Mikor?  2013.10.30. - 11.10.
Hol? Előcsarnok -> Éttermi sétány
Kik? Genewiev de la Rosee & William Wolf

Genewiev: Kapkodtam jobbra-balra,hogy időben elkészüljek. Flora szerencsére segített kiválasztani,hogy mit vegyek fel. Egy nem túl giccses fehér, szatén, egybe részes ruhát vettem fel,derekán halványzöld masnival. Hajamat kontyba tűztem,szintén egy halványzöld masnival megspékelve. Egy laza kis tincset a bal szememnél szabadon hagytam. Kedvenc nyakláncomat tettem fel,és a hozzáillő fülbevalómat. Karperec helyett aranyszínű órámat viseltem. Sminkemet sem csináltam túl erősre,hiszen nem fellépésre készültem. Bár legalább annyira ideges voltam. Legkedvesebb fehér cipőmet akartam felvenni,kicsit féltem,hogy így magasabb leszek Williamnél,így inkább egy másik laposabb sarkú cipellőt választottam az alkalomra. Fél nyolc utána öt perccel értem le az előcsarnokba. „Nem is késtem sokat…”

Will: Komótosan átlépkedtem az előcsarnokba, s mikor odaértem, nem volt ott senki. Ránéztem az órára. - Fél nyolc lesz, öt perc múlva - állapítottam meg. Egy csapat lány sétált el előttem, szinte a semmiből tűntek elő, jól végignéztem rajtam. Persze, nem azért, mert olyan jól néztem volna ki, csupán gúnyolódni akartak. Ezt bizonyította harsány nevetésük is, amit még akkor is hallottam, mikor már rég elvonultak. Én nem éreztem, hogy rosszul öltöztem volna, ugyanaz volt rajtam, mint egész nap. Fekete, galléros póló, fekete csőnadrág, és a változatosság kedvéért teljesen fekete tornacipő. Annyi különbség volt mostani öltözetem és az előzőek között, hogy bal karomra felcsatoltam órámat, jobb csuklómon pedig egy karkötő volt. Vastag bőr, a színe fekete. Újra megnéztem mennyi az idő, de most a karórámon, nem a falin. Kezdtem gyanakodni, hogy nem jön el a lány, hanem csak átvert. "Még várok öt percet, és megyek", gondoltam magamban. Pár perc múlva megjelent Genewiev.

Genewiev: Amikor megláttam Williamet , valami fantasztikus érzés fogott el,ami az este hátralevő részében is uralkodott rajtam. Hatalmas mosollyal üdvözöltem:
- Szia. Bocsi,hogy késtem. – Tudtam,hogy 5 percet illik késni,de elnézést kérni is. Reméltem,hogy ő kitalált valamit,mert nekem egy percnyi gondolkozási időm sem volt,míg készülődtem. Tapintatosan végignéztem rajta,majd nyugtáztam,hogy passzol az öltözékünk. Nem értem miért is vagyok mindig ezzel elfoglalva,hiszen olyan gyönyörű szemei vannak,és a haja…Rájöttem,hogy mondanom kellene még valamit:
- Jól nézel ki. – csábos mosolyommal zártam,és vártam,hogy feldobjon valamit.

Will: Mikor megláttam Genewievt, tettem egy pár lépést felé, majd megálltam, hogy azért mégse addig a sarokig kelljen jönnie, ahol én álltam.
- Szia, semmi gond - mondtam lazán, megvonva a vállamat.
- Öhm, kösz' - mondtam a bókjára, majd megkérdeztem: - Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem meg, miközben újra megnéztem a karórámat. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, kicsit feszengve éreztem magam, de ezt próbáltam nem éreztetni környezetemmel.

Genewiev: „Mit szeretnék csinálni? Hmm…még ne akard tudni.” Gondoltam kacéran,akaratlanul is elmosolyodtam. Vártam volna,hogy visszabókol,de nem tette. Kicsit elszomorodtam,de azért bíztam abban,hogy tetszem neki,hiszen mégis csak itt van velem.
– A barátnőimmel általában a közeli kávézóba szoktunk menni,de nem gondolom,hogy az a hely lenne,ahová mi most mehetnénk. Viszont van pár saroknyira a sulitól egy pofás gyorsbüfé,ha gondolod kajálhatunk,én farkas éhes vagyok. – Nagyon reméltem,hogy beleegyezik a vacsorázásba,mert iszonyatosan éhes voltam. Utoljára akkor ettem rendes kosztot,amikor otthon voltam a szüleimnél.

Will: Figyelmesen hallgattam a lány ötletét
- Hát, nem is tudom - vonogattam a vállamat. Nem igazán szerettem volna kilépni az iskola területéről. - Jó, végülis mehetünk - egyeztem bele végül, bár nem volt sok kedvem. De jobbnak láttam, ha beleegyzeek, meg nem is tudtam jobb ötletet mondani. Vagyis olyat, ami mind a kettőnknek jó lenne.
Észrevehetetlenül a zsebemhez nyúltam. Ellenőriztem, hogy megvan-e a telefonom és a pénztárcám. Ezek mellett még a zenelejátszóm is ott volt. Elgondolkoztam, hogy vajon hogy fér el ennyi minden a nadrágzsebemben, aztán szolidan megráztam a fejemet és a lányra néztem.

Genewiev: Zsongásom akkor sem csillapodott, amikor Will bár beleegyezett ötletembe, észrevehető volt, hogy nem igazán lelkesedik érte. Nem gondoltam, hogy felajánlok mást, mivel úgy gondoltam, ha majd szeretne mást csinálni velem, akkor elhív ő. Próbáltam úgy tenni,mint aki nem vette észre,és mosolyomat el nem hagyva folytattam:
- Akkor,menjünk. Szereted a créme bruléet? Azt mondják isteni a büfében. – Próbáltam értelmes beszélgetést kezdeményezni,mert eddig nem igazán sikerült valamit is megtudnunk egymásról.
– Közben induljunk is el,mert nem lesz asztalunk. Ilyenkor sokan szoktak lenni. – Majd Willbe karoltam,hogy menjünk már.

Will: - Mehetünk - mondtam, s gyorsan elindultam, ezzel Genewiev keze lecsúszhatott enyémről, mivel belémkarolt. Gyorsan elindultam, az ajót kinyitottam a lány előtt, majd magunk után becsukva utána siettem. Végén megállapodtam a lány jobb oldalán. Ekkor válaszoltam a még bent feltett kérdésére:
- Úgy őszintén - kezdtem - életemben nem ettem még créme bruleet - mondtam franciásan affektálva, ami után kénytelen voltam elmosolyodni. Gyorsan folytattam:
- De amilyen neve van, nem is akarom megkóstolni - húztam össze a szemöldökömet. Furcsa érzésem volt, az elmúlt pár percben néha megnyiltam, néha jobban bezárkóztam a lány előtt, magam sem tudtam hová tenni ezt a viselkedést. Még nem hagytuk el az iskola területét, mert lassan mentünk, monjuk léptünk azért gyorsabb volt az andalgásnál.

Genewiev: -Aranyos a kiejtésed. -  Mondtam teljes őszinteséggel. Éreztem,hogy William egy kicsit talán fél tőlem,így vissza húztam  a karmaimat,és óvatosabban közeledtem felé.
– Ugye,Te zene szakra jársz? Min játszol? Talán gitározol? – Nem nagyon tudtam elképzelni mást. William egyszerűen zenésznek született,vagyis kinézete alapján biztos. Szerencsére nem volt túl hideg az este,bár hozhattam volna kabátot. Egy kisebb szellő érintésétől kirázott a hideg.

Will: Kicsit furcsának találtam, hogy Genewievnek tetszik az elbohóckodott kiejtésem. Viszont a kérdésére nagy  mosollyal válaszoltam. 
- Aha, gitár szakirány - lelkesültem fel. - De inkább basszusgitár, mint akusztikus, meg mostanában a hét húrossal is próbálkozom - erősen gesztikuláltam beszédemhez. Ezután csnedben maradtam, nem gondoltam semmire, csak vártam, hogy a lány visszakérdezzen. Ha nem kérdezett akkor, rajtam a kérdezés sora, mert ugyebár így illik. Közben kiírtünk az iskolából, és mindenek előtt megkérdeztem:
- Merre is kellene mennünk? - nem voltam biztos benne, hogy egy helyre gondoltunk, így jobbnak láttam megkérdezni.

Genewiev: Eltaláltam, hát persze. Tudtam. Eddig nem volt alkalmam gitáros sráccal randizni, pedig minden álmom ez volt. Azt hiszem,annak ellenére, hogy mennyire pocsékul indult ez a nap, egyre jobb és jobb lesz.
– Ez nagyon klassz. Mióta gitározol?  Öhmm...azt hiszem itt jobbra, de nem vagyok teljesen biztos benne. Életemben talán kétszer jártam az étteremben, akkor is a város másik feléből közelítettük meg. A barátaim ajánlása miatt mondtam, hogy menjünk oda. De azért, remélem, hogy odatalálunk. Poén lenne eltévedni, nem? – Tényleg viccesnek tartottam volna, ha eltévedünk, ketten, este. Úgy éreztem, hogy a zenében jól el fogunk tudni beszélgetni. Láttam Will-en, hogy ez az a téma, amit talán soha sem unna meg.

Will:  A lány kérdésére egyszerűen, kissé visszafogottan válaszoltam:
- Hét-nyolc éves korom óta - számoltam utána. Nem akartam részletezni, szóval csak ennyit mondtam. Mikor Genewiev újra megszólalt ránéztem.
- Hát, nem tudom... - húztam el a számat. Kicsit megigazítottam a galléromat, majd folytattam: - Szerintem nem lenne annyira... poén - próbáltam visszaidázni a lány szavait. Én valahogy nem olyan stílusban beszéltem, mint ő. - Az éttermi sétányra megyünk? - húztam fel a szemöldökömet, s közben legszívesebben a fejemhez kaptam volna, de nem tettem.
- Oda tudom az utat, de én máshol nem ismerek gyorsbüfét - ingattam a fejem. -  Vagyis egyet ismerek, de az már ilyenkor bezárt rég - néztem a karórámra. Egy útnál rutinosan balra fordultam az éttermi sétány felé. Egyedül jártam már erre jópárszor, betéve tudtam az egész utat.

( Lezárult játék. )