Daniel: - Nem is tudtam a versenyről - húztam el a szám. Jó, de legyen mentségemre, hogy az összes iskolai zenei dologról képben voltam, a vonósoktól elkezdve a billentyűsökig. Sőt, még a zenekar dolgait is tökéletesen számon tudtam követni, piros pont nekem. 
Figyeltem Moira szavait és egyetértően bólintottam, majd a végén hozzáfűztem.
- Fogalmam sincs, ki az a Theo Martinez - feleltem egyszerűen. Nem éreztem magam kínosan, mert nem azt kérdezte, hogy tudom-e, ki a királynő, vagy valami ilyesmi. - Az a lényeg, hogy most jól elvannak - tettem hozzá, mert mást nem tudtam mondani. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire lazára vennem a figurát, mert vesztettem a tanári tekintélyemből, de nem hittem, hogy Moira ezért lenézne engem. 
Körbenéztem gyorsan a termen, megláttam pár ismerős arcot, de sokan voltak ismeretlenek nekem. Többek között felfigyeltem Dora Hillre, aki az egyik sarokban önfeledten, hát... jól érezte magát egy sráccal, ott volt még Betsy Taylor is, aki úgy táncolt, mintha az élete múlna rajta. Még pont kiszúrtam Adele Rose-t is, hogy kisiet a teremből. Mind a három lány nagyon csinos volt, ezt meg tudtam állapítani magamban. Visszanézve a beszélgetőpartneremre rájöttem, hogy nem csak három csini lány van itt.
- Jól áll neked ez a korszak - mosolyodtam el halványan, ez nekem már egy komplett bók volt.

Theo: - Te mindig ilyen csendes vagy, vagy ezt én váltom ki belőled? - szólaltam meg ismét hirtelenséggel, azt hiszem, ez ma este már a sokadik ilyen eset volt. Általában jobban átgondolom, mielőtt megszólalok, de Kiki melletta spontaneitás jobban bejött, elvégre ő úgysem az a fajta, akinek a szavába kell vágni, mert állandóan jár a szája. Ha én nem szólalok meg, akkor ő sem, a némaságot pedig utálom. Ha két ember eggyüt megy el szórakozni, nem állhatnak egymás mellett kukán!
Alig észrevehetően húztam még közelebb magamhoz, ez is egy ösztönös dolog volt, más lányoknál még erre sincs szükség, maguktól simulnak hozzám, de Kiki ebben is más volt és ezt egyszerűen nem tudtam felfogni. Ennyire adja az ártatlant vagy tényleg az? Érdekelt a lány, kíváncsi voltam rá, mit miért és hogyan tesz, még sosem kerültem közelebb olyanhoz, mint ő, általában nem is érdekelnek. Erre most épp itt van egy.

Adelyn: Lio egyik pillanatról a másikra olyan könnyen cserélgette a szerepeit, hogy már majdnem beleszédültem. Egyik mondatánál aggódó volt és kedves, a másikban meg már ott csengett a szigorú tanár hangja. Ezek ellenére azért jól esett, hogy megpróbált megvigasztalni, bár nem éreztem magam jobban, mert akkor is nevetség tárgya lettem. A következő mondatra kicsit felnevettem, de nem túl hangosan. Hol egy kismacska? Már megint kimondta Miss Lowry nevét. Vajon ha más nevét mondaná ki, az is idegesítene? Abban nem voltam biztos, hogy vajon az én lábam bele fog-e menni holnap akár egy edzőcipőbe is. Bár én elég sokat jártam elegáns cipőkbe, főleg a tavasz közeledtével, így szinte már hozzá voltam szokva. 
- Szerintem Miss Lowry-t - csak azért is idegesítően kihangsúlyoztam a nevét, - az sem tántorítaná el a sikerétől, ha mezítláb kellene mászkálnia - dőltem neki hátammal a falnak. Tudtam, hogy nem lesz tőle fehér a ruhám, bár már más falakkal pórul jártam így. - Azért köszönöm a biztatást - néztem fel rá hosszú pilláim mögül. Értékeltem, hogy a tanár ilyen kedves volt velem, de nem tudtam hogy kifejezni, mert az félre érthette volna. - Elég sokan élvezik a bulit, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikere lesz - közöltem pár pillanat hezitálás után.

Lionel: - De csak azért, mert valakitől már látta ezt az ötletet - Jegyeztem meg a mezitlábas mondatához, mert úgy gondoltam, hiába mondok bármit, neki Elena egyfajta tüske a szemében, amit nem értettem, de lehet ez az egész régebbről jött és csak a ma esti feltűnése váltotta ki belőle, hogy ennyire nem tud túllépni rajta. Nekem a női logika mindig is magas marad, főleg az ilyen fiataloké, akik inkább öszöntből cselekszenek, mintsem átgondoltan.
- Kellett egy kis lazítás az előző félév után - Értettem egyet a bál sikerét illetően. Még én is élveztem, legalábbis az elejét biztosan, ez a mostani helyzet már kezdett inkább zavaró lenni, mintsem kedvemre való. - Mindenkinek szüksége volt egy estére, hogy kieressze a rengeteg feszültséget és izgalmat, amit felhalmozott. - Nem akartam túlmagyarázni a véleményem, főként, mert pontosan tisztában lehetett vele ő is, mire gondolok. A zenészeknek is nehéz volt, akárcsak a többi szaknak, tanároknak és diákoknak egyaránt. Pusztán mi valahogy jobban kezeljük a helyzetet, megszoktuk azt hiszem.
Mikor újra megszólalhattam volna vagy esetleg reagálhattam volna Adelyn újabb szavaira, meghallottam egy az eddigitől eltérő hangot a mikrofonban. Kétségtelenül női hang volt, idősebb és határozottabb, amitől azonnal kapcsoltam és karommal mutatva az irányt előre engetdem Adelynt a tornaterembe.
A mikrofon recsegett és zúgott, ha nem lett volna teljesen kizárt, feltételeztem volna a szándékosságot a zajok mögött, ám az ok inkább Mrs. Lloyd hozzá nem értése volt a mikrofon használatához. Meg is lepett, hogy ő beszél az igazgató helyett. Minden esetre, megálltam az ajtónál és a tömegen át figyeltem rá, ahogy megköszöni mindenkinek a részvételt, kifejezi jó kívánságait, majd egy utolsó ráadás táncra hív mindenkit, mielőtt véget ér a bál. Ilyen gyorsan eltelt volna az a néhány óra? Adelynre pillantottam, szememből tökéletesen kiolvashatta, amit nem mondtam ki hangosan. Aztán már nyújtottam is felé a kezem, hogy táncolni hívjam.

Adelyn: Felnevettem.
- Az ötlet kitalálója a tanár úr - mutattam egyik kezemmel a férfira és mosolyogtam. Végighallgattam a véleményét a bállal kapcsolatban, majd egy lélegzetvétel után a mikrofonban megszólalt egy hang. Szinte egyszerre vettük a jelzést, miszerint vége kell, hogy legyen a kis kinti beszélgetésünknek. Be kell valljam, hogy jól jött, mert már fázni kezdtem. Lio előreengedett az ajtónál, mire én csak aprót biccentettem, de magamban megolvadtam az örömtől. Nem messze a tornaterem ajtajától megálltunk. Érezhetően melegebb volt bent és ez nekem már kezdett kellemetlenül hatni a kinti szabadság után. Mrs. Lloyd elmondott egy kis beszédet, de csak a szokásos dolgokat mondta, köszönetek, jókívánságok, stb., de a legtöbb diák mégis odafigyelt rá. Magamban összegezve eléggé változó érzelmeket éltem meg az este során, és ahhoz képest, hogy eleinte milyen szomorú voltam, hogy nem hívott meg senki, örültem, hogy Mr. Hunter-Drake-kel lehettem. A földet nézve töprengtem, majd Mrs. Lloyd utolsó mondatainál ismét a nőt figyeltem. Az utolsó tánc kihirdetésekor szinte egyszerre néztünk egymásra Lioval, ösztönös cselekedet volt a részemről. Gondolkodás nélkül elfogadtam a kezét. Ötödször is.

Lionel: Nem kételkedtem benne, hogy elfogadja a felékérésem, mégis meglepett, amikor kezét az enyémbe csúsztatta. A táncparkett szélénél álltunk meg, érezhetően megnőtt a tömeg, mindenki akinek még volt lehetősége megragadta a partnerét az utolsó táncra. Nekem erről egy dal jutott eszembe, és azt követte egy film, amit valamikor tíz éve láttam utoljára.  Aztán mindezt kiverte a fejemből, amikor belekezdtek a búcsú számba és mindent odatéve egy kellemesen ritmusos, gyors zenével zárták az estét. Ismét meg kellett állapítanom, mennyire élveztem az Adelynnel való táncot, szinte ösztönösen alkalmazkodtam hozzá és megint remek párost alkottunk. Tehetséges lány, jól helytállna a mi szakunkon is, bár az kétségtelen, hogy zenészi világa elsöpör mindent.
- Köszönöm a táncot - Hajoltam meg előtte és kezét felemelve egy röpke csókot lehelltem rá.  - Igazán örülök, hogy a társaságát élvezhettem ma este, felemelő élmény volt, remélem legközelebb is megtisztel egy tánccal. - Mosolyogva néztem a szemébe, miközben belül még egy dalért könyörögtem, annyira gyorsan lett vége. Aztán, mivel erre semmi esély sem maradt elengedtem a kezét, egyenes tartással köszöntem el tőle, kívántam jó éjszakát és legnagyobb sajnálatomra tanári kötelességeimnek kellett eleget tennem, segítettem a többieknek a tornaterem kiürítésében, s ezzel a bál lezárásában. Azt hiszem, sokszor fogok még a  ma estén rágódni, nem hiszem, hogy egyszerűen túl tudok majd lépni rajta, mint a többik, amin eddig részt vettem. És mindezt ismét Adelyn Rose-nak köszönhetem...

Adelyn: Egy kis meglepettséget véltem felfedezni Lio arcán, amikor egyszerűen megfogtam a kezét, de nem húzódott el, sőt a kellemes tempójú dalt meghallva táncolni kezdtünk, nem a parkett legszélén, de nem is a közepén. Nagyon élveztem a táncot, ismét nem a lassúzós részt csíptük el, hanem a pörgő-forgósat, így sokat nevettem. Az sem árnyékolhatta be a kedvemet, ha Elena, vagy bármelyik másik diák csúnyán, gúnyolódva nézett rám. Ezeket nem is láttam, mert szinte csak a tanárt néztem. A zene végénél még akkor is megdobbant a szívem, ha nem is döntött olyan profin hátra. És amikor meghajolt előttem... Belülről ráharaptam a számra, de ajkaim mosolyra húzódtak, nem is akármilyenre, igazi fogkivillantósra. Zavartan felnevettem, amikor még egy apró csókot is kaptam a kézfejemre. A tipikus "soha többé nem mosok kezet" érzés, felbecsülhetetlen. Ilyet még Elena sem kapott! Leengedtem az enyhén bizsergö kezem és közelebb léptem a férfihoz, mert a legtöbb diák hangosan beszélgetve indult ki a teremből. A férfi szavaira már nem csak a kézfejem, de a szícem is erősen bizseregni kezdett.
- Én is köszönök, mindent - néztem fel rá hálásan. - További szép estét, a mielőbbi viszont látásra! - Halkan felnevettem, s egy kacsintást éppen vissza tudtam tartani. Megvártam tőle egy angyali mosolyt és elfordultam. Szinte felhőkön lépdeltem fel a kollégiumi szobámhoz, ahol gyorsan pizsamába öltöztem. Ellenőriztem telefonomat és abban a másodpercben kaptam egy üzenetet Sandrától, amiben leírta, hogy milyen jól összemelegedtem a végén a tánctanárral. Csak egy nyelvkiöltős arcocskát küldtem neki vissza. Aznap éjjel mosolyogva aludtam el...