kimegy a teremből, s míg ő az egyik irányba indult el, én a másikba. Sietős léptekkel indultam el a kollégiumi szobám felé. Ahogy beléptem, láttam, hogy szobatársam nem tartózkodik bent. Lazán besétáltam és ágyamra tettem a kissé piszkos tokot, amit megbántam, de nem volt kedvem már áthelyezni, nem akartam megváratni Katerinát. Végre találkozom egy kedves emberrel és akkor is rám kell várnia. Nem csodáltam volna, ha nem lenne az ajtó előtt, mire leérek. Mire nagy lépteimmel odaértem, szerencsére ott várt a lány. - INDULHATUNK? - Kérdeztem, miközben éreztem, ahogyan a napsugarak hozzáérnek a bőrömhöz. Szerencsére nem égtem le könnyen, de barnulni sem barnultam nagyon, az év négy évszakában ugyanolyan fehér maradt a bőröm. Nem akartam bocsánatot kérni a késésemért, még akkor sem, ha úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk. 

Katerina: Nyugodtan ácsorogtam, az ajtó előtt. NEm is tűnt fel hogy késett. Talán annyira lefoglalt a napsütés. - PERSZE. - mondtam mosolyogva, és megigazítottam kabátomat és erősebben fogtam a hegedűtokot. - TUDOD SZERETEM AZ ANTIKVÁRIUMOKAT. KELLEMES HELYEK. ÉS SOK ÉRDEKESSÉGET LEHET OTT TALÁLNI. - mosolyogtam, rá. Nem akartam hogy kínos csend legyen ezért próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

Will: Katerina beszélgetést kezdeményezett, olyan témáról, hogy nem esett nehézségemre, hogy felvegyem a fonalat. - IGEN, ÉN IS SZERETEM ŐKET. MINDIG TALÁLOK VALAMIT, CSAK NEM MINDIG TUDOK VÁSÁROLNI, MERT VANNAK DRÁGA DARABOK IS. DE AZ OLCSÓK SEM RITKÁK. - Elindultunk a napsütésben. Lassan haladtam, hogy a lány is tudja tartani a tempót. - MEG AZÉRT IS SZERETEM, MERT NINCSENEK SOKAN - tettem hozzá halkabban. Igen, ez nagy előnye volt az antikváriumnak, hogy kevesebben jártak oda, mint egy átlagos könyvesboltba. Amíg nem értünk ki a suli területéről, a diákokat néztem, akik önfeledten nevettek a padon, de ahogy megláttak mutogatni és füttyögetni kezdtek. Ez nálam minden napos volt, így elfordultam, mintha észre sem vettem volna őket. De azért torkom összeszorult kissé, ráadásul azt sem akartam, hogy innentől Katerina is nevetség tárgyává váljon. Talán ösztönösen meggyorsítottam a lépteimet, de nem volt nagyon érzékelhető a változás. Az iskola területéről kiérve lassítottam és a hangom is megváltozott, lenyugodtam.

Katerina:  Nem izgatott a többi diák viselkedése. Megszoktam oda haza. Mondjuk ott sokkal durvábbak voltak az inzultusok. Sőt az egik riválisom még tettlegességig is elment. Gondolkodtam, és éreztem Willen a változást, de nem szóltam semmit. Tartottam vele a tempót, - MOND CSAK MINDIG ZENÉLNI AKARTÁL? - kérdeztem tőle. Miután a városba értünk. Nyugodt volt a környék, és nem zavart minket senki. 

Will: A lány kérdésére elgondolkodtam a válaszon. - AHOL FELNŐTTEM, - kezdtem, kikerülve az árvaház szót, - OTT MUSZÁJ VOLT VALAMI ELFOGLALTSÁGOT VÁLASZTANI. NEM VOLTAM VALAMI JÓ SPORTOLÓ, SŐT MONDHATNI ROSSZ VOLTAM, EZÉRT A ZENE FELÉ KEZDTEK TERELNI. AZTÁN RÁJÖTTEK, HOGY ANNYIRA MÉGSEM VAGYOK REMÉNYTELEN ÉS MOST ITT VAGYOK. - Elmélyedtem az emlékekben, az ütött-kopott gitáron, hogy mennyire nem akartam sportolni. Észre sem vettem, hogy oda is értünk a keresett helyhez. Előre mentem, és beléptem. - JÓ NAPOT! - Köszöntem az Einstein kinézető eladónak és egyből a könyvek felé vettem az irányt, meg sem kérdezve, hogy esetleg Katerina merre akar menni. Padlótól a plafonig értek a régi könyvek, nagyon jó volt nézni. Ha a lány mellém lépett, csak akkor tértem vissza az eredeti témára. - TE MINDIG IS ZENÉLNI AKARTÁL? - Kérdeztem, miközben az egyik hatalmas könyv gerincét néztem. Teljesen lekopott róla a címe. 

Katerina: - ÉRTEM. - mondtam ahogy a könyveket figyeltem. - VALÓJÁBAN NEM. ANNAK IDEJÉN NEM ÉRDEKELT A ZENE. MŰKORCSOLYÁZTAM ÉS TÁNCOLTAM. - mondtam gondosan ügyelve az érzelmeim fékezésére. Arcomon semmi nem látszott hogy valami gond lenne a mesémmel. 

Will: Elgondolkodva végig simítottam a lekopott könyv gerincén. Szerettem belegondolni, hogy kié lehetett régen a kötet, él-e még a régi tulajdonos, vagy már halott... Le akartam venni a könyvet a polcról, de Katerina hangja visszahúzott. Enyhén csodálkozó tekintettel rá néztem. - MŰKORCSOLYA? - Költőien visszakérdeztem, majd rájöttem, hogy lehet, hogy a lány nem értékeli a túlzott közeledésem, így inkább visszafordítottam a tekintetem a polca. Fura volt, hogy ilyen jól el tudtam beszélgetni velem, hiszen rám sosem volt jellemző a túlzott beszéd, de Katerina rendes lány volt, megkedveltem ez alatt a fél órácska alatt. Ha nem szólalt meg, akkor szégyellősen visszanéztem rá, és halkan megkérdeztem: - ÉS MIÉRT NEM VAGY MOST A SPORT SZAKON? HOGY JÖTT A HEGEDÜLÉS? - Mivel két kérdést is feltettem, úgy éreztem, mintha valami riporter lennék. Hirtelen túl sokak éreztem a kezeimet, így óvatosnak szánt, de elég ügyetlen kezeimmel levettem az előbb nézett könyvet. Ki sem nyitottam, de orromhoz emeltem, hogy megszagolhassam a lapjait, így a borító eltakarta számat és szinte egész arcomat. A könyv fölül néztem a lányra, várva, hogy válaszoljon. 

Katerina: - Igen. Műkorcsolyáztam. - mondtam mosolyogva majd én is a könyveket figyeltem.- Mert abba kellett hagynom egy baleset miatt. - mondtam és feljebb húztam a halásznadrágomat, hogy a hegek egy része látszódjanak. - EGYIK TÁRSAM NEKEM JÖTT A JÉGEN ÉS A KORCSOLYA PENGÉJE SZÉTHASÍTOTTA A TÉRDEM. AZ ORVOSOK SZERINT AZ IS CSODA HOGY JÁRNI TUDOK. ÍGY AZ EGYIK TANÁROM FELAJÁNLOTT EGY HELYET A ZENE SZAKON ODA HAZA. MAJD MIKOR OTT VÉGEZTEM JÖTTEM ÁT IDE. - mondtam egy mosolyal, csak azt nem mondtam el hogy a bátyám rendezte így a dolgokat. - DE NEM BÁNOM HOGY ÁTKELLETT TÉRNEM A ZENÉLÉSRE. UGYAN OLYAN JÓLÉRZEM MAGAM MINT A JÉGEN, VAGY MINT A PARKETTEN. A ZENÉBEN IS MEGTALÁLTAM A SZABADSÁGOMAT. - tettem hozzá vidáman.

Will: Miközben reménykedtem, hogy nem szántok fel mély sebeket a kérdésemmel, visszatettem az előbb levett könyvet a polcra. Amikor a lány félrehúzta halásznadrágja szélét odapillantottam. Már begyógyult, de még mindig látható hegek tarkították az amúgy egyenletes bőrt. A látványra kicsit összeszorult a gyomrom. Elfojtottam egy nyögést. - SAJNÁLOM - fordultam gyorsan a polc felé ismét, mert éreztem, hogy komoly témákat feszegetek. Én sem örültem volna, ha Katerina kérdezett volna a szüleimről, vagy az otthonomról. Igaz, neki a zenével is jó emlékei voltak, vannak. Finoman megköszörültem a torkom, hogy témát váltsak. - ISMERED EZT A KÖNYVET? - Elvettem egy kis kék, bársonyhatású borítójú, apró könyvet a többi tetejéről. - KÖZELEBB HOZZÁD - olvastam fel a borítón található címet. Nekem volt belőle egy példányom. - ÓGÖRÖG ÍRÓK VERSEIT FOGLALJA ÖSSZE. MIMNERMOSZ, ANAKREÓN... - sóhajtottam egyet, s a lány felé tartottam, hogyha akarja, akkor vegye el.

Katerina: - UGYAN SEMMI BAJ. MÁR NEM ÉRDEKES A DOLOG. MINT MONDTAM AZENÉBEN IS MEGTALÁLTAM ÖNMAGAM. - mondtam vidáman. Mindig is jó voltam az érzéseim rejtegetésében. Majd a könyvre pillantottam. Direkt nem kérdeztem semmit Willről mert láttam hogy valami baja van. És inkább hanyagoltam a témát. - Olvastam már de soha nem találtam meg. Gyönyörűek benne a versek. - mondtam mosolyogva majd átvettem a könyvet.Tényleg gyönyörűek voltak benne a versek, bár már nagyon rég olvastam. Még is eszembe jutott az egyik vers sora. Ha nem is keresik az igazság napfényre jő. Majd lassan bele lapoztam a könyvbe hogy felelevenedjenek az emlékek. - Gondolom akkor te is sokat olvasod ezt a könyvet? - kérdeztem majd a lapokra pillantottam. - ÉLNI MIT ÉR, MI ÖRÖM VAN ARANY SZERELEM TÜZE NÉLKÜL?JOBB MEGHALNI, HA MÁR NEM MELEGÍTI SZIVEM, TITKOS BOLDOGSÁG,.. - kezdtem olvasni de hirtelen megszólalt a telefonom.Hirtelen elvörösödtem mert, Nightwistől szólalt meg az egyik szám, és nem épp úgy nézek ki mit egy rocker. - BOCSÁNAT. - mondtam és elfordultam hogy felvegyem. Szerencsére csak a nagynéném volt azzal hogy késni fog. - SAJNÁLOM CSAKA NAGYNÉNÉM. TUDOD VELE LAKOM. - mondtam egy halvány mosollyal. 

Will: - ÉN IMÁDOM EZT A KÖNYVET, MEG IS VAN SAJÁT PÉLDÁNYBAN - jelentettem ki büszkén. Furcsálltam, hogy Katerina is ismeri, de nem volt ezzel különösebb gond. Néztem, ahogyan belelapoz a könyvbe, majd felolvas egy sort belőle. Egyből felismertem. Ha minden igaz, ez Mimnermosztól a Nannó című vers volt. - ÉLNI MIT ÉR ARANY APHRODITÉ NÉLKÜL, S MI LEHET SZÉP? HALJAK MEG, HA NEKEM GONDOT OKOZNI SE TUD MÁR ÉDES SZERELEM NYOSZOLYÁJÁN TITKOS AJÁNDÉK. - Egy másik fordítást kezdtem el szavalni, amit tudtam kívülről. Magamban már éppen folytatni akartam a művet, amikor valahonnan megszólalt a zene, és kiderült, hogy Katerina telefonja az. A zene ismerősnek tűnt. - EZ NIGHTWISH? - Érdeklődve felvontam a szemöldököm, de a lány már nem figyelt, mert elfordult, hogy telefonáljon. Pár pillanat múlva már vissza is tért. - Ó, ÉRTEM - biccentettem. - EZ NIGHTWISH VOLT? - Kérdeztem újra, hogy már biztosan hallja a kérdést. Katerina nem úgy nézett ki, mint egy rocker, de sok olyan ember volt, aki szerette ezt a zenekart, mégsem rockpárti volt. A Nightwish női énekese, énekesei azért kicsit finomították a kemény gitárszólókat. Még akkor is, ha elég erősen metálos az ének nyomása is. 

Katerina: Kicsit meglepődtem hogy fejből kezd szavalni de nem zavart. Majd hirtelen megszólalt a telefonom. - IGEN NIGHTWIS VOLT. BÁR A SZÜLEIM NEM SZERETIK HA ILYESMIT HALLGATOK EZÉRT NEM IGAZÁN HIRDETEM. DE SZERENCSÉRE A NAGYNÉNÉM MÁS. ŐT NEM ZAVARJA SŐT. MINDIG AZT MONDJA, MENJEK SZÓRAKOZNI, KÖVESSEK EL HIBÁKAT VAGY CSINÁLJAK ŐRÜLTSÉGEKET, MERT ERRŐL SZÓL A FIATALSÁG. - mondtam nevetve. - NOS MIVEL EZT A KÖNYVET MÁR RÉGEN KERESTEM SZERINTEM MEG IS VESZEM. - mondtam mosolyogva. - TE VESZEL VALAMIT? BÁR MÉG SZÍVESEN KÖRBE NÉZNÉK. ÚGY LÁTTAM SOK ÉRDEKESSÉG VAN ITT. - néztem körül.

Will: Kicsit azért meglepődtem, amikor beigazolódott, hogy tényleg Nightwish volt a zene, de hagytam lógni a témát a levegőben. Ha Nightwish, akkor az. Nekem most éppen SepticFlesh. Na bumm.

Amikor bejelentette, hogy megveszi a könyvet, bólogattam. Nekem már megvolt egy példányban, szóval tök mindegy volt, hogy az a kötet kihez kerül. - MÉG NEM TUDOM, HOGY VESZEK-E - feleltem. Igazából biztos voltam, hogy nem fogok vásárolni, mert az e havi beszerzésem mellett már ott volt a pipa a listán, de azért nem akartam egyből nemet mondani, ki tudja, lehet, hogy a világ legjobb könyvét látom meg fillérekért. - AKKOR NÉZZÜNK KÖRBE - fordultam vissza a polchoz, ahol a verseskötetet is találtam. Találomra olvasgattam a címeket a könyvek gerincén, majd amikor végeztem egy szakasszal, arrébb léptem. Pár méterrel arrébb egy hatalmas polcon CD-k sorakoztak egymás hegyén-hátán. - HŰŰ - lepődtem meg, pedig mindig itt vannak, amikor jövök. Csak hát csodálatos látvány volt. Egyből rávetettem magam a "zsákmányra" és a régi lemezeket kezdtem el tanulmányozni. Volt ott Guns N' Roses, Metallica, Deep Purple, de kicsivel újabbnak tűnők is, Anathema, Blind Guardian. Ez már a mennyország? 

Katerina: Én is visszafordultam és körbe néztem a polcokat, de már semmi érdekeset nem találtam.Nem is figyeltem az időt, olyan jól elnézelődtem. Mikor hirtelen a karórámra pillantottam, csodálkozva láttam, hogy már majd két órája, a konyveket figyeltük. - JA, NE. A NAGYNÉNÉM MÁR BIZTOS OTTHON VAN. - mondtam szomorúan mert jól éreztem magam. - FIGYELJ CSAK. MOST MUSZÁLY HAZA MENEM ÉS BIZTOS NEKED IS VAN JOBB DOLGOD. DE REMÉLEM MÉG JÁTSZUNK EGYÜT MERT NEKEM NAGYON TETSZETT. - mondtam neki mosolyogva. - MINDENT NAGYON KÖSZÖNÖK. - tettem hozzá, és ha nem válaszol, akkor gyorsan kifizetem a könyvet és sietve indulok haza.

Will: Nagyban nézegettem a CD-ket, sok érdekességet találtam, és már ki is néztem kettőt, amit majd jövő hónapban meg fogok venni. Katerina hangja törte meg a csendet, ami ha nem is az egész boltban, de a fejemben uralkodott. - Ó, RENDBEN, MAJD MÉG TALÁLKOZUNK - köszöntem el szűkszavúan. - SZIA. - Néztem, ahogyan kifizeti a könyvet, majd kimegy az üzletből. Visszafordultam a lemezek felé, mert még csak két oszlopot néztem meg, de volt még egy harmadik is. Nem akartam lemaradni semmiről. Nem sejtettem, hogy honnan lehetnek az ilyen jó CD-k. Amikor végeztem a nézelődéssel, elköszöntem az eladótól és üres kézzel távoztam.