Mikor? 2014.06.19. - 2014.06.24.
Hol? Tornaterem
Kik? Daniel Dark & Yosei Kage

Daniel:

Szerintem most jártam életemben először a tornateremben. Na jó, nyilván nem, de nem sokszor fordulok meg arra. Az igazgató kért meg, hogy adjak át egy szigorúan lezárt borítékot az egyik lánynak. Névszerint a Yosei Kage nevezetű röplabdás lánynak. 
Amikor beléptem a terembe, még tartott az edzés, pedig úgy számoltam, hogy a végére fogok odaérni. Nem akartam várni, amúgy sem füllött hozzá a fogam, hogy engem használnak postabagolynak. De amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Udvariasan odaköszöntem a tanárnak, aki annyira nem volt meglepve attól, hogy lát engem. Nyilván szóltak neki, hogy érkezem. De akkor miért nem neki mondták, hogy adja oda a borítékot? Na, mindegy... Szememmel elkezdtem fürkészni a lányokat. Egyből kiszúrtam a keresett lányt, mivel megkaptam a leírást, hogy kék haja van és hófehér bőre. Megkérdeztem a tanárt, hogy mikor lesz vége az edzésnek, azt mondta, már csak pár perc. Addig én az ajtóban álltam, és néztem a röplabdázókat. Én sosem voltam az a sportos alkat, mindig is becsültem, aki ilyen szinten tud bármit is "űzni."

Yosei:

Miután elrohantam a büféből összekapkodtam cuccaimat a szobámban, majd rohantam tovább edzésre, ahova épphogy, de sikerült beesnem, így nem kaptam letolást, sőt az edző még azt is hitte én már előre bemelegítettem azért lihegek ennyire... A mai egy eléggé fárasztó edzés volt, mert erősítettünk az első felében, a másodikban pedig gyakorló meccs volt, de azért élveztem, főleg, hogy az én csapatom állt nyerésre. Szemem sarkából láttam, hogy megjelenik egy férfi a tornateremben, de nem sokat foglalkoztam vele, a szervám valahogy jobban lekötött. Még pont mielőtt megszólalt a síp vittem véghez egy sikeres lecsapást, amit nem tudtak blokkolni, így bár szoros volt a mérkőzés, de 20-18-ra mi nyertünk. Ekkor intett az edző, hogy menjek oda, én meg csak reménykedtem,hogy nem kapok valamiért egy hatalmas fejmosást, és hogy nem nekem kell elpakolni a felszerelést... Ám nem ez volt a helyzet, oda küldött az ajtóban ácsorgó férfihoz, mondván, hogy valamit át kell adnia...Közben az is kiderült, hogy ő a szolfézs tanár a suliban, mondjuk nem igazán néztem volna ki belőle, de persze ez nem számít.
- Jó napot. - siettem oda hozzá, miközben egy törölközővel itattam fel halántékomról a nedvességet.
- Edző bá mondta, hogy keres. - néztem az előttem álló hozzám képest igen csak magas féfira.

Daniel:

Magamban egy Falconer nótát dúdolgattam, miközben vártam. Annyira nem szerettem énekelni, még akkor sem, ha csak a fejemben szólt a hanom, ami egy szolfézstanárhoz képest szokatlan, tudom. Persze órán, ha muszáj volt, énekeltem. De inkább most az unalomban való magamban dúdolást választottam. Szép is lett volna, ha a tornateremben eresztettem volna ki csodás énekhangomat. Bár megnézhettem volna milyen a terem akusztikája. A röplabdázó lányokat figyelgettem még mindig és bár nem értettem hozzá, nagyon ügyesnek tűntek. A lecsapódó labda hangja erősen visszaverődött, ezzel választ kaptam az előbbi "kérdésemre" a terem akusztikájával kapcsolatban. Az általam Yosei nevezetűnek titulált lány elég profin játszott, az egyik lecsapása különösen meglepett. Karomat összefontam mellkasom előtt, mikor meghallottam a sípszót. Az edző odaszólította a lányt, mire én kicsit sóhajtottam. Aztán szerencsére Yosei felém jött, közben lazán leengedtem a kezemet magam mellé. A borítékot görcsösen szorongattam a kezemben. Kissé megköszörültem a torkom: - Jó napot'! - köszöntem a lány köszönése után. Eléggé meglepett, hogy egy törölközővel törölgette magát, miközben velem beszélt. Hol a tisztelet? Biztos az öltözőbe zárták... De semmi érzelem nem tükröződött az arcomon.
- Te vagy Yosei Kage? - kérdeztem rá egyből. Aztán rájöttem, hogy nem kellene ennyire ridegnek lennem  a  csajjal ezért kicsit finomabban hozzátettem:
- Mert ha igen, ez a tiéd - nyújtottam felé a borítékot. Nem vártam választ a szinte költői kérdésre, hiszen egyértelmű volt, hogy ő a keresett. - Nem tudom, mi lehet benne - tettem hozzá, s vártam, hogy elvegye tőlem végre, miközben eltöprengtem, hogy szép szeme van...

Yosei:

Kissé megszeppenve fogadtam, fagyos hangnemét, de mikor megenyhült kissé én is megkönnyebbültem. De komolyan egy pillanatra valami fura volt a tekintetében, mintha nem is tudom valamiért kicsit megharagudott volna rám, de persze ez nem lehetséges, hisz most találkoztunk először... Vagy lehet, hogy úgy gondolja túl tiszteletlen vagyok vagy nem tudom...
- Öhm.. köszönöm. - vettem át a borítékot, majd megforgattam kicsit és szemügyre vettem, de nem nyitottam ki. Valahogy féltem kinyitni. - Elnézést, de a Tanár úr már tudja a nevem nekem viszont még fogalmam sincs a Tanár úréról. - pislogtam föl rá hatalmasakat. Tényleg érdekelt, hogy hívják, mert egész jó fejnek tűnt.
- Hogy-hogy tanár lett? Nem néznék ki önből az emberek, persze ez nem számít, szerintem nagyon király, hogy vannak ilyen tanárok is. A régi iskoláimban nem voltak, ráadásul ott mindegyik olyan volt mint aki karót nyelt, főként az ének és rajz tanárok, na tőlük a falra másztam, főleg amikor kiakadtak a... - mikor észrevettem mikről beszélek előtte szám elé kaptam kezemet amiben még mindig ott virított a bontatlan boríték és kissé elpirulva néztem oldalra. Tudtam, hogy a tanárok nem szeretik az ilyesmit hallgatni a diákjaiktól, szóval lehet most nagyon rossz első benyomást keltettem, aminek nagyon nem örültem volna.
- Bocsánat... - sütöttem le szemeimet, majd egy kis világító lámpaizzó "jelent" meg fejem fölött és csillogó tekintettel néztem az előttem álló (mellesleg jóképű)pasira. - Meghívhatom esetleg valamire?-révedtem rá hatalmas szemekkel, nem is biztos, hogy ez a kis akcióm most tényleg az előbbiért volt, vagy pedig, mert édes szájú vagyok és nem szeretek egyedül nassolni.

Daniel:

- Elnézést - köszörültem meg kissé a torkom. - Daniel Dark - mutatkoztam be kissé biccentve a lánynak. Ezek szerint eltaláltam, hogy ő Yosei. Azért csak a halál biztos... Az új ismerősöknél mindig feszengek kicsit, hogy felhozzák, hogy miért is lettem tanár, ha eléggé lázadó külsőm (és besőm!) van. De úgy látszott, Yoseit ez nem zavarja. Bár mondjuk ő is eléggé szabadlelkű típusnak tűnt, ha már csak a haja színét nézzük. Közben elkezdte a lány az életét mesélni, körülbelül Ádámtól és Évától, de szerencsére időben észbekapott. Bocsánatkérése után egyből egy kérdést tett fel, amire egyértelműen nemmel kellett válaszolnom. - Nem, köszönöm - feleltem udvariasan. - De figyelj, lehetne egy kissé személyes kérdésem? - pilláztam le a lányra. Majd ha bólintott, vagy jelzett, hogy bátran feltehetem a kérdést, akkor megszólaltam: - A hajad színe kék vagy zöld? Én nem tudom megállapítani, nem vagyok lány, hogy tudjam a színskála összes színét, beleértve a tevebarnát és a napsárgát. Nekünk férfiaknak körülbelül van a piros meg a kék, amit ismerünk - vontam meg a vállamat kissé, s észre sem vettem, hogy arcomon egy kis mosoly ül. Folytattam a beszédet: - Bizonyára valami speckó neve van - kissé eltöprengtem, de még mindig nem hagytam, hogy a lány szóhoz jusson. Egy pillantást vetettem emlegetett hajára, majd megkerestem a tekintetét. - A volt barátnőmnek, alias exemnek az egyik barátnőjének padlizsán színű haja volt - kezdtem egy történet mesélésébe. - Sosem felejtem el, a konyhában ültek és arról beszélgettek, hogy de jó ez a padlizsán. Én meg azt hittem, hogy főznek valamit, de kicsit csalódtam, amikor beléptem a konyhába - húztam el a számat. Majd hagytam, hogy az emlék kissé átjárjon, de nem akartam erre sokat gondolni, főleg mert már kihevertem szakításomat nagyjából. Eszembe se jutott bocsánatot kérni a lánytól, hogy ezt elmeséltem, reméltem, hogy szórakoztatta törénetem.

Yosei:

Szóval Daniel Darknak hívják akkor az már fix, hogy majd Dan bának fogom hívni. Mosolyogtam magamban, majd kissé csalódott arckifejezés ült arcomra s ajkaim is lebiggyedtek csöppet mikor visszautasította meghívásomat... akkor muszáj lesz valaki mást keresnem akivel sütizhetek. Meglepődtem kérdésén, és már mondtam volna, hogy előbb tett fel, de rájöttem, hogy a pontos kérdés az volt, hogy személyes kérdést, és ez nem egy személyes kérdés volt és... inkább hagyjuk mielőtt belezavarodok.-Persze.-bólintottam és vártam a kérdésre. Már pont válaszolni akartam mikor elkezdett mesélni egy igen mulatságos történetet, amin csak halkan felkuncogtam, közben pedig hátam mögött megjelent egy csapattársam és a fülembe suttogta ideje lenne átöltözni menni, de nekem még semmi kedvem nem volt, nagyon jól elbeszélgettem Dan bával.
- Na szóval a hajam színe türkizkék, se nem zöld, se nem kék, bár a kékhez még mindig közelebb van, régen volt sima kék, is, de a türkizt jobban szeretem. - magyaráztam miközben már a borítékot nyitottam föl és egy röpke pillantást vetettem tartalmára, mire egy hatalmas vigyor ült ki arcomra és majdnem az előttem álló férfiú nyakába ugrottam. A boríték azt a két koncert jegyet tartalmazta amit még két hete rendeltem, méghozzá nem is akármilyen banda koncertjére szóló jegyek voltak, hanem Metallica, kezdetben úgy terveztem, hogy mostanra úgy is összebarátkozok valakivel annyira, hogy eltudjam hívni, de egyenlőre nem sikerült....

Daniel:

Érdeklődve hallgattam Yosei válaszát, miközben újabb pillantást vetettem hajára. - Érdekes - biccentettem. Azon töprengtem, hogyha se nem kék, se nem zöld, akkor mi a csudáért hívják türkízkéknek? Hiszen abba benne van, hogy kék. Jesszusom, nők. Senki ne akarja megérteni őket! A lány elkezdte kibontani a borítékot, mire én el akartam búcsúzni, de azért kicsit kíváncsi lettem, hogy Yosei mit is kapott. Pár pillanattal később a lány már a nyakamban lógott. Ennyire örülni valaminek. Ösztönösen hátraléptem egy lépést, és Yosei válla felett körbenéztem a teremben, ahol nem volt senki. Nagyon vigyáztam mindig is, hogy ne keveredjek semmilyen félreérthető szituációba egy diákommal sem. De nem tudtam elkerültni, hogy Yosei édes illatát ne érezzem. Amúgy durva volt, hogy már többször is észrevettem, hogy a lányok virág illatúan izzadnak. Bezzeg a férfiak. Most is egy liter nemtudommit magamra öntöttem. Na jó, nem. Csak két fújás. Nekem általában kávé illatom van. Ami egyesek szerint visszataszító.
- Tényleg, innék egy kávét. Vagy rágyújtanék. - jutott eszembe, majd finoman megpaskoltam a még mindig nyakamban logó lány vállát, aki remélem vette a jelzést és elengedett. Ha ez megtörtént, akkor hátraléptem egy fél lépést. Ha Yosei izgatott arcot vágott, akkor kis mosollyal megkérdeztem:
- Na mit kaptál? - tettem fel a kérdést remélve, hogy nem túl magánügy.

Yosei:

Hihetetlenül örültem a jegyeknek, és tulajdonképpen észre sem vettem mit csinálok éppen csak akkor mikor megéreztem a kávé és dohány illatát, valamint Dan bá érintését vállamon.
- Elnézést. - engedtem el miközben kínomban mosolyogtam, majd ismét csillogó szemekkel néztem a borítékra, és nyomtam rá egy puszit is. - Hmm? - néztem föl Dan bára.
- Ja hát ez? Két jegy, egy Metallica koncertre. - húztam elő a papír cetliket és lebegtettem meg a Tanár úr orra előtt nagy boldogan, majd hirtelen borúsra váltott tekintetem és leengedtem a kezemet és félrehúztam számat. Nem tudtam mit tegyek a másik jeggyel, meg amúgy is egyedül koncertre menni, nem buli...
- Aaah kéne egy cigi. - túrtam hajamba miközben hátradöntöttem fejem és a plafonra meredtem. Nem tudatosult bennem, hogy az előbbi szavakat nem csak fejben mondtam ki de valóban elhagyták torkomat. Aztán eszembe jutott, hogy van valaki akit talááán érdekelne a másik jegy, és pont itt áll előttem... csak, hogy úy se fogadná el ezt sem.... szóval ez is kilőve... Mély gondolkodóba estem és arcomra egyre jobban kiült a kétségbeesés.

Daniel:

- Ohh - szusszantam kicsit. Elég durva volt, hogy a csaj két Metallica jegyet rendelt. Mert nyilván nem a két szép szeméért kapta. Vagy ki tudja, a mai világban már. Valamelyik tanárnak, mondjuk Lionelnek bizonyára bejön Yosei és ajándékba kapta a jegyeket. Bár Lionel inkább Adelyinre van rákattanva, legalábbis ahogy hallottam. Terjengenek itt a pletykák. De ezek nyilván csak pletykák. Elgondolkodtam, hogy én is néztem Metallica jegyeket, de az én pénztárcám nem bírja el az ilyen fajta kiadásokat. Főleg, hogy gondolni kell az odajutásra, meg nyilván valami szállásra is, mert nem a szomszédban lesz koncert. Persze akkor ott van a hazajutás is, és még nem ettem semmit. Otthon meg persze vár a postaládában a csekk. Szóval nem. Yosei megállapításával egyetértettem, én is cigizni akartam. De az a felmondásommal egyenértékű lett volna, ha rágyújtok a lánnyal és mivel most ecseteltem magamban, hogy nem állok anyagilag túl jól, nem akartam új állás után nézni. Sőt, előjött a tanári oldalam is: - Nem kellene egy ilyen fiatal és csinos lánynak dohányoznia - néztem rá komolyan.
- Én már vén medve vagyok, tönkretehetem magam, de te ne tedd - tettem még hozzá.

Yosei:

- Heh? Dohányzás? Miről beszél tanár úr? Hehehe. - nevetgéltem kínomban, majd végül én is összehúztam szemöldököm és összefontam melleim előtt karjaimat.
- Sajnálom Dan bá de ezzel a megállapításával nem érthetek egyet. - ráztam hevesen a fejemet tiltakozóan. - Egyrészt Dan bá nem vén medve, másrészt ha én nem tehetem tönkre magam akkor Dan bának sincs jogában. - tisztáztam nézőpontomat, majd ismét jegyeimre néztem és a mellettem álló férfira.
- Dan báááá nem szeretne esetleg elmenni egy koncertre? igazából nincs kivel mennem és kár lenne kidobni a másik jegyet, meg aztán egyedül dögunalmas lenne... - húztam számat nagyokat pislogva szempilláim alól.
- Tényleg mellesleg Dan bának van kocsija? - tettem fel újabb kérdést reménykedve, hogy igenlő választ kapok. Végül is ezzel egyszerre megoldódna egy csomó felmerülő probléma is amikre eddig nem is gondoltam, vagy csak nem akartam gondolni.

Daniel:

Yosei szavai hallatán felnevettem. A termet pár pillanatig a nevetésem zaja töltötte be.
- Ez aranyos - mosolyogtam a lányra, majd a következő témára tértünk. - Nem, ne haragudj, sajnos most nem alkalmas egy ilyen nagyszabású koncert - ingattam a fejemet. - Biztos találsz valakit - mondtam bíztatóan. - Például William Wolf. Rendes fiú, őt lehet érdekelné - gondoltam zeneszakos diákomra. - Nem nincs kocsim - csóváltam meg a fejem. - Miért? - ráncoltam kissé össze a homlokom. ~Az kellene még! Egy kocsi.
- Azt még fenntartani öröm lehet, üzemanyag, satöbbi. - Erről eszembe jutott, hogy még a telefonszámlát is fel kellene adnom, mármint be kellene fizetnem. Remek.
- Tényleg kellene a cigi - nyeltem egy nagyot, s reméltem, hogy Yosei válasza leköti majd a figyelmemet.

Yosei:

Kissé meghökkenve néztem tanáromra mikor fel nevetett és azt mondta, hogy aranyos... nem is volt aranyos.. de ez most nem volt alkalmas idő a duzzogásra, meg amúgy is kárpótolt, az, hogy hallottam nevetni, valahogy melegséggel töltötte el a kis lelkemet.
- De őt nem ismerem... épp ez a baj, senkit nem ismerek szinte és ez így annyira rossz, reméltem mire megérkeznek a jegyek lesz valaki akivel mehetek, mondjuk Hidari, de még csak oda se mertem hozzá menni...Komolyan annyira szánalmas vagyok... - és ilyenkor kezdődtek a problémák, mikor is az ilyen gondolataimat hangosan kimondtam, mert ez a depressziómhoz vezető lépcsősor első foka volt, és hát.. nálam rövid az a lépcsősor.
- Jaaa semmi, nem fontos, csak még azt s e tudom, hogy fogok oda eljutni, ha egyáltalán elmegyek.. tulajdonképpen nem is tudom már menjek-e... valahogy elment tőle a kedvem - bámultam magam elé üres tekintettel, második lépcsőfok.
- Ezeket nyugodtan adja oda annak a Willnek vagy kinek. - nyomtam végül  jegyeket Dan bá kezébe.

Daniel:

Csendesen hallgattam Yosei szavait. Hát igen, nehéz a beilleszkedés mindenhová. Ezek szerint ő új volt a suliban. Pedig elég jól beleillett a röplabda csapatba. Említett valakit, akit Hidarinek hívott, de nem tudtam, hogy ki ő. Nem ismertem annyira Yoseit, sőt, de láttam, hogy valami nem stimmel vele. Amikor csak úgy a kezembe nyomta a jegyeket én ösztönösen elvettem. Azért két Metallica jeggyel nem lehet csak úgy játszani! Ráadásul Yosei is hirtelen magába zuhant. A nőknek ezt a depresszív oldalát elég jól ismertem. Finoman, de határozottan megfogtam a lány kezét és visszaadtam neki a jegyeket.
- Találni fogsz valakit, akivel elmehetsz - mondtam lágy hangon, bíztatóan, s közben másik kezemmel finoman megsimogattam a lány hátát, ezáltal merőlegesen helyezkedtem neki. Már a kollega is kiment a teremből. Nem terveztem semmi olyan csinálni a lánnyal, amit meg kellene bánnom, ez csak egy vígasztalás, de azért nem akartam, hogy "lebukjunk".
- Nyugi - suttogtam finoman. Valahogy jónak éreztem magam lányok lenyugtatásában.

Yosei:

Nagy s meleg keze érintése hátamon határozottan kellemes és nyugtató hatással volt rám, és ezt csak megfűszerezte lágy mégis férfias hangja.
- Nem tudom.. már egy pár hete itt vagyok, de még alig beszélgettem emberekkel, és nem tudom miért... - néztem szomorúan szemeibe, persze azt nem mondhatom csak úgy, hogy ha nem vagyok körül véve barátokkal akkor egy idő után komoly depresszióba zuhanok, mert elég hülyén venné ki magát a dolog. Kezemben szorongatva a jegyeket próbáltam megnyugodni és jó dolgokra gondolni miközben mély levegőt vettem, ám jó dolgokra gondolni nehezebb mint gondoltam.
- Dan bá érezte már azt, hogy teljesen egyedül van a világon és nincs senkije és senkinek nincs rá szüksége? - kérdeztem fojtott hangon, miközben próbáltam nem elsírni magam. Hiányzott a nagyi és a barátaim, haza akartam menni, de közben Hidari itt van és csak azért jöttem ilyen messzire otthonról, hogy vele legyek, de ez olyan nehéz így egy idegen országban.

Daniel:

Elléptem a lánytól egy fél lépést, de azért így sem álltam ezer méterre tőle. Csendben hallgattam a szavait, majd első mondata után megszólaltam:
- Nyugodtan kezdeményezz, az itteni diákok nagyon fokékonyak a barátkozásra - közöltem bíztatóan. Hangommal és szavaimmal igyekeztem megőrizni tanári mivoltomat, miközben kedves is próbáltam maradni. Ez nehéz volt. Majd tovább folytattam szavai hallgatását, mert Yosei feltett egy kérdést. Ennek válaszán kissé elgondolkodtam, addig is csendben maradtam. Pár pillanatig csak meredtem a két jegyre a lány kezében. Elgondolkodtam, hogy mi volt akkor, miután édesanyám meghalt. Szinte ugyanazt éreztem, amit az imént Yosei elmondott. Pedig utólag visszagondolva ott voltak a barátaim, akik próbáltak segíteni. Lehet, hogy a lánynak is lennének legalább ismerősei itt, akiket ha jobban megismerne, akár barátok is lehetnének. A kérdésre immáron megszületett a feleletem: - Igen - válaszoltam szűkszavúan, nem akartam erről a témáról beszélni. Sosem voltam az, aki úgy érezte könnyebb neki, ha kibeszéli magából traumáit, ezért minden egyes embernek elmesélte. Én mindig is az önmarcangoló típus voltam.

Yosei:

Jól esett biztatása, bár fura is volt, mert nem sűrűn esett meg, hogy engem valaki biztasson, általában fordítva történt az eset, de egyszer mindenkinek szüksége van rá.
- Igen tudom, hogy azok, csak engem egész idő alatt az foglalt le, hogy oda menjek Hidarihoz, és a hogy megtaláljam, a többiekkel meg nem is foglalkoztam, szóval ez abszolút az én hibám. - sóhajtottam, miközben válaszára vártam, ami nem volt túl bő, de mindent elmondott. Ezek szerint már ő is érezte azt amit én, persze mondjuk többet élt nálam szóval nem meglepő, de jólesik a tudat, hogy nem vagyok egyedül... Lassan rájöttem, hogy ideje lenne visszatérnem az önsajnálatból így adtam magamnak két pofont, amik csak úgy csattantak arcomon és bizony ki is pirosodott helyük, de legalább észhez tértem.
- Huh. Na ez kellett ide. Most már megleszek. - vettem elő ismét mosolygós arcomat és úgy néztem a férfiúra aki előfordulhatott, hogy most igen csak furán nézett rám, de az is lehet, hogy nem.
- Na Dan bá biztos nem szeretne sütizni egyet? Hmm? Kééérem, csak egy sütit. - pislogtam hatalmas kölyök kutya szemekkel elővéve legbájosabb mosolyomat.

Daniel:

Yosei szavaira nem tudtam mit felelni, de örültem, hogy észhez térítette magát. Nekem is könnyebb volt egy normális hangulatú lánnyal beszélnem, mint egy kicsit depresszívvel. - Nem - ráztam meg kérdésére fejemet.
- Nem lehet - néztem komolyan a lányra. - Én tanár vagyok - mosolyogtam rá gyengéden. Nagyon aranyos volt, ahogyan bociszemekkel pillázott rám, de erős személyiségemnek hála nem törtem meg.
- Nem lehet - mondtam még egyszer, s talán ebből Yosei leszűrte, hogy én szívesen mennék, ha mondjuk nem lennék egy 25 év feletti tanár. De mivel az vagyok, szóba sem jöhet a sütizés, fagyizás, vagy egyéb ilyen tevékenység. Reméltem, hogy nemleges válaszommal azért nem gyaloglok bele Yosei lelkébe.

Yosei:

Tényleg csak háromszor mondta ki azt a szót ezúttal, hogy nem... Oké, hogy tanár de attól még igazán nem értem miért nem szabad.
- Azért ennyiszer nem kell visszautasítani. Nem randira hívtalak. - nyújtom ki rá nyelvem enyhe gúnnyal észre sem véve, hogy tegezni kezdtem tanáromat. Vicces, hogy oké, mindig is kijöttem a tanárokkal, de nem azért mert én kiakartam velük jönni, hanem mert ők akartak velem jóban lenni, elvégre nem vagyok én hülye gyerek és a suliban mindig minden rendben volt, ám Dan bá kivétel, vele tényleg jól érzem magam, és nem kell színlelnem a jó pofizást meg hasonló hülyeségek.
- Hülye szabályok... Nem értem mi van akkor ha egy diák meg egy anár megeszik egy sütit közösen vagy valami.. Ennyi erővel miért nem tiltják meg azt is, hogy beszélgessenek órán kívül? - ráncoltam össze szemöldököm durcásan csücsörítve, miközben megmasszíroztam halántékomat, de volt valami fura, ekkor rájöttem, hogy a jegyek ismét nálam vannak...
- Ki az a Will akiről beszéltél? Lehet majd megkeresem. - döntöttem oldalra fejemet mire nyakam roppant egy hatalmasat, én meg vágtam egy fura fejt, mert nem volt túl kellemes érzés.

Daniel:

Az, hogy Yosei letegezett nem kapott tőlem reakciót. Legalábbis verbálisan nem, mert amúgy ösztönösen összefontam mellkasom előtt karjaimat.
- Valaki még a beszélgetést is ellenzi - tettem gyorsan hozzá. De tényleg. És mennyire igazuk van. Rossz tanárnak tarom magam azért, mert közel engedem magamhoz a diákokat. Bár ez a jellememen is múlik. De akkor is. Ha jövőre már nem én tanítom a srácokat, mert jön egy "hivatásosabb" szolfézstanár, akkor nyilván lesz, aki szomorkodik majd emiatt. Ennek meg én lennék az oka. Ha rideg lennék a gyerekekkel még talán örülnének is, ha elmennék.  A lány kérdésére kissé összeszedtem a gondolataimat, és teljesen Williamra koncentráltam. - William elég félénk srác - gondoltam rá.
- De nagyon rendes - bólogattam, miközben megnyugtattam a lányt, hogy Will jófej. - Ráadásul tud héthúroson is játszani - közöltem büszkén, bár a gitártanárnak több érdeme volt ebben, mint nekem, de ez héthúros az azért valami... Nem tudom, Yosei mennyire volt otthon ebben a témában, de reméltem nem veszi zokon, hogy megemlítettem. - De szerintem érdemes lenne megkeresned - mosolyogtam a lányra.

Yosei:

Nem enyhe döbbenet ült arcomra szavai hallatán, tényleg van aki ellenzi még a beszélgetést is? Hol élnek ezek az ős korban? De komolyan ez nagyon kiakasztó, a régi sulimban a töri tanár feleségül vette egy volt tanítványát és 16 év köztük a különbség mégse akadt ki rajta senki, pedig nyilván nem az esküvő előtt pár héttel kezdtek beszélgetni és egymásba szeretni hanem már a.. de ez most nem is fontos. Persze ezeket a gondolataimat inkább nem osztottam meg Dan bával ert esetleg félre érti, mondjuk nem mondom, hogy nem jön be, de... nyaa miket is gondolok, ő egy tanár akit most ismertem meg... Figyelmesen pislogtam amikor adott nekem Willről egy rövid leírás, mi szerint félénk, ugyanakkor nagyon tehetséges gitáros.
- Húú akkor tényleg nagyon tehetséges. - tátottam számat mikor meghallottam,, hogy héthúroson is játszik, az már komoly az biztos.
- Nos akkor én azt hiszem meg is keresem. Köszi mindent Dan bá. - álltam lábujjhegyre s nyomtam arcára búcsúzóul egy puszit, majd már futottam is a női öltöző felé, mert még mindig az edző ruháimban voltam.