Mikor? 2016.04.07. - 2016.04.25.
Hol? Sportpálya
Kik? Cain Ian Walsh (user: Cy) & Mihalie Nova & William Wolf

Cain:

Nem akartam emberekkel találkozni. Tölthettem volna a nap hátralévő, órák utáni részét a lakásomon is, de a tömegközlekedéshez még kevesebb hangulatom volt. Nem értem, miért nem hozhattam el a saját kocsim otthonról... Apa tudja, hogy nem vagyok felelőtlen. Legalábbis ilyen téren. Legalábbis legtöbbször... Csak egyszer karamboloztam, de az régen volt. Illetve tavaly. És az sem az én hibám volt, csak nem elég gyorsak a reflexeim. Vagy valami ilyesmi... Ha jól emlékszem, épp valami oltári nagy veszekedés ment a fejemben, persze, hogy nem tudtam koncentrálni.
A sportpálya megfelelőnek tűnt ahhoz, hogy az egyik kis eldugott részében nyugalmat találjak magamnak és a készülő rajzomnak. Órák után alig járt erre valaki, a mai napon nem volt se szakkör, se semmi, szóval reméltem, nem szándékozik idejönni senki. Leültem a kordon mellé egy árnyékosabb részen a földre törökülésben, ölembe vettem a füzetem és egy tűfilcet, majd nekiláttam legújabb elborult művem kitöltéséhez. Csend volt, nyugalom, és kellemesen fújt a szél.
Kibaszottul remélem, hogy nem esz ide a fene senkit.
Rajtam kívül.
Igen, rajtad. De ha kussolsz, jóban lehetünk.

Miha:

Pótolni kéne az elszalasztott testnevelési órákat. Haha, egy frászt!
Kivonultam a pályára a különböző színű mintás cicanacimban, ami a lila a zöld, a rózsaszín, és a kék árnyalatit mutatta és az egyszerű fehér toppomban, amivel remekül reklámoztam egy amerikát emlegető márkát. Csak náluk lehet ilyen extra felturbózott edzős rucikat jó áron kapni, ez több mint tény.
Szóval pályára vonultam felkötött világosbarnás, vagy inkább már szőkés álhajammal, aztán átgyalogoltam rajta és letettem a cuccom a lelátó szélére. Igen, ott megfelelő lesz. Pillanatok alatt be tudok iszkolni az ülőhelyek alá minden holmimmal és a kutya sem fog keresni. Legalábbis ez volt a tervem.
A szurkoló lányok mellettünk edzettek, szegények elég siralmas formában voltak, aminek én csak az előnyét láttam, majd ha később biztonságos távolban leszek, akkor sajnálom is őket megígérem. Amint az edzőjük elvesztett engem szem elől, hogy őket oktassa, a bemelegítés elkezdése után nagyjából az ötödik percben, én szépen elkezdtem a pálya széle felé lépdelni, mint, aki szökdécsel, meg mindig kicsit arrébb araszolva nyújt, aztán hopp, már ott sem voltam.
Felkaptam a holmim és biztonságot jelentő helyre húzódtam.
- Hopp, egy sorstárs? - Nem számítottam társaságra a művelethez, de úgy tűnt  srác sem. Arcra már megvolt, a foglalatossága is elég jól beazonosította, de a neve nem ugrott be. Egyáltalán tudom, ki ő? Nem, szerintem még így nem találkoztunk. Vagy mégis?
- Nem akarlak zavarni, esküszöm. Csak egy kis fedezéket keresek, aztán tovább állok, ha tiszta a levegő. - Az "egy szusszra mindent" beszédstílusom vettem elő, mellé a legszebb hatalmas bociszemeket és kérlelő arcszerezetet öltöttem magamra. Nem kell sokáig, csak úgy egy órácskát osztozunk a helyen, nem tűnik annyira szívtelennek, mint, aki ezt ne engedné meg.

Cain:

A hirtelen hangra kelletlenül felnéztem, és megláttam magam előtt azt a fura lányt... fogalmam sincs, mi a neve, de biztos, hogy láttam már egy párszor. Ha tudnám a nevét, neki biztos megmaradna. Na jó, nem biztos... nálam semmi se biztos.
Egy darabig nem válaszoltam neki, csak kutattam az emlékeim között, hátha valami csoda folytán mégis tudom a nevét, viszont halott ügy volt. A srácok se tudtak segíteni. Szívem szerint rávágtam volna, hogy keressen tovább, de valami azt súgta, ő nem az a fajta lány, aki ilyesmit csak úgy annyiban hagyna, az meg végképp nem hiányzott nekem, hogy megpróbáljon kiosztani a bunkóságomért. Nem mintha túlzottan érdekelt volna, de az zajjal jár...
Újra a füzetemre néztem, és folytattam a rajzomat.
- Csak ha nem szólsz hozzám - válaszoltam félvállról.
Nagyon reméltettem, hogy megértette a feltételem, és nem próbál majd beszélgetni velem. Nagy-nagy szerencséje van, hogy egyáltalán úgy döntöttem, megpróbálom megtűrni.

Miha:

Á, megvan, tudom már! Ő a.... ő... Ő az a... Jaj a fene vigye, megint nem jut eszembe!
Amennyire tudtam, beazonosítottam a róla hallottak alapján, de a neve sehogy sem akart az eszembe jutni. Egyelőre még meg bírtam állni, hogy rákérdezzek nyíltan és hangosan, sőt a kijelentésére látványosan behúztam a cipárt a számon, lelakatoltam és eldobtam a kulcsát. Aztán arrébb mentem, leterítettem a táskámból kihalászott törölközőt, amire most valószínűleg úgysem lesz más módon szükségem és lehuppantam rá. Kezembe vettem a mobilom és csak random pörgetni kezdtem a zenéket, aztán a füles is a helyére került és valami pezsdítő, de nem táncraperdítő zene indult útjára.
- Megvan! - Nem tudom, hangosabb voltam-e, mint szerettem volna, de azért nagy valószínűséggel nem kiabáltam. - Vagyis nem... nincs meg. - Megpörgettem a füles zsinórját a kezemben, és a srácot néztem, aki tőlem nem messze ült. - Ne haragudj, tudom, milyen pocsék érzés, ha ilyen kérdéssel bombáznak meg, de ha megpukkadok sem fog eszembe jutni a neved. És ez bosszant. Tényleg bocsánat, de mond meg léci, különben még hosszú percekig kell rajta rágódnom és az borzasztó lenne. - Nagy szemek, cuki pofi, ennyit tudtam bevetni az ügy sikere érdekében.

Cain:

Az első pár percben még reménykedtem, hogy megúszom, és a csajnak tényleg sikerült felfognia, amire kértem. A rajzba feledkezve szinte úgy tűnt, mintha tényleg nem lett volna ott. Csend lett és nyugalom, már megint, amire vágytam, mikor idejöttem. Csak a távolban próbáló cheerleader lánykák morajlása hallatszott, és voltak olyan távol, hogy olyannak tűnjön a hangjuk, mint a szélsusogás. Szóvan annyira nem baszták az agyam.
A hirtelen hangra kicsit összerezzentem, és a filccel is húztam egy vonalat, amit nem kellett volna. Csak csendben szívtam a fogam, és lehunytam a szemeimet. Egy, kettő, három négy...
Te kis legény, hová mégy!
Azt hittem, megállapodtunk, hogy kussolsz.
Én miért, ha annak a csajnak se kell?
Neki is kéne.
Akkor fogd be a száját!
Ha én befogom, azt nem éli túl.
Kényszeredett mozdulattal pillantottam a csicsergő lányka felé, aki hatalmas boci szemekkel próbált hatni a nem létező lelkemre.
- És ha tovább gondolkoztál volna, legalább nem kellett volna megzavarnod - vetettem oda neki félvállról, és akkor még kicseszettül kedves is voltam. - Caine Walsh.
Majd ahogy kimondtam, ismét a füzetem felé fordultam, hogy folytassam a firkát. Megpróbáltam korrigálni az imént húzott hibás vonalat. És közben nagyon reméltem, hogy most már, hogy megtudhatta ezt az égetően fontos infót, békén hagy a picsába. Én nem kérdeztem vissza. Egyrészt nem érdekelt, másrészt fölöslegesnek is tartottam volna tudni.

Miha:

Kezdtem tényleg úgy érezni, nem örül nekem. Ez tulajdonképpen nem lett volna annyira meglepő, sokakból váltam ki a nemtetszést, de azért az arcán átfutó érzelemhullám a kimondott szavakkal együtt kicsit nagyobbat ütött, mint kellett volna, szerintem.
- Bocsásson meg fenséges, fennhordott orrúsága, hogy levegőt mertem venni és olyan logikusan illedelmes kérdést mert feltenni, mint a neved - Nem tehetek róla, csak úgy kibuktak belőlem a szavak. Nem bántam meg, bár az útközbeni finomítás helyett egy kicsit átgondoltabbat is alkalmazhattam volna. Azért annyit legalább elértem, hogy vuisszafogtam magam és rövidre zártam a monológom. Tekintetemből azért érződött a folytatás, némi szemrehányás, egy kis "nem értem a problémád" és a szokásos "azért jóvá tudod tenni, nem harapok", bár ehhez a mosoly még hiányzott, amit egyelőre nem érdemelt ki.

Cain:

Jól sejtettem, ő tényleg ez a fajta lány. Apró sóhaj hagyta el ajkaimat, de nem néztem fel rá ismét, a rajzommal foglalatoskodtam. Mikor végzett (szerencsére) nem túl hosszú monológjával, ismét kinyitottam a szám, bár szívem szerint nem mondtam volna semmit.
- Befejezted? - kérdeztem.
Nem gondoltam, hogy ilyen megerőltető lenne megérteni azt az egyetlen feltételt, amit állítottam, mielőtt megengedtem neki, hogy a közelembe jöjjön. Más még ezt sem kapta meg. Nem hogy örülne, amiért elviselem még egy ilyen napomon is.
Szerintem hibát követtél el.
Na ja.
- Boldog életet élhettél volna a nevem ismerete nélkül is. És nekem is nyugtom lett volna - tettem még hozzá.
Nagyon reméltem, hogy ennyivel le is zártuk a kommikációt, de szinte éreztem, hogy úgysem lesz szerencsém. Még nem robbanok. Még nem. Még bírom. Még nem ismerkedünk ennyire.

Miha:

Azért a neve meg a kinézete alapján könnyebb volt a szóbeszédekből felismerni, plusz a modora is elég jó ismertetőjel volt.
Ha lett volna más választásom, szerintem ezen információk birtokában tutira otthagyom, egyedül senyvedni egy olyan helyen, ahol még rejtőzködni és gáz magányosan. Mondjuk ő rajzolni akart, szóval ehhez lehet, elegendő egy egyszemélyes társaság.
- Ch - Csak szemforgatva fújtattam, amikor a saját nyugalmát említette. Mióta ekkore bűn megismerni egy régi-új iskolatársat? Szerintem még simán az illendőség határán belül maradtam vele, de ha neki a teljes csend kell, hát kapja... meg. Még gondolatban is mást akarok gondolni, mint, amit végül magamra erőltetek, örülhet, hogy nem kellett kimondanom, mert akkor már jogosan sértődik meg. Így viszont csak egy hisztis, elkényeztetett kölyköt látok benne, amire nem igyekszik túlzottan rácáfolni.
Úgy tettem, mintha ott sem lenne, kihúztam a mindenféle matricákkal feldíszített, amúgy vala egyhangúan fekte hangszertokom és kivettem az öreglány mellől a kottáimat. Ha igazán ki akarnék tolni vele és nem kerülnék utána bajba, simán előkapnám az öreglányt és hangosan gyakorolnék, de ennyire nem vagyok gonosz, plusz a búvóhelyem is féltem. Ezért csak a kottákat pakoltam szét, törökülésbe rendezkedtem és a ceruzám végén lévő radírt rágcsálva, nem harapdálva, vizsgálgattam a hangjegyek sokaságát. Néha bejelöltem ezt-azt, de többnyire csak igyekeztem fejembe vésni őket.

Will:

Hová bújhat egy magányos diák, akinek épp nincs órája és nem tud mit csinálni? Természetesen a sportpálya mögötti kilátóra.
Pontosabban alá, hiszen a kilátó soraiban túl könnyen észre lehet venni az embert. Fülesemet telefonomba, másik felét fülembe dugtam, és bazihangosan zenét kezdtem hallgatni. Ezt egyesek nem is mondanák zenének, hanem valami fülsértő, hörgős maszlagnak, de én ezt is szerettem. Éppen egy Fleshgod Apocalyps szám bömbölt, amikor a kilátóhoz értem. Az idő szép volt, a fű zöld, a madarak csiripeltek, mondjuk ezt nem hallottam,;ám az összes természeti szépség ellenére én a cipőmet bábulva baktattam. Ezért nem is vehettem észre a beszélgetőpárost, akikbe ütköztem. A fiú tagot nem ismertem, a lányt viszont túlságosan is. Nem hallhattam, hogy miről beszélgettek.
- Sziasztok - köszöntem, leginkább Mihára nézve, majd esetlenül kihúztam az egyik fülest a fülemből. Kicsit ledöbbentem, így el is felejtettem tovább indulni.

Cain:

Hát ez egyszerűen kurvajó. Egyszer jövök ki erre a telibeszart sportpályára, hogy egy kis nyugtom legyen, erre nem egy, rögtön KETTŐ szerencsétlent fúj a szél UGYANIDE. Beszarás. Egyet még talán el tudnék viselni, de egy egész TÖMEGET?! Jézusom.
- Csss...á - böktem ki végül a legnagyobb erőfeszítéseim közepette.
Észre sem vettem, mikor, de a kezemben tartott tűfilc szép lassan összeroppant az ujjaim közt uralkodó túlnyomásnak hála, így elkeseredett nyögés hagyta el a szám, és nekiálltam egy újabbat előhalászni a tolltartómból.
Nem. Nem. Én nem vagyok hajlandó több szót kiejteni a számon. Nem. Én most kizárom a világomból ezt a két szerencsétlent. NEM, az rohadtul nem fog menni, ezek itt mindjárt nekiállnak trécselni, én meg idegösszeroppanást kapok. Mit kell tennem azért, hogy csak egyszer nyugtom legyen?! Beszabehu.

Miha:

- Will? - Nem hittem a szememnek. Láttam, hogy valaki érkezik, a szemem sakrából kiszúrtam a mozgást, de nem izgatott fel a dolog, mivel túl lassan jött felénk. Ha el akart volna csípni pár lógóst, nem így toppan be, plusz már messziről hallatszik, ahogy figyelmeztető hangsúllyal szövegelni kezd, de semmi ilyesmi nem történt.
- Will! - boldog mosoly terült el az arcomon, egyetlen másodpercre, még eddigi kevésbé lehengerlő társaságomról is elfeledkeztem. Egyetlen másodpercig. Aztán őfelsége megszólalt.
- Juj, psszt, ne szólalj meg, sőt levegőt se vegyél, mert akkor megint eltör egy filcet és szerintem már nem sok van neki. - lehalkítottam a hangom, így valami hangos suttogásra emlékeztetett, ami mellé igyekeztem a lehető legriadtabb arcot vágni.
Arrébb csusszantam a törölközőmön, ami szerintem elég nagy ahhoz, hogy ketten is kényelmesen elférjünk és megpaskoltam magam mellett a felszabadult helyet. Jól jött a kellemes társaság, már a kották sem érdekeltek annyira, inkább összedobáltam őket egy kisebb kupacba felhúzott lábaim előtt, majd hanyagul átkaroltam a térdeimet és Willre pislogtam, ismét mosolyogtam, végre, már hiányzott. - Hogy vagy? A szerelésedből ítélve, te nem tesiről menekülsz.

Will:

Miha látszólag örült nekem. Vagyis nem csak látszólag. Hiszen szerintem ő mindig örül mindenkinek és ez alól én sem vagyok kivétel. 
- Öhm mi? - Értetlenül ráncoltam össze a homlokomat. Nem ez volt az első, hogy nem értem Mihát. Ugyanezzel az arckifejezésemmel a srácot kezdtem el nézni. Még akkor is őt bámultam, amikor leültem a lány mellé egy plédra. Csak később vettem észre, hogy tulajdonképpen ez egy törölköző volt. Hirtelen észbe kaptam, hogy egy idegent mégsem kellene bámulni, meg hát én sem szeretem, ha fixíroznak, szóval Mihára néztem. Közel hajoltam hozzá. 
- Tulajdonképpen ti ismeritek egymást? - Miha fülébe suttogtam, de azért még hátrasandítottam. Fura egy szerzet volt, az tuti.

Cain:

Megölöm. Kurvára megölöm. Az egyetlen dolog, amit apámnak sikerült belém nevelnie, hogy nőt nem ütünk, de ez a csaj kuuurvára nem nő, és én rohadtul felképelem, ha nem fogja be a csinos kis száját. A térdeimre támaszkodva idegesen masszíroztam a halántékom. Éreztem magamon az újdonsült társaságom tekintetét. Neked is baszottul örülök, meg úgy mindnyájatoknak. Baszki. Magamat vagy őket öljem meg?
Próbáltam mély meditációba merülni, és kizárni a körülöttem lévőket a kis világomból, de a duruzsolásuk rettentő módon baszta a fülem.
Nyugi, Caine. Tarts ki egy kicsit, hátha befogják.
Haver, tudod, hogy kurvára nem fognam elkussolni, és ha te se hallgatsz el, átszúrom a torkomon ezt a kibaszott filcet...!
Ajkamon lakat.
SZÁMON, BASZDMEG, SZÁMON!

Miha:

Cain arca egyre furább színeket vett fel, minél tovább élvezte a társaságunkat. Ez egyszerre volt vicces és elszomorító. Hgyan lehet valaki ennyire antiszociális? Megértem, ha nem kedveli az embereket, de ez a szint, amit ő elért, nagyon durva.
Willre pillantottam. Ő is csendes, visszahúzódó, mégsem ennyire kiakasztóan goromba, ha valaki hozzá mer szólni. Csak úgy elvan a maga kis világában, de mégsem utasítja el, ha valaki illedelmesen megzavarja. Ez olyan nehéz? Belőle nem nézném ki, hogy csak látszatra csinálja, vagy lehet, hogy csak remélem, nem így van? Nem, Will kedves, ez tény!
- Három szót váltottunk, ez már ismeretségnek számít? - súgtam vissza közelebb hajolva hozzá. - Ha igen, akkor ismerem, bár ennek szerintem ő annyira nem örül. - Küldtem Cain felé egy mosolyt, igaz, csak valami kis halvány mosolykát, de aztán ezt is rögtön megbántam. Nem érdemli meg, még nem. Majd, ha kiérdemelte kaphat ilyet.
Will felé fordulva viszont egy igazi kedves, barátságon mosolyt villantottam, mivel neki száz százalékban jár. Aztán a kezemben tartott kottalapokat kezdtem el összerendezni és visszatettem a világoskék alapon fehér virágos mappába, amibe az aktuális darabokat szoktam tartani, ez pedig az Öreglány tokjában landolt a szokásos helyén. Elégedetten húztam ki magam a végén és valami témát bogarászva a fejemben ismét Willre mosolyogtam.
- Úgy örülök, hogy itt vagy! - szinte reflexből fogtam vissza magam és suttogtam, miközben nekidőltem és kényelmesen a fejem is a karjára hajtottam, mivel a vállát nem igazán értem fel még így sem, hogy ült mellettem, bár a fejem búbjával azért majdnem elértem, majdnem.

Will:

Mivel szinte éreztem, hogy a srác felnyársal a szemével, es annyira nem esett jól, ezért valahogy indítványoztam, hogy menjünk el, minél előbb. Kezdetben csak finom módszerekkel próbáltam rábeszélni Mihát, hogy menjünk, de szerintem nem értette, hogy mit akarok. Aztán kerek perec, de azért halkan kijelentettem, hogy menjünk. Szóval, gondolom, Miha gyorsan összekapta a cuccait, majd másik helyet kerestünk, ahonnan a tesitanár nem szúrja ki őt. Aztán amikor vége lett a tesinek, nekem mennem kellett másik órára, Miha meg... nem tudom, sosem tudom igazán, hogy mi lesz a következő lépése, ezért csak elbúcsúztam tőle, de megbeszéltük, hogy mindenképp összefutunk még. Mondjuk vele nagyon nehéz nem összefutni, de igen...