Mikor? 2016.04.19. - 04.20.
Hol? Előcsarnok -> Gerald fagylaltbárja
Kik? Daniel Dark & Bianca Bellfellson

Daniel:

Az előcsarnokba lépve örömmel nyugtáztam, hogy nincs itt senki. Legalább nem fog senki bámulni, miközben ezt a nevetséges plakátot aggatom ki a faliújságra. Nevetségesen nagy és nevetségesen ocsmány. Akarom mondani színes. Az egyik képzőművészetis tanárnő bízta rám a feladatot, mondtam volna nemet? Főleg, hogy megköszönte a segítséget a lovagnak. Ki beszél itt lovagról? Meg a lovagokhoz hercegnő is jár, ő meg nem az a hercegnő alkat. Bezzeg az új franciatanár, Éloise, na ő aztán valaki... Azon tűnődtem, hogy mit tudhat az új fazon, akinek sikerült befűznie a tanár nénit már az első héten. Egyáltalán hol találkoztak? Két kezemben a plakát szélei voltak, számban a ragasztószalag, így csak nem sikerúlt felaplikálnom a förmedvényt a falra. Lépteket hallva megfordultam, természetesen kivettem a számból a celluxot. - Kisasszony, fáradjon csak ide! - Nem volt kenyerem ez a magázódás, na de hogyan szólítsak meg valakit. - Ha ráér egy percre - tettem hozzá nem olyan parancsolóan. Persze, hogy segítség kellett. A magázódástól kezdtem rosszul érezni magam, nema vagyok én Hunter-Drake, olyan karót nyelt. Hogy körülötte is milyen pletykák keringenek...

Bianca:

Végre normális ruhában barangoltam a suliban, persze a táskámból mint mindig most is félig kilógott az egyik balettcipőm. Épp elmerengve készültem elhagyni a sulit, arról álmodozva hogy most betérek a fagyizóba és addig tömöm magam csokifagyival mig rosszul leszek.
Ekkor megszólitott valaki én pedig majdnem kiugrottam a bugyimból.
Egy hosszúhajú tetovált ürge volt, talán tanár. Biztos hogy tanár, ennyi idősen mi mást keresne itt. De úristen. Elég ijesztő volt. Fülem mögé tűrtem a hajam és tágra nyilt szemekkel pillogtam a hapsira.
- É... én? - kérdeztem ijedten, majd ha bólintott odasomfordáltam.
Segitettem neki felrakni a plakátot. Igaz hogy kb a mellkasáig értem hatalmas testmagasságommal, de igenis igyekeztem.
Meg kell hagyni nem volt valami szép, ráadásul nem is nagyon illett ide, de gondolom fontos volt. Nem akartam goromba lenni, hátha a tanár úr készitette. Nem értek ugyan a művészethez de ez tényleg csúnya volt. Bár tanárúrnak szép totáválásai voltak amit sunyin szemre is vételeztem, nem értettem hogy lehet akkor ilyen rossz izlése.
- Se.. segithetek még valamit? - kérdeztem még mindig ijedten, és megállta előtte összekulcsolt kézzel.

Daniel:

Szegény csajszi megijedt tőlem. Ajaj. Felöltöttem egy kedvesebb, de azért még mindig szolid, Danieles mosolyt.
- Csak ha nem gond. Segítenél feltenni ezt a... plakátot? - Igen, förmedvényt akartam mondani, de nem kellene kritizálnom a kollégám munkáját. Biztos sokat dolgozott vele. Nagy nehezen feltettük. A lánynak kellett volna egy szék, de nem láttam sehol. Azon voltam, hogy a nyakamba veszem, de azért az már túlzás lett volna, meg tudtuk oldani így is.
- Köszönöm - engedtem meg egy halvány mosolyt magamnak. Mikor megkérdezte, hogy segíthet-e, megráztam a fejem. - Már csak kellene valami, amivel el lehet takarni... - dörmögtem.
- Mármint, - kezdtem mentegetni a helyzetet, - nem igazán szeretem a modern művészetet. - Szemem körül nevetőráncok jelentek meg. Gyorsan megkérdeztem tőle, hogy milyen szakos, nehogy beköpjön a tanárnőnek.

Bianca:

Kuncogni kezdtem mikor kimondta amit gondolok. Modern művészet, persze. Inkább giccsparádé. Kicsit felbátorodva barátságosabb arcától én is bólintottam.
- Ne aggódjon tanár úr, szerintem is nagyon csúnya - mosolyogtam rá azzal az igazi széles Bianca-mosolyommal. Most lett igazán szimpi ez a tanár.
- Táncos vagyok, balerina - tűrtem megint a fülem mögé az egyik tincsem - A tanár úr mit tanit? Nem találkoztam még itt Önnel. Gondolom nem táncos.
Zavaromban össze vissza motyogtam. Vicces is lett volna elképzelni egy balettdreszben vagy a hip hoposok lógós szerelésében
Tetoválásaiból arra következtettem hogy képzőművészetis lehet, de aztán lehet hogy valami rocker. Nem néztem ki belőle hogy tanár.

Daniel:

Felnevettem. - Héé! Én nem ezt mondtam - tiltakoztam hevesen, persze mosolyogva. Legalább nem csak én vagyok az, aki elhányja magát egy ilyen cuccostól. Szóval táncos. Akkor nem képzőművészetis. Je! Nem égtem be. Teljesen komolyan kezdtem válaszolni:
- Latintáncos vagyok. - Nem esett nehezen, hogy higgadságot erőltessek magamra... egy darabig. Aztán elröhögtem magam. - Dobtanár vagyok. Na jó, szörnyen hangzik. Dobot oktatok. Ez egyere rosszabb lesz. De mindegy, érted te. Nincs sok diák, de ők nagyon ügyesek - fűztem hozzá.

Bianca:

Hatalmasra kerekedett a szemem mikor azt mondta hogy latin táncol. Neee, ez most komoly? Hogy éghetek be ennyire egy tánctanár előtt. Már épp el akartam kezdeni szabadkozni mikor elnevette magát.
Lehető legcsúnyábban néztem rá egy 13 éveshez illő arcommal mikor kiderült hogy átvert. Igy megijeszteni engem, hát ejnye tanár úr.
- A bátyám is dobol - jegyeztem meg mikor elmúlt arcomról a csúnya kifejezés - Bár mióta ideköltöztünk már nem. Vagyis nem tudom. Mert ő visszament Svédországba. Szóval már nincs itt. Szóval érti.
Összevissza beszéltem, biztos voltam benne hogy a tanár bolondnak néz.

Daniel:

Vicces volt látni az arcát, amikor vicceltem.
- Ne izgulj, nem vagyok az - biztositottam. - Akkor jó ritmusérzéke lehet - fűztem közbe. Annyira nem tudtam mit mondani.
- Nem, nem értelek - ráztam meg a fejem fura arckifejezéssel. És nem az akcentusára gondoltam, pedig az is volt egy kicsi. Gyanítottam, hogy miattam van egy kicsit zavarban, hiszen mégis egy vadállatnak nézek ki, meg ugye rocker is vagyok... haha.
- Vagyis nagyjából. Ha nem szeretnéd, nem kell elmagyaráznod- vontam meg a vállam, de utána zord külsőmre varázsoltam egy félmosolyt.

Bianca:

Egyre jobban zavarba jöttem saját magamtól és mégjobban össze vissza kezdtem el beszélni.
- Nemrég költöztünk ide Svédországból és most a bátyám visszament mert átveszi apukám stúdióját de nem tudom dobol e még mert rég beszéltem vele és akkor sem erről - hadartam el egy szuszra.
Kitágult szemmel néztem a férfit aki valószinúleg egy mukkot sem értett abból amit mondtam. Ha ideges voltam sokkal jobban lehetett hallani az akcentusom. Nem tudom mi hozott zavarba, talán hogy tanár volt, vagy hogy ennek ellenére ilyen közvetlen volt velem vagy csak szimplána  sok baromság amit összehordtam.
Ekkor a plakát úgy gondolta nem hódoltunk neki elég figyelemmel és eldobta magát. Nagy csattanással ért földet én pedig egy jó fél métert ugrottam miatta.
Mindketten bámultuk néhány másodpercig, majd nem birtam tovább és felnevettem.
- Még ő sem akarja hogy kirakjuk tanár úr - nevettem még mindig.

Daniel:

Próbáltam megérteni, hogy mit mond, de annyira hadart, hogy azt sem tudtam, milyen nyelven beszél. Pár szót azért sikerült elkapnom, így valószínűleg a mondanivaló lényegét megéetettem. A plakát egyszer csak leesett, de az előcsarnok csendjében ez úgy hatott, mintha egy ház dőlne le. Meglepetésemben hátraléptem egy lépést. A lány is megugrott, én persze ösztönösen készültem az elkapására, hogyha elesne, szóval reflexből átkaroltam a vállát. De amint a "veszély elmúlt" el is engedtem. A poénján felnevettem. Viccesnek találtam.
- Megbízást kaptam, szóval muszáj teljesítenem. Kerítsünk valahonnan egy széket? - Ismét körbenéztem, de nem láttam egyet sem.

Bianca:

Kicsit meglepett mikor megfogott. Nem szoktam hozzá hogy a tanárok hozzám érnek. Mondjuk még a társulatnál volt egy egy elég érdekes táncoktató aki valahogy mindig őgy fogta meg a lányokat hogy intim helyre nyúlt. Egyikünk sem szerette. Aztán valaki beköpte és nem sokkal később el is bocsátották. Nem mintha ő úgy fogott meg. Sőt, inkább őgy éreztem hogy meg akar védeni. Az ádáz plakát támadásától.
- Akkor szivesen leszek a hű kardhordozó - mosolyogtam.
Én is körbenéztem szék után.
- Van egy terem itt a közelben, ott jöttem el mellette nyitva is van. Mindjárt hozok egy széket.
Ledobtam a táskám, ami rögtön ki is borult de nem túlzottan foglalkoztam vele. 
Felszaladtam a lépcsőn és az emlitett teremből felkaptam egy széket.
Visszavittem a faliújság elé és újból nekigyürkőztünk a plakát felragasztásának.

Daniel:

Esélyem sem volt nekem hozni széket, mert már egyből dobta is el táskáját és szaladt el.
- Csak óvatosan- húztam el a szám, amikor közeledett egy elég nagy székkel. Ha igényelte, akkor felsegítettem a székre, majd úgy álltunk neki a plakát újrafelrakásának.
- Nehogy leess - figyelmeztettem, amikor magasabbra nyújtózott. . - Kitöröd a nyakad, aztán mehetek börtönbe - ingattam meg a fejem, miközben felé nyújtottam egy darab ragasztót. Ha elvette, akkor lábujjhegyre álltam, hogy feltartsam a papírt. - Remélem így jó lesz - préseltem ki a fogaim között.
- Ha nem, akkor feladom.. a plakát sem akar kikerülni..

Bianca:

- Balerina vagyok, az egyensúly érzékem az egyetlen ami kiváló - vigyorogtam majd ezzel ellent mondva kicsit megdőltem a széken. Hoppá.
Bombabiztosan rögzittettem a felső, kritikus részt majd a biztonság kedvéért még egy adag raasztóval leragasztottam.
- Szerintem mostmár itt marad - nyomkodtam még oda egy kicsit majd nagy nehezen lekászálódtam a székről.
Csipőre tett kézzel csodáltam meg a művemet majd a tanár felé fordultam.
- Jó lesz igy?
Ha azt mondta igen, rámosolyogtam és elkezdtem összeszedni kiömlött táskám tartalmát.

Daniel:

Szóval felpakoltuk a plakátot a falra. Oldalra biccentett fejjel néztem a művünket.
- Háát... szerintem még mindig ocsmány.. de legalább felraktuk - nevettem el magam. Aztán amíg ő elpakolta a kiborult táskáját, én zsebre tettem a celluxot.
- Most jövök neked eggyel. Tehetek érted valamit? Esetleg egy tábla csoki? - Illil az ilyet meghálálni, nem? Meg azért jó érzés jóban lenni a fiákokkal, főleg ha ilyen dolgokkal rablom az idejüket. Ahelyett, hogy tanulnának.. Igaz? A lányt nem tanítottam, de ki tudja, mikor lesz legközelebb dolgom vele. Meg amúgy is kedvesnek tűnik, na meg hát az is. Mi ez a nagy pozitívság Dan-szóltam magamra a gondolataimban.

Bianca:

- Elég ocsmány igen - tört ki belőlem egy gurgulázó kacaj - de mostmár senki élő ember fia nem szedi azt le onnan. Az úr kegyelmezzen nekünk. 
Nem tudtam elképzelni miért lesz jó bárkinek ha ez a plakát itt marad.
- Valójában épp fagyizni indultam - mondtam bátortalanul - Örülnék ha nem kéne egyedül mennem, persze csak ha a tanár úrnak van kedve.
Számitottam rá hogy nemet mondd, minek is akarna velem fagyizni. Biztos unalmasnak találna vagy ilyesmi. Rögtön átfutott az agyamon hogy ez rossz ötlet volt.
- Amúgy Bianca vagyok, Bianca Bellfellson - mutatkoztam be. Jókor tudom, de eddig nem volt rá szükségem. Gondoltam ha már úgyis nagy rocker a vezetéknevemet ismerheti. A Bellfellsoon Stúdió nem egy nagyobb bandának adta ki a lemezeit.

Daniel:

- Az idők végezetéig fentmarad? Jaj ne... - ingattam a felem. Fejelmben összeszedtem a feladataimat. Jameshez indultam a zeneboltba, szóval...
- Jó, miért is ne? Mehetünk - egyeztem bele. - Bellfellson? - Elgondolkodva összeráncoltam a szemöldökeim. Ismerős volt.
- Daniel, Daniel Dark - mutatkoztam be kissé James Bondosan, hangomat automatikusan elmélyítettem egy árnyalatnyilag. - Akarsz még valahová menni előtte? - Itt olyasmikre céloztam, hogy cuccok összeszedése satóbbi. Igazából én indulásra készen voltam. Már itt sem lettem volna, ha a tanárnő nem kap el a plakáttal.

Bianca:

Őszintén meglepődtem mikor igent mondott. Nem gondoltam hogy egy tanárnak pont velem támad kedve fagyizni.
- Apám egy nagy stúdió alapitója, elég sok nagy banda lemezeit adta ki - magyaráztam mosolyogva összeráncolt homlokát látva.
Halkan kuncogni kezdtem James Bondos elmélyitett hangú bemutatkozásán.
- Örülök, Mr. Bo... akarom mondani Mr. Dark - mélyitettem én is el madácsipogáshoz hasonlitó hangomat meglehetősen nevetséges eredménnyel.
- Nem, pont oda indultam mikor a tanár úr megállitott - vigyorogtam - Akkor mehetünk?
Ha igent mondott, elindultunk én pedig húztam magam után rosszul öszepakolt nagy táskámból kilógó bal balettcipőmet. Túl gyakran történik ez velem.

Daniel:

Bianca:

Daniel:

Bianca: