Mikor? 2013.11.03. - 11.04.
Hol? Előcsarnok
Kik? William Wolf & Genewiev de la Rosee

Will:

Az óráim után, bementem a városba, venni ezt az a gitáromhoz, s mikor visszaértem, úgy döntöttem, elütök pár percet az előcsarnok tanulmányozásával. Fekete csőnadrág volt rajtam, szintén ilyen színű tornacipővel. Pólómat eltakarta a változatosság kedvéért fekete pulóverem, ami az Iron Maiden zenekart hirdette. Odaléptem az egyik falhoz, ahol sok-sok plakát volt kiragasztva, azokat kezdtem el böngészni. Voltak olyanok, akik eladni, vagy cserélni akartak hangszereket, könyveket, posztereket, mások saját maguk által készített ékszereket próbáltak ilyenformán eladni. Tekintetem egy sárga papírra tévedt, amire feketével voltak rányomtatva a betűk. A hölgyemény, aki kitette a plakátot, saját bőrékszereit kínálgatta, eléggé olcsón. Azon gondolkoztam, hogy lehet érdemes lenne felkeresni. Anne-nek hívták, és megadta a telefonszámát. Most nem volt nálam mobilkészülékem, ugyanis én sosem voltam függő, de megjegyeztem, hogyha legközelebb erre jövök, felírom a lány telefonszámát. Szemem továbbugrott egy másik papírra, majd egy másikra...

Genewiev:

Egyes lett a matekdolgozatom. Ezért úgy döntöttem,hogy egész délutánomat Florával töltöm,aki tud korrepetálni. A matek soha sem volt az erősségem. Nem igazán bírtam a csajt,de jó volt,hogy valaki segít. Éppen az előcsarnokba léptünk,amikor megpillantottam Williamet,ahogy a hirdetéseket nézegeti. Azonnal visszarántottam Florát. Elbújtunk egy oszlop mögé. Tudta,hogy ki William,és azt is,hogy mi a helyzet velünk. Mondtam neki,hogy maradjon le,majd a koleszban találkozunk. Megigazítottam piros pólómat,melyen a GNR logója szerepelt. Kivételesen felvettem ezt,magam sem tudtam miért. Farmeromat is felhúztam,övemet megszorítottam. Hajamat is megráztam,és mint,aki észre sem vette eddig őt,odamentem szép lassan a plakátok felé. Olvasgatni kezdtem őket. Közben telefonomat is elővettem,hogy életszerűbb legyen a jelenet,úgy csináltam,mintha sms-t olvasnék. Eközben egész közel értem Willhez. Hirtelen eszembe jutott,hogy Flora adott egy cetlit,hogy adjam majd oda valakinek,akinek korrepetálásra van szüksége. Kaptam az alkalmon,és szememmel üres hely után kutattam. Meg is láttam a srác másik oldalán egy bőrékszereket hirdető plakát mellett. Átballagtam oda,s feltűztem egy rajzszeggel,majd köszöntem neki. - Sziaa.

Will:

Éppen egy "Képes kapot cserélnék bármi ehetőre" szövegű papírt néztem, mikor a szemem sarkából észrevettem, hogy valaki közeledik felém. belebújós pulóverem két oldalzsebébe tettem a kezemet, ezzel felvéve a "nemtörődömsemmivel" pózt. Ez már párszor bejött, mert békénhagytak azok, akik piszkálni akartak volna. Aztán egy ismerősen csengő hang rámköszönt. A hangforrás irányába néztem, ahol egy ismerős lány állt.
- Szia, - köszöntem vissza emlékeimben kutatva, hogy ki is ő. De nem kellett sokat töprengenem, hozzátettem köszönésem mellé a személy nevét is:
- Genewiev - biccentettem oda, majd megnéztem, hogy mit tett ki, de ahol én álltam nem láttam a cetlit. - Mit tettél ki? - kérdeztem barátságosan.

Genewiev:

Még mindig telefonomat bámulva feleltem a srác kérdésére :
- Egyik szobatársam kért meg,hogy tegyen ezt ki. Matekot nem értőket korrepetál,mint például engem. – fancsali képet vágva néztem fel a srácra. Ma is tiszta feketében volt.
– Te mit keresel? – kérdeztem őt,érdeklődve. Gondoltam nem hobbiból nézegeti ezeket az idióta plakátokat. Megakadt egyik reggel a szemem egy ilyenen : „Képregényt cserélnék bármi ehetőre”. Hát ja,ez olyan „nocomment”. Telefonomat észrevétlenül csúsztattam vissza farzsebembe,és újra William szemeit kerestem.

Will:

Egy kicsit szuggeráltam a lány által kitett cetlit, majd Genewiev-re néztem, amikor válaszolt, de ő csak a mobilját nyomkodva beszélt.
- Aha, az jó - vontam meg kicsit fintorogva a vállam, majd szinte egyből válaszolnom kellett, mert feltett egy kérdést a lány:
- Jaa, semmit - ráztam meg óvatosan a fejem. - Csak úgy nézegetem a dolgokat, hátha látok valami jót - húztam el a számat, majd tovább beszéltem:
- Mondjuk ez, - böktem az előbbi "Képeslapot cserélek bármi ehetőre" hirdetésre - nem túl hasznos. Legalábbis számomra nem - újra megráztam a fejemet, majd hallgatásba merültem.

Genewiev:

-Jaa..- elnevettem magam. – Vannak itt érdekes arcok. - jegyeztem meg.
– Te jó vagy matekból? Én éppen most kaptam egy egyes dolgozatot. -  Miközben ezt mondtam Williamnek,előkerestem azt a nyamvadt dogát,és megmutattam neki. – Látod? 30 pontból ötöt kaptam. – közben megint rezgett a telefonom,mert sms-t kaptam,”Biztos Flora az”,gondoltam. Nem néztem meg,nem akartam bunkó lenni.Közben rájöttem,hogy mp3 lejátszómon még mindig üvölt a zene. Kicsit elpirulva lehalkítottam. – Bocsi,ezt elfelejtettem.

Will:

Genewiev kérdésére elgondolkoztam. "Jó vagyok matekból?" - kérdeztem magamtól.
- Nem vagyok rossz - feleltem végül egyszerűen. Átvettem a lány kezéből a dolgozatot, és megnéztem. Tényleg csak nyamvadt 5 pontja lett, amire felhúztam a szemöldökömet. Gyorsan átnéztem a feladatokat, amelyek közül volt olyan, amit én könnyűnek találtam. - Ez tényleg csak öt pont - közöltem végül, majd visszaadtam neki a karót érő lapot.
- Semmi - vontam meg a vállam, majd kezemet visszatettem a zsebembe. Tovább nézegettem a hirdetéseket a falon. Mondjuk nekem már nem volt szükségem semmire, hiszen az elmúlt héten sikerült nagy nehezen vásárolnom egy héthúros gitárt, ma meg a városban mindent elintéztem.

Genewiev:

- Na,ja. Csak öt pont. Nem igazán értem ezt a részt…- kicsit úgy éreztem,mintha William nem lenne tisztában azzal,hogy én nem hanyagságból kaptam egyest. Visszatettem a dogát a mappámba,amiből kicsúszott egy cetli,és a földön,pontosan William cipőjének orra előtt landolt,ezzel a felirattal : „Szeretlek Will”,mellette egy apró szívecske. Olyan szinten lefagytam,hogy megmoccani sem bírtam. Álltam ott,és csak bámultam a kis cetlit…
A telefonom megint rezgett már vagy századszorra,ami azt jelezte,hogy ideje lenne már mennem. Persze semmi kedvem sem volt matekozni ezek után. Kis idő múlva felpillantottam hajam mögül Williamre,hogy mégis mit reagált erre.

Will:

- Ó - a cetli után kaptam, mert láttam, hogy le fog esni, de kicsúszott a kezemből és a földön landolt, de annyira kicsi volt, hogy először keresnem kellett, hogy észrevegyem hol van. Gondoltam, a lányoknak egy csomó ilyen csajos dolguk van, amit a fiúk nem hogy megérteni nem akarnak, de tudniuk sem szabad róla, így egy lépést hátralétem, hogy Genewiev nyugodtan fel tudja venni a földről. Végig futott a fejemben az is, hogy lehet, hogy ez csak egy puska a dolgozatíráshoz, de akkor sem szerettem más életében vájkálódni. Le sem véve a lányról a tekintetemet, vártam, hogy felvegye Genewiev a lapot. - Khm - krákogtam egyet sürgetően, mert továbbolvastam volna a hirdetékeset, de úgy nem lehetett, hogyha az apró fecni, még mindig a helyemen van, én pedig a helyemtől távolabb

Genewiev:

„Húú,ez meleg volt.” Szerencsére Will nem látta meg, hogy mi van a papírra írva,vagy csak nem akarta,hogy tudjam,mert semmi jelét nem adta. Így miután hátrébblépett, felvettem a kis papíromat ,gyorsan összegyűrtem, és belehajítottam a mellettem levő kukába.
– Van egy szobatársam...- kezdtem el a mondatot,kicsit még mindig zavarban voltam. – aki ilyen bőrcuccokkal foglalkozik. Nem tudom érdekel-e…Nekem már csinált egy nagyon király karkötőt,nézd! – Elővettem a kulcscsomómat,amelyen rajta volt a karlánc. Egy fekete bőrből készült karkötő volt,vörös betűkkel beleírva a nevem.

Will:

Miután Genewiev felvette a kis cetlit és kidobta a közeli szemetesbe, megerősödött a gyanúm, hogy ez csak egy puska volt. Visszaléptem eredeti helyemre, de nem volt időm se megszólalni, se bármi mást csinálni, mert a lány vette magához a szót. Mikor elővette a kulcscsomóját, én megnéztem:
- Aha, nagyon jó - mondtam, bár nem voltam olyan lelkes. Kezembefogtam a bőr karkötőt, nézegettem még kicsit, majd leengedtem a kezemet, elengedve, amit néztem.
- Hasonló megmunkálás, mint ez, - húztam fel jobb kezemen a pulóverem ujját, így megmutatkozhatott vastag, fekete bőrkarkötőm. Felemeltem a kezem, hogy a lány jobban láthassa, majd folytattam: - de ezt még ezer évvel ezelőtt valami bazárban vettem messze innen - ha Genewiev valahogy jelzett, hogy megnézte karkötőmet leeresztettem a kezemet.

Genewiev:

-Hmm..nagyon klasszul néz ki. – mondtam,miután megcsodáltam az ő karkötőjét . – Te jársz bazárokba? – kérdeztem a srácot,s felvontam egyik szemöldökömet.
– Az egyik unokatestvérem ilyesfajta kereskedő. Folyton járja az országokat,és sajátkészítésű ruháit  árulja nem olcsó pénzért. – Iszonyatosan idegesített már a telefonom állandó rezgése,így elnézést kértem Willtől,és felvettem a hívást. Kicsit távolabb mentem,de azért nem hallótávolságon kívül,így William hallhatta,ahogyan megmondom Florának,hogy hagyjon már,majd megyek. Flora csipkelődött a telefonban így tuti rák vörösen tértem vissza. – Ne haragudj,az egyik szobatársam volt. Szóval?

Will:

- Köszi - vontam meg a vállamat, s leeresztettem a kezemet, letűrve a pulóverem ujját, ezzel elrejtve karkötőmet. Genewiev feltett egy kérdést, de nem tudtam rá válaszolni, mert közben elment egyet telefonálni. Én így újra a hirdetések felé fordultam, böngészve azokat. Pár pillanat után a lány visszatért.
- Semmi gond - vontam meg a vállam ismét, majd felidéztem, hogy mi volt a kérdés. - Ja, nem-nem, ez ritka alkalom volt, az egyik haveromat kísértem még el anno. Amúgy nem szeretem a tömeget - szavaimnak kis nyomatékot adott, hogy ráztam a fejem.
- Miért, te szoktál bazárokba járni? - dobtam vissza a kérdést.

Genewiev:

-Áhh, nem. Egyszer az unokatesómmal mentem el,akkor körbenéztem,találtam is egy kincset,pontosabban azt,amit rajtam látsz. Ezt a pólót. Azóta sem voltam. Unokatesóm szokott cuccokat hozni nekem. – bőven kielégítettem a kérdést válaszommal.
– Megmutatnád még egyszer a karkötődet? – kérdeztem. – Múltkor láttam hasonlót Ann’ asztalán. – Miközben a srác karkötőjét újra megmutatja nekem,megfogtam a kezét. De csak egy pillanatra.  Keze meleg volt,bőre puha. Másik kezemből a mappám kicsúszott érintése folyamán.
– Ajj,folyton leejtek mindent. – Panaszkodtam neki. Majd felvettem a mappát,és ránéztem amolyan kiskutya tekintettel,de ettől elnevettem magam. Szerintem ő is viccesnek tartotta.

Will:

- Megmutatom még egyszer, persze - ismételtem meg az előbbi mozdulatsort, hogy Genewiev meg tudja újra nézni a karkötőmet. Egy csattanás zavarta meg az aula csendjét, a lány leejtette a mappáját. Én újra lehúztam pulóverem ujját és zsebre tettem a kezem.
- Erről jut eszembe, - kezdtem el mesélni tényleg nagy hévvel, sközben hátra léptem egy lépést - egyszer volt egy olyan ismerősöm, aki leejtett mindent. De tényleg mindent, olyan lyukaskezű volt, hogy még üvegpohárból sem ihatott, csak műanyagból, mert azt nem tudta összetörni - halkan felnevettem, miközben Jhonnyra gondoltam az árvaházból. Nem volt olyan vidám emlék, de Jhonny a kétbalkezes, azért vicces volt.

Genewiev:

-Én azért,ennyire nem vagyok ügyetlen,csak az elmúlt napokban…- tettem hozzá félénken. Már egy ideje csak ott álltunk a hirdetések mellett,kicsit elzsibbadtak a lábaim.
– Figyi,nézelődsz még itt,vagy van valami dolgod? – kérdeztem Williamet lesütött szemekkel, tekintetemet lábfejeimre helyezve, amik hol ide hol oda dölöngéltek. Éreztem, hogy arcom megint lángokba borul. Kisvártatva felnéztem és abban a pillanatban megláttam Clayt, amint belép az előcsarnokba. Ahogy észrevett elindult felénk.

Will:

Genewiev nem tartotta olyan viccesnek a történetet, amit meséltem, de mondjuk nem is köveztém meg érte, hiszen így elmesélve nem is olyan vicces, csak annak, aki valójában ismeri Jhonnyt. A lány kérdésére lazán válaszoltam:
- Még nézelődök kicsit - fürkésztem még mindig a kitett lapokat, ugyanis Genewiev nem rám nézett. Ekkor a szeme sarkából újra láttam, hogy közeledik felénk valaki, emlékeztem a srácra, rá hogy is ne emlékeztem volna, az a srác, aki folyton belém kötött. De úgy tettem, mintha észre sem venném közeledtét, látszólag csak nézegettem a papírokat, de valójában tenyereim zsebeimben ökölbe szorultak.

Genewiev:

„Szia,cicaa.” mondta Clay nem éppen halkan,miközben felénk közeledett. „Már megint ezzel a pancserrel lógsz? Mi van szerelmes lett a kicsi szíved?” Meg tudtam volna ölni Clayt.
– Fogd be,és húzz el innen te seggfej! – mondtam neki dühömben. Féltem,hogy William mit reagál Clay beszólására,így igyekeztem védeni őt is,és magamat is. „ Na mi van? A kis barátodat nem is érdekli,hogy itt vagyok? De bunkó valaki..”
– Clay,megmondtam,hogy hagyj békén. És Willt. Különben..- „Különben mi?” még közelebb jött,és elkezdett tapizni. Lekevertem neki egy hatalmas pofont,de akkor sem hagyott békén...

Will:

Mikor a srác közelebb jött, és éreztem, hogy beszélgetést fog kezdeményezni, megfordultam tengelyem körül, hogy én is vele szemben álljak. Elkezdte mondnai az ő butaságait, látszott rajta, hogy nagyon erőltetett stílusban mondja a dolgokat, amik igazából el sem jutottak az agyamig, mert közben megjelent egy tanár, aki bár engem nem tanított ismertem. Aztán annyit sem mondhattam, hogy "kecske", már rá is szólt a fiúra, aki néma csendben elsomfordált. A tanár közölte azt is vele, hogy még egy ilyen, és nem lesz jó vége. Mondjuk ez nem tudom mennyire rémíthette meg a fiút, de most legalább elment. A tanár felénk biccentett, majd ő is elvonult az emeletre. Néma csendben visszafordultam és nézni kezdtem a falon lévő papírokat, ma már századjára.

Genewiev:

Szerencsére éppen arra jött a matematika tanárom,és elküldte Clayt onnan. Miután fejbiccentéssel megköszöntem,rám jött a rosszullét. Utáltam ezt a görényt. William újra a plakátokat nézte,miközben nálam egyre sötétebb lett,majd alig hallottam valamit a külvilágból,csak egy hang suttogott a fejembe „Szeretlek William Wolf”  
– Will..azt hiszem el fogok ájulni…- ez a mondat után,már csak arra emlékszem,hogy az előcsarnok padlóján fekszem,és több száz diák bámul engem. Ahogy kinyitottam a szememet,újra elájultam. Később már egy kórházi szobában ébredtem.

Will:

Egy vicces plakátot nézegettem, közben egyszerre több dolog is történt. Genewiev mormogott valamit, majd eldőlt, körülbelül, mint egy fa, az előbbi tanár valamiért visszajött, és így a lány pont a férfi karjaiba hullot. Én csak felvont szemöldökkel néztem a történteket, s mikor a tanár ezt látta, elküldött, hogy menjek fel a szobámba. Ezek után már nem is tudtam mit történt, az egyik szobatársamtól tudtam meg, hogy mi is volt a helyzet, ami persze lehetett pletyka is. Nem tudtam eldönteni...