Mikor? 2015.03.22.
Hol? Folyosók
Kik? Stephan Tyson & Daniel Dark & Moira Ever

Stepan:

A folyosón haladtam, mert az egyik tanár beszélni akart valamiről. Passzoltam a helyzetet, pedig most nem is csináltam semmi marhaságot. Reméltem ezt a tanár is tudta. Ahogy haladtam elment mellettem egy ismeretlen lány. Eég csinos volt hogy még én is utánna nézzek. Napszemüvegemet lejjebb csúsztattam és úgy néztem utánna. - Ej ha... - mondtam mikor már hallótávolságon kívül volt, majd folytattam az utam.

Daniel:

Miután egy kellemesnek aligha mondható, negyed órás kiselőadást végighallgattam az egyik kedves kollégámtól, amiben vázolta nekem az egyik diák kissé elferdült jellemét, elköszönve kimenekültem a tanári szobából. A fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok. A srácot talán Stephannak, vagy valami ilyesminek nevezte az előbbi beszélgetés során a tanár. Nem emlékeztem pontosan a nevére, de tudtam, hogy az S betűs fiúnak nehéz percei lesznek. Azt persze nem tudom, mit csinálhatott, hogy ennyire kiakadt rá a drága kolléga, de lehet, hogy jobb, ha nem is tudom. Én ennyire persze sosem akadtam ki még diákra, de nem is akarok. A folyosókra érve alig láttam valakit, csak egy lány sétált szembe velem. Kedvesen elmosolyodott, bár én nem tanítottam és köszönt. Illedelmesen visszaköszöntem neki, egy apró mosolyt is megengedve magamnak. Nagyon csinos volt a lány, de tanárként nem néztem rá "úgy." Hiszen az nem helyes. Egy fiút is észrevettem, aki előttem sétált, majd egy bizonyos idő után hátra fordult és nyilván a lányra érve megeresztett egy kis, elég információszegény dicséretet. - Na de kérem - szólaltam meg, mert én mégis csak az udvariasság híve voltam. - Ha lehet, legközelebb csokival és virággal udvaroljunk - húztam ki magam teljesen, hangom komoly volt, de valószínűleg senki figyelmét sem kerülhette volna el egy ilyen helyzetben, a szemem körüli nevetőráncok sokasága.

Stepan:

A lány tényleg csinos volt és nem is bírtam nem hangot adni neki, mikor valaki megszólalt a hátam mögött. Mikr ránéztem, rájöttem hogy ő az a tanár akit meg kellett keresnem. Levettem a napszemüveget, és elraktam, majd bemutatkoztam. - Stephan Tyson vagyok. Azt hiszem pont önnel kellett találkoznom. - mondtam ahogy a kezemet nyújtottam. - Az előbb pedig nem akartam megsérteni a hölgyet, bár tényleg elég csinos. Azt hiszem megfogadom a tanácsát. - mondtam, bár nem bírtam megállni egy mosoly nélkül. - Elnézést ha kelemetlenséget okozott önnek ide fáradni, de ön tudja mi a problémája velem a kollégájának ? - kérdeztem és az egyik ablakpárkánynak dőltem. Mondjuk nem értettem hogy éppen iért egy énektanárral kellett találkoznom.

Daniel:

A fiú levette a napszemüvegét, ami szimpatikus mozzanat volt számomra, bár nem értettem, hogy eddig miért viselte, hiszen az épületben voltunk. Amikor kezet nyújtott, illedelmesen megszorítottam a kezét. - Daniel Dark - biccentettem. Stephan-Stephan. Igen, gyanítom róla kellett egy kis monológot hallgatnom pár perccel ezelőtt a tanári szobában. Lazán leengedtem a kinyújtott jobbomat, s közben majdnem visszakérdeztem, hogy biztosan velem kell-e találkoznia. De nem tettem, sőt nem is adtam hangot a megdöbbenésemnek. A srác visszatért az előbbi témához, s lezártnak tekintettem a mondatával, csak biccentettem. Rendes arcnak tűnt, bár nem tudtam, hogy ez csak valami álarc, amit nekem mutat, vagy tényleg ilyen valójában is. De mivel nem vagyok előítéletes, úgy gondoltam, hogy szimpatikus nekem. - Egyáltalán nem okozott nekem kellemetlenséget idefáradni. - Görgettem magam előtt a szavakat, hiszen csak egy ártatlan véletlen lehet, hogy most összefutottunk. Nekem a kollégám nem emlegetett semmit, hogy beszélnem kellene a diákkal. Vagy csak nem figyeltem? Összeszedtem a gondolataimat, s mivel szerettem volna segíteni a fiúnak, összekapargattam az emlékfoszlányaimat. - Elég mérgesnek tűnt, és elmondta magát mindenféle csibésznek, és hogy vigyáznia kellene a szájára. - Ahogy gondolkodtam, kicsit hunyorítottam. Stephan nekidőlt az ablaknak, lazán, amivel valószínűleg minden leányzót el tudott csábítani, de mivel én nem voltam lány, és valószínűleg engem nem is akart elcsábítani, nem gyakorolt rám hatással a testtartása. Mondjuk ezzel szemben én még mindig kihúzott háttal, nem görnyedt vállakkal és lógó kezekkel álltam. Az, hogy magáztam a srácot, egy kicsit meglepett, de megfogadtam, hogy innentől is így teszek majd. - Jobb lenne, ha a tanárával beszélné meg a problémát. De most olyan felajzott állapotban van, hogy lehet várnia kellene kicsit. Nem akarom, hogy megdobja esetleg... egy pohárral. - Az utolsó mondat csak véletlenül csúszott ki a számom, vannak fura gondolataim, ezt nem is tudom letagadni.  Kicsit elhúztam a számat, mert tényleg nem lehet jó érzés, ha hozzád vágnak egy tárgyat, legyen az pohár, vagy bármi más. Figyeltem a srác reakcióját a mondatomra. Kíváncsi voltam, mert nem minden diák van hozzászokva, ha egy tanár ennyire laza.

Stepan:

- Gondolom hogy ideges. Bár kicsit másképp zokott jellemezni mint csibész. A tanárúr nem viseli jól ha nem úgy mennek a dolgok ahogy ő akarja. Biztos az bántja hogy nem vagyok hajlandó részt venni a jövőheti meccsen. - gondolkodtam el majd a magasba szaladtak a szemöldökeim. - A pohár még nem is olyan vészes. - vontam vállat hallkan nevetve. Jó volt tudni hogy a tanárok között is voltak jófejek. És ő tényleg az volt. Laza és nyugodt volt. Nem hittem volna hogy itt ilyet is látni fogok.

Moira: Talán nem meglepő módon ma is hosszú napom volt. Igaz, hogy épp nem hétköznap, viszont így is volt dolgom és pár diákkal az egyik üres teremben gyűltünk össze, hogy átnézzünk valamit egy holnapi órára, plusz utána még ott maradtam két osztálytársammal megcsinálni egy kiselőadást. A két karomon magas könyvtoronnyal és miegyéb papírokkal léptem ki végül az osztályból. Azt terveztem, hogy visszapakolok a szekrényembe és, ha lesz szabad terem a zenetermeknél, akkor elmegyek gyakorolni. Gyors, határozott léptekkel siettem végig a viszonylag üres folyosókon, de egy idő után két könyv veszélyesen inogni kezdett a rakás tetején. Szinte szuggeráltam őket, hogy ne essenek le, de aztán csa hangos csattanással a földön kötöttek ki. A többit szorosan tartva hajoltam le értük, közben észrevettem, hogy nem is vagyok egyedül azon a szakaszon.
- Elnézést - mondtam lesütött szemekkel, miután köszöntem az ablaknál beszélgető tanárnak és egy ismeretlen fiúnak, jól rájuk hozhattam a frászt. valamivel ügyesebben vissza is raktam a könyveket az előbbi helyükre és indultam volna tovább, hacsak nem késztettek megfordulásra a kissé messzebb állók.

Daniel:

- Igen, a csibész szó az ő változatában nem teljesen így hangzott - bólogattam sajnálva a srácot. Nem akartam idézni, hogy miként szólította őt a tanár. Tényleg nagyon ideges volt. - Lehet, hogy részt kellene venned azon a meccsen, nem véletlenül akar beállítani a csapatba. - Így derült ki, hogy nyilván sport tagozatos a fiú és valami csapatjátékot játszik, de azt még nem tudtam, hogy mit. A poháron a fiúval együtt nevettem, persze csak visszafogottan. Amúgy ezt úgy mondta, mintha minden áldott nap elefántokkal dobálná őket a tanár, és ez hihetetlen, nem csak az elefántok miatt. Nem volt időm megszólalni, mert egy hangos puffanást hallottam magam mögött. Oldalra nézve láttam, hogy egy lány elejti a könyveit. A jellegzetes vörös hajról felismertem Moirát. Visszanéztem Stephanra és fejemmel a lány felé böktem, remélve, hogy megérti a célzást. Odasétáltam a lányhoz. - Szervusz, Moira, segíthetek? - Kérdeztem, de akkor már guggolásban szedtem fel két könyvet. - Csak nem a szolfézsórára készülsz ennyit? - Tudakoltam pajkosan, majd felegyenesedve a kezébe adtam a könyveket, óvatosan, nehogy túl sok legyen neki. Közben oldalra pillantottam, ha megérkezett Stephan.

Stepan:

-Valahonnan sejtettem. - mondtam egy mosolyal, majd nagyot sóhajtottam. - Volt már úgy magával, hogy valami ami régen érdekelte, egy ideje egyre kevésbé? - kérdeztem kíváncsian. - Mert mostanában a foci valahogy nem köt le. Meg amúgy is. Jobban kell koncentrálnom a vívásra és az íjászatra, ha egyszer az olimpiára akarok kijutni. - mondtam, majd a puffanás irányába néztem. Szegény lány jól meg volt pakolva könyvekkel. Anélkül is mentem volna segíteni ha jelzi a tanárúr. Ennyire még én sem voltam tuskó. - Szia. Lehet túl vállaltad magad. - mondtam egy mosollyal. - Segíthetek? - kérdeztem én is. Majd a könyvek jó részét átvettem tőle, hogy megszabadítsam a terhétől. És kivételesen semmi hátsószándék nem bújt meg a cselekedeteim mögött.

Moira:

Nagyon kedvesen odajöttek mindketten segíteni, aminek hihetetlenül örültem, de egy kicsit zavarba is hozott, azért persze mindkettőjüknek megköszöntem. - Öhm, csak odáig megyek - böktem fejem irányába a nem messze álló szekrényekig, ahol elpakolni szándékoztam. - Hát, igen, arra is - mosolyodtam el Dark tanár úr kérdésére. Igazság szerint szerettem az óráit, mert laza volt és érdekesen tudott beszélni arról is, ami egyébként lehet, hogy nem lett volna az. Haladtam mellettük a dolgok maradékával tovább, így tényleg sokkal könnyebb volt a dolog. Lassan odaértünk a szekrényekhez, én pedig kinyitottam a keresettet, így már fél kézzel is meg tudtam fogni a cuccokat addig.
- Nagyon köszönöm a segítséget, tényleg - néztem rájuk mosolyogva.

Daniel:

Moira hálásan fogadta a segítséget, tőlem is és Stephantól is. - Helyes a válasz - mosolyodtam el. Gondolom nem merte azt mondani, hogy nem, szolfézsre nem tanultam. Bár akkor sem haragudtam volna meg rá. Annyira. Elvettem tőle pár könyvet, amikor mondta, hogy csak a szekrényéig megy, hiszen az nem nagy táv. A szobájába nem kísértem volna, mert a végén még pletykák röppentek volna rólunk. Ilyen ez a popszakma. Nem is szeretem a pop zenét... 
- Semmiség - mosolyodtam el, amikor Moira már a szekrényébe pakolta a könyveket. - Mondd csak, - jutott eszembe hirtelen. - Te éreztél már úgy, hogy valami ami régen érdekelt, egy ideje kevésbé? - Én elfelejtettem megválaszolni a srác kérdését, de Moirának azért feltettem. Észre sem vettem, hogy tegezem, de nem csoda, hiszen én tanítom őt, sokkal jobban ismerem, mint mondjuk Stephant. A lányról a srácra néztem, hogy mit szól, hogy felteszem neki ezt a kérdést, ellenzi-e avagy támogatja.

//Félbe szakadt kör//