Mikor? 2016.04.25. -
Hol? Zeneterem / Ebédlő / Will szobája
Kik? Mihalie Nova & William Wolf

Miha: "Ideje letesztelni az új parókám!" Ezzel a gondolattal vettem fel reggel ezt a csodálatos költeményt, amihez a sötétkék fűzős ruhámat választottam, olyan kis gótosra sikeredett az összkép, a fekete csipkés rész fent meg a szoknyánál lent csak dobott rajta, de azért nekem tetszett. Azért is rendeltem meg anno. Rá is ment a fél zsebpénzem. A másik része meg a parókára, de mit számít? Így tetszik!
Azért finomításként a fekete topánkát vettem fel hozzá, de a fekete dzseki miatt még így is elég megtévesztő volt a szerkóm. Még szerencse, hogy itt a suliban már ismernek, így annyira nem kaptam túl sok megdöbbent arcot, mikor átlibbentem a kollégiumi szobámból a délelőtt óráimra.
Délután pedig direkt ezt a termet választottam ki ahhoz, hogy gyakoroljunk, mivel tudtam, hogy egy órácska és Will befut. Megigérte, hogy találkozunk, én pedig eljátszom a sors szerepét és szembemasírozok vele. Vajon őt mennyire fogom kiakasztani a mai változatommal? Talán már megszokott annyira, hogy szinte észre sem veszi. Bár annak nem örülnék. Talán mégis a fekete ruhát kellett volna...
- Miha, figyelj! Három... kettő... egy... - Ez volt a végszavam elvileg, de így is majdnem elcsúsztam a belépéssel. Némi túlzással értve, az öreglánnyal a nyakamon belefogtam a kb. másfél hete elkezdett darabba, amit a lányokkal közösen akartunk összehozni. A sok klasszikus darab után igazi felüdülés volt némi modernet is játszani.
//zene//

Will: Nagy lendülettel nyitottam be a zeneterembe, ahol úgy beszéltük meg Mihával, hogy találkozunk. - Ó, bocsi, rossz terem - fordultam is ki egyből, ahogy megláttam a teremben egy vadidegen lányt. Vagyis nem tudom, hogy vadidegen volt-e, mert háttal állt nekem, az arcán nem láthattam. Villámgyorsan behúztam magam után az ajtót és el is léptem mellőle. Annyira gondolkodtam, hogy hová beszélhettük meg a találkozót, hogy még hunyorogtam is.
De ha nem ide, akkor hová? Tétóván ismét az ajtóra sandítottam és ajkamba haraptam. Idegesen túrtam bele kiengedett madárfészkembe, azaz a hajamba. Miha mérges lesz, ha nem találom meg, hogy hová kell mennem. Már éppen elindultam volna, amikor nyílott az ajtó. Tuti beégésre számítottam, hogy kijön majd az, akire rányitottam az előbb. 

Miha: - HÉ, HOVA SZÖKSZ? - Amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, izgalmamban majdnem eldobtam az Öreglányt, de szegény már túlságosan is hozzám van nőve, nem szabadulunk egymástól ennyire egyszerűen.
Mikor rákérdeztem, ki volt az, mivel az illetőnek nyoma veszett, Kat csak a szemét forgatta és Willt említette. Áhá, szóval megpróbál meglógni! Azért ennyire szörnyen nem festhetek! Vagy mégis? Ajkamba harapva néztem Katre, aki vonójával karon suhintott. Jó, jó megyek már!
És így kerültem az ajtóba, aminek fa keretébe kapaszkodva, egyik lábam a talajon, másik a levegőbe pózban pislogtam kifelé az ismerős arcra.
- KHM... - Összeszedtem magam, szépen kiegyenesedtem, kiléptem a folyosóra és izgatottan néztem fel rá. - NA, MIT SZÓLSZ? - Nem tudom, neki elújságoltam-e az "új projektem", de gyanítom hogy minimum említettem, mivel nem igazán volt olyan beszélőviszonyban lévő ismerősöm, akinek ne újságoltam volna el leendő szerelésem.

Will: - Miha? - Kerekedtek el a szemeim. - Szóval te voltál bent? - Zavarodottan néztem az ajtóra. - Egyébként - jutottam szóhoz, miután végignéztem a lányt. - Mi ez az új stílusváltás? - Kaján mosolyra húzódott a szám. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem, jó-e vagy rossz, egyszerűen csak Mihás volt.
- Emo, scene, goth, melyik? - Próbáltam nem látványosan nézni másodszorra, de lehetetlen volt. Kénytelen voltam megbotránkozva nézni rá, de közben mosolyogtam, amit meg ritkán csinálok, szóval gondolom arcom most egy nagy katyvasz volt. Van egyáltalán ilyen szó?
- Egyedül vagy bent? - Összeráncoltam a homlkom és ismét az ajtóra tekintettem. Aztán meg a brácsára, ami Miha kezében volt. Próbáltam összerakni a képet, de nem ment, bármennyire is törtem a fejem. Vagy talán beöltözős buli lesz valahol? 

Miha: - MINDEN NAP VALAMI ÚJAT MUTATOK, HA NEM TŰNT VOLNA FEL - Megpróbáltam sértett hörcsög képet vágni, de nem bírtam sokáig, néhány perc után ismét sajtkukac üzemmódban mosolyogtam.
- IGAZÁBÓL FOGALMAM SINCS, EGYSZERŰEN CSAK ÍGY ILLIK ÖSSZE. KAT SZERINT GÓT, SZERINTEM MEG MIHA. - szoknyám szélét két-két ujjam közé csippentve pukedliztem, aztán hangosan felnevettem. Hiába tartam el azonnal a számat, attól még nem maradt azonnal abba.
- TE KÖRBE SEM NÉZTÉL CSAK BENYITOTTÁL AZTÁN GYORSAN BE IS CSUKTAD AZ AJTÓT? NÉGYEN VAGYUNK BENT, EGY SZÁMOT PRÓBÁLTUNK. A LÁNYOK LEHET MOST EGY KICSIT MEGORROLTAK RÁD, DE ÉN ÖRÜLNÖK NEKED. TUDOD MENNYIRE? - közelebb léptem és mutatóujjammal jeleztem, hogy hajoljon közelebb. Tuti, hogy tudta, mi következik szóval kapott egy nagy cuppanóst a pofijára, meg némi rúzst.
- UPSZ, VÁRJ, NYOMOT HAGYTAM - Ujjammal letörölgettem a foltot, bár még ígyis kicsit rózsaszínesebb maradr a bőre, de az már alig látszott szerintem. Max vízzel lejön. Nincs tragédia.

Will: - De ez ma... valahogy nagyon új - vigyorodtam el, majd eltakartam a számat, hogy ne bántsam meg Mihát.
- Éppen ez az! Benéztem és ott állt háttal egy fullidegen lány. Hülye lettem volna bemenni - hőköltem meg, de kénytelen voltam halkan és nem is túl hosszan felnevetni, hiszen Miha állandóan mosolygott és folytonos jókedve rám is átragadt.
Szinte olvasva a gondolataiban közelebb hajoltam hozzá és meg is kaptam hááát, amit megkaptam. De úgy éreztem, hogy egy jobban jutalom Mihának, mint nekem. Amint elkezdte dörzsölni az arcomat, én is így tettem. Azért nem akartam rúzsfoltosan járkálni.
- Mikor végeztek? Vagy mikor jöjjek vissza? - Összreáncoltam a homlokomat, mert nem értettem, hogy most mi a szituáció. Kérdőn és teljes mértékben tanácstalanul néztem a lányra, de szemem azért néha elkalandozott a paróka irányába. Művészlélek. 

Miha: - HA MÁR ITT VAGY, NEM ERESZTELEK! GYERE! - kézen fogtam és, ha nem kezdett el teljes fékezéssel ellnállni akkor bevonszoltam a zeneterembe. A lányok beszélgettek, a hangszerek a tokjukban várakoztak, nekem pedig támadt egy isteni ötletem.
- LÁNYOK BEMUTATOM WILLT, WILL BEMUTATOM A LÁNYOKAT - Gyors bemutatás, nem épp maradandó, de hát ez van.
Némi fáziskéséssel vettem észre, hogy a brácsás kezemmel mutogattam, mivel a másik még mindig Will kezét fogta, vagy legalábbis én tuti nem engedtem el, szóval, ha így volt akkor egy újabb "Upsz" kíséretében elengedtem és hála a vakolatnak az arcomon csak kicsit volt látványos a pirulásom.
- ARRA GONDOLTAM, TE, MINT ABSZOLÚT PÁRTATLAN SZEMÉLY, MEGHALLGATHATNÁD, MIRE JUTOTTUNK. MIT SZÓLTOK HOZZÁ? - Az "oké"-t és a "hát jó"-t hallottam a barátnőim irányából, de tekintetem Willre szegeztem, a szokásos nagy bociszemeket. Bele sem gondoltam, mire készülök, vagy egyáltalán merek-e játszani előtte, de az a tudat bíztatott, hogy nem vagyok egyedül. A lányokkal együtt nem fogok hibázni, ők majd kihúznak az ijedtség mély gödréből. Hű Miha, ma milyen költői vagy! - WILL?

Will: - Én be nem megyek! - Próbáltam meghőkölni, de Miha berángatott a terembe. - Ö... sziasztok - köszöntem kínosan és elhúztam a szám. Halovány és meglepett sziákat hallottam. Látásból ismertem a lányokat, talán még a nevüket is tudtam, ha nagyon akarom.
Miha tervére csak megvontam a vállamat.
- Hajrá - mosolyodtam el, de ez inkább egy vicsorgásnak hatott. Amint elengedte Miha a kezemet, addig hátráltam, amíg valamibe nem ütköztem, ez most pont egy radiátor volt a fal mellett. Mihára néztem és biccentettem, bár nem tudom, hogy ez biztatás akart-e lenni, vagy jel, hogy kezdhetik a játékot. Amint az első hang megszólalt, kicsit oldódott a feszültségem, ilyen hatással van rám a zene. 

Miha: Nagyot nyelve pillantottam Katre, aki bíztatóan eltátogott egy "nyugi"-t, mielőtt elfoglaltam volna a helyem. Most kicsit másképp álltunk, mivel Willnek nem akartunk háttal lenni, vagyis én lehet, hogy jobban örültem volna neki.
Lehunytam a szemem, Trish számolt, aztán belekezdtünk. Kicsit könnyebb volt elfeledkezni az izgulásról és a környező világról, ha már megszólalt a kezemben a hangszer, de valahogy a dal végéig nem találtam meg igazán a helyem, amit szerintem a többiek is észrevettek. Talán Will betudja annak, hogy amúgy is mindig szétszórt vagyok, miért pont a zenében lennék összeszedettebb.
Kíváncsi szempárok sokasága tapadt szegény radiátort szorongató egyszemélyes közönségünkre, vártuk, mi lesz az ítélet. Tudom, hogy Will sosem mondana rosszat, de egy őszinte vélemény az azért mégis csak többet jelent, mint egy lesunnyogott "Klassz volt."... Persze nem fogom erőltetni, had döntse el ő, melyik verziót érzi helyesnek.
Alsó ajkamat rágcsálva vártam, az egyik kezemben a vonó, a másikban az Öreglány lógott.

Will: Elmélyülten hallgattam, amint a lányok elkezdenek játszani. Igazából tudtam, hogy hiába fogalmazok meg hosszú, jelentős, zeneileg és irodalmilag is elismert kritikát, úgyis csak egy mondattal fogok véleményt mondani. Miután a lányok befejezték, mindnyájuk kérdően pillantott rám. Le voltam nyűgözve, mert jól összehozák a darabot.
- Hűha - kezdtem zavartan és kissé el is pirulva. - Nagyon jók vagytok, ügyesen összehoztátok, ha még egy kicsit gyakoroltok, akkor szerintem a Broadwayen is felléphetnétek vele. - Megkíséreltem egy halvány mosolyt. 

Miha: Először meglepetten néztünk rá, aztán egyszerre kitört belőlünk a nevetés. Brodway, haha, jó vicc!
- Na, látjátok! - Kat Willre mutatott közben végig nézett mindannyiunkon. - Ő is megmondta!
- Szerinted megállnánk a helyünket abban a tehetségkutatóban, amit most reklámoznak? - Trish bizonytalansága mindannyiunkét tükrözte, de az, hogy Will szerint jók vagyunk, azért az én önbizalmamon javított.
Azért a választ megvártam mielőtt ténylegesen fellélegeztem volna. Ha ő is azt mondja, belevághatunk, az azért már valami. Mégiscsak régebb óta zenél, mint én, adni kell a szavára. Plusz megbízom benne, ami szintén elég nyomós érv, ugye.
A lányok teljes lelkesedéssel pakolták össze a cuccaikat, és mire én egyáltalán eljutottam a csilli-villi tokig, ők már kifelé indultak hálás köszöneteket zúdítva Willre.
- HÉ, LÁNYOK! Á, MINDEGY. - Itthagytak minket, feltűnően gyorsan elhúztak. Ártatlanul pislogtam Willre és lecsuktam a tok tetejét.
A csat nehezen akarta megadni magát, egyszerűen nem kattant be a helyére, muszáj voltam leguggolni a székek elé, amiken a tok feküdt. Régi vacak! Talán be kéne szereznem egy újat... De úgy szeretem! Elbíbelődtem vele egy ideig, főleg, ha egyedül kellett megbirkóznom a feladattal.

Will: Az arcom lángra gyúlt, mikor a lányok nevetni kezdtek. Talán valami rosszat mondtam? Vagy a lányoknál ezt sosem lehet tudni.
Még egy részt sem láttam az említett tehetségkutatóból, mert nem voltam az a nagyon tévénézős fajta ember, de hallottam már róla. Szerényen felvontam vállaimat. - Biztosan - kíséreltem meg ismét egy mosolyt.
A lányok aztán hamar összepakoltak és távoztak a teremből, én halkan köszöntem el tőlük.
Miha is pakolászott, közben én feszengve álltam a radiátornak támaszkodva. - Öhm, segítsek? - Átnéztem Miha válla felett, hogy mi lehet a probléma. Ha igent mondott, akkor odasomfordáltam, leguggoltam és megpróbáltam ráfeszegetni a csatot a megfelelő pozícióba. - Nem lehet, hogy ez beragadt? - Kicsit jobban erőltettem, de semmi nem történt. Elég régi toknak látszott amúgy is. - Szerintem a zeneboltban meg tudják csinálni - vontam meg a vállam és felkeltem a földről. 

Miha: - A ZENEB... Á, NEM, ODA NEM MEGYEK AZ TUTI! - vágtam rá némi ijedtséggel, amit felváltott egy zavart állapot és a vöröslő képem. - MÁRMINT, FELESLEGES. MAJD VALAHOGY MEGSZERELEM ESTE. ADDIG EZ AZ EGYIK IS ELBÍRJA. AMÚGY IS NÉHA CSAT NÉLKÜL BERAGAD. - magyaráztam egészen más stílusban, ami az iménti kirohanásomra nem is emlékeztetett, mintha ott sem lett volna.
Nincs az a pénz, hogy majd' két hónap után James elé álljak, mint akinek semmi problémája. Megbántott, még ha nem is tudatosan tette.
Ismét lenéztem a tokra. Jajj, miért érzem azt, hogy nem fogom megúszni a látogatást? Nincs pénzem tokra, se újra, se használtra. Én szeretem ezt az elnyűtt régiséget.
- MÉG A NAGYIJÉ VOLT. ÉN CSAK FELTURBÓZTAM KICSIT, MIKOR MEGKAPTAM TŐLE. - A sokféle matrica szétszórva a feketés alapon, nos, az az én művem, igen. - NAGYI MAJDNEM ELDOBTA A HAJÁT, MIKOR ELŐSZÖR MEGLÁTTA. AZÓTA VISZONT MEGSZOKTA, MEG ÉN IS. NEM SZERETNÉM LECSERÉLNI, AMÍG MILIMÉTERS DARABKÉKRA NEM HULLIK. - Elhúztam a szám és tettem még egy utolsó kísérletet rá, hogy összecsatoljam a rakoncátlanját, de nem jött össze. Azért a másik tartott annyit, hogy nem fogom elhagyni útközben, majd nem lóbálom annyira, mint szoktam. Kivételesen jobban fogok vigyázni rá.
- ÉS, MI A TERVED MÁRA? MÁR, AMI MÉG VAN BELŐLE. - Hm, és nekem mi a tervem? Ú, van egy ötletem! Felcsillant a szeme, ebből tuti levágta ő is, hogy megint valami eszembe jutott. Már csak az a villanykörteszerűség hiányzott a fejem fölül, ami a rajzfilmekben a csodás ötleteket jelzi. Lehet, hogy azért nem látszik nálam, mert kiégett? Hm, el ne felejtsem kicserélni.
- SZERETED A FAGYIT? - költői kérdés lett, mivel azonnal megválaszoltam én magam. - HÁT PERSZE, HOGY SZERETED! KI NE SZERETNÉ A FAGYIT?! VAN DUGIFAGYIM A KONYHÁBAN. JÓBAN LETTEM AZ ÚJ NÉNIVEL, ÉS ELTETTE NEKEM A FAGYASZTÓBA. SZERINTEM BE TUDOK LÓGNI ÉRTE, HA MEG ITT VAN, AKKOR ELKÉREM. MIT SZÓLSZ? HM, HM, EGY FAGYI? - Szemöldököm felfelé huzogatva, boldog gyerek mosollyal néztem rá, bár lehet ez inkább a "labdamániás kutya és az új teniszlabda esete" hatást keltette külső szemlélőknek, mint mondjuk Will. Viszont ő ezen nem akad fenn, mivel tudja, hogy rólam van szó, nálam meg a teniszlabda elég sok mindenre jó hasonlat.

ebédlőben:
 

Miha:

Nem volt nehéz meggyőzni Willt, hogy jöjjön velem, szóval sietősen, jobb vállamra csapva a kék alapon fehér pöttyös hátizsákom, kezembe fogva szegény, megviselt hangszertokom elindultam a jelen állás szerinti Föld legkirályságosabb helye felé.
A vacsorának már lassan vége volt, az utolsó elkésett diákok rágcsálták maradék ételüket, a konyháról pedig edények csörömpölése hallatszott ki hozzánk.
- Csüccsenj le valahova, mindjárt hozom! - Ezzel megindultam a pult mögé, de alig tettem meg egy lépés meg is torpantam. - Will, öhm, vigyáznál az Öreglányra? Kicsit nehéz lenne egyensúlyozni mindennel. - Nem lenne lehetetlen, de igen. Inkább rábíznám, nehogy a végén még tényleg összetörjem.
Ha elvette tőlem, akkor megigazítottam a táskám pántját és nagy mosollyal húztam ki magam. Na, így már mehetünk!
Megkerültem a pultot, még visszapillantottam Willt keresve és, ha megtaláltam, esetleg még a tekintetét is elcsíptem, akkor kacsintottam, majd bekopogtam a lengőajtón.
Mázlimra épp az új kedves ismerős pofi bukkant fel, kedvesen üdvözölt én pedig előadtam, mit szeretnék, meg hozzá két kanalat. Kaptam egy kérdő, aztán egy sokatmondó pillantást és eltűnt az ajtó mögött. Ismét megengedtem egy pillantást Willre, mindjárt megkapjuk a fagyinkat.
- Dziękuję bardzo! - Pislogtam rá hálásan és a műanyag jégkérémes tálkával meg a két kanállal megjelentem az asztalunknál.
- Na, ügyes vagyok vagy lenyűgözően ügyes vagyok? - Lehuppantam Willel szemben és felé nyújtottam az egyik kanalat, majd elkezdtem lehámozni a doboz tetejét. - Vanília az alap, de málnás szósz van benne és fehércsoki darabkákkal szórták meg... meg ha jól látom tejcsokival is. Hmmm, nálam nyert ügye van!

Will: Az ebédlőben ültek páran, így kétségem támadt, hogy hogyan csempésszük ki a fagyit. De Miha nem csinált belőle nagy ügyet, egyszerűen fogta és elkérte. Csak én spiláztam volna túl a dolgokat. Remek.
Leültem egy nagyon félreeső, és nagyon kicsi asztalhoz, a brácsát óvatosan a földre tettem. Örökké bántam volna, ha pont az én kezemben esik valami baja. De szerencsére teljesen épségben ért le a földre.
Pár percben belül Miha is megérkezett, egy viszonylag nagy dobozzal a kezében, meg ugye a két kanállal. Átvettem az egyiket.
- Ügyes - dicsértem meg a magam szűkszavú módján, de szerintem sejtette, hogy ezt nálam már igen jót jelent. - Minden simán ment? Nem kellett semi cselt bevetned? - Egy pillanatra elképedtem, amikor megláttam, hogy mennyire jól néz ki a fagyi, de türtőztettem magam és Miha válaszára figyeltem.

Miha: - Minden simán ment, Borowski néni nagyon kedves. Mikor megtudta, hogy bennem is van lengyel vér, onnantól még rendesebb volt. - Kanalam megemeltem, mintha egy tőrrel készülnék lesulytani és megnyaltam a szám, amin elvileg csók és ilyesmi álló rúzs tündökölt, de lehet egy részét lenyaltam, mert éreztem azt a hülye mű ízét, amit annyira nem szeretek. Hiába a márka meg a minőség, akkor sem lehet mindenben jobb.
- Na, lássuk! - belemártottam az olvadozó jégkrémbe a kanalam és egy szép nagy adagot kanyarintottam ki belőle, aztán hamm, bekaptam. Lefagyott még a fülem hegye is, aminek egy csukott szájú sikkanással adtam hangot, aztán jólesően, becsukott szemmel hümmögtem, mikor megéreztem a quartett mennyei ízét.
- Hú, ez teli találat! - nyitottam ki ismét a szemem, de csak azért, hogy lássam Will arcát, amikor ő is megkóstolja és mert már néztem, honnan szedjem az újabb adagot.

Will: - Majd mutasd meg, hogy ki ő, mert nem hiszem, hogy láttam - ráncoltam össze a hoomlokomat. Reméltem azért, hogy Miha nem egy hatalmas teátrális bemutatkozást akar összehozni, hanem csak egy szimpla, ő itt a néni mondatot, messziről.
Semleges arccal kanalaztam egy kis fagyit és a számba vettem. Ilyen finomat még nem ettem, bár van egy olyan érzésem, hogy sosem a legjobb fagyikat veszem meg, hiszen nem akarom az egész zsebpénzemet elkölteni ilyenekre.
Kis aggódás azért megcsillant a szememben, amikor úgy láttam, hogy Miha agyfagyást kapott, de amint láttam, hogy nincs semmi gond, kanalaztam mégegyet.
- Na hogy ízlik? - Kérdeztem, mintha nem láttam volna a reakcióját. - Szerintem edd kissebb kanalakkal - ajánlottam és a terítőre mutattam, amin már nagy foltban fagyi olvadozott. Szerencsére nekem ilyen problémám nem volt, olyan kis adagokat mértem ki magamnak. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el, ha Miha észrevette az előtte díszelgő foltot.

Miha: - Upszi - kicsit mellé ment egy kis adag és a terítőt borította be. Ez nem túl jó köszönet a segítségükért, emg a fagyasztóban fenntartott helyért.
- Nyugi, ez így pont jó, habzsolom az élvezeteket, meg ilyenek - Magyaráztam, bár valamennyivel kisebb halmokat kanalaztam. - Ez a fehércsokis málnás rész isteni! - A tetején húztam végig a kanalam, ami nem volt túl illendő, viszont az íze miatt muszáj volt elcsennem a fehércsoki sávot. Egy halk kuncogásra azért hagytam időt, felpillantottam Willre, mielőtt bekaptam a kanalat. Nyami!
- Új kedvencet avattam, ez már hivatalos! - Szögeztem le a tényt. Pápá "édes álom"-nak nevezett desszert, amit eddig annyira imádtam. Messze lemaradt emögött. A nyomába sem érhet. Simán lekőrözte a málnás újdonság.

Will: - Akkor innentől ezt fogsz reggelizni, ebédelni ééés vacsorázni is? - Úgy ismertem Mihát, hogy képes lenne két napig fagyin élni, vagy még több napon kereszül is. - De akkor le kell ám mondatod a lagangáról, a spaghettiről, a krumpli püréről és még a müzliszeletről is - soroltam azokat az ételeket, amiket én nagyon szerettem és nam szívesen mondtam volna le róluk, bár azért nem mindennapos kaják voltak a menzán.
- Egyébként, hogy jött az ötlet, hogy ezt játszátok el a lányokkal? - Az előbb hallott dalra céloztam, ami egyébként tényleg tetszett. Jó, nyilván egy Smells like teen spiritnek jobban örültem volna, de azt meghadjuk a hegedűtanárnak. Csekkoltam youtube-on és nagyon jól nyomja. Egy pillanatig elábrándoztam az egyik felvételen, majd visszatértem Mihához és egy kivételesen nagy adag fagyit lapátoltam a számba.

Miha: - Á, azért az úgy egy kicsit tömény lenne, de tuti nem heti rendszerességgel fogom enni. - Élvezettel kaptam be egy újabb adagot kanalastul és az utolsó cseppig lenyalogattam a kanálról. Ez kissé lehet fura volt külső szemmel, de szerintem egészen diszkréten csináltam.
- A lasagne-ról soha és semmilyen körülmények között nem mondanék le, se a müzliszeletről, bár inkább a lasagne-ról. - Hangos gondolkodásba kezdtem, melyik ételt nem tudnám elhagyni leginkább a Will álltal felsoroltak közül. Többek között a krumplipüré és a müzliszelet maradt alul a lasagne és a spagetti pedig vitte a prímet, róluk lehetetlennek láttam a lemondásom. Hiszen olyan finomak! Mármint a házi változatok, mert a mű bolti az nagyon nem jön be. Ezt ki is fejtettem szegény, csendes kis Willnek, aki olyan aranyosan tudja hallgatni a szómenéseimet, úgy szeretem, mikor úgy csinál, mintha érdeklődve hallgatna, pedig tudom, hogy a háta közepére kívánja hosszabb idő után már a zagyvaságaimat. Azért ő türelmes, és ezért a gondolatban adott piros pont mellé még egy cuppanós is jár, amit a köztünk lévő asztal akadálya miatt nem tudok gyakorlatban is átadni.
- Kat találta ki, Trish meg bezsongott és mi is fellelkesedtünk. Az eredetije annyira nem tetszik, de ez lehet kicsit nagyképűen hangzik, a miénket viszont nagyon szeretem. Annyira különleges. Mondjuk ez csak egy a körülbelül tízből, amit elkezdtünk összerakni, van mindenféle. Komolyabb is, lazább is. Még egy kis Metallica is belefért, de azzal még hadilábon állok, valahogy nem tudom igazán beleélni magam. Talán, mert nem hallgatok elég ilyen zenét. Vagy csak kevés változatot hallottam, ami tetszett volna. Nem tudom. - Húztam el a szám, aztán jött a kis képzeletbeli lámpa, amiben kicseréltem az égőt és most hopp, felvillant a kis hamis. - Te Will! - Tuti, hogy érezte  a vesztét szegény. - Te tudsz gitározni! Méghozzá csudijól! Mit szólnál hozzá, ha mutatnál nekem pár számot? Tudod, mint, amikor először találkoztunk. Amikor berontottam hozzád, mint egy megvadult rinocéroszcsorda. - Ellentmondást nem tűrően, vagyis inkább tettre és távozásra készen csaptam rá a fedőt a műanyag dobozra és ha Will nem volt elég gyors, akkor a kezéből is kikaptam a kanalat, már ha elértem odáig. Aztán talpra szökkentem. - Hallani szeretnék valamit tőled, most! - Nem volt ez annyira követelőző, mint amennyire a szavakból össze lehetne rakni, de azért finomítottam rajta a folytatással. - Na, léci! - nagy boci szemekkel néztem rá, azzal az ellenállhatatlanul angyalival, aminek csak James tud ellenállni. Persze, mert ő egy... á, nem is gondolok rá! Gonosz nagy mumus! Nem érdemli meg, hogy foglalkozzam vele, inkább Willre és a kérlelő tekintetemre koncentráltam, mert nézni azt nagyon tudok.

Will: - És a brokkoli meg a bableves? - Próbáltam kevésbé népszerű kajákat sorolni, hogy lássam, azokat mennyire szereti. Hát nem gondolnám, hogy Miha válogatós lenne. Talán csak a ló- nyúl- meg ilyen húsokat nem enné meg. De igazából szerintem azokat már mindenki evett, csak nem tud róla. - Pedig a Metallica... az jó - nyögtem ki. James Hetfield azért jól nyomja annyi év után is. Én is tudtam pár M. dalt, egész jól. Már csak a jó énekhang hiányzott. Miha kiskutyacicaboci szemeinek nem tudtam ellenállni. - Na jó. - Látványosan forgattam a szemem, de nem akartam bántani a lányt. - Csak előtte mondj pár számot, mert nem hiszem, hogy azokat tudom, amiket te ismersz.

Miha: - Nem! Azt szeretném, ha te mutatnál nekem számoka. Ha megmondod, mit akarok, azzal elrontom az új meglepetések lehetőségét. Szóval.. Hm, mondjuk azért próbálj meg ismetebbeket játszani, én meg majd igyekszem beazonosítani. Ha nem sikerül, az nem a te hibád, nyugi. Azt hiszem, ideje fejlődnöm ezen a téren is, kicsit le vagyok maradva, főleg hozzád vagy Jameshez képest. - Hadarásomban el is feledkeztem a nyelvem megfékezéséről, csak utólag jöttem rá, a következő másodpercben, és éreztem, ahogy elvörösödöm.
- Na, mindegy - Gyors témaelterelésre volt szükségesm. - Mesélj inkább, mit szeretnél ma eljátszani nekem. - Vállamra akaszottam a táskám és a fagyinkkal felszerelkezve a Öeglányért nyúltam. - Nem szívesen adom ki a kezem közül, de nem vinnéd a fagyit? Kicsit kevésnek érzem a kezeim számát. - Ha rábólintott, átadtam neki, így már kényelmesebben és biztonságosabban fogtam a hangszertokot. Részemről indulhattunk.

Will: - Szóval nincs más választásom, mindenképpen játszanom kell neked. Hát oké. - Milyen jó, hogy ma produktív kedvemben voltam, vagy hogyan is mondják. Már eszembe is jutott számos Metallica, Slayer, Guns meg még sok másik zenekar, amikről Miha valószínűleg még nem is hallott. Na, akkor most szegény lányt bedobjuk a mély vízbe.
- Persze, hozom a fagyit - vettem át. Arra számítottam, hogy minimum kettő, de inkább három részre fagy majd a kezem, de szerencsére ilyen be sem következett.
- Na, akkor legyen úgy, hogy én elmegyek a koleszba a gitáromért és a zeneteremben találkozunk, vagy valahol, ahol van erősítő, mert tudod, az elektromos gitárok csak úgy szólnak jól. - Ezzel a mai napom leghosszabb mondata ki is volt pipálva. Kérdőn néztem a lányra, hogy hogyan tetszik neki ez az ötlet.

Miha: - Hacsak a szobatársad nem riad vissza a női társaságtól, mehetnénk hozzád is. Engem nem zavar plusz egy pár fül és, ha informátoraim nem csaltak, ami lehetetlen, mert arany emberek, akkor az edző szabadságon van. Vagyis nincs, aki átlásson tökéletes álcámon. - Ami egy színes frizurából és egy nőiesen csodálatos külsőből állt. Á, simán bejutok vele egy fiú koleszba!
- Persze nem akarom erőltetni, de tudtommal ilyenkor minden zeneterem foglalt, nálad viszont lehetne nyugisan zenélni. Vaaaagy - direkt elnyújtottam a magánhangzót a szó majdnem közepén - Szerezd meg a hangszert és lógj be hozzám. Összecsomózom a szomszédok lepedőit és tiszta álRapunzeles jelenet lesz, ahogy felmászol rajta. - Kuncogtam, mivel láttam magamelőtt a jelenetet, de nem ám egyszerűen, japán rajzfilmes chibi stílusban. Szegény Will! Bár ő még rajzoltan is olyan aranyos!

Will: Erősen mérlegeltem a tervek között. Hogyha én mennék Mihához, akkor valószínűleg a portás elkapna az első percben, felmászni az ablakon nem tudnék, még akkor sem, ha Miha összekötné a létező összes lepedőt a lánykoleszban. Tesiből sosem voltam jó, kötelet mászni sem tudok.
A Mihát "üldöző" edzőbá nincs a suliban, szóval nem kaphatná el őt, ráadásul most a kedves portás van nálunk, aki tuti beengedi Mihát. Főleg, hogy most szinte felismerhetetlen, mármint annak, aki nem ismeri.
- Okés, akkor menjünk hozzánk, ha szerencsénk van, akkor egyedül leszünk. - Összeráncoltam a homlokomat, mert ez így szörnyen hangzott, de na. Remélem, azért érthető volt.
Szóval, ha Miha beleegyezett a tervbe, akkor a fiúkolesz felé vettük az irányt.

Miha: Fura volt Will szájából olyasmit hallani egy mondatban, hogy "szerencse", "egyedül leszünk" és mindezt a szobájában értve. Na, nem akartam én egyből a rossznak titulált dologra gondolni, de nőből vagyok, pasi koleszba indultam, ahol kettesben vagyis személyesebb hangulatban lehetünk. Ez azért szerintem elég sok fantáziát beindítana, de főleg az enyémet.
Jajj, Miha szedd össze magad! Will nem olyan! És egyébként is, nem akar tőled semmit, meg te sem tőle, világos? Na, de ha... Á, nincs "de" meg nincs "ha"! Will rendes srác, nem zizinek való.
Alig észrevehetően szerettem volna megrázni a fejem, a hosszú fürtjeim azonban elárultak, mikor ide-oda kezdtek el himbálózni. Közben persze nem álltunk meg, haladtunk az emlegetett szoba felé és belül éreztem, hogy izgulok. Most jöhetne a könyves klisé az izzadó tenyérről meg a heves szívdobogásról, bár utóbbi végülis nálam is megvan, akkor én most sablonos csaj karakter vagyok? De legalább dögös, nem nyafka sablonos karakter. Olyan egyedien sablonos.
- ÜDV MR. HOCHES! - legszebb mosolyom villantottam az ismerős portásra, aki csak meglepett arcot vágott, majd Willre nézett, aztán ismét rám és mutató ujjával néma intelemmel utasított rendre minket. Csak legyintettem, aztán integettem is neki és a megszokott útvonalon elindultam felfelé.
- TUDTAD, HOGY A FELESÉGE MEGSZÁLLOTT MACSKA-RAJONGÓ? VAN VAGY TÍZ CICÁJUK MEG EGY RAKÁS MACSKÁS HOLMIJUK. KÉPEK MEG DÍSZEK, MINDENFÉLE CUCC. - magyaráztam teljes természetességgel Willnek, miközben sétáltunk tovább a szobájához, aztán megálltam az ajtó előtt. Nem is igazán figyeltem oda, miket fecsegek össze-vissza, de a macskák iránti mánia is szóba került, meg a macskák úgy átlagban, aztán valahogy a musical, ami nekem nem tetszett egyáltalán és legszívesebben kimentem volna az előadásról annó, de mivel azt nem illik így maradtam, és az illemből eljutottam a tegnapi matek háziig. Rejtély, hogyan is csináltam mindezt.
Fülem az ajtóra tapasztva hallgatóztam, ha Will megmozdult vagy megszólalt, lepisszegtem.
- ÉN AZT HISZEM, HOGY... - és ekkor elveszett a támasztékom. Egyenesen beestem az ajtón, neki a kifelé igyekvő srácnak, aki szerintem legalább annyira megijedt, mint én. - OPSZ! - Visszanyertem némi segítséggel az egyensúlyom és lányos zavaromban elpirulva pislogtam hol egyikükre, hol a másikra.

Will: A portás szerencsére beengedett minket egyből, azért biztos, ami biztos, Miha bevetette a bájait, de képes lettem volna elrángatni őt onnan, ha kell. Sosem jó, ha egy portás kiszúr magának. A szobám felé menet hallgattam, ahogy Miha össze-vissza fecseg mindent, nem is igazán tudtam felfogni az egyik témát sem, mert egyből jött a másik. Ha az egyik pillanatban a színházról beszélt, biztos lehettem benne, hogy a következő pillanatban valami teljesen másról, mint például a madarak szaporodásáról.
- Miha, ez az én szobám, simán bemehetek - próbáltam félretolni, de abban a pillanatban Vincenzo kijött a szobából, Miha meg beesett. Már meséltem a szobatársamnak a lányról, szóval egyáltalán nem volt meglepve. Egy "értek mindent haver" arckifejezéssel távozott. Én kelletlenül belöktem Mihát az ajtón és magunkra csuktam.
- Ülj le - kínáltam fel neki a helyet, de szinte biztos voltam, hogy mondatom felénél már az ágyamon is landolt. - Szóval akkor játszak valamit? - Az ágy végében lévő gitártartók egyikéről levettem az akusztikust. Hát ha nincs erősítő, nincs elektromos gitár se. 

Miha: - MINDIG ELFELEJTEM, HOGY EZ A TUSKÓ A SZOBATÁRSAD - Grimaszolva, orrom felhúzva néztem Vincenzo után. Sosem fogjuk megkedvelni egymást ez tuti, de az is, hogy nem rajtam múlna a próbálkozás sikere. Ha ő jó kisfiú, mint mondjuk múltkor arra a két percre, akkor én is az lennék. Mármint jó kislány, nem fiú! Az azért elég bizarr lenne.
Meg sem várva a felajánlást landoltam az ágyon, lerúgtam a cipellőimet, megragadtam Will egyik pulóverét, ami az ágyon volt és szépen törökülésbe rendeződtem, ölembe terítve a ruhadarabot, mert azért nem mutogató-showt jöttem rendezni.
- Á, NEM, NEM AZÉRT JÖTTEM, SZÓVAL NEM MUSZÁJ - Válaszoltam a kérdésére a tőlem tellő legnagyobb komolysággal. Aztán persze előkerült az utánozhatatlan mosolyom és kinyújtottam a kezem a letett fagyi felé. - KÉREM SZÉPEN A ZSÁKMÁNYUNKAT, AMÍG JÁTSZOL MEGESZEM A RÉSZED IS. TUDOD, FELÁLDOZOM MAGAM A JÓ ÜGY ÉS A CSODÁS MUZSIKA OLTÁRÁN. - Magyaráztam a körítést ahhoz, hogy mennyire szeretném befalni a dobozka tartalmát. Azért hagyok Willnek is, nem lennék annyira önző, hogy elvegyem előle, mikor láttam a tetszését elnyerte.

Will: - Ha rosszul leszel, nem vállalok érted felelősséget. - Odanyújtottam neki a fiagyisdobozt meg a két kanalat. - A jobb oldali a tied - céloztam az evőeszközökre. Valamiért kínosan ügyeltem az ilyen dolgokra. Kihúztam az íróasztal melletti széket, hogy pont szemben legyek Mihával és leültem oda.
- Na ezt ismered? Szólj, ha igen. - Elkezdtem játszani a Master of puppets című számot a Mettalicától. Választól függetlenül ez ugrott be hirtelen:
- De ezt, - csaptam a hőrok közé, - mindenki ismeri, csak senki sem tudja, hogy mi ez. - A Nirvana Smells like teen spiritje volt. Eléggé szerettem játszani, bár akusztikuson egy picit furán hangzott. 

Miha: - Á, EZT TUDOM, EZT TUDOM! - Mutattam lelkesen a gitárra, amin Will olyan hihetetlenül ügyesen játszott. Annyira felvillanyozott a felismerés!
Még Dominik játszotta egyszer, amikor őt is nyaggattam, hogy mutasson valamit az új "szerzeményei" közül. Annyira ügyes ő is, bár már nem játszik annyit, mint régen. Azért én szerettem hallgatni. Ha olyan jó lenne a memóriám, amennyire nem az, még a szövegből is beugorhatna valami, mert kicsit sokszor meghallgattam utána az eredetit, de ezt inkább nem közöltem Willel, így is olyan jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egészen tudatlan ezen a téren. Bár... a szám címe sincs meg, de az előadó...
- EZ ÖHM... VÁRJÁL, TUDOM! TUDOM, TUDOM, TUDOM! NEM VÉLETLENÜL... NIRVANA? DE! DE AZ! - Még lelkesebb lettem, mikor rájöttem, mit hallottam. Persze a nagy szóáradattal megvártam a produkció végét. - EGY IDŐBEN KICSIT-NAGYON MEG VOLTAM ŐRÜLVE, ÉS MEGPRÓBÁLTAM ELJÁTSZANI... HÁT... NEKED JOBBAN SIKERÜL, EZ TUTI. JÁTSZD EL MÉG EGYSZER LÉCI! - Közelebb csusszantam hozzá, ügyeskedvem kellett, hogy a pulcsi is a helyén maradjon meg a szoknyám se hagyjam el nagyon, vagy gyűrjem össze, de azért odébb kerültem, közelebb Willhez. Tuti, hogy nagy, csillogó szemekkel néztem rá, amennyire toppon éreztem magam, ez egyértelmű látványosság lehetett tőlem.

Will: A Nirvanát szerettem játszani, szóval Miha kérésére megismételtem mégegyszer. Ha jó lett volna a hangom, tuti énekeltem is volna hozzá, de az sajnos nem volt valami remek. Maradtam a gitározásnál. Miután végeztem, egy pillanatnyi elégedettség volt a pillantásomban, de ez gyorsan el is szállt. - Ha akarod, mutatok belőle pár akkordot - ajánlottam félszegen, miközben szorosan lefogtam a húrokat, nehogy megszólaljanak.

Miha: Meghallgattam még egyszer és ismét elárasztott a nosztalgia. Annyira, de annyira jó! Örültem, hogy ilyen remek előadásban hallhattam és legszívesebben elkezdtem volna dúdolni vele együtt, de sikerült visszafognom a késztetést. Azért magamban extra hangerővel toltam. - Gitáron? A gitár meg én? Még mindig megbízol bennem. - Nagy szemekkel néztem Willre. Jólesett a bizalma, örült a kis lelkem, táncot járt, remélem nem esős változatot, mert esernyőt azt nem hoztam. - Na, jó, nézzük, mire emlékszem. - Úgy csináltam, mintha azért fűzném össze az ujjaim, hogy kiropogtassam a nagy munka előtt, de csak egyet roppant és arcomon fájdalmas grimasz futott át. Várakozóan pislogtam Willre.

Will: - Ugyan nem olyan nehéz gitározni! Ráadásul a brácsán is húrok vannak. Igaz, kettővel kevesebb, de a húrok, azok húrok - biztattam a lányt. Igaz, abba nem gondoltam bele, hogy ellenkező esetben nekem sem tetszett volna, ha rám akarja tukmálni a brácsáját. De azért láttam Mihán, hogy akar gitározni, csak nem mer. Odaültem mellé az ágyra és a kezébe nyomtam az ütött-kopott hangszert. Megvártam, hogy mit csinál magától, aztán kis idő után segítettem neki minden ujját beállítani a megfelelő helyre és ezáltal előcsalni a megfelelő hangzást.

Miha: - DEJA VUM VAN. - Szólaltam meg, mikor megkaparintottam a hangszert. Már arra sem emlékszem, hogyan kell helyen tartani, hogy normálisan elérhessek mondjuk minden hangot és ne kelljen hozzá kicsavarni a kezem.
- ARRA EMLÉKSZEM, HOGY AKKOR IS ITT ÜLTÜNK ÉS MILYEN TÜRELMESEN MAGYARÁZTÁL A DALRÓL, AMIRE VISZONT NEM EMLÉKSZEM. TUTI VALAMI ILYESMI VOLT, BÁR A MEMÓRIÁM MEG AZ ARANYHALÉ ELÉG SOK KÖZÖS VONÁSSAL BÍR. - Ujjaimmal csak úgy improvizálva, amatőrként próbálkozva helyezkedtem el a húrokon, gondolom, nagyon nem így csinálja egy profi, de nem is terveztem azzá válni egy öt perces gyorstalpaló által. - Szóval ez így... aha, nem jó. - Will megigazította a kezem és kíváncsian szólaltattam meg a húrokat. - AKKOR ÉN MOST VONÓ VAGYOK? EGY SZÉP SZÍNES VONÓ, EZ VICCES. - Elnevetgéltem saját agymenésemen és tovább kísérleteztem. Nem lesz az én hangszerem ez sem, viszont tetszett, hogy egészen szép hangokat csaltam ki belőle, többnyire segítséggel.

Will: Én is élénken emlékeztem, ahogyan Miha kezébe próbálom beleerőltetni a gitárt. Azért nem olyan ijesztő! - Oké, akkor legyél te a vonó. - Sikerült Miha gondolatmenetéből egy dlemet elcsípnem, így azt tovább forgattam, mint ötlet. Úgy helyezkedtem, hogy Miha bal oldalán üljrk. - Én fogom az akkordokat, te meg pengesd a húrokat. - Ha eddig nem tettem volna, akkor most odaadtam neki a pengetőmrt. Reméltem, hogy tetszeni fog neki az ötlet, mert nem akartam beégni.

Miha: - HÁH, ÍGY MÉG AKÁR GITÁROZNI IS TUDNÉK - Will szorosan mellém csüccsent és a feladat oroszlánrészét magára vállalta. Nekem ez pont elég volt ahhoz, hogy egy felé tudjak fókuszálni, a húrokra, amik persze cseppet sem voltak egyszerűbbek, már, ami a használatukat és elviselhető hangzásukat illeti, mivel, ha csak úgy nekiáll valaki vagánykodni velük, elég fájdalmas eredmények is születhetnek. Azt meg most, ebben a helyzetben inkább nem, köszi.
- Ó, EZZEL GYEREKJÁTÉK LESZ, NA FIGYELJ! - Nekiveselkedtem, a pengetőt a húrokhoz tettem és tadamm! A nyelvem kicsit tuti kilógott, mert persze, ha koncentrálok akkor előfordul az ilyesmi. Óvatosan, de határozottan megpengettem, amit meg kellett és egészen tisztán csengett, meglepően jó vagyok! Na, jó, Will is segített.
Felé fordítottam az arcom és felnéztem rá. Azta, de közel ül! A vakola alatt Miha pirulásnak indult saját eszement gondolatai hatására, amiket nagyjából visszafogott, tehéát csak egy erősebb, de nem túl látványos rózsaszínes árnyalat tűnt fel arcocskáján. Arcocskámon. Körmondatokban besztélek, gondolok... izé... nem tudom mit csinálok. Az viszont tuti, hogy némi zavarral az éterben, de nagy szemekkel pislogtam fel Willre, és valahogy nagyon nem ment levenni róla sötétbarna kémlelőimet.

Will: Lefogtam egy egyszerű akkordot. Oké, lefogni nem volt olyan egyszerű, mert teljesen ki kellett csavarnom a kezem. Nem véletlenül tervezték egy személyesre a gitárokat, de mindegy. - Alsó három húr - közöltem egy picit tárgyilagosan, de ha megszólalt a hang, elmosolyodtam. - Egész jó - biccentettem elismerően. Már fogtam is volna a következő kombinációt, de észrevettem, hogy Miha felbámul rám. Ahogy láttam, elég vörös volt. Egy pillanatig csak magam elé bámultam, összeráncolt szemöldökkel. - Miha... - nem is tudtam, hogy fejezzem ki magam. - Szóval.... - megköszörültem a torkom. Komolyan a lányra néztem. Nagyot sóhajtottam, majd hadarni kezdtem: - Nem vagy lázas? Olyan piros az arcod...

Miha: Willel gitározni nem is olyan nehéz, főleg ha a feladat oroszlánrészét magára vállalja. Ha így játszanánk, csodás duett lenne. Gondolataim elkalandoztak és nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak fel rá. Hiba volt. Vagy mégsem? Nézőpont kérdése.
Hasonlóan zavarba jött attól, hogy nézem, mint én, hogy ő néz. Ezt leplezendő vagy legalábbis elsőre ehhez jónak tűnő, megfogtam szépen a gitárt nehogy lecsússzon és kicsit feljebb emelkedtem, hogy adjak egy cuppanóst az arcára. Ez köztudottan megoldja a zavaros helyzeteket. Ahha, vagy nem. Inkább generálja őket.
Mikor már majdnem ott voltam, a gitár megbillent vagy lehet, csak így érzékeltem, de a lényeg, hogy arc helyett száj-csücsök lett belőle. Nem tudom, ismétlem, fogalmam sincs, hogyan sikerült.
Ártatlan vagyok! Meg paprika piros.
Teljes döbbenettel, üzemzavarral és lefagyottan, nagy szemekkel ültem vissza. Össz-vissz annyira futotta, hogy Will szeme helyett a száját néztem. Mert ilyen hülye vagyok! Attól féltem, nagy bakit csináltam és mindjárt kivág, aztán fel is út, meg le is, vagy valami ilyesmi.

Will: Az oké, hogy megszoktam a fura viselkedést Mihától, de ez már több volt, mint fura. Nagyon zavarba ejtő volt az egész szituáció. És ami a legtosszabb volt, hogy egyre jobban lecsúszó gitárom majdnem a padlón végezte. Füleimben már előre csengett a hatalmas reccsenés, rémálvaim hangja. Mielőtt azonban bármi katasztrófa történhetett volna, megragadtam a hangszer nyakát és szinte azt kitépve Miha kezéből felpattantam. - Azt hiszem, ennyi elég lesz, mielőtt még ez - emeltem meg egy kicsit a gitárt - a földön landol. - Kissé idegesen visszatettem az állványra a hangszert. Ha végeztem, ahol visszaültem Mihával szembe a székre, ahol kezdtem az egészet. - Csokit?

Miha: Esküszöm az égre, nem szoktam gyakran sírni. A legtöbb lánnyal és az általában rólam alkotott képpel ellentétben nem ilyen látványosan vagyok érzelgős típus. Inkább olyan "mindent elnyelek vagy szavakba öntöm" verzióban, ami egfyesek szerint zavaróbb, mintha bömbölnék. Most viszont, ahogy Will kikapta a kezemből a gitárt, felpattant és majdnem leharapta a parókám, amitől a könnycsatornám akkora erővel rezzentek össze, hogy kilöttyent pár csepp és összegyűltek a szememnél, hogyx ha nem kapcsolnék gyorsan, kibuggyanhassanak. Lenyeltem őket, de ettől még riadt kismadárként ücsörögtem reflexből összehúzva magam kisebbre.
- BOCSÁNAT - motyogtam még mindig némi arcpírral, plusz kalapáló szívvel. Szóval Will nem lepődött meg ezen a tévedésen. Vagy annyira lekötötte a gitárja, hogy fel sem tűnt neki. Magamban tépelődtem, kifelé alsó ajkam harapdáltam, ami, ha valaki jól ismer, pontosan tudja, hogy azt jelenti, én most gondolkodom. Méghozzá azon, miért reagált vagyis nem reagált Will az előbbire. Csak rám volt ekkora hatással? Ha egy fél miliméterrel arrébb megy... De neki semmit sem jelentett. Vagyis, vagy
egy: annyit lógtunk eddig együtt, hogy ez természetesnek tűnt neki, csak én vagyok lemaradva.
kettő: észre sem vette, mert a gitárjával volt elfoglalva. Ami azért valahol sértő, mert mi az, hogy nem tűnik fel neki egy "majdnemcsók"?!
és három: elrejtette a zavart énjét és nem mutatja nekem, de őt is totál lesokkolta, hogy mi az előbb majdnem... szóval majdnem...

Will: Amint észrevettem, hogy Miha pityeregni kezdett, kérdőn felhúztam az egyik szemöldököm, szinte természetellenesen magasra. Még sosem láttam lányt sírni, sőt igazából senkit sem. Na jó, kivéve, amikor az otthonban az egyik kisfiú elesett és eltörte a kezét. Nem igazán tudtam, hogy mit reagáljak. Karjaimat védekezően összefontam magam előtt. Megköszörültem a torkom. - Semmi baj. - Csak ennyit tudtam kinyögni. Hát nem túl empatikus, az tuti. Pár másodperc kínos csend után annyit tudtam még hozzátenni: - Mi a gond?

Miha: - MI? JA, SEMMI, TÉNYLEG. - pislogtam még párat sűrűbben, mint megszokott és eltűntettem minden nyomát az előbbieknek. Ha ő tovább lépett ilyen egyszerűen, akkor nekem is menni fog.
Szoknyám szélét gyűrögetve szép fokozatosan összeszedtem magam és még egy mosoly is összejött, igaz, nem olyan teli és tökéletes, mint, amilyet produkálni szoktam, de megteszi, egyelőre legalábbis.
- SZÓVAL... ÖHM... VISSZAKANYARODVA AZ EREDETI TÉMÁRA. KÖSZÖNÖM, HOGY MEGMUTATTÁL EGY KICSIT EBBŐL A... VILÁGBÓL. - Kicsit nehezebb volt a visszazökkenés, mint reméltem, viszont határozottan jó úton haladtam felé.
Az előre lógó tincseket hátradobtam a hátam mögé, most nem tetszett annyira, hogy a szembe lógnak, ami még így sem talált a helyére, azt a fülem mögé tűrtem. Megpróbálkoztam egy szemkontaktus teremtéssel, ám, ha véletlenül összejött, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva azonnal lesütöttem a szemem és a kezem néztem, meg a kis ráncokat, amiket a szoknyámon alkottam.

Will:  Hát, ha semmi baj nincs, akkor nincs, nyugtáztam magamban. Végülis én minden tőlem telhetőt megtettem, ugye? Azért kicsit összeráncoltam a homlokomat. - Öhm, igazán nincs mit - vontam meg a vállam, majd bizonytalanul hozzátettem: - Máskor is. - Halkan megköszörültem a torkom. - Nem olyan nehéz megtanulni gitározni. Ha gondolod, - kezdtem félszegen, - bevezethetlek komolyan is az alapokba. Vagy valami ilyesmi - tettem hozzá gyorsan. Magam sem tudom, miért elkezdtem dobolni az ujjaimmal az asztalon, szép, egyenletes tempóban és nagyon-nagyon halkan.

Miha: - Will ez igazán... nagylelkű felajánlás, és kifejezetten merész, főleg, hogy az előbb majdnem összetörtem egy baki miatt, de nem hiszem, hogy az Öreglány díjazná, ha megcsalnám egy másik hangszerrel. Remélem érted, hogy értem. - Abbahagytam a szoknyagyűrögetédt és összefontam ujjaim az ölemben. - Amúgy - kerestem valami okos témaelterelést -, született mostanság valami új szerzeményed? Már ezer éve nem mesélsz ilyesmikről, pedig tudod, mennyire szeretem, amikor alkotsz. - mosolyom teljes valójában visszatért, igaz, volt még mit finomítani rajta. Ha született valami új, egyértelműen hallani akartam, ha pedig nem, akkor megpróbáltam rábeszélni egy kis rögtönzésre. Szívesen hallgattam volna még, ahogy játszik, az sokat segítene a kis viharszerűségen, amit a gondolataim képeznek idebent. Vicces, hogy Willtől várom a segítséget egy tulajdonképpen pontosan Willes problémára. Ha Kat itt lenne, tudom, mit mondana erre és azt is tudom, milyen ívben repülne, amikor kihajítom az ablakon. Újabb gondolatmenet, villámlott, aztán hangosan dörrent idebent.

Will:  Ha nem, hát nem. - Megvontam a vállam, mert több reakciót hirtelen nem is tudtam kicsikarni magamból. Emiatt nem voltam se boldog, sem szomorú. Csak úgy volt és kész. Valószínűleg, ha gáláns lovag lennék, elkezdtem volna mondogatni, hogy á, ugyan, izém akármi. Na ezért nem vagyok lovag. De még csak fegyverhordozó sem. Nem az én stílusom.
- Á, mostanában nem jött ihlet. - Egykedvűen megvontam a vállam ismét. - Imprózni meg annyira jól nem tudok. Csak ha olyan kedvem van, ami azért ritka, vagy ha muszáj. Mondjuk órán. - Elgondolkodtam, hogy mennyire jó, hogy nem minden nap kell szenvednem az improvizálással. Annyira mostanában nincs hangulatom hozzá. - Van valami új tanár, Mr K, na ő aztán szinte csak impróztat. - Hitetlenkedve csóváltam a fejem. - Jó kis történeteket hallottam róla - vontam meg a vállam.

Folytatás >>>